Csak két hetet tudtam kivenni tanulni, és jó az igaz hogy már olvasgattam előtte, de nem annyit mint szerettem volna, de azzal vigasztaltam magam hogy ebben a két hétben majd durván rákapcsolok. Csakhogy hogy kapcsoljon rá az ember, ha előbb gyorsan b ekell fejezni a fordítást de utána is minden nap van valami, úgymint: magánrendelés*, berángatnak a munkahelyre nagyon ööö fontos ügyekben, most van az egyesület ülése ahova már hónapok óta szeretnék eljutni de eddig nem sikerült, a jógát pedig nem hagyom ki, mert végre valami jó is történik, a pszichológust sem, ugyanezért, hétvégére Gé megígéri Nudlinak hogy elmegyünk az állatkertbe, és bár felajánlja hogy elmennek hármasban, ezt azért én sem akarom kihagyni, meg akkor már előtte veszünk is neki pár cuccot**.

Először dühös voltam az időjárásra, mivel konzervatív vagyok  és számomra a “lehűlésbe” nem fér bele a trópusi meleg és a perzselő napsütés, de aztán erről meg is feledkeztem, mert láttunk elefántiskolát-és bébit, meg vombatot, ami nem is olyan kicsi, a tevék még mindig nagyon mókásak voltak, a kisállatsimogatóban rengeteg kisgida volt akik olyan édesen bégettek, hogy Nudli majdnem elsírta magát a gyönyörűségtől, és hagyták magukat simogatni, sőt finoman harapdálták a kezünket. És egy láma is volt, akinek olyan puha a bundája hogy arra nincs is szó. És Berci sem volt olyan türelmetlen mint szokott, hanem felvette a vezető szerepét és elkalauzolt minket ahhoz a 2-3 állathoz ami őt is érdekelte, majd a végén a játszótérhez, de közben eltelt négy óra, amelynek során megnézett még néhányat azok közül is amik minket érdekeltek, vagy sétálgatott valahol a közelben. Nudli készített 10 videót és ezer fotót, még a szöcskéről is a kígyó terráriumban. Meg később le is hűlt tényleg az idő. És persze ettünk fagyit, jégkrémet és sós perecet is.

állatkert 003 állatkert 093 My beautiful picture

* amit azért nem mondok le, mert végülis gyakorlás, a betegek szomorúak lennének, mi meg szegényebbek.

** Gé mindenkitől azt kapta szülinapjára hogy vegyen magának cuccot a Springfieldben (kivéve tőlem***), ami neki nagyon jól megfelelt, és mára tűzte ki a napot. Nem tudtuk hogy Joy napok van, de most szerencsére a budapesti lakosság nagyobb része a telken van, ezért volt hely levegőt venni és nem nyújt még három kéz minden darab után amit kinézett az ember. És ha már Joy napok volt, vettem is egy Joyt és jelentősen nagyobb összeget spóroltunk meg az áránál.

*** tőlem autós iPhone tartót kapott ami tölt és kihangosít is, sajnos kérte pedig magamtól is erre gondoltam. De azért örült.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s