Milyen érdekes hogy néha akár hetekig egész sima és nyugodt az élet, nem történnek váratlan események, jól lehet közlekedni, egészségesek vagyunk, aztán minden hirtelen besűrűsödik, pl a munka nemcsak igénybevevő hanem az átlagnál traumatikusabb, megbetegszem, Gé hív hogy mielőtt levizsgáztatja a kocsit javíttatni is kell, farsang az iskolában (idén már egy pólófelirattal megúsztuk a jelmezt), Nudli is megbetegszik, az éjszaka nem elhanyagolható részét mindhárman ébren töltjük, kölcsönkocsival viszem Bercit suliba de mikor odaérünk közli hogy megfájdult a füle (adok neki fájdalomcsillapítót és megmondom hogy ha nem javul kéredzkedjen el és menjen haza, mert nekem ma mindenképp el kell mennem dolgozni, Gé is beteg és anyu is, apu kocsija meg ugye nálam van), a waze össze-vissza visz a városban mert az egész univerzum ugyanarra tart kocsival mint én, beszorulok a kukásautó mögé (itt egy icipicit kiabáltam), továbbra sincs kész az autó de legalább találtak benne még nagyon drága hibákat, pont helyettesítés van a gyerekorvos helyett (de cuki volt a néni, és mondott jó ötleteket, és nincs is nagy baj).

De most már lassan túl leszünk rajta, és bár apukám felajánlotta hogy segít kifizetni a szervizt, anyu közben már át is utalt pénzt, és vannak akiknek ennél durvább az életük folyamatosan, velem meg eközben is történnek jó dolgok és pihenés is, a gyerekek pedig sokkal jobb kedvűek és kiegyensúlyozottabbak most.

Jaj hát csomó minden történt, a soul music zseniális volt (magamon kicsit tűnődöm néha, amikor a könyv háromnegyedénél esik le hogy az egy elektromos gitár, és akkor esik le hogy a könyvtáros nem biciklit épített hanem motort, amikor meglátom a borítóját) (bele kell nyugodnom hogy az utalások 90%-a minden bizonnyal elsuhan mellettem), most az interesting times a soros, ami Ázsiáról szól és Rincewind ❤ visszatért, valamint rájöttem hogy elölről kellett volna elkezdeni az egész sorozatot.

Ezen kívül nyűgös vagyok és ideges, még szétszórtabb és ügyetlenebb mint általában, de már csak egy nap és jön a szabadság. És várom hogy augusztusban és/vagy szeptemberben minden megoldódik és újra fogok tudni aludni és jut energiám nem zabálni meg néha mozogni, amitől jobban érzem majd magam, meg ilyesmi. És kezdek rájönni hogy az öregség azzal jár hogy az embernek mindig fáj valamije, ha nem a fejem vagy a fogam akkor a csípőm, illetve újabban egy hete nem megy ki a merevség/elalvás a nyakamból, a perskindol nem csinált semmit, most inno reumával próbálkozom, ha már vettem akkor már fortét, ami annyit jelent hogy paprika van benne amitől egy órán keresztül csíp.

Múlt héten láttam a Whiplasht, amitől visszatekintve kicsit sokat vártam (egyszer valaki azt mondta hogy ezt minden pszichiáternek látnia kell), hagytam magamnak időt de nem szűrődött le több mondanivaló mint hogy ne legyél idióta. Nagyon idegen is volt mindkét főszereplő hozzáállása, nehéz elképzelni hogy ilyen tényleg van, de most megint hallottam hogy valaki törött lapockával csinálta végig a tour de france-t, szóval végül is léteznek őrültek akik akaraterőből látszólag értelmetlenül is végignyomják a lehetetlent, de a művészettől ez még idegenebb mint a sporttól (meg ott gondolom pénz lehet benne, mást nem tudok elképzelni amiért ilyen szenvedést vállal és kockáztatja az egészségét).

Most meg a Szemekbe zárt titkokat néztem meg, az jobban tetszett. Nem is annyira a történet megrendítő része, hanem valahogy az egész mögött lévő meghitt hangulat, ahogy a szereplők szeretik egymást és törődnek egymással. Meg hogy a megszokott amerikai kriminél sokkal lassabb, de nem ilyen idegőrlően néha unalmasan, hanem közben minden apró részlet, elhangzott szó fontos és összefügg (mint pl az írógép).

Bár az időjárás nem könnyítette meg a dolgom, azért nem mondhatni hogy nem csináltunk semmit a hétvégén, voltunk plázában fagyizni, mászóteremben megnézni a százmillió embert aki tényleg szintén ezt választotta a programnak a hosszú hétvégére ahogy sejtettük*, néztünk itthon sorozatot (dirk gently, cosmos), tekkeneztünk, ping-pongoztunk az ebédlőasztalon (jó volt amikor Nudli halált megvető bátorsággal cikázott a bútorok között mint labdaszedő (biciklis sisakban, mert első a biztonság), és közben mindig berakta a telefonján a zenét amit felváltva választottunk**), és aztán amikor Nudli átment egy osztálytársához játszani, Bercivel a szüleim ebédlőasztalán is játszottunk mert az nagyobb (ott nem volt youtube diszkó), kiselejteztem néhány tonna gyerekruhát, közben néha kicsit szomorkodtam, elkezdtem a witches abroadot, aztán most a végén mikor egyedül maradtam megnéztem a hotel transylvania 2-t és a pop csajok satöbbi végét (még mindig jó).

*aztán kijöttünk

**volt liftzene, a wii theme song végtelenítve, egy hosszú dal amiben elénekelnek egy ilyen fura scifi történetet amiben a főszereplők elmennek 6969-be hogy megnézzék milyen de nem olyan, a sexy and i know it, valami eminem, a ymca, a stand

eddig valamennyire tudtam egyensúlyozni a stressz és a rendszeres fél 7-es kelés káros hatásait azzal hogy esténként tízkor bezuhantam az ágyba és el is aludtam, de most közbelépett Eleanor Oliphant* (és/vagy a hormonok? frontok? ki tudja), ami csak nem akart kiesni a kezemből esténként, végül éjfél után döntöttem úgy hogy akkor is leteszem ha még nem érzem magam álmosnak. úgyhogy a hosszú hétvégét sikerült szörnyű szédüléssel kezdeni, ami minden mozdulatra elviselhetetlenre erősödött és ha sokáig nem mozogtam kicsit enyhült. ez és persze az eső keresztül húzta a mára tervezett biciklizést. a többi napra még szarabb időt mondanak, ha bárkinek vannak benti programötletei amit 12-14 éves fiatalok is élvezhetnek, ne tartsa magában.

*lucia küldte át azzal hogy szerinte tetszene nekem, úgyhogy megszakítottam a pratchett maratont

Nem voltam a topon a szabadság alatt, ez a meleg nekem túl sok volt. Kb úgy érzem végig a fotelban hevertem miközben még csak nem is néztem semmi értelmeset csak szörfözgettem a neten és a telefonon játszottam. Mégse érzem hogy kipihentem volna magam a következő fél évre.

De azért pár dolog történt, pl néha mozogtam is, a futáshoz megtaláltam a Cosmost, amivel teljesen tökéletes (a Cosmost nagyon szeretem, de ha csak úgy nézem, gyakran elkalandozom, aztán hirtelen nem értem miről van szó (mert váltakoznak az evidens dolgok és a rakétatudomány)), aztán fájt a torkom és újra félbehagytam, és igazából kezdem megkérdőjelezni hogy érdemes-e erőltetni valamit ha ennyire rossz. A gyerekszobában is sikerült rendet rakni, Nudli most gyászolja hogy üres a szobájuk (pedig nem).

És a Fool is jó (továbbra is Christopher Moore, a Lear király átirat.) Nem tudom mennyire változtatta meg a sztorit, mert az eredetit nem olvastam. Ő az udvari bolond szemszögéből mutatja be a történetet. A kézjegyét mindenképp rajta hagyja, Pocket egyik káromkodása a fuckstockings, a napjainkban játszódó vámpíros egyik főszereplőjéé, Abbyé fucksocks.

Nudli újra elkezdte hogy este 9-kor még fél órát nyammog valamin, vagy csak járkál körbe és dumál, aztán fél 10-től 10-ig ránk ömleszti minden iskolával kapcsolatos frusztrációját (köztük azt hogy holnap reggel szörnyen álmos lesz), amiben többek között az is nehéz hogy este tízkor már kellően fáradtak vagyunk és elegünk van a napból nekünk is ahhoz hogy kedvesen, türelmesen és konstruktívan kezeljük a helyzetet. Ma például a lefekvéskor jutott eszébe hogy matekórára le kellett írni a füzetbe hogy ki találta fel a sakkot és az ehhez fűződő érdekes történetet.

Szerencsére miután Gé múlt héten tért haza több tonna angol csokival, majd tegnap Nudli szabadulószobás szülinapozásán megmaradt fél vödör* csokis-kókuszos nápolyi és egy fél csokitorta, ma anyósomék hoztak egy-egy bödön sajtos masnit és vegyes édes aprósüteményt.

*ez kivételesen szó szerint értendő

 

a gyerekeknek végre kitört a szünet és Gé is hazaért, neki még van dolga de lassan ő is pihenhet, nekem még egy hónapig csak annyiban lesz könnyebb hogy délutánonként nem kell fáradt és nyűgös gyerekeket motiválni a tanulásra. legyőztük ezt a hetet is, az is megoldódott hogy kicsit későn (tegnap) esett le nekünk hogy ma senki sem ér rá bébiszitterkedni, de az új nemzedék* ügyesen bejött velem a dolgozóba és einstandoltak két gépet majd az egyiken játszottak ketten, és még köszöntek is.

*szerintem a blogírásban az egyik legnagyobb kihívás úgy utalni a gyerekekre hogy ne legyen se túl sok szóismétlés, se modoros (nem vagyok biztos benne hogy most sikerült). a másik a hogy-ok halmozásának elkerülése.

Mikor hazaértem, alváson kívül semmi máshoz nem éreztem magamban energiát, ehhez képest elküzdöttem magam a dugóban a suliba, végigültem a szülőit, hazajöttem biztatni a gyerekeket hogy írjanak leckét illetve segíteni nekik (illetve a lehetőségekhez képest higgadtan hallgatni és kezelni Nudli sirámait hogy már fél óra eltelt és még mindig van hátra), valamint vacsit készíteni nekik. A másik választás az lett volna hogy miután végigültem a szülőit, késve átsietek a másikra, de így még mindig jobban jártam. Gé éppen teljesen kiborulva írogat üzeneteket hogy már nem bírja.

Az előbb pedig egy kicsi gyűrött papírfecnit kerestünk (tényleg nagyon kicsi, mondjuk félx2,5 centi, de nem pont mert amorf) és mentettünk ki a kukából, ugyanis Nudli találta valahol és olyan egyedinek tartotta hogy nagyon a szívéhez nőtt. Ez egy kicsit felvidított.

Amikor a volt apehes arról mesél (kissé szégyenkezve) hogy hogyan variálnak a saját családjában ezekkel a dolgokkal: priceless.

Egyébként élünk, csak ha megírnám a sok mindent akkor ma sem haladnék a fordítással miközben kezdenek összecsapni a fejem felett a hullámok, mert csak közeledik a határidő (és mit sem segít, hogy az első héten majdnem be is fejeztem ha azóta másfél hét alatt 4 mondatnyit haladtam (ebből kettőt már ma sikerült összehozni)), meg kell írnom egy szakvéleményt és jövő hét végén Gé elutazik. Pedig ma még egy olyan remek ötletem is támadt, hogy kicsit könnyítek a lelkiismeretfurdalásomon amiatt hogy annyi jó kezdeményezéssel találkozom és egyiket sem támogatom, azáltal hogy legalább itt a blogban összegyűjtöm őket, hátha valaki kedvet kap, vagy ha egyszer lesz időm/pénzem/adó 1%-om/satöbbi akkor nem az lesz hogy jaj pedig annyi jó volt de most egy se jut eszembe, hanem itt meg tudom nézni.

Végre befejeztem a fordítást. Dolgozni ilyenkor is muszáj, meg aludni is szoktam, olvasni a metrón, de kb minden mást félreteszek, így közben elszalad mellettem az élet. Nem hajtogatok, nem takarítok, nem tanulok a gyerekekkel, nem gondoskodom Berciről, pedig beteg, nem gondoskodom Géről pedig beteg, nem írom meg a blogban hogy ki beteg épp, nem megyek el isoldéhoz ruhákat és könyveket kapni (könyveket!), nem nézem meg Bercivel a Five nights at Freddy’s 2 gameplayt (mert egyedül fél nézni). De most végre befejeztem, és próbálom behozni a lemaradást, mostam kétszer és főztem egy teát Gének.

Szóval annyi volt hogy Berci nagyon utálja most az iskolát, mert túl nehéz, borzasztó sok a lecke és fél hogy meg fog bukni. Szörnyű nehezen ment a szünet után, még azon a héten megbetegedett, következő hét hétfőig itthon volt, utána megint szörnyen nehezen ment, de érdekes módom mikor már járt suliba, nem szomorkodott annyit hogy suliba kell menni, hanem fel volt dobva. Aztán múlt hétvégén aznapra sikerült szervezni anyuékhoz az unokatesója szülinapját amikor versenye is volt, és bár már előző héten megjegyezte hogy nem örül neki, csak előző este derült ki hogy borzasztóan nem örül, amikor már nem lehetett lemondani (a versenyt, nem a szülinapot). Elég borzasztó lett a nap, ami este megint abba torkollott hogy egy ilyen szörnyű hétvége után még suliba is kell mennie újra. Felváltva biztattuk (hogy okos és nem fog megbukni stb), vigasztaltuk, ölelgettük. Nagy nehezen elment. Hétfő este már mindketten náthásan jöttek haza, estére Nudlinak hőemelkedése is lett, egy napig itthon volt, aztán csütörtöktől meg Berci. Persze ilyenkor meg lemarad, hiába kérjük el a leckét, az nem olyan mint amikor bent van és hallja és ráragad az egész.

Nudlinak meg kettes lett a szövegértés dolgozata, kb csak azoknak lett rosszabb akik mindig mindenből rossz jegyet kapnak, szegény negyed órát sírt, a tanító néni meg végig szidta hogy minek sír annyit, utána meg ment Géhez hogy mennyit sírt Nudli (nem azzal hogy mi volt a baj és miért lehetett). A dolgozatot nem hozhatták haza, hétfőn megnézhetjük a szülőin, pedig a szülőit próbáltam megúszni mert Bercinek is ugyanakkor lesz, hogy inkább Berciére megyek, mert Nudliéknál a szülői felér egy élve megnyúzással.

Aztán pénteken Gé is azzal jött haza hogy szarul van, de erős voltam és mégis bezárkóztam a hálószobába a 150 éves laptoppal (amellett hogy hosszú, lassan fordítok, és sok időt eltökölök közben mással, (meg azért párszor mégis betüremkedik a külvilág, pl Berci hozzám vág egy telefont amiben anyu kérdezi hogy Gé mondta-e hogy meghívott minket holnapra (nem), vagy Berci kérdezi hogy megírtam-e az öcséméknek hogy jönnenek majd el valamikor, vagy hogy mi a lecke, vagy Gé szól hogy azt hitte segítek Bercinek a leckében (nem, csak megnyitottam neki a levelezésem hogy lássa mi az)), az sem segít hogy igaz hogy csak pár kattintás kinézni valamit a quizletről vagy gugliról, ez másodpercektől percekig tarthat a gép aktuális hangulatától függően.

És közben rettegek hogy én is elkapom, és számolgatom magamban hogy még meg kell írni két új beteg ambuláns lapját, meg egy ismertetőt a vizsgálatokról a legújabb helyre, és jövő héten is be kell járni dolgozni mind a négy helyre (plusz szülői értekezletre), remélem nem jön közben még egy fordítás. (Ami egyébként rosszul is fizet, de hiába határozom el hogy összecsapom, béna munkát akkor sem tudok kiadni a kezem közül ha tudom hogy nem írják oda a nevem, de elvállalom hogy majd egyszer a soha el nem érkező jövőben a fordításért cserébe kevesebbet kelljen face to face dolgoznom (betegekkel, de nem is ez a baj hanem hogy meg kell hallgatni és reagálni rá és okosakat mondani a kérdéseikre és kitalálni valami megoldást a problémáikra).

 

legalább a hajam jó

Tegnap nézegettem a régi képeket hogy keressek a fodrászomnak olyat amin tetszett a rövid hajam, és a kis bébik annyira édesek voltak meg kellett zabálni őket. A hétvégén meg a naplójukat olvasgattam mert kérdezték hogy mi volt az első szavuk és nem elégedtek meg az anyával és az apával, mert az unalmas. Berci megelégedett a vu-vu-val a kutyára, pedig mondta azt is hogy hamm meg tik-tak (és apa), Nudli meg a nemmel, de a hintát is mondta az anyán kívül, amit mindkettőnkre értett. A naplóban is édesek, főleg amikor Nudli szavait kerestem és Berci már 3 év körül volt, elképesztőeket bírt mondani, de azért sok olyan is van hogy megint nem aludtak, nyűgösködtek, sírtak, megint betegek, Gé milyen későn jött haza stb stb. Szóval azért negatív is voltam, meg nem is volt felhőtlen.

Berci megint sírt este, nem tudja miért. Mondjuk előtte kiabáltam velük, ők nagyon fel voltak dobva és néhány percig mind a négyen itthon voltunk, de már lefekvésidőn rég túl voltak és nem volt türelmem hozzájuk. De azért nem akkor kiabáltam amikor édesen csiviteltek, hanem amikor Berci elvette az egyik díszpárnát Nudlitól amit Nudli előtte zsákmányolt a kanapéról és épp kezdtek veszekedni. Berci azt mondta nem emiatt sírt, de ki tudhatja.

ezt megírtam

Mostanában az van velem, hogy alszom, eszem, hízok, és nem csinálok semmit, ami fizikailag abban nyilvánul meg, hogy tumblrezek vagy játszom a telefonomon. Néha elhozom a gyerekeket a suliból vagy beteszek egy mosást, de nem játszom velük (a gyerekekkel) (azt még én se várom el magamtól hogy a mosással játsszam), nem írom meg az elmaradt bejegyzéseket, nem takarítok és nem találom ki hogy mi legyen a kaja a vasárnapi vendégségre, nem keresek magamnak jógahelyet, nem hímzek és más kreatívat sem készítek. A munkában ugyanolyan vagyok mint mindig, meghallgatom a betegeket hogy milyen fáradékonyak és nehezükre esik ellátni a mindennapi feladataikat, és felírok nekik gyógyszert. Most elkezdtem emelgetni az omega 3-at, hátha attól javul a helyzet. A hangulatommal egyébként nincs különösebb baj, meg lehet hogy ezzel az egésszel sem, majd elmúlik. Meg történnek jó dolgok is, a laptopállványon kívül pl. hogy már van comedy centralunk. A pszichológusnál meg most éppen azt gyakorlom hogy sírok és nem érzem magam cikisen (még nem megy).

Ok

Én meg arra jöttem rá hogy most sokan vannak szarul és nagyrészt az visel meg hogy sorba jönnek egymás után a betegek és egyrészt mindegyiknél végighallgatom hogy ő most milyen szarul van és ez milyen szörnyű neki, másrészt korlátozott időn belül ki kell hámoznom a panaszözönből hogy tényleg mi a helyzet, ki kell találnom hogy mi legyen (minden marad így hátha kibekkeljük, gyógyszerváltás, pszichológus, kórház stb), tájékozott beleegyezést szerezni tőle, az épp felmerülő témákban edukálni (ha nappal alszik éjjel kevésbé tud, az még nem kóros ha párszor felébred de vissza is alszik, nem, a hangulatjavítók nem kábítószerek, nem fog hozzászokni, a frontinnak viszont ne emelgesse az adagját mert az nem jó neki, az normális hogy néha nagyobbat dobban a szíve, nagyon fontos hogy legalább két hétig szedje a gyógyszert akkor is ha nincs jól, mert addigra szűnnek meg a mellékhatások és akkor kezd hatni, stb stb stb), felírni az új recepteket, beutalót, ambuláns lapot, kontroll időpontot, és sehonnan sem felejteni le a pecsétet. Ami persze nem negyed óra, a következő betegek egyre nagyobb késésekkel jönnek be, és kezdődik az egész elölről. Elvileg van egy asszisztensnő aki a kezem alá dolgozik, de néha bekavar, elfelejt valamit és gyorsabb pótolni mint megvárni míg kész lesz, bevon abba is amit meg tudna oldani, és általában mindent át kell nézni amit elkészít mert 50%-ban hibás. Az ő feladataikat én is el tudnám látni, az lenne az értelme hogy ne az én időmet vegye el, de ez sajnos nem mindig érvényesül. A betegek pedig gyakran bosszantóak is, mert felháborodva jönnek be hogy miért kell várni ha előjegyzés van ill. előjegyzés nélkül jönnek és elvárják hogy rájuk szánjak sok időt mert ők most rosszul vannak, meg kiderül hogy évek óta nem jártak itt mert orvosi engedély nélkül elhagyták a gyógyszert, meg már rég nem szedték akkor sem amikor jártak mert nem volt jó nekik, de az előző orvosnak azt hazudták hogy szedik (akkor honnan tudjam hogy most igazat mond-e?), és erősebb nyugtatót és altatót kérnek miután a mostanit engedély nélkül az égbe emelték, de a hangulatjavítót nem merik elkezdeni szedni mert a szomszédjuk azt mondta hogy nagyon erős, minden hónap közepén “elveszítik” a receptjeiket és követelik hogy soron kívül írjam fel újra, és az én lelkemen szárad ha vele valami történik ha nincs gyógyszere, azt állítják hogy hetek óta fent vannak egész éjjel, az idősek magányosak de idősek klubjába nem mennek semmiképp. De ha épp nem húzom fel magam nagyon valamelyik betegen vagy nővéren, akkor is kimerítő ez nap nap után. Nem mindig ilyen, nyáron például teljesen laza nyugis volt a rendelés. Meg volt egy másik dolog is.

Kulturális sokkot kaptam attól hogy haza kellett jönni, béna az utca, a busz, az épületek, a napi program, sehol egy medence. És folyton pislogok hátra a vállam fölött hogy mindenki megvan-e, mivel általában csoportosan mászkáltunk mindenhova a városban konferencián.

Kis színes

Napi lelki mizéria: egy pillanatra magabiztosnak és könnyűnek* érzem magam, mint akinek semmi sem árthat (nem a fenevadak meg a kormány meg ilyesmi, csak a saját betegeim és asszisztensnőim mondjuk), de azonnal bevillan hogy nem szabad elbízni magam mert akkor még nagyobb lesz a pofáraesés.

Napi furcsa: a homeopátiás bogyók** borzasztó drágák, de ha nagyobb kiszerelést veszek, az nemcsak fajlagosan kicsit olcsóbb, hanem sokkal kisebbek a bogyók és így sokkal több van benne, mondjuk egy heti adag 7-800 ft-ért helyett egy havi 1100-ért. A hatóanyag meg “ugyanannyi” ugye.

Napi bosszantó: Gé spidermant néz a gyerekekkel, amiről eszembe jut a Ben Affleck vs Heath Ledger botrány***, de nem tudom vele kitárgyalni mert spidermant néz.

Napi firstworldproblem: akiket követek tumblr-en, azok egymást is, ezért sok képet többször látok.

Napi rettegés: annyira felspannoltam magam a lánybúcsún****, hogy már arról volt rémálmom hogy már éjfél van, és még csak most indulunk a második helyre, majd még egy lesz, és bunkóság kidumálni magam hogy fáradt vagyok és hazamenni, az egyetlen lehetőségem hogy sokat iszom és igyekszem jól érezni magam, de akkor a vasárnap lemegy a vécén.

Napi önsajnálat: erről eszembe jutott hogy nekem annak ellenére nem jutott eszébe senkinek lánybúcsút szervezni, hogy akkor épp volt elég kiterjedt társasági életünk is, a társaság fiú tagjai Gével hatalmasat buliztak. Nem az hogy hiányzik az életemből hogy dinnyére húzzak kotont, lufit borotváljak és fejen állva vasaljak, hanem az érzelmi része. Jó meg akkor 189 éve még annyira nem volt divat a lánybúcsú, de azért már létezett a koncepció szerintem.

Napi sóvár: a praktiker katalógusban megláttam egy leárazott lábas függőágyat és teljesen ráindultam hogy vegyünk itthonra, komoly energiákba került megértetnem magammal hogy egy 200x80centis izé nem férne itt el. Mondjuk egy kinyitható papasan fotelt attól még vehetnénk, tök praktikus.

Napi másik bosszankodás: a tanítónéniknek sikerült akkora mennyiségű feladatot feladni az elsősöknek nyárra (igazából még év közben kellett volna befejezniük, csak átcsúszott), hogy bár Nudli kezdetben még örömmel oldogatta, és sokszor magától, most már minden porcikájával gyűlöli és csak hatalmas szenvedés árán fog hozzá. Bravó tanítónénik.

Napi öröm: jól éreztük magunkat a koktél-hamburger-fröccs tematikájú estén, érdemes volt erőltetni, legyen máskor is.

Napi még egy öröm, hogy ne legyen annyira túlsúlyban a rossz: végre változni fog az időbeosztásom és nem péntekenként fogok este 9-ig dolgozni, erre már régóta vártam és most örülök.

 

*kizárólag átvitt értelemben. Szó szerinti értelemben a nyaralás kedvezőtlenül befolyásolta a fogyókúrát.

**nem egyértelmű a siker, de ha rendes gyógyszert szedek akkor is vannak tünetek, plusz folyton álmos vagyok és zabálok (egyébként most is, lehet hogy ez az allergia része), szóval próbálom magamban erősítgetni a placebóhatást és nem mondogatni hogy cukorgolyókat eszem. Meg gyakrabban porszívózni.

***hogy egyesek szerint van esély hogy ba jó lesz batmannek, ha hl jó volt jokernek.

****nagyon kevés lánybúcsún voltam életemben (1), ezért nincs arról tapasztalatom hogy egy csomó idegen lány jól érezheti magát egymással és rengeteg piával.

büszkélkedés és rejtett önsajnáltatás

Hú, tegnap azzal a keresőkifejezéssel találtak a blogomra hogy “szénsavas víz felrobban a mélyhűtőben”, és arról tényleg írtam vicceset.

Meg még arra is büszke vagyok hogy hétvégén olyan pizzát sütöttünk a családi szülinapozásra hogy senki sem bírta abbahagyni (köztük én sem). A szokásos songoku variációkon kívül volt tonhalas és magyaros (túró, tejföl, hagyma, szalonna, kolbász) is.

És a gyerekeimre is, akik közül az egyik még csak elsős ezért nem kapott jegyet, de meghívták a kerületi ünnepi tanévzáróra ahova minden elsős osztályból csak 5 gyerek mehetett, és az osztályban is kapott ajándékkönyvet és oklevelet, a másiknak pedig csak egy négyese lett, így csak épphogy maradt le az ajándékkönyvről.

Alig várták hogy végre hazaérjenek, ahol rögtön elkezdtek iskolásat játszani, Nudli volt a tanítóbácsi Berci pedig a nyolcadikos, és mindenféle órát tartottak, a végén pedig ötoldalas záródolgozatot írt amire A mínuszt kapott. Jó ötlet volt a 700 forintos öntapadós tábla a lidlből.

Azt is ráírtuk hogy jó utat apa, aki most megy az osztályával kirándul.

Hmpfff

Ezt a tré napot. Talán azzal jól tudnám jellemezni, hogy nem volt olyan személy a környezetemben, aki osztaná a véleményemet abban hogy ha kinyitjuk az ablakokat akkor óhatatlanul bejön mind a 42 fok. (A saját teljesítményemről meg annyit hogy nem mindig sikerült helyesen kimondanom a nevem.) (A nevem nem egy bonyolult nyelvtörő.)

Meg azt bírom, hogy akik múlt héten még nagyhangon hirdették az igét hogy milyen hideg nyarunk lesz, azok mára ezt mind elfelejtik. Jó igen ma mindent és mindenkit utálok én is mint tapsi. A holnapot különösen, meg a hét további részét.

És  aztán még a metró se járt hazafelé, ennek kapcsán újabb fontos piaci rést fedeztem fel: megadják a népek a rendszeresen használt útvonalakat (BKV/kocsi), cserébe mindig kapnak egy sms-t ha az általuk rendszeresen használt közlekedési eszköz MEGINT lerohad, vagy ha a rendszeresen használt út reménytelenül bedugul kétpályás útlezárás vagy hasonlók miatt. Hogy másfele tudjanak menni. Aztán ha megoldódik, még egyet. Fizetnék érte (mondjuk sokat nem, de keveset igen). Ha már létezik kérem az elérhetőségét.

És akkor a házimunkába még bele se fogtunk

Meg idegesít hogy soha nincs idő semmire, a hétvége is csak elszalad mint… valami ami gyorsan el szokott múlni. Ma is a délelőtt eltelt kb a felébredéssel, mert hétvégén végre lehet sokáig aludni, főleg ha Gé önfeláldozóan felkel fél 8-kor és játszik zumát a gyerekeknek. Nem tudom, más gyereknek is az a játék hogy a szülei játszanak és ő nézi? És egyáltalán, a mieink valahogy annyira nem képesek lekötni magukat, pedig már tényleg nem kicsik, ha nem néznek valamit vagy fel-alá rohangálnak a lakásban akkor általában tépik és nyúzzák egymást. Két lehetőségünk van, vagy lekötjük őket (játszunk velük vagy helyettük vagy elmegyünk velük biciklizni, fagyizni, állatkertbe), vagy percenként megyünk igazságot tenni a vitájukban, készíteni nekik kakaót/meleg szendvicset/stb, feltörölni amit kiöntöttek. Oké hogy gyerek és szüksége van a szüleire, és fontos hogy töltsünk velük minőségi időt és most a vizsga miatt ez valamennyire elhanyagolódott (bár kb minden nap én mentem értük mert Gének meg pont most volt az emelt szintű érettségiztetés, Nudlival még a szokásos hintázós szeánszunkat is megtartottuk, hétvégén meg Gé hurcolta őket vadas- és vidámparkba) – szóval annyira azért nem is voltak elhanyagolva, nem értem mért nem lehet valami egyensúly, hogy mi is törődünk velük, de cserébe meg van olyan hogy ébren vannak és mégis elvannak jól a folyamatos figyelmünk és közreműködésünk nélkül. Mármint nem csak akkor amikor épp rég aludniuk kéne vagy pont indulnánk valahova.

Kb azzal el is ment a délelőtt hogy ezen morfondíroztam meg készítettem ebédet, utána kidőltem 3 órácskára, amire meg úg yérzem még szükségem van az augmentin mellett hogy a következő héten is helyt tudjak állni és ne itthon fetrengjek mandulagyulladásban miután két és fél hetet hiányoztam a vizsga miatt. Utána elmentünk biciklizni és fagyizni, amiből az lett hogy nem sikerült olyan fagyizót taláni, ahol a különleges eper, vanília és csokoládé ízek közül mindhárom kapható lett volna egyszerre (vagy legalább kettő, as a matter of fact), így a közeli bevásárlóközpontban kötöttünk ki, ahol 3 fagyizó van, és ha már ott voltunk, Berci kikönyörögte a mekit is.

Holnap meg a vidámparkba megyünk most négyen, mert a múlt héten a fiúk kiderítették hogy hárman nem nagy móka, főleg ha a két gyerek nem hajlandó együtt beülni sehova, és egyik sem hajlandó kint várni amíg egyikőjük Gével beül (hárman meg nem lehet), az elvarázsolt kastélyba meg elfelejtettek bemenni. Majd készítek képeket a rozsdáról, gazról  és  hámló vakolatról mint tavaly, de idén hátha ki is rakom valahova.

Csak két hetet tudtam kivenni tanulni, és jó az igaz hogy már olvasgattam előtte, de nem annyit mint szerettem volna, de azzal vigasztaltam magam hogy ebben a két hétben majd durván rákapcsolok. Csakhogy hogy kapcsoljon rá az ember, ha előbb gyorsan b ekell fejezni a fordítást de utána is minden nap van valami, úgymint: magánrendelés*, berángatnak a munkahelyre nagyon ööö fontos ügyekben, most van az egyesület ülése ahova már hónapok óta szeretnék eljutni de eddig nem sikerült, a jógát pedig nem hagyom ki, mert végre valami jó is történik, a pszichológust sem, ugyanezért, hétvégére Gé megígéri Nudlinak hogy elmegyünk az állatkertbe, és bár felajánlja hogy elmennek hármasban, ezt azért én sem akarom kihagyni, meg akkor már előtte veszünk is neki pár cuccot**.

Először dühös voltam az időjárásra, mivel konzervatív vagyok  és számomra a “lehűlésbe” nem fér bele a trópusi meleg és a perzselő napsütés, de aztán erről meg is feledkeztem, mert láttunk elefántiskolát-és bébit, meg vombatot, ami nem is olyan kicsi, a tevék még mindig nagyon mókásak voltak, a kisállatsimogatóban rengeteg kisgida volt akik olyan édesen bégettek, hogy Nudli majdnem elsírta magát a gyönyörűségtől, és hagyták magukat simogatni, sőt finoman harapdálták a kezünket. És egy láma is volt, akinek olyan puha a bundája hogy arra nincs is szó. És Berci sem volt olyan türelmetlen mint szokott, hanem felvette a vezető szerepét és elkalauzolt minket ahhoz a 2-3 állathoz ami őt is érdekelte, majd a végén a játszótérhez, de közben eltelt négy óra, amelynek során megnézett még néhányat azok közül is amik minket érdekeltek, vagy sétálgatott valahol a közelben. Nudli készített 10 videót és ezer fotót, még a szöcskéről is a kígyó terráriumban. Meg később le is hűlt tényleg az idő. És persze ettünk fagyit, jégkrémet és sós perecet is.

állatkert 003 állatkert 093 My beautiful picture

* amit azért nem mondok le, mert végülis gyakorlás, a betegek szomorúak lennének, mi meg szegényebbek.

** Gé mindenkitől azt kapta szülinapjára hogy vegyen magának cuccot a Springfieldben (kivéve tőlem***), ami neki nagyon jól megfelelt, és mára tűzte ki a napot. Nem tudtuk hogy Joy napok van, de most szerencsére a budapesti lakosság nagyobb része a telken van, ezért volt hely levegőt venni és nem nyújt még három kéz minden darab után amit kinézett az ember. És ha már Joy napok volt, vettem is egy Joyt és jelentősen nagyobb összeget spóroltunk meg az áránál.

*** tőlem autós iPhone tartót kapott ami tölt és kihangosít is, sajnos kérte pedig magamtól is erre gondoltam. De azért örült.

Lőjetek le

Azt le sem kell írnom hogy mikor jön fordítás több hónap csend után mindkét helyről. (amikor gyorsan le kell adnom az esetet hogy gyorsan elkezdhessek tanulni a szakvizsgára, amire jóval kevesebb szabit vettem ki mint ami szerintem megnyugtató lenne, és sokat kéne pihennem hogy jól legyek és tudjak dolgozni, és nagyjából tele is van a következő két hét mindenféle egyébbel is.) Pedig eszembe jutott hogy leugrom vidékre anyák napi bonbonért de nem.

Olyan jól elterveztem a napot, ebéd, a pénteki rendelés adminisztrálása, rendrakás a gyerekszobában és az új szekrény és íróasztal elhelyezése végleges helyén (nem, nem az étkező a végleges helyük, bármennyire is úgy tűnik az elmúlt héten), közös kalandparkozás. Kár hogy már a reggeli feladatoktól (felkelés, internet, fürdés, felöltözés) is úgy kifáradtam, hogy legszívesebben lefeküdnék aludni.

Update: aztán az lett, hogy ebéd után kicsit pihiztünk, aztán nagy nehezen elrángattuk a gyerekeket a kalandparkba (Nudli szívesen jött, Berci viszont tudta hogy rossz lesz, de legalább hajlandó volt azzal a kitétellel hogy csak eljön de nem mászik). Mikor odaértünk fél 6-kor, először leb*szott minket a csaj hogy lecsúsztunk a mai extra programról, de visszajeleztem hogy nem az extra programra jöttünk hanem simán mászni, mert most vagyunk először, és a honlapon világosan le volt írva hogy fél 7-ig kell odaérni és két órát maradhatunk, akkor kicsit visszavett, de mondta hogy akkor is csak másfél órát maradhatunk, mert ma kivételesen, az extra program miatt (?) 7-kor zárnak. Ez el is döntötte hogy mi már nem mászunk csak a gyerekek, így mi “megúsztuk” a fejenként 500 ft-os kísérőjeggyel, amiért az “jár” hogy felügyelhetjük a saját gyerekünket. (Ezek a szokásos izék ami elveszi az ember kedvét, hogy ott a trambulin meg a lábbal hajtós pedálos “gokart” a 10 méter hosszú pályával, amikért külön kell fizetni.)

Addigra Berci átváltott abba hogy a gyakorlópályán végigmegy, de tovább nem, aztán viszont észrevétlenül már fent is volt a kezdőpályán. Ügyesen végigmentek, Nudli élvezte, Berci szerint szörnyű volt, mert nehéz. A következő nehézségi fokú pálya 3-4 méter magasban van és elvileg csak 125 cm fölötti gyerek mehet rá (megjegyzem a honlapon csak a 100 centi van megemlítve kitételként), amit ugyan nem vesznek komolyan, nekem mégis szar érzés lenne a gyerekemet fent tudni 3 méter magasban lábujjhegyen pipiskedve, hogy elérje a madzagot amire a karabinert kell akasztania. Úgyhogy majd pár év múlva. Én viszont szeretném kipróbálni, de mivel gyerekeknek nincs kísérőjegy, inkább nélkülük.

Berci nem tudom mennyire gondolja komolyan ezt az utálkozást, főleg hogy pont ma említette hogy egyszer majd elmehetnénk közösen is a cirkuszba ahol az osztállyal voltak és hasonló míz stílusban nyilatkozott róla. Lehet hogy csak túl okos és átlátja a törekvéseinket hogy bebizonyítsuk neki hogy a dolgok sokszor jobban alakulnak mint előre gondolná (és ezért pontoznia kell előtte hogy szerinte milyen lesz és utána hogy milyen volt), és csakazértis ő nyer (ma mindkettő 0 pont, utána -15-öt akart adni de azt nem lehetett).

Most pedig megyek pakolni holnapra.

Alapvetően punnyadáshegyek vannak, az energiáim nagyobb részét a létezés köti le, és iszonyú sokat alszom. Persze még mindig nem hívtam végig minden lehetséges intézményt ahol esetleg lehet hely. Meg a korábbi fordítós helyeken sem jeleztem hogy hahó itt vagyok, névjegykártyát sem csináltattam. Azért egy-két helyre írtam, valahonnan már hívtak is. És továbbjutottam a régi zumában a 12. pályáról (elkezdtem elölről és begyűjtöttem 15 életet), természetesen kiderült hogy tovább is van, most az űr következik (stílusos, hehe). És készítettem listát a teendőimről, és bejelentkeztem fodrászhoz.

Szombaton meg voltunk moziban, vasárnap meg strandolni barátokkal. Sulemia okos tanácsai 115. rész: szénsavas vizet ne fagyassz le, mert amikor olvadni kezd, felrobban, ha hozzám hasonlóan peches vagy, az arcodba.

Tegnap meg voltam bent papírokat aláírni, és persze benéztem a kedves kollégákhoz is. Bemenni jó volt, most még olyan mintha haza mennék, minden ismerős, köszönnek a beteghordók, mindenki örül hogy lát és szívesen mesél. Eljönni szar volt, most már ők egy csapat én meg csak egy kívülálló vagyok.

Meg elméletben már az is foglalkoztat, hogy majd én is elkezdek főzőcskézni, ha tényleg úgy alakul hogy több időm lesz mint eddig, meg ugye többek szerint pénzkímélő is. Csak kéne egy nekem való főzős oldal, mondjuk “gyors receptek hülyéknek” vagy ilyesmi, mert azért úgy nem tudom elképzelni magam amint friss medvehagymát szedek az erdőben, meg a culinarisba járok állandóan, meg órákig állok a konyhában és marinálok meg ilyesmi.

A parázásnak meg elmúlt az étvágyra és így a testsúlyomra kifejtett jótékony hatása.

paraaaa

Furcsa hogy amennyire sosem gondoltam volna hogy én valaha ilyen helyzetbe kerülök, hogy nem pontosan tudom hogy akkor most miből is fogunk élni, mert annál sokkal betojibbnak felelősségteljesebbnek tartom magam, vagy ha gondoltam is rá, megállapítottam hogy a félelemtől úgyis rögtön szörnyet halnék, ahhoz képest egész jól tűröm. Nem azt mondom hogy sosem parázok, meg összefügghet a helyzettel hogy tőlem teljesen idegen módon nincs nagy étvágyam. A munkakeresés nem egy nagy öröm, kb. az első félórában nyilvánvalóvá vált hogy nem az van hogy mindenhol csak arra vártak hogy mikor kérdezem már meg hogy van-e állás. Egyrészt elég bénának érzem hogy ismeretlenként odaesz a fene helyekre azzal hogy nincs-e véletlenül állás, jó de azért hagyok egy önéletrajzot ha esetleg később lenne. Ezek a dolgok alapvetően ismeretségen keresztül történnek. De azt meg olyan kevésnek érzem hogy szóltam pár embernek hogy tartsák nyitva a szemüket és várok. Ja meg az interneten is keresgéltem. Meg még arra is gondoltam hogy a fordításra ráfekszem jobban, most hogy lett rá számolatlan mennyiségű időm. De az elmúlt napokban inkább csak arra koncentráltam hogy lélegezzek és ne forralódjon fel az agyam.

Most meg én érzem úgy hogy ennél szarabbul nem is érezhetném magam. Közvetlenül utána még úgy éreztem hogy egész magabiztosan viselkedtem, de pár óra alatt kb százezer dolog jutott eszembe amit mondanom és kérdeznem kellett volna inkább. Na jó találtam címet, írok egy levelet.

update: 90%-ban megírtam, és máris jobban érzem magam. Plusz megpróbáltam utánanézni, hogy az egyéni vállalkozás milyen adóterhekkel és költségekkel jár, de feladtam. (ezeket a nyugdíjjárulék és társait kiszámolgattam, rögtön találtam is máshol egy másmilyen összeget, az adó meg az létezik hogy 10%? Vagy ennél sokkal bonyolultabb?) Nem küldöm el persze.

update2: hazajött Gé, meghallgatta a sztorit, ő is felháborodott, írtam még egy levelet, elolvasta mindkettőt, és a másodikat már elküldtem. Utána sütöttem brownie-t, később pedig összepakolom a rock koncertre szükséges holmikat holnapra.

kedden végül leadtam a fordítás első felét, azon az áron, hogy szerdán 3 és fél óra alvás után támolyogtam be dolgozni. sebaj, gondoltam, majd keveset dolgozom és hazavitetem magam a vidám lánnyal, és alszom amíg a fiúk edzenek, aztán fitten nekiállok a második futamnak. te csak hiszed, válaszolt az élet és lótottam-futottam ahogy szokás, majd ötkor szépen hazabékávéztam. otthon lefeküdtem aludni, fél9 körül felkeltem pár percre aztán aludtam reggelig. ma frissen betámolyogtam dolgozni, lótottam- de nem is untatnék ezzel senkit. ja viszont lebasztam egy kolléganőmet, most ettől érzem magam szarul gratulálok magamnak. most meg mindent csinálok csak hogy ne kelljen fordítani, pedig sietni kell mert már tördelnék, közben pont most próbálok kunyizni annak aki kiosztja hogy osszon még, hogy elmehessek félállásba.

a fordítók gyöngye rovatunkba:

“for the uncommon borderline cases – a ritka határeseti esetek esetén”

first world problems vs nyomasztó dolgok

Milyen jó lenne ha ezek lennének a fő problémáim, hogy a megrendelt játékot* nem akkor hozzák ki amikor itthon vagyunk,  meg hogy mikor végre elfogyott a bejgli anyuék hoztak 3 kiló tortát, meg hogy pont a végén kapcsolok a pulp fictionre és a lotr-re is.

 

Nem olyanok hogy a fiam vigasztalhatatlanul sír és nem mondja meg miért**, meg hogy amikor mind együtt vagyunk itthon, nem tölthetek velük sok időt mert fordítanom kell hogy megéljünk, meg hogy hogy kell ahhoz fogalmazni a kihallgatáson hogy ne ítéljenek el.

 

*nem az hogy az angyalka nem figyelt eléggé, csak kicsit későn kapcsolt, és mire kiderült hogy a boltokban nem lehet kapni, már nem volt idő megrendelni.

**mert már elég baj az is hogy benne van, nemhogy még beszéljen róla, pedig már az ovi eleje óta üldözi őt.

A lakás egy nagy felfordulás, a fordításhoz még mindig hozzá se kezdtem, egy másik helyen visszautasították a próbafordításomat, az orvosszakértővel levelezgetek, a naptárhoz még Gé most nyomtatja a képeket mert tegnap kifogyott a festék, és mindenhonnan árad az édeskés émelyítő nyál karácsonyi hangulat, de biztos bennem van a hiba hogy nem érzem, nincs varázslat, az egész egy nagy nyűg, neki kéne kezdeni a rendrakásnak, sütinek, a naptárnak, az ajándékcsomagolásnak, de nincs kedvem csak tolom magam előtt, egyre fogy az idő. A konyhaasztal hetek óta be van terítve hobbikellékekkel, Nudlival belekezdtünk valamibe de már egyikünknek sincs hozzá kedve és ronda lesz úgyis.

Tanulság: jövőre ki kell vennem pár nap szabadságot december elején ajándékot venni (a karácsony előtti hét már nem alkalmas ilyesmire, amennyiben az ember szeretné megőrizni a józan eszét nyugalmát), és a karácsony előtti hetet készülődni és pihenni. (álmodik a nyomor)

nyaaaaaaaaf

Az is elkeserítő volt a kiégés-ellenes céges vacsorázós jópofiskodáson, hogy már eleve azzal kezdték hogy napi 4-5 óra munka lenne a fiziológiás, annyit bírunk. Ezek után kár is volt sorolni hogy sport meg flow meg mittudomén. Ilyen a hetem: hétfő-péntek napközben gürc ezerrel, este fáradt vagyok majd holnap*, hétvégén 10-12 óra alvások, közben 1-2 dologhoz majdnem lesz kedvem, de mire belekezdenék hopp vége (jobb időszakokban írok naponta 5 bejegyzést). Öreg vagyok én már ehhez. De sebaj, impatient jön holnap és beugrik helyettem.

*ahhoz is fáradt vagyok hogy egyáltalán gondolkozzak a karácsonyi ajándékokon, káromkodni kezdek ha valaki ebben a témában próbál csevegést kezdeményezni.

Ronda teremtmények

Meg akartam nézni hogy milyen úton találtak rám hatszor a “ronda teremtmények” kulcsszóval, és nem jöttem rá, 10 oldalt végigböngésztem a gugliban, a képeknél sem volt semmi a blogomból. Úgyhogy ez egy talány. Ha valami csalafinta üzenet (tette hozzá gyanakvóan), akkor legközelebb valami biztatóbbat szeretnék, you can do it vagy ilyesmi.

A keresőszavakkal kapcsolatban, a tetoválásos post óta azt találják meg a legtöbben a gugliból. A tetoválással az van, hogy még várunk rá (khm), és van közöttünk aki türelmetlenebb ezen a téren (Gé), ezért a minap benéztünk egy tetoválószalonba. Kedvesen fogadtak, sajnos a csaj nem jutott túl az olyan béna javaslatokon mint szétszakított szív, vagy valami a foglalkozásunkkal kapcsolatban (pl. szemüveg és szakáll, vagy egy-egy könyv?), vagy rovásírással egymás neve (?). És hozzátették, hogy néhány napot kell előtte gondolkozni, mi pedig sokatmondóan bólogattunk. Szóval ott nem kaptunk ötletet (viszont megtudtuk az árat, meg hogy amint kitaláljuk pár napon belül meg is lesz), itthon még kicsit gondolkoztam. Felmerült újra a kázmér és huba, de szerintem már egyszer végignéztem ilyen szempontból a könyvet. Meg a narvál, meg a Just Breathe két utolsó sora, egyik neki egyik nekem.

A ronda teremtményekkel kapcsolatban, benépesítették és lehúzzák a fejem, 15 sötét bajlós gondolatra jut kb fél valamivel derűsebb vagy könnyedebb. Ilyenek hogy jó hogy nem szóltunk anyunak, mert akkor hallgathatnám hogy tessék, bebizonyosodott hogy ő nem tud épkézláb embereket szülni és nevelni, csak csődtömegeket. Kár hogy így is hallom. Most megint kibaszottul elegem lett az egészségügyből, nem akarok embereken segíteni, nem akarok felelősséget, valami kényelmes irodai munkát akarok ahol jelentéktelenül beleolvadhatok a közegbe és hallgathatok rádiót munka közben. Vagy zenét vagy hangoskönyvet.

a második magányos nap

Azt álmodtam hogy pasi vagyok és a gyerekeimmel megyünk az utcán, és kérdezgetem őket hogy hol akarnak vacsorázni, csak gyorséttermek jöttek szóba, és annyira elszomorodtam hogy nincs hova hazamennünk ahol vacsorát főzhetnék nekik, hogy elsírtam magam.

Reggel ügyesen felkeltünk és összekészülődtünk egyedül, mindenki nagyjából időben futott be a megfelelő helyre (én a legkevésbé). A vizit alatt felvettem a magántelefonszám hívását, azóta csak arra gondolok amit mondott, vagy ha nem akkor is ott lebeg a háttérben baljóslatúan. Közben viziteltem, beszéltem betegekkel, hozzátartozókkal, ambulánsakkal, pszichológusokkal, és nyomtattam nekik tesztet, és kollégákkal, ebből a főnökömmel nyolcszor és jól esett hogy megért, a vidám lánnyal egyszer és rosszul esett hogy elintézi egy legyintéssel hogy minek izgulok ezen ennyire és folytatta a csacsogást nem tudom miről (nem figyeltem), és átrohantam a büfébe szendvicsért, és kezeléseket és vizsgálatokat rendeltem el, zárót írtam és dekurzust, és közben minden sötét homályos ködben úszott, és minden leírt és kimondott szó egy lehetséges per ígéretét hordozta vészjóslóan. Büszke voltam hogy egész nap kibírtam sírás nélkül, aztán a kocsiban már kellett volna belső ablaktörlő is.

Sötétben és esőben vezettem haza, végig izgultam hogy még balesetezni is fogok, pont mikor hazaértem láttam is egy balesetet és örültem hogy ezt megúsztam.

happy equinox

Átestünk a keresztségen, megvolt az első szülinapi zsúr halálos áldozat nélkül, még vér sem hullt, sőt a jeges teát is csak én öntöttem ki. Az anyukák között volt egy tanítónő aki kézbe vette a dolgokat amikor kezdtek ööö kicsúszni a kezünkből. Nem, tényleg, tök jól sikerült, a gyerekek is aranyosak voltak, az a kissrác is aki fél 8-kor telefonált hogy most jutott eszébe a buli arról hogy kezébe akadt a meghívó, és jöhet-e még (nem). Úgyhogy van itthon egy mázsa kiszáradt, sótlan hommade sonkás pizza. (Ha a gyerekek ebben a korban már nem is annyira őszinték, az aspiek még igen: “Én a minőséget és az összetevőket értékelem”.)

 

amikor káros a fbook

mások űrállomáson ölelkeznek, mások finnországba vitték megmutatni a kisbabájukat, mások a telkük stégén rohangálnak fáklyákkal, mások vízparton vannak.

na szedjük össze magunkat, elég az önsajnálatból, igen a fordítás fölött izzadok, viszont majd kapok érte pénzt, és különben is felfújtam a kis medencét Nudlinak és számos köbméter vizet hordtam bele és Gével leszedettem a fürdőjátékokat az álmennyezetről, és ő (Nudli) cserébe élvezte (Gé nem élvezte, de e kedvemért megtette), és később Berci is pancsolt egy kicsit kívülről.

meg már nézegettünk balaton-melléki apartmanokat az interneten, mert bár az üdülési csekket megvonta a kórház*, viszont mindenféle pénzeket kaptunk úgyhogy pár napra mégis el tudunk menni, ha addigra nem lesz újra tél.

a mozival meg végül az lett, hogy bekeményítettünk, mert az mégse járja hogy megbeszéljük aztán visszakozik hogy még sincs kedve, plusz beígértük megint a mekit. úgyhogy másnap el is mentünk, Berci teljesen élvezte, Nudli amint belépett a vetítőterembe fordult is kifele és sírt hogy vigyük ki innen, de 15-20 perc üldögélés és a film trailerjének megtekintése után sikerült beédesgetni, és bár ötpercenként szólt hogy most már unja és menjünk, mert vigyázott az imidzsére, de valójában ő is baromira élvezte. a maci lacit láttuk, jó, a klíma pedig megfizethetetlen volt.

 

*mert csökkent a kórház teljesítménye, a s*ggf*jek, azt leszarják hogy a miénk nem csökkent, és nem azokat rúgják ki a süriről akik miatt épeszű ember be nem teszi oda a lábát

az egész világ kapja be

Szinte biztos hogy nem kéne haragudni a (majdnem 6 éves, de akkor se) gyerekemre azért mert arcon hányt. Akkor se ha pontosan tudta hogy fog, és amikor ölbe vettem megígérte hogy nem rám. Nem azért csinálta hogy kibasszon velem és nem gondolt rá hogy a kötőhártyán keresztül hogyan szívódik fel a calici, csak egyszerűen visszatartotta mert utál hányni. Arra kéne gondolnom hogy neki milyen rossz, de reggel 5 óta már belefáradtam. Arra kéne gondolnom hogy biztos milyen sémám miatt érzem ezt megalázónak és bosszantónak, de nem tudok akarok.

És nem is erről akartam írni, hanem a nyaraló nyárszagáról, és a tetőtéri szoba falaiban őrzött hőségről (emlékeznek rá), és a mindenféle emlékekről amik még ezeken kívül is megrohantak.

tegnaptól itthon maradtam betegség miatt, ennek örömére ma hajnalban Nudli összehányta magát és az ágyunkat, úgyhogy már ketten vagyunk itthon, egyikünk szunyókál, de 15 percenként felébred mert hányingere van, és simizni kell a fejét.

nyaf

Oké, bevallom, rettegek. Holnaptól (jó holnap reggel még pont nem, de akkor is) egy hétig én leszek az a személy aki reggel felrázza a gyerekeket, betesz nekik valami videót ad nekik reggelit kikészíti a ruhájukat ráveszi őket hogy felvegyék IDŐBEN elviszi őket oviba és iskolába, munka után IDŐBEN értük megy, hazaviszi őket játszik velük ad nekik vacsorát elzavarja őket fürödni kikészíti a pizsijüket Nudlinak ad kakaót ráveszi őket hogy fogat mossanak és lefeküdjenek aludni, bemegy elbúcsúzni és bekuporodik az ágyra hogy fekhessenek az ölében. Én fogok figyelni hogy Bercinek kész legyen a leckéje és be legyen pakolva a táskája és legyen szendvicse és innivalója is a táskában (minden másnap egy szendvics egy kakaós csiga) és Nudlinak ott legyen az oviban a párnája és a cipelő cicája és a cumija a maciban, és legyen benti nadrágja meg kinti ovis nadrágja meg pótruhái, és én fogom berakni az ebédpénzt a borítékban Berci üzenő füzetébe …ööö… még meg kell kérdeznem melyik nap, és a sakkönyv árát meg pénteken. És nekem kell figyelni hogy legyen itthon kenyér, tej, téliszalámi, csokis müzli, olvadós rágó meg kinder csoki, és hogy legyen tiszta ruhánk*.

Tudom, más minden nap egyedül csinálja ezt mind, és nemcsak egy hétig, és az én hibám is hogy el vagyok kényelmesedve mert nálunk a 90%-át Gé végzi, ésésés de akkoris.

A végére egy vallomás: leszoktam a fb-os játékokról, elveszett az újdonság ereje (jé, megint elszaladt 2 óra, de vicces), akarom vissza az életem, már két napja tiszta vagyok.

Ja és láttátok az új kérdezős játékot? Benne van alie kérdése.

*a record kedvéért mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy Gé éppen most hajtogatja a legutóbbi 4 mosást.

Már megint panaszkodik

Hát igen, múlt szombaton is bent voltam, meg ma is, meg elsején is jövök, így van ez, ha beindul a verkli, már nem lehet máshogy megoldani, “ideiglenesen” besegítek a hétvégékbe, aztán kérdés mi lesz. Főleg hogy akitől kaptam a kedvezményt már nincs itt. Hessegetem a bűntudatot a kedvezmény miatt, hiszen ügyelni mindenki utál joggal utál, különösen hétvégén. Közben váratlan személyektől is bekasszírozok némi közutálatot, most pl. azért mert már 23-n merek szabadságra menni. Közben meg utálom hogy be kell jönni, szar otthagyni a családot, mindig keresztbe tesz valami programnak.

Tegnapelőtt egész nap feküdtem, tegnap átbattyogtunk anyuékhoz, ahol üldögéltem és nem ettem, ma meg egy szomorkodó Nudlit kellett reggel otthagynom a mikuláscsomagok mellett (csak Bercivel együtt akarta kibontani) (nem akart egyedül lenni ébren), és fél 9-kor már itt volt a mentő a hajléktalan öngyilkosjelölttel.

Tegnap este annyira felpörgettem magam az egészen, hogy el se tudtam aludni. Egyre inkább elegem van megint, annál a kérdésnél mindig megtorpanok hogy akkor hogyan tovább, milyen szörnyű hogy senki nem fogja úgy alakítani a dolgokat hogy nekem pont jó legyen.

Az internet szempontjából is szorul tovább a hurok, Tapsi és Annalight már le van tiltva itt bent, mivel vírusos oldal / szexoldal / játékoldal / illegális tartalom (eldönthetik).

A takonykór még mindig tombol most már torokfájással együtt, legszívesebben mostantól reggelig (mit reggelig. délig.) aludnék, tehát mi sem egyértelműbb minthogy bekapok egy aszpirint, összekapom magam és három embernek bepakolok a hétvégi üdülésre (ebből kettő kiskorú, úszómellény kell nekik meg minden), elmegyek kocsmázni a kolléganőm friss szakvizsgájának megünneplése végett, holnap dolgozom, hazasietek, majd a szüleim és gyermekeim társaságában elutazom a távoli fürdőbe a hétvégére, miközben Gé kisbabákat pesztrál a tanítványaival Linkin park koncerten múlatja az időt Linzben.

és amikor hónapok után végre kicsit kevesebb beteg jön, és fellélegezhetnénk, mindig azonnal kiderül hogy most azonnal fel kell tölteni az osztályt maximumra, mert (aktuális indoklás). most éppen az, hogy akkor nem vehetünk fel embert a 10 üres státusz egyikére.

elhúzódó dackorszak/korai kamaszkor

nam akar úszni, nem akar tornázni, nem akar zeneoviba menni, nem akar néptáncra járni, nem akar focizni (nem akar vacsorázni, fürödni menni, lefeküdni, öltözni, oviba menni, hazajönni stb).

akar citromos fagyit, akar túró rudit, akar színes cukrot, akar lenni a számítógépnél, akarja hogy játsszunk (most éppen a zumával).

akkor se mi rontjuk el. ilyen és kész.

a múltkor mosolyogtunk rajta hogy nekünk nem lesz nagy sokk ha Nudli eléri a kamaszkort. ma Gé beszélt egy kolléganőjével akinek ugyanilyen a szintén ötéves fia.

ha azt akarom hogy sokan olvassanak akkor kéne írnom, de érdekeseket és vidámakat, nem arról hogy a tetűirtó csak kezdetben tűnt hatékonynak, ezért venni kell olyat ami nem járt le egy éve, és ha az tényleg hatékony lesz akkor kezdhetjük elölről a lakás összes textiljének kimosását, mármint majd ha a mosógépszerelő beszerelte az új fűtéscsövet a mostani zárlatos helyett (nem, nem amiatt hívtuk hanem mert folyt), meg hogy ma két tollat is elvesztettem, később meg buborékfújó-folyadék ömlött a laptopomra (ne is kérdezzétek.), és nyakunkon Nudli szülinapja és még nincs semmi eltervezve. amúgy meg végre meg kéne írnom a pszichoterápiás eseteket amiknek ma van a leadási határideje, és holnapután ha szabin leszek már kurvára nem azzal kéne szenvednem hanem tételt tanulni. mert ha komolytalan nudli a vizsga akkor még cikibb megbukni.

egyébként meg nem is rossz nekem, hanem jó, mert megnőtt a fizetésem, és holnaputántól egy hétig nem dolgozom, először vizsgára hivatkozva tanulok és vizsgázom, aztán hétvégére hivatkozva a családommal és a munkatársaimmal múlatom az időt (állítólag bulizni fogunk a főnökünk telkén), később meg ovis szünetre hivatkozva csiszatolom a lakást hogy szép legyen a szülinapi ünnepségre.

farsangmizéria

Perszehogy, baszki, az összes gyerek indiánnak meg Bob the Buildernek öltözött, Berciéknél rohamosztagosok és pókemberek is szaladgálnak dögivel, szerintem ő volt az egyetlen állat. Nudli ígyis-úgyis elüt, nem volt hajlandó beöltözni, tartja magát a szavához. Vagyis pár napja igazából rákezdte hogy ő pókember lesz, a jelmezkölcsönzőben tegnap átfutott a fejemen hogy megpróbálok alkudozni, hogy vihetnék-e pókembert a teknős helyett, de aztán úgy döntöttem legyünk következetesek, meg betoji is voltam. Meg vsz úgyse lett volna.

Azt asszem nem is írtam, hogy egy héttel azután hogy kikölcsönöztük a jelmezt, lett jelmezkölcsönzés az oviban is, ráadásul Berci csoporttársának az anyja intézi, mégse szólt időben, persze harmadáron, nem is kell mondanom mennyire örültem a lehetőségnek. És persze már egyáltalán nem tűnt jó ötletnek plüss kapucnis kezeslábast választani, főleg hogy már évek óta tudom hogy butaság. És pont tegnap jegyezte meg egy kolléganőm hogy szerinte akkor is az az igazi ha az ember maga varrja a jelmezt a gyerekének (igaz neki még nincs). És fényképezőt is elfelejtettem vinni. És nem mertem utólag visszaosonni kattintgatni attól való félelmemben hogy valamelyik rögtön rám akaszkodna és el akarna jönni velem.

Higgadtabban: ez még mindig nem jelenti azt hogy rossz anya lennék. Biztos csak a lencsilányos zene miatt lett rossz kedvem ami Nudliéknál ment, valamiért sosem szerettem, talán mert a lányka félt, vagy hogy mért csak ketten éldegélnek, nem tudom.

Nudlinak meg amúgy is rossz kedve van a héten, szegény minden reggel felemlegeti hogy kedden amikor mentek fel az udvarról, a B. azt mondta ne álljanak meg a kapunál hanem menjenek fel, és ő rászólt hogy ezt nem szabad de B. nem hallgatott rá, ezért ő is felment vele, először úgy mesélte hogy nem vették észre az óvónők, másodszor hogy mérgesek voltak de nem kaptak büntetést, ma már úgy mondta hogy kaptak büntetést, de nem mondta el mit. V. meg azt mondta neki hogy már nem barátok és ne menjen utána. Ezzel arányos az ovi iránti vonzalma is.

Én meg tökre nem tudom hogy kell ilyen helyzetben reagálni, az én anyukám ilyen esetben kiborult és felháborodott, nem aludt, stb, az óvónővel nem beszélt “mert attól csak rosszabb lesz, mert ő nem tudja kontrollálni magát és bunkó lesz, az óvónő meg emiatt direkt pikkelni fog ránk”. Nem jó példa. Mi a férjemmel a racionális végét fogtuk meg a dolognak, elmagyaráztuk neki hogy ha a barátja rosszalkodik akkor hagyja ott, neki nem kell, meg hogy ha ilyen buták a barátai akkor keressen újat (erre ő hogy másokkal nem barátkozik, ilyenkor inkább egyedül játszik). Utólag úgy gondolom hogy inkább csak ölelgetni meg simogatni kellett volna meg nyugtatgatni hogy szeretjük és minden rendben lesz. Persze ezt is csináltuk, de esetleg csak ezt kellett volna. Mondjuk az se könnyíti meg hogy úgy dolgozza fel a rosszkedvét hogy otthon rosszalkodik, mindenkit piszkál, verekszik, nem hallgat ránk.

Vagy kéne végre beszélni az óvónőkkel, a gyerek anyjával terveztük hogy beszélünk de szerintünk nem értené hogy ez nekünk mért probléma, ő ilyennek szereti a gyerekét amilyen. De persze betojik vagyunk, inkább csak ide írom le puffogva.

És ilyenkor nem tudok nem gondolni arra sem, hogy Nudlinak az se tesz jót hogy máris kevesebbet vagyok velük mint eddig az év elején (február maradék két hetére simán befér 4 ügyelet), és hogy biztos ez is rossz neki megint. Még akkor is nehéz feladat az anyaság és doktornőség között egyensúlyozni, ha az embernek  nincs állandó lelkiismeret-furdalása a vélt vagy valós hiányosságok miatt mindkét oldalon.

…és nem ürül ki a családi kassza 18-ára csontra. Sebaj vettem fel trikót és hosszú pólót, eltettem vastag zoknit, és megyek relaxálni. Hideg van a tornateremben.

rinyarinyarinya

félelem és reszketés, ezek mellett nyomor, idegeskedés, csömör, unalom, fáradtság, lustaság, rinya, szötyögés.

mi mást is lehetne tenni este 10kor, amikor aznapra még hátravan szűken mérve is 20 oldal, de már agya nincs az embernek (meg sajnos ha eléggé betojtam ahhoz hogy végigtanuljak keményen pár napot, utána mindig elvesztem a motivációm, és máris nem tanulok olyan keményen) mint csetelve lelket ápolgatni (ami egyébként nekem egyáltalán nem megy, nem is értem mért akarok én pszichiáter lenni), és megtudni hogy képen akár úgy is ki tudok nézni (amikor félrehajolok hogy ne lógjak bele plusz pislogok), mint egy elkényeztetett undok nőcske, és hogy azért kommentelnek nekem a népek mert én bevonom őket mint Vitéz László, és észrevenni hogy nagyon késő lett abból hogy percenként huszat ásítok, és összekészíteni a dednek az úszáscuccát meg a szendvicsét, és fürödni, és elájulni.  

a mai nap unalmas egyhangúságát nagy örömömre a paráztató de egyben szintén unalmas tét nélküli beszélgetés törte meg a vizsgabizottság elnökével, melyre a nap mint olyan rá is ment.

Komoly dolgokról kéne írnom de ehelyett aggódom Heath Ledgerért hogy ez a szerep olyan depresszióssá teszi hogy megöli magát. Ja, ja igen, még nem láttam a Sötét lovagot, aztán a férjem (kitaláltam neki két nevet de nem döntött még) nem engedhette hogy a béna magyar szinkronnal nézzem az HBO-n és gyorsan felpakolta a DVD-re. Biztos valamikor szó van róla hogy Batman mért hörögve beszél.

Vagyis persze nem is írnom kéne hanem tanulnom, ami persze könnyebb lenne (jaj de szépen átvezettem), ha az anyukáskodás, háziasszonykodás, lakásárulóskodás mellett nem kéne próbafordításokkal és gyógyszervizsgálatok tréningjeivel szarakodnom (meg persze ha nem néznék helyette filmet). A közérzetemet pedig valószínűleg javítaná ha egy kicsit reálisabban tudnék az esélyeimre tekinteni. Szóval: van esélyem.

Holnaptól megy a Doctor Parnassus. Kíváncsi vagyok mikor fogom megnézni.