Milyen érdekes hogy néha akár hetekig egész sima és nyugodt az élet, nem történnek váratlan események, jól lehet közlekedni, egészségesek vagyunk, aztán minden hirtelen besűrűsödik, pl a munka nemcsak igénybevevő hanem az átlagnál traumatikusabb, megbetegszem, Gé hív hogy mielőtt levizsgáztatja a kocsit javíttatni is kell, farsang az iskolában (idén már egy pólófelirattal megúsztuk a jelmezt), Nudli is megbetegszik, az éjszaka nem elhanyagolható részét mindhárman ébren töltjük, kölcsönkocsival viszem Bercit suliba de mikor odaérünk közli hogy megfájdult a füle (adok neki fájdalomcsillapítót és megmondom hogy ha nem javul kéredzkedjen el és menjen haza, mert nekem ma mindenképp el kell mennem dolgozni, Gé is beteg és anyu is, apu kocsija meg ugye nálam van), a waze össze-vissza visz a városban mert az egész univerzum ugyanarra tart kocsival mint én, beszorulok a kukásautó mögé (itt egy icipicit kiabáltam), továbbra sincs kész az autó de legalább találtak benne még nagyon drága hibákat, pont helyettesítés van a gyerekorvos helyett (de cuki volt a néni, és mondott jó ötleteket, és nincs is nagy baj).

De most már lassan túl leszünk rajta, és bár apukám felajánlotta hogy segít kifizetni a szervizt, anyu közben már át is utalt pénzt, és vannak akiknek ennél durvább az életük folyamatosan, velem meg eközben is történnek jó dolgok és pihenés is, a gyerekek pedig sokkal jobb kedvűek és kiegyensúlyozottabbak most.

Advertisements

Jaj hát csomó minden történt, a soul music zseniális volt (magamon kicsit tűnődöm néha, amikor a könyv háromnegyedénél esik le hogy az egy elektromos gitár, és akkor esik le hogy a könyvtáros nem biciklit épített hanem motort, amikor meglátom a borítóját) (bele kell nyugodnom hogy az utalások 90%-a minden bizonnyal elsuhan mellettem), most az interesting times a soros, ami Ázsiáról szól és Rincewind ❤ visszatért, valamint rájöttem hogy elölről kellett volna elkezdeni az egész sorozatot.

Ezen kívül nyűgös vagyok és ideges, még szétszórtabb és ügyetlenebb mint általában, de már csak egy nap és jön a szabadság. És várom hogy augusztusban és/vagy szeptemberben minden megoldódik és újra fogok tudni aludni és jut energiám nem zabálni meg néha mozogni, amitől jobban érzem majd magam, meg ilyesmi. És kezdek rájönni hogy az öregség azzal jár hogy az embernek mindig fáj valamije, ha nem a fejem vagy a fogam akkor a csípőm, illetve újabban egy hete nem megy ki a merevség/elalvás a nyakamból, a perskindol nem csinált semmit, most inno reumával próbálkozom, ha már vettem akkor már fortét, ami annyit jelent hogy paprika van benne amitől egy órán keresztül csíp.

Múlt héten láttam a Whiplasht, amitől visszatekintve kicsit sokat vártam (egyszer valaki azt mondta hogy ezt minden pszichiáternek látnia kell), hagytam magamnak időt de nem szűrődött le több mondanivaló mint hogy ne legyél idióta. Nagyon idegen is volt mindkét főszereplő hozzáállása, nehéz elképzelni hogy ilyen tényleg van, de most megint hallottam hogy valaki törött lapockával csinálta végig a tour de france-t, szóval végül is léteznek őrültek akik akaraterőből látszólag értelmetlenül is végignyomják a lehetetlent, de a művészettől ez még idegenebb mint a sporttól (meg ott gondolom pénz lehet benne, mást nem tudok elképzelni amiért ilyen szenvedést vállal és kockáztatja az egészségét).

Most meg a Szemekbe zárt titkokat néztem meg, az jobban tetszett. Nem is annyira a történet megrendítő része, hanem valahogy az egész mögött lévő meghitt hangulat, ahogy a szereplők szeretik egymást és törődnek egymással. Meg hogy a megszokott amerikai kriminél sokkal lassabb, de nem ilyen idegőrlően néha unalmasan, hanem közben minden apró részlet, elhangzott szó fontos és összefügg (mint pl az írógép).

Bár az időjárás nem könnyítette meg a dolgom, azért nem mondhatni hogy nem csináltunk semmit a hétvégén, voltunk plázában fagyizni, mászóteremben megnézni a százmillió embert aki tényleg szintén ezt választotta a programnak a hosszú hétvégére ahogy sejtettük*, néztünk itthon sorozatot (dirk gently, cosmos), tekkeneztünk, ping-pongoztunk az ebédlőasztalon (jó volt amikor Nudli halált megvető bátorsággal cikázott a bútorok között mint labdaszedő (biciklis sisakban, mert első a biztonság), és közben mindig berakta a telefonján a zenét amit felváltva választottunk**), és aztán amikor Nudli átment egy osztálytársához játszani, Bercivel a szüleim ebédlőasztalán is játszottunk mert az nagyobb (ott nem volt youtube diszkó), kiselejteztem néhány tonna gyerekruhát, közben néha kicsit szomorkodtam, elkezdtem a witches abroadot, aztán most a végén mikor egyedül maradtam megnéztem a hotel transylvania 2-t és a pop csajok satöbbi végét (még mindig jó).

*aztán kijöttünk

**volt liftzene, a wii theme song végtelenítve, egy hosszú dal amiben elénekelnek egy ilyen fura scifi történetet amiben a főszereplők elmennek 6969-be hogy megnézzék milyen de nem olyan, a sexy and i know it, valami eminem, a ymca, a stand

eddig valamennyire tudtam egyensúlyozni a stressz és a rendszeres fél 7-es kelés káros hatásait azzal hogy esténként tízkor bezuhantam az ágyba és el is aludtam, de most közbelépett Eleanor Oliphant* (és/vagy a hormonok? frontok? ki tudja), ami csak nem akart kiesni a kezemből esténként, végül éjfél után döntöttem úgy hogy akkor is leteszem ha még nem érzem magam álmosnak. úgyhogy a hosszú hétvégét sikerült szörnyű szédüléssel kezdeni, ami minden mozdulatra elviselhetetlenre erősödött és ha sokáig nem mozogtam kicsit enyhült. ez és persze az eső keresztül húzta a mára tervezett biciklizést. a többi napra még szarabb időt mondanak, ha bárkinek vannak benti programötletei amit 12-14 éves fiatalok is élvezhetnek, ne tartsa magában.

*lucia küldte át azzal hogy szerinte tetszene nekem, úgyhogy megszakítottam a pratchett maratont

Nem voltam a topon a szabadság alatt, ez a meleg nekem túl sok volt. Kb úgy érzem végig a fotelban hevertem miközben még csak nem is néztem semmi értelmeset csak szörfözgettem a neten és a telefonon játszottam. Mégse érzem hogy kipihentem volna magam a következő fél évre.

De azért pár dolog történt, pl néha mozogtam is, a futáshoz megtaláltam a Cosmost, amivel teljesen tökéletes (a Cosmost nagyon szeretem, de ha csak úgy nézem, gyakran elkalandozom, aztán hirtelen nem értem miről van szó (mert váltakoznak az evidens dolgok és a rakétatudomány)), aztán fájt a torkom és újra félbehagytam, és igazából kezdem megkérdőjelezni hogy érdemes-e erőltetni valamit ha ennyire rossz. A gyerekszobában is sikerült rendet rakni, Nudli most gyászolja hogy üres a szobájuk (pedig nem).

És a Fool is jó (továbbra is Christopher Moore, a Lear király átirat.) Nem tudom mennyire változtatta meg a sztorit, mert az eredetit nem olvastam. Ő az udvari bolond szemszögéből mutatja be a történetet. A kézjegyét mindenképp rajta hagyja, Pocket egyik káromkodása a fuckstockings, a napjainkban játszódó vámpíros egyik főszereplőjéé, Abbyé fucksocks.

Nudli újra elkezdte hogy este 9-kor még fél órát nyammog valamin, vagy csak járkál körbe és dumál, aztán fél 10-től 10-ig ránk ömleszti minden iskolával kapcsolatos frusztrációját (köztük azt hogy holnap reggel szörnyen álmos lesz), amiben többek között az is nehéz hogy este tízkor már kellően fáradtak vagyunk és elegünk van a napból nekünk is ahhoz hogy kedvesen, türelmesen és konstruktívan kezeljük a helyzetet. Ma például a lefekvéskor jutott eszébe hogy matekórára le kellett írni a füzetbe hogy ki találta fel a sakkot és az ehhez fűződő érdekes történetet.