Végignéztem a Good Omenst, végtelenül aranyos, jó a látvány is, a sztori is jó maradt, visszaadja a könyvet, egy dolog miatt volt hiányérzetem, hogy kimaradt az apokalipszis másik négy lovasa (Grievous Bodily Harm, Cruelty to Animals, Really Cool People, and Treading In Dogshit (formerly All Foreigners Especially The French, formerly Things Not Working Properly Even After You’ve Given Them A Good Thumping, never actually No Alcohol Lager, briefly Embarrassing Personal Problems, and finally People Covered in Fish), miközben rájuk kerestem meg is tudtam hogy nem maradt rájuk pénz és idő :(((

Meg közben Pratchettől elolvastam a Jingo-t (kicsit sötétebb hangulata volt a megszokottnál, főleg a Watch tagjai a szereplők, illetve a rossz értelemben vett nacionalizmus és a háború), most a Last Continentet olvasom, elég lassan esett le hogy az meg Ausztrália korongvilágbeli alteregója, csak a kengurunál 🙂 de nagyon cuki ez is, újra Rincewind kalandjait élvezhetem, meg külön a varázslókét.

Emellett kezdek visszarázódni a hétköznapokba, összeszedtem pár dolgot ami jó a melegben, hátha akkor nem utálom annyira (nem kell annyi zoknit mosni, nem kell kabátot meg sapkát hordani, csak egy szandálba bújok bele ha el akarok indulni itthonról, lehet sokat fürödni mindenféle vizekben, a napfény véd a depresszió ellen és ad D vitamint (de azért szedek is), más lányok és nők járhatnak szép színes nyári ruhákban, én maradok a póló-rövidgatya kombónál, vagy még aminek van zsebe, eper, málna, cseresznye, dinnye, barack, ki lehet állni az esőbe, virágzik a leander, sokat lehet fagyizni), megkaptam egy csomagot amit gondolatban már többször eltemettem az elmúlt két hónap alatt amióta megrendeltem és kifizettem (persze kiderült hogy a hiper kényelmes, merevítő nélküli melltartó sem annyira kényelmes azért, mert ez meg mellkasban szorít és viszketek a csipke berakástól) (nekem semmi se jó), illetve eszembe jutott hogy mikor megérkeztünk Izlandra még volt egy gyors telefonom amiből kiderült hogy végre egészségesebb vagyok mint eddig (eddig is az voltam, de most még jobban), úgyhogy ma gyorsan felírtam magamnak egy oltást, kiváltottam és beadtam mert a dokim szabin van.

Ja és közben fogyásban elértem az első mérföldkövet amit még olyan egy-másfél éve tűztem ki magamnak (2 kg mínusz) (csak utána még híztam 3 kilót szóval összesen 5 mínusz). Gyorsította a folyamatot az Izlandon lucia által diktált tempó, de ez a cukor nemevés is határozottan hasznosnak tűnik (még van mit fejlesztenem a módszeremen de örülök neki).

Berci mesél folyt:

az egyik osztálytársa olyan nehezen kelt fel hogy 10 percet késett, de a tanárok is késtek, szóval nem volt gond hogy ő is késett 3 percet. voltak a loch nessi tónál, ahol volt egy régi kastély, körbe lehetett menni, ő gyorsan körberohant nehogy kifusson az időből, utána csomó ideje volt a kacsázni a tónál (de ott az a legjobb tényleg). aztán a buszon néztek videót a loch nessi szörnyről, és már komolyan sajnálta az embereket akikről szó volt, hogy annyira szerették volna látni, mégse látták. aztán megálltak egy benzinkútnál, ott meg egy másik srác késett 10 percet mert bevásárolt a boltban. aztán elmentek valami hegyhez, ami szép volt és mindenki fényképezett, de ő nem mert nem szeret, meg apa úgyis csinál sokat. (utóbb sikerült beazonosítani hogy ez volt a Glencoe). későn értek haza ezért későn is hívott, mert a buszról nem tudott mert az idegenvezető sokat beszélt a mikrofonba és nem hallottuk volna egymást.

Oké hát ezt muszáj megírni, szóval most a család másik 3/4-e Skóciában van, Nudli és Gé főleg képeket rak fel viberen, Bercinek viszont valamiért nincs nete és minden este felhív kicsit beszélgetni. Bercinek vannak a legzseniálisabb beszámolói, annyira jó kicsit belelátni a fejébe hogy hogy látja a világot. Azt is elmondja hogy merre voltak meg mit csináltak, de azt emeli ki ami neki érdekes.

Pl. ma Edinburghban voltak, a várban tetszettet a koronázási ékszerek, meg nem tudja miért ott volt egy kard, ami nagyon tetszett, vagy egy percig nézte. És a király (vagy ki) azt akarta hogy neki legyen a legnagyobb ágyúja és akkora ágyút csináltatott ami nem is működött. Aztán mászkáltak a royal mile-on és a többiek bementek egy ruhaboltba és vettek két pár adidas zoknit mert olyan olcsó volt. Aztán mikor visszaértek a szállásra mindenki mutogatta hogy mit vett, ez olyan mint egy cultural voyage, mintha ő egy másik nép lenne és figyeli a többieket hogy milyenek. Meg vettek valami fahéjas keménycukorkát (“olyan cukrot amit nem lehet szétharapni ezért a szájadban kell tartani”), ami nagyon csípte a szájukat és egymáson röhögtek, ő meg mindenkin mert nem kóstolta meg. És csomó kaját vettek otthonra, mert holnap nem mennek boltba, de szerinte sokkal többet mint amire szükségük lesz, pl valaki vett egy 36-os kólát amit mind bezsúfoltak a hűtőbe és most mind azt fényképezgetik. Reggel meg corn flakes-et evett és az egész zacskó kiesett a doboz alján.

(visszafele haladok az időben)

A mobil home-ban 8-an laknak, igaz a másikban 3 fiú van de őket nem bírják, de az egyikük aludni átmegy hozzájuk mert nem akar a nappaliban a kétszemélyes kanapén valaki mellett aludni. Este nem tudja miért átjöttek a lányok és egyig activity-ztek, akkor ő lefeküdt, a többiek még beszélgettek, ezért ma nagyon álmosak voltak reggel és épp hogy elérték a buszt.

Tegnap meg kompoztak, és a kompon volt mozi meg játékterem is, ahova nem mentek mert drága, de azért menő volt. A vacsora és a reggeli svédasztalos, az nagyon finom volt, az egyik srác lekecsöpözte a gatyáját, egy másik meg olyan lassan evett hogy már elkezdtek körülötte összepakolni a pincérek mielőtt a desszerthez ért, és mérges volt miatta. A hullámok miatt mozgott a komp, az egyik osztálytársa tengeribeteg is lett, de aztán vett be dedalont. Berci remélte hogy fog látni csillagokat, de nem láttak, valamelyik zseni azt mondta azért mert túl északon vannak (pedig megnéztem és ott nagyon alacsony a fényszennyezés, remélem visszafele derűs egük lesz).

Meg még előtte Amsterdamban beültek valami helyre ahol fél órát vártak a limonádéra, mire megkapták már szinte kellett vissza indulni és ilyen vizetett szörp volt, és valakire rá is öntötte a pincér. És utána derült ki hogy az üvegért is fizetni kellett, ugyanannyit mint a limonádéért. (bár szerintem az betétdíj és visszaválthatták volna, de már mindegy) (hát igen, a 21. század gyermekei)

Odafele emeletes busszal mentek, ők az emeleten ültek, Berci egy ideig legelöl ült ahol szép volt a kilátás de csomó döglött bogár volt a szélvédőn, kettőt látott is ahogy épp felkenődik. Aztán össze-vissza váltogatták a helyeket mert nem tudták eldönteni ki ki mellett üljön, de kicsit aludni is tudott.

Érdekes látni ahogy nyílik a szemük a világra és meg kell oldaniuk helyzeteket nélkülünk, valószínű sokkal jobban izgulnék ha Gé nem lenne ott. De már tavaly is volt Bulgáriában, ahol még az osztálytársai sem voltak vele, mondjuk belegondolva akkor is eléggé izgultam érte ❤

 

A legfrissebb kalandjaimról

Amióta szabadságon vagyok, a környezettudatosságom meredeken zuhan, még hétfőn kezdődött, amikor az utolsó munkanap végén elmentem az átvevőhelyre a műanyagmentes fülpiszkálókért (közben gondolkoztam rajta hogy a 100 db nem egy nagy adag, szóval mégis kicsit drágább lehet a háromszoros árnál) (de ha kiszállítást is fizetek rá úgy már tényleg nevetséges lenne), elég sokat kellett gyalogolni, de mikor végre megtaláltam a helyet, ami egyébként elvileg egy bolt, egy kézzel írt cetli fogadott hogy aznap technikai okok miatt zárva. Ezen dühöngtem egy sort, mert valószínűsítem hogy nincs épp ezreknek a cucca ott náluk, szóval a 21. században nem lenne megoldhatatlan még azelőtt informálni ezeket az embereket hogy nincsenek nyitva, mielőtt elgyalogoltak a boltig a párás-forró belvárosban. (=dobhattak volna egy emailt). Aztán eláztam, majd mire elvergődtem a metróhoz bemondták hogy csak a nagyvárad térig jár, ahol még anyáztam kb fél órát a pótlóbuszra váró tömegben. (ez lehet hogy akkor is így lett volna ha munka után hazaindulok, de így már végleg a fülpiszkálókhoz kötődik) (most egy hétig nem is leszek otthon, nem tudnék visszamenni érte, de már el is ment a kedvem)

Aztán ahol most vagyok Esztergomban, ott nincs szelektív kuka, szóval ez a része is szünetel, aztán amikor beültünk a királyi palota mellett egy nagyon cuki helyre kicsit iszogatni, hiába jutott időben eszembe hogy ne kérjek szívószálat a limonádéba, az eladó csaj megmutatta a cuki kis félliteres kancsót amiben adják (amiből nem lehet szívószál nélkül meginni) (jó technikailag biztos sikerülne, legalábbis hogy több landoljon bennem mint a ruhámon és körülöttem). Úgyhogy tovább szennyezem a szívószálakkal és a fülpiszkálókkal (bár valószínűleg magyarországról viszonylag kevesebb szemét mosódik bele az óceánba). Jaj meg aztán a hamburgerezős helyen viszont fa eldobható evőeszközt adtak. Csak remélni merem hogy nem vágnak ki fákat azzal a célból hogy eldobható evőeszközt gyártsanak belőlük, hanem ez ilyen bútorgyártásnál meg hasonló folyamatoknál megmaradt részből készül.

Aztán tegnap meg már a túlélésért küzdöttünk a Rám szakadékban, folyamatosan résen kellett lenni és taktikát váltani hogy ne a zombik rohangáló, csivitelő valamint kiabáló gyermekek közvetlen közelében túrázzunk, hanem kicsit arrébb. Valószínűsítem, hogy van akit nálam kevésbé zavar meg a természet élvezetében ha a közelében idegenek is vannak. A dunaparton már nem zavart a gyerekzsivaj az árnyékban fekvés és felhőnézés közben, oda valahogy jobban illik.

 

Egy napsütéses nyári reggelen Anya, Apa, Berci és Nudli elhatározták, hogy körbebiciklizik a Velencei tavat

Nem is, mert már régebben elhatároztuk, csak tegnap este döbbentünk rá hogy ma lesz kb az egyetlen lehetőség mert ezután már még melegebb lesz, jövő héten meg én már dolgozom. De lehet hogy ez is túl gyors volt Nudlinak, vagy az volt a baj hogy rosszul aludt és reggel szembesült vele hogy viszonylag korán el kell indulni, és hogy nem kocsival, hanem vonattal megyünk odáig (ami tényleg nem mindegy, mert így rögtön nem 30 hanem 40 km, neki pedig eddig 16 volt a legtöbb, és a fenéktörő hatás összeadódik).

Így a kaland első szakasza kicsit rosszkedvűen telt, de Velencén ettünk fagyit (a fagyi csodákra képes) és utána már mind jókedvűek és nagyon kitartóak voltunk, pedig csomó magaslatra kellett feltekerni és a tűző napon azért ma is elég meleg volt. Velencén kajával és csobbanással jutalmaztuk magunkat, aztán Nudli berzenkedése ellenére hazavonatoztunk. Egyébként a vonat tényleg menő, csak kár hogy csak 6 bicikli fér el rajta hivatalosan, és gyenge a wifi.

Szóval egy csomó mindent megtudtunk, például hogy egyikünk se tud buszon aludni, az olasz mobilházakban kisebb a hely mint az angolokban, Corniglia és Vernazza között elég gyilkos túraútvonal vezet, Júlia erkélye alatt nem lehet mozdulni a tömegtől, percenként átlag 239-en fényképezkednek a ferde toronynál, de ebből lehet hogy mások is csak ironikusan, Modenában nem árulnak fagyit, Nudli top öt kedvenc hangja a lópata-dobogás, galamb burukkolás, üdítő szisszenése amikor kinyitják, valami fegyver hangja amikor kibiztosítják és a lövések hangja a régi westernekben. És Nudli szerint kellene egy western amiben a lövések helyett fing hang van. Berci pedig visszatért a kedvenc karakteres kérdésére (közben elfelejtettem gondolkozni rajta, a nagy nyomás alatt hirtelen Kázmért választottam) (Nudlié Dirty Harry, Bercinek talán Deadpool), aztán megkérdezte a kedvenc művészünket és idézetünket is. Nagyon jól bírták a gyerekek a körülményekhez képest, Nudli minden nap kikattant de enyhébben mint itthon a lecke meg a lefekvés miatt szokott, és értékelték az élményt. De azért én legközelebb saját (oké bérelt is jó) lakóautóval mennék.

A gyerekek szokásosan fogadták amikor öt nap távollét után hazaértem: Nudli odaszaladt hozzám és megölelt, elmesélte hogy esett el, megmutatta a sebét, a sebe közepén azt a részt ami még másnap is vérzett, örömmel bontogatta az ajándékait, Berci ugyanúgy feküdt a kanapén mint gondolom az utóbbi órákban és legjobban a buborékfóliának örült, amibe a rockfort előterében repülő harry potter – hógömb volt csomagolva.

Idén is nekik vettem a legjobb ajándékokat, mert mindig találtam még valamit, két aggodalomfaló szörnyet (aranyosak, puhák és a cipzáros szájuk elnyeli a papírt amire felírjuk-rajzoljuk az aggodalmainkat) – jó erre utólag Berci is megjegyezte hogy puha, Nudli meg már bele is rakta a Bólyai versenyt. A fent említett hógömb párja a nyaklánc horcrux másolata volt, amit Nudli azóta is a nyakában hord de szerencsére nem lett tőle rosszkedve, hanem jó. És a reptéren még találtam Nessie-s csavaros szívószálat amit két éve is hoztunk nekik de a mosogatógépben kiegyenesedett a csavarjuk de nem úgy hogy lett egy egyenes szívószál hanem egy furán görbülő-fejnehéz, ami azonnal kipotyog a pohárból szétlocsolva a folyadékot.

Most magammal is nagyon bőkezű voltam, megtudtam hogy van ez a primark nevű hely, ahol megint kapóra jött hogy átlagban max évente szenvedem el magam egy-egy bevásárlótúrára, mert így minden darab újdonság volt (bár a gyér tapasztalataim alapján úgy tűnt itt sokkal szebb színűek a pólók és pulcsik), és 15 ezerért vettem egy kardigánt, két blúzt, 3 hosszúujjú pólót, egy színes kendőt és egy pár kötött kesztyűt (olyat aminek le vannak vágva az ujjai de rá lehet húzni egy olyan sapkaszerűt amivel egyujjas kesztyű) (van egy ilyenem de az túl vastag és olyan nagy csomag hogy be se fér a zsebembe).

A vörösáfonyák, A kockacukrok

s: hú de fáj a vádlim, nektek nem?
mindenki: nem
s: akkor rosszul síeltetek. de valamitek fáj?
Berci: nekem a lábujjam kicsit viszket.
(ma nem esett a hó, hanem szépen sütött a nap, de nem volt túl meleg és pont tökéletes volt a hó, viszont az egyik felvonónál 35 percet álltunk sorban tömegben. Mai barkóba feladványok: kifli*, a silversurfer surfje, infinity gauntlet, a vörös lámpás gyűrűje, “m” betű, eiffel torony, kardfogú tigris. Az enyémet meg ki se találták, de nem azért mert olyan nehéz volt, hanem felértünk a lifttel. Ebédnél meg arról beszélgettek hogy ha mi is a zöld lámpás szereplői lennénk akkor mikből állna az erőnk (vagy mi): Bercinek akarat és düh, Nudlinak remény és bölcsesség, Gének szeretet és remény, nekem szeretet és bölcsesség. Most meg elolvasták amit írtam, Nudli még egyszer nevetett a viccen, aztán mind nevettek a blogos nevükön.

*Gé nehezítette azzal hogy azt mondta a színére hogy barna, pedig zsemleszínű.

A hosszú autóúton először egymást szórakoztattuk azzal, hogy Gének ha lenne együttese, “A …k” lenne a neve, mint ahogy angolul is van egy csomó, amiket el is kezdtünk lefordítani, mint A bogarak, A sasok, A kovácsok (bár tudjuk hogy ezt valójában “Kovácsék”-nak kell), A fekete kulcsok, abban nem tudtunk megegyezni hogy a The Smashing Pumpkins-t hogy fordítanánk, mert szerintem A tököket összetörni az Smashing the pumpkins. De nevermind, most megnéztem és a glosbe szerint a smashing azt is jelenti hogy klassz.

Később felajánlottam a gyerekeknek hogy barkóbázzunk, gyorsan rákérdeztek a legutóbbi feladványokra (amiket amúgy ők találtak ki): semmi, minden, mindennek a fele. Gyorsan kitalálták Dezsőt, a teknőst, aztán Nudli feladta az életet, amit úgy találtunk ki hogy elkezdtük kérdezgetni hogy mivel kapcsolatos, és sok mindenre mondta hogy is, erre Berci megkérdezte hogy az élettel? és erre Nudli elnevette magát.

Később szendvicset képeztünk (hó, csúszó ember, hó), hazafelé pedig vártuk hogy megelőzhessük a hókotrót, majd az autómentőt, de végül hazaértünk.

Szlovéniában Bericnek az odaút tetszett a legjobban, mert másfél órát tudott aludni a buszon. A barlangban (Skicjanska jama)  kicsit klausztrofóbiás lett, meg amikor megtudta hogy le fogják oltani a villanyt, nagyon félt mert azt hitte hogy onnantól sötétben kell továbbmenni. A Celje-i várban pedig nagyon elszomorodott, mert szerencsétlen körülmények között leesett a szemfoga az apró fehér kavicsok közé és nem lett meg, az az egy vigasza volt hogy most már végre egyenesen hazafelé megyünk, így eléggé kiborult amikor a többi utas még megszavazta hogy álljunk meg Mariborban is kicsit tengődni.

Nudlinak a múmia (Lendva), a freskók a templomban (Hrastovlje- többször is elmesélte azt a képet, amin isten elmagyarázza az édenkert szabályait Ádámnak és Évának, egy földig lógó papírt tartva a kezében), a tengerpart (Piran)  és a barlang is azért, bár ott volt egy kis tériszonya. Bledben nagyon elfáradt kb az út felénél amikor körbesétáltuk a tavat, meg nem is teljesen érezte jól magát.

Gének Piranban minden (a vár, az utcák, a tengerpart, a fagyi, az étterem), és a föld alatti kanyon.

Nekem a tengerpart, a csónakázás Bledben, és a föld alatti kanyon tetszett a legjobban, meg Ljubljana aranyos belvárosa az aranyos patakkal. Meg amikor a szálláson Nudli felvette Gé pizsamanadrágját, felhúzta a válláig és úgy járkált, Berci meg a földön fetrengett a nevetéstől és könyörgött hogy Nudli hagyja abba mert megöli.

Egyikünknek sem tetszett hogy minden reggel 6.50-kor kellett sötétben várni a buszra az utcán (kivéve első nap mert akkor fél hétre kellett a busznál lenni), és aztán hidegben-reggeli derengésben megérkezni valami kihalt helyre ahol még minden zárva volt.  Én akkor sem értek egyet vele hogy telenyomjuk programokkal a nyaralást ha nem gyerekekkel megyek, jobb lett volna elfogadni hogy három nap alatt nem fogunk mindent megnézni Szlovéniában csak egy kis ízelítőt kaphatunk (ami alapján megszerethetjük és visszamehetünk később, mégcsak nem is a világ másik végén van). Pedig egyébként tényleg én is úgy vagyok vele hogy ha már eljutottam Párizsba, Barcelonába, Athénba akkor nem kávézókban szerettem üldögélni hanem minél többet látni belőle, de csak azután hogy aludtam mondjuk nyolcig vagy ilyesmi.

 

 

Valójában az én ideális hosszú hétvégés nyaralásom nem olyan hogy negyed 6-kor kelünk.

Szerdán Gé készített rólam képeket amint szomorúan bámulom az esőt, de nem azért mert ki voltam borulva, hanem mert vártuk a Hundertwasser házzal szembeni pékségben hogy elálljon a felhőszakadás és néhány más házat is megnézzünk Bécsben a koncert előtt, amit később meg is tettünk. Valamint ettünk óriáshotdogot,

(s: jó nagy ez a hotdog.
g: ha már ez a neve.
s: ja, elfelejtettem hogy a riesen azt jelenti)

jó helyen álltunk sorba a koncerthez és tényleg az elsők között engedtek be minket, váratlanul az első sorba kerültünk. Annyira izgultam hogy majd összenyomnak minket, hogy többször elmondattam Gével hogy ha rossz lesz kijön velem, de nem volt semmi. Igaz hogy előttünk volt még egy vip rész is ahol szintén álltak emberek, de a kettőt egy folyosó választotta el, tehát közvetlenül előttünk nem állt senki, ezért minden feltétel adott volt hogy végre egyszer többet lássak a bandából egy-egy fejek és vállak között elkapott pillanatnál, de most is megoldódott hogy ez ne legyen. Ugyanis a közönség legmagasabb embere, akit trollnak neveztünk el, mert a 2,5 méteres magassága mellé szekrény méretű testalkattal is rendelkezett (=a vállaival takarta ki az egész színpadot), oldalról fokozatosan bekúszott elénk az első számnál, majd ott maradt.

újra itthon

Berci, akit négy éve még nem igazán érdekelt az óvónéniknek készítendő búcsúajándék (körbeadtak egy könyvet hogy a gyerekek rajzoljanak bele, mi két képet ragasztottunk be róla), most nagy gonddal rajzolt tulipáncsokrot mindkét tanítónéninek, közben kérdezgetett hogy a Szeretettel után tegyen-e kettőspontot, majd el is sírta magát, amikor Nudli nem szépeket mondott róluk. Az első két évben még nem kért osztályfényképet, mert az minek, úgyis látja az osztálytársait, most pedig úgy is megrendelte mind a hármat, hogy ő pont nem volt bent a fényképezés napján. És nagy gonddal készült a búcsúelőadásra is, (bár ott a legrövidebb szerepet választotta) (de ez lehet hogy nemcsak rajta múlt, úgy tűnt azoknak a szülőknek szerepeltek sokat a gyerekeik akik aktívabban részt vettek a színdarab betanításában), és nagyon szépen mondta és énekelte az ő részét, utólag elmondta, hogy a dalnál amikor a tanítónénik törölgették a szemüket, ő is majdnem elsírta magát. Nagyon örülök neki és büszke vagyok rá.

Az szerintem még mindig kevésbé viselte meg mint Nudlit hogy az elmúlt hetet külön töltöttük, bár ő is elég mérges volt ránk előtte, amiért itt hagytuk őket. Amikor telefonáltunk, ritkábban akart velünk beszélni mint Nudli, de néha szólt neki hogy mit mondjon el vagy kérdezzen meg valamit, pl. hogy láttuk-e a vicces kommentjeiket a képeknél amiket felraktunk a facebookra, tetszett-e, és tudtuk-e hogy ő írta akkor is amikor nem írta oda a nevét (anyu accountjából). Ha beszéltünk teljesen vidám volt, Nudli hangján viszont éreztem hogy szomorkás és hiányzunk. Szóval mindent egybevetve így utólag is örülök hogy elmentünk Skóciába, és úgy tűnik ők is túlélték, a szokásos módon fogadtak minket: édesen kijöttek elénk apuval a buszhoz, Nudli meg akarta nézni milyen volt belülről a busz, Berci nem, itthon rávetették magukat a számítógépre (Kirby, minecraft youtube videót továbbra is), az ajándékokat sztoikusan fogadták, de azért berakták az ágyukba az aktuális plüsst (Berci: skót népviseletbe öltözött dudás maci, Nudli: skót sapkás Nessi), majd Berci leszidott hogy más sóst nem hoztunk a pringles-en kívül. Nudli volt az aki megkérdezte hogy a Nagyi miért olyan szigorú (rájuk szólt hogy vigyék be a táskájukat a szobába, azt mondta rájuk hogy rendetlenek), és amikor anyu bevallotta hogy sokat volt ideges, Berci bólogatott rá hogy hát igen, eléggé.

Tegnap ügyesen sétáltunk Székesfehérváron, Gé lefényképezte a nevezetes épületeket és szobrokat a belvárosban, ugráltunk a romkertben, és ügyesen azt a fagyizót választottuk ki ahol kétszeres méretű gombócokat adnak, mi hárman meg sem bírtuk enni, Gé pedig emberfeletti mértékű helytállásról tett tanúbizonyságot (=ő is úgy érezte hogy nem bírja megenni a sajátját sem, de jutott még vagy 3 óriásgombócnyi). Hazafelé kicsit boboztunk is, és minden helyszínen sikerült a felhőszakadás előtt vagy után jelen lennünk, még kocsival sem kerültünk bele.

Húsvétra a gyerekek a sok csoki és a guminyuszik mellé görkorit kapnak, hát nincsenek oda tőle – nem elég hogy télen korcsolyázniuk kell, most már nyáron is. Én biztos kipróbálom, Bercié rám is jó.

Még nem tudtam feldolgozni hogy újra itthon vagyok

Kulturális sokkot kaptam attól hogy haza kellett jönni, béna az utca, a busz, az épületek, a napi program, sehol egy medence. És folyton pislogok hátra a vállam fölött hogy mindenki megvan-e, mivel általában csoportosan mászkáltunk mindenhova a városban konferencián.

A lényeg hogy láttam a sagrada familiát

Olyan környezetben ittam annyit és éreztem olyan jól magam amire nem gondoltam volna. Mára ennyi elég is tekintve hogy minden szót többször kell visszatörölni javítás miatt (mert a netbooknak béna a klaviatúrája).

Ennél jóva szofisztikáltabb bejegyzést terveztem Barcelonáról és a pszichiátria jövőjéről.

 

 

És hogy az erős északi szél olyan hullámokat kelt mint a hullámmedencében szokott lenni

Egy nyaralás igazi field trip, tanulunk a felhajtóerőről (“a vízben nincs gravitáció”), arról hogy a gázokat nehéz összenyomni (le kell venni a pet palackról a kupakot összenyomás előtt), tanulmányozzuk a hangyákat amint apránként elhordanak egy földre hullott sósmogyorót, meg a pisztrángokat, akik a vízbe dobott kisebb kavicsokhoz odaúsznak, a nagyobbtól pedig elriadnak. Illetve Berci még kiírt a youtube alapján egy csomó modot amit szeretne a minecrafthoz. Ő inkább telefonozott az állatkertezés közben is, és az egyik legnagyobb élménye a nyaralás alatt az volt amikor infinity blade-ben 22-es szintűként legyőzött egy 100-as szintű ellenfelet (“még mindig összevissza ver a szívem!”).

Hazafelé meg elmesélték hogy Berci legkorábbi emléke az hogy hason feküdt az elefántos takaróján (ami most is megvan) a régi lakásban a nappaliban az étkezőasztal mellett. Ez az egyetlen emléke azelőtt amikor először mentünk be az oviba. Nudli első emléke amikor a bölcsiben megünnepelték hogy 3 éves lett és kapott koronát.

Nyaralós

Fél kiló hízással megúsztam a családi nyaralást és máris újra nyaralunk, egy fordítást letudtam*, egy másikat meg udvariasan visszautasítottam. A kettő között bezsúfoltuk a házassági évfordulós ünneplést, ja meg anyuéktól kaptunk extra finom parfétortát a kedvenc fagyizóból, a gyerekek által is fogyasztott ízekben (csoki, vanília, eper). Az ünneplés az volt hogy kaptam egy szép ruhát az Artz modellből**, ettünk óriáspalacsintát (nem Nagyi palacsintázója, de azért finom), és megnéztük a Great Gatsby-t. Arra jutottunk, hogy jó film annyiban hogy jól adja vissza a könyvet ami nyomasztó és vontatott (olyan érzés mintha térdig érő iszabpan próbálna gázolni az ember), viszont ha diktátor leszek (© mr. a) kötelezővé teszem hogy legalább egy moziban eredeti nyelven is adják a filmeket.

Meg még az is volt közben hogy elromlott majd megjavult az oldreader, ami azért volt jó mert elkezdtem a saját blogrollomból olvasni és kiderült hogy NimBusz blogja valamiért nem frissült a readerben, pedig fontos és örömteli hírek vannak (kettő).

Meg még a családi nyaralás alatt a gyerekek átszoktak a fél10-fél7 helyett az éjféltől 9-ig való alvásra, meg sokat szagolgattuk az unokaöcsénket, és kicsit már Berci is játszott vele, miután megállapította hogy a kisbabák utánozzák az arckifejezésed, ezért ha rájuk mosolyogsz ők is visszamosolyognak.

Az következő nyaralás most éppen abból áll hogy a gyerekek nyúzzák egymást a szobában, miután harmadánál megszakítottuk a 14 km-es, 480 méter szintkülönbséggel járó túrát. Én jobban elfáradtam mint ők de nyafogás nélkül végigmentem volna***, ők viszont borzasztóan nyafogtak, meg hát gyerekek és nem szoktak túrázni, talán nem most a negyven fokban kéne 14 km-el elkezdeniük.

*az orvosoknak üzenem, hogy gondoljanak a fordítóra amikor tollal összefirkálják a kinyomtatott zárót és a szélén merőlegesen írják rá a dátumot, aláírást, mert wordben nehéz reprodukálni.

**mindig vágyok onnan ruhára de az árak elriasztanak, de segített hogy Maminti friss bejegyzésére emlékeztettem magam a szép ruhájáról.

***na jó a meredek részen valószínűleg nyafogtam volna ha a gyerekek nem hallják.

a középkorban ez több napba telt volna

otthon-rákospalota-kőbánya-ajánoskórházmellett (az mi?)-újpestlegszélsősarka-anyugatinál-haza

Hogy össze lehessen hasonlítani maminti képeivel, és hogy nekem is maradjon egy emlék hogy történnek velem jó dolgok.

 

 

 

Pont ugyanilyen képeket készítettünk mi is, lehet hogy én is teszek majd fel, bár tök fölösleges mert tényleg ugyanilyenek, de talán azért teszek fel hogy látszódjon hogy nem a levegőbe beszélek.

Végre hazaértünk a síelésből. Nudli a karjaimba vetette magát és közölte hogy sosem enged el, Berci ugyan nem hagyta hogy ölelgessük, de Gével kezet fogott a titkos kézfogással, aztán rögtön kérte hogy játsszanak együtt tekkent, amit Gé vett mielőtt elmentünk hogy majd játsszanak a barátaival, Berci pedig kipróbálta amíg nem voltunk itthon és anyuval átjöttek játszani.

Negy napba telt amig talaltunk egy wifis huttet franciaorszagban. Vsz azert mert elbalfaszkodtuk, de a lenyeg hogy orulunk es probalom behozni az olvasatlan postokat. Egy kicsit sielunk is de ma ugyis esik a ho.

13.

Szóval tegnap elmentünk hajókirándulni. Mert vasárnap ki akartuk próbálni a BKV hajót, mert a gyerekek még sosem hajóztak, de végül örültünk hogy nem fértünk fel rá mert legalább 100 éves szardíniásdoboznak tűnt ahogy közelített. Ezért inkább elhajóztunk valódi kirándulóhajóval Szentendrére, amin lehetett ülni és szaladgálni is, meg felmenni a tetőre körülnézni ahol már nem volt hely mert az utolsó pillanatban érkeztünk. Amikor már főleg csak erdő volt a látnivaló mindkét oldalon, és az iPod is lemerülőben volt, játszottunk szópókert.

Ez nagy öröm nekem, mert a tapasztalatom szerint az ismerőseim már kevésbé szeretnek játszani mint régen, vagy azért mert idősebbek, vagy mert nem ugyanazok, és ők régen sem szerettek annyira játszani, mint régen a régi ismerőseim. De a gyerekek zsenge korukhoz képest már nagyon ügyesek, és egész jól helyettesítette a visítozós rugdosódást is.

Szentendrén bravúrosan megtaláltuk a palacsintás helyet, és később a HÉV végállomást is. Attól kezdve hosszan szenvedtem a meleg miatt, Gé pedig nem volt túl megértő, amire természetesen nem haboztam mielőbb rámutatni (mert én is sokszor megkaptam már tőle halálos náthás, húzódásos és egyéb megbetegedései során hogy nem vagyok elég együttérző).

Miután megszabadultunk a kölköktől, vacsoráztunk a TGI Fridaysben (finom volt és a hely is jól néz ki, csak nem túl olcsó). Abból gondolom hogy ide is főleg külföldiek járnak, hogy először mindenki angolul szólt hozzánk, és hogy az étlapon a kaják neve csak angolul szerepel. Majd a desszerttől megfosztva magunkat átsiettünk a Corvin fesztiválra esőben csápolni a The Mindblow-nak.

Aztán hazajöttünk.

kalandozás a Fertő tó környékén

Ez még a pünkösdi hétvége, csak most jutottam oda hogy leírjam. Alert: uncsi.

Szóval úgy volt a hétvége, hogy pénteken mi értünk le utoljára, a többiek gyorsan előkészítették a szalonnasütéshez a dolgokat, de a tűzzel még volt egy kis szüttyögés. Kiderült hogy nincs cartoon network, ezért megengedtük a gyerekeknek hogy animaxot nézzenek. Ők csak kenyeret pirítottak, illetve Nudli pirított marshmallowt és megetette velünk, Berci meg a legvégén rájött hogy mégis süt szalonnát, levágtam neki egy kis darabot, de egy idő után megunta, meg úgyse ette volna meg. Jó későn mentem fel velük lefeküdni, nem kellett fürdöniük. Mire elaludtak volna, a többiek is feljöttek.

Szombat reggel egész korán keltünk Gével, mert kicsit rosszul voltunk a szalonnától. Később szereztünk bicikliket, hosszabb-rövidebb próbálkozás után letettünk róla hogy felpumpáljuk a kerekeket. Elbicikliztünk Fertőszéplakra, ahol megnéztük a tájházat, meg a gólyákat. Nudli valamennyire érdeklődött, megállapította hogy régen milyen fura lehetett hogy nem volt villany meg számítógép meg autók. Berci főleg rohangált. Utána elbicikliztünk Fertődre, de ott már nagyon éhesek voltunk, ezért először kajáltunk. Aztán megnéztük kívülről a kastélyt és megállapítottuk hogy sok idő lenne mire megnéznénk, plusz lakat sincs a bicilkire, rövid fényképezkedés után átvonultunk a fagyizóhoz.

Ezután a többiek továbbmentek nemtudomhova, de mi visszaindultunk, mert Nudli már így is nagyon fáradt volt. Szenvedett is, de szerencsére végig bírta, útközben megálltunk egy pihenőhelyen. Mikor visszaértek, ejtőztünk egy kicsit a kertben, játszottunk miszter x-et és szópókert is a javaslatomra, de a vidám lány eléggé szabotálta (pedig tök jó volt). Később a kerti grillen sütöttünk húst. Amíg sült, a gyerekek rájártak a salira és megettek egy csomó paradicsomot, uborkát, paprikát. Berci a húsból is evett, Nudli csak pirított kenyeret. Valószínűleg véletlenül dupla adagot vettem tavalyhoz képest, mert most nem fogyott úgy el. Meg rágósabb is volt a marha. Miközben készült, frizbiztünk is. A gyerekek is beálltak, az érdekes volt hogy Berci mindkét kézzel dob, és jobb kézzel ügyesebb. Megint jó későn feküdtek le, most Gé ment velük.

Vasárnap is kelni kellett, mert mentünk kirándulni, most kocsival. Először Hidegségre mentünk, és meg is találtuk a nagyon régi templomot. Eljött egy bácsi és mesélt is róla, érdekes volt (olyan hogy kívül szögletes, belül meg kerek, és összesen csak 4 ilyen van, de nem tudom hogy a többi hol). Innen Nagycenkre mentünk, ahol először fagyiztunk (egyesek kávét ittak). Megnéztük a kastélyt. Pont volt idegenvezetés gyerekeknek, mert gyereknap volt, de a mieink unták, így leelőztük őket. A bútorok és szép ruhák nem annyira kötötték le őket, de azt megjegyezték hogy Gróf Széchanyi István egy csomó könyvet írt, megépítette a Lánchidat, szabályozta a Dunát, tervezett gőzhajót meg ilyesmi. A kertben is pihiztünk kicsit, utána pedig továbbmentünk Felsőrákosra.

Mivel közben megéheztünk, kisebb szervezési nehézségek után kajáltunk a strand melletti kifőzdében. Utána kisétáltunk arra a hosszú mólóra ami mellett üdülők vannak. Berci a legvégén közölte hogy nagyon fél hogy beszakadunk, így visszafelé eléggé siettünk. Utána beletapicskoltunk a Fertő tóba és kicsit üldögéltünk a partján, miközben Nudli tovább tapicskolt. Berci nem ment bele, csak kavicsokat dobált. Hazafelé még benéztünk a Páneurópai piknik emlékművéhez. Ez tetszett a gyerekeknek, Nudli sokat emlegette is utána. Egyrészt hogy átmentünk Ausztriába, ami szerintük olyan mintha egy varázsvonal lenne ott, hogy hirtelen új országban vagyunk. Meg a sztorit is fogták valamennyire.

Utána már eléggé elfáradtak, így a kőfejtőt kihagytuk (ami zárva volt), meg a borozót is (ami nyitva volt). Amíg a többiek visszaértek, pihiztünk. Utána gyorsan hozzáfogtunk volna a slambuchoz, de előtte inkább tököltünk másfél órát a bográccsal és a lábbal. Persze a csendes lány oldotta meg végül. Volt aki pingpongozott is közben. A slambucról kiderült hogy egyáltalán nem tíz perc hanem órák, de hősiesen kivártuk, bár közben nasiztunk egy kicsit. Berci le se jött, Nudli lejött és pirított magának kenyeret.

Hétfőn már jöttünk is haza, persze mire kikászálódtunk az ágyból, a többiek már nagyjából menetkészen voltak. A csendes lányék elköszöntek, mert ők még maradtak, a vidám lányékkal megbeszéltük hogy átmennek Sopronban és ott találkozunk. Mire odaértünk, ők már felderítették a terepet, és arra jutottak, hogy a Storno kiállítást kell megnézzük. Előtte még gyorsan ettünk fagyit és vettünk olyan madaras sípot a főtéren. Amíg bent voltunk, eléggé esett az eső.

Utána nagy nehezen megkerestük a bolondvárat, mire megtaláltuk, a vidám lányék is megtalálták hogy hol tették le a kocsijukat. Pont mire odaértünk a várhoz, esni kezdett az eső, ezért inkább csak belül néztük meg röviden. Utána elbúcsúztunk, mi a soproni mekiben ebédeltünk, és hazajöttünk. Most aludtak útközben mindketten.

Párizsról

A főorvosnő szavaival, Párizs tartja a formáját. És nem tévedtem el, nagyon szépen ki van táblázva minden. Kiálltunk a Champs Elysées-re hogy egy vonalban fényképezhessük a két diadalívet, áhítattal körbejártunk a Notre Dame-ban és egyéb templomokban, ettünk virágfagyit a latin negyedben, vettünk közösen franciacsatot a gondozós csajjal mert úgy olcsóbb, meg persze hűtőmágnest, össze-vissza cikáztam az ajándékboltok között a montmartre-on, miközben a többiek bögrét vettek, [találó név] pedig morcosan strázsált középen, összenevettünk Whistler mamája előtt a Musée D’Orsay-ban, croissant ettünk a Rodin múzeum kertjében egy padon, megcsodáltuk az árkádokat és az árakat a Lafayette-ben, és úgy általánosságban lejártuk a lábunkat, és minden kávézóban leültünk kávézni, miközben természetesen végig előadásokon ültünk. A szerzeményeimnek is örülök, Monet tavacskáival díszített csat, zöld zselé, fehércsokival bevont oreo, macaron, hupikék-törpikék gumicukor, a Moulin rouge képével díszített dobozka Nudli fogának, ami közben kiesett.

#1028

Mindjárt indulok Párizsba, nagyon izgulok. Csak el ne tévedjek az utcák, a metróhálózat és/vagy a szociális interakciók szövevényében.

Örömök

Az új vízicipőm, meg amire kell, hiszen lett pénz is, szabadság is, meg a Balcsin a gyerekek is reményt adtak rá hogy élveznék most már a tengerpartot. Az útlevelek, amik utolsó utáni pillanatban jutottak eszünkbe, nemhogy 5 napon, hanem néhány órán belül készültek el.

es a parton talaltunk interne tet es most a konyvemmel irok.

balcsin fagyoskodós megabejegyzés

Na ki fogta ki a nyár leggányabb hetét nyaralásra? És kinek sikerült napszúrást kapni a strandon 20 fokban felhős időben?

Írtam is, idemásolom:

júli 19. kedd

Indulás előtt meg akartam írni, hogy ha az ember két nappal a nyaralás előtt keres helyet, akkor nincs abban a helyzetben hogy az internet-elérhetőség szempontjából is válogasson. (Mert ebből tudtátok volna hogy megyek nyaralni és nem lesz net.) Csak aztán inkább pakoltam, mert 10-kor telefonált a néni hogy már most is elfoglalhatnánk a szállást, és még nem álltunk sehol.

(és tudtuk hogy sietni kell, ha akarunk egyáltalán fürdeni – a szerk. megj.)

De végül ideértünk, és amikor a fürcsi után pihegtünk a parton az volt a boldogság, Nudli is megjegyezte hogy jó az élet a matracról. Aztán beborult és visszajöttünk, kisütött a nap, eldöntöttük hogy elmegyünk a mólóhoz, és mire Bercit is rábeszéltük elkezdett esni. Közben is egy kicsit nagyon békés volt, Berci és Gé amőbáztak, Nudli csizmát és fogsort vágott ki papírból, én meg hímezgettem. Kb. 1 óra múlva elállt az eső, ám mire készülődni kezdtünk volna, megint eleredt. Egy idő után meguntuk és mégis elindultunk, vettünk kabátot meg vittünk magunkkal esernyőt. Mire elindultunk el is állt, aztán csöpögött, aztán megint eléggé rázendített. Mire elértünk a mólóhoz elállt. Nagy nehezen Nudli is felfogta hogy a móló nem egy óriási hajó. Mire átesett a csalódáson, még jobban beborult (most már tényleg), és elkezdett dörögni meg villámlani körülöttünk. Siettünk vissza ahogy tudtunk, Nudli eléggé félt, Berci vagányan számolta a villámokat (asszem kb 20-ig jutott el összesen). A háztól 20 méterre jött egy nagyon nagy villám, amitől már tényleg mindenki megijedt, és zuhogni is elkezdett, ép hogy megmenekültünk.

A szálláson az időjós közölte hogy a strandolást el is felejthetjük, esetleg szombaton kicsit javul az idő. Gyorsan lefeküdtek, mert Nudlinak hányingere lett és a feje is fájt. Nagyon remélem hogy csak az ijedtség. Vagy az idő miatt szomorkodik. Utána megpróbáltam kitalálni a szomszédos hotel wifijének a jelszavát, de egy próbálkozás után feladtam. Most ezt írom, utána sorozatot nézünk a laptopon.

 

júli 20 szerda

Bercinek meglapogattam a talpammal a hátát, erre ő: Anya ez szeretet-hátmasszírozás? De azért nem hagyta.

Tegnap estétől ma délelőtt 10-ig folyamatosan esett, teljesen reménytelennek tűnt. Elhatároztuk hogy elmegyünk fürdőbe, mikor elindultunk elállt az eső, mire odaértünk hétágra sütött a nap. A biztonság kedvéért azért fürdőjegyet vettünk, négytagú családnak basszus tízezer lenne, de a néni kedves volt és Nudlinak nem kellett. Ebbe sajnos a kabinjegy nem fér bele, az külön 200 forint, vagyis egy családnak ugye 400, mert családi öltöző az nincs. Miután kellemesen kibosszankodtam magam és átöltöztünk, megnéztük a fürdőt és kiderült hogy a fedett részen összesen egy, közepesen hideg vízű, aprócska gyerekmedence van (34 m²-t írtak, de még az is nehezen hihető), ami attól élménymedence hogy esik benne az eső.

A gyerekek viszont élvezték. Mivel jó idő volt, kimerészkedtünk a strandra, találtunk nagyobb medencét egész korrekt csúszdával, ám pár csúszás után annyira beborult hogy visszasiettünk, jött is hamarosan a hatalmas zivatar. Kipróbáltuk a felnőtt élménymedencét, melegebb és van pezsgős rész meg olyan sodrós is, de mindkét gyereket fogni kellett mert nem ért le a lábuk. (Persze nem volt nálunk semmi olyan, a karúszót még életükben nem voltak hajlandók felvenni mert szorít, az úszógumit csak úgy nem szeretik, Nudlinak van egy mentőmellénye amit elvisel, de nem hoztuk mert a balatonra indultunk.) Akkor rázendítettek hogy fáradtak, éhesek és menjünk haza, de egy kis sültkrumpli a büfében megmentette a helyzetet.

Kijelentettem hogy nem indulhatunk haza amíg ki nem próbáltuk a fekete lyuk fedőnevű csúszdát, mert többet ide nem fogunk visszajönni. Felváltva próbáltuk ki Gével, mert ők még túl kicsik hozzá. Nagy úszógumiban ülve kell lecsúszni egy csőben, ahol nem mindig van világítás, de azért általában van, meg nem is túl hosszú, szóval a Space Mountainhoz képest sehol sincs, de azért buli. Egy kicsit még visszamentünk locspocsolni a gyerekmedencéhez is, Nudli egy év úszásoktatás után most ébredt rá hogy sokkal gyorsabb ha csapkod a lábával, megtörölköztünk a víztől csöpögő törölközőkben, és elindultunk haza.

Mondanom sem kell hogy már épp egész szépen kisütött megint a nap, de útközben utolértük az esőt, tehát a mi városunkba abban érkeztünk meg, így a séta a városban megint elúszott, szó szerint.

 

 

Visszafelé a kocsiban továbbfejlesztettem a frontos elméletemet,  ami arról szól hogy a magyarok azért olyan elcseszettek lelkileg, mert annyi front van és mire az ember idegei kiegyensúlyozódnának jön a következő. Az öngyilkosságok magas számát nem annyira magyarázza meg hogy hol ingerlékenyek vagyunk, hol álmosak és fáj a fejünk, de amire ma jutottam az ez: lehet hogy innen ered ez a jó kis magyar pesszimizmussal egyesített fatalizmus (semmi értelme küzdeni, úgyis megszívjuk, nincs esélyünk stb.), hogy az őseink is már ebben éltek, egyik évben a májusi fagy tette tönkre a rügyeket, másikban a jégeső vitte el a termést, plusz volt egy kis áradás, amit a következő igen aszályos év ellensúlyozott ki, és így tovább. Még Angliában is egyszerűbb, mindig hűvös van és esik az eső, nem is várnak mást, és egész jól tudják kontrollálni a sorsukat azzal hogy visznek-e magukkal esernyőt. De ha meg Kaliforniát nézzük, ahol konstans napsütés van, 30 fok amit kellemesen enyhít az óceán felől jövő szél, na ott sokkal könnyebben tartja fenn magát a nézet hogy csak rajtad múlik hogy mire viszed, és aki elég keményen küzd az biztosan nyer.

De lehet hogy ez is csak a magyar fatalizmus megnyilvánulása: nem győzhetünk mert még az időjárás is utál minket.

 

webkamera: Gé felveszi videóra, ahogy én játszom a laptoppal, Nudli matching zoot játszik az iPhonnal, Berci snake-et az én telefonommal és közben mondja az iPhonnal együtt Nudlinak hogy You did it! és Here we go! (később az állatok hangját is utánozta. a szerk. megj.)

Jó ez a szállás, sokat tanultam belőle hogy mit kell másképp ha egyszer ebből akarok élni:

– kell hogy legyen wifi
– lesz ruhaszárító a türcsiknek és fürdőruháknak
– ha apartmant adok ki, az egyben lesz, nem kell átjárni egy közös részen hogy eljussunk a konyhába, és nem fogok rászólni a vendégekre hogy a közös részen csendben járjanak át, hogy ne zavarják a többi vendéget
– hiába nagy a terasz és kellemes ott enni, belül is lesz étkezésre hely, arra az esetre, ha zuhogna az eső.
– az apartmanhoz tartozó konyhát nem fogom spájznak használni, és nem erjesztek benne orrfacsaró szagú cefrét
– nem fogok lesben állni a lépcsőháznál és lecsapni a távozni készülő családokra, hogy hasznos infóval szolgáljak a környékről, miközben a kíváncsiságomat is kielégítem, és enyhítem a társaság-hiányomat
– nem csak akkor adok türcsit ha kérnek, hanem mindenképp, és nem lesz öreg szag, de ez egyébként sem merült volna fel
– a fürdőszobában kád lesz, a legrosszabb esetben zuhanyfülke (semmiképp sem zuhany + függöny)
– és wifi is lesz

——–

Itt véget ér a dokumentum, fura de be kell vallanom hogy az összes szarság ellenére jól éreztük magunkat. Amiről nem készült kép, de szeretnék rá emlékezni:
– amikor barkóbában feladtam az ágytakaró szagát
– amikor Gé belerakott a hamburgerébe két kölesgolyót, olyan volt mint egy hiányos fogsorú vigyorgó hamburger
– amikor a fiúk kisiettek a móló végére, hogy még az eső előtt visszaérjünk (ez egy visszatérő motívum volt), de ugye Berci miatt mindenképp el kellett menni a végéig és kuporogni a köveken, én meg a móló közepéről néztem őket a naplementében
– Berci huncut mosolyát halli gallizás meg unózás közben
– amikor megjegyeztem hogy Berci milyen jó izmos, és ebből kollektív bodybuilderes izommutogatás lett, Nudli egész innovatív beállásokat produkált

Ja és egyszer sem áztunk el, és szúnyog se volt. Viszont a közös csillagnézés még várat magára.

van az a hegy,

ami egy varázslatos hely, fent a tetején a kilátónál órákig lehet heverészni a fűben, fagyizni, és megkívánni a büfésnéni állását, és rávenni másokat hogy másodszor is megnézzék velünk a zegzugos várromot, amit romantikusan benőtt a repkény és fák nőnek a tetején. A kilátóból látszik a Badacsony meg a Szentgyörgyhegy meg a harmadik nem tudjuk mi, meg egy vörösiszap-tározó meg egy pszichiátriai rehabilitációs otthon, de állítólag nagyon tiszta időben az Alpok is. Sűrűn állnak egymás mellett a borospincék, ahol kedves bácsik fehérborral kínálnak, amiből kellő mennyiség elfogyasztása után már nem mindenki tudja kimondani hogy jamaika a jamaikaiaké, de azért kitartóan próbálkozik. A borospincék környékén is lehet a fűben heverészni, gyönyörködni a naplementében, és megalakítani a prikulics baráti körét. Miután degeszre ettünk magunkat sülthússal és pirított krumplival és házi uborkával, mielőtt visszamennénk melegedni a kandallóhoz és még egy kis véres hurkát majszolni.

Ja igen, és távolról kék, közelről meg zöld.

még mindig a vendvidék

3.

Reggel megjött a nyuszi. A gyerekek nagy örömmel bontogattak mindent.* Utána elindultunk kirándulni a többiekkel, egész addig amíg Berci meg nem makacsolta magát, Nudlival barátkoztunk a struccal, majd visszajöttünk és én duzzogtam. Később húst szeleteltem és pácoltam, és próbáltam elhalgattatni a hangot hogy szarul fog sikerülni, aztán hallgattuk hogy hogy elfáradtak a kirándulók, aztán pánikba estem hogy egész este zuhogni fog az eső, elállt, és sütöttünk nagyon finom húst. Berci evett alufóliás krumplit meg csirkemellet meg marhát, és kijelentette hogy a marha a legjobb, büszke vagyok rá, ínyenc. A pszichológus extrém durvának értékelte hogy még soha ki se próbáltam a cigit, jó hogy valamiben durva is lehetek. Ittunk whiskys kólát, aztán végre játszottunk banget, még mindig jó játék.

4.

Szentgotthárdon a játszótéren fotóztam döglött fiókát. Hazajöttünk.

*Napközben már kezdték mondogatni, alig várják hogy hazaérjünk mert biztos otthonra is hozott ajándékot a nyuszi. Ugyanis pénteken lerajzolták neki hogy mit kérnek, Berci hero factory legót, Nudli meg múmiás lego skarabeuszt. Nem tudjuk hogy mondjuk meg nekik hogy a Nyuszi le van égve, és pénteken már ideje se volt, úgyhogy marad a csúzli meg a csoki (meg a pez!) amit ide hozott, meg még amit esetleg Nagyiékhoz visz, Mamáékhoz már annak is örülünk ha valódi csokit hoz és nem kakaómasszából készült tojást.

A vendvidék felfedezése első rész

1.

Olyan sokat utaztunk mintha külföldre mentünk volna, még Nudli is megunta, aki pedig legendásan szeret sokat utazni, a közepétől már várta hogy megérkezzünk. De nem ő vette fel a szamár szerepét hanem Berci. Közben láttunk szép tájakat, sárga repcét, a Somló hegyet, ami távolról kék közelről pedig zöld, teheneket, gólyát, a Rábát, egy traktort ahogy szánt, egy kurvát amint épp kuncsaftja lesz, aztán még sok dombot és völgyet. Helyben pedig lovakat és virágos* domboldalt, csendet, tücsökciripelést, madárcsicsergést, nyugalmat, és vadásztunk térerőre, egyesek fociztak, játszottunk a kutyákkal, később felfaltuk a rakott krumplit, amit a lány készített, akit még nem neveztem el.

2.

Hosszasan kerestük a húsvétváró kézműves rendezvényt, közben láttunk patakot, árpádkori templomot**, meg még több szép tájat, végül megtaláltuk, bár ne tettük volna, ugyan a parkolóban a parkőrök kedvesek voltak, a helyen viszont kiderült hogy apró és drága. Részletesebben: játszóház öccá, korongozás öccá, mézeskalácssütés öccá, kosárfonó és néhány egyéb kézműves portékájának megtekintése öccá, mert az valójában tájház, ahová nem lehet csak úgy ingyen, kocsikázás fejenként ezer, túrázás nemtudommennyi. Egyedül a büfébe nem volt belépő, de ott is minden drága volt, és még perec se volt. Hazafelé megnéztünk két haranglábat, aztán a gyerekek megkergültek így a bezárt tájházat már nem néztük meg hanem hazasiettünk. Este kiderült hogy a szomszédunkban van egy nyitott tájház, nem átvitt értelemben a szomszédban hanem a mellettünk levő ház. Volt megint focizás, vodkanarancs, később felfaltuk a gulyást amit a vidám lány főzött bográcsban. Sikerült ki is öntenem,  de így legalább szert tehettem életem egyik furcsa élményére, amikor az asztalnál ülve megkértek hogy passzoljam oda a wc-papírt legyek szíves.

*

 

**

 

Írok is, ha már sikerült netet lopnom.

Athénról röviden csak annyit írnék, hogy az illatokat nem lehet megörökíteni.

Kicsit hosszabban meg rácsodálkoznék, hogy nem is gondoltam volna magamról, hogy a külföldi városokért ennyire tudok lelkesedni. De azért az hogy mész az utcán a hátizsákos fiatalok és a graffitival összefirkált házak között, és mindenhol több ezer éves templomok meg egyéb romok bukkannak fel, szerényen meghúzódva próbálnak beilleszkedni a környezetbe, az felbecsülhetetlen (minden másra ott az euró). Képek lesznek, de nem hiszem hogy újra olyan ifjú lelkes és bohó leszek mint Isztambul után.

Ja és persze nem is én lennék ha nem felejtettem volna el átállítani a telefonomat a megfelelő időzónára, és nem a szende lány ébresztett volna negyed órával az előadás kezdete (és a reggeli vége!) előtt, hogy hol vagyok.

hétvége

Elmentünk síelni, annak ellenére hogy Berci már előző nap kitalálta hogy ő egyáltalán nem is akar, mertmertmert egy csomó időt elvesz a számítógépezéstől meg ilyesmi. Nagy nehezen rábeszéltük, de kikötötte hogy nem fog síelni, és ez így is lett, mert ő megmondta. Jó volt hogy mégis el tudtunk menni, és gyönyörű idő volt, jó volt a hó, és Nudli síelt és nagyon élvezte és ügyes is volt, és mindketten tudtunk egy párat csúszni a “nagy” pályán is, és Berci is jót rohangált a friss levegőn. Az meg praktikus volt, hogy újra eszembe jutott hogy a múltkor letört a sícipőm sarka, és még egy esélyt kaptam hogy ne így csomagoljam el nyárra és ne jövőre kelljen bosszankodnom, hanem elvihessem szervizbe.

(Oké, oké, volt egy-két apró bosszantó részlet, a sár, a síelhető pályák kínzó hiánya, az árak, amikben mindezeket nem vették figyelembe, ahogy azt sem hogy szinte kizárólag az 5 cm hosszú és 3 mm lejtésű bébipályán evickéltünk, plusz a helyszínen derült ki hogy a honlapon hirdetett kedvezmény (6 év alatt ingyenes) hétvégén nem vonatkozik, de az árak, már úgy önmagában is, horror.)

Meg van a semleges hozadék, ismét bebizonyosodott hogy gyerekkel legalább 12x megterhelőbb síelni mint egyedül / felnőttekkel akiket nem kell felvonóztatni és emelgetni, a kar- és mellizmaim minden mozdulnál sajognak, de a lábamat és a hasamat is érzem.

Este pedig jöttek a csajok filmet nézni. Előtte azért elfogyasztottunk némi tésztasalátát, melegszendvicset, tiramisut, forralt és egyéb bort. A tortilla chips és az újabb üveg borok nagyon jól jöttek a feszültség oldására, amikor elkezdődött a kapargatás. Most először éreztem, hogy a monitor túl kicsi volt egy ekkora volumenű filmhez, főleg hogy a széles vászon miatt csak egy vékony csík volt a kép a közepén, de annak örülök hogy nem moziban láttam, lerágtam volna a körmöm és közben emiatt is külön iszonyodtam volna, így meg jól megvitathattuk közösen hogy akkor ezt most képzeli vagy tényleg, mindazonáltal a végén kicsit meg lettünk feddve Gével hogy nem hoztuk a szokott jó formánkat a vidám kérdésekkel és beszólásokkal. Engem lefagyasztott a rettegés hogy vajon mit fog még kaparni. Tetszett. Párszor ma is eszembe jutott.

Ma meg láttuk a színházban a Micimackó és barátait.

meg síeltünk is

A terv szerint 9-kor reggeli, 10-re kint vagyunk a pályán. Az első pontot teljesítettük, a 10 óra viszont még mindig az étteremben talált minket, gofrisütés közepette. Később felértünk a pályára is, és képeket készítettünk a ködről, melyeket majd jól felrakunk az arckönyvre visszavágásként a sok szikrázó napsütéses-vakító havas képekért, amiket eddig kellett elszenvednünk. Erre öcsém így: én utálok mindenkit, akár tesz fel képeket a fészbukra akár nem.

És még nevettünk is sokat.

Amelyikben minden jó

Megérkezett Berci jelmeze, felvette, tetszett neki, nekünk is.
Van wifi, és valamennyi hó is, mű de nem baj.
Mindjárt kapunk vacsorát.

a beígért képek

A képek egy része az öcsém tehetségét dicséri, bár ő inkább 3d-ben nyomult.

Újabb élmények a telken

Tegnap megbizonyosodott, hogy Gé még az iPhone-jánál is jobban szeret, ugyanis a kedvemért megvált tőle egy egész napra. Így már reggel megcsodálhattam a csodálatos főoldalt:

Ezen kívül is sokat buzeráltam, leveleztem meg kommentre válaszoltam vele, csak posztot írni nem tudtam, de utólag arra jutottam hogy lehet hogy csak a lassúsága miatt. Internetezésnél volt egy kis “kulcslyuk” atmoszférája, de amikor nincs más mindenképpen áldás.

Gének meg mint kiderült nem is volt rá szüksége, mert a haverjai akinkek büszkélkedni szeretett volna vele mint kiderült egytől-egyig mac gyűlölők. Én nem igazán értem hogy az ilyen elektronikai dolgokat mért kell vallásként kezelni (bármelyik irányból).

Cserébe nem kellett lejönnie velünk a telekre tegnap, és nem 10 colos hangyás tévén élvezte a negyeddöntőket, hanem a Kertemben, sör és balkán burger fogyasztása közben (a fenti haverjaival, de nem végig az iPhone-t szidták). A telken újra megdöbbentem a kajamennyiségen, és tovább boncolgattam hogy mért nem merek ott nyugodtan hátradőlni. Csak egy apró illusztráció: nem mindegy hogy mit milyen pohárból iszol. A telken. Nem az operabálon, vagy ilyesmi. Meg azon morfondíroztunk, hogy létezik-e olyan kaja gazdag ínyenceknek hogy fürjtojásba töltött kaviár, és hogy ha békás terítőt vennénk akkor kevesebb légy szállna-e az asztalra.

városnézés és koncert, képek és future perfect nélkül

Csakis a fáradtság okozhatta, hogy tegnap a csalafinta és ritkán használt “cserbenhagy” szó elkerülte az elmémet. Szóval aki freeblogos és szeretne főoldalon lenni vasárnap az írjon egy JÓ posztot és szóljon nekem szombat reggelig. Kicsit rosszul állok a válogatással, aztán meg menni kell telekre, a gyerekek már nagyon várják, net meg ugye még mindig hiánycikk arrafelé.

Szóval az volt, hogy lejártuk a lábunkat, és túristáskodtunk és három géppel fényképezkedtünk, és megkóstoltuk a híres berlini currywurstot, és megtekintettük a végtelenül komor, reménytelenséget és elkeseredést sugárzó Holokauszt emlékművet, ami a 35 fokban, szikrázó napsütésben, egymást fényképezgető tinikkel megtömve nem volt annyira komor, reménytelenséget és elkeseredést sugárzó mint inkább egy mókás labirintus, de el tudom képzelni hogy a novemberi szitáló esőben komorabb és jobban sugározza a reménytelenséget és az elkeseredést, ködben vagy sötétben meg kifejezetten félelmetes is lehet. Valamint a fal néhány megmaradt darabkáját színes rágógumikkal “feldíszítve”, valamint a felálványozott angyalt, valamint a brandenburgi kapu tövében fura kör alakú biciklin száguldozó fiatalokat, valamint a Reichstagot körülvevő rengeteg rendőrt, biztonsági őrt és egyéb őrt, valamint a Sony center épületét, bár ez nem derült ki miért, valamint a folyóparton a parkban napozó és vízipipázó városlakókat.

De a lényeg, hogy a híres berlini fehér éjszakában együtt élvezhettük Gével, az öcsémmel, a barátnőjével, a németes sráccal, a nagyon csúnyán beszívott fruskával (aki emiatt percenként betolakodott az auránkba) és még néhány ezer rajongóval a nagyszerű Pearl Jam játékát, és a nagyszerű Eddie Vedder kristálytiszta hangját.

És külön Impatient kedvéért a képeket majd külön posztba teszem szöveg nélkül, meg azért mert én a dolgozóban vagyok a képek pedig otthon.

És mindamellett, hogy a koncert lenyűgöző volt, a gondolataim egy része mégis a “mért nem szeretem a koncerteket” témán időzött, és nem tudom nem megosztani az eredményt. Ami természetesen mind nem a koncertek hibája, hanem az enyém, és választhatok, hogy felülemelkedek ezeken és gyakorlásképpen még sok-sok koncertre elmegyek, vagy úgy döntök hogy kár belém és végleg befejezem a koncertlátogatást amint egyszer eljutottam (volt. future perfect.) U2-ra.
– valójában a zaj, por, cigifüst, meleg, rám fröccsenő sör és a túl hangos zene nem is annyira zavar
– mint inkább a személyes terem megsértése, és itt sincsenek nagy igényeim, de az már zavar ha Gén kívül más dörgölőzik hozzám (nem azért, csak valamiért úgy gondolja hogy ott biztos jobb állni ahol én vagyok?), vagy ha a copfja a szememhez 5 cm-nél közelebb himbálózik
– hogy nem tudom minden számnak a címét, a szövegét és hogy melyik albumon van
– meg hogy vannak körülöttem emberek, akik látnak engem (amint nyugodtan állok/idétlenül ugrabugrálok, éneklek/nem éneklek), miközben a jobbik eszemmel tudom hogy senkit sem érdekel az én állásom és ugrabugrálásom és éneklésem és neméneklésem, de mindhiába.

A presógornőm jó ötletekkel szolgált arra nézve, hogyan találhatjuk meg barátainkat tömegben, mert mint tudjuk a mobillal a fülünkön integetés nem mindig válik be, különösen ha rajtunk kívül még százan- kétszázan tesznek így. A németes srác vagányul intézte, véletlenül egy S-bahnra szállt velünk és még az állomáson csatlakozott. Pár év múlva már mindenki mobiljában lesz GPS és automatikusan megtalálják egymást, iránytű mutat a keresett személy felé vagy ilyesmi.

Akkor ne felejtsétek a posztot.

words fail me

… például ez se jutott eszembe normálisan magyarul. Ezért most legyen elég egy kép, és az ígéret, hogy lesz majd több is (kép és szó is, remélhetőleg).

Írhatnék a Pearl Jamről, hogy így meg úgy, nem készültem fel eléggé, de inkább reménykedem hogy lesz wifi és majd ott.

back to work

Mága Zoli újévi koncertjét hirdető óriásplakát.
Lány flitteres sapkában, valentin napos lufikkal.
Elektronikus zene a fülhallgatóban.
Inkubátor a kórház bejárata előtt.

Isztambul, 5. nap

Délelőtt elkirándultunk egy nagy kerthez. A villamostól jó hosszú séta volt, itt többek között megszemlélhettük a törökök leleményességét a közlekedés terén, a három sávból a középső reggel egyik irányba járható, este a másikba, a köztes időben az erősebb győz.

Fethi Pasa Park

Az odaút eléggé kimerített minket, meg már az idő is kezdett szorítani, úgyhogy a parkban csak kevés időt töltöttünk, azt is főleg egy padon üldögélve.

Elbúcsúztunk a hoteltől, ahol az elmúlt négy éjszakát töltöttük, majd újabb lehetőségünk volt elvegyülni a helyi lakosság között, amikor villamossal és metróval közelítettük meg a repülőteret. Persze a bőröndök miatt annyira mégsem volt vegyülés.

A repülőn megint fényképezgettünk, valamint én közelebbi ismeretséget kötöttem a minden üléshez tartozó praktikus tasakkal.

Nagy élmény volt (nem a hányás, az egész isztambulosdi), ez a néhány odavetett mondat és fotó úgysem adja vissza.

Isztambul 4. nap

Az Elsüllyedt Palota – Ciszterna egy 1400 éves víztározó, amit a múlt században felújítottak és turistalátványossággá építettek ki, egyrészt hatalmas és 336 oszlop tartja, másrészt meg csodás látvány a sejtelmes fényeivel. Lebegő utak vezetnek szerteszét az alján lévő víz és a benne úszkáló halak fölött. Az egyik sarokban van két kőből faragott Medúza fej, nem tudni pontosan mért kerültek oda, valószínűleg valami rontás ellen, meg azt sem hogy mért van az egyik fejjel lefelé a másik oldalt, a legvalószínűtlenebb magyarázat hogy maguktól fordultak így.

Útban az Egyiptomi Bazár felé bekukkantottunk a Yeni Dzsámiba, jelentéktelen hely, az útikönyvben benne sincs, pedig ez is hatalmas, meg szép meg minden. Egyébként itt merült fel bennem a gyanú, hogy turistaként az élménygyűjtögető típus vagyok, ha meglátok egy templomot vagy szép régi épületet, nem állom meg hogy nem menjek be és készítsek pár fotót.

Egyiptomi bazár (fűszerbazár)

Az egyiptomi bazár hasonlít a nagy bazárhoz, csak kisebb, és sok fűszer van benne. Itt nem töltöttünk sok időt.

Megnéztük a Süleymainye dzsámit is, ami a legeslegnagyobb, és mindenhonnan nagyon szépen látszik mert egy dombon áll, viszont felújítják és ezért csak a szélén egy pici vékonyka csík látogatható. Meg mellette Szulejmán szultán mauzóleuma, oda is csak kendővel és mezítláb lehet bemenni, belülről egy kis szoba több szőnyeggel letakart dobozzal és rengeteg kendős-ballonkabátos, síró nővel, de ez utóbbi lehet hogy nem állandó tartozék.

Ezután megpróbáltunk gyalog, térkép alapján átjutni a Nagy Bazárhoz, azt nem mondom hogy nem sikerült, mert végülis idővel sikerült, és így legalább nem csak a turisták által sűrűn látogatott helyeken fordultunk meg. Megtudtuk, hogy a törökök attól sem riadnak vissza, hogy a szűk, meredek, és felújítás alatt álló utcákra is bemenjenek a teherautóikkal és a dömpereikkel. A második képen pedig látható néhány a mindenütt felbukkanó kézi taligákból.

A Nagy Bazártól elsétáltunk a Galata toronyhoz, de most fel is lifteztünk a keskeny erkélyre, kiláttunk.