Amire a múlt hétből szeretnék emlékezni

Befejeztük a Stranger Thingst, nem a sztori miatt tetszett nagyon hanem a karakterek miatt, sok jó szereplő és jó színész volt benne.

(a mr robot aktuális részére nem)

Nudli kérte hogy nézzük meg együtt a Zootopiát, ő már többször látta. Sajnos úgy tűnik túl magasra kerültek az elvárásaim, borzasztó klisésnek és szájbarágósnak éreztem a történetet, de persze szuperül nézett ki és néhányszor nevettem is. Csak az nem derült ki számomra hogy mit esznek a ragadozók, de lehet hogy nem figyeltem eléggé.

Amikor este 11-kor hazafelé autóztunk a sürgősségiről, a hároméves már jókedvűen nézegette a kocsi ablakán keresztül a csillagokat, és közölte hogy néha azt szokta képzelni hogy igazából kicsik és közel vannak. El akartam neki mesélni hogy én meg azt szoktam képzelni hogy az ég egy fekete lepedő amin csak apró lyukakon keresztül látszik át a mögötte levő fényesség, de már nem figyelt rám, de a szülei igen.

Az Aszódi Kisáruház, ahol kivétel nélkül minden kapható. És a tőle srégen levő virágbolt, ahol nem bajlódnak az idényjellegű holmik elpakolásával így az ember egész évben tud valentin napra, ballagásra és halottak napjára is vásárolni. Itt Nudli már elég nehezen bírta a várakozást és azt is megunta hogy a kedvenc moziban látott filmjeinkről kérdezgessen minket, de szerencsére Gé mentő ötletként kikereste a telefonján az appot ahol az összes általa nézett film szerepel és csoportosítható aszerint hogy hány pontot adott rá, a következő 20 percben Nudli ebből olvasta fel a tízeseket és a kilenceseket.

“Ájszupidej, galapupidej!” (=einsteigen bitte, zurückbleiben bitte)

Megnéztük a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant, az volt róla a benyomásom előtte hogy vagy nagyon tetszik az embereknek vagy nagyon nem, én valahogy mindkettőt megtapasztaltam (mondjuk ez tényleg különleges élmény, nem hiszem hogy gyakran előfordult már) – miközben néztük, kifejezetten idegesített hogy ennyire balfék a főszereplő, ennyire nem ebből a világból való, mi történik, miért, mi ez az egész. A színészi játék, hangsúlyozás is gyakran bosszantott, de lehet hogy ez az én hibám. Közben csak a busz után futós rész tetszett, meg  az oravec dávidos (vagy ki). Viszont utána ahogy egy-egy jelenet felidéződött bennem, mégis tetszett, bár továbbra sem értem hogy mi volt ez az egész, de lehet hogy ez is az én hibám.

A baba illata, mosolya, puha meleg keze a nyakamon.

eddigi legrosszabb nyaralás

Jó dolgok is történtek, azokat is beírtam. Kiemelem hogy könnyű legyen megkülönböztetni hogy minek örültünk és minek nem.

kedd:  Két egybenyíló szoba helyett egy nagyon kicsi kétágyast kaptunk négy ággyal (melyek a teljes padlót lefedik). Felvetjük hogy mi nem így tudtuk, telefonálgatás eredményeként kaptunk egy nagyobbat, a lift mellett de a zaj nem túl zavaró. Hűtő nincs, bérelni lehetne, de nincs szabad, várólistára vettek de esélytelen. Végre lejutottunk a partra, tényleg közel van, jó víz. Mivel a szoba egy teljes fala üvegből van, délutánra 40 fok fölé melegszik a levegő. (Nem, nincs légkondi/ventillátor/redőny/árnyékoló.) Elmentünk sétálni, nagyon finom fagyit vettünk. Este tízre elkezdett hűlni a szoba, idehallatszik a közeli “vidámpark” és go-kart zaja, de nem túl zavaró, a csatornaszag igen.

szerda: Reggelre az erkélyre kitett kaját belepték a hangyák. A reggelizős hely koszos és béna volt (bár volt szörp, rántotta, kolbász és műanyag kalács). Elutaztunk Tihanyba rokonokhoz, akik adtak nekünk ebédet, a strandon frizbiztünk, bohóckodtunk, jungle speedeztünk (megállapítottam hogy kártyázásnál jó a négy gyerek de a strandolásnál megerőltetőbb a fejeket számolni a vízben), kertben rétest és dinnyét ettünk, a balaton egy sötét részén fürödtünk és hullócsillagokat néztünk*, majd feküdtünk a parton és hullócsillagokat néztünk. A szobánkban a csatornaszag állandó.

csütörtök: Reggel a fürdőszobai lefolyóból felfele jött a víz, a csapból ellenben semmi sem jött, mert csőtörés volt. Ekkor kezdtem egyre jobban félni hogy mi vár még ránk a következő három napban. A reggelihez kicsit később értünk le, még szegényesebb volt. Öcsémék átjöttek a mi partunkra, továbbra is jó a víz, pancsoltunk, vízibicikliztünk, kártyáztunk. Az unokaöcsémnek inkább nem ajánlottuk fel a 40+ fokos szobát délutáni pihenésre. Estére Nudlinak hányingere volt, de szerencsére elmúlt. Lefekvéskor gondolkodtam hogy felvetem hogy egy nappal korábban menjünk haza.

péntek: 3/4 2-kor Berci hányt, majd fél 4-kor újra, viszont nem ért ki a wc-re. Majd reggel 9-ig még ötször, így jól tudtam követni hogy már éjjelre sem hűl le. Majd belázasodott. Hazajöttünk, bekapcsoltuk a légkondit, jót aludtam délután (a hálóban nincs légkondi de csak 31 fok volt, tökéletes). Berci továbbra is lázas.

*gyerekekkel kicsit más az éjszakai fürdés hangulata: várj meg, ne menj nélkülünk, fogd a kezem, merre vagy, megvagytok? (a sötét az vaksötétet jelent, és lámpát se használtunk mert inkább a csillagokat akartuk látni)

A tizenhatodikat úgy ünnepeltük, hogy véletlenül úgy jött ki hogy pont aznap nem dolgoztam, de azért korán felkeltünk* hogy kiérjünk a tömeg előtt a strandra, ami sikerült is, és a strandsátrat is elvittük magunkkal. Utána amikor épp nem felváltva mentünk be a gyerekekkel az élménymedencébe, vettünk sültkrumplit, igazi magyar hamburgert, hekket, palacsintát**, játszottunk jungle speedet (végül Nudli is, és nem is lett ideges, amiben segítette hogy végig vezetett majd megnyerte), youtube videó segítségével összecsuktuk a sátrat. Itthon megnéztünk legalább ezer*** fotót a táborról, a gyerekek meg meséltek. Jó volt még jobban belelátni az ott töltött mindennapjaikba. Például kiderült hogy Nudli majdnem végig ugyanazt a pólót hordta, mert ujjatlant nem akart mert a barátai rövidujjúban voltak, annyit meg nem turkált hogy megtalálja a többi rövidujjú pólóját. Berciről meg kiderült hogy kétszer is szerepelt az esti programok során, egyszer énekelt, egyszer meg ő volt a mesélő, amiket magától nem mondott el. Ezután gyorsan elaludtak, mi pedig elkezdtük nézni a Parks and Recreationt, aranyos de azért elég fárasztó, remélem hamar átterelődik mások kalandjaira Leslie idióta parképítéséről.

*rajtam kívül valójában mindenki magától kelt.

**a tábor egyik nagy eredménye, hogy a gyerekeink megszerették a palacsintát.

***ebben kivételesen nincs költői túlzás.

Most hogy második hete szabin vagyok, rájöttem hogy azért is voltam annyira lerongyolódva mert idén még nem voltam itthon két napnál többet, voltam szabin de akkor mindenfelé utazgattunk ami persze jó de nem úgy pihenés mint ez. Hogy akkor kelek amikor akarok, meg itthon is meg tudok csinálni pár dolgot ami nem nyomaszt tovább meg minden.

És most hogy három éve itt lakunk végre van függöny a nappaliban.

És a telken kipróbáltam hogy milyen a szabadban futni, és annyiban különbözik a futógéptől hogy nem a tévét nézem (vagy a pulzusom, vagy a kijelzőt hogy mennyi van még), hanem nyuszit, pockot meg döglött pockot, meg a kerítést hogy ki tud-e rajta szabadulni a kutya, és ellepnek a szúnyogok. És idén is viccesek voltunk, a  sógornőm szerint kéne egy tizes lista a legjobb tizes listákról, az első helyen saját magával. Meg társasoztunk (dominion, csótánysaláta, munchkin, penis panic lab), és idén is sokat aludtunk.

Persze mire a balcsira elértünk már elromlott az idő, viszont jó társaság gyűlt össze és jó kis heverészős hétvégét csaptunk, és a gyerekeink is összebarátkoztak néhány általunk jó fejnek tartott emberrel.

Harry most tanulja a patrónus megidézését a könyvben, kérdeztem a gyerekeket hogy ők milyen boldog emlékre gondolnának. Nudli azt mondta amikor 100%-os lett a matekdolgozat mindkét oldala és megtapsolták az osztályban, meg amikor idén biziosztáskor kapott oklevelet a manótanodában elért eredményért. Berci nem tudja. Mondjuk tényleg nem könnyű.

Hazafelé játszottunk pár Mr. X-et Gével, az utolsó azóta is tart.

Berci “mi van?” kérdésére az lett volna a teljesen korrekt válasz tegnap délelőtt, hogy semmi, csak nézlek, és közben blogposztot fogalmazok a fejemben arról hogy milyen keveset láttalak titeket a héten és most még jobban feltűnik hogy milyen édi gyerek vagy és hogy hogy nősz, és ki akarom élvezni.

A kastélyszálló honlapján ugye azért nem történik sehol egyetlen említés sem az internetről mert olyan természetes hogy említeni sem kell.

Meg az volt hogy a telken csak úgy van net hogy apu beállítja a saját laptopján, aztán egész nap tőzsdét néz rajta, de amúgy se írnék blogot az ő laptopján. Szóval wordben nyilvánultam meg:

07.01. vasárnap

Mostanában minden reggel fejfájásra ébredek, de most a fejfájás mellett még az is volt hogy egy népdal ment a fejemben: kis kece lányom fehérbe vagyon, fehér a kolbász kezébe vagyon.

Reggelinél:

Tartom a poharam hogy anyu töltsön forró vizet a teához.

anyu: Így nem lesz jó, ja de, jó lesz.

apu: Mindjárt ledobja mert túl forró lesz a bögre.

én: „Olvastam valahol az allergiáról, és azt írták hogy sokat kell inni, például zöld teát, és ne rakjunk bele cukrot, hanem 100%-os ananászlével ízesítsük.”

anyu: A zöld teát a fogyókúránál írják, nem az allergiánál.

apu: Ananászlével, mintha abban nem lenne cukor.

Itt megszakad a kézirat, pedig még az is volt hogy sokat ökörködtünk ii@_-ékkel, például arról hogy Gének el kéne menni az én is lehetek szép vagy milyen műsorba, és amikor Lakatos Márk ölelgetné a tükör előtt, akkor elhüppögné hogy még sosem látta a hasizmait, és elmennének egy boltba ahol Márk speciális fehérneműket mutatna neki kis szilikonos párnákkal hastájon, és a végén mindenki sírna. (Ha valaki megcsinálja vicces videóban, szóljon). Meg áztattuk magunkat a pisiben kellemes hőfokúra melegedett vízben, paráztam a munka hiánya miatt és bosszankodtam még sokat, és rájöttem hogy tényleg én is túl kritikus vagyok.

kalandozás a Fertő tó környékén

Ez még a pünkösdi hétvége, csak most jutottam oda hogy leírjam. Alert: uncsi.

Szóval úgy volt a hétvége, hogy pénteken mi értünk le utoljára, a többiek gyorsan előkészítették a szalonnasütéshez a dolgokat, de a tűzzel még volt egy kis szüttyögés. Kiderült hogy nincs cartoon network, ezért megengedtük a gyerekeknek hogy animaxot nézzenek. Ők csak kenyeret pirítottak, illetve Nudli pirított marshmallowt és megetette velünk, Berci meg a legvégén rájött hogy mégis süt szalonnát, levágtam neki egy kis darabot, de egy idő után megunta, meg úgyse ette volna meg. Jó későn mentem fel velük lefeküdni, nem kellett fürdöniük. Mire elaludtak volna, a többiek is feljöttek.

Szombat reggel egész korán keltünk Gével, mert kicsit rosszul voltunk a szalonnától. Később szereztünk bicikliket, hosszabb-rövidebb próbálkozás után letettünk róla hogy felpumpáljuk a kerekeket. Elbicikliztünk Fertőszéplakra, ahol megnéztük a tájházat, meg a gólyákat. Nudli valamennyire érdeklődött, megállapította hogy régen milyen fura lehetett hogy nem volt villany meg számítógép meg autók. Berci főleg rohangált. Utána elbicikliztünk Fertődre, de ott már nagyon éhesek voltunk, ezért először kajáltunk. Aztán megnéztük kívülről a kastélyt és megállapítottuk hogy sok idő lenne mire megnéznénk, plusz lakat sincs a bicilkire, rövid fényképezkedés után átvonultunk a fagyizóhoz.

Ezután a többiek továbbmentek nemtudomhova, de mi visszaindultunk, mert Nudli már így is nagyon fáradt volt. Szenvedett is, de szerencsére végig bírta, útközben megálltunk egy pihenőhelyen. Mikor visszaértek, ejtőztünk egy kicsit a kertben, játszottunk miszter x-et és szópókert is a javaslatomra, de a vidám lány eléggé szabotálta (pedig tök jó volt). Később a kerti grillen sütöttünk húst. Amíg sült, a gyerekek rájártak a salira és megettek egy csomó paradicsomot, uborkát, paprikát. Berci a húsból is evett, Nudli csak pirított kenyeret. Valószínűleg véletlenül dupla adagot vettem tavalyhoz képest, mert most nem fogyott úgy el. Meg rágósabb is volt a marha. Miközben készült, frizbiztünk is. A gyerekek is beálltak, az érdekes volt hogy Berci mindkét kézzel dob, és jobb kézzel ügyesebb. Megint jó későn feküdtek le, most Gé ment velük.

Vasárnap is kelni kellett, mert mentünk kirándulni, most kocsival. Először Hidegségre mentünk, és meg is találtuk a nagyon régi templomot. Eljött egy bácsi és mesélt is róla, érdekes volt (olyan hogy kívül szögletes, belül meg kerek, és összesen csak 4 ilyen van, de nem tudom hogy a többi hol). Innen Nagycenkre mentünk, ahol először fagyiztunk (egyesek kávét ittak). Megnéztük a kastélyt. Pont volt idegenvezetés gyerekeknek, mert gyereknap volt, de a mieink unták, így leelőztük őket. A bútorok és szép ruhák nem annyira kötötték le őket, de azt megjegyezték hogy Gróf Széchanyi István egy csomó könyvet írt, megépítette a Lánchidat, szabályozta a Dunát, tervezett gőzhajót meg ilyesmi. A kertben is pihiztünk kicsit, utána pedig továbbmentünk Felsőrákosra.

Mivel közben megéheztünk, kisebb szervezési nehézségek után kajáltunk a strand melletti kifőzdében. Utána kisétáltunk arra a hosszú mólóra ami mellett üdülők vannak. Berci a legvégén közölte hogy nagyon fél hogy beszakadunk, így visszafelé eléggé siettünk. Utána beletapicskoltunk a Fertő tóba és kicsit üldögéltünk a partján, miközben Nudli tovább tapicskolt. Berci nem ment bele, csak kavicsokat dobált. Hazafelé még benéztünk a Páneurópai piknik emlékművéhez. Ez tetszett a gyerekeknek, Nudli sokat emlegette is utána. Egyrészt hogy átmentünk Ausztriába, ami szerintük olyan mintha egy varázsvonal lenne ott, hogy hirtelen új országban vagyunk. Meg a sztorit is fogták valamennyire.

Utána már eléggé elfáradtak, így a kőfejtőt kihagytuk (ami zárva volt), meg a borozót is (ami nyitva volt). Amíg a többiek visszaértek, pihiztünk. Utána gyorsan hozzáfogtunk volna a slambuchoz, de előtte inkább tököltünk másfél órát a bográccsal és a lábbal. Persze a csendes lány oldotta meg végül. Volt aki pingpongozott is közben. A slambucról kiderült hogy egyáltalán nem tíz perc hanem órák, de hősiesen kivártuk, bár közben nasiztunk egy kicsit. Berci le se jött, Nudli lejött és pirított magának kenyeret.

Hétfőn már jöttünk is haza, persze mire kikászálódtunk az ágyból, a többiek már nagyjából menetkészen voltak. A csendes lányék elköszöntek, mert ők még maradtak, a vidám lányékkal megbeszéltük hogy átmennek Sopronban és ott találkozunk. Mire odaértünk, ők már felderítették a terepet, és arra jutottak, hogy a Storno kiállítást kell megnézzük. Előtte még gyorsan ettünk fagyit és vettünk olyan madaras sípot a főtéren. Amíg bent voltunk, eléggé esett az eső.

Utána nagy nehezen megkerestük a bolondvárat, mire megtaláltuk, a vidám lányék is megtalálták hogy hol tették le a kocsijukat. Pont mire odaértünk a várhoz, esni kezdett az eső, ezért inkább csak belül néztük meg röviden. Utána elbúcsúztunk, mi a soproni mekiben ebédeltünk, és hazajöttünk. Most aludtak útközben mindketten.

megint a wordből tettem át

kedd

Odafelé mindenféléről beszélgettünk, például hogy ha túl sokat vagyok napszemüvegben, inverz pandává fogok-e változni a nyaralás végére. Valamint hogy vajon mit jelent a wifi, de sem a wireless fidelity*, sem a fiction nem hangzott jól. Meg hogy ha a fogát teszi az autó ajtajához Berci, akkor a fülében érzi a vibrálást, ha a fülét, akkor az orrában, aminek kapcsán mindenféle csontokról beszélgettünk, még azokról is amik a fülben vannak. És hogy mekkora az esélye annak, hogy meglátogassuk a szüleimet az FKK kempingben, ahol gyerekkoromban magam is annyi szép napot töltöttem. (Gé szerint 5 percre meg lehetne oldani, szerintem: It’s not gonna happen.) Nudli pedig nagyon elégedett volt, mivel Berci többet aludt nála, illetve ő ugye nem is aludt, csak egy rövid időre elképzelődött.

Ott néhány perc után megállapítottuk, hogy nem nekünk való ez a „megyünk és majd meglátjuk mi lesz”, pánikba estünk hogy az összes szállás foglalt már a környéken, de aztán lett mégis, de máskor mégis inkább előre fogunk foglalni. Talán ha időben megtesszük, akkor találunk olyat is ahol végre lesz internet. (Vagy jövőre már tényleg viszünk magunkkal.)

A strandról felfelé sétálva Nudli nekünk szegezte a kérdést hogy hogyan lett az első ember. Elmondtam, hogy kétféle magyarázat van erre, vannak, akik szerint a majmok mindig egy kicsit változtak, és egy idő után annyira megváltoztak, hogy ősember lett belőlük, abból meg ember. Mások szerint meg Isten teremtette ez első embert földből, és Ádámnak nevezte el, és belelehelte a lelkét hogy éljen. Nudli szerint az első butaság és a másodikkal ért egyet, Berci szintén. Pedig nem is traktáltuk őket ezzel. Most sem vonok le messzemenő következtetéseket, kicsik még, van idejük gondolkozni.

A régi emlékeket idéző dolgok tekintetében a fenyőillat, és a sós tengervíz-illat magasan nyert ma a hegyes-tengeres keresztény szám, és más régi dalok előtt amiket útközben hallgattunk. (Pl. Easy, Something I can never have, One.) (Gé ABC szerint hallgatja az albumokat és az A-nál tart.)

És fürödtünk is.

*pedig úgy tűnik mégis az.

Örömök

Az új vízicipőm, meg amire kell, hiszen lett pénz is, szabadság is, meg a Balcsin a gyerekek is reményt adtak rá hogy élveznék most már a tengerpartot. Az útlevelek, amik utolsó utáni pillanatban jutottak eszünkbe, nemhogy 5 napon, hanem néhány órán belül készültek el.

es a parton talaltunk interne tet es most a konyvemmel irok.

balcsin fagyoskodós megabejegyzés

Na ki fogta ki a nyár leggányabb hetét nyaralásra? És kinek sikerült napszúrást kapni a strandon 20 fokban felhős időben?

Írtam is, idemásolom:

júli 19. kedd

Indulás előtt meg akartam írni, hogy ha az ember két nappal a nyaralás előtt keres helyet, akkor nincs abban a helyzetben hogy az internet-elérhetőség szempontjából is válogasson. (Mert ebből tudtátok volna hogy megyek nyaralni és nem lesz net.) Csak aztán inkább pakoltam, mert 10-kor telefonált a néni hogy már most is elfoglalhatnánk a szállást, és még nem álltunk sehol.

(és tudtuk hogy sietni kell, ha akarunk egyáltalán fürdeni – a szerk. megj.)

De végül ideértünk, és amikor a fürcsi után pihegtünk a parton az volt a boldogság, Nudli is megjegyezte hogy jó az élet a matracról. Aztán beborult és visszajöttünk, kisütött a nap, eldöntöttük hogy elmegyünk a mólóhoz, és mire Bercit is rábeszéltük elkezdett esni. Közben is egy kicsit nagyon békés volt, Berci és Gé amőbáztak, Nudli csizmát és fogsort vágott ki papírból, én meg hímezgettem. Kb. 1 óra múlva elállt az eső, ám mire készülődni kezdtünk volna, megint eleredt. Egy idő után meguntuk és mégis elindultunk, vettünk kabátot meg vittünk magunkkal esernyőt. Mire elindultunk el is állt, aztán csöpögött, aztán megint eléggé rázendített. Mire elértünk a mólóhoz elállt. Nagy nehezen Nudli is felfogta hogy a móló nem egy óriási hajó. Mire átesett a csalódáson, még jobban beborult (most már tényleg), és elkezdett dörögni meg villámlani körülöttünk. Siettünk vissza ahogy tudtunk, Nudli eléggé félt, Berci vagányan számolta a villámokat (asszem kb 20-ig jutott el összesen). A háztól 20 méterre jött egy nagyon nagy villám, amitől már tényleg mindenki megijedt, és zuhogni is elkezdett, ép hogy megmenekültünk.

A szálláson az időjós közölte hogy a strandolást el is felejthetjük, esetleg szombaton kicsit javul az idő. Gyorsan lefeküdtek, mert Nudlinak hányingere lett és a feje is fájt. Nagyon remélem hogy csak az ijedtség. Vagy az idő miatt szomorkodik. Utána megpróbáltam kitalálni a szomszédos hotel wifijének a jelszavát, de egy próbálkozás után feladtam. Most ezt írom, utána sorozatot nézünk a laptopon.

 

júli 20 szerda

Bercinek meglapogattam a talpammal a hátát, erre ő: Anya ez szeretet-hátmasszírozás? De azért nem hagyta.

Tegnap estétől ma délelőtt 10-ig folyamatosan esett, teljesen reménytelennek tűnt. Elhatároztuk hogy elmegyünk fürdőbe, mikor elindultunk elállt az eső, mire odaértünk hétágra sütött a nap. A biztonság kedvéért azért fürdőjegyet vettünk, négytagú családnak basszus tízezer lenne, de a néni kedves volt és Nudlinak nem kellett. Ebbe sajnos a kabinjegy nem fér bele, az külön 200 forint, vagyis egy családnak ugye 400, mert családi öltöző az nincs. Miután kellemesen kibosszankodtam magam és átöltöztünk, megnéztük a fürdőt és kiderült hogy a fedett részen összesen egy, közepesen hideg vízű, aprócska gyerekmedence van (34 m2-t írtak, de még az is nehezen hihető), ami attól élménymedence hogy esik benne az eső.

A gyerekek viszont élvezték. Mivel jó idő volt, kimerészkedtünk a strandra, találtunk nagyobb medencét egész korrekt csúszdával, ám pár csúszás után annyira beborult hogy visszasiettünk, jött is hamarosan a hatalmas zivatar. Kipróbáltuk a felnőtt élménymedencét, melegebb és van pezsgős rész meg olyan sodrós is, de mindkét gyereket fogni kellett mert nem ért le a lábuk. (Persze nem volt nálunk semmi olyan, a karúszót még életükben nem voltak hajlandók felvenni mert szorít, az úszógumit csak úgy nem szeretik, Nudlinak van egy mentőmellénye amit elvisel, de nem hoztuk mert a balatonra indultunk.) Akkor rázendítettek hogy fáradtak, éhesek és menjünk haza, de egy kis sültkrumpli a büfében megmentette a helyzetet.

Kijelentettem hogy nem indulhatunk haza amíg ki nem próbáltuk a fekete lyuk fedőnevű csúszdát, mert többet ide nem fogunk visszajönni. Felváltva próbáltuk ki Gével, mert ők még túl kicsik hozzá. Nagy úszógumiban ülve kell lecsúszni egy csőben, ahol nem mindig van világítás, de azért általában van, meg nem is túl hosszú, szóval a Space Mountainhoz képest sehol sincs, de azért buli. Egy kicsit még visszamentünk locspocsolni a gyerekmedencéhez is, Nudli egy év úszásoktatás után most ébredt rá hogy sokkal gyorsabb ha csapkod a lábával, megtörölköztünk a víztől csöpögő törölközőkben, és elindultunk haza.

Mondanom sem kell hogy már épp egész szépen kisütött megint a nap, de útközben utolértük az esőt, tehát a mi városunkba abban érkeztünk meg, így a séta a városban megint elúszott, szó szerint.

 

 

Visszafelé a kocsiban továbbfejlesztettem a frontos elméletemet,  ami arról szól hogy a magyarok azért olyan elcseszettek lelkileg, mert annyi front van és mire az ember idegei kiegyensúlyozódnának jön a következő. Az öngyilkosságok magas számát nem annyira magyarázza meg hogy hol ingerlékenyek vagyunk, hol álmosak és fáj a fejünk, de amire ma jutottam az ez: lehet hogy innen ered ez a jó kis magyar pesszimizmussal egyesített fatalizmus (semmi értelme küzdeni, úgyis megszívjuk, nincs esélyünk stb.), hogy az őseink is már ebben éltek, egyik évben a májusi fagy tette tönkre a rügyeket, másikban a jégeső vitte el a termést, plusz volt egy kis áradás, amit a következő igen aszályos év ellensúlyozott ki, és így tovább. Még Angliában is egyszerűbb, mindig hűvös van és esik az eső, nem is várnak mást, és egész jól tudják kontrollálni a sorsukat azzal hogy visznek-e magukkal esernyőt. De ha meg Kaliforniát nézzük, ahol konstans napsütés van, 30 fok amit kellemesen enyhít az óceán felől jövő szél, na ott sokkal könnyebben tartja fenn magát a nézet hogy csak rajtad múlik hogy mire viszed, és aki elég keményen küzd az biztosan nyer.

De lehet hogy ez is csak a magyar fatalizmus megnyilvánulása: nem győzhetünk mert még az időjárás is utál minket.

 

webkamera: Gé felveszi videóra, ahogy én játszom a laptoppal, Nudli matching zoot játszik az iPhonnal, Berci snake-et az én telefonommal és közben mondja az iPhonnal együtt Nudlinak hogy You did it! és Here we go! (később az állatok hangját is utánozta. a szerk. megj.)

Jó ez a szállás, sokat tanultam belőle hogy mit kell másképp ha egyszer ebből akarok élni:

– kell hogy legyen wifi
– lesz ruhaszárító a türcsiknek és fürdőruháknak
– ha apartmant adok ki, az egyben lesz, nem kell átjárni egy közös részen hogy eljussunk a konyhába, és nem fogok rászólni a vendégekre hogy a közös részen csendben járjanak át, hogy ne zavarják a többi vendéget
– hiába nagy a terasz és kellemes ott enni, belül is lesz étkezésre hely, arra az esetre, ha zuhogna az eső.
– az apartmanhoz tartozó konyhát nem fogom spájznak használni, és nem erjesztek benne orrfacsaró szagú cefrét
– nem fogok lesben állni a lépcsőháznál és lecsapni a távozni készülő családokra, hogy hasznos infóval szolgáljak a környékről, miközben a kíváncsiságomat is kielégítem, és enyhítem a társaság-hiányomat
– nem csak akkor adok türcsit ha kérnek, hanem mindenképp, és nem lesz öreg szag, de ez egyébként sem merült volna fel
– a fürdőszobában kád lesz, a legrosszabb esetben zuhanyfülke (semmiképp sem zuhany + függöny)
– és wifi is lesz

——–

Itt véget ér a dokumentum, fura de be kell vallanom hogy az összes szarság ellenére jól éreztük magunkat. Amiről nem készült kép, de szeretnék rá emlékezni:
– amikor barkóbában feladtam az ágytakaró szagát
– amikor Gé belerakott a hamburgerébe két kölesgolyót, olyan volt mint egy hiányos fogsorú vigyorgó hamburger
– amikor a fiúk kisiettek a móló végére, hogy még az eső előtt visszaérjünk (ez egy visszatérő motívum volt), de ugye Berci miatt mindenképp el kellett menni a végéig és kuporogni a köveken, én meg a móló közepéről néztem őket a naplementében
– Berci huncut mosolyát halli gallizás meg unózás közben
– amikor megjegyeztem hogy Berci milyen jó izmos, és ebből kollektív bodybuilderes izommutogatás lett, Nudli egész innovatív beállásokat produkált

Ja és egyszer sem áztunk el, és szúnyog se volt. Viszont a közös csillagnézés még várat magára.

A dokinéni kiírt a hétre, utólag antibiotikumot is írt fel, miután újra elvittem megmutatni neki a mandulámat, ami továbbra sem volt hajlandó tüszőket növeszteni, viszont tovább nőtt, meg a nyakamon is nagy gumók vannak. Úgyhogy most mind együtt nyaralunk, hurrá.

Nudli érdeklődő, elővesz festéket és fest, meg társast és társasozunk, körbejár a lakásban és az összes tükröt letisztítja, segít kipakolni a mosogatógépet, üvegmatricázik. Berci is üvegmatricázott, de azon kívül főleg tévézik meg rohangál. Ja nem is mert amőbázik is. Meg focit követel amikor lemennének az udvarra, így már csak a boltra marad idő, de mikor indulnának neki feltétlenül fontos a 101 kiskutyát nézni amit addig Nudli nézett amíg ő focizott Apával. És amint kiteszik a lábukat engem nyaggat hogy popcornt kér.

Azt nem értem hogy az ORTT-nek nincs cartoon network csatornája, vagy mi, nem elég hogy ilyen reklámokkal teszik tele hogy minek mennél le az udvarra ha itt ez a sok jó rajzfilm, meg ha esetleg nem nézed nyomkodd a számítógépet, de gyerekeknek (!) céloznak olyan reklámot, hogy a kistesójukat is ültessék oda a számítógép elé. (nem, nem teszek ellene semmit, csak nyavalygok itt.)

száraz tények

– érkezéskor Nudli megtartotta a szokásos rohamot, mert nem látta a gólyafészket
– napi 12 órát aludtam átlagban
– legalább 3 kilót híztam
– azért a bikinim még jól áll
– még magazint se olvastam
– Nudli a kocsiban mindig azt mondta hogy csak alváshoz és a kocsiban kell a cumi, és rögtön megfeledkezett erről amint kiszálltunk
– hiányzott a net
– és természetesen Gé is
– Nudli náthás, de még reménykedem hogy meglesz a műtét
– láttunk csigát, molnárkát, szarvasbogarat, gyíkot, békát, aki nem aludt 11-ig az vízisiklót is, 130 éves kocsányos tölgyet, és teljesen lehetetlen méretű bogarakat rajta
– Nudlival tartottunk calippovadászatot, Bercivel fociztunk, és sikerült rávenni olyasmire amihez nem volt kedve de mégis élvezte (strandolás), és dobáltunk nádat meg tuját meg tobozt a tábortűzre
– csomót vihogtak és kuncogtak és Nudli csomót mesélt, de néha Berci is
– eggyel barnábbak
– egy rejtélyes vízhólyag a hüvelykujjamon (legvalószínűbb magyarázat szerint nem is vízhólyag, hanem égési hólyag, ellene szól hogy nem emlékszem fájdalomra) (mellette szól hogy arra sem emlékszem hogy bármilyen módon dörzsölődött volna)

van az a hegy,

ami egy varázslatos hely, fent a tetején a kilátónál órákig lehet heverészni a fűben, fagyizni, és megkívánni a büfésnéni állását, és rávenni másokat hogy másodszor is megnézzék velünk a zegzugos várromot, amit romantikusan benőtt a repkény és fák nőnek a tetején. A kilátóból látszik a Badacsony meg a Szentgyörgyhegy meg a harmadik nem tudjuk mi, meg egy vörösiszap-tározó meg egy pszichiátriai rehabilitációs otthon, de állítólag nagyon tiszta időben az Alpok is. Sűrűn állnak egymás mellett a borospincék, ahol kedves bácsik fehérborral kínálnak, amiből kellő mennyiség elfogyasztása után már nem mindenki tudja kimondani hogy jamaika a jamaikaiaké, de azért kitartóan próbálkozik. A borospincék környékén is lehet a fűben heverészni, gyönyörködni a naplementében, és megalakítani a prikulics baráti körét. Miután degeszre ettünk magunkat sülthússal és pirított krumplival és házi uborkával, mielőtt visszamennénk melegedni a kandallóhoz és még egy kis véres hurkát majszolni.

Ja igen, és távolról kék, közelről meg zöld.

illness hotel

Legutóbb a wc szűkítőt és a nedves wc papírt hagytam otthon, ezért ezekre most különösen ügyeltem, el is hoztuk. Nem úgy a fürdőköpenyeket, a mentőmellényt (fürdéshez Nudlinak, aki még nem tud úszni), a körömvágó készletet, Nudlinak trikót, és az éjjeli fényt. Ennyire nem szokott hosszú lenni a lista, talán belejátszik hogy egyikünk fél 6-kor feküdt le (nem délután), másikunk elfeküdte a nyakát és ezért nem tudta mozgatni a fejét, később meg be is lázasodott. Meg hogy felváltva pakoltunk és játszottunk, mert közben még el kellett jutni Nudlinak a légyistenig hogy legyőzhesse.

A hely remek, svédasztalos a reggeli és a vacsora is, és az alagsorban van pezsgőfürdő meg fitness terem, és a felnőtteknek járt 2xfél óra masszázs. Van tv (sajnos minimax nincs, így jobb híján a gyerekeket beavattuk a cartoon network rejtelmeibe) és wifi is, a laptop nem is kapcsolódik le róla folyton mint az iPhone. Kezdetben nagyon boldogok voltunk, a szopás akkor kezdődött, amikor este vacogva visszatérve a szobánkba a kissé hűvös vízben és teremben elköltött pezsgőfürdőzésünk után arra lettünk figyelmesek, hogy a radiátorok jéghidegek, majd Gé kérdésére a recepción elmondták, hogy termosztát szabályozza a fűtőtesteket és csak 21 fok alatt kapcsolnak be. Ez már így önmagában sem hangzott túl vidáman, hát még mikor megláttam a termosztátot a szobánknál 2-3 fokkal melegebb folyosón (23 fokot mutatott). A gyakorlatra lefordítva ez azt jelenti, hogy kb hajnali 2 és 6 között kapcsol be a fűtőtest. Így hát a szoba nedves, hideg és állott levegőjű (tudod ki fog szellőztetni), és a törölközők sem száradnak különösebben jól a jéghideg fűtőtesteken. Az idén szokatlanul jó időnek köszönhetően az erkélyen is száríthatnánk őket, ha reggel 7 után akár csak egy percre is odasütne a nap.

Másnap azzal folytatódott a szopás, amikor a gyerekek közölték hogy ők márpedig nem jönnek le reggelizni, majd miután nagy nehezen lerángattuk őket, tényleg nem ettek egy falatot sem, viszont végignyafogták azt a pár percet amíg mi gyorsan bekaptunk valamit, hogy mikor megyünk már fel. A fürdőbe meglepően egyszerűen elindultunk, de már a recepciónál újabb kellemetlen meglepetés keretében értesültünk róla, hogy a csomagunkban nincs benne a gyerekek fürdőbelépője (mármint nem a táskánkban, hanem az az izé amit lehet választani hogy ennyi nap ennyibe kerül, és ez jár érte). Eljátszottunk a gondolattal hogy itt hagyjuk őket a recepción amíg mi fürdünk, de aztán mégis vettünk nekik. Jó hírnek tűnt, hogy ha nem is lehet fedett részen átmenni a hotelből a fürdőbe, csak pár lépés az udvaron keresztül. A négyes számú szopásra akkor derült fény, amikor a kasszánál közölte a hölgy hogy felújítják a fürdőt, ezért az öltözőből csak kint lehet átsétálni a medencékhez. És ugyanezt vissza vizesen. Gyerekekkel. Nem túl kedvesen fogadtam a hírt.

A medencéknél aztán kiderült, hogy ott is van öltözőkabin, így aztán be lehet menni ruhában és ott átöltözni, meg ugyanígy vissza is, csak ezt a hölgy elfelejtette közölni velünk. A medence külalakját is lenne miért megszólni,  (remélhetőleg a bizonyos átépítés a földig való bombázást is magában foglalja), de én tényleg nem foglalkoznék ilyesmivel, ha az úgynevezett “élménymedencében” óránként 5 percnél hosszabb ideig bugyogna a pezsgős rész, amit addigra nem foglalnának el az egész életüket itt töltő idősebb hölgyek és urak.

Ötös számú szopás, hogy Gé délutánra belázasodott. Azért ma is fürödtünk hármasban, természetesen a két gyerek két különböző helyen akart lenni, hosszas alkudozás után Nudli le is rendezte napi rendszeres 5 duzzogásának egyikét.

És akkor jött még hogy a vacsoránál megkértek hogy most akkor szépen menjünk vissza a szobába és jöjjünk vissza később, mert pont nincs hely. Aztán amikor mégis bemehettünk, kiderült hogy még sincs minden nap az egyetlen kaja amit a gyerekeink megesznek étteremben (igen, sült krumpli).

A végére úgy tűnik kicsit behoztak azzal, hogy kérésünkre készítettek külön krumplit a skacoknak (bár lehet hogy ezt külön felszámolták), és hogy most jó meleg volt a jacuzziban amikor lementünk elbúcsúzni (a második szett törölközőt is vizesen visszük haza).

Egyébként a kaja jó volt, meg a masszázs is.

webkamera

avagy egy régi kedves sorozat felevelenítése

helyszín: apartman Cserkeszőlőn

Gé a kanapén fekszik, könyvet tart a kezében és Ben 10-t néz

a gyerekek Gén ülnek, Ben 10-t néznek a cartoon networkön, és örülnek minden új szereplőnek akiket eddig csak újságból ismertek (otthon nem nézünk cartoon networköt, de nyaraláskor mindig lazább a gyeplő)

én, hát ezt ugye kár is leírni. a konyhaasztalnál.

Nudlancs már nem lázaskodott, de még beijesztett egy kis kiütéssel, de engem sem olyan fából faragtak, adtam neki kálciumot és fenistil cseppet, és mára már jobb lett.

Most pedig megyünk vacsizni.

kényeztető hétvége

sangria, alvás 11-ig, házi eperlekvár, fürdés a velencei tóban, döglés a parton, gyros csípős nélkül, enyhe szellőben zizegő nyírfalevelek megfigyelése, arany magnum, rikiki, mákos-meggyes rétes, túrós rétes, citromos Gösser, alvás fél11-ig, házi eperlekvár, fürdés a velencei tóban, döglés a parton, hekk, egyre fincsibb a víz, piros grapefruit és whiskey cream fagyi.

abban nem vagyok 100%-ig biztos hogy ezután tényleg jobb dolgozni menni hétfőn mintha simán itthon lettünk volna.

Beszámoló felsorolással és kocsiban alvó gyermekekkel

Szóval az volt, hogy 1 felvétel, 1 ambuláns, 2 záró, 2 megbeszélés, az átadó megírása (és az elmaradhatatlan ebéd) után hazasiettem (nem ebéd után, az középen volt) (meg egyáltalán, ez nem időbeli sorrend),  lefektettem a gyerekeket, mikor végre elhalkultak, szenvedtem azon hogy pakolni kell, pakoltam, hajat mostam, 5-6 mosásnyi ruhát összehajtogattam, megnéztem a Twilightot* (közben nosztalgiáztam, hiszen ehhez kötődik az első blogos élményem), fél3-kor lefeküdtem.

Másnap frissen keltem, Bercivel frissen elautóztunk a következő nyílt napra, végigunatkoztunk (kiderült hogy igenis a bemutatóórákban is van különbség, de az értelme nem, hiszen Berci váltig állítja hogy tetszett neki a tollbamondós “ne rakd keresztbe a lábad” tanítónéni, különös tekintettel arra hogy Levi is ide fog járni), visszaszállítottam az oviba, hazajöttem és pakoltam még egy kicsit, elmentem pszichoterápiás képzésre, (ahol egyébként ügyes voltam), hazaugrottam pisilni, elmentem az oviba a gyerekekért, az ovi előtt megvártuk Apát, bevágódtunk a kocsiba és elautóztunk Grünauba (Nudli: Milyen szuper ez a hosszú utazás, mindjárt elájulok!).

Grünauban volt síelés, hóesés, napsütés, mínuszok, net ugye nem, népes család, bosszúság, öröm, sachertorta, gőzgombóc, köhögés, tüsszögés, orrfújás (az utóbbiak főleg körülöttem, nem belül).

GrĂĽnau

Tegnap még síeltünk, aztán összekapkodtuk a cuccokat és hazaautóztunk, útközben felhívott a főnököm és bejelentette hogy három kollégám kilépett, 8-ra már itthon is voltunk, de Nudlinak szokás szerint sikerült 10 perccel az érkezés előtt elaludni.

Ma elvittem a gyerekeket dokihoz, kiváltottuk a gyógyszert, hazajöttünk, a férjem elvitte magát orvoshoz, hazajött, a 91 felhalmozódott blogbejegyzésből elolvastam 9-et, készítettem ebédet (az egyik specialitásom: spagetti üveges szósszal, mesterien tudom leszűni a tésztát), ettünk, elmentem boltba ennivalóért és még több gyógyszerért, hazarohantam, elvittem Bercit fejlesztésre, elaludt a kocsiban, felébresztettem és elvonszoltam a címre, megvártam, hazahoztam, nagyjából lezajlott az esti program, és most itt vagyok.

Most pedig elolvasom a 97 bejegyzést (közben szaporodik) (most egy kicsit ne írjon senki köszi).

*Az úgy volt, hogy a hajtogatás közben muszáj nézni valamit, és a tv-ben többszöri végigzongorázásra sem adódott semmi nézhető, ezért kitaláltam hogy filmet nézek, meg az is eszembe jutott, hogy délután kórrajzírás közben behallatszott a társalgóból a Mielőtt lemegy a nap, amit nagyon szeretek, de az elejét még nem láttam. A férjem távollétében sajnos nem sikerült fellelnem (utóbb kiderült hogy a DVD-n volt, aznap vette fel), viszont keresgélés közben rátaláltam a fent említett remekműre. Hajtogatáshoz teljesen jó volt, a röpködéstől eltekintve.

pillanatképek

Amit nem sikerültlefényképezni, mégis meg szeretném őrizni az emlékezetemben:

– a kisebbik a lábamba kapaszkodik a medencében, férj átöleli – ezt látom: lábfej, férjfej, gyerekfej egymás mellett

– 3 vizes arc nézi a róluk készült videót a fényképezőn

– a kicsi csodálkozó ám kissé megszeppent mosollyal figyeli a vízipisztolyos kisfiút

webkamera

férj: a négy összetolt ágy közepén fekszik hason, félhomályban olvasni próbál, kattintgat

gyerekek: férjet két oldalról csikizik.

férj: ismételten felszólítja a gyerekeket hogy hagyják békén

gyerekek: ismételten felszólítják a férjet hogy nevessen már

sulemia: kislámpa alatti fotelben pötyög

 

 

vonatos bejegyzés

Egyszer gimnazista koromban vonattal mentem a családom után, akik egy távoli helyen kempingeztek, és bár tudtam hogy a vonatot útközben szétkapcsolják és csak az egyik vége megy tovább arra amerre én szeretnék menni, mégsem kérdeztem meg hogy hova üljek. Persze pont a rossz végébe ültem. Aztán megkérdeztem, még leszálltam, még pont láttam is elmenni a vonat jó végét. Nagyon dühös voltam magamra, hogy még erre sem vagyok képes. Izgultam is hogy mi lesz, de végül pár óra múlva csak megérkeztem, és a szüleim ott vártak az állomáson, mivel minden érkező vonathoz kimentek. (Ez még az özönvíz mobiltelefon előtti időkben történt.) 

Nagyon mérges voltam magamra, hogy hogy lehettem ilyen béna. Most is izgultam hogy el fogok szúrni valamit. Mégis minden sikerült, időben elindultam ahhoz hogy a metróépítés és az jelzések hiánya ellenére megtaláljam a Keleti pályaudvart (jó, persze, azért elég nagy, nehéz nem észrevenni, de sikerült kerülőúton megközelíteni), sőt a pénztárat is, időben észrevettem hogy nem kértem pótjegyet, és azt is ügyesen pótoltam. Még wc-n is voltam 100 forintért, ha valakit érdekelne hogy Budapest egyik nagy nemzetközi pályaudvarán fel van-e újítva a wc, hát nincs. (It’s a negative, mondaná Jack Bauer)

Isztambul 3. nap

Torony (galata)

Este elsétáltunk a Galata toronyhoz, a hangulatos lejtős utcákon a kedves kivilágított boltok mellett, tudomásul vettük hogy negyed óra múlva bezár, és nem mentük fel kilátni.

Sétáltunk a sétálóutcában, kávéztunk a Starbucksban mert trendik vagyunk, átsétáltunk a szemét-és halszagú hídon, fényképeztem horgászokat, akik hanyagul hátuk mögé vetik az egész nap termelődött szemetet, később hazavillamosoztunk (nem Budapestre, csak a hotelbe).parti élet este

Isztambul 162

Isztambul 2.nap

Reggel frissen ébredtünk és felmentünk reggelizni. Az étteremhez tetőterasz is tartozik, innen kinéztünk és tovább kattintgattunk. Megtudtam hogy az italautomatából sem szabad inni (?). Az első kép egyben a szobánkból való kilátást is illusztrálja, pont a deszkával feltámasztott erkéllyel szemben laktunk. Azt hiszem nem kell megjegyeznem, hogy nem pontosan a legprominensebb környéken volt a hotelünk (de azért nem volt vészes).

 

Szeráj (Topkapi)

Ez volt a szultáni palota 400 éven keresztül. Négy udvara van, csomó épülettel, régen több, mint ötezren éltek itt. Gyönyörű díszes csempék a falakon, gyöngyház- és teknőcpáncél-berakásos ajtók, színes üvegablakok, finoman csipkézett kődíszítések, heverő formájú trónok, óriási teraszok hihetetlen kilátással, úszómedencével, szökőkutakkal. A kertekben gyönyörű formájú öreg fák, ápolt bokrok. Képekben csak ízelítőre vállalkozom.

 

Ezután a nagybazárhoz indultunk. Sultanahmedben (és mindenhol) sok árus van, náluk is lehet néha alkudni. Költségkímélő módon inkább fényképeztem. Mivel Isztambul hét dombra épült, rengeteg helyes lejtős utcája van, amik szintén fényképezési lázat váltottak ki belőlem. A harmadik kép megcáfolja az állításunkat, hogy azért tévedtünk el folyton, mert nem voltak kitáblázva az utcanevek, és lejtős is.

 

Bazár (Nagy)

A Fedett Nagybazár nagy, pontosan 32 ezer négyzetméter, és fedett, ezért valójában egy emberektől és minden elképzelhető csillogó holmitól hemzsegő, kivilágított dungeon, persze az előbb felsorolt tulajdonságai miatt a legkevésbé sem hasonlít egy dungeonre, és sárkány sincs. A hangulat felülmúlhatatlan, a vidám hangos árusok folyamatosan szólongatnak ahogy sétálunk, próbálják eltalálni hogy honnan valók vagyunk. Páran magyarul is tudnak, hosszan nevettünk egy “Gyere be Mariska!” beszóláson. Ha csak rápillantunk egy kirakatra már hívnak befelé, ha kicsit álldogálunk ott hümmögve, elkezdik csökkenteni az árat, ha méla arcot vágva kilépünk a boltból, egyre alacsonyabb árakat kiabálnak utánunk. Megtudtam, hogy kinézetre elmennék töröknek, és hogy az is alkudozás, ha az ember mosolyog és pillog.

 

Este az ünnepélyes megnyitón vettünk részt, láttunk táncot és díjátadást (kicsit olyan visszafogott Oscar-utóérzés volt, próbálnak a tudományba is belevinni egy kis sóbizniszt), ettünk bárányt állva, a kezünkben tartott tányérból. Később a Taksimban (a bulis-borozós városrészben) borozgattunk, a pszichológus pedig elmesélte hogy szeretne elmenni az El Caminóra mert az trendi (csakúgy mint a Starbucks, amiből több is van Isztambulban).

Isztambul 039 Isztambul 041 Isztambul 043 Isztambul 076 Isztambul 079 Isztambul 106 Isztambul 114 Isztambul 122 Isztambul 123 Isztambul 128 Isztambul 134 Isztambul 138 Isztambul 140

Végre Isztambul, végre helyesen írva

1. nap

Mivel csak átlagosan 7 évente repülök*, nekem a repülés is nagy élmény volt, lelkesen lógtam is kifelé az ablakon és kattintgattam.

A szükséges formalitások után (hotel megtalálása, veszekedés az útlevélért, szoba elfoglalása, pénzváltó hely feltalálása, táplálék vásárlása és elfogyasztása) sétára indultunk, villamossal, ami kb olyan mint egy combino csak szürke, utána pedig gyalog a Sultanahmed régióban, ez pedig amolyan turistakörnyék látványosságokkal. Jó hangulat volt, szép épületek szépen kivilágítva, nagy élet, jövés-menés, sürgés-forgás. A régi szobatársam és a gondozós gyorsan vettek hűtőmágnest, mert máskor mindig a végére hagyják, aztán rohangálni kell utána. Mondanom sem kell hogy egész Isztambulban nincs 100 méteres körzet hűtőmágnesárus nélkül, de legalább mi pont olcsó helyett találtunk elsőre.

Mecset (kék)**

A Kék Mecset messziről is gyönyörű és hívogató. Addig-addig hívogatott míg oda nem mentünk, pont ment be a nép imádkozni, kipróbáltuk hogy beengedne-e minket is és igen. Az útikönyvvel ellentétben igenis megkövetelték a turistáktól is a kendő viselését, talán a Ramadán miatt. Belülről nagy, de nem olyan beképzelten és elutasítóan mint a keresztény templomok (egyike-másika), hanem otthonosan és hangulatosan. Lehet hogy a sok belógatott lámpa, vagy a szőnyeg teszi, nem tudom.* A gyakorlatban nem, mivel az előző négy mind a gimnazista időszakra tömörült össze. Talán jobb lenne úgy megfogalmazni hogy olyan 17-18 évente repülök, de olyankor előfordul, hogy többször is.

Isztambul 023 Isztambul 008 Isztambul 001 Isztambul 024 Isztambul 026 Isztambul 029 Isztambul 037 Isztambul 038

** Kívülről természetesen nem is kék, belül viszont kékeszöld a csempe a falon. Hét minaretet építettek hozzá, hogy túlszárnyalja a Mekkában levő Nagy Mecsetet, melynek hat minaretje volt.

Ma meg masszázson voltunk, szintén ajándék, de most nem együtt. Ez is jó volt, bár néha rángatóztam meg vihogtam, a csaj szerint túl görcsös a hosszú hátizmom, biztos a gyerekek miatt, szerintem meg azért mert extrém csikis vagyok. Máskor is okozott már problémát. Hason kellett feküdni, kicsit aggódtam hogy elalszom és lecsöppen a nyálam a földre, de erre esély sem volt, pikk-pakk vége lett. Asszem még energiát is adott volna át a csaj, ha hittem volna benne, bár csak a végén kérdezte, de szerinte aki nem hisz annak úgyse lehet.

Na és miközben ott feküdtem, gondolkodtam hogy ma már tényleg írok egy szenvedős bejegyzést, tegnap este nagyon magam alatt voltam, merthogy csak lustálkodunk meg átalusszuk a fél napot meg mindjárt vége és menni kell dolgozni, meg más is volt de azt most hagyjuk. És közben rájöttem, hogy bmeg, hülye vagyok én? Itt fekszem a masszázsban a wellness hotelben a (már oly sokszor emlegetett) svédasztalos reggeli és a (szintén nagy publicitásnak örvendő) pezsgőfürdőzés között, és nyavalygok. (Ja, kis kitérő, de rájöttem hogy attól hogy sokminden van a reggelinél, nem vagyok köteles rántottát meg sonkás meg lekváros szendvicset túrni, inkább a gyümölcssalátát preferálom, meg egy kis répatortát, mert azt ugye muszáj, de még nutellát se kenek rá.)

Tehát, mi a baj velem, hogy semmit nem tudok élvezni? Mindig, mindenhol megtalálom a nyaválygás tárgyát, pl itt is, holnaptól meg majd jól azon fogok nyavalyogni hogy milyen kár hogy máris vége, még ki sem élveztem. Úgyhogy elhatároztam hogy igenis élvezni fogom, meg ezt nem is olyan nehéz, de valójában az életem is ugyanilyen, és elég abból hogy sorolgatom hogy hja, hát ez is szar meg az is szar.

nordic walking

Ma voltunk mozogni, na nem azért mintha mi olyan sportosak vagy vállalkozó kedvűek vagy eltökéltek lennénk, hanem hát ingyen járt a nyaraláshoz, ezt azért nem hagyhattuk ki. Egész jó volt, meg érdekes. Kicsit idétlen az ember azokkal a botokkal, bár az oktató szerint a Margit szigeten már rohangálnak ilyenekkel, viszont megmozgatja a karokat is, és az ember mégse köpi ki a tüdejét, meg lehet közben nézelődni (ha az embernek van egy kis rutinja, így csökken az esély hogy hasraesik a botban.) (Annyira még én sem vagyok béna.) (Vagy igen?) A futás nem embernek való t sose tudtam megszeretni, nem mintha nagyon próbálkoztam volna, elég szenvedés volt az iskolakör a gimiben, szerintem nekem nem működik jól az endogén ópiát rendszerem, vagy a tudatalattim elnyomja az eufóriát.

Valamint elkezdtem görcsölni azon hogy majd újra dolgozni kell.

thinner

Az utóbbi időben az „ahhoz képest hogy két gyereked van” kitétel nélkül is kaptam az alakomra vonatkozó pozitív visszajelzéseket, de még jobban örülnék ha én is elégedett lehetnék, meg a fekete kordbársony gatyámat is tudnám hordani, ezért mostanában lépéseket tettem az ügy érdekében. A tuti fogyókúra tippem: kevesebbet enni  és többet sportolni mint előtte. + Rájöttem, hogy a diétás tanácsadók hazudnak, és egyáltalán nem óriási hiba kihagyni a reggelit, sőt pont hogy nagyon jót tesz, és hasznos.  Azt nem állítom hogy egy hét alatt elértem a kívánt hatást, inkább hogy a tükör és a mérleg is adott olyan jeleket, hogy hajlandók újra a barátaimmá válni.

Ezt húzza keresztbe a nyaralás, vagyis a Telken bevett szokásos egész napos megfeszített heverészés + villásreggeli – tízórai – kiadós ebéd – uzsonna – vacsora – kis esti nasi kombináció. Azért küzdök, szerencsére itt mérleg sincs, majd otthon kiderül hogy ki nyert.

Most mennem kell elkészíteni a következő laktató és kiadós ebédet.

Lucia eszméletlen. Csak semmi hasonlítgatás hogy ki nem érhet mikor kinek a lába nyomába se. Remélem biztos legalább ezrek olvassák.

Ma voltunk Balcsin, karamboloztunk, egyesek közülünk ettek petrezselymkrémes kenyeret, mások a jeges vízben rohangáltak és labdáztak, egyikünk majd egy órán keresztül sírt hogy anya ne menjen haza, jöjjön vissza, menjünk mi is, hazafele majd megszakadt a szívem, viszont jót beszélgettem a volt osztályfőnökömmel.

Az önelemzés nem is olyan egyszerű dolog, pl sokkal könnyebb simán leírni hogy mi történt ma, kár hogy ettől nem lesz senkinek sem egészségesebb a személyisége. Arra fogom hogy ma már fáradt vagyok, meg különben is az ügyelethez kipihentnek kell lenni, inkább szomorkodva lefekszem. És reménykedem hogy a kisebbik holnap jobb kedvű lesz, és a nagyobbik nem fogja többet azt álmodni hogy anya elment és soha többé nem jött vissza.

most megnézem sikerült-e ez a misztikus “belinkelés” elnevezésű izé.