Tömör és érdektelen összefoglalás az életünkről.

Múlt előtti hétvégén a velencei tó partján sétálgattunk viharos szélben, egyesek szörföztek, mások máglev* voltak és fel-alá sétáltak lehetőleg a csíkokon, és volt aki az anyukája hasán édesdeden aludt a hordozóban. Másnap pedig megjött Gé.

Múlt hétvégén végre tornáztam, Gé meg újra sokat futott, miközben mi Bercivel a kánikulában sétálgattunk a vendégséget keresve, de végül megtaláltuk, hazamentem, Nudlival elindultunk bevásárolni, de már a parkolóban hívott Berci osztálytársának anyukája hogy mehetek Berciért, elmentünk érte, hazavittük, és újból elindultunk vásárolni. Vettünk mindenféle holmit a patkánykáknak, meg magunknak is, és végre hazaestünk.

Hétfőn megérkezett a tél és az állatkák, kiderült hogy hiába bizonygatta a csaj a kisállat-kereskedésben hogy nem férnek át a ketrec rácsán mert de, Gével és Nudlival visszamentünk és vettünk sűrűbb rácsú ketrecet, áttelepítettük és nézegettük őket.

Berci a héten megint kétszer nem volt suliban mert fájt a hasa, illetve szerdán elvittük de szólt hogy rosszul van és érte kellett menni, amint hazaért semmi baja nem volt. Úgyhogy most már felhívtam a gyerekorvost hogy kérjek időpontot, azt mondta elküld egy naplót amit töltögetni kell de nem küldte (nyilván abból indul ki hogy biztos nincs belgyógyászati oka csak pszichés, nyilván szerintem sem, de akkor is meg kéne vizsgálni). Aztán voltunk ballagás utáni kerti partin ahol Nudli aktívan utálkozott végig, aztán elvittük Gét az ő ballagására (nem, nem ő ballag) (igen, az osztálya ballag), hazafelé pedig betértünk egy kisállat-kereskedésbe venni csemegét, házikót és új itatót a kislányoknak, mert a régiből nem jött a víz, na hát az új természetesen folyamatosan csöpög, amióta itt ülök kicsöpögött egy deci.

A hangulatomnak nem tesz túl jót hogy esténként OitNB-et nézünk és a Zabhegyezőt olvasom (másodszor, amikor a végére értem rögtön újrakezdtem), pedig jó.

*mágneses levitációs vonat

Gé: és volt ott (a pilisi félmaratonon ahol 500 méter szintkülönbség volt) egy nő aki nagy fényképezővel futotta le az egészet és néha leállt fotózni. Mondta hogy holnap is megy 13,5 kilométert futni.
Berci: oda laptopot visz.
öcsém: én oxigénpalackkal tudnék lefutni 3 km-t.

Harmadik napja a Low megy a fejemben, már az első nap ki akartam tenni de megnéztem a videóját és nagyon durva eufemizmussal élve nem igazán tetszett, de most mégis kiteszem.

Azt se értem miről szól.

a zén fiam

Berci nézi a Madagaszkár pingvinjei filmet: itt meg kellett volna halnia, nagyon szeretik a filmekben hogy a főszereplőt a végén újraélesztik de szerintem az nem jó
s: így nem elég realisztikus, ugye?
Berci: aha

Kicsit előbb jött mint gondoltam

hogy már nem én nyitom ki nekik a rászorult csavaros kupakokat, hanem ők nekem.

Ma eddig mindent jól csináltam: háromnegyed órával később keltem de a gyerekek mégis beértek a suliba, munka után hazaértem és be is vásároltam, pedig egy kritikus helyen rossz felé fordultam a kocsival (sőt így még össze is futottam egy kedves ismerősömmel), időben eszembe jutott hogy mosószer nélkül indítottam el a mosógépet.

Pár napja egyedül vagyok a gyerekekkel, tényleg csak apró gikszerek vannak mint hogy tegnap este kiderült hogy Berci egyetlen edzéspólója nem az amelyikre én hittem (mert az Nudlié), hanem a szennyesben van, de szerencsére könnyen szárad. Ma reggel pedig hogy Bercinek egyetlen farmere van amit egész héten hordott, a többi nadrágja a szekrényében mind túl meleg, úgyhogy a reggeli készülődés nagyobb része azzal telt hogy átmeneti gatyát túrtam neki elő és reménykedtem hogy még rámegy. De így is kész lettünk negyed óra alatt miután elaludtam (ők felébredtek de nem tűnt fel nekik a. hogy késő van, b. hogy még alszom).

Most úgy tűnik úgy van hogy télen tudok bármennyit aludni, mindig álmos vagyok és bármikor lefekszem el is alszom, a napéjegyenlőség után viszont már nem, csak meghatározott órányit egy nap, és ha a délutáni pihizésből fél 6-kor ébredek akkor éjjel egész sok órát forgolódom ébren (főleg ha korán lefekszem mert fáradtnak érzem magam). Ezért tegnap éjjel nagyon sok mindenen volt időm gondolkozni, miután abbahagytam az olvasást hogy hátha az tart ébren*, például a gyerekeimen, hogy ebédnél mikről beszélgettünk, pl épp ment az Imagine Dragons Demon című száma és hogy az jó-e, erre Nudli elmesélte a videóklipjét mert már egy csomószor látta. Meglepődtem, mert nem is tudtam hogy néznek videóklipeket a gangnam style-on és a Pamkutyán kívül, és nyilván nem álltam meg hogy ne anekdotázzak azokról az időkről amikor még nem volt youtube. Amikor este ilyeneken gondolkodtam, belém hasított hogy milyen nagyok már, Berci már mély hangon dörmög és kis bajuszkája van és akkora mint én, lassan már nem is lesz szüksége rám és a saját útját fogja járni. És talán Nudlira is jobban figyelek ha tudatosítom hogy nem fog örökké körülöttem járkálni és felnőttesen értekezni a fekete lyukakról, youtuberekről, különleges állatokról és horrorfilmekről készült listákról, és nem fogja mellettem folyamatosan kommentálni a filmet amit épp újranéz a kedvencei közül.

*a Száz év magány rövid összefoglalója 89%-nál: mindenkinek ugyanaz a neve, mindig hatalmas drámák vannak de olyan gyorsan követik egymást hogy inkább unalmas, a mondanivalót miszerint az idő körben jár olyan durván sulykolja hogy tényleg mintha mindig ugyanaz történne, az emberek többsége értelmetlenül tesz mindenfélét, nagyrészt egy helyszínen vagyunk, az idő néha ide-oda csúszkál de nem teljesen értem miért, és közben folyton fura természetfeletti dolgok történnek. És nem értem a címét, Ursula mire meghalt több volt száz évesnél és nem is volt magányos, az Aurelianók a magányosak de nem tudom hogy valamelyik száz évig élt-e, a ház is öregebb száz évesnél, már gyanakodni kezdtem hogy Fernanda a főszereplő, de rájöttem hogy pont az aznapi részben ő is meghalt csak nem tudom hogy. Lehet hogy a végén az lesz a csattanó hogy kiderül miért ez a cím.

A múltkor meg nyafogtam egy barátnőmnek hogy vannak ruhák amik évek óta várják hogy belefogyjak, de már tudom hogy nem fogok, ő pedig rámutatott a silver liningra: ne mondj ilyet, hiszen még lehetsz súlyos beteg és lefogyhatsz soványra.

Kicsijeimmel poénkodásokba

Nudli következetesen genéziumnak hívja a Terminátor: Genezist, ma elmagyarázta hogy a magnézium miatt, mert egyszer eszébe jutott hogy az vicces.

Nudli nem akar adni senkinek a félkilós milka csokijából:
s: ne is adjál, mert ha egyedül eszed csak fél évig tart ki, oszd be.
mindenki más:
s (öntudatosan): ez vicces volt
mindenki más: igen, szerintem az volt
s: jobban esett volna ha nemcsak mondjátok

Már nem érzem olyan könnyed-mókásnak az Orange is the new blacket (utoljára írtam ki), valószínű ahogy elkezdte a lakók múltját bemutatni a vicceskedés mellett hirtelen túl súlyos és nyomasztó lett vagy nem tudom.

Könyvben meg elkezdtem a 100 év magányt mert híres, és szerintem nemcsak azért érzem unalmas szarnak (bocs mindenkinek aki szereti) mert előre eldöntöttem hogy nem fog tetszeni. De elaludni mégsem tudok tőle.

Ma mindkét gyerek tanult verset itthon és kitaláltam hogy azt kell csinálni feleltetés közben hogy az első versszak után az utolsó 2 sorra váltani, hogy a tanár azt higgye hogy csak elgondolkozott közben, és előre megbeszélni az osztálytársakkal hogy ők is állítsák magabiztosan hogy végigmondtad a verset.

A Demon-haunted world összességében tetszett, örülök hogy elolvastam, szélesítette a látókörömet, egyben segített hogy este korán el tudjak aludni. (A kritikám az lenne hogy nem mindig volt világos hogy hova akar kilyukadni, valószínűleg voltak nagyobb összefüggések amiket nem vettem észre, aminek köze lehet az előző mondathoz (= általában 5 perc után belealudtam)). Éles váltással a Sphere-el folytattam (Michael Crichton), el is csúszott az alvásritmusom jó néhány órával a tavaszi szünetben, és még nem is állt vissza.

Valamint: itt a tavasz! Már fogalmazgattam a posztot a fejemben arról hogy oké hogy a U2 szánalmas meg Bono pózőr meg minden, de azért a ragyogó napsütésben tavaszillatban a Beautiful day elég jó élményt nyújt, de utána a Far Country jött (Mike Oldfield), és rögtön a könnyeimmel kezdtem küszködni, aztán teli torokból hamisan zengtem az autó hangszórójával együtt, és igyekeztem nem arra gondolni hogy a csendes kis utcában sétálóknak ez milyen élményt nyújt. (Ez még mindig a tavalyi szülinapi bulinkra készített playlist, szeretem.)

Valamint: épp fogalmazgattam a bejegyzést arról hogy mostanában furcsa paranormális jelenségek történnek a lakásban, a lábtartó frissen kimosott huzatán sötétrózsaszínű pattogós gyurma terül szét és eszi bele magát a szálak közé, a mosdókagyló ismeretlen eredetű kék festékkel van körbefröcskölve és senki nem tud semmit ezek eredetéről, de a másodikra meglett a magyarázat, amikor a fogkeféinket mosogattam ki (na, ezekre is jól ráloccsant felkiáltással), amikor megjelent Nudli, közölte hogy április bolondja, és mutatta a kezét is bizonyítékként, ami szintén csupa kék volt. Úgy tervezte hogy 6-kor felkel és kék ételfestékkel bekeni a fogkeféinket, de csak 6.23-kor sikerült, ezért kicsit sietett és mellément.