Expectation: gyorsan összeütök egy meggyes sütit, hiszen az könnyű, aztán sietek a buliba: négykor elkezdem, fél óra alatt összeállítom, fél óra alatt megsül, negyed óra alatt kihűl és felvágom, háromnegyed óra alatt odaérek.
Reality: egy óra alatt összeállítom (lassú vagyok, meggyet kell magozni, lassan magozok meggyet), már negyven perce bent van a süti aminek a recept alapján nem kell 20 perc, a teteje kezd szétégni, a közepe folyékony (mégis nagyobb tepsibe kellett volna rakni hogy ne legyen ilyen vastag), megnéztem és nem háromnegyed hanem egy óra az út – minimum egy órával később érek oda mint akartam.

Advertisements

Ma azzal folytattuk az évfordulós ünnepségsorozatot, hogy ettünk lasagne-t, vártuk hogy jöjjön már a vihar, találtunk egy honlapot amin régi játékokat lehet játszani* és Berci elkezdett Mega Man2-zni, megpróbáltuk beállítani hogy kontrollerrel is játszhasson, nem sikerült, majd nem vártunk tovább és elindultunk fánkozni, mikor beszálltunk a kocsiba elkezdett esni az eső, egy ideig napsütés közben esett, aztán beindult rendesen, és jött a jég. Mire Gé leparkolt, el is állt, gyorsan kiszálltunk jéggel fotózkodni és fánkot tömni magunkba limonádéval és smoothie-val. Majd Berci ráébredt hogy ő valójában marhahúsra éhezik, a szomszédban vettünk neki egy hamburgert, és hazajöttünk – mire elértünk a kocsihoz, újra esni kezdett, majd szakadt, így itthon még tudtuk nézegetni a villámos oldalt. Szerencsére Berci nem tudta megenni az egészet.

*Bercinek a régi pixeles játékok a kedvencei

A tizenhatodikat úgy ünnepeltük, hogy véletlenül úgy jött ki hogy pont aznap nem dolgoztam, de azért korán felkeltünk* hogy kiérjünk a tömeg előtt a strandra, ami sikerült is, és a strandsátrat is elvittük magunkkal. Utána amikor épp nem felváltva mentünk be a gyerekekkel az élménymedencébe, vettünk sültkrumplit, igazi magyar hamburgert, hekket, palacsintát**, játszottunk jungle speedet (végül Nudli is, és nem is lett ideges, amiben segítette hogy végig vezetett majd megnyerte), youtube videó segítségével összecsuktuk a sátrat. Itthon megnéztünk legalább ezer*** fotót a táborról, a gyerekek meg meséltek. Jó volt még jobban belelátni az ott töltött mindennapjaikba. Például kiderült hogy Nudli majdnem végig ugyanazt a pólót hordta, mert ujjatlant nem akart mert a barátai rövidujjúban voltak, annyit meg nem turkált hogy megtalálja a többi rövidujjú pólóját. Berciről meg kiderült hogy kétszer is szerepelt az esti programok során, egyszer énekelt, egyszer meg ő volt a mesélő, amiket magától nem mondott el. Ezután gyorsan elaludtak, mi pedig elkezdtük nézni a Parks and Recreationt, aranyos de azért elég fárasztó, remélem hamar átterelődik mások kalandjaira Leslie idióta parképítéséről.

*rajtam kívül valójában mindenki magától kelt.

**a tábor egyik nagy eredménye, hogy a gyerekeink megszerették a palacsintát.

***ebben kivételesen nincs költői túlzás.

Amikor a Hyperiont olvastam nagyon szimpik voltak a mindenféle típusú röpködő autók meg űrhajók, de igazából én valószínűleg szerencsés vagyok hogy nem pár évtized múlva születtem, naponta többször kellene dedalont bevennem vagy lennék nagyon rosszul az első komolyabb manővernél a legutóbbi kisrepülős próbálkozás alapján (amikor elfeledkeztem a nehézségeimről és nem tettem meg a szükséges óvintézkedéseket), szóval annyira nem is várom a repülő autókat, mégis inkább a fix sínpályán közlekedő egy-néhány személyes önműködő kis bigyókra voksolnék.

Magunkhoz képest korán indultunk strandra, hogy még a tömeg előtt odaérjünk, és oda is értünk még úgy is hogy egy félórácskára beugrottunk a cba-ba üdítőért meg mérgeskedni a sorban és hallgatni ahogy a pénztáros bénázik és kiabál a kollégájának hogy jöjjön már segíteni. Úgyhogy amikor délután hazaértünk és szembesültünk vele hogy nincs itthon kenyér, inkább a lidl-t választottam, vettem is kenyeret, gyümölcsöt, zöldséget, joghurtot, túrót, mirelit kaját, fagyit (nem szabad éhesen menni vásárolni, de nem volt otthon kenyér és gyümölcs se), elektromos ceruzahegyezőt (tavaly óta már van egy asztali, amin már néha a gyerekek is kihegyezik a ceruzájukat, de az egy kicsit kezd elromlani, és néha panaszkodnak hogy fárasztó), és egy alakformáló body-t (nem volt kifejezetten tervben, de végül is gondoltam már rá és most pont volt) (jól áll).

A hétvégén leellenőriztük, hogy Nyíregyházán is nagyon meleg van, megcsodáltuk mégse sorolom fel inkább de egy csomó állatot láttunk, a fókák mindenféle trükköt mutattak és a jegesmedvének édi volt a tappancsa. A gyerekek ettek perecet, kürtős kalácsot, ice’n’go-t, sültkrumplit, ittak jeges teát és jégkását (pedig Nudlinak hányingere volt). Az ajándékboltban Berci beleszeretett egy plüss teknősbe, a saját pénzén megvette (az eladó rögtön kezdte reklámozni a nagyobbat, de Berci nem érti mért lenne jobb a nagyobb), elnevezte Teknős Cuncinak, vagyis TC-nek, akit ETC-nek is lehet becézni. Nagyon óvatosan vitte magával az állatkertben, védte a tűző naptól, megmutatta neki az állatokat és csodálta (“olyan cuki, bekönnyezik a szemem ha ránézek”). Vasárnap pedig a csúszdákat teszteltük a strandon.

Itthon megnéztük a hétvégi fotókat és a videókat, valamint azokat a fotókat és videókat amiket Gé a telefonomon talált mert fél éve nem töltöttem le. Remélem Berci ezentúl is sokat fog táncolni, most hogy szembesült vele hogy milyen gyakran próbálom megörökíteni (mert cuki).

Ma egész nap furcsa bizsergés volt bennem, többször eszembe jutott munka közben is hogy hamarosan újra találkozom a gyerekeimmel. Újszerű (és kellemes) érzés hogy végre nemcsak azt várom hogy tőlük külön lehessek, hanem épp ellenkezőleg. Végül megjöttek, Berci még nagyobb, barnább és még egy szörfös karkötője van, Nudli továbbra is kis pilincka de magához képest barnább. Tegnap előadta a telefonba hogy neki nagyon hideg a balaton mert nem elég vastag a zsírrétege. Az útra készítettem nekik browniest, kértek most is hogy megjöttek. Azóta próbálják bepótolni a lemaradásaikat különböző youtube csatornákon, közben Nudli rohamokban mesél. Evett a táborban pizzát, lángost, főtt kukoricát, párizsis és szalámis vajaskenyeret és a szilvásgombóc külsejét. Viszont egy ez egyben hazahozta a kekszeket amit azért csomagoltunk hogy éhen ne haljanak (nem volt ideje enni) (utóbb kiderült hogy ez csak a fedősztori, kb attól félt hogy ha előveszi, éhes hordák tépik szét), két száraz brownie-t, fél zacskó gumicukrot és két elfolyósodott csokit. Nudlinak eltűnt az egyik pizsamagatyája és egy darabig a másik se volt meg, de aztán meglett (a másik) (az egyikhez hasonlóról felrakott képet a fb-ra az egyik osztálytársa anyukája, szóval lehet hogy az is megvan), Bercinek meg egy napra eltűnt a pénztárcája de aztán meglett. A lefekvés időpontjára hirtelen robbanásszerűen megnőtt az események száma amikről mindenképp be kell számolniuk. Úgy látom Nudli is hajlamos a negatívabb színezetű momentumokat kiemelni, de/pedig jól érezték magukat.