Jó hogy többször megyek a gyerekekért, tudok ilyen izgalmas statisztikákat készíteni fejben hogy a tíz perces úton hány lámpa van és ebből hánynál kell megállni. 12/8, ami a gyakorlatban azt jelenti hogy egy perc alatt teszem meg a 3 méteres utat és a többi 9 percben különböző lámpáknál állok. Úgy tűnik az is megoldható hogy vagy kitöltöm a munkaidőm vagy odaérek Nudliért időben (akinek az összes barátja hazamegy órák után) (már Bercinek is vettünk bérletet mert inkább hazajön gyalog) (de Nudli nem szeretne mert az fárasztó meg egyszer mikor jöttek hideg volt) (viszont szerencsére nem nyafog hogy várnia kellett rám), és már az sincs hogy amikor vége a munkaidőmnek beülök a kocsiba és megyek, mert a világ végén is fizetőssé tették a parkolást és ezért be kell állni az udvarba, így most kinyitom a kaput, kióvakodok a szűk helyen a többi kocsi között seggel, bezárom a kaput és utána megyek ami plusz 10 perc, szóval végül a 3 méteres út 20 perc.

Advertisements

a könyv mindig jobb

Jó még csak három részt néztem meg a Big Little Liesból és értem hogy a tévében sokkal többet beszélnek, ezzel szemben nem látunk bele a fejükbe, ezért mindenfélét ki kell mondaniuk de azért kicsit máshogy mint ahogy a könyvben gondolják. És ezért kell hogy több minden is történjen, csak akkor se értem hogy ami a könyvben is történik és kimondják az mért nem lehet ugyanúgy.

de azért ezek felett nem tudok elmenni (kicsit spoileres)
– oké, Celeste-nek és Perrynek a könyvben is gyönyörű a háza, de itt Madeline-éknek is, Jane pedig nem lakásban lakik hanem ő is házban
– az ikrek nem ördögfiókák hanem gazdag, szomorú és kicsit koravén gyerekeknek tűnnek
– a nők öregebbek mint gondoltam (főleg Renata, de azért Nicole Kidman is. És nem gyönyörű, hanem szigorú arca van, amit a frufru valamennyire egyensúlyoz de attól még nem lesz kiemelkedően gyönyörű legalábbis nekem) (valamiért nem szeretem, ezért nem is gondolom hogy olyan mint Celeste, vagy el tudja játszani)
– bárki bárhova megy (a suliba, terapeutához, egymáshoz), mindig ugyanazon a festői tengerparti viadukton hajt keresztül
– miért Celeste fényképezgeti a gyerekeket és rakja fb-ra. ez Perry személyiségéhez fontos.
– Perry mért mindig amiatt veszekszik mert úgy érzi hogy Celeste ki akarja zárni a gyereknevelésből, a könyvben mindenféle piszlicsáré dolgon lesz ideges, pl mert legóra lépett
– és ne mutassák hogy szexelnek, szörnyű nézni (jól leírja amit a könyv is érzékeltet, és biztos ez volt a cél hogy kényelmetlenül érezzem magam)
– a megerőszakolós vonalat is kicsit megváltoztatták amit nem nagyon értek miért

egy csomó karakter bejön azért, Reese Witherspoont pl szeretem, és tudtam is hogy ő Madeline már amikor a könyvet olvastam, szóval eleve őt képzeltem oda, és jó is. Adam Scott végtelenül cuki, nem tudtam hogy ő Ed de illik hozzá. Perry is tetszik, Bonnie is, na Zoe Kravitz tényleg gyönyörű. Az ikreken kívül a többi gyerek is bejött.

 

Erről meg olvastam és marginálisan kapcsolódik (a mindennapjainkat meg átitatja) https://www.theatlantic.com/magazine/archive/2017/07/power-causes-brain-damage/528711/?utm_source=atlfb

Arról nem szól a cikk hogy mennyivel nagyobb valószínűséggel kerülnek hatalmi pozíciókba akik egyébként is kevésbé képesek mentalizálni (és így nagyobb valószínűséggel gázolnak át másokon és tesznek meg bármit hogy elérjék a céljaikat), de ez amiről szól, hogy a megszerzett hatalom ezt okozza, elég rémisztő.

Szerintem Zuckerberg azzal javíthatna a fb tartalom minőségén, hogy kiszűr minden olyan cikket aminek a címében szerepel hogy “sosem találod ki”, “vajon mi történt ezután”, “találja ki”, “elképesztő”, “villantott”, “szenzációs”, “és akkor váratlan dolog történt”, meg aztán mindent amit sorban helyette kitalálnak, hátha csökkenne azoknak az oldalaknak az olvasottsága akik minőségi újságírás helyett csak ezeket használják, a normálisabbaknak meg nem kéne csak azért folyamodni a béna clickbaitekhez hogy versenyben maradjanak.

 

milyen dekadens összevérezni a szendvicsem és aztán megenni

és milyen földhözragadt összevérezni a lakást miközben zsepiért megyek, és aztán megnedvesített konyhai papírtörlővel feltörölgetni

Mindenből van első

Akartam írni arról hogy tegnap a volt sulimba vittem Bercit a felvételijére, de igazából nem is tudom megfogalmazni milyen érzés. Szerintem túl sok érzés. Úgy érzi jól sikerült, az emojikat tudta, a lekipalit nem.

Aztán elindultam törökmogyoró-vadászatra, majd fél napot mogyorótisztítással töltöttem, végül sokadszorra is megállapítottam hogy a cukormentes édességeknek rossz az íze, de van amelyik nagyon gusztustalanul is néz ki.*

Közben eltemettük a patkánykánkat, bár még mindig odakapjuk a fejünket ha hangoskodunk hogy nem ijedt-e meg nagyon, és elindulok felé a friss popcornnal.

Ezer éve tervezem megnézni a Krémek krémjét, de mindig elfelejtem ellenőrizni mikor van, de ma véletlenül odakapcsoltam. Vicces mignon és bonbon aláfestésre tornázni.

 

*diétás mogyorókrém két változatával próbálkoztam, de nyitott vagyok ha valakinek van jól bevált receptje 🙂

miközben a blogom szép lassan átmegy időjárás-kibeszélő blogba (egész hideg lett, még a hó is esett, aztán újra enyhült az idő és szerencsére egyszerre el is olvadt az egész) összeszedem mi történik velünk mostanában
– a Pyramids is jó (Pratchett), terveztem megnézni hogy ez volt előbb vagy a Hyperion, de gondolom ez is ilyen közös tudás hogy a piramisok valahogy megváltoztatják az idő folyását. És tadam, egy évben jelent meg (1989).
– Nudli nagy felelősségtudattal és odaadással megtanulta a walesi bárdokat, felmondta hiba nélkül, másnap a tanárnő feladta a Toldi előhangját és első énekét (16 versszak de több mint kétszer hosszabbak mint a w.b., szóval még több)
– mostanában én vagyok a Nő Aki Sosem Találja A Kulcsát (amellett persze Akinek Sosem Fognak a Tollai és egyben Aki Járt Papírboltban Hogy A Gyerekei Tollába Betétet Vegyen, De Elfelejtett Magának Jó Tollat Venni)
– ma reggel lefényképeztem a napfelkeltét (ez már majdnem időjárás), és a suliba menet láttunk egy ufót, de lehet hogy a vénusz volt (egy fényes folt volt az égen)
– elpusztult az állatkánk, az én megtisztelő feladatom volt a földi maradványait áthelyezni egy cipősdobozba, amiben majd eltemetjük, erre az élményre nem vágytam köszönöm
– valamint azt is megtapasztalhattam, hogy a metrópótlóról leszállítanak hogy végállomás, majd az aluljáróba leérve sorban állnak az ellenőrök és hangosan biztatják a népeket hogy fussanak mert bent áll az utolsó metró, szerencsére nem voltam azok között akik ezután visszafáradhattak a lépcsőkön a buszmegállóba
– Berci megmutatta nekünk a Crawling in my Crawl című remekművet
– és végül is már negyed tízkor eszébe jutott hogy holnap kiselőadást tart Karinthy Frigyes életéből