Ez még régebben történt, akkor első dühömben írtam egy véleményt, aztán nem raktam ki hogy előbb nyugodjak le és majd átfogalmazom, aztán nem foglalkoztam vele, szóval inkább kirakom. Spoileres is.
Elolvastam Grecsó Krisztiántól a Verát, mert Nudliéknak kötelező volt 16 évesen és amit mesélt róla az nagyon hátborzongató volt, kíváncsi voltam rá meg ő is hogy mit szólok.
Remélem senkit nem sértek meg ezzel, de elejétől a végéig utáltam. Az eleje unalmas volt és egyáltalán nem valószerű, utána kicsit néha izgalmas, általában bosszantó és végig. egyáltalán. nem. valószerű, a vége pedig még a többi résznél is jobban felbosszantott. Persze egy fikciónak nem kell egy az egyben lemásolni az életet, de basszus ez egy olyan alternatív valóságban játszódik ahol senki nem érez és viselkedik normálisan vagy úgy ahogy elvárnánk, soha. Vagy én vagyok ennyire ufó, bár más emberek érzéseiről és reakcióiról is elég sokat hallottam már, de azért van rá esély hogy egy gyerekpszichológus megerősítené hogy pont így működnek a gyerekek és akkor én vagyok ufó.
Szerintem leginkább az bosszant hogy egy 10-11 éves lány szemszögéből van leírva az egész, aki a nyolcvanas években Szegeden él, és én a nyolcvanas években voltam tizenéves Pakson, aztán Budapesten és egyáltalán nem ilyen voltam én se meg szerintem a többi lány se, és a fiúk se. Szerintem Grecsó Krisztián se volt olyan mint a könyvében a fiúk. Nincs olyan hogy az ember átvált a “gyerek érzelmekből” a felnőttekbe. A gyerekek mindent pont akkora intenzitással megélnek mint a felnőttek, csak más miatt. Az egész szerelmi szállal egyáltalán nem tudok mit kezdeni. Szerintem a gyerekek nem látnak bele ilyen élesen a felnőttek világába, nem veszik észre az árulkodó apró jeleket, nem csinálnak ennyi butaságot (hogy a fenébe esik bele fényes nappal egy jól látható, körbekerített gödörbe? mért nem tud kimászni a derékig érő gödörből? stb stb). Azt tudom hogy én szélsőségesen jól viselkedtem, de tényleg egy átlag gyerek ennyi butaságot csinál? A gyerekeim se viselkedtek így soha. Közben hogy lehet hogy ennyire nem érti amit neki mondanak, mért nem emlékszik hogy mi történt. Ha delirál a láztól, mért engedi az anyukája hogy kint mászkáljon? (lehet hogy ami a betegsége alatt történik az mind lázálom?)
A személyiségek eltúlzottak, a férfiak többsége agresszív, nem figyel a szájára akkor sem ha gyerekekkel beszél, de közben meg néha mégis kedvesek. Sára néni maga a megtermett gonosz, kivéve amikor nem, Vera anyukája meg a tökéletes jóság, aki valahogy varázslatosan mindig tudja mire gondol Vera, és mire van szüksége- általában arra hogy megölelje, az mindent megold. Ehhez képest inkább az a tapasztalatom a felnőttekről hogy jószándékúak de sokat bénáznak, sokszor nem értik igazán a gyerekeket és nem tudnak segíteni. Sári végtelenül rossz fej, elkényeztetett önző kis liba, aztán mégis jó fej lesz.
Szerintem G.K. akart egy nagyon drámai családregényt írni, végtelenül titokzatosat, fokozatosan csepegtetve az információ morzsákat, hogy amikor kiderül valami meglepő akkor az olvasó nagyon megdöbbenjen, de bizonyos kérdésekben meg maradjon bizonytalanságban a végéig, hogy legyen nagyon titokzatosan kétértelmű, de nekem inkább csak bosszantó, teljes homály hogy akkor mi történt, mi az ami csak a főszereplő képzeletében játszódott le, de ha sok olyan van akkor szegény kislány nagyon beteg (amilyen betegség nem létezik, de már meg se lepődünk). Minden jelenetben kell legalább egy mindent elsöprő érzelem (általában több, sőt az összes összekeveredve), mert a sima, hétköznapi, közepes érzelmek, ahogy az ember legtöbbször reagál a körülötte lévő világra, unalmasak vagy nem tudom. Végülis mittudomén, biztos van akinek ez jön be, nyilván nem véletlenül híres (mást nem olvastam tőle eddig). A stílusát modoroskodónak érzem, túl sok a leírás és a jelző, hiába magyarázza hogy a mamája miatt használ még Vera is ósdi szavakat csomó mindenre.
nightswimming 