Nudli nehezményezte hogy túl hamar elfogyott a vajkaramella amit Gé hozott Lengyelországból, gyorsan vettünk, a cba-ban csak cba-s volt amiről kiderült hogy nem olyan vészes, de azért vettünk a lidliben korivkát, egyébként én meg Skóciából hoztam vaníliás toffee-t. Úgyhogy most el vagyunk látva, viszont azóta szerintem rajtam kívül senki nem evett egyet sem, rám meg nincs jó hatással.
Az orvosok lapját rendszerint csak azért lapozom végig mert érdekel hogy van-e benne nő. Általában nem sok, és biztosan nem annyi hogy tükrözné a nő-férfi arányt az orvosok körében, szerintem még a vezető beosztású orvosok körében sem (pedig ott egész más az arány). Most egy volt (huszonvalamennyiből). A “Két tudományág a nőkért” című cikk is egy férfiról szólt.
Nudli: ha valamit ki akarsz hegyezni ami nem ceruza, fontos hogy a saját hegyeződdel csináld. Ez egy fontos alapelv.
(ugyanis ma kihegyezett egy répát és egy gumicukrot. amikor elmesélte, az előbbivel nagy derültséget váltott ki a körömben, amit akkor már némi felvilágosításnak is követni kellett)
Ma különleges nap volt a családunk történetében, meki helyett burger kingbe mentünk. Kicsit rontotta a képet hogy kiderült hogy amikor Nudli megígérte hogy nem fog úgy nyafogni mint pár évvel ezelőtt amikor utoljára voltunk, már elfelejtette hogy akkor milyen volt, és most is pont olyan lett (minden rosszabb és még csokis fánk sincs). Az sem segített hogy pont mellettünk folyamatosan sírt egy baba. Viszont a brownie miatt megérte. Berci meg nagyon közlékeny lett, elmondta hogy a 12. éve jó volt, nagyon sokat változott – kívül is nőtt de szerinte belül is. Viszont a 13.-tól fél mert babonás, de eddig nem történt semmi rossz szerencsére.
A Dűnében meg 8%-nál tartok, még mindig nem indultak el de már legalább 100 szereplő van.
Mostanában csak annyi hír van hogy Berci elkezdett programozni tanulni (scratch), de Nudli nem, mert ő nem akart. Én meg a Dűnét olvasom (újra), kábé egy hét alatt 5%-ot haladtam szóval ez valószínűleg egy darabig így lesz.
Valamint megharagudtam a patkányokra, mert egyáltalán nem szelídülnek és továbbra is megy a verseny hogy búvóhelyet találjanak amikor kiengedjük őket, mi meg elbarikádozzuk ezeket a járatokat, ők meg megkerüljék/átugorják/eltolják a barikádokat vagy új bejáratokat találjanak, és egyre büdösebbek is (függetlenül attól hogy milyen gyakran cserélek almot és mosom ki a függőágyaikat, sőt néha mintha fordított összefüggés lenne) (ha olyan okosak rájöhetnének hogy senki nem fogja elvenni tőlük akkor se ha nem jelölik szarrá).
Ja és voltam Edinburgh-ban, statisztikailag főleg konferenciaközpontban, tengerparton és dombokon (de azért kicsit kocsmában is).
A gyerekek szokásosan fogadták amikor öt nap távollét után hazaértem: Nudli odaszaladt hozzám és megölelt, elmesélte hogy esett el, megmutatta a sebét, a sebe közepén azt a részt ami még másnap is vérzett, örömmel bontogatta az ajándékait, Berci ugyanúgy feküdt a kanapén mint gondolom az utóbbi órákban és legjobban a buborékfóliának örült, amibe a rockfort előterében repülő harry potter – hógömb volt csomagolva.
Idén is nekik vettem a legjobb ajándékokat, mert mindig találtam még valamit, két aggodalomfaló szörnyet (aranyosak, puhák és a cipzáros szájuk elnyeli a papírt amire felírjuk-rajzoljuk az aggodalmainkat) – jó erre utólag Berci is megjegyezte hogy puha, Nudli meg már bele is rakta a Bólyai versenyt. A fent említett hógömb párja a nyaklánc horcrux másolata volt, amit Nudli azóta is a nyakában hord de szerencsére nem lett tőle rosszkedve, hanem jó. És a reptéren még találtam Nessie-s csavaros szívószálat amit két éve is hoztunk nekik de a mosogatógépben kiegyenesedett a csavarjuk de nem úgy hogy lett egy egyenes szívószál hanem egy furán görbülő-fejnehéz, ami azonnal kipotyog a pohárból szétlocsolva a folyadékot.
Most magammal is nagyon bőkezű voltam, megtudtam hogy van ez a primark nevű hely, ahol megint kapóra jött hogy átlagban max évente szenvedem el magam egy-egy bevásárlótúrára, mert így minden darab újdonság volt (bár a gyér tapasztalataim alapján úgy tűnt itt sokkal szebb színűek a pólók és pulcsik), és 15 ezerért vettem egy kardigánt, két blúzt, 3 hosszúujjú pólót, egy színes kendőt és egy pár kötött kesztyűt (olyat aminek le vannak vágva az ujjai de rá lehet húzni egy olyan sapkaszerűt amivel egyujjas kesztyű) (van egy ilyenem de az túl vastag és olyan nagy csomag hogy be se fér a zsebembe).
Akkor úgy éreztem folyton szekál és nagyon rosszul esett hogy mindig mondogatta hogy ne nyávogjak már, mert idegesítette hogy állítólag nyávogó hangon beszéltem sokszor. Nudli “természetes nevetése” hónapok óta borzasztó modoros, ultrahangon való nyihogás és annyira megszokta hogy tényleg nem nagyon szokott normálisan nevetni.
Berci (simogatja a lábam): nem fájt a szőrtelenítés?
s: borotválom, az nem fáj.
B: milyen finom selymes a lábad!
s: igen mert korábban végleges szőrtelenítéssel megritkítottam.
B: ezt biztos nem csinálnám.
s: neked nem is kell, remélhetőleg még amikor felnősz akkor sem fogják azt mondani, hogy gusztustalan ha egy férfi lába szőrös.
B: szerintem a férfiasság mércéje az, hogy az a legférfiasabb, aki úgy néz ki mint egy medve.
Berci fel szokta róni Nudlinak hogy miatta nem nézhetünk eredetiben filmeket mert csak ő nem érti, úgyhogy Nudli nagy erőkkel angolozik a duolingón. Plusz a múltkor megint megnézte a Sötét lovagot és általában mondta előre a szövegeket, azt javasoltam hogy ha úgyis tudja kívülről azt megnézhetné angolul. Most ez történik, időnként próbálja kitalálni előre hogy hogy lesz angolul. Meg ugye szokása szerint kommentálja.
Néha nagyon fontoskodó tud lenni a wordpress, engedélyeznem kell magamnak hogy linkelhessem a saját korábbi bejegyzésemet.
Befejeztem a Siddhartát (viccesen az utcán álldogálva, mert már csak pár oldal volt hátra és mégiscsak modortalanság lett volna úgy megérkezni a kocsmába hogy köszönök, aztán belebújok a könyvembe mert érdekel a vége). Nem is emlékszem miken elmélkedtem a könyv nagyobb része alatt, csak hogy borzasztó racionális és intellektuális volt, a végére viszont teljesen bevonzott, tátott szájjal és szemmel bámuló kislány lettem. És irigykedtem hogy milyen jó lehet így élni (érezni, gondolkodni), bár azt gondolom mostanában jobb úton vagyok efelé mint amikor megpróbáltam nem érezni és úgy tenni mintha nem lennének szükségleteim.
(most visszaolvasva hozzátenném, hogy a linkelt posztban linkelt formula is arra utal hogy le kell vinni az elvárásokat, hogy még könnyen tudja teljesíteni az élet, és boldogok leszünk, ma már amit lucia stroke-nak nevezett azt szükségletnek hívnám de amúgy ugyanazt gondolom amit akkor írt: mindenkinek szüksége van valamennyi szeretetre, törődésre, odafigyelésre, nem mi döntjük el hogy mennyire, nem lehet lecsökkenteni vagy eloszlatni vagy ilyesmi, és ha nem töltődik be nem lehetünk boldogok) (annyira elkanyarodtam, hogy fogalmam sincs hogy ezzel kapcsolatban a Siddhartának van-e bármi üzenete, és ha van, mi az)
Nudli újra elkezdte hogy este 9-kor még fél órát nyammog valamin, vagy csak járkál körbe és dumál, aztán fél 10-től 10-ig ránk ömleszti minden iskolával kapcsolatos frusztrációját (köztük azt hogy holnap reggel szörnyen álmos lesz), amiben többek között az is nehéz hogy este tízkor már kellően fáradtak vagyunk és elegünk van a napból nekünk is ahhoz hogy kedvesen, türelmesen és konstruktívan kezeljük a helyzetet. Ma például a lefekvéskor jutott eszébe hogy matekórára le kellett írni a füzetbe hogy ki találta fel a sakkot és az ehhez fűződő érdekes történetet.
Most nézzük a videót a délelőtti szélcsatornás repkedésről, kiderült hogy nem jól helyezkedtünk és így nem látszik a fejünk amint extázisban elérzékenyülve nézzük őket hogy milyen kis ügyesek.
*mieink és unokaöccs
A múltkor éjjel egykor arra ébredtem hogy Nudli áll a hálószobánk ajtajában és sír hogy nem tud elaludni, és felkeltem vigasztalni meg beültem mellé az ágyába és fél órát simogattam a hátát amíg elaludt, és nagyon szuper érzés volt, igazi jó anyukás hogy ezt meg tudtam tenni nyugodtan és türelmesen. És sajnáltam magam hogy ez kisebb korukban nem így volt, oké azért sem mert sokkal gyakrabban ébredtek fel és nyűgösebbek voltak és nem tudták elmondani mi bajuk, de mondjuk ha tudtam is hogy azért nem tud aludni mert lázas és be van dugulva az orra vagy hányingere van vagy mittudomén, akkor is elsősorban csak magamat tudtam sajnálni, mert hulla fáradt voltam és az egész éjszakai alvás is csak arra lett volna elég hogy valahogy túléljem a másnapot, így meg a szakaszos kis lófasz után mentem a kórházba rohangálni egész nap meg ügyelni meg másnap amikor letudtam a kórházi feladatokat a gyerekkel orvoshoz, aki közölte hogy ez bizony ügyelet, ahol órákat töltöttünk a lázas, nyűgös gyerekkel aki minden új helyzetben kezelhetetlenné vált akkoriban és az ügyeleten sok új helyzet volt. Aztán másnap újra dolgozni. Persze ez csak egyszer volt, nem mindegyik volt ilyen durva, néha meg durvább amikor pl én is lázas voltam és így mentem ügyelni, meg hétvégén vidékre suliba vonattal, 5 órai keléssel mert a kocsit pont összetörtem és szervizben volt. Szóval jó igen egyrészt kicsit sajnálom magam, hogy az összes nehézség tetejébe még ott volt az állandó bűntudat és rossz anya érzés, másrészt meg most látom igazán hogy akkor mennyire nem csak nyafogás volt amikor ezeken kiborultam.
nightswimming 