Elolvastam Michael J. Fox második önéletrajzi könyvét (Always looking up), mert találtam a gépen és kíváncsivá tett, nem volt egy elképesztően nagy durranás.
Aztán történt megint egy bosszantó dolog, belekezdtem Christopher Moore vámpíros trilógiájába (Bite me), direkt le is ellenőriztem a saját oldalán a sorrendet. Helyes volt, jópofa, vicces, csak végig volt egy olyan érzésem mintha a közepén kezdődne. Mikor befejeztem újra leellenőriztem és bazmeg nem sorrendben vannak felsorolva a könyvei a saját oldalán, hanem mittudoménhogy, hanem le kell görgetni legalulra és ott vannak sorrendben IS. Nyilván a trilógia utolsó részét olvastam el, úgyhogy most tudom minden szereplő sorsát. De így is aranyos az első rész.
A telken elneveztük a terasz teteje alatt lakó nagy pókokat: Pankpók, Sándor és Ilonka, a barátaik megirigyelték és tegnapra ők is előjöttek. Voltunk Szarvason (komp, arborétum), kenuztunk, tüzeztünk, társasoztunk (Exploding kittens, a többiek egyet játszottak a szuperhősös munchkinnal is de Nudli kiborult mert nem figyelt amikor Berci nyert), tollasoztunk, ők dobáltak amerikai focit. Páran voltak fesztiválozni is. Nem fürödtünk, mert mire javult az idő, nyálkássá vált a víz. Ma megyünk haza, Nudli tegnap is kiborult hogy nem is csináltunk semmit, aztán felmerült hogy csak attól volt rossz kedve hogy kakilnia kellett, de sajnos sokszor ilyen negatív a gondolkodása. És mindkettőből ömlik a takony.