Elolvastam Michael J. Fox második önéletrajzi könyvét (Always looking up), mert találtam a gépen és kíváncsivá tett, nem volt egy elképesztően nagy durranás.

Aztán történt megint egy bosszantó dolog, belekezdtem Christopher Moore vámpíros trilógiájába (Bite me), direkt le is ellenőriztem a saját oldalán a sorrendet. Helyes volt, jópofa, vicces, csak végig volt egy olyan érzésem mintha a közepén kezdődne. Mikor befejeztem újra leellenőriztem és bazmeg nem sorrendben vannak felsorolva a könyvei a saját oldalán, hanem mittudoménhogy, hanem le kell görgetni legalulra és ott vannak sorrendben IS. Nyilván a trilógia utolsó részét olvastam el, úgyhogy most tudom minden szereplő sorsát. De így is aranyos az első rész.

A telken elneveztük a terasz teteje alatt lakó nagy pókokat:  Pankpók, Sándor és Ilonka, a barátaik megirigyelték és tegnapra ők is előjöttek. Voltunk Szarvason (komp, arborétum), kenuztunk, tüzeztünk, társasoztunk (Exploding kittens, a többiek egyet játszottak a szuperhősös munchkinnal is de Nudli kiborult mert nem figyelt amikor Berci nyert), tollasoztunk, ők dobáltak amerikai focit. Páran voltak fesztiválozni is. Nem fürödtünk, mert mire javult az idő, nyálkássá vált a víz. Ma megyünk haza, Nudli tegnap is kiborult hogy nem is csináltunk semmit, aztán felmerült hogy csak attól volt rossz kedve hogy kakilnia kellett, de sajnos sokszor ilyen negatív a gondolkodása. És mindkettőből ömlik a takony.

Egy életem egy halálom befizettem az előleget a hét napos siklóernyős tanfolyamra, úgyhogy az már biztos hogy valamikor elmegyek, valószínűbb hogy majd tavasszal. Ha valaki szeretne velem jönni (oké, túléltem hogy egyedül voltam, de mégiscsak jobb ha van ismerős), addig bőven el tudja végezni a 3 napost 🙂

Valamint hármasban kipróbáltuk a via ferratát, közülünk ketten majd szeretnénk jó időben is kipróbálni (amikor nem kap el minket egy hatalmas vihar a harmadánál), Berci szerint ő már teremben sem akar soha többet mászni, de azért remélem ez még változik. Majd elhoztuk Nudlit a táborból és most a telken próbálunk nem egész nap enni és néha mozogni.

 

Nudli nagyon tudományosan számol be a táborban töltött napjairól, sorba veszi a történteket az előző esti programtól az aznapi zuhanyzásig, ami után hív minket minden nap. Kezdetben mindig kielemezte a honvágya mértékét is (az első pár nap szörnyen erős volt, aztán enyhült, végül már nem is értette hogy lehetett honvágya), most már szóba se kerül, hanem hogy milyen hamar eltelt, hétfőn már megyünk érte. Egy kerek kiselőadást tart mindig, nekünk viszonylag kevesebb részünk jut, csak ámuldozunk és hallgatjuk. A kiselőadásai alapján jól érzi magát.

Berci napjai nagyon nyugisan telnek itthon, jár edzésre, youtube-ozik és senki sem ugrik rá Gé néha ráugrik hogy érezze a törődést. A sokgyerekes bulin már felnőttesen üldögélt és hallgatta a beszélgetést, meg néha bele is szólt. És meg is kóstolt többféle kaját, pl. a humuszt aminek jót derült a nevén.

Hazafele Gét kiraktuk egy következő buli irányába, Berci pedig megállapította hogy ha kettesben vagyunk az mindig olyan nyugis. (Miközben ment az új prodigy, ami szerinte olyan mint a madárcsicsergés, csak a háttérben van). Szóval nagyon zen voltunk.

A repkedés előtt voltam a legnehezebb, most a legkönnyebb az elmúlt 3 hónapban.

3. nap

Most úgy érzem hogy Fedémes mindenért kárpótolt a világon, és nem értem mit keresek a régi életemben (miközben természetesen tegnap meg amiatt nyafogtam hogy a természetben időjárás van)

6: kevés okot tudok elképzelni amiért felkelek vasárnap hatkor

7: utazunk!

9: megérkeztünk, gyönyörű a táj de szörnyen fúj a szél

10: várunk

11: a nap is éget, letettem róla hogy tudok kicsit szunyókálni

fél 1: palacsinta!

3: készülődünk, izgi

4: páran már lementek de most újra várunk

fél 5: mikor kerülök már sorra / jaj jaj izgulok

5: még akarok ilyet sokat

fél 8: máris? na jó mehetünk, ötször repültem

Kicsit megnyomta a heveder

Kicsit azért sütött a nap

2. nap

7.15: nem lehet máris negyed nyolc

8: esőben ugye nem lehet siklóernyőzni

fél 10: elállt az eső, a cucc ma sem lett könnyebb

fél 11: nekem ez biztos nem fog menni

12: na jó valamennyire megy

fél 1: elment a szél, ebédszünet, megtudjuk hogy holnap 9-re kell Fedémesen lenni (az korán van, mert messze van)

2: túl erős a szél, hazamegyünk

 

új kedvencek

hóbelevanc kérésére:

Hornby-tól utána is sok tetszett, a High Fidelity, a Slam és a Juliet naked különösen
John Scalzi – Old Man’s War sorozat
Dan Simmons – Hyperion, Endymion
Neil Gaimantől minden, és a Good Omens amit Pratchettel közösen írtak

ezek jutottak eszembe magamtól, most visszanézem a blogban a könyv kategóriát.

update: Bukowskitól minden tetszett amit olvastam
Ready Player One
Carl Sagan – Contact
Battle Royale
The Martian
Garp szerint a világ

Siklóernyőzés első nap

(0. nap este 11: korábban el kellett volna kezdeni elolvasni a hozzá tartozó irodalmat, hosszabb mint gondoltam)

fél 10: megkapjuk a felszerelést, minimum 105 kilós zsákkal sétálunk fel a dombon, a csapat másik fele térdig lógó hatalmas hátizsákkal, ami a beülő

10: ez túl bonyolult, biztos nem fog menni

11: mindenki olyan ügyes

12: végre én jövök

12.10: minden olyan bonyolult

fél 1: ebédszünet

3: repültem fél másodpercet, ez csodálatos!

4: ezt akarom csinálni mindig

fél 5: lefele még 110 kilós zsákkal is könnyebb sétálni

5: mégiscsak sütött a nap, be kellett volna kennem magam

 

Mostanában annyit történt* hogy befejeztem a Biff evangéliumát, és nagyon tetszett. Christopher Moore utánanézett a korszaknak és megpróbálta elképzelni, milyen lehetett Jézus élete. Vicces, de közben komoly, a végén meg nagyon szomorú**, de akkor is jó. És érdekes is, jobban el lehet képzelni milyen lehetett akkor az élet Izraelben, meg még néhány helyen. Néha történnek benne természetfeletti dolgok is, de beleillenek a sztoriba. Szóval nem túl komoly, nagyon szórakoztató, de közben mégis van benne töltet. Azt hiszem fogok mást is olvasni tőle.

 

*gondolom más is történt de lusta vagyok gondolkozni

**ez nem spoiler mert mindenki tudja mi történt Jézussal.

Megijedek amikor felkelés után azt érzem mindjárt elájulok és vissza kell feküdni, évekig amikor a gyerekeket vártam, szoptattam, ez “normális” volt, menetrendszerű, de attól még nagyon utálatos. Már akkor rászoktam hogy először csak félig fekszem a falnak támasztva, kicsit üldögélek és csak úgy kelek fel, azóta is így van, mostanában szerencsére ez általában elég, szóval végül is ez jó.

Aztán szerdán futottam, a csütörtököt kihagytam, pénteken viszont elcipeltem Gét falat mászni. A gyerekeknek is volt kedvük, de csak eljönni és körülöttünk bóklászni, illetve utólag kiderült hogy Bercinek lett volna kedve kipróbálni, de mivel nem kérdeztünk rá, nem szólt. Gé nagyon ügyes volt, ahogy általában minden sportban. Jó volt látni, amit eddig is éreztem, hogy kezdek belerázódni, pl kevésbé fáradtam el pedig ő nagyon sokat mozog. Még olyan 2 év és eljutok a 6-os pályákhoz.

Ma meg elkísértük Gét a diplomaosztójára, készítettünk róla sok fotót, itthon rendeltünk pizzát, aztán elmentünk fagyizni, de ez egyik sem edzés, úgyhogy délután hatalmas akaraterővel csak rávettem magam némi hasizomtornára.