Nudli nagyon tudományosan számol be a táborban töltött napjairól, sorba veszi a történteket az előző esti programtól az aznapi zuhanyzásig, ami után hív minket minden nap. Kezdetben mindig kielemezte a honvágya mértékét is (az első pár nap szörnyen erős volt, aztán enyhült, végül már nem is értette hogy lehetett honvágya), most már szóba se kerül, hanem hogy milyen hamar eltelt, hétfőn már megyünk érte. Egy kerek kiselőadást tart mindig, nekünk viszonylag kevesebb részünk jut, csak ámuldozunk és hallgatjuk. A kiselőadásai alapján jól érzi magát.

Berci napjai nagyon nyugisan telnek itthon, jár edzésre, youtube-ozik és senki sem ugrik rá Gé néha ráugrik hogy érezze a törődést. A sokgyerekes bulin már felnőttesen üldögélt és hallgatta a beszélgetést, meg néha bele is szólt. És meg is kóstolt többféle kaját, pl. a humuszt aminek jót derült a nevén.

Hazafele Gét kiraktuk egy következő buli irányába, Berci pedig megállapította hogy ha kettesben vagyunk az mindig olyan nyugis. (Miközben ment az új prodigy, ami szerinte olyan mint a madárcsicsergés, csak a háttérben van). Szóval nagyon zen voltunk.

Tegnap valaki elmesélte hogy mindig fekete-fehérben álmodik, ami végül is olyan mintha álmában színvak lenne.
s: hú, érdekes lenne MR-el megnézni az agyát, jó kis esettanulmányt lehetne írni
Isolde: én is rögtön be akartam dugni az MR-be

nem minden napom ilyen szürreális

6.30 – megszólal az ébresztő
7 – kiléptek a britek, hova tűnt fél óra, akkor most gyorsan összepakolok mindent
7.01 – miért szédülök ennyire
7.03 – nem lehet máris 28 fok kint, nyissunk ki mindent még jobban, biztosan lehűl egy kicsit a lakás
7.03-7.21 az egyéb tevékenységek között a hőmérő gyakori nézegetése
7.21 – még melegebb lett, csukjunk be mindent
7.45 – felöltöztem, most már tényleg pakolok, csak gyorsan nyomtatok receptet anyuéknak
7.48 – kifogyott a festék, gyorsan felírom kézzel
7.52 – most már tényleg fel kell ébreszteni Bercit
7.53 – hol a gyerekek papucsa
7.55 – Bercié megvan, de szakadt. most már így marad. nem túl kellemes szédülve fel alá rohangálni és pakolászni
8.05 – Nudlié is megvan
8.15 – végre elindulunk
8.30 – ideje lenne anyuéktól elindulnom dolgozni, most kezdődik a munkaidőm
8.42 – három perc múlva be kéne mennem az első beteghez, de legalább megtudtam hogy anyu nem rákos
8.44 – apu harmadszor mondja anyunak hogy most már engedjen elindulni
8.54 – beértem, szerencsére tegnap elnéztem a naptárt, még van időm
8.45 – 15.25 – próbálok dolgozni miközben 48 fok van, még mindig szédülök és folyton pisilni rohangálok mert megittam több liter vizet hogy hátha nem fogok szédülni, de azért kitartóan iszom is, patakokban ömlik rólunk a víz, próbálom úgy tesztelni a (jóképű, okos, velem egykorú) páciens válaszkészségét hogy nem osztok meg túl személyes infókat magamról, szervezzük az esti buliba ki-és hazajutást
15.25 – hazasietek a bulikajákért és megetetni a patkányokat
16.13 – 00.07* jé, tényleg létezik finom pálinka,  jé egy ideig nem szédültem, itt is borzasztó meleg van +még mindig nagyon meleg van 685x, buli, ízeltlábúak, ízeltlábúak nedveiről folytatott hosszas, explicit társalgás, annak elvetése, hogy a máklikőr körbeadásával párhuzamosan mindenki sorolja fel körönként egy-egy pszichiátriai diagnózisát is, ezerféle, több tonna étel és több hektoliter ital** elfogyasztása, borzasztó zenék meghallgatása***, sok egyéb mellett a kollégáim időnként olyan furcsa jeleket adnak mintha kedvelnének
00.07 – egy hintaágyban fekszem, körülöttem borzasztó zenére ugrabugrálnak, valaki kiabálja hogy nincs rajta melltartó
00.11 – 02.08 megbeszéljük hogy az élet gonosz és igazságtalan, viszont senki nem akar sem barkóbázni, sem mister x-ezni****
02.58 – helló éjszakai busz, nem gondoltam hogy ma találkozunk
03.32 – a patkányok úgy tesznek mintha szellemet látnának, amikor zuhanyozás után kilépek a fürdőszobából (úgy sejtettem jobban fogok aludni rászáradt izzadtság, szúnyogriasztó és tetűnedv nélkül) hogy igyak még egy pohár vizet egy nurofennel
03.33 – na most délig alszom zavartalanul
03.33 – 09.02 – besüt a nap, pisilni kell, szomjas vagyok, most már be kell csukni mindent mert meleg van. thank god a légkondiért.

Ma ellensúlyoztam a tegnapot, eddig jól haladok, este 9 és nem csináltam semmit. Csak enyhén lettem másnapos amit egész jól viselnék, csak attól szenvedek hogy reggel úgy éreztem hogy a halolaj kapszula a torkomon akadt és eléggé fáj.

 

*blöffölök, nem az órámat nézegettem egyfolytában
** ami ugye nálam több decit jelent de mindegy
*** legtöbbjüké többször, mert aki kérte elfelejtette hogy már volt
****ilyenkor még jobban értékelem a már-már barát jellegű ismerőseimet akikkel majdnem minden buliban dixitezünk

Miközben a nagyon menő új, puha és szép új sálamba burkolóztam, ami puhán és finoman körülölelt a gusztustalan októberi nyálkában, azon méláztam hogy milyen egzotikus holmikat tudunk összehozni a ruhacserére, most valahogy különösen sok “nem lehetett otthagyni, 40000 forintos price tag volt rajta, de sosem hordtam, el sem tudom képzelni hova venném fel”, meg “ennek gyönyörű a színe, de kicsit túl sok”, “ezt inkább egy sálnak tudnám elképzelni”, “ezt mondjuk esküvőre lehet felvenni vendégként” volt a megszokott “megvettem de nem hordtam mert nekem túl nagy a kivágása” “túl rövid” “ez ilyen aláöltözősnek jó” “ez ilyen föléöltözősnek jó” “ez a szabás senkinek sem áll jól” “ez xy más épp nem jelenlévő ismerősünknek állna jól” kommentárok mellett, majd stílustanácsadásba is átmentünk és mindenkinek meghatároztuk hogy milyen típus és milyen színek állnak jól (én nyár típus vagyok, és a hideg színek állnak jól, amik közül a lilára, bordóra, kékre és zöldre emlékszem). Amióta vannak ezek a ruhacserék, én is kicsit bátrabban állok a ruhavásárláshoz, mert ha nem hordom, legfeljebb majd legközelebb elviszem, főleg hogy rengeteg cuccot hordtam már el, többször előfordult, hogy valaki megdicsérte egy-egy ruhadarabomat, és hozzátette hogy tőle kaptam (sajnos képtelen vagyok megjegyezni hogy mit kitől kaptam, nem azért mert nem tartom fontosnak, az agyam nem alkalmas rá). Nyáron például (ez még a bátrabban állok a ruhavásárláshoz részhez), amikor nyári hosszúnadrágot és pólót kerestem, vettem egy téli szoknyát ami olyan szabású ami mindig tetszett és le is volt árazva, és tegnap isolde elárulta hogy a kasmíros (?) (lehet hogy valami más szó volt) harisnya nem olyan kényelmetlen mint a többi (miután ezt neveztem meg fő indoknak arra hogy nem hordok szoknyát, haza is hoztam egy szoknyát), majd ki kell próbálni.

Tegnap a gyerekek beszédessé váltak örömükben hogy Gé visszatért az osztálykirándulásról, főleg Nudli, de azért Berci is beszúrta hogy utálja hogy a kis termete miatt átnéznek fölötte, meg nem érti hogy M. miben más mint ő, mert szerinte nagyon hasonlóak, M. mégis kifejezetten menőnek számít a társaságukban, és bár Berci is együtt lóg a menőnek számító srácokkal, ő csak úgy ott van velük. Nudli meg hogy a két legjobb barátjával szerinte nagyon hasonlítanak, mert Á. is jár kézilabdára, meg ugyanabban voltak a múltkor hogy nem szóltak 5 kisötösnél hogy összegyűlt az ötösük, csak tíznél, és izgultak, de megúszták leszúrás nélkül (most ehhez nem fűzök semmit). L.-vel meg mindketten hisznek istenben, természetimádók, és ööö tudtam hogy le kellett volna írnom tegnap. És elkezdte elemezgetni hogy milyen csoportok vannak az osztályukban.

Utána kicsit berzenkedtek de aztán elfogadták hogy leadtuk őket anyuékhoz és elsiettünk Vidék esküvői bulijára, ahol nagyon jó volt a hangulat, Gé megismert pár embert akikről eddig csak hallott, és beszélgetett is velük, meg Tapsival is, akit már eddig is ismert. Épp időben hazaértünk a szabadtéri zuhany előtt.

Meg még teljesen unrelated, hogy láttam megint ilyen “nézd meg hogy reagált a férfi amikor apple óra tokjában pozitív terhességi tesztet kapott a barátnőjétől” cikket a fb-on, és már korábban is elgondolkoztam rajta, hogy tényleg milyen megható meg minden, de vajon milyen hatással van a valódi eseményre és a résztvevőkre hogy az átadó (vagy egy harmadik? családtag? kívülálló?) közben kamerát tol a jó hírt fogadó ember arcába. Negatívra tippelnék de végülis nem tudhatom.

És ha már ezeket így egymás után halmoztam, most hogy láttam hogy diplomásként két okj képzést el lehet végezni ingyen, elgondolkoztam rajta hogy megnézzem milyenek vannak.

Expectation: gyorsan összeütök egy meggyes sütit, hiszen az könnyű, aztán sietek a buliba: négykor elkezdem, fél óra alatt összeállítom, fél óra alatt megsül, negyed óra alatt kihűl és felvágom, háromnegyed óra alatt odaérek.
Reality: egy óra alatt összeállítom (lassú vagyok, meggyet kell magozni, lassan magozok meggyet), már negyven perce bent van a süti aminek a recept alapján nem kell 20 perc, a teteje kezd szétégni, a közepe folyékony (mégis nagyobb tepsibe kellett volna rakni hogy ne legyen ilyen vastag), megnéztem és nem háromnegyed hanem egy óra az út – minimum egy órával később érek oda mint akartam.

Én meg az utóbbi két hétben teljesen partiállat lettem, tegnap már a negyedik társas összejövetelen vettem részt braincelle jóvoltából, IKL, isolde, a Lány és maminti társaságában. Megcsodáltuk a Lányt, megbeszéltük az egészségügyet, az autizmust és az egyéb pszichiátriai betegségeket, a dohányzó kismamákat, és IKL szülős horrorsztorikkal szórakoztatott minket.

Nagyon nyugodt partiállat vagyok, pl. az elmúlt négy buli alkalmavál nulla korty alkoholt fogyasztottam. Az alkoholizálás projektre kimondhatom hogy kudarcot vallott, azóta apu minden hétvégén engem is megkínál a legújabb száraz vörösborával (bár néha a kedvemért fehéret vagy rosét is vesz), de inkább nyűg mint öröm, mert nem ízlik, szomjas leszek és elálmosodom tőle szóval kár belém. De ez most nem zavar, megbékéltem vele hogy nem vagyok oda az alkoholért, maradnak a likőrök és  koktélok.

És Hyperion-utáni depresszióm van (ahogy haladt előre a könyv, egyre jobb lett- összeállt a kép, megszerettem a szereplőket és megtanultam Simmons neologizmáit, ahogy utólag gondolkozom rajta úgy emlegetem magamban a farcastereket, containment fieldeket, treeshipeket és hasonlókat, mintha mindig is ismertem volna) (gondolom senkinek nem voltak álmatlan éjszakái hogy kiderül-e mi az a Hegira, de igen, kiderül), amit persze nem szakirodalommal, hanem Ready Player One-al igyekszem enyhíteni. Rászoktam hogy lefekvés után mindig olvasok egy kicsit, nagyon jó szokás- eddig azért nem tettem mert lefekvés után rögtön elaludtam, de ezt most a stressz-szintem és a fejemben kavargó gondolatóceánok nem engedik meg. Meg hát ugye van világító könyvem.

Meg kellett magam erőltetni hogy munka után leszálljak előbb a metróról a vietnámi étteremhez, de megérte, hiszen különben hogy tudtam volna meg a dupla kijövetel során hogy ki az aki már néz sorozatokat és ki jött le róluk és olvas meg főz meg iszik teát helyette. És hogy ki milyen ijesztő filmet látott gyerekkorában amitől utána sokáig félt. És hogy a teletubbies intrójában a gyerek aki a napocska volt mára felnőtt. Sajnos azt nem mondhatom hogy nagyon finomat ettem, hiszen az L. előre megmondta hogy csak a levesek finomak, de nem azt ettem (mert nem szeretem a levest) (meg tartottam tőle hogy mind csípős) (minek megy vietnámi étterembe aki nem szereti a csípőset). Viszont elhatároztuk az airport-airplane-top secret maratont.

A múltkor Berci szólt hogy házi feladat megkérdezni hogy mivel játszottak a szüleik gyerekkorukban, szóval megkérdezte és elkezdtem mesélni hogy hát logikai meg társas meg babaruhát varrtam, meg sokat olvastam, erre áttért arra a témakörre hogy szerintem a halálunk előtt tényleg lepereg-e az életünk a szemünk előtt, mert ha igen az nagyon menő lehet és ott biztos máshogy van az idő, mert az életünk hosszú mégis gyorsan végig tudjuk nézni, hogy az olyan lehet-e mint egy mozi és kinek a szemszögéből van, és hogy ha valami velünk kapcsolatos dologról nem tudtunk amikor történt, kiderül-e a halálunk előtt, mert ha igen az milyen fura lehet hogy meglepődve halunk meg.

A farsang náluk idén már egyszerű volt, mert felsőben minden osztálynak elő kell adni valamit, idén a hófehérkét darabolták fel 8 rövid részre amiket 2-3 percben elő kellett adni. Az osztályfőnökük elég lazán vette, nem kell nagy jelmez, ne legyen személyisége a törpéknek mert a sok hiányzó miatt lehet hogy meg se lesz a 7, elég nekik egy sapka és egyforma póló. Én vetettem fel hogy egy bő ing és egy öv még nem túl megerőltető és mégis törpésebb. Nem is kaptak túl jó helyezést, de a lényeg hogy jól érezték magukat.

Nudliéknak még a hagyományos farsang van és ma lesz, mivel külön van a felsősöknek és az alsósoknak*. Korábban mindenki kapott díjak csak voltak jobbak és még jobbak, de tavaly már kb 10% nem kapott semmit, amibe Nudli is beleesett, és nagyon el volt keseredve. Elhatároztuk hogy idén valami kreatív, ötletes jelmeze lesz. Két hete kezdtünk foglalkozni vele, Nudlinak semmilyen ötlete nem volt, nézegettük a netet. Neki tetszett a múmia de elvetettük mert az is gagyi, megállapodtunk a hőlégballon mellett. Gondolkoztunk hogy mi legyen az alja, miből legyenek a homokzsákok, ki is találtuk bár még nem kezdtük el megvalósítani. Pénteken rendeltem 15 színes héliumos lufit a farsang napjára egy vagon pénzért, majd délután Nudli azzal állított be hogy ő nem akar hőlégballon lenni mert furán érezné magát, múmia akar lenni. Elpakoltam a homokzsákhoz elővett zsákvásznat, felhívtuk a parti helyet hogy lemondjuk a lufikat, aranyosan visszaadták a pénzt, a családban mindenkitől kértünk fáslikat meg vettünk gézt, szétvágtunk egy régi lepedőt, és most reménykedünk hogy ne gondolja meg magát az utolsó pillanatban és kapjon díjat.

*Ami szuper mert így kétszer fizetünk belépődíjat és élvezzük végig a nagyon színvonalas programokat.

 

A szünetben főleg aludtam (minimum napi 10 órát, pedig előtte sem voltam kialvatlan), de azért néhány teendőt elvégeztem itthon, és társaságban is voltam. Még az elején Bright szülinapján, majd Vidék buliján, mi is szerveztünk bulit volt osztálytársaknak (10 felnőtt, most csak 7 gyerek) (a fiúk benőttek az xbox elé, a lányok sikítozva szaladgáltak és összetörték Berci katanáját) (a felnőttek mind konszolidáltan üldögéltek és beszélgettek) szilveszterkor a vidám lánynál voltunk, tegnap nimandiéknál megcsodáltuk az egyéves ikreket tapsival és imp-el, majd pótszilvesztereztünk öcséméknél. Játszottunk kinect twistert, mindenfélét telefonon meg tableten, kisvonattal, busszal, az öcsém rubik kockával, megtanítottuk az ifjabbik unokaöcsémet gonosz kacajra, amit nagy örömmel gyakorolt, amikor nem éppen azt mondogatta hogy “hagyd abba” nagyon élethű hangúlyozással. Próbáltuk lebeszélni a gyerekeket hogy megvárjuk az éjfélt, de nem sikerült, úgyhogy éjfélkor visszaszámoltunk, koccintuttunk és vidáman kívántunk egymásnak boldog január 4-ét.

Hazafelé Gé megkérdezte a gyerekeket hogy hallottak-e már a Call of duty nevű játékról, erre Berci kifejtette hogy azt, a Modern warfare-t és Counter strike-ot nem szereti, mert sok a bug bennük, és ha egyszer végigjátszod már nincs mit kezdeni vele. Mindezt a youtube-ról tudja. Remélem az egész életben nem így kíván profi lenni ahogy a számítógépes játékokban.

Meg futottunk is, Gé 10 km-nél tart én pedig 4,4-nél. Gondolom ez is még túl kevés, de továbbra is csak “mindjárt meghalok, nem bírom tovább ez borzasztó” érzéseket élek át, semmiféle eufóriát vagy akár bármilyen kellemes érzést. Meg vagyok róla győződve hogy ha nem néznék valami érdekeset közben tuti ennyit se bírnék lefutni.

Tegnapelőtt este nem tudtam elaludni, fél 2 körül kitaláltam hogy olvasok kicsit. Vesztemre nem szakirodalmat választottam, hanem az új Hornby-t amit öcsémtől és sógornőmtől kaptam névnapomra, Funny girl. Fél 7-ig a feléig jutottam, de erőltettem magam hogy lefeküdjek, de még fél órát forgolódtam.

Szilveszterre úgy volt hogy idén le tudjuk adni anyósoméknak a gyerekeket, plusz tesómék, akikkel az elmúlt években szilvesztereztünk a gyerekekkel együtt, nem értek rá. Én két helyre is kaptam meghívást, a vidám lányékhoz terveztük elmenni, ahol Gé is ismeri az embereket. Viszont a gyerekek annyira elkeseredtek hogy most nem velünk lesznek, hogy inkább mégsem adtuk le őket hanem velünk jöttek. Szerencsére nem is voltunk sokan, tudtunk sokat trombitálni, lufival focizni, játszani a telefonon, dixitezni. Az éjfél szerintem kicsit béna volt, nem számoltunk vissza csak áhítattal néztük az órát, aztán nemcsak a himnuszt hallgattuk meg hanem a hülye újévi köszöntést is, amikor pont ugrabugrálni trombitálni és szerpentint dobálni kellett volna. Utána Berci elutasította a kölyökpezsgőt és a koccintást is. Gé felvetette hogy csillagszórózzunk az erkélyen, kiment, Nudlinak volt kedve de Bercinek nem, de Berci azt se akarta hogy én kimenjek, Nudli meg nem ment ki nélkülem, meg a tüzijátékot is meg akartam nézni ami mint kiderült nem látszott, de mire visszaértünk, Berci ott ült összegubózva, a felnőttek minden próbálkozását elutasította a beszélgetésre és sírt. Annyi derült ki hogy ez élete legrosszabb szilvesztere, mert minden kérését elutasítottuk (pedig nem). Gé állítólag azt ígérte hogy éjfél után kidobósozik vele, amit fel is ajánlott de persze Berci nem akarta, úgyhogy hazajöttünk. A belvároson keresztül jöttünk (alagút-Lánchíd- Erzsébet tér), jó volt látni hogy milyen sokan vannak kint az utcán. Itthon Berci közölte hogy meg akarja nézni a Rózsaszín párduc 2-t, amit a tévében félig megnéztünk mielőtt elindultunk a buliba. Gé gyorsan letöltötte és megnéztük a második felét, hogy mentsük a helyzetet. Most nem merem megkérdezni hogy mi volt a baja mert félek hogy újra elromlik.

az osztálytalálkozóról 2. rész

Aztán az lett hogy mikor odafelé tartottam tapsi felhívott hogy hol vagyok és együtt mentünk be, és nem volt olyan érzésem hogy bírálnak, meg gyorsan ittam. Persze amikor rám került a sor hogy elmeséljem hogy mi van velem akkor annyit sikerült kinyögni hogy semmi érdekes.

-Az emberek IQ-ja megduplázódott.
– Ingujja?

-Neki ez a szülés dolog nagyon bejött.

– Intézi az internetes levelezőrendszert.
– Lehet majd az interneten levelezni?
– Külföldön is.

– Nem vagyok egy nagy megosztós, most sem leszek bőbeszédű.
– Ezt fejtsd ki bővebben!

– Annyira geci vagy!
– Ez diagnózis?
– Gecizmus.

– Az ötévesen még nem voltak ilyen sztorik.
– Nyúlhalál nem volt.

– Egy multicégnél dolgozom.
– Kimondhatod!
– Ez a neve. Multicég bt.

– Vettem egy felfújható kajakot.
– Tengeri vagy folyami?
-Szoba.

– Ha meggazdagodnék és három lakhelyem lenne, az egyik magyarországon lenne.
– És hol lenne a kajakod?
– Hordozható, ezért vettem felfújhatót.

Hazafelé nagyon mély gondolataim voltak, 4-kor a lépcsőházban például sziládrul eltökéltem hogy a 9.-en a liftre kiteszek egy kedves figyelmeztetést arra hogy az ott lakók mindig ellenőrizzék, hogy becsukódott-e mögöttük a liftajtó.* Lemostam a sminkem és ittam vizet lefekvés előtt. Másnap természetesen megállapítottam hogy túl sokat ittam és idiótán viselkedtem. (5 nap múlva meg hogy 5 napig már tényleg nem lehetek másnapos, valószínűleg mégis összeszedtem valami kórt.)

*Ha nem, akkor nem indul el a lift, hanem a 9.-en áll.

dolgos

A hét közepétől úgy döntöttem hogy már jobban vagyok és ideje elkezdenem mozogni. Szombaton tapostam egy kicsit a taposógépet, amit az egyik nővér behozott a rendelőbe mert otthon úgyse használja, később egész nap úgy éreztem hogy ha még egy lépést kell tennem meghalok. Pénteken zumbáztam újra a kinectes zumbával*, Berci most is tudósította hogy melyik mozdulatot milyen ügyesen utánoztam le, majd 10 perc után rájött hogy nem tetszik a zene és fülhallgatóval bleach összeállításokat nézett amik alatt a monster ment.

Szombaton sokat bicikliztünk, a gyerekek ügyesen kezelték az eggyel nagyobb biciklit és kitartóan tekertek tovább akkor is amikor már elfáradtak. Előfordultunk a nemzeti színháznál, a bálnában, a Ferencieken, a szamos fagyizóban a Párisi utcában, az Andrássyn, a Hősök terén, a városligetben, a Hungárián, és a népligetben is, nem gondoltam volna hogy így be tudjuk járni a várost. Még egy-két kerékpárút azért elférne Budapesten, és jobb lenne ha a meglévőket a taxisok sem használnák parkolósávnak. Utána még a hajukat is levágtam, Gé meg porszívózott. Vasárnap meg elkísértük Gét szavazni, megint fagyiztunk (nagyon durva hogy a gyerekek szerint egyforma ízű a közeli cukrászda és a szamos fagyija). Séta közben folyamatosan arról beszélgettek, hogy ha majd nagyok lesznek és lesz saját youtube-os műsoruk amiben minecraftot játszanak, akkor miket fognak csinálni és mondani. Aztán labdáztunk, fürdőszobát takarítottam, a gyerekek megírták az összes leckét** és Nudli a levelezős feladatokat is, és másodszor is játszottunk munchkint, már lassan kezdjük érteni a szabályokat. Kivéve Nudlit, mármint ő is jól érti a szabályokat, de ő nem játszik csak kibickedik, mert szerinte az jobb, hiába mondom neki hogy nem tudja hogy játszani milyen, mert azt még nem próbálta.

Gé már kicserélte a család téli-nyári ruhatárát, csak az enyémek vannak hátra amiket nekem kéne összeszedni amit mondogatok magamnak egész hétvégén.

Ezen a hétvégén a tudományos programlehetőségek szaladtak úgy össze hogy végül a bőség zavarában egyet sem választottam. Pénteken volt autizmus konferencia, amire betelt a regisztráció de lehetett online nézni, bár valamiért Temple Grandin anyukája reggel volt, amikor én dolgozom. Mikor hazaértem leültem a számítógép elé de váratlanul ért hogy az online nézésért is fizetni kell és két kattintás alatt nem derült ki hogy a megadott összeg mennyi idő nézésre jogosít fel, így inkább lefeküdtem aludni. A Pszinapszis is most hétvégén volt, de isolde nem ment, mást meg nem is tudtam kit kérdezhetnék meg, és jó volt végre négyesben tölteni az egész hétvégét, meg félek is meg lusta is vagyok egyedül elindulni egy ilyen nagy, idegen helyre. És még az intézeti továbbképzést is erre a szombatra rakták, de végül (szombat reggel) eldöntöttem hogy nem küzdöm el magam reggel 9-re a város másik végére hogy aztán fél napig unalmas előadásokat hallgassak, szabadnap ide vagy oda.

A hétvégén még behoztuk magunkat a suits-al és a tbbt-val, és a dexterrel is haladtunk egy kicsit.

És kezdünk összebarátkozni az új kindle-vel, befejeztem a Good omenst (tetszett), most a Limitless-t olvasom (eredetileg nem ez a címe, de így könnyebb felismerni) és tetszik.

 

*Előtte elhúztam a kanapét, majd feltakarítottam a több köbméter koszt ami alatta összegyűlt, ehhez lemostam a fekete festéket a halál kaszájának nyeléről és a kaszafejet seprűre váltottam vissza (nem ennyire ritkán takarítunk, csak általában nem seprűvel hanem porszívóval), majd körömkefével eltávolítottam a feketeséget a körömágyamból .

**Nudlinak irodalomból az volt a lecke hogy keressen két locsolóverset a neten és másolja le a füzetébe. Gé keresgélt, ő meg húzogatta a száját hogy valami hagyományosabbat szeretne virágokról meg hasonlók, de mindenképp olyat amelyikben nincs takony.

pl az önéletrajzom sem frissítettem

Egész tevékeny volt a hétvége, főleg ha beleszámolom a pénteket is, amikor mint kiderült csak most kezdődött meg igazán a gyökérkezelésem*, de utána még a (péntekre és óbudára) kihelyezett kedden is részt vettem, és . Szombaton kicsit mégis el tudtam menni a konferenciára, ahol sok érdekeset hallottam az autizmusról és lehet hogy kaptam állásajánlatot, este vettünk függönyt és ágyneműhuzatot, majd itthon végre feltettük a falra a puzzle-t. Vasárnap tanultunk Nudlival (a Zrínyi matekverseny feladatai nagyon mókásak), na jó vasárnap már nem sok hasznosat csináltam, ja de, megtaláltam montag blogját és jól visszaolvastam ami kimaradt.

*később próbáltam a családtól informálódni hogy nekik is olyan volt-e hogy a doki szól hogy most egy kicsit kellemetlen lehet és úgy érzed mindjárt meghalsz a fájdalomtól. olyan volt, kivéve anyunak, akinek érzéstelenítésben csinálta a doki miközben magyarázta hogy van olyan barbár aki nélküle szokta.

Kis színes

Napi lelki mizéria: egy pillanatra magabiztosnak és könnyűnek* érzem magam, mint akinek semmi sem árthat (nem a fenevadak meg a kormány meg ilyesmi, csak a saját betegeim és asszisztensnőim mondjuk), de azonnal bevillan hogy nem szabad elbízni magam mert akkor még nagyobb lesz a pofáraesés.

Napi furcsa: a homeopátiás bogyók** borzasztó drágák, de ha nagyobb kiszerelést veszek, az nemcsak fajlagosan kicsit olcsóbb, hanem sokkal kisebbek a bogyók és így sokkal több van benne, mondjuk egy heti adag 7-800 ft-ért helyett egy havi 1100-ért. A hatóanyag meg “ugyanannyi” ugye.

Napi bosszantó: Gé spidermant néz a gyerekekkel, amiről eszembe jut a Ben Affleck vs Heath Ledger botrány***, de nem tudom vele kitárgyalni mert spidermant néz.

Napi firstworldproblem: akiket követek tumblr-en, azok egymást is, ezért sok képet többször látok.

Napi rettegés: annyira felspannoltam magam a lánybúcsún****, hogy már arról volt rémálmom hogy már éjfél van, és még csak most indulunk a második helyre, majd még egy lesz, és bunkóság kidumálni magam hogy fáradt vagyok és hazamenni, az egyetlen lehetőségem hogy sokat iszom és igyekszem jól érezni magam, de akkor a vasárnap lemegy a vécén.

Napi önsajnálat: erről eszembe jutott hogy nekem annak ellenére nem jutott eszébe senkinek lánybúcsút szervezni, hogy akkor épp volt elég kiterjedt társasági életünk is, a társaság fiú tagjai Gével hatalmasat buliztak. Nem az hogy hiányzik az életemből hogy dinnyére húzzak kotont, lufit borotváljak és fejen állva vasaljak, hanem az érzelmi része. Jó meg akkor 189 éve még annyira nem volt divat a lánybúcsú, de azért már létezett a koncepció szerintem.

Napi sóvár: a praktiker katalógusban megláttam egy leárazott lábas függőágyat és teljesen ráindultam hogy vegyünk itthonra, komoly energiákba került megértetnem magammal hogy egy 200x80centis izé nem férne itt el. Mondjuk egy kinyitható papasan fotelt attól még vehetnénk, tök praktikus.

Napi másik bosszankodás: a tanítónéniknek sikerült akkora mennyiségű feladatot feladni az elsősöknek nyárra (igazából még év közben kellett volna befejezniük, csak átcsúszott), hogy bár Nudli kezdetben még örömmel oldogatta, és sokszor magától, most már minden porcikájával gyűlöli és csak hatalmas szenvedés árán fog hozzá. Bravó tanítónénik.

Napi öröm: jól éreztük magunkat a koktél-hamburger-fröccs tematikájú estén, érdemes volt erőltetni, legyen máskor is.

Napi még egy öröm, hogy ne legyen annyira túlsúlyban a rossz: végre változni fog az időbeosztásom és nem péntekenként fogok este 9-ig dolgozni, erre már régóta vártam és most örülök.

 

*kizárólag átvitt értelemben. Szó szerinti értelemben a nyaralás kedvezőtlenül befolyásolta a fogyókúrát.

**nem egyértelmű a siker, de ha rendes gyógyszert szedek akkor is vannak tünetek, plusz folyton álmos vagyok és zabálok (egyébként most is, lehet hogy ez az allergia része), szóval próbálom magamban erősítgetni a placebóhatást és nem mondogatni hogy cukorgolyókat eszem. Meg gyakrabban porszívózni.

***hogy egyesek szerint van esély hogy ba jó lesz batmannek, ha hl jó volt jokernek.

****nagyon kevés lánybúcsún voltam életemben (1), ezért nincs arról tapasztalatom hogy egy csomó idegen lány jól érezheti magát egymással és rengeteg piával.

Kalandos az életem néha (amikor nem unalmas)

Egész héten borzasztó kómás voltam, aztán elhatároztam hogy ez engedélyezhető egy stresszes vizsga után átmenet nélkül visszacsöppenve az ezer felhalmozódott tennivalóba, az egészségügyi mizériámról nem beszélve (mert már így is sok szó esett róla), ilyen időjárási körülmények között. Ezért csütörtökön is aludtam egy szemhunyásnyit délután, mielőtt elmentem a Krimóba Vid és Zyro welcome bulijára, ahol megtudtam hogy a szigetországokban baloldali közlekedés van (Japánban is), amellett hogy beszélgettünk a dublini időjárásról meg biciklizésről, a router működéséről, csomagküldő cég informatikai rendszeréről, arról hogy ki miért nem olvas regényt blogban, illetve aki igen, mért nem emlékszik semmi konkrét részletre belőle, és arról hogy mostanában rajtam kívül mindenki azon gondolkodott hogy melyik volt az a szám ami úgy kezdődik hogy tűrüp-tüttü-rűrüpp-tüttü, furcsa pszichoterapeutáról, aki lehet hogy inkább coach. És az illető, akiről megtárgyaltuk hogy hajlamos bűntudatot érezni olyanért is amiről nem tehet, a végén elnézést kérve búcsúzott el tőlem (szerintem ez vicces). És Métely elhozta a gyűrűmet, amit ő készített a kezével, és aztán beszűkített nekem.

szép

Korán hazamentem, hogy pénteken még tudjak értelmesen nézni az este 8 órás betegre is (ha mást nem is), és így is lett, majd a következő beszélgetés zajlott le:
s: Hova megyek?
Gé: Grandio.
s: Azt ismerem! – kiáltott fel felderülő arccal. – Hol is van? – kérdezte elbizonytalanodva.
Útközben megörültem neki hogy most már én is Psycho The Rapist vagyok, és megpróbáltam gyorsan kiposztolni, de a telefonom nem engedelmeskedett. Utána meg kerülgettem a szórakozóhelyek előtt az utcán dohányzó fiatalokon kívül a lomokat és az ezeket őrző személyeket és ezek babakocsiban ülő gyermekeit is.
A Grandioban kicsit egyenetlen volt a társalgás, pl. E. megállapította hogy húsz éve ismeri A.-t de korábban sosem kapott tőle olyat ami angolul blowing a raspberry, magyarul nem tudom mi, miközben A-val* az új Anna Karenináról meg art mozikról társalogtunk, S-val meg pszichoterápiáról. És csecsemőfej méretű hamburgert fogyasztottunk.

És most hogy végre érzek magamban egy kis energiát, mindjárt lejár a hétvége, pedig még sok feladat vár ránk, és keddig el kell jutnunk moziba (kettesben!) mert lejár a mozijegy kuponunk, viszont Gé vasárnap, hétfőn és kedden nem ér rá. Tegnap a Grandióban A.** felajánlotta hogy vigyáznak a gyerekekre amíg mi moziban vagyunk, és ő egész jól tud magyarul úgyhogy el tudnának beszélgetni, A.*** pedig kb.  annyit tud magyarul mint Gergő angolul, szóval ők is jól tudnának beszélgetni például a színekről meg hogy kit hogy hívnak. És bejegyzéseket is szeretnék írni a mozijegy-kuponos dühöngésről, a Julie és Juliáról, meg kitaláltam hogy mondjuk nem írom meg az önéletrajzomat folytatásokban a blogban, hanem különböző nézőpontokból követem végig az életem, mint a zene meg a pasik, meg még néhány ami pillanatnyilag nem jut eszembe.

*ő egy másik A.

** a második, nem az elázott

***harmadik

sütik, ruhák és én

Én ilyen retspih vagyok (a hipster ellentéte, rossz értelemben), mindenbe csak akkor fogok bele ha kiment a divatból. Például 2009-ben kezdtem blogolni, és idén jógázni. A macaront elszúrtam, mert még hipszterség korszakában tanultam meg, vagy legalábbis a határon van. A Szamosnál tanultam egy nagyon édi sráctól egy pici üvegfalú helyen, és magamhoz képest meglepően kevéssé zavart, hogy a két sütisütésben gyakorlott társamon kívül egy kedves társaság is figyelte a cukrászdából ahogy pasztellrózsaszín (levendulás!) pöttyöket ügyeskedek sütőlapra nyomózsákkal.

Korábban volt hogy bizonyos ruhát azért kerültem mert épp divatos volt. Ebből már kinőttem, ballonkabátot is szeretnék, csak sose látok olyat ami tetszik (pedig ősszel már megnéztem két helyen, most meg a Tally Weijlben). A ruhacserélős buli meg azért jó, mert olyan cuccokat is felpróbálok, amiket a boltban nem, sőt aztán hordok is olyan cuccokat (ld. rózsaszín póló tüllbetéttel a nyakán), amit magamtól nem jutna eszembe. Sőt a próba közben szakértői véleményeket is kapok*. Kezdem felvenni a lendületet, most épphogy nem álltam neki áttúrni Isolde szatyrát az utcán amíg bement a boltba üdítőt venni. Ja és olyan véleményt is kaptam, hogy ha még tovább akarok fogyni az már kóros, de szerintem még nem kell aggódni amíg épphogy be tudom gombolni lucia nadrágjait, amikből kifogyott.

 

*Suematra: a trapéznadrág nem áll jól, ne vidd el!
sulemia: meg hosszú is, és nehéz lenne felvarrni.
Isolde: tök jól áll, vidd el! Nincs egy magassarkúd amivel hordhatnád?

Karácsony 1. felvonás

Avagy: All I want for Christmas is jellyfish

 

Jaj-jaj, így kell megtudnom hogy Isolde is írt régebben bejegyzéseket “The One with the…” címmel. Sosem fog kiderülni hogy nem tudtam róla (mert akkoriban még nem olvastam blogokat) és tényleg eredeti voltam ahogy akkoriban gondoltam, vagy nem is mert mégis olvastam Isoldénál csak megfeledkeztem róla.

A karácsonyi buliról én is akartam írni, valószínű itt is lesznek egyezések, mert ugye ugyanaz történt. Az úgy volt, hogy nagyon örültem amikor Isolde szólt hogy idén is lesz karácsonyi buli, mert a tavalyin nagyon meghitt volt a hangulat. Aztán természetesen rengeteget paráztam az ajándék miatt (vegyél/készíts 500 ft-ból valami poénos és eredeti dolgot, aminek lehetőség szerint örüljön is aki kapja), de Agnus ezen segített, amikor végighallgatta az ötleteimet, és finoman bólintott a kérdésemre hogy ugye túlgondolom.

Teleettük magunkat salátával és kolbásszal. Erre még leküldtünk egy-egy fél kilós zsidózserbót (felezni szerettem volna, de csak mr. a. akart felezni, vízszintesen). Nézegettük az islereket hogy milyen szépek. Mindenki átadta eredeti, poénos és menő, kézzel készített ajándékát (most úgy tűnhet mintha ironizálnék, pedig nem, szuperek voltak). Én brainoiz barátnőjétől kaptam mézeskalács-kirakóst, melynek segítségével bizonyíthattam hogy retardált vagyok nem a Shiny happy people a kedvenc REM számom.

Ma volt a szalagavató, az egyik tánc The Art of Noise-ra volt, amiről eszembe jutott hogy milyen rég hallgattam.

És nyugtattam a gyerekeimet hogy hamarosan jön Apa, aztán bravúrosan nem pont akkor mentünk ki pisilni amikor végre tényleg jött, (aztán kimentünk pisilni), aztán nyugtattam őket hogy hamarosan vége lesz. Aztán keringőztünk, aztán néztem ahogy 50 körüli nők sereglik körül Gét és úgy vihorásznak mint a tinilányok, miközben kifejtik hogy milyen jó volt és milyen szép vékony.

Aztán hazajöttünk, és beleegyeztem hogy nézhetnek egy mesét ha közben átöltöznek és fogat mosnak, és próbáltam rábeszélni őket hogy holnap ne menjenek suliba, majd mi igazoljuk, de hajthatatlanok, nem akarnak mulasztani mert akkor pótolni kéne. Még nem dőlt el hogy ki viszi őket, mivel mi mindketten itthon leszünk.

Most pedig megtöltöm az ádventi naptárvonatot.

Gé jelmeze a szalagavató-táncra még nem készült el, én meg nem éreztem magam elég kreatívnak hogy kitaláljak valami jelmezt a szuperhősös/ posztapokaliptikus témájú halloween partyra, ezért úgy volt hogy jelmez nélkül megyek, de aznap délután még elkísértem Agnust vásárolgatni és a Hádában találtam egy blúzt ami tetszett és olyan helovínesnek nézett ki, felpróbáltam és úgy is tetszett, úgyhogy hozzáöltöztem a blúzhoz, meg vettem fekete rúzst is mert kíváncsi voltam hogy milyen (már azt is tudom milyen a fekete rúzsnyom a fogamon). Sajnos elfelejtettem dokumentálni hogy csinos voltam, szerintem mire készült rólam fénykép addigra a rúzsom már lejött és a szám a megszokott rózsaszínű volt, és szét voltam folyva a kanapén mert nagyon fájt a fejem, amihez semmi köze az elfogyasztott gintonicnak.

Pedig nem is füveztünk

Először még így beszélgettünk bort kortyolgatva és spenótkrémes pirítóst majszolva az olimpiáról és az amerikai választásokról, de később már B-val kis táblácskát döntögettünk ide-oda wii-n hogy a golyó bemenjen a lukba anélkül hogy leesne oldalt és nem ment, K pedig 3 cm-ről ismételgette Gének hogy szerda baseball és később találkozunk Londonban. Közben hirtelen 2 óra lett, a lift alja 2 cm alvadóban lévő vérrel volt borítva, és B hívta a rendőrséget, és lekísért minket baseballütővel a kezében a lépcsőn, és újra hívta a rendőrséget hogy kiértünk a ház elé és látjuk hogy már itt vannak.

Volt megint filmnézős szeánsz, aminek a gyökerei az évekkel ezelőtti sítáborba nyúlnak vissza. Akkor négyen kuporogtunk az ágyon és laptopon néztünk filmeket hordozható hangszórókkal. (Ezt vajon minden alkalommal leírom?) Aztán itthon néztük az asztali gépen, most meg már a 106 centis tévén, és már többen is vagyunk, bár még nem a gyerekek nőttek fel a programhoz. Csak jó filmeket láttunk, most a Beginnerst, miután degeszre ettük magunkat pizzával, tésztasalátával, túróruditortával és fagyival, és külön figyeltünk hogy előbb igyuk a meggyes sört és utána a bort. Nagyon jó film, lassan csordogál, nagyon szépen mutatja be a homoszexualitást, a gyászt, a barátságot, egy kapcsolat kezdetét, a szerelmesek félelmét az elköteleződéstől, a vandalizmust. A végén nagyon izgultam, és a szemembe is belement valami. Ja és hát persze Ewan McGregor. (A csaj meg a Becstelen brigantykban a színésznő, és mindketten jól játszanak.)

Legközelebb a Freud filmet akarjuk, de csak ha olyan hamar lesz legközelebb hogy addig senki nem nézi meg. Vagy az Expendablest, vagy az Avengerst.

észrevételeim a mai napról

Jó volt a piknikezés, kicsit volt ilyen élményem, de most legalább a téma ismerős volt (orvoskodás nagyrészt). És minden finom volt, és az eső előtt hazaértem az utolsó percben, pedig a metró sem ment. És isolde hozott nekem könyvet (pedig előtte a cicamenhelyre is el kellett mennie magányos kiscicákat simogatni).

Itthon meg végre elküldtem a munkát, csak nehezen álltam meg hogy ne az legyen a kísérőszöveg, hogy bocsánatot kérek a kritikán aluli minőségért, bár ha jobban belegondolok nem is teljesen álltam meg. Utána pedig kéjesen becsuktam az összes vonatkozó fület a laptopon.

Az aranyéremnek pedig örülök, Horváth Mariann viszont továbbra is kifejezetten idegesít. Gondolom minden riporternek nagy álma olimpiai aranyérmet közvetíteni, csak az a pech amikor ezt bénán teszi. Persze lehet hogy csak nekem idegesítő, főleg ötödször. És tényleg nagyon szép a szeme (nem HM-nak, hanem neki).

Persze mindenképpen örülök hogy elmentem kedden, többek között a 3d szemüvegek bosszantó problémájára is kaptam ötletet: a kocsiban kell tartani, mert oda még visszamész érte. Szerencsére nekünk már van két garnitúra, az egyiket tarthatjuk a kocsiban.

És két pontom már lenne a medúzás trivia kvízben, ha lenne. És sikertelenül próbáltam meggyőzni a többieket, hogy Bright biztos csak viccből ajánlgatta ezt a filmet a következő filmnézésre.

Csak az olyan cikis, amikor a két informatikus a nagy beszélgetésből hirtelen rám néz, hogy a *valami számítógépes, amiről utóbb kiderült hogy valami internetes* helyett beszélgessünk olyanról amiből én is értek pár szót, de nem jut eszünkbe semmi olyan. Kéne találni olyan érdeklődési területet ami legalább részben fedi másokét, nem lehet csak mindig az hogy “és voltunk a gyerekekkel az állatkertben, és megtaláltuk az aranyos kis rágcsálókat amikre Nudli emlékezett hogy a lepkeháznál vannak valahol”. Egyébként tevét is etettem a kezemből, de nem valószínű hogy erre jobban rezonált volna a társaság.

Visszatérve a szerdára,

a scifi és fantasy regények mellett arról is volt szó hogy ki miért jelentkezett le melyik közösségi oldalról, és az e-mail előnyeiről a chattel szemben, és hogy a nyelvszakosok bölcsésznek számítanak-e, és egyáltalán mitől bölcsész egy bölcsész.

És milyen négy szám alatt értem haza.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

mocsárhegyek és mocsárvölgyek

Mostanában az életem egy érzelmi hullámvasút. Most például nem működik a 9gag. De komolyan, mármint egy olyan hullámvasút ami mocsárban vonszolja magát.

Azt például nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy mennyi segítőkész ember van, blogos ismerősök, irl ismerősök, meg olyanok is akikkel így közvetlenül nem is ismerjük egymást. Úgyhogy kezdenek lenni lehetőségek, máris parázhatok azon hogy melyik lenne olyan hogy tudok mellette rendelni is, mert most abban látom a legnagyobb lehetőséget, de napi 8 órás munka mellett nem teljesedhetne ki, viszont abból most még nem élnék meg, csak később, ha ki tud teljesedni. De még várunk pénzeket is, változó bizonytalansági faktorral. És persze nem várt kiadások is gyűlnek, lásd hődíjkülönbözet.

Tegnap meg voltam sörözni, odafelé azon elmélkedtem hogy azért tényleg jó találmány a mobiltelefon, 20 éve nem tudom hogy oldottam volna meg azt hogy a fornetti előtt rájövök hogy otthon hagytam a pénztárcámat. Így remekül menedzseltem, szóltam az eladó csajnak hogy mégsem kérem a karamellás-ribizlis muffint, és felhívtam Gét kétségbeesve hogy most haza sem tudok menni érte mert ellenőrök vannak a metrónál, ő pedig áthívta anyut hogy vigyázzon a gyerekekre és utánam hozta kocsival. Még jobb lenne, ha tudtam volna gps-el követni hogy merre jár épp, de azért így is jó volt. Később ittunk meggyesrétes ízű sört enyhe szilva beütéssel, és kitárgyaltuk a melltartó és pántja ruhából való kivillanásának részleteit, illetve hogy a körömlakknál melyik szabály érvényes: hogy a lábköröm mindig piros, vagy hogy ugyanolyan legyen a kéz és a láb (szerintem ez). Búvárzenekar szerint egy lánynak sem szabadna lakkozni a lábkörmét, de úgy tűnik ezt is sikerült megoldanom a “hozott is ajándékot meg nem is” stílusomban, mert az enyémen nem látta a gyöngyházszínű lakkot. Brainoiz meg hiányolta hogy mért nem válaszoltam tapsinak is flegmán hogy “telek” amikor megdicsérte a szoknyámat, mint neki amikor megdicsért hogy milyen barna vagyok. Másról is volt szó, de a sci-fi és fantasy regényeknél automatikusan kikapcsolok, meg nem minden volt vicces.

Ma meg olyan voltam mint az “Egy fiúról”-ban Hugh Grant, mínusz az örökség, felkeltem, fürödtem, elmentem fodrászhoz, vettem néhány ruhát (nagyon olcsón), elmentem postára, hazajöttem, a teendők listáról kihúztam a fodrászt, felpróbálgattam az új ruháimat meg néhány régit (most az a projekt zajlik hogy nincs pénzem új ruhákra ezért bele kell fogynom a régikbe), fényképezgettem is magam hogy majd jól kirakom a blogba, ebédeltünk, telefonáltam, (innen nem volt teljesen olyan) simogattam Nudlit meg prizniceltem mert harmadik napja lázas és tökre nem ment le neki, hazajött Gé, elmentünk orvoshoz (vsz vírus, holnapig még várunk), hazajöttünk, turmixoltam gyümölcslevest, átmentem anyuékhoz nyomtatni (nem gyümölcslevest), visszajöttem, és most itt ülök a laptopnál (de már pár levelet is írtam). És tök fárasztó nap volt.

egyéb és más 059 egyéb és más 062

tudatmódosító szerek és életbölcsességek

A legutóbbi vendégség után tíz sör és fél üveg vörösbor maradt a hűtőnkben, most ebből lett öt sör, két radler és 3 cider, valamint fél üveg vörösbor és egy majdnem teli rozé. Ki szeretne vendégségbe jönni? Egyébként is gyakrabban kéne vendégség, mert akkor nem lenne olyan nyűg a takarítás, és többször lenne tisztaság itthon.

A vendégség jól sikerült, mindenkit szétvertem teniszben és baseballban haha. Meg megettünk két szendvicset*, nem éreztem semmit (kivéve hogy szeles az idő az erkélyen), Gé szerint sem voltam más előtte meg utána. Akkor már inkább az volt az újdonság hogy cigit szívtam (nem is tudtam hogy dohány közé kell keverni)**, kábé olyan mint ami miatt sosem akartam kipróbálni, kaparja a torkom és büdös leszek tőle, de azért annyira mégsem olyan mint gondoltam, sajnos egy fal ledőlt ezzel. Legközelebb sütibe és/vagy vízipipába tesszük.

És kiderült hogy ha elhúzzuk a kanapét akkor simán elég nagy a nappalink ahhoz is hogy ketten játsszunk a kinecttel. Most gyűröm vissza az ingert hogy vicces képeket pakoljak fel a facebookra.

Marginálisan a témába vág, hogy azt hittem hogy a múltkor a bortúrán újabb szintre léptem azzal hogy összevissza értelmetlenségeket videózok amikre utólag nem is emlékszem, de kiderült hogy józan észre valló módon azt vettem fel, amikor az általános szakértői attitűddel megáldott karmester megmondta a tutit, és milyen jó, hiszen nem emlékeztem volna rá. Ez a tuti: normálisnak kell lenni, lazának kell lenni, és biztosnak kell lenni benne hogy amit csinálsz az jó.

*mert a HIMYM-ben így mondják

**most rám nézve tényleg igaz a vén alkesz életbölcsessége a kenutáborból: “valójában minden cigaretta spangli”.

A bortúrán két mély benyomásom lett, a Fritz pince és Vida Péter. Röviden.

Na jó, kicsit kifejtem. A Fritz tanyán aludtunk volna, ha a szervezés a tervek szerint alakul, így csak egy kellemes órácskát töltöttünk ott, amíg a szervezés igyekezett helyrerázódni, kárpótlásként pedig kaptunk mustot, rozét, és megnézhettük a pincét*. Minden borospincének van természetéből adódóan némi dungeon érzete, ennek vizsont ódon kísértetkastély hangulata van.  A lámpa felfüggesztéséről lógó penészes pókhálókkal, a kovácsoltvas rácsokkal, a hosszú herripotteres asztallal. És a kis kápolna a gyóntatóval a hab a tortán (vagy a szélkakas a torony csúcsán, vagy kíséreties kacaj a folyosó végéről).

Vidáról ha írnék akkor megtörne a varázs, úgyhogy nem írok.

*A honlapján vannak fent képek, valamelyest visszaadják a hangulatot, de nem teljesen.

végül nem öltöztem be

A hagyományosan megrendezésre kerülő jelmezbálra hagyományosan elfelejtettem fényképezőgépet vinni*, de a legjobb pillanatokat úgysem lehet fényképen megörökíteni.

Mint amikor Vicomte de Valmont a számítógép előtt üldögélő Első írásos emlékünkön áthajolva igazít a  youtube lejátszási listán. Vagy ahogy a Mester minden újonnan érkezőnél sokat mondóan szürcsölgeti a mindig újratöltődő koktélját, és megjegyzi hogy sajtos pizza is lehetne nála. És a Bosszúállás angyala, akinek a kabátja alatt és fölött is van szárnya. Illetve Fekete lyuk, akinek nem száradtak meg a bolygói és csillagai, ezért kénytelen a gravitációs mélyedésbe helyezni őket, és néha megjelennek a téridő horizont másik oldalán, ilyenkor kicsit labdázunk velük. És Virginia Wolf, aki arcán végtelen reménytelenséggel és életuntsággal eszi a sült tésztát, majd kicsit később a 487-es számú Walesi bárd mandolinjával festi alá a hangsúlyosabb kijelentéseket, majd még később titokban Britney Spearsre táncol és ugrabugrál. És az Informatikus, aki nem szereti a jelmezeket, ollóval és a Mester szerszámaival gyötri ki egymás után a borosüvegekből a dugókat, majd süt nekünk kacsát, mi meg kenyeret tunkolunk a zsírjába. És amikor Vas Virág és Fejős Éva távozásukkor ránk hagyományozzák Éva tőgyét, Első írásos emlékünk pedig bizonygatja hogy ő fejt már kecskét, és meg is mutatja hogy.

Miközben megtárgyaltuk hogy a Jamie és a csodalámpának milyen rockos volt a főcímdala**, és több alkalommal is felmerültek a turmixgép-robotok, valamint a heregyantázás (“óvatosan kell, különben leszakad”). És hogy ki mitől félt legjobban gyerekkorában, és hogy kire milyen hatással van a fű. Aztán ajánlgattam hogy a szép új tévénken majd nézzük meg együtt az agnus által megszerzett indiai robotos filmet, de szerinte még hosszabb időnek kell eltelnie amíg a csapat újra hajlandó rávetni a tekintetét bármire, amihez neki köze van, a grúz fiaskó után, ezért inkább úgy döntünk hogy csak mind betépünk és eldöntjük hogy kinek mi a lelki pólófelirata. A végére még került némi Rammstein, és megtudtuk hogy a Muttert egy kopár sziklán kell hallgatni bőrnadrágban félmeztelenül esőben, sírva.

És lucia hozott cidert.

 

*Vagyis most már mindig velem van az iPodom, de sajnos nem olyan szép a képe mint Gé telcsijének.

**Egyébként ez manapság már elterjedtebb, például a Johnny Test punkos, a Beyblade és a Bakugan meg metálos beütés.

#1058

Nudli a legfiatalabb kiégett személy a földön, még csak nagycsoportos de máris sabbaticalra vágyik (szeretne 2 év szünetet). Jövőre pedig olyan tengerpartra szeretne menni, ahol igazi homok van, mint a homokozóban, mondjuk a Bahamákra. A dzsungelbe majd csak ha kicsit nagyobb lesz. Tud élni. Teljesítsd be a vágyaidat, Nudli.

A kocsmázáson pedig most is hihetetlen és drámai eseményeknek voltunk tanúi, Brainoiz kijelentette hogy az avokádónak nincs íze.

A folyószámlahitelünkkel meg az van (ha már isolde említette), hogy a nyáron elfogyott minden plusz amit június körül begyűjtöttünk, úgyhogy szeptemberben jól le is mentünk -50,000-re, amit a fizetésből rögtön vissza is pótoltak, de sikeresen ráparáztam hogy pár hónap múlva az egész fizetésünk fog oda menni elsején. De azért jó érzés hogy nem egy fillér nélkül mondogattuk Berci szülinapja előtt hogy akkor most mi a fasz van, de azért kicsit rossz érzés hogy amit elköltök az nem is az én pénzem. Most hó elején még gyorsan vettem ilyeneket hogy szilikon sütőlap meg gumis lepedők, aztán majd behúzzuk a nyakunkat.

Voltunk ismét az ifjú reményteli feltörekvő együttes koncertjén (különös tekintettel a basszusgitárosra). Kicsit aggódtunk hogy késünk, de mikor beléptünk megnyugodtunk, rögtön láttuk az összeverődött öt fős csapatot (ebből három fő tag volt, egyikük hazalépett az otthon felejtett erősítőért, miután nem sikerült meggyőznie a többieket hogy a hely méretére tekintettel eltekinthetnek tőle). Aztán még többen lettünk, utóbb megtudtam hogy az első áttörést az jelentette amikor a közönség létszáma meghaladta a csapatét, a következő még várat magára, amikor már nem ismernek mindenkit név szerint a közönségből, utána már jön a világhír.

A pultos sráctól megtudtuk hogy csak néhány hete nyitottak, ő pedig megtudta tőlünk (kedves kérdésére), hogy sem a neonfényű karácsonyi égősorok,  sem az irodai asztalok nem mozdítják pozitív irányba a hely hangulatát. Kedvességből arra nem tértünk ki, hogy a falra festett Elvis copfja (árnyéka? fekete sziámi ikre?) is furán hat. Jó volt a zene, közben előtte és utána beszélgettünk is sorozatokról, meg hogy de kár hogy feloszlik az REM és vajon az AIDS miatt-e, kis kitérővel a Family Guyra, és hogy ciki-e ha az esküvői meghívó szerint a buli a menyasszony anyukájának kertyében lesz, és hogy a fehérbor úton van az vajon kód-e arra hogy majd csak jövő héten lesz.

 

happy equinox

Átestünk a keresztségen, megvolt az első szülinapi zsúr halálos áldozat nélkül, még vér sem hullt, sőt a jeges teát is csak én öntöttem ki. Az anyukák között volt egy tanítónő aki kézbe vette a dolgokat amikor kezdtek ööö kicsúszni a kezünkből. Nem, tényleg, tök jól sikerült, a gyerekek is aranyosak voltak, az a kissrác is aki fél 8-kor telefonált hogy most jutott eszébe a buli arról hogy kezébe akadt a meghívó, és jöhet-e még (nem). Úgyhogy van itthon egy mázsa kiszáradt, sótlan hommade sonkás pizza. (Ha a gyerekek ebben a korban már nem is annyira őszinték, az aspiek még igen: “Én a minőséget és az összetevőket értékelem”.)

 

féléves létszámellenőrzés

11/11 gyerek, 11/13 felnőtt, mérhetetlen mennyiségű kaja, most szerencsére nem nálunk összezsúfolva, hanem jó nagy teraszon és jó nagy kertben. A gyerekek bandáztak, rögtön el is képzeltem egy horrorfilmet amiben bandázó óvodások támadják meg a gyanútlan lakosságot. Itt nem történt ilyesmi, csak az ereszcsatorna szakadt le titokzatos módon.

A tolmácslánynak két fiú után lánya lett, jó kedélyű, nyugodt és jó alvó, de sajnos megerősítette hogy ez nem törvényszerű.

amelyikben minden “érdekes”, talán a butulás teszi

Próbáltam vigasztalni magam, hogy milyen penge vagyok, úgy is elvégeztem az egyetemet hogy csak tizenkétszeri ismétlésre tudok megjegyezni egy idegen szót, de aztán a gonoszabbik énem kijózanított, miszerint az már 11 éve volt, tehát nyilvánvalóan butulok.

A hely tetszett, kóstolgattuk egymás kajáját, az asztalra csorgattuk (de csak mert csorba volt a kiöntő) és vedeltük a jázminteát, beszélgettünk a kaják* mellett zenetudásról, volt és tervezett nyaralásokról, kütyükről**, megterveztük a tea-és koktélivós, bangezős bulit, és egyszer sem kellett figyelmeztetni magunkat hogy kerüljük a benti témákat. Érdekes még nálam is halkabb emberrel barátkozni, főleg így hárman egymás mellett érdekesek vagyunk.

Veletek is mindig az van, hogy ha utólag már nem találtok meg vicces izéket amiket valaki más osztott meg korábban? Mint például az a filmrészlet amiben egy fekete kisfiú tök ügyesen zongorázik? (Igen, reménykedem hogy valaki belinkeli.) Mert akkor ez is egy firstworldproblem.

 

 

* “de hiszen ez leves!”, “ez a gőzgombóc leginkább… gőzgombócra emlékeztet”, valamint “a licsi úgy néz ki mint formalinba áztatott ökörhere”

** érdekes olyan társaságban lenni, ahol meglepetést okozok azzal hogy hallottam már könyvolvasóról

nem is gondoltam volna

Van az amikor az embernek vannak barátai, akiket nagyon kedvel külön-külön, és azt gondolja hogy biztosan jól kijönnének egymással, de ha ilyen célból összehozza őket, mégis csak hümmögés meg vállvonogatás lesz belőle. Arra jutottam, hogy jobb ezt nem erőltetni. Aztán meg véletlenül összefutok valakivel, aki egy barátomnak szintén jó barátja, és szimpatikus, és hagy nekem az almás söréből (finom), és kiderül hogy milyen jól el tudunk beszélgetni szerepjátékokról, az edzőtermek és a csinosan való öltözködés hátrányairól (=mások látnak)*, a pszichiátriáról, a hipnózisról, a lipótról, meg hogy a harmincasok már középkorúnak számítanak-e.

 

*ez még kérdés maradt számomra, hogy tényleg jogos érv-e azért nem öltözni csinosan, mert gusztustalan emberek ne nézzenek meg, vagy ez is csak magyarázkodás

Ma kipróbálom, hogy megelőzi-e a kiégést, ha egy érzelmileg megterhelő nap után belgát hallgatok, majd elmegyek inni.

 

másnap: a feltétel pipa, a kiégésről majd nyilatkozom.

 

harmadnap: a kiégésről még nem tudok, de nátha ellen nem véd

van az a hegy,

ami egy varázslatos hely, fent a tetején a kilátónál órákig lehet heverészni a fűben, fagyizni, és megkívánni a büfésnéni állását, és rávenni másokat hogy másodszor is megnézzék velünk a zegzugos várromot, amit romantikusan benőtt a repkény és fák nőnek a tetején. A kilátóból látszik a Badacsony meg a Szentgyörgyhegy meg a harmadik nem tudjuk mi, meg egy vörösiszap-tározó meg egy pszichiátriai rehabilitációs otthon, de állítólag nagyon tiszta időben az Alpok is. Sűrűn állnak egymás mellett a borospincék, ahol kedves bácsik fehérborral kínálnak, amiből kellő mennyiség elfogyasztása után már nem mindenki tudja kimondani hogy jamaika a jamaikaiaké, de azért kitartóan próbálkozik. A borospincék környékén is lehet a fűben heverészni, gyönyörködni a naplementében, és megalakítani a prikulics baráti körét. Miután degeszre ettünk magunkat sülthússal és pirított krumplival és házi uborkával, mielőtt visszamennénk melegedni a kandallóhoz és még egy kis véres hurkát majszolni.

Ja igen, és távolról kék, közelről meg zöld.

józanul, kevésbé bátran

Okos dolog kocsma után leülni blogolni, reggel jó kokin vittem el Nudlit a dokihoz, aki később majd megműti. Utána oviba. Nudli megjegyezte hogy ilyen sokat még sose ment gyalog (=tömegközlekedéssel, de ezt a szót még nem használja), én meg sajnáltattam neki magam hogy nekem meg még dolgozni is be kell mennem. És akkor még nem gondoltam át hogy majd onnan a gyerekorvoshoz meg haza, aztán a ballagásra is gyalogolni fogok. De előtte még kómáztam a kórházban, délelőtt megmentett a munkától a vidám lány, aki jött a pendrive-okkal képeket cserélgetni,

(a szobába újonnan belépő személy: Hát ti mit csináltok itt?
s: A [vidám lány] bénázik.
v: Kapd be.
szeretem ezt a meghitt hangulatot még mindig)

délután meg addig-addig szöszögtem amíg hirtelen eltűnt 2 óra és rohanhattam a dokihoz hogy a rendelés vége előtt odaérjek. A fordításra hivatkozva kimentettem magam a rettenetes ballagás-előtti partiból, itthon persze halálos fáradtság lepett meg (dehogyis lepett meg, na mindegy), azért nagy nehezen rávettem magam a fordításra, át is jutottam a következő oldalra, ami pszichológiailag jót tett. Mire belejöttem már sokkal szívesebben azt folytattam volna mint hogy sminkeljek és szép cipőben virágcsokorral egyensúlyozva tipegjek a villamoshoz.

A ballagás borzasztó dolog (csak a végzősöknek rosszabb) (hihetetlen hogy a tradíciók milyen hosszan képesek tartani magukat) (magnóból nyekergő zenére csoszognak körbe szétcsúszó többmázsás csokrokat cipelve, és örüljön aki előtt nem 20 centivel magasabb személy áll a névsorban) (és azok a beszédek), kicsit dob rajta ha az ember a saját régi iskolájában van (ez természetesen már nem a végzősökre vonatkozik). Úgy láthattam viszont imádott tanáraimat, hogy éppen a rohangáló gyerekeimet vizslatják komoran (mért nem szól már rá az anyjuk ezekre a kölykökre), engem csak akkor ismernek meg ha Gé mellett állok (őt kicsit gyakrabban látni arrafelé). Mivel nem tudtuk hogy a világító buzogányos bemutató a legvégén van, megvártuk, és megérte! Az első három másodperc megindító, hű de kurvajól néz ki még mindig, milyen atomkirály volt részt venni benne, onnantól ugyanazok a mozdulatok ismétlődnek, mikor lesz már vége,

(Berci: De jó és látszik a füstje!
s: Ez nem lángol, csak egy kis égő van benne.
B: De ahogy mozog látszik a füstje.
s: Ja igen, a fényt csíknak látja a szemünk.
(nem győztem meg))

végre vége, rohanás haza, késő van.

Ma meg végre magamtól keltem (oké,  volt benne egy kis “Nudli tedd le rögtön azt a kést, Berci, ne mondd máskor Nudlinak hogy egyáltalán nem érdekel amiről beszél, mert attól lett ilyen ideges, Nudli össze ne merd törni Berci bögréjét”), a kádban meg megírtam egy nagyon őszinte piszkozatot a fejemben.

 

Egész hétvégén édességet túrtam, és ennek meg is látszott az eredménye, ezért elhatároztam, hogy most már tényleg diéta. Ma estig nem is ettem mást, mint cheeriost, kakaós csigát és csokit*, de aztán még lecsúszott némi pad wunsen, ráadásul későn (erről csak részben tehetek én, mert a gyerekek rajzait kezdtem szelektálni amikor már ott kellett volna lennem), részben a csaj aki tuti elfelejtette a rendelésem, és most még egy és háromnegyed órát kéne várnom mielőtt lefekszem. Elvileg beleférne, mert déltől 17.20-ig hunytam egyet, de nem fogok. (várni)

*a nőnapi csokit nem utasíthattam vissza. Most nem tudom eldönteni, hogy férfitársadalmunk a vad ünnepléssel a nyugat térhódításának vág vissza (vö valentin nap), vagy épp hogy ez is a fogyasztói társadalom befolyása.

Most össze tudom kötni, mert a nőnapi csokihoz kapcsolódik, hogy Gétől is kaptam, mire Nudli elmesélte hogy Vince is hozott az oviban, de csak a lányoknak adott, és mire az első szamos kockát kibontottam, már kétségbeesetten zokogott. És hogy milyen jó hogy olvastam azt a könyvet a humanisztikus gyereknevelésről, és nem magyarázgattam neki energikusan hogy azért nem kapott mert ő fiú és nem lány, hanem empatikusan visszakérdeztem, hogy elszomorította-e, hogy a barátja nem adott neki csokit pedig ő is szeretett volna, és ölbe vettem, és ettől lassan megnyugodott.

végre voltam kocsmában

Ahhoz képest, hogy fél 10-kor már ásítoztam és az órámat nézegettem. Aztán elkezdtek elszivárogni az emberek, és én sem pótoltam a kiürült poharamat, mondván úgyis mindjárt indulok. Aztán elkezdtünk Brainoizzal a közös addikcióinkról beszélgetni, én nagyon őszintén beszéltem a félelmemről, hogy hamarosan zuma ujjam lesz (olyasmi mint a teniszkönyök), ő meg afölötti örömét osztotta meg, hogy kamaszkorában még nem volt digitális fényképezőgép és internetes közösségi oldalak, illetve internet sem, mert akkor ő most egy csomó mindent sajnálna utólag. Aztán megnyugodtam, hogy már nem kell sietni mert elment az utolsó metró, és vettem még inni, aztán tapsival hármasban beszélgettünk az irodalomról, és úgy tűnik sikerült meggyőznünk hogy valóban várjuk a huzavoni kovácsok kalandjainak folytatását*. Aztán tapsival kettesben még beszélgettünk a barátságról, aztán fél 2-kor lassan elindultam haza mert másnap iskola.

*Az aranyló tíz tojásos rántotta  most nem jött annyira jól, mert már nem terveztem hogy még egy szelet vajas kenyeret eszem ma, de hát na. Valamit valamiért.

akartam még írni róla

hogy az L. elhozta az ibolyalikőrt amit lucia hozott külföldi országból, állítólag senkinek sem ízlett, de nekem igen, mert édes, meg gyerekkori emlékeket idéz, talán a kanalas orvosságra emlékeztet. Meg szép is. (lucia is, de most az ibolyalikőrről.) Alie meg megmutatta a gyerekeknek hogy csinál 1 M pontot a zuma blitzben, cserébe Berci csak vele állt szóba. Suematrának meg ugyanolyan kanapéja van mint nekünk csak piros, Bright meg hozott valami nyolcvanas évekbeli kütyüt ami nagyon jól nézett ki, de sajnos nem működött, Agnus meg említett egy scifit amiről senki más nem hallott rajta kívül, amit páran presztízsveszteségként éltek meg.

A bulizós

Megvolt a buli, jól sikerült, Gé igyekezett eloszlatni az aggodalmamat afelett, hogy a pizzák túl ritkán érkeztek egymás után (vagy két sütőlapot kell beszerezni, vagy előre megsütni párat) (vagy túl kicsi volt a láng), viszont rámutatott hogy azért nem ittak eléggé mert én nem kínáltam. Talán majd legközelebb. Remélem nem haragszanak meg ha berakok róluk egy képet a blogba.

medúzák

A mai világban az ember már megmozdulni, és csevegni sem tud számítógép nélkül. Meg is néztük jól az indiai akcióhősös videót meg a körbefolyó vízesést meg az instant coelho generátort.

A ronda sütis

Ma délután a világ legrondább süteményének elkészítésén fáradoztam, a medúzák tiszteletére, akik holnap jönnek hozzánk vendégségbe. A süti az ultimate chocito, ronda de finom. A barátaim disznósajtként emlegetik, mert hasonlít rá, de az íze nem. Régen mindig kötelező módon azt kellett vinnem a bulikra, mostanában is szoktam néha. Ősrégi recept alapján készül, azt hittem csak én ismerem egyedül, meg akiknek én mutattam, de a múltkor vendégségben voltam és ott is volt. Sajnos nem volt ott az elkövető, így nem tudtam megkérdezni, hogy ő is a régi fekete-fehér rádióújságból kivágott megsárgult fecni alapján dolgozott-e.

az első az

 

Egy recept csak úgy az igazi, ha személyes utasítások is vannak hozzá.

1. Ez a recept teljesen egyértelmű, semmi bonyolult vagy félreérthető nincs rajta, kár bármit is magyarázni.

2. Először elkészítjük a világ leggejlebb forró csokiját (másfél deci tejben fél kiló porcukor 5 deka kakaóval). Én nem gőz fölött szoktam mert az macerás, csak gyakran kevergetem és ha kezd kifutni egy kis időre leveszem a gázról.

3. A vajat habosra keverés címén lehetőleg nem kell egyenletesen szétteríteni a konyhában és a ruhánkon. Segít ha előtte kicsit megolvasztjuk a mikróban, és ha nem a leglaposabb edényben próbáljuk keverni. Egyébként nem tudom mi értelme a habosra keverésnek, ha rögtön utána leöntjük egy forró löttyel.

4. Rumot nem teszek bele, régen azért mert gyerek voltam, aztán mire rájöttem hogy már nem vagyok addigra gyerekeim lettek. Ezért rummal nem tudom milyen.

5. A diót úgy a legegyszerűbb felaprítani, hogy darálóban rövid ideig daráljuk.

6. A kekszet konyharuhába burkolva húskolpfolóval, ennek hiányában kalapáccsal, ennek hiányában klumpával lehet összetörni.

7. Amikor az egészet összekeverjük, ha lehet még rondább mint készen.

ronda sĂĽti1

8. A massza szétfolyik a sütőpapíron, miközben próbálom feltekerni, az asztalon is, és sosem sikerül elég szorosan, így végül amorf alakú lesz. Két rudat szoktam készíteni, az egy az még inkább szétfolyik és még nagyobb amorf izé lesz belőle.

ronda sĂĽti2

9. A “hideg helyen” a hűtőt jelenti, a spájzban nem köt meg eléggé hogy szeletelni lehessen. Én előző nap szoktam elkészíteni.

10. Szeletelni így sem lehet rendesen, össze-vissza törik. A leeső darabokat szeletelés közben el kell fogyasztani.

11. Sosem marad meg egy hétig, egy napnál tovább sem.

ronda sĂĽti

 

Estefelé eléggé szidtam magam, amiért pont az évszázad leghidegebb napján nem vettem sapkát. Sőt a vastag pulcsit is lecseréltem egy helyes blézerre, és a zoknim is vékony volt. Mert ugyan reggel felmértem hogy dolgozni kocsival megyek, a vidám lány fel szokott szedni reggelente. Csak azt nem mértem fel, hogy nem vár rám este fél 8-ig amíg végzek minden munkámmal, és nem visz el a Krimóba, és onnan később a gyrososhoz, és onnan haza. De legalább a Krimó és a gyrosos közötti szakaszon tapsi kölcsönadta a nagyon szuper fülvédőjét, sőt még a nagyon szuper fülvédő-lelőhelyet is elárulta. Sőt azt is mondta ma, hogy a gimiben minden fiú velem akart volna járni, ha mer, ami szintén nagyon kedves volt, persze nem azért mert kevésbé fáztam tőle, hanem jól esett, ha nem is hittem el teljesen. Métely pedig észrevette hogy be van festve a hajam. Meg sokat beszélgettünk testképről, mell-és melltartóméretről, hastáncról meg zumbáról, és azon is elméláztunk röviden, hogy a török nadrág fölött az úszógumi kibuggyan, kitüremkedik vagy pedig kifittyen (vagy ficcen volt?).

A táncok is jók voltak

Előtte azon gondolkodtam, hogy mit vegyek fel. Régen sokat jártunk szalagavatóra, és mindig a szürke ruhámban voltam, a felső része elölről mellényhez hasonlított, hátul fűzős volt, a szoknya része hosszú és bővülő, jó pörgős. Szerettem, de valamikor a durva gyerekezős időszakban azt gondoltam, hogy ilyesmit én már úgyse fogok hordani soha, és elajándékoztam.

A bejáratnál összefutottam a volt töritanárommal és a volt biosztanárommal, és kölcsönösen biztosítottuk egymást róla hogy egyikünk sem változott semmit.

A szalagtűzés alatt gondoltam csak bele, hogy az teljesen lehetetlen hogy az unokahúgom már mindjárt ballag, tegnap voltunk az általános iskolai elsős évnyitóján.

Gé osztálya is már két év múlva ballag. Amióta gimiben tanít, fűzöm hogy majd az osztálya szalagavatóján a Praise You videoklipjét adják elő, csak az a baj hogy közben elszaladt az idő és nagyon kevesen ismernék, meg hogy kereken megmondta hogy nem.

(annak aki nem ismeri, ejnye-bejnye)

Aztán főleg szegény műsorvezetőket kritizáltam Gé-nek. Ez nekem új, hogy minden tánchoz bevezetőt fűznek, a végére kezdtünk türelmetlenkedni:
Műsorvezető csaj: a keringő Bécsből ered…
Gé: … Bécs Ausztria fővárosa, …

A keringő alatt bevillant, hogy nekem is volt egyszer szalagavatóm.

Az össztánc alatt pont úgy vártam hogy induljunk már haza mint régen sokszor, és Gé is ugyanúgy újabb meg újabb ismerőseivel találkozott és beszélgetett meg táncolt, ahelyett hogy gyorsan jött volna azokkal együtt akiket hazavittünk.

női megnemérzés

A vidám lány állította hogy a szörnyű előérzetem nem is szörnyű előérzet volt, hanem másnaposság és kialvatlanság, miközben a buksimat paskolta. Pedig csak egy korsó málnaszörpös sört ittam tegnap*, és a csocsóban is ügyes voltam, legalábbis megdicsértek. Csak a végén éreztem egész furán magam, amikor a társaság rajtam kívüli része egész párokba (fiú-lány) felfejlődve távozott el, én meg csak pislogtam körbe. Hazafelé azon gondolkodtam hogy mégis én vagyok Amy Farrah Fowler**, és ma még jobban meggyőződtem erről amikor a tegnapi eseményekre rákérdeztem Szőkehajúnál, és még több érdekességre derült fény. Aztán bejött a pszichológus csaj is és egy teljes özönvíz hullott rám az előttem eddig ismeretlen kórházi pletykákból.

Aztán kiderült hogy mégis valódi volt a rossz előérzetem, mert amikor lecsengett az pletykaáradat és mindenki hazasietett, én még maradtam, sokáig inkább nem is néztem az órámra, aztán ránéztem és 6 óra volt, aztán amikor indultak haza a nappalos nővérek már eléggé aggódtam, de akkor szerencsére végül én is kész lettem.

 

 

*Megint kifakadtam, hogy már egy éve mennyit iszom, és még mindig ugyanúgy nem bírom, és másodszor is azt a választ kaptam hogy nem az enzimhiány a hibás, hanem többet kell inni. De lehet hogy legutóbbi is a vidám lány mondta.

**Are you two going to have coitus tonight?