Befejeztük az Orphan Blacket is, úgy vagyok vele mint a Banshee-vel, annyira beszippantott hogy többször megfeledkezem róla hogy már vége és várom a folytatást. A Híd első évadját is megnéztük, az annyira nem kötött le, hiába sejtem hogy sokkal közelebb áll ahhoz ahogy valójában zajlik egy nyomozás, nem véletlen hogy általában pörgősebbnek mutatják. Az emberi része meg fura ugye egyrészt Saga miatt, de Martin is fura aki egy kedves nagy mackó, ami az én fejemben nehezen áll össze azzal hogy milyen felelőtlenül viselkedik. A vége meg szerintem különösen kegyetlen nemcsak ahhoz képest amit megszoktam, hanem az addig részek hangulata alapján sem számítottam rá.

Elolvastam a Do androids dream of electric sheep-et, tetszett de teljesen más mint a Szárnyas fejvadász, a sztorija meg a hangulata is sötétebb, meg kicsit misztikus, néha olyan mintha egy álom lenne az egész. Aztán egyik nap elfelejtettem magammal vinni a könyvem, viszont a telefonon megtaláltam a The perks of being a wallflowert. Aranyos, helyes benne a főszereplő fiú. Annyira nem tudtam azonosulni a felvetett lelki-társadalmi problémákkal, lehet hogy azért mert sosem voltam amerikai tinédzser srác. Vagy szívtelen vagyok, nem tudom. Lehet hogy nekem sok volt mindig a reakciót amikor valami felzaklató történt, nem hagyott helyet annak hogy én is felzaklatódjak. Aztán elkezdtem az Old man’s war sorozat utolsó részét, aminek még nem jegyeztem meg a címét. Ja és megnéztük a Transcendence-t, fura volt szerintem, mindenfélét felvet de úgy tűnik nem azért hogy elgondolkoztasson, inkább mégis csak egy pörgős thrillert akartak csinálni, az etikai és egyéb problémák felvetését feláldozták az izgalmas fordulatok oltárán. De hát azért Johnny Depp, meg pörgős is volt tényleg, szóval egynek jó.

Tegnap meg általános iskolai osztálytalálkozón voltam, a hozzáállásomat jellemzi hogy ha mostanában felmerült az osztálytalálkozó téma, mindig legyintettem hogy nekünk most lenne a húsz éves érettségi találkozónk de nem szervezte meg senki, erről meg teljesen meg is feledkeztem. Nem is volt sok kedvem hozzá (ötödiktől jártam ebbe az osztályba, két lánnyal beszélgettem egy-két mondatnál hosszabban, közülük az egyiket utol se érték), sokat vetett a latba hogy mégis elmentem, hogy a házunk tövében levő étterembe szervezték. Az osztályt jellemzi amikor beszélgetés közben valaki egyszercsak megjegyezte hogy nahát, egymás mellett ül a három eminens tanuló. Én egy olyan iskolából csöppentem ide, ahol több mint négy éven keresztül nem találkoztam a stréber, eminens szavakkal, és nem volt ciki jó tanulónak lenni, itt meg kisebbségbe kerültem ahol az eszem miatt csúfoltak, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, meg most sem. Az étteremből nem mentem velük tovább bulizni (pedig a Retró nevű hely akár érdekes is lehet), részben mert túl nagy volt a kísértés hogy egy perc alatt hazasétálhatok.

Most meg segítünk megfogalmazni Bercinek a tündérmese, láncmese és állatmese definícióját.

Advertisements