Díj

1. Kaptam Turchitól díjat, köszönöm szépen! Nagyon örülök a jellemzésnek is (az igazi élet legjobb tolmácsolója).

2-3. Hosszan gondolkodtam, de nem igazán tudtam kitalálni hogy kinek adjam tovább. Az az emlékem hogy korábban ha továbbadtam sosem reagáltak a díjazottjaim, de ez lehet hogy nem igaz. Ettől persze bűntudatom van hogy megakasztom a láncot, és hiába vártam egy csomót hogy majd legyen időm normálisan megírni, mert így sem írtam meg normálisan.

4. Az opcionális kérdést (mennyi időt töltök blogolással és mások olvasásával naponta, mi elől veszi el az időt) meg már isolde megválaszolta, és nem tudok mást kitalálni én sem. Nekem readerben van egy csomó blog és tumblr, amiket olvasgatok és nézegetek, ami kb naponta 20 perc, plusz még egy órát nézegetem az imgurt ha van időm. Ha írok, akkor néha csak rövidet, ami néhány perc, néha ilyen hosszabb ömlesztett izét hogy mi történt mostanában, ami mondjuk 10-15 perc, és szökőévente egyszer írok normális átgondolt bejegyzést valami komolyabb témában, amit utána még többször átolvasok és szerkesztgetek, ez akár egy óra is lehet. A blogolás és olvasgatás a napjaim azon részébe tartoznak, amikor nem dolgozom, utazok, alszom és nem a gyerekekkel foglalkozom vagy házimunkát végzek*, vagyis az úgynevezett “szabadidő” részbe aminek célja hogy jól érezzem magam és feltöltődjek. Ha így vesszük akkor főleg a tévézés elől veszi el az időt, mert amióta meguntam a facebookos játékokat (vagy igazi pénzt kéne fizetni vagy a barátaimat zaklatni ahhoz hogy továbbjussak a pályán), főleg ezzel töltöm a szabadidőt, vagy alvással. Ja meg néha olvasok a kádban. Most konkrétan az elől veszi el az időt, hogy Nudlival ma is megnézzük a számítógépen a furcsa állatokat, amire már nyolcszor megkért miközben ezt írom.

*először végzetet írtam. Mit akar nekem üzenni Freud?

Na megnéztük, 1 perc volt. Nudli le is rajzolta őket, majd berakom a fotót. Akkor még gyorsan elolvasom isolde új bejegyzését, aztán megyek bulizni.

Advertisements

És akkor a házimunkába még bele se fogtunk

Meg idegesít hogy soha nincs idő semmire, a hétvége is csak elszalad mint… valami ami gyorsan el szokott múlni. Ma is a délelőtt eltelt kb a felébredéssel, mert hétvégén végre lehet sokáig aludni, főleg ha Gé önfeláldozóan felkel fél 8-kor és játszik zumát a gyerekeknek. Nem tudom, más gyereknek is az a játék hogy a szülei játszanak és ő nézi? És egyáltalán, a mieink valahogy annyira nem képesek lekötni magukat, pedig már tényleg nem kicsik, ha nem néznek valamit vagy fel-alá rohangálnak a lakásban akkor általában tépik és nyúzzák egymást. Két lehetőségünk van, vagy lekötjük őket (játszunk velük vagy helyettük vagy elmegyünk velük biciklizni, fagyizni, állatkertbe), vagy percenként megyünk igazságot tenni a vitájukban, készíteni nekik kakaót/meleg szendvicset/stb, feltörölni amit kiöntöttek. Oké hogy gyerek és szüksége van a szüleire, és fontos hogy töltsünk velük minőségi időt és most a vizsga miatt ez valamennyire elhanyagolódott (bár kb minden nap én mentem értük mert Gének meg pont most volt az emelt szintű érettségiztetés, Nudlival még a szokásos hintázós szeánszunkat is megtartottuk, hétvégén meg Gé hurcolta őket vadas- és vidámparkba) – szóval annyira azért nem is voltak elhanyagolva, nem értem mért nem lehet valami egyensúly, hogy mi is törődünk velük, de cserébe meg van olyan hogy ébren vannak és mégis elvannak jól a folyamatos figyelmünk és közreműködésünk nélkül. Mármint nem csak akkor amikor épp rég aludniuk kéne vagy pont indulnánk valahova.

Kb azzal el is ment a délelőtt hogy ezen morfondíroztam meg készítettem ebédet, utána kidőltem 3 órácskára, amire meg úg yérzem még szükségem van az augmentin mellett hogy a következő héten is helyt tudjak állni és ne itthon fetrengjek mandulagyulladásban miután két és fél hetet hiányoztam a vizsga miatt. Utána elmentünk biciklizni és fagyizni, amiből az lett hogy nem sikerült olyan fagyizót taláni, ahol a különleges eper, vanília és csokoládé ízek közül mindhárom kapható lett volna egyszerre (vagy legalább kettő, as a matter of fact), így a közeli bevásárlóközpontban kötöttünk ki, ahol 3 fagyizó van, és ha már ott voltunk, Berci kikönyörögte a mekit is.

Holnap meg a vidámparkba megyünk most négyen, mert a múlt héten a fiúk kiderítették hogy hárman nem nagy móka, főleg ha a két gyerek nem hajlandó együtt beülni sehova, és egyik sem hajlandó kint várni amíg egyikőjük Gével beül (hárman meg nem lehet), az elvarázsolt kastélyba meg elfelejtettek bemenni. Majd készítek képeket a rozsdáról, gazról  és  hámló vakolatról mint tavaly, de idén hátha ki is rakom valahova.

Mély életbölcsességek rovatunkból

A segítő szakmáknak nagy buktatója szerintem, hogy a segítő hajlamos mindenki mást gyámoltalannak és tehetetlennek látni (önfeláldozás séma, emiatt megy segítőnek), akinek segít, az meg ritkán tudatosan kihasználja ezt, gyakrabban meg tehetetlennek tartja magát vagy azt a megküzdést fejlesztette ki hogy másokban ilyen érzéseket ébreszt bennük és akkor segítenek. A segítő pedig azzal segíthet a legtöbbet ha segít felismerni a belső erőforrásokat és hogy hogyan tudja saját maga megoldani a dolgait. Ami nehéz, mert előtte a saját sémáját is fel kell dolgoznia.

Miközben nem azt állítom hogy mindig képesnek kell lennünk mindent megoldani segítség nélkül, hanem abban kell ügyesnek lenni hogy hol a határ. Hogy észrevegyük ha kell segítség és azt is ha innen már egyedül is megy. A segítőnek meg segítenie kell a másik embert, aki magától még nem látja ezt, hogy meglássa.

Újabb listák

Akrobaták:

10. gorilla
9. repülő kutya
8. repülő mókus
7. denevér
6. csibész csimpánzok
5. gibbon
4. repülő sikló
3. fecske
2. vándorsólyom
1. repülő gekkó

Apró támadás mesterei:

10. imádkozó sáska
9. sáskarák
8. wombat
7. tasmán ördög
6. róka
5. farkas
4. pulyka
3. pókszázlábú
2. brazil vándorpók
1. scolopendra

Nudli: és ezt elküldöd neki?
s: nem, ez egy blog.
Nudli: ja, értem.
s: igen? és mi az a blog?
Nudli: na jó, nem értem.

Sosincs

Tanulás közben rendszeresen körbejárok az interneten, saját blogom is megnézem hogy van-e új bejegyzés.

Nem tudom eldönteni, hogy nyafogjak-e a zavartalanság hiánya miatt, amit a családom idéz elő, vagy örüljek hogy milyen aranyosak – bár átvonultam a hálószobába a laptoppal, Nudli délelőtt national geographic wild-ot nézett mellettem, a könyvtári állatos könyvét olvasgatta, és rengeteg érdekes részletet osztott meg velem (pl. hogy milyen gyönyörű az aranyfácán). Aztán meg bejött egy adag mágnesgolyóval és ékszereket készített nekem. Utána hármasban fényképezkedtünk a szép ékszereinkben, mert közben Berci is nagyon kreatív volt. Nudli mostanában rászokott hogy fura grimaszba rántja az arcát kb állandóan, mi meg folyton rászólunk és méregetjük hogy ez most tic-e vagy csak rossz szokás.