Aztán az lett a szandállal, hogy nézegettem mindenfelé, meg a neten is egyes cipőboltok kínálatát, úgyhogy egy idő után már szinte csak ilyen túraszandált (is) áruló webshopok jöttek reklámnak, egyre nagyobb leárazásokkal, úgyhogy végül a netről rendeltem. Bevált, a posta sem emésztette el (ezek szerint a postásoknak 36-nál nagyobb a lábuk), és könnyű is, kényelmes is. Eddig sosem volt műanyag talpú szandim, merthogy abba majd beleizzad a lábam, de igazából mindenbe és ezt legalább könnyebb tisztán tartani. Azóta kb minden nap ezt hordom és oké eddig pont nem volt az a trópusi klíma de teljesen kellemes volt.

A munkahelyemen megvolt az évnyitó értekezlet (mert itt részben a suliévhez igazodunk), hát nem volt nagyon jó érzés hallani hogy akkor most indul az új év. Pedig örülhetnék hogy a szabim hosszabb volt mint az egyetem óta valaha, de végig úgy éltem meg hogy pihegek, semmi energiám, fáj a fejem és várom a hűvöset (ami ha néha nagy nehezen megjön, másnap durva melegfront és 36 fok). De októberre is írtak ki 7 napos siklóernyő tanfolyamot, lehet hogy arra elmegyek hogy ellensúlyozzam a nyarat egy kis aktív pihenéssel.

Christopher Moore eddig általam olvasott műveiben pedig az összekötő szál* hogy szerepet játszik valamilyen állat szárított heréje. A Fool is nagyon tetszik, legtöbbször sikerül humorral és kedvességgel ellensúlyozni az eredeti történet komorságát.

 

*a fucksocks/stockings-t és a hienous fuckery-t nem tudom hogy mindben szerepel-e, mert a Biffet magyarul olvastam

Advertisements

lucia írt!

borzasztó irigy vagyok hogy nem mászkálhattam régi kövek között őszies időben (tényleg, ott délen birkák nincsenek vajon?)

Nem voltam a topon a szabadság alatt, ez a meleg nekem túl sok volt. Kb úgy érzem végig a fotelban hevertem miközben még csak nem is néztem semmi értelmeset csak szörfözgettem a neten és a telefonon játszottam. Mégse érzem hogy kipihentem volna magam a következő fél évre.

De azért pár dolog történt, pl néha mozogtam is, a futáshoz megtaláltam a Cosmost, amivel teljesen tökéletes (a Cosmost nagyon szeretem, de ha csak úgy nézem, gyakran elkalandozom, aztán hirtelen nem értem miről van szó (mert váltakoznak az evidens dolgok és a rakétatudomány)), aztán fájt a torkom és újra félbehagytam, és igazából kezdem megkérdőjelezni hogy érdemes-e erőltetni valamit ha ennyire rossz. A gyerekszobában is sikerült rendet rakni, Nudli most gyászolja hogy üres a szobájuk (pedig nem).

És a Fool is jó (továbbra is Christopher Moore, a Lear király átirat.) Nem tudom mennyire változtatta meg a sztorit, mert az eredetit nem olvastam. Ő az udvari bolond szemszögéből mutatja be a történetet. A kézjegyét mindenképp rajta hagyja, Pocket egyik káromkodása a fuckstockings, a napjainkban játszódó vámpíros egyik főszereplőjéé, Abbyé fucksocks.

Másodszor is befejeződött Christopher Moore vámpíros sorozata, vigasztalhatatlan vagyok. Nagyon tetszik a humora. Nem is gondoltam hogy ilyen sok részt kijelöltem amit viccesnek tartottam.

Most a Foolt kezdtem el, nem tudom fog-e tetszeni, ez ilyen Lear király adaptációnak tűnik, az eredetit nem olvastam, lehet hogy túl sok lesz benne a régies szó amit nem értek.

Ez így béna de most csak így ideöntöm. Ezt kiemeltem előre, nem vicces hanem nagyon szép szerintem. Arról szól hogy a vámpírok köddé tudnak válni, és ha ezt együtt teszik, összeolvad a tudatuk. Vágynék rá, de szerintem félnék is tőle, hogy valaki mindent tudjon ami a fejemben van.

Bite Me: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 3470-3474 | Added on Friday, August 18, 2017 2:05:08 PM

She kissed him and felt him as he faded from solid, and followed him exactly, until they were a single entity, sharing every secret, every fear, every victory, everything, the very essence of who they were, wrapping around each other, winding through each other as each lived the other’s history, as every experience they had, they had together, with comfort and joy, with abandon and passion, without words or boundaries, and as often happens to two in love, time lost all meaning, and they might have stayed there, like that, forever.
==========

 
Bloodsucking fiends: a love story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 2512-2515 | Added on Sunday, July 30, 2017 2:41:23 PM

“So we’re fucked.” “It’s too early for us to be fucked. I’d say we’ve been taken to dinner and slipped the tongue on the good-night kiss.”
==========
Bloodsucking fiends: a love story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 3002-3003 | Added on Monday, July 31, 2017 9:32:51 AM

A little, she thought. You couldn’t have brought me flowers or jewelry, like most guys. You had to say it with reptiles.
==========
Bloodsucking fiends: a love story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 3019-3022 | Added on Monday, July 31, 2017 9:34:57 AM

Turtles hate heights. They don’t even like being a few feet off the ground. It’s the main reason they have resisted evolution for so long – fear of heights. Turtle thinking goes thus: Sure, first our scales turn into feathers and the next thing you know we’re flying and chirping and perching on trees. We’ve seen it happen. Thanks, but we’re staying right here in the mud where we belong. You’re not going to see us flying full-tilt boogie into a sliding glass door.
==========
Bloodsucking fiends: a love story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 5006-5008 | Added on Wednesday, August 2, 2017 10:54:51 PM

Maybe I should just go up there and knock on the door, Rivera thought. “Inspector Alphonse Rivera, San Francisco PD. If you have a few minutes, I’d like to talk to you about being dead. How was it? Who did it? Did it piss you off?”
==========
You Suck: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 192-196 | Added on Thursday, August 3, 2017 2:32:12 PM

“It’s like a thousand people are talking in my head.” He looked around at the few pedestrians who were out on the street. “Televisions and radios, too,” Jody said. “Try to focus on one thing, let the rest fall back.” Tommy stopped, looked up at an apartment window four floors up. “There’s a guy up there having phone sex.” “Figures you’d zero in on that,”
==========

You Suck: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 338-340 | Added on Thursday, August 3, 2017 2:41:25 PM

They stood in the great room of their loft on either side of the futon, where the huge cat, a crossbreed between a Persian, a dust mop, and possibly a water buffalo, was actively shedding.
==========

You Suck: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 684-685 | Added on Thursday, August 3, 2017 11:57:28 PM

“Well, that’s not good.” “Your talent for stating the obvious is unprecedented, young man.”
==========
You Suck: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 1868-1870 | Added on Sunday, August 6, 2017 1:03:24 AM

“If you tell anyone, I’ll find you, and I’ll slowly snap every bone in your body before I kill you.” Jody tried to make it sound cheerful, but the threat sort of cut through the bright, friendly lilt in her voice.
==========
You Suck: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 2897-2898 | Added on Monday, August 7, 2017 11:55:03 PM

He thought these things in Spanish, so they sounded infinitely more tragic and romantic.
==========

You Suck: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 3350-3352 | Added on Tuesday, August 8, 2017 11:24:29 PM

You can pretty much bet that anytime Mom uses the phrase “it’ll be fun,” she is about to drive a stake in fun’s heart so that it may never rise again. Which is what happened.
==========

You Suck: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 3505-3506 | Added on Tuesday, August 8, 2017 11:41:28 PM

“Where are we?” Tommy’s voice from under the bed. “It smells like gym socks stuffed with ground-up hippies.”
==========
Bite Me: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 380-383 | Added on Friday, August 11, 2017 1:59:48 PM

“Now, Foo. There’s a herd, or flock, or a—what do you call a bunch of kitties?” “A box?” Foo offered. “Fucktard!” “A fucktard of kitties? Okay, sure, that could be it. A pride of lions, a murder of crows…” “No. You fucktard!
==========

Bite Me: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 636-637 | Added on Friday, August 11, 2017 10:27:53 PM

’Kayso, then I stared into the dark abyss that is the meaninglessness of human existence, because there was nothing on cable.
==========
Bite Me: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 663-667 | Added on Friday, August 11, 2017 10:31:20 PM

And Cavuto grabs my arm and starts to drag me away, so I was forced to give Foo only a minor good-bye kiss that brushed his lips like a breeze from the tomb and left a little bit of a black lipstick streak on his cheek. And I’m all, “I will never forget you, Foo. They may tear us asunder, but our love will endure for eternity.” And he’s all, “Call me when you get home.” And I’m all, “I’ll text you on the way.”
==========

Bite Me: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 1565-1566 | Added on Sunday, August 13, 2017 12:08:06 AM

’Kayso, then I drove and that thing happened with the car and the cops came and they were all, “You don’t have a license and you’re not allowed to drive on the sidewalk, blah, blah, oh my God my insipid cop life is so boring I should just eat my gun, bluster, blah, blah.”
==========
Bite Me: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 1569-1571 | Added on Sunday, August 13, 2017 12:08:56 AM

So cop one, who is in charge because he has the car keys, is all, “I’ll check this out, wait here while I go make radio noises in the car like a humongous loser while my wife is home boning some huge stud-muffin.” I’m paraphrasing.
==========
Bite Me: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 1588-1588 | Added on Sunday, August 13, 2017 12:11:28 AM

So it’s like, Oh noez! And an inky-colored despair of rejection enveloped me like the black tortilla of depression around a pain burrito.
==========
Bite Me: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 2260-2262 | Added on Tuesday, August 15, 2017 10:09:50 PM

He jogged the twelve blocks to the loft, careful not to run so fast that he might be noticed. He tried to look like a guy who was just late getting home to his girlfriend, which, in a way, he was.
==========

Bite Me: A Love Story (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 3535-3536 | Added on Friday, August 18, 2017 2:11:34 PM

Then Rivera and Cavuto came blazing up in their shit-brown cop-mobile and jumped out of the car, all “We have totally watched a number of cop shows and now know how to look urgent.”
==========

Fool (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 58-59 | Added on Friday, August 18, 2017 2:20:04 PM

Generally, if not otherwise explained, conditions may be considered damp.
==========

Egy napsütéses nyári reggelen Anya, Apa, Berci és Nudli elhatározták, hogy körbebiciklizik a Velencei tavat

Nem is, mert már régebben elhatároztuk, csak tegnap este döbbentünk rá hogy ma lesz kb az egyetlen lehetőség mert ezután már még melegebb lesz, jövő héten meg én már dolgozom. De lehet hogy ez is túl gyors volt Nudlinak, vagy az volt a baj hogy rosszul aludt és reggel szembesült vele hogy viszonylag korán el kell indulni, és hogy nem kocsival, hanem vonattal megyünk odáig (ami tényleg nem mindegy, mert így rögtön nem 30 hanem 40 km, neki pedig eddig 16 volt a legtöbb, és a fenéktörő hatás összeadódik).

Így a kaland első szakasza kicsit rosszkedvűen telt, de Velencén ettünk fagyit (a fagyi csodákra képes) és utána már mind jókedvűek és nagyon kitartóak voltunk, pedig csomó magaslatra kellett feltekerni és a tűző napon azért ma is elég meleg volt. Velencén kajával és csobbanással jutalmaztuk magunkat, aztán Nudli berzenkedése ellenére hazavonatoztunk. Egyébként a vonat tényleg menő, csak kár hogy csak 6 bicikli fér el rajta hivatalosan, és gyenge a wifi.

Nem tudtam elszakadni a vámpírkáktól, elolvasom újra a sorozat harmadik részét, másodikra is jó. Ez távlatokat nyitott meg előttem hogy könyveket újra lehet olvasni, gondolkozom a Vének háborúján és a Hyperionon is. Persze közben végtelen számú könyv van amit még nem olvastam és érdemes lenne, csak nehéz megtalálni a jókat. (Olyan kell ami elalváshoz jó, szórakoztató, alapvetően könnyed, érdekes de ne legyenek túl izgalmas részek amik miatt még órákig ébren vagyok.)

Filmeket is láttunk.

Egy szép, napos reggel Anya, Apa, Berci és Nudli elhatározták, hogy ellátogatnak a mogyoródi aquarénába.

(ez most már úgy tűnik örökre belém égett)

Tegnap csodás családi programunk volt, vidám zenékre (és a Bitter-sweet symphony-ra) lépcsőztünk és sorban álltunk nagyon sokat, de néha csúszdáztunk, élményfürdőztünk, jacuzziztunk is és a fiúk bátran leugrottak a magasból. Az is jó volt amikor a legszélső sarokban délután találtunk árnyékot és ott heverésztünk, Gé és Nudli észak koreáról beszélgettek, mi meg Bercivel filozófiáról. Aztán ők elmentek még egyszer a szabadesésre, én meg elrángattam Bercit fánkozni mert azt hitte a kajára gondolok. Csak egyszer vesztettük mindkét buksit szem elől pár percre, amikor azt gondolták gyorsan körbeszaladnak a lusta folyón amíg mi szerzünk fánkot (valójában nem a kaja hanem olyan nagy úszógumi izé amivel bizonyos csúszdákon le lehet menni), mikor előkerültek emlékeztetnem kellett magam hogy nyugodtan lélegezhetek.