Péntek-szombaton megnéztük Nudlival a The Imitation Game-et*, egyrészt nagyon tetszett, a történet** és a színészek is mind szuperek, másrészt nagyon elszomorított, hogy ez tényleg megtörtént, megtörténhetett, Turing nem kapta meg az őt illető elismerést, nem teljesíthette be amire képes lett volna, sőt bántották olyan dologért amiről nem tehetett, egy csomó kortársával együtt, hogy ez a film nem lett annak idején híresebb, nem nyert több díjat, nem tudunk az egészről semmit,  egy kicsit “i don’t want to live on this planet anymore” érzésem lett tőle.

*Alan Turingról szól, aki a második világháborúban készített egy gépet amivel fel tudták törni a németek kódját és így győzték le őket, de az egészet 50 évig titokban tartották még utána, őt meg tönkretették mert meleg volt

**általában a valós eseményeken alapuló filmeknek/ könyveknek jó a története (kivéve a Lándzsa hegye, amiben korlátolt ám végtelen önbizalommal rendelkező amerikai fehér férfi misszionárius irreális sikereket kerget)

Tegnap megnéztük a Volt egyszer egy Hollywoodot, tekintettel azokra akik még nem látták és spoiler nélkül szeretnék megnézni annyit írnék róla hogy Leo még mindig elég kisbabás, Brad Pitt viszont öreg (ami végül is 56 évesen már belefér) és így is jóképű, és jól játsszák el a szerepüket, a többiek is. Tényleg kicsit lassú, ráérős a tempó de engem nem zavart, egyszer se néztem rá az órámra közben. Most nem volt annyi nagyon ütős beszélgetés, viszont volt egy csomó láb, a zenék egész jók, a legtöbb ilyen hallottam már de nem tudom mi ez, plusz a Hush. Szerepel a fiatal Natalie Portman (kb mint a Leonban) (hasonmása) és a fiatal Jennifer Connely (kb mint a labirintusban) (hasonmása) is, ők is jók. Tarantino továbbra sem lett PC, van egy olyan érzésem hogy sok frusztráció érhette nőktől, és hogy van egy jó adag szadizmus benne, és ezeket szereti a filmjei által feldolgozni, de továbbra se gondolom hogy ezért bannolni kéne.

Tarantino

végre mindkét gyerek elérte azt a kort amit már megfelelőnek ítéltünk Tarantino filmekhez, most ez a projekt hogy végignézzük amiket ő rendezett. már túl vagyunk a Pulp Fictionön, a Reservoir Dogson, a Death Proofon, a Kill Billen, és ma megnéztük a Jackie Brownt is. (okok miatt nem sorrendben)

a gyerekek szemszögéből: Nudli a Death Proofban csalódott, az előző kettő után nem ezt várta, és a Kill Bill 2-is kicsit lassúnak találták, túl kevés volt az akció, sok a beszéd :D. szerintem a Pulp Fiction túl magasra tette a lécet, utána már nem tudott gyökeresen mást, de hasonlóan frisset, eredetit és humorosat mutatni. persze nyilván a többi is jó (kivéve a reservoir dogst és a hateful eightet).

most kicsit jobban feminista szemmel néztem mint annak idején, és az tűnt fel hogy bár amikor vannak női hősök, azok mind végtelenül badassek, erősek, ügyesek, okosak, bátrak és minden egyéb más szempontból is lazán verik az összes férfi karaktert, de mellette mindig eléggé kihangsúlyozza azt is hogy milyen szexik és csinosak (kivéve talán Zoe Bell és Jackie Brown, mármint ők is szexit és csinosak de nem rázzák meg teszik-veszik úgy magukat). Amelyikben van legalább 2 nő az átmegy a Bechdel teszten is, mármint főleg pasikról beszélgetnek ugyan, de a Pulp Fictionben is van a dealer felesége aki a barátnőjének magyarázza a piercingjeit, a Death Proofban is beszélgetnek kocsikról, meg egymásról is a pasik mellett. de azért ez is jó:

What about “kinda cute, kinda hot, kinda sexy, hysterically funny, but not funny looking guy who you could fuck” did you not understand?

fflamingjune közkívánatára ezeket kifejtem:

We need to talk about Kevin: borzasztó, biztosan nem akarom elolvasni a könyvet 🙂 Iszonyú volt a hangulata, napokig benne maradtam és tovább rágódtam rajta hogy hogy lehetett ilyen elb@szott a család, hogy mért tűnik úgy mintha vákuumban élnének, mintha az anya körül nem lenne senki de senki, csak a pszichopata fia és az agyhalott férje aki nem fog semmit. Hogy senki ne vegyen észre semmit. Szóval az is zavart hogy az egész nagyon életidegen, születésétől fogva nem szabályozhatja egy gyerek magát olyan tűpontossággal hogy minden bántást az anya kapjon és senki ne vegyen észre semmit. Brr, most is kiráz a hideg.

És ide nekem nagyon illik a The Theory of Everything, mert ugyanakkor láttam és pont az ellenkező érzésem volt: az előző egy elvileg átlagos kisvárosi történet, aminek minden mozzanatától borzongok (rossz értelemben), ebben meg (a Steven Hawking film) csomó szomorú, kétségbeejtő és borzasztó esemény éri a szereplőket, mégis az volt az érzésem mintha tündérmesét néznék, minden szereplő olyan… bocsánat a kifejezésért de tiszta és jó lelkű benne. Oké gondolom kicsit kozmetikázták a történetet de akkor is. Na az ő életére viszont kíváncsi lennék, csak aztán elsodortak az események mielőtt utánakerestem volna.

Love death and robots: szerintem rohadt jó, oké nekem is a 3 robot és a Sonny’s edge tetszett a legjobban, de a többi is eléggé és összességében is (kivéve a Helping hands, az intenzív happy tree friends érzést váltott ki) (de a többi jó volt).

Nem nagyon vidám idők járnak de azért az Equal rites nagyon jó, és a Mort is, és a Mortban még Rincewindnek is van egy kis epizódszerepe (eddig, még nem vagyok a végén), és vicces Albertről visszamenőleg megtudni dolgokat. Ez lehetne egy mottója is az életemnek, a rossz sorrendben olvasott sorozatok.

A Vándorló Palota ugyanolyan furcsa és álomszerű mint az eddigi két Miyazaki amit láttam, de egy kicsit azért nyugodtabb, nem végig olyan nagyon zaklatott, inkább csak a vége fele, és nagyon cukik a szereplők.

A Húzós éjszaka az El Royale-ban meg olyan mint a Szóljatok a köpcösnek és a Jackie Brown, szóval ilyen jó kis fordulatos sztori, kemény, ütős, egész izgalmas cselekmény, csomó életszerű, élvezhető párbeszéddel, csak közben egy kicsit olyan is mint az Aljas Nyolcas (ami szerintem végtelenül lassú és vontatott volt), vagyis több olyan rész is van szerintem ami tök felesleges vagy legalábbis feleslegesen elnyújtott, nálam nem a hangulatot és az izgatott várakozást fokozta hanem azonnal ásítozni és fészkelődni kezdtem. De nem hánynak vért percekig sugárban, sőt senki, egyszer se. Viszont Jeff Bridges most is cukorfalat, és a többi színész is jó, és kezdem azt gondolni hogy Chris Hemsworth is igazi színész, nemcsak egy izmos szépfiú (a ghostbustersben is nagyon tetszett, de azért az nem volt olyan nagy kihívás).

De már egyre tovább van világos délután.

tegnap akartam írni egy hosszú és kimerítő rantet az új europarkról, de ő merített ki engem és nem maradt energiám. a lényege: még nincs kész. viszont a gyerekek nagyon cukik voltak (valahogy ilyenkor mindig megjön a beszélőkéjük)

aztán ki se raktam tegnap mert azt is elfelejtettem hogy még Miyazakiról akartam írni. szóval már régen akartam tőle nézni filmet, és most többször feljött a Castle in the sky, és tényleg olyan elképesztő tájak, szerkezetek, épületek vannak benne mint vártam, viszont mozgalmasabb és erőszakosabb is (mint vártam) (sok képet láttam róla ami alapján nyugisabbnak gondoltam). De tetszett. Nudli ezen felbuzdulva megnézette velem a Spirited awayt is, hogy nekem biztos tetszeni fog az is, közben derült ki hogy ő már látta és neki nagyon nem tetszett. Sokkal furább volt, elég összevissza de a végére összeállt, és ez is elég jól nézett ki.

az Expanse 4 spoiler nélkül nagyon jó, egész más mint az első három rész, kicsi Vének háborújás és Hiperionos beütéssel. végre kiderül valami Alex múltjáról (persze a soriból már tudjuk de a könyvből csak most. kicsit más, de most sincs rajta nagy hangsúly). az 5 is nagyon jó, felbukkannak régi kedves ismerősök illetve a befont hajú nő (Drummer).

egész biztosan akartam még mást is írni róluk de ezeket is elfelejtettem, ahogy mostanában sok mindent.

oké azért történt pár dolog a szabadság alatt (annak ellenére hogy nagy részét úgy éltem meg hogy valahol döglöm és melegem van) (és csomót aludtam, végre tudtam aludni, nagyon jól esett) (mért nem lehet az egész élet ilyen hogy éjfél körül lefekszem, 9 körül felkelek, és ebéd után is durmolok 1-1,5 órát). nemcsak az expanse-t olvastam hanem sandmant is, megtaláltam és folytattam egy ősrégi hímzést, össze-vissza mászkáltunk Esztergomban és környékén, Szarvason a mini-Magyarországban és az állatparkban, Siófokon, fürödtünk a körös holtágban és a balatonban, kimostam a gyerekek matracának a huzatát és vettem matracvédőt hogy soha többet ne kelljen, kiselejteztük a 900 plüssállat 2/3-át (ezeket mind az ágyukban tárolják), megnéztük sokadszor a Zombielandet és először a Shaun of the deadet (az első sokkal jobban tetszik) (az angol “humor” még mindig nem nagyon jön be), játszottunk Imagine-el és Monopolyval, Nudli is rávette magát és túl is élte. a pluszmunkába nyilván az utolsó napokban kezdtem bele és persze sokkal több mint gondoltam. az íróasztalukat még le kell takarítani és megvenni a tanszereket blöe. meg persze lenne még mit csinálni de nem erre kell koncentrálni. majd hátha lesz energiám munka után apránként haha.

A sense8 a 4 non blondes-al fogott meg (stílusosan), befejeztem az első évadot, jöhet a második.

A gyerekek ügyesen szervezték magukat a táborban, felváltva telefonáltak nekünk (egyik nap egyikük hívott engem, a másik gét, másnap fordítva), a kreatív napon Nudli gének és Bercinek, Berci nekem és Nudlinak készített karkötőt. Megint lebarnulva és ezer élmennyel jöttek haza, ömlött belőlük a szó, Nudli egyre ügyesebben hagy minket is szóhoz jutni (hatalmas önuralomra van hozzá szüksége), amikor épp nem ment és átmentünk Bercivel a másik szobába kitárgyalni egy fontosabb témát, rögtön utánunk jött mert kíváncsi volt rá 🙂

A Matchpoint üzenete a nőknek dióhéjban: létfontosságú, hogy ne hagyjuk kihasználni magunkat önző seggfejek által.

Jaj és közben a blogom csendben 9 éves lett.

Jaj hát csomó minden történt, a soul music zseniális volt (magamon kicsit tűnődöm néha, amikor a könyv háromnegyedénél esik le hogy az egy elektromos gitár, és akkor esik le hogy a könyvtáros nem biciklit épített hanem motort, amikor meglátom a borítóját) (bele kell nyugodnom hogy az utalások 90%-a minden bizonnyal elsuhan mellettem), most az interesting times a soros, ami Ázsiáról szól és Rincewind ❤ visszatért, valamint rájöttem hogy elölről kellett volna elkezdeni az egész sorozatot.

Ezen kívül nyűgös vagyok és ideges, még szétszórtabb és ügyetlenebb mint általában, de már csak egy nap és jön a szabadság. És várom hogy augusztusban és/vagy szeptemberben minden megoldódik és újra fogok tudni aludni és jut energiám nem zabálni meg néha mozogni, amitől jobban érzem majd magam, meg ilyesmi. És kezdek rájönni hogy az öregség azzal jár hogy az embernek mindig fáj valamije, ha nem a fejem vagy a fogam akkor a csípőm, illetve újabban egy hete nem megy ki a merevség/elalvás a nyakamból, a perskindol nem csinált semmit, most inno reumával próbálkozom, ha már vettem akkor már fortét, ami annyit jelent hogy paprika van benne amitől egy órán keresztül csíp.

Múlt héten láttam a Whiplasht, amitől visszatekintve kicsit sokat vártam (egyszer valaki azt mondta hogy ezt minden pszichiáternek látnia kell), hagytam magamnak időt de nem szűrődött le több mondanivaló mint hogy ne legyél idióta. Nagyon idegen is volt mindkét főszereplő hozzáállása, nehéz elképzelni hogy ilyen tényleg van, de most megint hallottam hogy valaki törött lapockával csinálta végig a tour de france-t, szóval végül is léteznek őrültek akik akaraterőből látszólag értelmetlenül is végignyomják a lehetetlent, de a művészettől ez még idegenebb mint a sporttól (meg ott gondolom pénz lehet benne, mást nem tudok elképzelni amiért ilyen szenvedést vállal és kockáztatja az egészségét).

Most meg a Szemekbe zárt titkokat néztem meg, az jobban tetszett. Nem is annyira a történet megrendítő része, hanem valahogy az egész mögött lévő meghitt hangulat, ahogy a szereplők szeretik egymást és törődnek egymással. Meg hogy a megszokott amerikai kriminél sokkal lassabb, de nem ilyen idegőrlően néha unalmasan, hanem közben minden apró részlet, elhangzott szó fontos és összefügg (mint pl az írógép).

Vártam a Stranger Things végét, de igazából csak azért mert nem szeretek félni meg izgulni. Egy olyan sorozatot szeretnék, amiben ugyanezek a szereplők csak úgy élik a hétköznapi életüket. Everyday Things vagy ilyesmit Everydayer Things.

A Thor pedig jó. Egyetlen komoly kritikát tudok csak felhozni, hogy Chris Hemsworth túl hamar visszaöltözik amikor végre félmeztelen.

Egyébként meg jól eltelt a szünet, így a végére kezd meggyógyulni a köhögésem, pár dolgot azért kihúztam a to do listámról, az iparűzési miatt pedig egyszer börtönbe megyek szerintem. Most is itt néz vádlón a levél és a sok csekk, direkt magam mellé tettem, de csak kerülgetem mindig. Annyit se tudtam kisilabizálni hogy hova mit kell befizetni, de az adóbevallást (kb 5 hiányzik az elmúlt pár évben) úgyse tudnám megcsinálni, amiatt fel kellene hívnom a könyvelőt.

CM továbbra is jó fej, most a The Lust Lizard of Melancholy Cove és a The Stupidest Angel van soron, most is jó találkozni az előző könyv szereplőivel, sőt az angyal A Biffből van, ő is jó fej. Ezen meg hangosan kuncogtam a mozgólépcsőn:

The stupidest angel: a heartwarming tale of Christmas terror (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 816-820 | Added on Thursday, October 12, 2017 4:47:05 PM

“What’s a two-oh-seven?” “Not sure,” said Theo, letting her lever him to his feet. “Either an attempted kidnapping or a possum with a handgun.” “You have plastic flowers stuck to your butt.” “Probably the former, she didn’t say anything about shots fired.” “No, leave them. They’re cute.”

 

Az új Blade Runnernek jó a hangulata és szépek a képek, de ennél sokkal több jót nem tudok róla elmondani. Bővel lehetett volna 40 perccel rövidebb. Nem tudom hogy a szerephez választották Ryan Goslingot (fő feladata hogy nézzen), vagy a személye ezt váltja ki az összes rendezőből, hogy oké, ebben a jelenetben mondjuk Ryan így nézzen. Hosszan.

Megítélésem szerint nem spoileres beszámoló, de aki úgy szeret filmet nézni hogy semmit sem tud róla és még nem látta a Valeriant az ne olvassa el

Megnéztük végre a Valeriant (Nudlit nem érdekelte, de az volt a másik opció hogy nélküle nézzük meg, tehát jött), nekem bejött. (Nudlinak is tetszett azért valamennyire, 7-est adott rá*.) Cukik voltak a gyöngyök, jó volt a látvány (kivéve hogy az ilyen napsütéses homokos tengerpart-sehol egy fa nem annyira varázsol el, különösen ebben a hőségben, de biztos nem akarták egy az egyben az avatar bolygóját leutánozni), a lények, nekem a sztori is bejött, jó volt újra látni Ethan Hawke-ot. Tényleg csak néhány apróságot kritizálnék (Laureline szemöldökén kívül) (de Gé szerint az a színésznő védjegye), a kínos évődős-szerelmes párbeszédeket, hogy Bubát nem láthattuk többet, és hogy a valóságban a világűr nagyon üres, hatalmas végeláthatatlan hely van egy-egy bolygó között, ezért teljesen elképzelhetetlennek tartom hogy egy két nép között zajló háború egy bármilyen tőlük független (még ha lakatlannak is hitt) másik bolygó olyan közvetlen közelében történjen, hogy a lelőtt űrhajókat bevonzza a gravitációja. Ja igen meg hogy hol és hogyan élte túl az az egy kis sárkányka, ha addig senki nem tudott a Mül létezéséről, és a gyöngyök sem a többi népekről.

*- hányast adtál, hetest?
– igen, mért, beírod a blogodba?
– ha nem baj.
– nem zavar, engem szeret a kamera.

Elolvastam a Marsbéli krónikákat, hát nem Bradbury lesz a kedvenc íróm. Nem volt rossz (mindenképp jobb mint a Fahrenheit 451), zseniális B képzelőereje és kreativitása. Az zavar hogy annyira pesszimista az emberi természettel kapcsolatban. Szerintem is vannak emberek akik annyira korlátoltak mint az ő szereplőinek a többsége, de talán nem ennyien. Azt mondjuk nem értettem hogy mért mentek mind haza amikor kitört a háború.

Ma meg megnéztem a Nagy kékséget, mindenfélét gondoltam közben (főleg Jean-Marc Barr-ról, meg a gyönyörű zenéről, meg hogy mért nem néztem meg hamarabb és a többi filmet amiket a tolmácslány emlegetett akkor régen) de most már nem gondolok semmit csak meg vagyok rázva.

Berci megkérdezte melyik a kedvenc karakterem (mindenből, of all time), szerencsére adott egy hét gondolkozási időt. Nehéz, felelősségteljes döntés. (River a Firefly-ból? Holden a Cather in the rye-ból? Kázmér a Kázmér és Hubából? Suzy a Moonrise Kingdomból? Ron a Parks and Recreationből? Vagy April? Bea a Tündér Lalából? A Marsiból a fickó? Mikkamakka? Coraline? Raymond a The Wrong Boyból? Rob a High Fidelity-ből? Annyi mindent láttam és olvastam az elmúlt 36 évben.)

Teljesen független, de végre vettem “negyedannyi” nevű cukorhelyettesítőt, amit annyira dicsért mindenki (mert természetes, nincs benne cukor és jó az íze) és tényleg egész ehető. Meg a múltkor vettem kókusztejet is, de nem tudtam kipróbálni zabkásába mert elkóstolgattuk müzlihez, az is egész iható. Ma készítettem kókusztejes-negyedannyis-fahéjas zabkását, nem fahéjas tejbegríz de ahhoz képest jó..

Tegnap valamiről eszembe jutott a Reality Bites és megnéztem újra. Emlékeztem hogy akkor sem voltam teljesen elájulva tőle, most arra jutottam hogy Ethan Hawke és Winona Ryder túl sok fura természetellenes dolgot művelnek az arcukkal. Az viszont tetszett hogy a hajuk általában összevissza, egyiküknek zsíros is, szerintem mostanában ez sokkal kevésbé megengedett egy filmben, mindig kifogástalan mindenki haja, bárhol vannak (drei wetter taft haha).

Ma meg megnéztük a Dirk Gently első részét, elb*szott volt de jó értelemben (elnézést, nem szoktam itt káromkodni, remélem kiskorú nem olvassa, de szerintem nincs más szó ami megfelelően tudná érzékeltetni).

Nézős

Nemrég megnéztem a Black Mirror első két részét, nem voltam oda tőle. Szerintem kicsit olyan mint a második rész végén a srác lesz. Azt a képet akarja kelteni hogy nagyon fontos dolgokra próbálja felhívni a figyelmünket, de valójában szórakoztatás, azzal tűnik ki hogy merészebb és durvább mint amit megszoktunk. Aki nézi nem azért teszi hogy rájöjjön hogyan lehetne autentikusabb az élete, hanem mert kíváncsi hogy milyen bizarr elmebetegséget találnak még ki. Állítólag van még egy rész ami jó és érdemes megnézni, de elfelejtettem mi az és nem is találom.

Tegnap meg a Donnie Darkót, aranyos.

ez kicsit spoileres:

Ma meg a Nocturnal Animalst, kemény. Teljesen a hatása alatt maradtam, úgy érzem magam mintha én lennék Amy Adams és rá kellett jönnöm hogy a rossz utat választottam, szemét voltam másokkal hamis előnyökért, de legjobban mégis én szívtam meg, és mire egész testemmel-lelkemmel átérzem ennek az igazságát, már késő (pedig nem vagyok posh galériatulajdonos aki undorító “művészi” alkotásokat készít).

Oké, teljesen félreértettem a Dűnét. Mármint hogy mért az történt a végén ami. Aki el akarja olvasni ne kattintson.

A 2001 Űrodüsszeia viszont tetszett, viszont a film nem, pedig imdb-n nagyon magas pontja van, de nyilvánvalóan nem értem a művészetet. Nem történik benne semmi (illetve egy jelenet van), csak állóképek vannak vagy olyan lassan mozgó képek hogy állónak tűnik, idegesítő hanggal, vagy férfiak állnak és beszélnek. Persze a maga idejében forradalmi volt a scifi elemek megoldása meg minden.

A Taxisofőr pedig jó, meg aranyosak a színészek olyan fiatalon, de nyomasztó is. Itt legalább tudom hogy nem értettem meg minden rétegét a filmnek, és a vége is meglepett.

Nudli és Gé megnézte tegnap a Snowpiercert, ma meg a Children of Mant, nekem is csurrant-cseppent belőle, elég durva filmek szerintem, de kell is egy csomó hatásvadász naturalisztikus erőszak ahhoz hogy át lehessen adni olyan mélyenszántó üzeneteket mint hogy az emberek szemetek de néhányan nem, meg hogy ezért van remény ha kevés is (bár szerintem ez nem igaz).

Meg Nudlival X-aktákat is néztünk, azt tavaly nem írtam meg hogy végül az este 9-10-ig történő sorozatnézés nem bizonyult fenntarthatónak (mert mire lefeküdt Nudli általában felpörgött és nem tudott elaludni, és így nem maradt elég idő hogy kialudja magát reggelig), ezért beszüntettem, amiért nagyon haragudott rám, nagy csatározások voltak, minden este addig bosszantotta magát és maradt fent dacból amíg megint nem tudott elaludni. Végül azzal a huszárvágással bogoztam ki a gordiuszi csomót, hogy megkértem hogy két hétig próbálja ki hogy lefekszik időben, és meglátjuk mi lesz, és hát surprise surprise az lett hogy utána már nem lett rosszul a suliban (csak Berci de ő meg eleve is bagoly alkat és kamasz is, hiába fekszik le nem tud időben elaludni), úgyhogy most újra kb fél 10-ig ágyba kerülnek. Viszont a téli szünetben nem volt lefekvési idő, Berci kb lefeküdt akkor amikor egyébként is el szokott aludni (11 körül), Nudli viszont sokszor kitartott sokáig (az se segít hogy az okos osztálytársai ilyenekkel vágnak fel hogy fél 1-ig szoktak fent lenni), ennek eredményeként néhányszor neki is sikerült későig aludni reggel (vagyis délelőtt). De azért így is általában ő vagy Gé kelt fel legelőbb.

A szünetről eddig

Egy nagy elmaradásomat letudtam és megnéztem én is a Kingsmant végre (tetszett), sőt egyedül én szúrtam ki az elején Mark Hamillt.

Befejeztem a Dűne messiását, hát elnézést minden fantól de szódával elment. Most Johnny Cash önéletrajzát olvasom, ez is tetszik, úgy emlékszem a filmben teljesen el volt tolódva a hangsúly a drog és a szerelmi szál irányába (meg valami totál kifacsarodott izét csináltak a tesója halála helyett, de lehet hogy az másik filmben volt), de még csak 40% körül tartok szóval még lehet hogy itt is el lesz később.

Meg a “Bioetikai kérdések a pszichiátriában és a pszichoterápiában” című könyvet is olvasom, egyrészt borzasztó fontos, minden orvosnak, pszichiáternek és terapeutának kötelezővé kéne tenni, másrészt határán van az olvashatóságnak. Sokszor túl bonyolultan, magyartalanul fogalmaz és túl sokszor írja le ugyanazt a gondolatot (szerinte biztos mindig kicsit különböző szemszögből de számomra nem észrevehető a különbség), jó sokat lehetne húzni belőle. Amiről szól arról inkább a pszi blogomban írhatnék, ha végre elkezdeném.

Nudli és Gé végignézték a Dirty Harry sorozatot, nagyon tetszett nekik, én pedig minden egyes résznél újra konstatáltam hogy ez nem olyan sorozat, hanem rendes egész estés filmek (“Jé, milyen hosszú ez a rész”).

A karácsonyt is túléltük, meg az évről évre nálunk tartott vendégséget is (idén megállapítottuk hogy végleg kinőttük a lakásunkat) (22-en voltunk csak már nincs köztünk baba aki elüldögél valaki ölében, sem kisgyerek aki erre-arra sertepertél, a nappalit lefoglalták a gyerekek)*, ma meg voltunk uncsitesókkal tropicariumban és simogattunk babaráját. Remélem sikerül is kinyerni a csodálatos képeket a telefonból.

Hímeztem még néhány kicsit, eszembe jutott a párna amit néhány éve karácsonyra kaptam és utoljára a tavalyi téli szünetben haladtam vele valamennyit. “Még” nem tornáztam azóta sem.

*és a Tolmácslány eszembe juttatta hogy annak idején korcsolyáztunk a Rockefeller centernél, először irigykedtem az akkori magamra, aztán egy-két halvány emlék is előjött, meg azt is hogy van egy élő meghívásunk Brüsszelbe

Nem vagyok túl ügyes a pihenésben, úgy sikerült nem haladnom semmivel máig hogy közben fáradt és nyűgös is vagyok (na jó, két és fél pici hímzés elkészült, egyet el is ajándékoztam). De mindig voltak apróságok, és bár a gyerekekkel se csináltunk túl sok értelmeset, még mindig nem eléggé önjáróak.

Nudli éppen star warsos elméletekről néz videót és közben kommentálja (ilyenek hogy ki valójában Snoke a VII. részből, pl Jar-Jar vagy Vindu), meg közben a Zálogcsillagokat is ami a History-n megy.

Berci meg befeküdt a hálószobába és behívott beszélgetni, ilyesmiket kérdezgetett hogy mit szoktam nézni a tévében meg milyen filmeket szeretek, azt nem mondanám hogy cukin feküdtünk a nagy ágyban mert mire elhelyezkedtem mellette ő elkezdett össze-vissza mocorogni, de azért jó volt.

Azért a gyerekekkel is volt program, tegnap megnéztük a Zsivány egyest. A társaságból nekem tetszett a legkevésbé, Nudli szerint végre ez is egy jó film, de majd csak akkor írom le miért ha mindenki látta.

Szóval

megnéztük mamintivel az Ernelláék Farkaséknált, nekem felszínesebb gondolataim támadtak a filmmel kapcsolatban, pl ilyen általánosítások hogy a magyar filmek mért mindig ennyire nyomorúságos életeket mutatnak be, ennyire pucéran és őszintén hogy ennyire látszódjon a szereplők minden hátrányos tulajdonsága és az életük üressége és kilátástalansága hogy ennyire kínosnak és nyomasztónak éljem meg, bár a végére kicsit jobb lett. Meg hogy tök jó ez az eszköz hogy nincs zenei aláfestés, hanem csak csend, beszéd (/kiabálás) és a parketta nyikorgása, mert tök jól kelti ez is a feszültséget meg a nyomasztást, de másfél órán keresztül sok, és ahhoz képest biztos nagyon sokat ki kellett volna érteni a végén az egyetlen számból de nekem nem jött össze. Azt csak maminti posztjából tudtam meg hogy Hajdu Szabolcs saját lakásában vették fel, azzal kapcsolatban meg arra jutottam hogy hogy lehet ilyen régimódi lakásban élni (igen, nekem ez is nyomasztó, de lehet csak azért mert a nagymamám lakására emlékeztet ahol nem voltam felszabadult), és hogy már értem hogy mért volt emeleteságy a gyerekszobában ha “a gyerek” nem is azon aludt. Meg hogy hogy lehet egy testvérpár neve Eszter és Ernella.

De gondolom ezek meg rólam mondanak el sok mindent.

Ami meg sokkal jobb volt, hogy egy csomót beszélgettünk, próbáltam biztató és támogató lenni maminti felé de sikerült sokkolnom is emellett, de megint megegyeztünk hogy ezentúl rendszeresen fogunk találkozni.

Berci szerint az ilyen klasszikus filmek, mint a Robotzsaru, Rocky, Ghostbusters, Star wars, Terminátor, nem is olyan jók. Nem röhögtük ki nagyon Nudlival*, de hát ők már Z generáció** gyermekei.

Jó hogy már ilyen nagyok és okosak és cukik, és lehet velük beszélgetni meg viccelődni, és néhány önellátási feladatot már egyedül is el tudnak látni***, de isolde szüléstörténete bennem pont ellenkező érzéseket kelt (=jaj de jó lenne, csak még egyszer), pedig nem is voltak ilyen metafizikai élményeim.

*aki tájékoztatta róla hogy a klasszikus filmek a Metropolis, az Elfújta a szél és az Óz a nagy varázsló.
**Berci szerint GG generáció a git gud után, ami egy mém amit eddig nem is ismertem.
***a fenéktörlés például nagyon fontos a szülői wellbeing szempontjából

Berci fel szokta róni Nudlinak hogy miatta nem nézhetünk eredetiben filmeket mert csak ő nem érti, úgyhogy Nudli nagy erőkkel angolozik a duolingón. Plusz a múltkor megint megnézte a Sötét lovagot és általában mondta előre a szövegeket, azt javasoltam hogy ha úgyis tudja kívülről azt megnézhetné angolul. Most ez történik, időnként próbálja kitalálni előre hogy hogy lesz angolul. Meg ugye szokása szerint kommentálja.

Ezek is voltak

de ez már mind régi úgyhogy valószínűleg állott lesz.

Láttuk a Ghostbusterst, a gyerekek is elálmélkodtak rajta hogy a férfiak átlagosan feleannyira értékelték imdb-n mint a nők (sokuk valószínűleg anélkül hogy látták volna). Ezért eleve volt bennünk egy kis dac hogy nekünk tetszeni fog, de kb a felénél megkönnyebbülve konstatáltam hogy tényleg jó. Szerintem nemcsak azzal haragították magukra a készítők a geek pasikat hogy nők a főszereplők, hanem azzal is hogy a két legtöbbet szereplő pasi közül az egyiknek jó a teste de szivacsból van az agya (Chris “Thor” Hemsworth szerintem nagyon élvezte, lubickol a szerepben), a másik egy valódi geek aki viszont nagyon rossz fej.

Végignéztük a Preacher első évadát, nagyon tetszett, szerintem a következő még jobb lesz. Cassidy ftw, mindig elnevetem magam ha eszembe jut hogy utálja a nagy lebowskit, bár nem tudom ez mért olyan vicces.

A véleményemet az Utóéletről az jellemzi, hogy 15 napja készítettem ide egy jegyzetet a címével, hogy majd írjak róla, ma pedig rá kellett keresnem hogy mi az. Valamennyire felelevenedett, egy magyar művészfilm, közben nem nagyon tudod hogy mi van és a végén sem. Közben kifejezetten szenvedtem és alig vártam a végét, utólag kicsit jobbra értékeltem (eszembe jutott egy-egy részlet és utólag tetszett), de ezek szerint 2 hét alatt teljesen elfelejtettem, ami biztos az én sekélyességemre utal.

Elkezdtük nézni a Lucifert, az elején a sztori is borzasztó lapos (főleg nyomoznak és évődnek, ó ilyet még nem láttunk), most már kicsit kezd felpörögni. Sajnos a castingban a tehetség rovására helyezték előtérbe a kinézetet, de még nem is néznek ki jól mert mindegyik műnek, megcsináltnak tűnik, ami tovább rontja az élményt.

Végre megnéztük az Aljas Nyolcast, engem a Kutyaszorítóbanra* emlékeztet leginkább Tarantino többi filmje közül: sok férfi be van zár(kóz)va egy helyre, vannak a lényeghez nem kapcsolódó beszélgetések, melyek számomra mindkettőben viszonylag érdektelenek, a vége felé a férfiak egyre hangosabban nyögnek-üvöltenek különböző véres és undorító sérüléseknek köszönhetően. Csak itt még van véres hányás is (sok-sok, egy része az egyetlen női szereplő arcán landol), valamint az egyetlen női szereplő arcán szétfröccsenő és -kenődő véres agydarabkák. Egyébként az egyetlen női szereplő arcán korábban a saját rászáradt vérét csodálhatjuk hosszan egy orrba vágást követően, majd raguval is arcon öntik. Azzal talán nem spoilerezek ha elárulom, hogy a sztori a szokásos módon fordulatokban teljes és lebilincselő.

Meg elolvastam a Pale Blue Dotot, ezzel arányban nő az érdeklődésem a csillagászati hírek iránt. Sagan egy csomó mindent megjósolt ami tényleg úgy lett.

 

*a Kutyaszorítóban tetszett a legkevésbé Tarantino filmjei közül, de szerintem ez a szövegből is kiderül

Nudli, az érzelmek és a texasi láncfűrészes mészárlás

Újra eszembe jutott az a hipotézisem, hogy Nudli nem viseli túl jól a meghitt, érzelemteli helyzeteket. Annak idején többek között abból jutottam erre, hogy egyszer amikor kedvesen átöleltem, teljes erőből felugrott és a fejével szétcsapta az állkapcsom. Úgy értékeltem hogy ahhoz már elég idősnek kéne lennie hogy összekösse hogy ha a feje fölött van a fejem és felugrik akkor belém fog ütközni, de lehet hogy én gondoltam rosszul.

Most meg akkor jutott újra eszembe, amikor nézte a Merida a bátrat és lelkendeztem hogy nem is tudtam hogy ez ilyen jó film, és azzal támasztottam alá hogy tényleg tetszett, hogy nem temetkeztem a laptopba hanem újra meg újra kilestem mert érdekelt a sztori, neki pedig eszébe jutott hogy korábban azt meséltem az ötven első randiról, hogy ahányszor meglátom a tévében kapcsolgatás közben, mindig odaragadok és végignézem. Ennek együtt örültünk, majd elkezdte piszkálni Bercit és indult a visítozás. Viszont ma be is tette az ötven első randit, végig is néztük, a vége nagyon megható, utána pedig besértődött Bercire és elkezdte szívatni.

Ez is egy olyan tulajdonság (hogy kényelmetlenül érzi magát érzelmes helyzetekben és kilép belőlük) amit nem tudok eldönteni hogy nature vagy nurture eredetű. Nem nehéz az érzelmi gátoltság sémához kötni, a sémákat pedig részben a velünk született tulajdonságok, részben a korai élmények alakítják ki.

Mostanában a filmekre (ezen belül a horrorfilmekre) tolódott Nudli érdeklődése (nem engedünk neki horrorfilmet nézni mielőtt valaki hívná a gyerekvédelmet) (de elég durva részleteket lát sajnos különböző videókban). Apu felhívta a figyelmét az 1001 film amit meg kell nézned mielőtt meghalsz című könyvre, most kb megtanulja fejből az összeset meg hogy melyik mikor készült, most éppen érdekes triviákat mesél róluk, pl hogy a világ legijesztőbb filmje az Ördögűző.

Most meg elolvasta amit írtam, az a kommentárja hogy eddig is tudta hogy mikor készült az összes horrorfilm. Az érzelmekről meg hogy tényleg gyakran nyálasnak tartja őket és kipattan a helyzetből, máskor meg csak unatkozik és elkezd valamit csinálni. A fent említett helyzetben sehogy sem érezte magát, átlagosan.

Amire a múlt hétből szeretnék emlékezni

Befejeztük a Stranger Thingst, nem a sztori miatt tetszett nagyon hanem a karakterek miatt, sok jó szereplő és jó színész volt benne.

(a mr robot aktuális részére nem)

Nudli kérte hogy nézzük meg együtt a Zootopiát, ő már többször látta. Sajnos úgy tűnik túl magasra kerültek az elvárásaim, borzasztó klisésnek és szájbarágósnak éreztem a történetet, de persze szuperül nézett ki és néhányszor nevettem is. Csak az nem derült ki számomra hogy mit esznek a ragadozók, de lehet hogy nem figyeltem eléggé.

Amikor este 11-kor hazafelé autóztunk a sürgősségiről, a hároméves már jókedvűen nézegette a kocsi ablakán keresztül a csillagokat, és közölte hogy néha azt szokta képzelni hogy igazából kicsik és közel vannak. El akartam neki mesélni hogy én meg azt szoktam képzelni hogy az ég egy fekete lepedő amin csak apró lyukakon keresztül látszik át a mögötte levő fényesség, de már nem figyelt rám, de a szülei igen.

Az Aszódi Kisáruház, ahol kivétel nélkül minden kapható. És a tőle srégen levő virágbolt, ahol nem bajlódnak az idényjellegű holmik elpakolásával így az ember egész évben tud valentin napra, ballagásra és halottak napjára is vásárolni. Itt Nudli már elég nehezen bírta a várakozást és azt is megunta hogy a kedvenc moziban látott filmjeinkről kérdezgessen minket, de szerencsére Gé mentő ötletként kikereste a telefonján az appot ahol az összes általa nézett film szerepel és csoportosítható aszerint hogy hány pontot adott rá, a következő 20 percben Nudli ebből olvasta fel a tízeseket és a kilenceseket.

“Ájszupidej, galapupidej!” (=einsteigen bitte, zurückbleiben bitte)

Megnéztük a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant, az volt róla a benyomásom előtte hogy vagy nagyon tetszik az embereknek vagy nagyon nem, én valahogy mindkettőt megtapasztaltam (mondjuk ez tényleg különleges élmény, nem hiszem hogy gyakran előfordult már) – miközben néztük, kifejezetten idegesített hogy ennyire balfék a főszereplő, ennyire nem ebből a világból való, mi történik, miért, mi ez az egész. A színészi játék, hangsúlyozás is gyakran bosszantott, de lehet hogy ez az én hibám. Közben csak a busz után futós rész tetszett, meg  az oravec dávidos (vagy ki). Viszont utána ahogy egy-egy jelenet felidéződött bennem, mégis tetszett, bár továbbra sem értem hogy mi volt ez az egész, de lehet hogy ez is az én hibám.

A baba illata, mosolya, puha meleg keze a nyakamon.

Miközben sétáltunk Nudlival, végigmesélte a The Evil Within nevű játékot, aminek a megnézte a végigjátszását, és miközben figyeltem (vagy igyekeztem úgy tenni mint aki figyel, pl “hú az durva”, “akkor ő nem ember hanem valami természetfeletti lény?”, és “ő egy fordított vámpír ha a tükörben látszik de szabad szemmel nem” jellegű közbevetésekkel) visszagondoltam a régi szép időkre, amikor még barátok voltunk gyakrabban találkoztunk Imppel és elmesélt filmeket pl a Játsz/ma-t, meg valami hurrikánost, de úgy hogy nemcsak azt tudtam hogy mi történt a filmben hanem azt is hogy mi volt benne cikis/szánalmas/logikátlan.

És nem is tunyultam egész nap hanem tevékeny is voltam, hiszen sétáltunk és fagyiztunk Nudlival* és vásároltunk is (pl csúnya, de a világ legkényelmesebb nadrágját és foszforeszkáló műkavicsokat), és kitisztítottam a patkánykákat.

*note to self: soha többé nem szabad gyömbéres lime fagyit venni, a biztonság kedvéért sehol**

**most voltam életemben legközelebb ahhoz hogy fagyit kidobjak

Bercinek a szociális-kommunikációs skilljei nem ezer százalékosak (amúgy tök jók, elég jók nem elégedetlenkedek meg semmi, köszönni is szokott, csak barátai nincsenek és 90%-ban youtube nézéssel foglalja el magát), Nudlinál meg a harmadik területen tudnám felsorolni hogy évek óta mindenhova magával hurcol két műanyag legódarabot, amikkel családi körben úgy játszik hogy tartja a kezében közben fel-alá járkál, sziszeg és elképzel különböző jeleneteket, szeret ezerszer megnézni filmeket és ezekből szívesen idéz, lenyűgözik az állatvilággal kapcsolatos adatok amiket megjegyez és elsorol (a magas épületek elmúltak, jöttek helyettük horror sztorik), kiborul ha valaki nem ér haza a buliból éjjel a terv szerint hanem csak azután hogy el kellett volna indulni a táborba, ezért másvalaki viszi késve, meg akkor is amikor eltűnik a toll amit könyvjelzőként használ és nem hajlandó semmi mással helyettesíteni, helyette valódi erőfeszítést tesz a keresésbe és meg is találja, régen csavargatta a haját most meg grimaszol, ugyanazt a háromféle kaját hajlandó megenni, de közben meg vannak barátai, mesél a napjáról és a harry potter ötödik részét olvassa. Jól elosztották egymás közt a kis vonásaikat.

Vasárnap megnézték a Szenilla nyomábant, utána kérdezgetni kezdtek a rövidtávú memóriazavarról, eszembe jutott a Memento de mondtuk hogy azt még nem nézhetik meg, viszont aztán eszembe jutott az 50 első randi is és meg is néztük, és mindkettőjüknek tetszett (ezredszer is rátapadtam, de most legalább nem sírtam).

Úgy tűnik ma csak arra voltam hitelesítve hogy megnézzem a Neveletlen hercegnő 5-öt Alice tükörországbant, amit nem is Tim Burton rendezett de azért egész jó. Órák óta próbálom összeszedni az erőmet hogy írjak a Catch-22-ról de nagyon nagy a kísértés hogy végül annyit írjak hogy hát tetszett.

Eddig valahogy kimaradt, tinikoromban olvastam az Isten tudját, elképesztő hogy mennyire más, sokkal emberibb szemszögből láttatja az ószövetségi történeteket, nagyon okos és elgondolkodtató könyvnek tartottam akkor is ha akkoriban épp egész másként képzeltem az ott leírtakat. Lehet hogy egyszer belekezdtem a Catch-22-ba angolul de letettem mert semmit sem értettem (ezzel most is így voltam az elején, nem is csak a nyelvezet miatt, hanem mert annyira hirtelen csöppenünk bele egy teljesen ismeretlen világba, hirtelen ezer ember tűnik fel Yossarian körül akiket nem ismerünk, így nem tudjuk semmihez kötni a velük történteket. Nekem Major Major és Colonel Scheisskopf környékén kezdett körvonalazódni a sztori, lett egy váz amire rá tudtam építeni az épp aktuális fordulatokat.)

Meg még az volt hogy nem tudom hogy láttam-e filmen vagy csak egy nagyon intenzív jelenetet láttam de csak az maradt meg bennem ilyen homályos-rémálom-szerűen (Snowden). Először örültem hogy a könyvben ez nincs olyan képszerűen kidomborítva de egy idő után látszódott hogy még várat magára a dolog. Szóval összességében borzasztóan nyomasztó de zseniális, el kéne olvastatni (meg a Két nap az életet Merle-től) mindenkivel akinek van beleszólása abba hogy legyen-e háború a földön, kár hogy ők olyanok mint Cathcart és Korn és úgyse értenék a lényeget.

meg akkor még gyorsan a moonról

ezért szeretek csak úgy kapcsolgatni az adók között, mert néha jó filmekre bukkanok amikről még nem is hallottam, olyan csatornákon amikről nem is tudtam.* elsőre persze nem az elejétől láttam, a robot arca tetszett meg amivel a fb-on már találkoztam mint egy ismerős profilképe, és hagytam a háttérben menni a filmet, aztán egyre inkább odaláncolódtam, meg Bercivel próbáltuk értelmezni hogy mi történik, végül jó későig fent is maradtam miatta, szerencsére ő a végére elaludt. úgyhogy másnap megnéztem az elejétől, vagyis csak az elejét terveztem amit még nem láttam, de aztán közben is voltak olyan részek amikre elsőre nem figyeltem, meg újra be is vonzott, meg eredeti nyelven jobb is volt (Kevin Spacey a robot hangjaként pl) csak azért nem néztem végig mert közben hazaért a család többi része és a vége nem volt túl szemrevaló.

másnap is találtam egy jó filmet de annak a címét nem jegyeztem meg, arról szólt hogy mikor már teljesen be van harangozva a marsutazás kiderül hogy valami nem működik jól de inkább nem mondják le hanem csak eljátsszák és az űrhajósok be vannak zárva egy hangárba a sivatagban. de az csak úgy tetszett hogy érdekes volt nem az elejétől háttérként, meg szintén nagyon későn volt vége amit nem vártam meg mert megelőlegeztem hogy mi fog biztos történni.

meg tényleg a Pulp is nagyon jó volt, arról jutott most eszembe hogy volt még valami aminek a végéről akartam írni, szóval ez nem annyira volt szerintem önéletrajzi ihletésű mint a többi Bukowski regény amit olvastam, ezt azzal is jelezte, hogy a főhőst, bár kinézetre és életvitelre úgy tűnt eléggé hasonlít rá, nem Chinaskinak hívják (de említődik Chinaski, mint seggfej író), és nem író hanem magándetektív, és azzal is hogy mindenféle természetfeletti dolgok történnek. szóval a végétől eltekintve jó.

 

*a szabálytalan intervallumú pozitív megerősítés a leghatásosabb.

Kedves naplóm, sok minden történt, betegeskedtünk Bercivel, aztán én újra mentem dolgozni, csütörtökön vettem tantum verdét hogy hátha végre elmúlik a torokfájásom és már tényleg sokkal jobb. Berci beszerzett még egy kis középfülgyulladást, de összességében már jól volt csak az antibiotikumot kell szedni, de tegnap fájt a felkarja, ma meg az alkarja. Nem tudjuk mi ez, nem tartom nyafogósnak, de annyira fájt neki hogy sírt. Úgyhogy még lehet hogy ezen a hétvégén is meglátogatjuk az ügyeletet egy fél napra.

Még előtte Berciék csapatban másodikak lettek a matekversenyen, ő egyéniben 16., Nudli meg idén 51. lett (a tavalyi tizedikhez képest elég nagy kontraszt), de aranyosan drukkolt Bercinek és végigunatkozta velünk a díjkiosztót. Nudlinak új, remélhetőleg átmeneti szokása a sikítozás (ez csak azért ugrott be mert épp az Eye of the Tiger bevezetőjét sikítozza).

A HoC-ból a 3. évadnál tartunk, ahhoz képest elmegy hogy mindenki szerint ez a legrosszabb. Nudlival megnéztük a Mentőexpedíciót és filmen is tetszett, jó volt hogy kiszedtek néhány bonyodalmat mert a könyvben már kezdett inkább irritáló lenni hogy mindig történik valami, az nem tetszett hogy mégis Matt lett vasember (a könyvben úgy emlékszem hogy a randinál kivételesen nem ő a hős aki megoldja a helyzetet, hanem valamelyik másik űrhajós miközben ő ájultan fekszik, de lehet hogy tévedek). Elolvastam a Kapcsolatot, teljesen más volt mint vártam, de tetszett, csomó nagyon érdekes társadalmi meg tudományos meg vallási kérdést vetett fel. Majd lehet hogy megnézem a filmet is, csak félek hogy a szerelemi szálra van kihegyezve ahogy a poszter alapján tűnik. Akartam még Sagant olvasni, de ha jól értem más regénye nincs, megpróbálkoztam a Cosmos-szal, minden mondatnál elkalandoztam, lehet hogy már az alapötlet elhibázott: egy ismeretterjesztő tévésorozatot könyvben megírni. Most a Demon-haunted worldöt nyúzom, szódával elmegy, könnyen elalszom esténként.

Várom a keddet mert nem kell dolgozni, és a pénteket mert akkor ha minden jól megy egy kis magány is jut.

Miközben olvasom vissza a blogom, és hogy milyen aranyos dolgokat mondtak a gyerekeim, Nudli nézi a Mátrixot miközben folyamatosan megjegyzéseket fűz hozzá vagy csak úgy random tényeket mesél el, pl. hogy régen a Mission Impossible-t Mission in possible-nek hallotta és nem értette mi az hogy küldetés a lehetségesben.

És elolvastam Merle-től a Védett férfiakat, nagyon jó volt, továbbra is nagyon jó stílusban ír(t 74.ben). Ma is aktuális, azóta sem rendeződött témáról. Kicsit mérges lettem rá amiért azt feltételezi hogy ha a nők szabad kezet kapnának, azonnal leigáznák a férfiakat (csak az a különbség köztük hogy agresszíven vagy hatékonyan). De aztán rájöttem hogy a férfiak is ezt teszik. Aztán meg arra hogy a könyvben az amerikai nők teszik, pl a franciák és a kanadaiak nem. És persze érdekes volt hogy ha fordított helyzetet lát az ember, mennyire elképesztően furának tűnik, a mostani meg olyan természetes.

A gyerekek meg aranyat farmereltek a lego movie xbox játékkal.

Most meg pont megy az üvegtigris 3 a tévében, annak idején nem néztem meg mert az első két rész nagyon fájt, a harmadik így egész szórakoztató hogy bármikor kikapcsolhatom.

spoiler nélkül megnéztük a star warst, és csak azt akarom mondani hogy a drága vip jegy esetében talán még húsbavágóbb hogy béna a vászon elhelyezkedése néhány székhez képest, én pl így láttam végig a filmet:

IMG_2103

Jaj meg az is vicces volt az agymanókban ahogy a manók random feldobálják a régi béna reklámzenét (vö: szétmegy a fejem és a buszt is lekéstem, ill. we live in ce-e-tees).

A kis játékaimmal meg nemcsak az a gond hogy mindig, álmomban is színes cukrokat rendezek sorba, és ha ránézek egy emberre gondolatban elkezdem huzigálni a szemeit meg az orrát, hanem az is hogy kettőnél is eljutottam oda hogy a barátoktól kell segítséget kérni vagy fizetni hogy megnyissa a következő pályákat, de elvből nem adok ki valódi pénzt ilyesmire, a barátaimat meg nem szeretem zaklatni, én is utálom ha ilyesmivel zaklatnak, le is tiltottam az összes népszerű játékot. (szóval az a kérdés hogy ki játszik még a candy crush sagával (bár ott három nap után megnyílik az új pálya) vagy a candy crush soda sagával, akit nem zavar ha ilyen kéréseket küldözgetek neki, és ha még nem barátom a facebookon akkor az sem ha összebarátkozunk a facebookon. Vagy hogy van-e erre valami trükk.

Azért nem blogolok, mert most hogy már nem divat, elkezdtem játszani a candy crush sagával (meg még kettővel hogy teljen az idő amíg lesz új élet) és csúnyán rá is kattantam.

Befejeztem Hoess önéletrajzát, bár még mindenféle függelékek hátravannak. Borzasztó az egész, ingadozom aközött hogy egy lelketlen pszichopata volt mégis és hogy egy nagyon felelősségteljes, szabálykövető, bár nacionalista és fajgyűlölő, de mégis nagyjából átlagos ember volt, amilyenből lett volna helyette száz másik aki elvégezze a feladatot. Azt elhiszem neki hogy nem volt egy vadállat aki örömét leli mások szenvedésében, de ettől csak még riasztóbb hogy így is végigvitte. Nagyon testközelből és részletességgel írja le a történteket, és bár ismételgeti hogy őt is megviselték, annyira nehéz még ilyen távolból is olvasni hogy egyszerűen nem értem, hogy aki ezt átélte az hogy bírta ki, kilépni ugye nem lehetett, de miért maradt életben, miért nem őrült bele (bár most volt egy index cikk ami szerint Nürnbergben eléggé őrültnek tűnt, amnéziás volt és nevetgélt meg újságot olvasott a per közben). Úgy tűnt hogy fontosabb volt neki hogy rend legyen a táborában mint az emberek sorsa.

És megnéztem végre én is az Agymanókat, nagyon cuki, bár kicsit sajnálom hogy ha már kerestek modellt arra hogy hogyan működnek belülről az emberek, nem lett egy kicsit használhatóbb (hoki-személyiségsziget? ami ha szomorú vagy összedől és hirtelen nem tudsz hokizni?) (miért egy-egy alapérzelem irányítja a gondolkodásunkat, hogy dől el hogy melyik, ez változik vagy az anya már kislánynak is főleg szomorú volt, apa meg dühös? bár apa szinte sose dühös, inkább kedves, törődő, stresszes, csak egyszer kiabál rá a kislányra) (sémamódokkal szerintem jobban működne) (nem tudom hogy azt a gyerekek megértenék-e, de lehet hogy igen mert rímel arra ahogy tényleg működünk belül). Meg lehet hogy rosszul, de az ismertetőkből azt vettem ki hogy arról szól a film hogy a kislány hogyan küzd meg a depresszióval, pedig szerintem arról szól hogy a kislány szomorú a költözés után, és hogy az agymanói hogyan jönnek rá hogy a szomorúság is az élet része és helye van benne, miközben úgy tűnik a kislány az egészről mit sem tud. De végülis a lényege az hogy a kalandok során az agymanók és az elefánt bebarangolják az egész belső világot, hogy mindent bemutassanak, ami jó is lett.

Végignéztem a felhőatlaszt, de ugyanaz maradt a véleményem mint fél óra után volt, hogy attól nem lesz valami művészet és érték hogy a 150 szereplőt 10 színész játssza el és vigyáznak hogy egy szál ne folyjon egyhuzamban 2 percnél tovább (jó, a vége felé akár 3 percig is) és egy szálon belül se tartsák az időrendet, és attól sem hogy egy narrátor (vagy tíz?)  Coelho idézeteket pufogtat. És attól sem hogy nehezebben érthető mert kicsit átizélték a nyelvet hogy látszódjon hogy sokkal később van. A maszkok némelyike pedig kifejezetten illúzióromboló.

Tetszett a Nightcrawler, idővel túltettem magam a sztori általam vélt logikátlanságán valamint a pszichopátián való elmélkedésen és leesett amiről szól, hogy bár gondolom nem igaz történet de akár meg is történhetne és valószínűleg a határán táncol annak ami történik is, hogy egy olyan világban élünk ahol ez megtörténhet, tényleg élnek ilyen emberek és tényleg megnézi a nép az ilyeneket a tévében. Először a 9/11 idején szembesültem ezzel, nehéz volt nem leolvasni a riporterek arcáról és kihallani a hangjukból hogy nem is képesek őszintén elszörnyülködni a történteken mert alapvetően majd elájulnak a gyönyörűségtől hogy ez milyen nézettséget fog nekik hozni.

Sikerült addig halogatni a készülést holnapra amíg jó késő lett, végül elkezdődött a Never let me go a tévében, és az elejét úgyse láttam úgyhogy most megnézem, (de lehet hogy a közepét se), fel is bosszantottam magam mert oké hogy belevették a címet adó dalt a kazettán, de a könyvben amikor nagy átéléssel hallgatja Kate és táncol rá, nem a kígyó barátnője látja meg hanem a Madame és elsírja magát rajta. Ami fontos, mert arról szól hogy bár kicsit irtóznak tőlük a sima emberek, a Madame akkor kapott egy újabb bizonyítékot hogy ők is ugyanolyanok és ugyanúgy vannak érzéseik.

Mondjuk az se rémlik hogy Miss Lucy-val az lett volna a nagy konfliktus hogy elmondja mi lesz velük. Szerintem azt tudták, úgy nevelték őket mintha ez lenne a természetes, és Miss Lucy azzal nem értett egyet hogy kreatívkodjanak, mert nem látta értelmét, mert nem értette hogy igazából azért gyűjtik a műveiket a tanárok és a Madame hogy bebizonyítsák a sima embereknek hogy a klónok pont ugyanolyanok mint ők és kegyetlenség ami történik, hogy abbamaradjon. De hát nyilván leegyszerűsítik és a szerelmi szálra hegyezik ki.

Kéne olyan film, amiben olyan filmekről beszélgetnek amikben filmekről beszélgetnek, például hogy “a Barátság extrákkal* főhősei kibeszélik a romantikus filmeket amikben mindig olyan aláfestő zene szól amilyen érzelmet kell érezned a jelenet alatt, közben ott is ez van”.

*ez egyben gyónás is

Vettünk egy Agymanók könyvet, Berci azt tanulmányozza: “Fura hogy Riley agymanói között van fiú és lány is, de az anyukájáé mind lány és az apukájáé mind fiú.” “És a tudatközötti és a tudatkörüli? Ezekkel mi lesz?”

Én nem láttam a filmet, de a könyvből nagyjából kiderül a sztori. Kár hogy az agymanók nem sémamódok, csak azt még nehezebben lehetne érthetővé tenni gyerekeknek (meg még nem is alakultak ki teljesen gyerekkorban), szóval igazából egy felnőtt filmet kéne készíteni amiben a szereplőkben a játékos és a sérülékeny gyerek, a kritikus és a jó szülő, különböző megküzdési módok és az egészséges felnőtt küzdenek a dominanciáért. Vagy lehetne elemzéseket készíteni filmekről, pl a true detective-ben collin farrell folyamatosan eltávolodott önmegnyugtató módban vedel meg ilyesmi.

Elolvastam a God Delusiont, az elején szörnyen ellenszenvesnek tűnt a pasas (lehet hogy jobb lett volna az önző génnel kezdeni, hátha ott még szerényebb), ez kicsit meg is maradt végig, szerintem túl sokat használ nem mindenki számára érthető szavakat, kifejezéseket, illetve utalgat mindenféle tudományos meg műveltségi izére, hogy fitogtassa az okosságát. De lehet hogy az utalások nagyobb része az amerikaiaknak és/vagy a briteknek érthető. Arról meg nem ő tehet, hogy közép Európában nem annyira egyértelmű azonosulni azzal hogy az ateistákat lenézik, üldözik és csak a hívőség elfogadott. Viszont magamat is meglepve összességében kifejezetten tetszett, és meggyőző is amit ír.

A gyerekek pedig megnézték a Chappy-t, láttak már ilyen véres-lövöldözős filmeket, szerintem ez abban volt új szint hogy nincsenek olyan egyértelműen elkülöníthető jók meg gonoszok mint a halálfalók és az aurorok, vagy az autobotok és az álcák. Ja meg előtte az Inceptiont, én azt mondtam nem fog nekik tetszeni, mert nem fogják érteni, de értették és tetszett nekik (fura hogy amikor láttam, kifejezetten tetszett, de utólag úgy gondolok rá mint egy unalmas film túl csavaros sztorival, amit ha leveszünk csak némi szenvelgés marad). Most meg az Interstellart nézik, kellett egy kis idő amíg Nudli megértette hogy itt figyelni kell ha követni akarja, nem cseveghetünk közben mindenféléről, pl hogy mihez kezdenek a hajléktalanok egy homokviharban. Illetve nem értette meg, most arról mesél hogy egy űrruha 18 millió font, és 100 kiló, de az űrben csak 10, és aranyozott a sisak hogy ne bántsa a szemüket az erős fény. Most meg utánozzák a robot járását.

Ezt például szerintem szinonímaszótárral írta:

It is tempting to think (and many have succumbed) that to postulate a plethora of universes is a profligate luxury which should not be allowed. If we are going to permit the extravagance of a multiverse, so the argument runs, we might as well be hung for a sheep as a lamb and allow a God. Aren’t they both equally uparsimonious ad hoc hypotheses, and equally unsatisfactory?

De néha kicsit humoros is:

It apparently didn’t occur to Mr Blair that, if the OFSTED inspectors give a rave report to a school whose head of science teaches that the entire universe began after the domestication of the dog, there just might be something a teeny weeny bit wrong with the standards of the inspectorate.

Kb ezek a kedvenc filmjeim, (oké nem egytől egyig, a gone girl pl egyáltalán nem kedvencem, meg van amit nem is láttam), viszont a szöveg kétségbeejtő, csak beleolvasgattam, de ha más is így tenne, tudnia kell, hogy nincs olyan hogy bipoláris személyiségzavar, a nárcisztikus személyiségzavar nem a neurózisból leépülés által kialakuló nagyon súlyos állapot, a szkizofrénia esetén nem lakik két külön személyiség az emberben.

Nagyon tetszett a Juliet Naked, el is kezdtem gondolkozni hogy lehetne ebből is film, mondjuk Hugh Grant pont nem lenne jó Tuckernek, mert bár elég öreg hozzá, viszont túl angol. Duncanről meg sehol sem írják hogy kisfiúsan jóképű, bár a filmekben mindig mindenki szebb mint a könyvekben, a Perks of being a wallflowert nem is tudtam emiatt megnézni. Annyira tetszett a Juliet naked, hogy vágytam még egy kis Hornby-ra és elolvastam az About a Boy-t, az is aranyos, tetszett de nem annyira. Az elején túl nyomasztó, ami aztán feloldódik, csak valahogy mégse keltette bennem azt a meghitt nyugodt érzést (hogy végül minden rendben lesz) mint a JN. Vagy mondjuk a Long Way Down (amiből semmi konkrétumra nem emlékszem azon kívül hogy “It’s not me, it’s you” és hogy nagyon tetszett). Van egy olyan érzésem Hornby-ról hogy akik nem olyanok mint ő azokról próbálja elképzelni hogy hogyan gondolkodnak és nem mindig sikerül neki. Ezt főleg a How to be goodban gondoltam, amikor a nő bizonygatja magának hogy ő jó ember mert orvos. Meg elborzad hogy milyen ellenszenves gyereket neveltek, de szerintem ha a gyerek ellenszenves lesz akkor a szülő is az és nem veszi észre. Az About a boyban meg Will ugye nem dolgozik, de nagyon sok energiát öl bele abba hogy kitöltse az idejét, és kicsit retteg is hogy mi lesz ha nem sikerül. Szerintem én ha nem akarnék dolgozni, akkor nem szenvednék attól hogy túl sok időm van, ha meg igen, akkor dolgoznék. De lehet igazából én gondolkodom furán.

Most a Malevilt olvasom, és az is nagyon tetszik, fura hogy a stílusa nem más Merle-kre emlékeztet, hanem William Wharton Áttetszőjére. Még nem fejeztem be, de bennem ilyen kicsit idealisztikus képet fest az emberekről, hogy meg tudják őrizni az emberiességüket és az egymás iránti jóindulatot nehéz körülmények között is. Ami megnyugtató érzést kelt.