Mit is, mit is.
Először is, okultam az előző esetből és a Zöld Macskában ma forró csokit választottam, és az finom volt, csokis. Ma az intenzíves srác is csatlakozott hozzánk és tovább fejtegettük az “ugye azért nem vagyok olyan rossz szülő” témát, bár ő apaként kicsit kilógott a sorból, mert nem kiabál a gyerekeivel, mert kevesebbet látja őket és akkor is kevésbé fegyelmezi és türelmesebb mint az anyukák, =mert srác.
A minap relaxáció közben a biztonságos helyre egy hajó ugrott be a nyílt tengeren, térerő nélkül.
“A domb tetejéről elébe táruló látvány mindenért kárpótolja Hortenziát”
Ez bmeg egy szurikátáról szól.
Később még érdekes lehet, hogy mostanában főleg pedofil papokról és sikkasztó politikusokról van szó a hírekben. Ja igen, meg homicid elmebetegekről.
férj: Ma is elememben voltam a tanáriban, valahogy a hermafrodita pornóra terelődött a szó. Persze én tereltem oda.
sulemia: ühüm.
f: Chicks with dicks.
s: Én is arra gondoltam. Mármint a Shop Stopra gondoltam.
f: Aha, én is. És óriási felzúdulás volt, mindenki kiakadt, én meg, mi a baj, It widens your horizon.
s: És megkérdezted tőlük hogy megpróbálták-e már orálisan kielégíteni magukat?
f (elgondolkodik): Ilyesmit nőktől nem annyira szoktak kérdezni. Szerintem nekik még nehezebb.
Az a baj, hogy ha a férjemmel beszélgetek, sosincs olyan hogy a végén ő mondja hogy na ez már tényleg durva.
Úgy ünnepeltem a szülinapomat, hogy munka után elmentem anyuékhoz megmondani hogy ne vegyenek nekünk lakást, aztán itthon ettünk cba-s somlóit, most pedig készülni fogok a holnapi kiselőadásra. Nem, nem vagyok 11 évvel idősebb agnusnál.
Sosem értettem, hogy az úgynevezett “keresztény értékrend”-hez hogyan tartozhat olyan szorosan hozzá a gyűlölködés, ítélkezés, kirekesztés, vagy éppenséggel a zsidógyűlölet. Egyszer régen ezt neki is szegeztem a férjemnek, de ő valami olyasmit válaszolt, hogy hát a politika ide is betette a lábát.
Miközben meg úgy emlékszem, hogy Jézus annak idején sokat lógott együtt kurvákkal, bűnözőkkel, rablókkal, házasságtörőkkel, meg éppenséggel APEH ellenőrökkel is. Úgy képzelem, hogy a melegekkel is szót értett volna, más kérdés hogy hozzátette volna hogy “többé ne vétkezzél”, csak éppen neki ez még nem azt jelentette hogy le is kell köpni az illetőt.
Meg azt se értem, hogy a konzervatív értékeket képviselő emberek ezeket mért sajátítják ki, és mért gondolják egyértelműnek, hogy ha valaki liberális és elfogadja a másságot, az rögtön sárba is tiporja mondjuk a házasság, a család vagy a hazaszeretet eszméjét. A valóságban gondolom mindkét táborban van ilyen meg olyan ember is. (pl., de tényleg csak elméleti példaként, rasszista liberális vagy hazaáruló konzervatív) (vagy akár normálisan gondolkozóak is előfordulhatnak itt-ott)
Ez most így a szóvivő kapcsán, bár a férjem szerint nem azért kellett lemondania mert jobbikos létére toleráns hanem mert más képet festett magáról mint aki.
…de óvatosabban, mivel komolyan felmerült a lehetősége hogy tényleg létezik olyan személy, aki még nem látta.
És milyen bájos már, hogy a folytatást a saját kedvükért írták meg és forgatták le a főszereplők és a rendező, és milyen érdekes, hogy első felületes rátekintésre Ethan Hawke nem tűnik szívtiprónak vagy különösen magával ragadó személyiségnek, aztán tessék, és bár lány mivoltomnál fogva nem állíthatom biztosra, de szerintem Julie Delpy is ilyen, és milyen jó, hogy egész valódinak tűnő embereket játszanak, akik sokszor nem azt mondják amit gondolnak, hanem mindenféle mást, de mégis elhangzanak a fontos mondatok is, és hogy mindennek ellenére sikerült megmaradniuk a giccs innenső oldalán, anélkül, hogy mind nyáltengerbe és naplementébe fulladtunk volna.
Az nem lehet hogy még csak ne is csókolózzanak! Vagyis hogy ne mutassák, persze, romantikus vagyok, vagy nem is tudom mi, az én verziómban mindenfélét csinálnak utána, de ez akkor is hihetetlen kitolás. Még az első résznél is rosszabb, ott legalább történik valami, és azt hagyják félbe.
Mert egyébként ugyanolyan, az első perctől vibrál a levegő, sétálnak, mindenféle járművekkel utaznak, beszélgetnek lényegtelen meg lényeges dolgokról, várjuk a csókot. Na de a vége, komolyan, erre nem találok szavakat.
Mondjuk a szinkron se valami nagy szám. Meg kell néznem eredetiben is, hátha úgy lefekszenek, vagy legalább csókolóznak. Mindenesetre nagy-nagy butaság volt egyedül nézni. Aki még nem látta ezt a filmet, de szeretné, az ne olvassa el ezt a bejegyzést, és majd ne egyedül nézze meg (hanem olyasvalakivel, akit kedvel, obviously).
Na jó most rászálltam a youtube-ra, és természetesen fényévekkel jobb eredetiben.
Impatient már régóta bíztatott a 3d szemüveg beszerzésére, hogy rendeltetésszerűen nézhessem a képeit (mert natúrban már megnéztem, de az mégse ugyanaz). Kitartó munkájával, időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve végre szert tettem rá, és meg is lett a gyümölcse:
Ha valakinek nincs szemüvege, az Atlantis legóhoz ingyen jár.
Így az is bebizonyosodott, hogy ha egyszer eljutunk az Avatárra akkor fogom látni 3D-ben, és megnőtt a valószínűsége, hogy szédülni fogok tőle.
Megkaptam a papírt, végre jogosult vagyok a dilidoki cím használatára.
Szóval az volt, hogy 1 felvétel, 1 ambuláns, 2 záró, 2 megbeszélés, az átadó megírása (és az elmaradhatatlan ebéd) után hazasiettem (nem ebéd után, az középen volt) (meg egyáltalán, ez nem időbeli sorrend), lefektettem a gyerekeket, mikor végre elhalkultak, szenvedtem azon hogy pakolni kell, pakoltam, hajat mostam, 5-6 mosásnyi ruhát összehajtogattam, megnéztem a Twilightot* (közben nosztalgiáztam, hiszen ehhez kötődik az első blogos élményem), fél3-kor lefeküdtem.
Másnap frissen keltem, Bercivel frissen elautóztunk a következő nyílt napra, végigunatkoztunk (kiderült hogy igenis a bemutatóórákban is van különbség, de az értelme nem, hiszen Berci váltig állítja hogy tetszett neki a tollbamondós “ne rakd keresztbe a lábad” tanítónéni, különös tekintettel arra hogy Levi is ide fog járni), visszaszállítottam az oviba, hazajöttem és pakoltam még egy kicsit, elmentem pszichoterápiás képzésre, (ahol egyébként ügyes voltam), hazaugrottam pisilni, elmentem az oviba a gyerekekért, az ovi előtt megvártuk Apát, bevágódtunk a kocsiba és elautóztunk Grünauba (Nudli: Milyen szuper ez a hosszú utazás, mindjárt elájulok!).
Grünauban volt síelés, hóesés, napsütés, mínuszok, net ugye nem, népes család, bosszúság, öröm, sachertorta, gőzgombóc, köhögés, tüsszögés, orrfújás (az utóbbiak főleg körülöttem, nem belül).
Tegnap még síeltünk, aztán összekapkodtuk a cuccokat és hazaautóztunk, útközben felhívott a főnököm és bejelentette hogy három kollégám kilépett, 8-ra már itthon is voltunk, de Nudlinak szokás szerint sikerült 10 perccel az érkezés előtt elaludni.
Ma elvittem a gyerekeket dokihoz, kiváltottuk a gyógyszert, hazajöttünk, a férjem elvitte magát orvoshoz, hazajött, a 91 felhalmozódott blogbejegyzésből elolvastam 9-et, készítettem ebédet (az egyik specialitásom: spagetti üveges szósszal, mesterien tudom leszűni a tésztát), ettünk, elmentem boltba ennivalóért és még több gyógyszerért, hazarohantam, elvittem Bercit fejlesztésre, elaludt a kocsiban, felébresztettem és elvonszoltam a címre, megvártam, hazahoztam, nagyjából lezajlott az esti program, és most itt vagyok.
Most pedig elolvasom a 97 bejegyzést (közben szaporodik) (most egy kicsit ne írjon senki köszi).
*Az úgy volt, hogy a hajtogatás közben muszáj nézni valamit, és a tv-ben többszöri végigzongorázásra sem adódott semmi nézhető, ezért kitaláltam hogy filmet nézek, meg az is eszembe jutott, hogy délután kórrajzírás közben behallatszott a társalgóból a Mielőtt lemegy a nap, amit nagyon szeretek, de az elejét még nem láttam. A férjem távollétében sajnos nem sikerült fellelnem (utóbb kiderült hogy a DVD-n volt, aznap vette fel), viszont keresgélés közben rátaláltam a fent említett remekműre. Hajtogatáshoz teljesen jó volt, a röpködéstől eltekintve.
Most hirtelen belém nyilallt hogy ott lehet hogy nem is lesz net. Ebben az esetben, majd leszek. Ha lesz net akkor is leszek persze, sőt már hamarabb is.
Estefelé pedig zöld kakaót iszogattam az aneszteslány társaságában (azt nem írhatom hogy vele, mert ő rózsaszín (sic.) kakaót iszogatott), miközben jól kibeszéltük magunkat, különösen a rossz anyaság szempontjából, de azért egy kicsit az ijú nemzedéket is, akik nem mindig tesznek meg mindent hogy jó anyáknak érezhessük magunkat, és tényleg csak érintőlegesen, de az idősebb nemzedéket is érintettük, hasonló szempontok mentén.
Az előző ügyeletben elhatároztam, hogy korán lefekszem, és tényleg tízkor már ágyban is voltam a könyvemmel. 5 órával és 300 oldallal később pedig már aludtam is. Ma viszont ez a veszély nem fenyeget a “Hogyan vegyük rá betegeinket hogy bevegyék a gyógyszert” ” Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre, alcím: Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában?” című remekművel.
nightswimming 