Nem mondhatom hogy kizárólag rossz volt az elmúlt 3 hét, mert csomó jó dolog is volt benne. Séták különböző erdőkben, madarak, virágok, gyíkok, több idő a szeretteimmel, függőágy az erkélyen, két személyes függőágy a kertben, filmek, a kint tomboló tavasz (nem értem hogy csinálja, de sokkal tavaszabb van mint eddig szokott, talán mert tökéletes az idő, szinte mindig süt a nap, és tisztább a levegő?), just dance-re ugrabugrálás, scrabble, online társasozás (főleg dixit és aranyásók), anyuékkal bár nem találkozunk de jobb a kapcsolatunk, eleget alszom (és jól!), írnak a kedvenc bloggereim (nem mindig vidámat, de akkor is jó hallani róluk), sőt még új blog is van: https://stokkersson.wordpress.com/.
Egy barátnőm most kérdezett rá Szicíliára, így rájöttem hogy ezért is hálás lehetek, hogy az egész előtt még eljutottam nyaralni, és semmi egyéb olyan programom nem volt amit vártam volna és le kellett mondani.
Rám egyáltalán nem igaz, hogy most kevésbé szoronganék mint eddig, amennyire vissza tudok emlékezni, végigszorongtam az életem, ehhez jött hozzá pluszban januártól a mi lesz ha, aminek egy része valóra vált, és még mindig bőven van mi lesz ha, amiket nagyon nem szeretnék hogy megvalósuljanak, de nincs ráhatásom, bármennyit mosom a kezem , itthon maradok és hordok (vagy nem hordok) maszkot, megbetegedhetnek a szüleim (bár ők is vigyáznak magukra) (de boltba csak elmennek, mert én kicsi vagyok és nem tudnám nekik mind elvinni szerintük), összeomolhat a rendszer, tönkremehet a gazdaság, állandósulhat és eldurvulhat a diktatúra.
De erre ugye igyekszem nem gondolni, mert nem visz előre, olyan keveset facebookozom amennyit tudok (csak ugye az összes orvosos csoportban csak ez ömlik amiken fent vagyok), tumbleren átmenetileg kikövettem mindenkit a posztol a vírusról. Mivel az a munkám hogy másokat támogassak lelkileg, így nem is igazán engedhetem meg magamnak, hogy eluralkodjon rajtam, és a gyerekek miatt sem. De igazából korábban sem uralkodott el rajtam soha, én abban vagyok nagyon ügyes hogy tudok a háttérben szinte non stop szorongani miközben teszem a dolgom.
Az életemben szinte minden kialakult rutin felborult, a nem rutin dolgokon viszonylag sokat agyalok hogy hogyan oldhatnám meg optimálisan, csak máskor egyszerre kevés ilyen dolog van ami új vagy még nem találtam rá ki valami jót, most meg minden egyszerre. Mellette stresszelek is hogy nem jól fogom megoldani, vagy megfeledkezem valami fontosról, az eddig is számos listáim is elszaporodtak, egyelőre még számon tudom tartani hogy melyik lista hol van, és mikor mit kell vezetni (szám gépen wordben, munkatársakkal közös file-ban, papírcetliken, a telefon noteszban, a valós noteszban).
Rengeteg dolgom volt/van amiatt hogy a munkámat itthonra kellett átszervezni, csomó extra hülyeséggel, pl vennem kellett egy programot, hogy ne kelljen fél életemet a postára rohangálással tölteni, drágán, ezért jól meg kellett gondolnom hogy melyiket, macerás volt az egész folyamat, most meg kéne tanulnom használni de közben még újabb váratlan nehézségek és további kapcsolódó intéznivalók is felléptek. Ez pl idővel rendeződni fog, és lehetőleg lesz egy jól működő programom ami vírustól függetlenül megkönnyíti az életem, csak ez még nem most lesz. Azon kívül a skype-ot használom a munkához ami furcsa, lekorlátozza a kommunikációt, bármikor megszakadhat és romolhat a kapcsolat, néha szokott is, úgy kell megoldanom hogy ne hallja más itthon, de mégis nagyjából decensen nézzek ki.
Eddig is szinte lehetetlen volt a munkaidőre korlátozni a munkát, bár próbálkoztam vele, most ez végképp szétcsúszott, szinte folyamatosan kapok emaileketés és üzeneteket amikre csak figyelni kell vagy válaszolni is, néha hosszan és okosan, vagy egyéb szervezéssel egybekötve. Nagyjából fel is adtam hogy munkaidőben dolgozzak, kb mindig csinálok mindent. A társadalomnak ahhoz a feléhez tartozom, akinek az otthonhoz eddig nem asszociálódott a munka, így ha nincs időhöz kötve rá is kell venni magam (ami általában több-kevesebb halogatással valósul meg). A skype-os részét nyilván nem vehetem félvállról, ha már eljutok oda teljesen ott vagyok a figyelmemmel, eszemmel és érzelmeimmel, csak furcsa ki-és beesni ebbe az állapotba az itthoni lazábból. Amiket csinálok, azok egy részéért kapok pénzt is, de úgy döntöttem hogy ebben a helyzetben ez az amit én pluszban bele tudok rakni a közjóért, hogy ha valaki megkeres, és tudok segíteni, “csak” az időmet és energiámat igényli, akkor megteszem.
A gyerekek is elég nehezen fogadták el kezdetben hogy mostantól nem 1-2 órát kell itthon tanulni hanem sokkal többet. Nudli sokat ellenkezett, mérgeskedett, mostanra már talán kezd belejönni. Nehezen dolgozta fel, hogy a szünet nem arról szól hogy nem kell járni iskolába, de mehet a barátaival pingpongozni és focizni a sportpályára, gyászolja hogy elmaradnak a sportrendezvények, és nagyon úgy tűnik az olimpia is, és azt is hogy a barátaival már soha nem fog egy iskolába járni, csak külön szervezéssel találkozhatnak majd ha egyszer ez elmúlik (ilyenkor főleg a haragját mutatja ki). Berci kezdettől ügyesen részt vett az online tanórákon, mostanra kezd kiderülni hogy a feladatokat szinte egyáltalán nem végzi el. Néha már legalább szól ha segítség kell, vagy legalább utólag ha valami nem jött össze. Szóval az ő motiválásuk is valamivel több energiával jár mint eddig, és gyakrabban van olyan nehézségük is amiben vagy azonnal kell segítség, vagy kicsit később is ráér.
Bercin látszódott már hónapok óta hogy nincs túl jó kedve, néhány hete hívott össze minket Gével és elmondta hogy nem kicsit nincs jól, hanem nagyon, és egyáltalán nem tudja mi segítene, segítséget kért tőlünk. Elkezdtem szervezni, mire oda jutottunk volna már csak skype-on volt lehetséges, ezt meg ő utasította el mert neki nagyon furcsa érzés. Azt találtam ki, hogy egy önsegítő könyvet olvasunk kettesben (én mint segítő családtag). Múlt hét szombat óta minden nap kicsit külön vonulunk, olvasunk és beszélgetünk.
Kezdetben úgy tűnt mintha egyre rosszabb lenne a helyzet, de valószínű inkább az történt hogy végre megnyílt és beszélt róla, és inkább csak kiderült hogy milyen rossz a helyzet, vagy még az is lehet hogy addig maga elől is elzárta az érzéseit, most meg megnyitotta a csapot és ömlöttek kifelé. Ennek és a kitöltött szűrőtesztek ijesztő eredményének köszönhetően végül szakemberrel együtt arra jutottunk, hogy a könyv mellett gyógyszerre is szüksége lesz – ennek a beszerzése a jövő hét projektje lesz. Hét vége felé elkezdődött a könyben az a rész ahol már feladatok is vannak, együtt csináljuk mert pont ez az egyik baja hogy egyedül semmit nem csinál, csak eszi magát rajta hogy kéne. Kicsit mintha a kedve is javult volna, most bizakodó vagyok, de reálisan azt kell mondanom hogy még nem vagyunk túl a nehezén.
Még nem jutottam el oda hogy készítsek magamnak napirendet, minden napra mozgással és örömteli tevékenységgel, azt hiszem ha már képes lennék rá (mert nem bénít meg a szorongás és jut rá úgy idő hogy közben nem feszélyez hogy mennyi minden más dolgom lenne épp), akkor már nem is lesz rá feltétlenül szükség, de majd lehet hogy fogok mégis.
nightswimming 