Hornby még mindig kedvenc, a State of the Union is jó volt, sorozat formájában fogyasztottam (azt hiszem eredetileg színdarabnak készült). 10 db 10 perces epizódból áll gyakorlatilag 2 szereplővel (látunk más embereket is, néha a főszereplők is megfigyelnek más embereket is, néhányszor beszélnek is velük pár szót, de túlnyomórészt ők ketten szerepelnek), egy helyszínnel, mondanám hogy bedaráltam de így elég viccesen hangzik. Arról szól hogy egy házaspár kapcsolata elromlott, ezért párterápiára járnak, és előtte mindig egy pubban találkoznak, ezt a részt látjuk mi az életükből (a pubot).

Aki a férjet játssza, őt egyébként is nagyon kedvelem (Chris O’Dowd), Rosamund Pike-ot viszont egyáltalán nem bírom, valamiért (vagy a feje, vagy a Gone girl miatt, vagy a kettő együtt) mindig újra és újra meglepődtem a reakcióján, általában negatívabbat és lekezelőbbet vártam. Ezzel szemben mindkét karakternek végtelenül kedves és szimpatikus a személyiségeés nagyon élőek a beszélgetéseik, pedig többször említik hogy milyen kevés közös van bennük és mennyire valószínűtlen hogy egyáltalán összeházasodtak, közben meg azt látom hogy a gondolkodásmódjuk, humoruk nagyon harmonizál. Ezt nem tudom így tervezte-e Hornby, vagy csak nekem érződik így valamiért. Szóval nagyon szurokoltam nekik hogy megjavuljon a házasságuk.

Ezen kívül láttam a Southpaw-t (egynek jó, nekem kicsit felszínesnek tűnt) (de Jake Gyllenhaal teste csodálatos, és a kislány is aranyos), és a Green Bookot (meglepően jó, cukik a szereplők, megdöbbentő, vicces, valamint szívmelengető jelenetek váltják egymást, valós történeten alapul, mint a jó sztorik többsége*, Mahershala Ali tetszett, Viggo Mortensent nem ismertem meg, de ő is tetszett, csak sajnáltam hogy ennyit kellett híznia a szerepért.

Ezen kívül valamennyit dolgoztam, még párszor voltam kosarazni, valamint röpizni, tollasozni és pingpongozni is, tényleg volt csillaghullás, és életemben először lepermeteztem a leandert és a cukorsüvegfenyőt úgy igazából, háromféle permetezőszer keverékével, fecskendővel kimérve az adagokat, védőfelszerelésben. Elég sokat aggódtam hogy mennyire szennyezem ezzel a környezetet, de a másik lehetőségem hogy a gombák, tetvek és atkák megölik a növényemet.

 

*elgondolkodtam hogy vajon mért nem hallottunk soha a zongoristáról (Donald Shirley), vajon mert ez annyira réteg cucc és nem foglalkozom vele, vagy egy hasonlóan tehetséges fehér zongoristáról azért hallottam volna

Befejeztem a Speaker for the Deadet (az Ender’s game egyik folytatása), nagyon tetszett, kicsit jobban mint az Ender’s game. Érdekes volt hogy amiatt hogy spanyolok (vagy kik) leszármazottai a főszereplők, kicsit ilyen spanyol szappanopera/ 100 év magány érzést keltett bennem (nagyívű családregény titkokkal, egymásba szövődött szálú cselekménnyel, megdöbbentő fordulatokkal, érzelmekkel)*, csak van még 3 értelmes faj az emberen kívül. Elég türelmetlen voltam a két fő titokkal szemben (spoiler1, saját felelősségre nyisd meg), hogy mikor derül már ki, de közben olyan ügyesen csepegtette az infókat Orson Scott Card hogy mire kiderültek már nem volt akkora döbbenet, viszont volt más amit nem tudtunk, és kiderült, és elég elborultnak tűnt, szabadon engedte a fantáziáját, de hát ez a jó a scifiben (a pequeninhok szaporodása) . A többit meg mi tudtuk, csak a szereplők nem, úgyhogy ők döbbentek meg nagyon.

Érdekes világban játszódik, ő is a párhuzamos evolúció elvét választotta amin belül lássuk be sokkal könnyebb regényt írni mint ha azt képzeljük hogy a másik világ annyira különböző a mienktől hogy esélyünk sincs megérteni (l. Solaris). Szimpatikusak a szereplők, O.S.C. egyrészt nagyon realisztikus abban ahogy az embereket látja, másrészt szerintem egy kicsit még mindig naiv, az egyéb fajokkal kapcsolatban ugye nem tudjuk, de jó lenne ha ilyenek lennének 🙂 A sztori izgalmas, fordulatos, elgondolkodtató, nincs túl hangsúlyos szerelmi szál (ez jó pont), a dialógusok kicsit furák, ez jobban belefér amikor másik fajjal próbálunk kommunikálni.

Van két fordulat amiket logikailag kicsit aggályosnak találtam, gondolom a történet miatt volt rájuk feltétlenül szükség, spoiler2.

Csak hogy hű legyek magamhoz, most az Ender’s shadowt fogom olvasni, ami 3000 évvel korábban játszódik.**

*ezt más scifi szerzőknél is észrevettem, hogy a szerző feltételezi hogy 3000 év múlva egy másik bolygón ennyire változatlan marad az emberiség, oké vannak kisebb változások, pl. az angolt máshogy hívják, és van egy új vallás, de a spanyol leszármazottak spanyolul beszélnek és katolikusok, a katolikus vallás sem változott semmit. csak hát nyilván megírni is nagyon nehéz lenne és olvasni is, ha minden máshogy lenne benne.

**trademarkom hogy a sorozatokat nem időrendben olvasom.

Continue reading

szóval jó ez a 160 grammos diéta, és tényleg szinte sose vagyok éhes, ha betartom az összes szabályt hogy mikor, mit, mennyit szabad enni, vagyis lefekvés előtt beáztatom a zabpelyhet, időben felkelek hogy időben tudjak reggelizni, beszuszakolom a reggeli és az ebéd közé valahogy a munka mellett is a tízórait, figyelem hogy ha az ebédben nincs 50 gr szénhidrát akkor egyek még hozzá, az uzsonnába is rakok lassan felszívódót, vacsira figyelem hogy meglegyen a 40 gr (ami a viszonylag ehető és emészthető kenyérből 4 szelet, elég para, szerintem életemben nem ettem ennyit vacsorára), de többet sem eszem soha az előírtnál, sosem eszem semennyi cukrot és fehér lisztet (de nem csak ilyen szinten hogy kakaós pali meg nutellás gofri, ami napokig kibillent, hanem hogy a husi panírjában se legyen pár gramm fehér liszt, mert az is bezavarhat állítólag), mindig olyan típusú szénhidrátot eszem mint kell, és mellé olyan és annyi fehérjét mint kell, intenzíven mozgok legalább heti háromszor egy órát, és nem vagyok a menzesz előtti két hétben, és nincs stressz. ha emellett arra is figyelek, hogy minden tejtermék zsírszegény legyen és ne egyek túl sok cukormentes sütit és nutellát, hízni sem fogok. kár hogy ehhez végtelen előrelátás és szervezés kell, úgy beosztani minden tevékenységemet hogy jusson idő enni, figyelni hogy legyen ott ahol vagyok olyan étel amit ehetek, minden teljes kiőrlésű kenyér és keksz összetevőit is meg kell nézni árgus szemmel, mert a biztonság kedvéért legalább a felébe raknak kis cukrot, magamnak kell készíteni a salátaöntetet, de az lenne a biztos ha mindent magamnak készítenék, csak annyi idő nincs a világon, és több évnyi kutatási háttér nélkül nagyon kevés olyan étel marad ami ehető és nem is bántja a gyomrom, de ezek nagy része sem túl finom, és az is kár hogy stressz mindig van. na jó lehet hogy nem mindig csak mostanában. szóval a lényeg hogy volt már olyan nap amikor nem voltam egyfolytában éhes, több energiám volt, és az biztos hogy sokkal kevesebbet van hányingerem és fáj a fejem, úgyhogy elvileg ha ügyes vagyok még jobb lesz majd. és akkor nagyon jó lesz nekem hogy sikerült az életmódomat optimalizálni, ami mindenki másnak is sokkal egészségesebb lenne, de azért lehet hogy néha kicsit fogom irigyelni azt aki megehet egy somlóit anélkül hogy utána napokig folyton éhes lenne.

Hetek óta felváltva érzem hogy minden rendben, csak kicsit túl sokat nyafogok, és hogy minden borzasztó, nincs kiút, nincs megoldás.

Pl.

– nem fér bele 24 órába a nap. akkor se ha nincs nagyon sok dolgom, szóval biztosan velem van a baj
– ehetetlen a cukormentes mogyoróvaj, amit egy vagyonért vettem. nehéz tartani a diétát, unalmasak a kaják, csomó nem ízlik és nem jó a gyomromnak amit ehetek
– nem nagyon szeretek politizálni, de kezdek komolyan rettegni azok miatt ami az országban történik (amellett hogy továbbra is dühít)
– emberek akarnak tőlem dolgokat folyton
– ha a gyerekeknek rossz kedve van, rossz a kedvük
– Bercinek most két tárgyból segítünk, ami miatt szóltak a tanárok, de vélhetően az összes többi tárgyból sem adott le semmit egyáltalán
– Nudli még mindig elég sokszor fel van háborodva ha valami feladatot meg kell oldania

VISZONT:
– Berci újra mosolyog, viccelődik, van élet az arcán, még a tanórákat is képes túlélni, sőt majdnem biztos hogy volt amikor élvezte is (online kvízzel játszottak). Olvassuk a kis könyvünket, mesél magáról, új oldaláról ismerem meg, tegnap pl. mutatott egy zenét amit akkor szokott hallgatni ha szomorú, aztán hosszan nézegettük az iskolai füzeteit, amikbe mindenfélét szokott rajzolgatni. Aztán megmutatta Nudlinak is, aztán Nudli is a hatodikos rajzfüzetét amibe kizárólag elmebeteg rajzokat készített, majd elveszítette, és a föci-tesitanár találta meg, aki azóta egyfolytában pikkel rá
– elkezdtem kommunikálni Berci tanáraival, kedvesek és megértőek
– eddig hármasban jártak kosarazni az apjukkal, de annyit nyafogtak hogy rossz páratlanul lenni hogy már kétszer elmentem velük én is, az a tapasztalat hogy sokkal többet segít párosan lenni mint amennyit ront a bénázásom.
– állítólag ilyenkor is van csillaghullás, a lyridák, ma megpróbáljuk megnézni hogy tényleg-e

5. hét örömök

Zoom pad thaiozás a barátokkal

Találtunk nem lezárt szakaszt a dunaparton, és csak másfél óra múlva jött szólni a polgárőr hogy a függőágyban heverészés nem megengedett tevékenység

Tesómék extra cuki képeket és videókat tesznek fel a gyerekekről

Van munkám

Tollasozás (bal kézzel is megy valamennyire)

Virágok, madarak, cicák (a tavasz tovább harsog)

Kijött a Cosmos harmadik évada