és a tévé is szemét, pont amikor fordítanom kéne, egy makulátlan elme örök ragyogása, gyűrűk ura, kémjátszma (nem ismertem, de hát brad pitt), apollo 13. ja hogy ha komolyan venném a munkát akkor ezt mind nem tudnám. úgy tűnik még mindig nincs elég közel a határidő. viszont a fényképek felpakolását a fbkra emiatt halasztom.

Vajon mi is vacsorázó hullák vagyunk?

szerintem jim carrey csak a komikus szerepekben idegesítő.

ismét konyhatündér

Jó ez a demencia, apróságoknak is tudok örülni, amiket terveztem, de kimentek a fejemből, és mégis eszembe jutnak. Például Ana sütis blogja, amiben emlékeztem hogy fagyi is van.

Tegnap végre elkészült a banános-mogyoróvajas fagyi amit a freeblog főoldalról töltöttem le annak idején. Kukoricalisztet nem kaptam, sima búzalisztet használtam helyette. A tapasztalataim, hogy elég munkás, de Gének nagyon ízlik, az állaga nekem is tetszik, az íze nem teljesen, talán a banán miatt. De ha már elővakartam a fagyigépet és még működik, több félét is kipróbálnék. Találtam is jókat.

féléves létszámellenőrzés

11/11 gyerek, 11/13 felnőtt, mérhetetlen mennyiségű kaja, most szerencsére nem nálunk összezsúfolva, hanem jó nagy teraszon és jó nagy kertben. A gyerekek bandáztak, rögtön el is képzeltem egy horrorfilmet amiben bandázó óvodások támadják meg a gyanútlan lakosságot. Itt nem történt ilyesmi, csak az ereszcsatorna szakadt le titokzatos módon.

A tolmácslánynak két fiú után lánya lett, jó kedélyű, nyugodt és jó alvó, de sajnos megerősítette hogy ez nem törvényszerű.

nem a győzelem a fontos

Végül aludtam is, meg le is mentünk biciklizni a gyerekekkel, most tanulnak, ezért ez a mi részünkről sok futással jár, és aztán boltba is elmentem, kevés sikerrel. Először nem kaptam szelepes búvárpipát, aztán gyerek-rövidnadrágot, aztán többször használható sütőfóliából csak drága és óriás méretű volt, marhahús csak holnap reggel lesz, meg kukoricaliszt se volt a fagyihoz, meg olyan bugyi sem amiből a múltkor egyet vettem hogy kipróbáljam, és tök jó. Utána még vettem egy fülhallgatót, ami elvileg fülre akasztós, de itthon kiderült hogy gyakorlatilag az akasztója egész máshol van mint a fülem, így a levegőben lebeg, viszont az is kiderült hogy nem is a fülhallgatómmal volt a baj hanem az mp3-al. Az obi pedig már pont zárt. Ja igen, kész a fürdőszoba a kórházban, minden szuper, örülünk, szinte fel se tűnik hogy a régi ronda gagyi ajtókat rakták vissza, csak az akasztók nélkül, és hogy felülről ázik két helyen, és hogy nincs benne wc-kefe, tükör, és polc sem.

a “kéne” szó hízlal

the following takes place in the kitchen:

“Aludni akarok, most rögtön. Az ebédet mindenképp meg kell várnom, ha már Gé nincs itt. Délután el kell menni boltba, már megígértem holnapra a husit, anyunak is meg kéne venni az ajándékát. Mogyoróvajas fagyit is csinálhatnék amit a múltkor letöltöttem. Sütit is kéne vinni a kertipartira. A fordításból pedig eddig összesen 1 oldalt készítettem el amióta elvállaltam. Hm, a diétás tejszínhab nem ugyanolyan finom mint a sima.”

amelyikben minden “érdekes”, talán a butulás teszi

Próbáltam vigasztalni magam, hogy milyen penge vagyok, úgy is elvégeztem az egyetemet hogy csak tizenkétszeri ismétlésre tudok megjegyezni egy idegen szót, de aztán a gonoszabbik énem kijózanított, miszerint az már 11 éve volt, tehát nyilvánvalóan butulok.

A hely tetszett, kóstolgattuk egymás kajáját, az asztalra csorgattuk (de csak mert csorba volt a kiöntő) és vedeltük a jázminteát, beszélgettünk a kaják* mellett zenetudásról, volt és tervezett nyaralásokról, kütyükről**, megterveztük a tea-és koktélivós, bangezős bulit, és egyszer sem kellett figyelmeztetni magunkat hogy kerüljük a benti témákat. Érdekes még nálam is halkabb emberrel barátkozni, főleg így hárman egymás mellett érdekesek vagyunk.

Veletek is mindig az van, hogy ha utólag már nem találtok meg vicces izéket amiket valaki más osztott meg korábban? Mint például az a filmrészlet amiben egy fekete kisfiú tök ügyesen zongorázik? (Igen, reménykedem hogy valaki belinkeli.) Mert akkor ez is egy firstworldproblem.

 

 

* “de hiszen ez leves!”, “ez a gőzgombóc leginkább… gőzgombócra emlékeztet”, valamint “a licsi úgy néz ki mint formalinba áztatott ökörhere”

** érdekes olyan társaságban lenni, ahol meglepetést okozok azzal hogy hallottam már könyvolvasóról

balcsin fagyoskodós megabejegyzés

Na ki fogta ki a nyár leggányabb hetét nyaralásra? És kinek sikerült napszúrást kapni a strandon 20 fokban felhős időben?

Írtam is, idemásolom:

júli 19. kedd

Indulás előtt meg akartam írni, hogy ha az ember két nappal a nyaralás előtt keres helyet, akkor nincs abban a helyzetben hogy az internet-elérhetőség szempontjából is válogasson. (Mert ebből tudtátok volna hogy megyek nyaralni és nem lesz net.) Csak aztán inkább pakoltam, mert 10-kor telefonált a néni hogy már most is elfoglalhatnánk a szállást, és még nem álltunk sehol.

(és tudtuk hogy sietni kell, ha akarunk egyáltalán fürdeni – a szerk. megj.)

De végül ideértünk, és amikor a fürcsi után pihegtünk a parton az volt a boldogság, Nudli is megjegyezte hogy jó az élet a matracról. Aztán beborult és visszajöttünk, kisütött a nap, eldöntöttük hogy elmegyünk a mólóhoz, és mire Bercit is rábeszéltük elkezdett esni. Közben is egy kicsit nagyon békés volt, Berci és Gé amőbáztak, Nudli csizmát és fogsort vágott ki papírból, én meg hímezgettem. Kb. 1 óra múlva elállt az eső, ám mire készülődni kezdtünk volna, megint eleredt. Egy idő után meguntuk és mégis elindultunk, vettünk kabátot meg vittünk magunkkal esernyőt. Mire elindultunk el is állt, aztán csöpögött, aztán megint eléggé rázendített. Mire elértünk a mólóhoz elállt. Nagy nehezen Nudli is felfogta hogy a móló nem egy óriási hajó. Mire átesett a csalódáson, még jobban beborult (most már tényleg), és elkezdett dörögni meg villámlani körülöttünk. Siettünk vissza ahogy tudtunk, Nudli eléggé félt, Berci vagányan számolta a villámokat (asszem kb 20-ig jutott el összesen). A háztól 20 méterre jött egy nagyon nagy villám, amitől már tényleg mindenki megijedt, és zuhogni is elkezdett, ép hogy megmenekültünk.

A szálláson az időjós közölte hogy a strandolást el is felejthetjük, esetleg szombaton kicsit javul az idő. Gyorsan lefeküdtek, mert Nudlinak hányingere lett és a feje is fájt. Nagyon remélem hogy csak az ijedtség. Vagy az idő miatt szomorkodik. Utána megpróbáltam kitalálni a szomszédos hotel wifijének a jelszavát, de egy próbálkozás után feladtam. Most ezt írom, utána sorozatot nézünk a laptopon.

 

júli 20 szerda

Bercinek meglapogattam a talpammal a hátát, erre ő: Anya ez szeretet-hátmasszírozás? De azért nem hagyta.

Tegnap estétől ma délelőtt 10-ig folyamatosan esett, teljesen reménytelennek tűnt. Elhatároztuk hogy elmegyünk fürdőbe, mikor elindultunk elállt az eső, mire odaértünk hétágra sütött a nap. A biztonság kedvéért azért fürdőjegyet vettünk, négytagú családnak basszus tízezer lenne, de a néni kedves volt és Nudlinak nem kellett. Ebbe sajnos a kabinjegy nem fér bele, az külön 200 forint, vagyis egy családnak ugye 400, mert családi öltöző az nincs. Miután kellemesen kibosszankodtam magam és átöltöztünk, megnéztük a fürdőt és kiderült hogy a fedett részen összesen egy, közepesen hideg vízű, aprócska gyerekmedence van (34 m2-t írtak, de még az is nehezen hihető), ami attól élménymedence hogy esik benne az eső.

A gyerekek viszont élvezték. Mivel jó idő volt, kimerészkedtünk a strandra, találtunk nagyobb medencét egész korrekt csúszdával, ám pár csúszás után annyira beborult hogy visszasiettünk, jött is hamarosan a hatalmas zivatar. Kipróbáltuk a felnőtt élménymedencét, melegebb és van pezsgős rész meg olyan sodrós is, de mindkét gyereket fogni kellett mert nem ért le a lábuk. (Persze nem volt nálunk semmi olyan, a karúszót még életükben nem voltak hajlandók felvenni mert szorít, az úszógumit csak úgy nem szeretik, Nudlinak van egy mentőmellénye amit elvisel, de nem hoztuk mert a balatonra indultunk.) Akkor rázendítettek hogy fáradtak, éhesek és menjünk haza, de egy kis sültkrumpli a büfében megmentette a helyzetet.

Kijelentettem hogy nem indulhatunk haza amíg ki nem próbáltuk a fekete lyuk fedőnevű csúszdát, mert többet ide nem fogunk visszajönni. Felváltva próbáltuk ki Gével, mert ők még túl kicsik hozzá. Nagy úszógumiban ülve kell lecsúszni egy csőben, ahol nem mindig van világítás, de azért általában van, meg nem is túl hosszú, szóval a Space Mountainhoz képest sehol sincs, de azért buli. Egy kicsit még visszamentünk locspocsolni a gyerekmedencéhez is, Nudli egy év úszásoktatás után most ébredt rá hogy sokkal gyorsabb ha csapkod a lábával, megtörölköztünk a víztől csöpögő törölközőkben, és elindultunk haza.

Mondanom sem kell hogy már épp egész szépen kisütött megint a nap, de útközben utolértük az esőt, tehát a mi városunkba abban érkeztünk meg, így a séta a városban megint elúszott, szó szerint.

 

 

Visszafelé a kocsiban továbbfejlesztettem a frontos elméletemet,  ami arról szól hogy a magyarok azért olyan elcseszettek lelkileg, mert annyi front van és mire az ember idegei kiegyensúlyozódnának jön a következő. Az öngyilkosságok magas számát nem annyira magyarázza meg hogy hol ingerlékenyek vagyunk, hol álmosak és fáj a fejünk, de amire ma jutottam az ez: lehet hogy innen ered ez a jó kis magyar pesszimizmussal egyesített fatalizmus (semmi értelme küzdeni, úgyis megszívjuk, nincs esélyünk stb.), hogy az őseink is már ebben éltek, egyik évben a májusi fagy tette tönkre a rügyeket, másikban a jégeső vitte el a termést, plusz volt egy kis áradás, amit a következő igen aszályos év ellensúlyozott ki, és így tovább. Még Angliában is egyszerűbb, mindig hűvös van és esik az eső, nem is várnak mást, és egész jól tudják kontrollálni a sorsukat azzal hogy visznek-e magukkal esernyőt. De ha meg Kaliforniát nézzük, ahol konstans napsütés van, 30 fok amit kellemesen enyhít az óceán felől jövő szél, na ott sokkal könnyebben tartja fenn magát a nézet hogy csak rajtad múlik hogy mire viszed, és aki elég keményen küzd az biztosan nyer.

De lehet hogy ez is csak a magyar fatalizmus megnyilvánulása: nem győzhetünk mert még az időjárás is utál minket.

 

webkamera: Gé felveszi videóra, ahogy én játszom a laptoppal, Nudli matching zoot játszik az iPhonnal, Berci snake-et az én telefonommal és közben mondja az iPhonnal együtt Nudlinak hogy You did it! és Here we go! (később az állatok hangját is utánozta. a szerk. megj.)

Jó ez a szállás, sokat tanultam belőle hogy mit kell másképp ha egyszer ebből akarok élni:

– kell hogy legyen wifi
– lesz ruhaszárító a türcsiknek és fürdőruháknak
– ha apartmant adok ki, az egyben lesz, nem kell átjárni egy közös részen hogy eljussunk a konyhába, és nem fogok rászólni a vendégekre hogy a közös részen csendben járjanak át, hogy ne zavarják a többi vendéget
– hiába nagy a terasz és kellemes ott enni, belül is lesz étkezésre hely, arra az esetre, ha zuhogna az eső.
– az apartmanhoz tartozó konyhát nem fogom spájznak használni, és nem erjesztek benne orrfacsaró szagú cefrét
– nem fogok lesben állni a lépcsőháznál és lecsapni a távozni készülő családokra, hogy hasznos infóval szolgáljak a környékről, miközben a kíváncsiságomat is kielégítem, és enyhítem a társaság-hiányomat
– nem csak akkor adok türcsit ha kérnek, hanem mindenképp, és nem lesz öreg szag, de ez egyébként sem merült volna fel
– a fürdőszobában kád lesz, a legrosszabb esetben zuhanyfülke (semmiképp sem zuhany + függöny)
– és wifi is lesz

——–

Itt véget ér a dokumentum, fura de be kell vallanom hogy az összes szarság ellenére jól éreztük magunkat. Amiről nem készült kép, de szeretnék rá emlékezni:
– amikor barkóbában feladtam az ágytakaró szagát
– amikor Gé belerakott a hamburgerébe két kölesgolyót, olyan volt mint egy hiányos fogsorú vigyorgó hamburger
– amikor a fiúk kisiettek a móló végére, hogy még az eső előtt visszaérjünk (ez egy visszatérő motívum volt), de ugye Berci miatt mindenképp el kellett menni a végéig és kuporogni a köveken, én meg a móló közepéről néztem őket a naplementében
– Berci huncut mosolyát halli gallizás meg unózás közben
– amikor megjegyeztem hogy Berci milyen jó izmos, és ebből kollektív bodybuilderes izommutogatás lett, Nudli egész innovatív beállásokat produkált

Ja és egyszer sem áztunk el, és szúnyog se volt. Viszont a közös csillagnézés még várat magára.

végstádium?

Konzíliumkérés:

s: Jó napot, egy bentfekvő betegnek szeretnék időpontot kérni.
asszisztens 1: Rögtön megnézem. (behallatszik a telefonba): Hú, de televan.
asszisztens 2 (még mindig behallatszik, mostantól nem írom oda külön): Mert a májust nézed. Vigyázni kell a konzíliumokkal, mert a doktornő egyedül van.
asszisztens 1: Mára egy van. Akkor mehet mára.
asszisztens 2: De csomóan küldik úgy hogy nem szólnak, néha hat is jön egy nap.
asszisztens 1: Akkor mire jó ez az egész? (…) Akkor szerda. (nekem a telefonba): Szerda jó lesz?
s: Hát az a helyzet hogy jobb lenne előbb, nincs túl jó a néni már 3 napja, de csak ma szólt.
asszisztens 1: Akkor jöjjön ma 1-re.
s: Köszönöm, viszont hallásra.

Lehet arra okot találni hogy mért szidjuk az egészségügyet, nem működnek úgy a dolgok mint lehetne, lásd fent, vagy lásd a nővéreket, akik tudnak róla, hogy a betegnek elfogyott a gyógyszere, a főnővér szerzett helyettesítő szert de elfelejtette behozni, de nem szólnak, hanem simán nem rakják be a beteg dobozába, a hozzátartozóval szenvtelenül közlik hogy nincs, aki meg hisztériázva fordul egyszerre az ügyeleteshez, a kezelőorvoshoz és az osztályvezetőhöz, hogy ez tűrhetetlen. A hangnem nem jogos, de a mondanivalója valahol igen.

Egy ideje olvasom a praxis blogot, és nem is borít ki annyira mint vártam, egyrészt mert a hozzászólások jó része elég jóindulatú (valószínű egészségügyi dolgozók inkognitóban, de nem is ez a lényeg), meg szerintem tanulságos is hogy hogy ne viselkedjünk, mit vesznek szívükre a betegek. És igen, sokszor jogos a panasz. Ilyennel például mi is sokszor találkozunk, nem egy súlyos neurológiai vagy belgyógyászati betegséget diagnosztizáltunk már úgy a pszichiátrián hogy azzal feküdt be a beteg hogy ki van vizsgálva és semmi baja, a panasza biztos pszichés. A példa kedvéért: amyotrophiás lateralsclerosis (“súlyos agoraphobia, az ágyból sem kel fel, inkább bepisil”), asztma, pseudomembranosus colitis (“pszichésen fullad / megy a hasa”), és időnként olyan ioneltéréseket látunk, hogy csak na. Ez előfordul olyanokkal is, akiknek előtte nem volt közük a pszichiátriához, de ha valakinek van egy pszichiátriai zárója, vagy neadjisten itt lesz egyéb baja, annak jaj.

Igen, az egészségügyi dolgozók fásultak és érdektelenek. Igen, a pénz nem old meg mindent. Gondolkoztam már rajta, hogy ha mérhető összeget kapnék egy ügyeletért, akkor nagyobb kedvvel szaladnék-e minden beteghez, és kevésbé mondanám-e a telefonba a nővéreknek, hogy figyeljék és ha nem javul szóljanak és megnézem. Nem tudom, de azt észrevettem hogy ha pihentebb vagyok, sokkal kedvesebb és készségesebb vagyok a betegekkel és hozzátartozókkal. Ha az embernek nem kell másodállások után szaladgálnia hogy megéljen, pihentebb. Ha a szabadságát kényelmesen töltheti, nem a panelban pácolódva, (vagy feketemunkával) pihentebb és elégedettebb az életével úgy általában. Nem utolsó sorban, normális fizetésért jobban meg lehetne válogatni hogy ki dolgozik ott. Ki lehetne rúgni pl. azt a mentőst akinek annyi esze van, hogy a leltár aláírása után lenyúlja a beteg pénzének a felét. (Így teljesen egyértelműen rábizonyítható az egész.) Meg aki inkább kidobja a személyit, mert ha szól hogy nála maradt, a postaköltséget levonják a fizetéséből.

Hogy ne ilyen sötéten fejeződjön be, akartam keresni valami kedves témába illő képet, de ilyen nem létezik, úgyhogy örüljünk annak hogy máshol se jó.

socialized-medicine Operation how to downsize medicare

Ja meg az is pozitívum, és biztató, hogy a többség még mindig nem ilyen.

sötétzöld

Itt ülök sütétben, nyitott ablaknál, hogy a bogarak ne jöjjenek be a szobába, csak a hűvös. Ennyire zöld vagyok, pedig beindíthatnám a légkondit is. És percenként ellenőrzöm a világhálót, hogy megtudjam másokkal mi történik a világban, és időnként tényleg történik valami érdekes, ami változó intervallumú pozitív megerősítés, ami miatt ezentúl is így fogok tenni ha gépközelben vagyok. (Ott még nem tartok hogy strandolás vagy kocsmázás közben se tudjam megállni) (Majd ha lesz tabletem)

Mindenképp szeretném megörökíteni, hogy ma végre biciklivel jöttem, az idei biciklis szezonban először. Ehhez több tényező összejátszása segített: 1. nem volt a seggem alatt autó, 2. Gé felpumpálta a kerekét, 3. tegnap voltunk próbaúton a gyerekekkel és kiderült hogy még tudok biciklizni, 4. még egy kolléganőm azzal jött a héten, sokkal messzebbről mint én, és ő is túlélte, 5. épp nincs semmilyen halálos betegségem ami megakadályozná, 6. nem kell délutáni pokoli időjárásban hazamennem, 7. nem volt a seggem alatt autó. Nem csoda hogy ennyi idő kellett. Új útvonalat próbáltam ki, nincs benne felüljárón átcipelés, és gyorsabb is.

Gé belelkesedett a lidl-ben az amerikai napoktól és mindenfélét hozott. Például palacsintaport, nagyon praktikus, a dobozba kell a porhoz hozzáönteni a tejet, összerázni, és már lehet is sütni. Sejtem hogy a tésztát az alap-összetevőkből sem lehet nagy cucc kikeverni, csak úgy nem sütünk palacsintát, így meg igen.

Olyan lett amilyennek kell, de nagyon nem voltunk hagyománytisztelők, nem reggelire ettünk nyolc palacsintát egymáson, rajta vajdarabbal, juharsziruppal és mellette sült szalonnacsíkokkal, hanem ebédre, egyesével, a zsírosabb hozzávalók nélkül. Volt amelyikre juharszirupot tettünk, de lekvárral, nutellával és (a gyengébb idegzetűek fogják be a szemüket) mogyoróvajjal és lekvárral is megkóstoltuk, illetve az utóbbit főleg csak Gé.

As for the kids, Nudli lelkes volt amíg segíteni kellett, és azután is érdeklődött mikor megtiltottam hogy segítsen (az óriáspalacsinta esete után). Még bele is kóstolt, ízlett is neki, kezébe is nyomtunk egy felet, a végét visszaadta hogy már nem annyira ízlik. Többet nem is evett, csak a mienkre öntözgette a juharszirupot nagy boldogan. Berci messziről tudta hogy nem kér.

Lelomboz az újabb csodálatos ötlet az egészségügy megmentésére.

Ezt még akkor se érdemeljük, ha megbeszélésen kinevetjük a betegek által készített képeket (haha, pálcikaember, ez meg milyen izompacsirta, jól kimelegedett a napon, kisebb az ember mint a konzervdoboz, háton fekve állnak fel a futóverseny startjához stb stb), eltervezzük a [Kórház Neve] Pszichiátriai Elit Kommandót, akik majd símaszkban kiszállítjuk az évek óta nálunk lakó betegeket az illetékes gyámügyekre és gondnokokhoz, akik évek óta tojnak intézni a betegek sorsát.

semmi spoiler,

mivel még csak az első évad közepén járok.

Befejeztük az IT crowdot, Gé röviden elgondolkodott hogy van-e valami módszer, ahogy mégis letölthetné az ötödik évadot. Az In Treatmenttel meg beértem, most már együtt nézzük. Gé nem érti, hogy lehet az, hogy valakinek tetszik egy sorozat, és várja a folytatást és és megkedvelte a szereplőket és érdekli a sorsuk, de közben minden apró részletben talál kivetnivalót. Én meg azt nem értem hogy hogy nem lehet ez.

A csajoknak evészavara volt és abuzálták őket kiskorukban. Mindenki idegesen értetlenkedik és támad amikor a szüleikre terelődik a szó, aztán mindig kiderül hogy a szüleik miatt van minden. Beleértve a terapeutát. Aki hogy szerethet bele egy hisztériás p*csába. Gabriel Byrne pedig kicsit túl sokat lesett el Columbótól. A Gina fedőnevű szörnyedvényről meg ne beszéljünk.

A lét határozza meg a tudatot vagy a tudat a nutellát

Az otthonunk elmenne filozófiai központnak is, csak itt nem ilyen kérdések merülnek fel hogy Hogy lehet autentikus életet élni, és Létezik-e felsőbb hatalom és Mi a boldogság, hanem Hogy került karcolás a falra, Hova lett már megint a papucsom, és Mért kell mindig ledobálni a párnákat a kanapéról a földre. Illetve hogy Éhes vagyok, mit ehetek, és Ki játszik velem amőbát. Melyekre fáradhatatlanul keressük a választ, akkor is, ha tudjuk hogy nehéz.

amikor káros a fbook

mások űrállomáson ölelkeznek, mások finnországba vitték megmutatni a kisbabájukat, mások a telkük stégén rohangálnak fáklyákkal, mások vízparton vannak.

na szedjük össze magunkat, elég az önsajnálatból, igen a fordítás fölött izzadok, viszont majd kapok érte pénzt, és különben is felfújtam a kis medencét Nudlinak és számos köbméter vizet hordtam bele és Gével leszedettem a fürdőjátékokat az álmennyezetről, és ő (Nudli) cserébe élvezte (Gé nem élvezte, de e kedvemért megtette), és később Berci is pancsolt egy kicsit kívülről.

meg már nézegettünk balaton-melléki apartmanokat az interneten, mert bár az üdülési csekket megvonta a kórház*, viszont mindenféle pénzeket kaptunk úgyhogy pár napra mégis el tudunk menni, ha addigra nem lesz újra tél.

a mozival meg végül az lett, hogy bekeményítettünk, mert az mégse járja hogy megbeszéljük aztán visszakozik hogy még sincs kedve, plusz beígértük megint a mekit. úgyhogy másnap el is mentünk, Berci teljesen élvezte, Nudli amint belépett a vetítőterembe fordult is kifele és sírt hogy vigyük ki innen, de 15-20 perc üldögélés és a film trailerjének megtekintése után sikerült beédesgetni, és bár ötpercenként szólt hogy most már unja és menjünk, mert vigyázott az imidzsére, de valójában ő is baromira élvezte. a maci lacit láttuk, jó, a klíma pedig megfizethetetlen volt.

 

*mert csökkent a kórház teljesítménye, a s*ggf*jek, azt leszarják hogy a miénk nem csökkent, és nem azokat rúgják ki a süriről akik miatt épeszű ember be nem teszi oda a lábát

négylet

Úgy tűnik a betegség jó hatással van a kreativitásomra, mindenféle új találmányom van megint:
– éjjel-nappali cukrászda házhozszállítással,
– gyerekbiztos strand – ahol nem kell a gyerek nyomában lenni egyfolytában, a szülő is pihenhet kicsit, olyasmi mint egy játszótér, kicsi, átlátható, érdekes játékok vannak, és nincs mélyvíz (magunkból indulok ki, nekünk extra stresszes a strand, és mi (a felnőttek) úgysem tudunk úszni vagy csúszdázni, csak felváltva)

Ha valaki megvalósítaná, kérek százalékot, vagy legalább ingyen sütit/belépőt, vagy legalább szóljon.

saját vonatkozású ötleteim is vannak:
– a gyerekeket valami ázsiai küzdősport irányába terelni, mert szeretik a nindzsákat, és már itthon is szoktak próbálgatni ugrásokat meg rúgásokat. együtt talán könnyebb lenne rávenni őket
– a (készülő) tetkónkban legyen benne egymás monogramja (de ez még tapsin is múlik)

 

(később) +1: az erkélyünk fölött levő üvegtetőre napelemeket kéne szerelni, hűsítenék is a lakást azzal hogy nem engedik be a napsugarakat. (meg spórolni is lehetne)

s: Nudlika, van egy feladatod, légyszíves ugrálj a trambulinon nagyon sokáig.

Nudli (lelkesen): jó! (3 ugrás után:) egy óra múlva (fáradtan ugrál hármat) öt óra múlva (lefekszik a trambulin szélére és szuszog).

A dokinéni kiírt a hétre, utólag antibiotikumot is írt fel, miután újra elvittem megmutatni neki a mandulámat, ami továbbra sem volt hajlandó tüszőket növeszteni, viszont tovább nőtt, meg a nyakamon is nagy gumók vannak. Úgyhogy most mind együtt nyaralunk, hurrá.

Nudli érdeklődő, elővesz festéket és fest, meg társast és társasozunk, körbejár a lakásban és az összes tükröt letisztítja, segít kipakolni a mosogatógépet, üvegmatricázik. Berci is üvegmatricázott, de azon kívül főleg tévézik meg rohangál. Ja nem is mert amőbázik is. Meg focit követel amikor lemennének az udvarra, így már csak a boltra marad idő, de mikor indulnának neki feltétlenül fontos a 101 kiskutyát nézni amit addig Nudli nézett amíg ő focizott Apával. És amint kiteszik a lábukat engem nyaggat hogy popcornt kér.

Azt nem értem hogy az ORTT-nek nincs cartoon network csatornája, vagy mi, nem elég hogy ilyen reklámokkal teszik tele hogy minek mennél le az udvarra ha itt ez a sok jó rajzfilm, meg ha esetleg nem nézed nyomkodd a számítógépet, de gyerekeknek (!) céloznak olyan reklámot, hogy a kistesójukat is ültessék oda a számítógép elé. (nem, nem teszek ellene semmit, csak nyavalygok itt.)

Tegnap óta fáj a torkom és reggelre belázasodtam, ami rossz mert kb 11-ig attól is émelyegtem ha csak megemeltem a fejem, és a dokinál töltött 1 óra alatt végig tökre fáztam, viszont jó mert a doki kiírt a hétre, és Nudli azt szereti ha mind a négyen itthon vagyunk, viszont rossz mert folyton amőbáznom kell Bercivel (oké, ez is jó).

Berci egyik nap szólt hogy eltűnt a szíves macija az ágyából. Fejenként 8-10 játékuk van  az ágyukban, ennek kb a fele maci, nem is emlékeztünk a szíves macira, ő magyarázta hogy egy piros szív van rajta (“ott ahol a szíve van”) és fölül olyan mint a kockásfülű (van rajta tapadókorong). Ma este megint kijött, mondta hogy reggel valahogy meglett és most megint nem találja. Kicsit keresgéltünk a sötétben, aztán elfogadta hogy nem most van itt az ideje, de megígértette hogy ha megtalálom és ő már alszik, beteszem az ágyába. Sosem gondoltam hogy foglalkoztatják a plüssállatai az ágyában. Az előbb megláttam a komód alatt, odaraktam a kezéhez.

Megértem isoldét, szerintem ez azért annyira nyugtalanító mert velünk is megtörténhet.

amelyikben megint főzök

Gé tegnap levezetett egy érvelést, ami szerint a pasik csak akkor főznek ha kifejezetten szeretnek, egyébként a nők szoktak, ő viszont nem szeret, tehát az én dolgom (lenne). A standard válasszal hozakodtam elő, ha nem kell dolgoznom, fogok főzni. Egy kicsit mégis beleültette a bogarat a fülembe, meg az óvónő is, aki szerint úgy lehetne bővíteni a gyerekek étrendjét hogy együtt főzünk velük, és az mindenképpen igaz hogy nem kívánhatnak meg más kaját ha nem is látnak.

Este elő is rukkoltam egy konyhaművészeti remekművel (szeletelt kenyéren trappista sajt a raclette sütőben), amit rögtön tovább is fejlesztettem (a kenyér a pirítóban, a sajt a raclette sütőben). Az a jó hogy Gé annyira hálás közönség, tökre megdicsérte.

Mára lett volna ötletem (sült hús, amit Berci szeret is), de ahhoz nem elég fél 11-kor kelni. Utolsó pillanatban a kádban kitaláltam hogy spagetti carbonara legyen. Nudli segített, feltörte a tojást, együtt tettük bele a tejszínt, reszeltünk sajtot, kevergette. Mikor leültünk enni mégis ránk szólt hogy vigyük innen mert gusztustalan.