nem minden napom ilyen szürreális

6.30 – megszólal az ébresztő
7 – kiléptek a britek, hova tűnt fél óra, akkor most gyorsan összepakolok mindent
7.01 – miért szédülök ennyire
7.03 – nem lehet máris 28 fok kint, nyissunk ki mindent még jobban, biztosan lehűl egy kicsit a lakás
7.03-7.21 az egyéb tevékenységek között a hőmérő gyakori nézegetése
7.21 – még melegebb lett, csukjunk be mindent
7.45 – felöltöztem, most már tényleg pakolok, csak gyorsan nyomtatok receptet anyuéknak
7.48 – kifogyott a festék, gyorsan felírom kézzel
7.52 – most már tényleg fel kell ébreszteni Bercit
7.53 – hol a gyerekek papucsa
7.55 – Bercié megvan, de szakadt. most már így marad. nem túl kellemes szédülve fel alá rohangálni és pakolászni
8.05 – Nudlié is megvan
8.15 – végre elindulunk
8.30 – ideje lenne anyuéktól elindulnom dolgozni, most kezdődik a munkaidőm
8.42 – három perc múlva be kéne mennem az első beteghez, de legalább megtudtam hogy anyu nem rákos
8.44 – apu harmadszor mondja anyunak hogy most már engedjen elindulni
8.54 – beértem, szerencsére tegnap elnéztem a naptárt, még van időm
8.45 – 15.25 – próbálok dolgozni miközben 48 fok van, még mindig szédülök és folyton pisilni rohangálok mert megittam több liter vizet hogy hátha nem fogok szédülni, de azért kitartóan iszom is, patakokban ömlik rólunk a víz, próbálom úgy tesztelni a (jóképű, okos, velem egykorú) páciens válaszkészségét hogy nem osztok meg túl személyes infókat magamról, szervezzük az esti buliba ki-és hazajutást
15.25 – hazasietek a bulikajákért és megetetni a patkányokat
16.13 – 00.07* jé, tényleg létezik finom pálinka,  jé egy ideig nem szédültem, itt is borzasztó meleg van +még mindig nagyon meleg van 685x, buli, ízeltlábúak, ízeltlábúak nedveiről folytatott hosszas, explicit társalgás, annak elvetése, hogy a máklikőr körbeadásával párhuzamosan mindenki sorolja fel körönként egy-egy pszichiátriai diagnózisát is, ezerféle, több tonna étel és több hektoliter ital** elfogyasztása, borzasztó zenék meghallgatása***, sok egyéb mellett a kollégáim időnként olyan furcsa jeleket adnak mintha kedvelnének
00.07 – egy hintaágyban fekszem, körülöttem borzasztó zenére ugrabugrálnak, valaki kiabálja hogy nincs rajta melltartó
00.11 – 02.08 megbeszéljük hogy az élet gonosz és igazságtalan, viszont senki nem akar sem barkóbázni, sem mister x-ezni****
02.58 – helló éjszakai busz, nem gondoltam hogy ma találkozunk
03.32 – a patkányok úgy tesznek mintha szellemet látnának, amikor zuhanyozás után kilépek a fürdőszobából (úgy sejtettem jobban fogok aludni rászáradt izzadtság, szúnyogriasztó és tetűnedv nélkül) hogy igyak még egy pohár vizet egy nurofennel
03.33 – na most délig alszom zavartalanul
03.33 – 09.02 – besüt a nap, pisilni kell, szomjas vagyok, most már be kell csukni mindent mert meleg van. thank god a légkondiért.

Ma ellensúlyoztam a tegnapot, eddig jól haladok, este 9 és nem csináltam semmit. Csak enyhén lettem másnapos amit egész jól viselnék, csak attól szenvedek hogy reggel úgy éreztem hogy a halolaj kapszula a torkomon akadt és eléggé fáj.

 

*blöffölök, nem az órámat nézegettem egyfolytában
** ami ugye nálam több decit jelent de mindegy
*** legtöbbjüké többször, mert aki kérte elfelejtette hogy már volt
****ilyenkor még jobban értékelem a már-már barát jellegű ismerőseimet akikkel majdnem minden buliban dixitezünk

matekverseny előtti este

Először Nudli idegeskedett, mert Berci amikor érezte hogy egyre feszültebb a játéktól abbahagyta, mi meg mellé álltunk és nem engedtük hogy Nudli piszkálja hogy játsszanak mégis. Később Berci háborodott fel, amikor Nudli az iskolatáska bepakolása közben bénázott és ő segíteni akart neki, de nem hagyta. (Jó szóval mindkétszer mindketten idegeskedtek.) De Nudli azért azt is megjegyezte hogy izgul a verseny miatt (végül mindkettő úgy érezte hogy jól sikerült, de még nem tudni az eredményt). Mindenesetre kiderült, hogy Bercit tényleg elszomorítja hogy Nudli nem engedi hogy segítsen neki a bepakolással, a leckével meg ilyesmivel, nem érti hogy mért, amikor tőlünk meg elvárja (Nudli, hogy segítsünk).

Nudli megnézte a régi batmant is és nem tetszett neki, nekem sem. De azt hiszem annyira annak idején sem.

Hú akartam még írni arról hogy mit olvasok de hirtelen nem emlékeztem. Aztán eszembe jutott hogy a Wolf of Wall Street, de nem emlékszem írtam-e már róla, és ha igen mit. Ez úgy jellemzi is. Szóval kicsit érdekes hogy milyen a tolvajok tőzsde világa, de pl azt nem tudom megítélni hogy egyébként is ez zajlik-e most is nagyjából amit ő művelt csak ügyesebben, vagy nem. És nem értem amikor elkezdi magyarázni hogy pontosan mit műveltek. Az átjön hogy nagyon okos ember, hihető hogy egyszerre két-három gondolatmenet zajlik a fejében, sajnos ez nem jár együtt borzasztó kreatív és tehetséges írótehetséggel. És azért mégse annyira fun and games mint a film, nem vesz mindent viccre hanem sokat gondolkozik mindenen amit csinál, csak sajnos nem annyira azon hogy ez mekkora undorító erkölcstelen szemétség (azokkal szemben akiktől ellopja a pénzt, a beosztottjaival akiket kihasznál és gyakorlatilag rabszolgasorba hajt, az üzlettársaival akiket szintén átver), hanem hogy bajba kerülhet-e, vagy a családja, vagy néha eszébe jut amikor drogozik és kurvázik hogy ez a feleségével szemben nem túl szép. Ha már Leo által eljátszott szerethető szélhámos akkor inkább a Catch me if you can (nem tudom ő írt-e önéletrajzot). És túl gyakran használja az “miközben beszélt, szántam rá egy kis időt hogy megnézzem magamnak” fordulatot.

A munka is érdekes, de arról nem írok. És nagyon nehéz, de arról főleg nem.

Azon gondolkodtam, hogy az is egy béna részmegoldás hogy nincs oep finanszírozott pszichoterápia hanem helyette van magán, mert így a többség ezt is töredéke áron vállalja mint amit külföldön elkérnek, mert különben csak a leggazdagabb réteg tudná megfizetni és a segítő szakmákban még mindig sokan vannak akiknek tényleg fontos az hogy segítsenek azokon akiknek szüksége van rá. Nagyon sok órában meg nem lehet végezni mert kiég az ember. Így marad az hogy vállal valamennyit annyiért amennyiért, néha olcsóbban ha tudja a páciensről hogy nehezen fizeti ki, néha évekig nem emel árat hiába nőnek a saját költségei, mellette dolgozik máshol is, és a bérleti díj, adózás, stb után, beleszámítva hogy egy ülés nem 50 perc munka, mert emellett van az adminisztráció, az eset összerakása fejben, a telefonok és levelek megválaszolása, adott esetben külső vizsgálatok vagy kórházi kezelés intézése, a vállalkozás vitele, önmagunk továbbképzése, szupervízió, a nehezebb eseteken, problémákon való gondolkozás, utánajárás, hogy vannak olyan terápiák amikben minden ülésre külön készülni kell, és hogy betegség, szabadság esetén, vagy ha a páciens nem jön el és nem fizeti ki, akkor nincs bevétel, ami marad abból nemhogy nem luxus szinten, hanem éppen csak megél az ember. Szóval igazából az oep finanszírozás hiányát részben a betegek, de nagyrészt a szakemberek is állják. Persze tudom hogy külföldön se jó, mert szarozik a biztosító, mindenféle igazolásokat és jelentéseket kér, csak a rövid terápiákat támogatja stb, de ott legalább van annyi. Csak hogy ne gondoljuk hogy sebaj hogy az állami megy le a vécén mert van magán. A többi szakterületet nem ismerem, lehet hogy van ahol jobb a helyzet nem tudom.

rant off.

Rinya II. rész

A. néni jól van, viszont két hete borzasztó végbélfájdalma van az Eunoctintól, amit a háziorvos írt fel neki, hiába magyarázom hogy de hát már szed Frontint, Gerodormot és Seduxent is, már nem is fogja megérteni hogy mi az a nyugtató, és abban sem lehetek biztos hogy bár két ambuláns lapot nyomtattam és az egyik tetejére ráírtam hogy a háziorvosnak vigye el, még emlékezni fog erre amikor elmegy hozzá legközelebb. B. új beteg, kórházban volt miután autóbalesetben több embert halálra gázolt, ott hanghallások és téveszmetöredékek miatt ráállították egy morzsányi antipszichotikumra és egy kiló Frontinra. Elmondja hogy igazából nem baleset volt hanem öngyilkos akart lenni, mert az anyukája nem engedte hogy megtartsa a negyedik terhességét, mert már van két gyereke akiket az anyukája nevel és őt is ő tartja el mert nem tud munkát szerezni. Behívjuk az anyukáját aki elmondja hogy már kb felsős korától sok gond volt vele de eddig nem tudta elvinni pszichiáterhez. C. öt éve volt a rendelőben utoljára, még az elődömnél, aztán abbahagyta az itt kapott gyógyszert, aztán kórházba került miután a volt élettársa fejbelőtte az apját (C-jét), utána a kórházba járt vissza ambulánsan, a hangulatjavítót amivel jól lett elhagyta, csak Xanaxot szedett, amit januárban átállítottak Rivotrilra mert nem volt jól. Most azért jött mert 10 hetes terhes, a nőgyógyász küldte hogy lássa pszichiáter, az orvosa akihez eddig a kórházba járt már nem tudja tovább vállalni. D. kér szakvéleményt a leszázalékoláshoz, megnézem a pszichológiai vizsgálat eredményét: valószínűleg szándékosan eltúlozta a problémáit mindkét tesztben. E. szintén öt éve járt felénk utoljára, most a háziorvos küldi mert kétszer elájult, a kivizsgálás nem igazolt epilepsziát, agytumort vagy egy bizonyos nap alatt durva vérnyomásváltozást, tehát valószínűleg szomatizál vagy pánikroham. F.-t pár hónapja ismerem amikor teljesen váratlanul súlyos öngyilkossági kísérlete volt, most szedi a gyógyszert és elvileg jól van, de szerintem még tovább fogyott, de ő ezt nem vette észre és étvágya is van. Majd rosszul lesz a rendelőben, de kis fekvés, csoki és víz után rendbe jön. G. néni már 84 éves és kicsit feledékeny, de mindent ő intéz mert a 91 éves nővérével él, aki nem intéz semmit. Megint nem jól emlékezett arra amit megbeszéltünk hogy hogyan csökkentse a Rivotrilt, viszont háziorvost váltott és már nem várja el hogy én írjam a belgyógyászati gyógyszereit is (ahhoz az emberhez én nem megyek többet vissza doktornő), így nyugodtabb szívvel írok neki javaslatot, közben elfelejti hogy már négyszer tudomásomra hozta hogy ilyen idős korban már nagy csapás ha elmegy az ember orvosa. H. nagyon aggódik hogy ki lesz az orvosa ha elmegyek, minden változás megviseli. Adok időpontot a főnökömhöz, akihez tud majd jönni ugyanakkor amikor hozzám szokott. I.-t múlt héten láttam először, a munkahelyén elkövetett egy olyan kihágást amit rajta kívül mások is rendszeresen, csak ő úgy tűnik kicsit feltűnőbben, hosszas kihallgatás lett belőle, azóta attól tart hogy a munkatársai kémnek tartják illetve valaki megfigyeli. Múlt héten nem tudtam rábeszélni a táppénzre (nem akar okot adni rá hogy hibát találjanak benne a felettesei), de a gyógyszerre igen, bár csak kis dózissal mertem indulni nehogy elijesszék a mellékhatások, óvatosan emelünk rajta, jövő hétre is visszahívom.

Búcsúzás

Reggel: ásítozom a buszon, legszívesebben elbújnék a világ elől. Napközben: Amikor megérkezem az orrom alá dugnak egy gyámhivatali papírt, A.-ról szakvéleményt kérnek. Felírom a naptáramba és reménykedem hogy nem felejtem el. B. egy éve jól van és nem szeretne gyógyszert szedni, elmagyarázom a csökkentést, megbeszéljük a figyelmeztető jeleket és lelkére kötöm hogy ha bármit érez, jöjjön. Az új betegnek szorongásos rosszullétei vannak, pszichológushoz nem szeretne menni, röviden összefoglalom neki a szorongás természetét és a kognitív-viselkedésterápia lényegét, illetve a légzéskontrollt. C. néni eltalálta a napot amikor jönnie kell, de 4 órával előbb jött a megbeszéltnél, állítólag azért mert még a bőrgyógyászatra is megy. Megsajnáltuk, és nem bízunk benne hogy 4 óra múlva még emlékezne hogy ma hozzánk készült, behívjuk előbb. D. megemelte magának az esti gyógyszeradagját, mert rosszul aludt. Pszichológushoz nem szeretne elmenni, de szeretne valami módszert hogy ne szorongjon amiatt hogy az autókból őt figyelik és követik az utcán. Közben telefonál valaki, a háziorvosa azt mondta neki hogy engem keressen személyesen közeli időpont miatt (a háziorvosa tegnapelőtt telefonon elmondta hogy már rég szólt a betegnek hogy kérjen időpontot, de ő megvárta amíg még rosszabbul érzi magát, a háziorvost felvilágosítottam hogy egy hónap múlva tud jönni a beteg, addig milyen gyógyszert adjon neki). E. időpont nélkül érkezik az édesapjával, tegnapelőtt jött ki a kórházból ahol rehabilitáción volt, ahol elvették a diagnózisát és a gyógyszerét, tegnap este otthon tombolt, telefonos érdeklődésemre az osztályvezető elárulja a megoldást: majd kórházról kórházra fog járni egész életében (20 éves). Miközben a papírjaim között keresgélek (neki nem lenne-e jó a kicsit távolabb lévő, de megbízható osztály? Ja most nincs hozzá diagnózisa) megtalálom két beteg laborpapírját, amiket nem tudom mikor tettem oda hogy majd beírjam a gépbe a lítium szintjüket. F.-nek megvolt a pszichológiai vizsgálata, úgy tűnik a panaszai amikkel legutóbb jött (sokat veszekszik a testvérével, nem mer átmenni az utcán, időnként szirénázást hall) az értelmi fogyatékosságából adódnak és abból hogy még nem teljesen dolgozta fel hogy tavaly meghalt az anyukája (és nyilván fenekestül felfordult az élete), viszont már jobban van, és a pszichológus azt ígérte majd járhat foglalkozásokra. Csak nem tudja ezután hogy fog utazni, mert nem tudja megújítani a BKK igazolványát, állítólag az irodában azt mondták neki hogy amíg nincs új felülvizsgálata addig nem is fogják, mindenkit megkérdezek a rendelőben de senki sem tud hozzászólni, a közösségi pszichiátria nem veszi fel, közlöm vele hogy sajnos nem tudom hova fordulhat. G. és H. továbbra is nagyon panaszosak és rengeteg gyógyszert szednek, de legalább az elmúlt pár hónapban nem lépték túl a megbeszélt nyugtató-adagot. I-nek úgy tűnik beválik az új injekció, viszont egy hete kicsit rosszabb a kedve, úgy döntünk egyelőre nem emeljük a hangulatjavítót, csak ha nem múlik el hamar. Mindenki nagyon sajnálja hogy elmegyek, mert mire valakit megszoknak mindig újra elmegy, pedig úgy érezték rám számíthatnak, agyalunk hogy kinek mikorra és kihez adjuk a következő időpontot. Délután itthon: Nudli hozzám simul, csicsereg, megmutatja az iPodon hogy ha kétszer gyorsan megnyomod a szóközt, pontot rak. Csendre vágyom.

Pontos leírás.

A nyár végére még sikerült beszorítani a régóta (=évek) óta halogatott rendrakást, játékszortírozást a gyerekszobában. A gyerekek teljesen kész voltak hogy úgy megváltozott a szobájuk hogy sosem fogják megszokni, de nem szórták tele egyenletesen játékokkal, szóval lehet hogy megszokták. Szegények a suliba is belenyugodtak, sokkal kevesebb hiszti volt mint korábban. Nudli nem hordja a szemüvegét, mivel az első sorban ül és onnan látja a táblát. Berciék már vándorolnak, szerencsére az osztályfőnökét ismeri mert angolt tanított nekik eddig is. Az osztálya matekos és csak 15-en vannak. Elkezdett járni atlétikára heti háromszor, izomláza van de élvezi. Viszont újra beteg lett (nyár végén is az volt), amiben a stressz is szerepet játszhat. És másfél órája leckét ír, ha ez így marad, nagyon meg fogunk szenvedni- és ez még csak az első hét, és valamennyi leckét a napköziben is megír.
Nekem meg két hét után is nehéz volt visszamenni dolgozni, erősítem magam hogy már csak ezt a hónapot kell kibírni ebben a formában, bekerültem a menő képzésbe ami el is kezdődött és menő volt.

Van ez a cikk is ami egész érdekes, arról szól hogy a vallásos élményekben mekkora szerepe lehet a hallucinogéneknek és más drogoknak, szerintem lehet benne valami, meg a különböző böjtölési és meditációs technikák is hasonló szerepet játszhattak (meg a remeték és szigorú rendben élő szerzetesek egy része biztos autista, de ez nem tartozik ide). Viszont a végére totál elborul a cikk, Jézus nem is élt valójában hanem egy mítosz a gombáról:

“the name Jesus actually meant something along the lines of “semen” and that Christ meant something like “giant erect mushroom penis.” According to Allegro, the Bible (and the New Testament in particular) is really just a series of myths that describe the secrets of the Amanita muscaria fertility cult rather than real people.”

Óriás álló gomba pénisz basszus.

A gyerekek pedig túl sokat káromkodnak mostanában, mert sokat nézik a fura naruto paródiát, úgyhogy tegnaptól mindenki bedob egy százast a zsiráfperselybe ha káromkodik. Máris van 700 Ft. Nudli először nem akarta betenni, inkább szerette volna megtartani, de amikor Berci is káromkodott akkor mindekttőjükét betette. (én vezetek ezzel: “És akkor a kolléganőm ezt mondta…., én meg bazdmeg, bazdmeg, bazdmeg”.)

És még azt hogy sosem veszik észre hogy nincs már karácsonyfa.

Ok

Én meg arra jöttem rá hogy most sokan vannak szarul és nagyrészt az visel meg hogy sorba jönnek egymás után a betegek és egyrészt mindegyiknél végighallgatom hogy ő most milyen szarul van és ez milyen szörnyű neki, másrészt korlátozott időn belül ki kell hámoznom a panaszözönből hogy tényleg mi a helyzet, ki kell találnom hogy mi legyen (minden marad így hátha kibekkeljük, gyógyszerváltás, pszichológus, kórház stb), tájékozott beleegyezést szerezni tőle, az épp felmerülő témákban edukálni (ha nappal alszik éjjel kevésbé tud, az még nem kóros ha párszor felébred de vissza is alszik, nem, a hangulatjavítók nem kábítószerek, nem fog hozzászokni, a frontinnak viszont ne emelgesse az adagját mert az nem jó neki, az normális hogy néha nagyobbat dobban a szíve, nagyon fontos hogy legalább két hétig szedje a gyógyszert akkor is ha nincs jól, mert addigra szűnnek meg a mellékhatások és akkor kezd hatni, stb stb stb), felírni az új recepteket, beutalót, ambuláns lapot, kontroll időpontot, és sehonnan sem felejteni le a pecsétet. Ami persze nem negyed óra, a következő betegek egyre nagyobb késésekkel jönnek be, és kezdődik az egész elölről. Elvileg van egy asszisztensnő aki a kezem alá dolgozik, de néha bekavar, elfelejt valamit és gyorsabb pótolni mint megvárni míg kész lesz, bevon abba is amit meg tudna oldani, és általában mindent át kell nézni amit elkészít mert 50%-ban hibás. Az ő feladataikat én is el tudnám látni, az lenne az értelme hogy ne az én időmet vegye el, de ez sajnos nem mindig érvényesül. A betegek pedig gyakran bosszantóak is, mert felháborodva jönnek be hogy miért kell várni ha előjegyzés van ill. előjegyzés nélkül jönnek és elvárják hogy rájuk szánjak sok időt mert ők most rosszul vannak, meg kiderül hogy évek óta nem jártak itt mert orvosi engedély nélkül elhagyták a gyógyszert, meg már rég nem szedték akkor sem amikor jártak mert nem volt jó nekik, de az előző orvosnak azt hazudták hogy szedik (akkor honnan tudjam hogy most igazat mond-e?), és erősebb nyugtatót és altatót kérnek miután a mostanit engedély nélkül az égbe emelték, de a hangulatjavítót nem merik elkezdeni szedni mert a szomszédjuk azt mondta hogy nagyon erős, minden hónap közepén “elveszítik” a receptjeiket és követelik hogy soron kívül írjam fel újra, és az én lelkemen szárad ha vele valami történik ha nincs gyógyszere, azt állítják hogy hetek óta fent vannak egész éjjel, az idősek magányosak de idősek klubjába nem mennek semmiképp. De ha épp nem húzom fel magam nagyon valamelyik betegen vagy nővéren, akkor is kimerítő ez nap nap után. Nem mindig ilyen, nyáron például teljesen laza nyugis volt a rendelés. Meg volt egy másik dolog is.

Úgy érzem nem vesznek komolyan

(amikor már mindenki fél lábbal kint van a rendelőn, én viszont még ott ülök, mivel meg kell írnom két szakvéleményt)

(asszisztensnő kiált a telefon mellől): Sulemia, xy kérdezi hogy [érdektelen faszság]
s (extra morcosan): Már nem vagyok itt.
asszisztensnő: Oké, kapcsolom.

Fizetésemelés

Örülök neki, mert lehetne ennél rosszabb, akár csökkenthetnék is valamilyen indokkal. És nem akarok örök elégedetlen, hálátlan dögnek tűnni, de. Engem már kifejezetten idegesít ha az orvosok béremeléséről van szó a médiában, tekintettel arra, hogy kb. február óta legalább hetente emlegetik, bármilyen egészségüggyel kapcsolatos hírhez kivétel nélkül mindig hozzáteszik hogy béremelés is lesz megint, bár eddig ennél konkrétabban nem volt kidolgozva a terv. Azért bosszant, mert szerintem az utca emberének, aki nem hegyezi erre a témára a füleit annyira mint én, kábé az jöhet le, hogy az orvosoknak néhány hetente nő a fizetésük. Most hogy megvan a konkrét terv, azt is a vonzó “évente többször” kifejezéssel reklámozza Szócska, amit egyáltalán nem is értek hogy hogy kerülhetett oda.

Amit ez a valóságban takar, a saját személyemre nézve tavaly bruttó 65.820 forint volt, idén pedig az ígéretek szerint bruttó 40.000 lesz. Ehhez hozzátartozik, hogy 1. igazán majd csak akkor merek örülni ha rajta lesz a számlámon, 2. egész évre jár, de csak visszamenőleg, viszont a szeptemberben utalódó pénzből nem tudok pl. nyaralni menni a nyáron, és nyilván kamatot se számolnak rá, 3. a (nem is annyira) jól hangzó összegnek végül csak kicsit több mint a fele landol a zsebünkben, 4. nem az alapbér növekedik, hanem egy ilyen külön pótlékban jön, ami a) az ügyeleti díj kiszámításánál nem számít, b) bármikor egy tollvonással megszüntethető (és az nem lesz így nagydobra verve), c) a táppénzbe úgy nézem beszámít, a nyugdíjt nem tudom, szóval ezt nem tudom.

De mindenek felett hiába nyilatkozik a salgótarjáni kórház rezidense hogy ettől az összegtől már mindenki hanyatt esik és többé eszébe sincs elhagyni az országot, én továbbra is úgy érzem hogy bár a bérünk kezdi elérni azt a szintet hogy a megélhetéshez már ne kelljen 2 mellékállást vállalni csak egyet, de ahhoz hogy elégedett legyek és azt érezzem hogy elismerik a ráfordított  energiát és fáradozást, ennél több számjegyre lenne szükség. És kicsinyesnek és megalázónak tartom a csinnadrattát az idei hihetetlen 25.000 forintos hatalmas előrelépés miatt, ami leginkább arra jó hogy a népek még jobban utáljanak.

két jó tavalyi döntés

Mindig újra örülök neki hogy otthagytam a kórházat, amikor
– a vidám lány meséli az újabb kavarásokat,
– megtudom hogy egyedül engem felejtettek el meghívni az egyik volt kollégám bulijára (az összes személy közül, akik az elmúlt öt évben legalább pár hónapig ott dolgoztak) (egyet kivéve, akiről nem feledkeznek meg, csak a házigazda nem hívja meg soha mert nem kedveli) (nem tudom melyik a rosszabb)
– már órák óta itthon vagyok, mikor a nyolc hónapos terhes, ma utolsó munkanapját ledolgozó volt kolléganőm* 3/4 5-kor még bentről hív hogy a magánrendelésembe ajánlja egy betegét.

 

*aki minden egybeesés ellenére nem isolde

Most hogy kezdem megutálni a munkám, rájöttem mit szerettem benne eddig: hogy egyszerre csak egy dologra kellett figyelni, és nem (olyan gyakran) szólt a telefon és jöttek be az asszisztensnők és kolléganők és termékképviselők (vagy mi a szép nevük) mindenféle kérdésekkel és mesélnivalókkal. És nem is volt annyi minden a betegek ellátásán kívül.

Ma nagyon koncentráltam, és elvittem a telefonom* és a könyvem is, és mindkettő fel is volt töltve. Csak a pénztárcám hagytam itthon.

Azért jó olyankor dolgozni amikor a többség még otthon pihen, mert végig lehet zúzni a Hungárián.

*Még gondoltam is hogy hát igen, aki már kétszer is itthon hagyta a telefonját az jobban figyel rá.

Ma kaptam ezt a levelet, taktikusan az új munkahelyemre küldték, ha már úgyis ott vagyok. Most akkor ezt meg kell őriznem vajon?

 

Nem gondoltam volna, hogy az első napomon nem a számítógépes rendszer kezelése lesz a legnagyobb problémám, hanem az elődeim szakmailag megkérdőjelezhető gyógyszerkombinációi. Az első 10 betegem közül egy három hangulatjavítót szed, egy három antipszichotikumot, egy a maximális dózisnál többet szed valamiből, egy pedig R*votrilt és Fr*ntint is szed egyszerre. A többit nem vettem észre.

Két feketepontot már most tudok adni az új helynek a légkondi és az internet hiánya miatt.

Azt tudom eddig elmondani az új helyről, hogy alsós korom óta most először leszek egy helyen velem azonos keresztnevű emberrel. És hogy egy busszal tudok majd menni babázni pár hónap múlva [szmájlik].

észrevételeim a mai napról

Jó volt a piknikezés, kicsit volt ilyen élményem, de most legalább a téma ismerős volt (orvoskodás nagyrészt). És minden finom volt, és az eső előtt hazaértem az utolsó percben, pedig a metró sem ment. És isolde hozott nekem könyvet (pedig előtte a cicamenhelyre is el kellett mennie magányos kiscicákat simogatni).

Itthon meg végre elküldtem a munkát, csak nehezen álltam meg hogy ne az legyen a kísérőszöveg, hogy bocsánatot kérek a kritikán aluli minőségért, bár ha jobban belegondolok nem is teljesen álltam meg. Utána pedig kéjesen becsuktam az összes vonatkozó fület a laptopon.

Az aranyéremnek pedig örülök, Horváth Mariann viszont továbbra is kifejezetten idegesít. Gondolom minden riporternek nagy álma olimpiai aranyérmet közvetíteni, csak az a pech amikor ezt bénán teszi. Persze lehet hogy csak nekem idegesítő, főleg ötödször. És tényleg nagyon szép a szeme (nem HM-nak, hanem neki).

Most éppen az van hogy mindig azzal értek egyet akivel utoljára beszéltem. Illetve lehet hogy eddig is az volt, csak kevesebb életet meghatározó döntés kellett hoznom naponta.

 

Most meg én érzem úgy hogy ennél szarabbul nem is érezhetném magam. Közvetlenül utána még úgy éreztem hogy egész magabiztosan viselkedtem, de pár óra alatt kb százezer dolog jutott eszembe amit mondanom és kérdeznem kellett volna inkább. Na jó találtam címet, írok egy levelet.

update: 90%-ban megírtam, és máris jobban érzem magam. Plusz megpróbáltam utánanézni, hogy az egyéni vállalkozás milyen adóterhekkel és költségekkel jár, de feladtam. (ezeket a nyugdíjjárulék és társait kiszámolgattam, rögtön találtam is máshol egy másmilyen összeget, az adó meg az létezik hogy 10%? Vagy ennél sokkal bonyolultabb?) Nem küldöm el persze.

update2: hazajött Gé, meghallgatta a sztorit, ő is felháborodott, írtam még egy levelet, elolvasta mindkettőt, és a másodikat már elküldtem. Utána sütöttem brownie-t, később pedig összepakolom a rock koncertre szükséges holmikat holnapra.

Nudli szerint ennél rosszabb este nem is lehet. Berci megdöntötte a rekordjait és még a Parkműsor hangja is elmegy.

Mozgalmas hetem során először búcsúzkodtam a kórháztól, aztán… a lényege az hogy kiálltam magamért és kicsit bonyolítottam a dolgokat a saját érdekemben, de leginkább az enyémet. És még nem biztos hogy megéri, de akkor is örülök hogy kiálltam magamért.

Tegnap meg majdnem elfelejtettem a gyerekek fogmosását, de Berci figyelmeztetett, de Nudli mérges volt rá mert remélte hogy megússza, de Berci kérdezte hogy csak nem azt akarja hogy a manók kilukasszák a fogát. És kérdezték hogy mi mikor szoktunk fogat mosni, mondtam hogy este amikor már alszanak meg reggel, erre Berci mondta hogy ő is szeretne reggel is.

Ma meg üldögéltem az első magánrendelésemen és bíztattam magam hogy nem lesz mindig ez hogy egyedül ülök és várom a klienst aki nem jön el, és nem is lett.

Kicsit berzenkedtem hogy nem erről volt szó, amikor este nyolckor megjött a pánikrohamozós-hisztizős-drogos olasz-tunéziai csaj, de végül összességében nagyon barátságos volt az utolsó ügyelet. Ahhoz persze nem eléggé hogy valaha az életben vállaljak még ilyet (van olyan szituáció amiben simán ki merem mondani hogy soha).

És még az jellemzi jól a fizetést, hogy amikor megemlítettem, Isolde elismerően bólogatott, a többiek viszont az egyéb juttatásokat kezdték firtatni.

nagy levegő, és

pro: Már régóta akartam váltani.
kontra: Az utóbbi időben egész megszerettem újra az osztályt.
p: Nincs ügyelet!
k: Azért itt is sok munka lesz és néha kell hétvégén dolgozni.
p: De a konferenciák nem tartanak éjszaka, és nyáron meg karácsonykor is nyugi lesz.
k: Bűntudatom van hogy itt hagyom őket.
p: Megérdemlem hogy kiszabaduljak.
k: Egy kiadónál is van stressz és hajtás.
p: De nincsenek követelőző betegek és hozzátartozók, élet-halál kérdést jelentő döntések (napi szinten), meg félelmetes és igazságtalan rendőrségi ügyek.
k: Félek hogy nem fogok beválni.
p: Amikor összefoglalót olvasok a neten valamilyen orvosi cikkből, csomószor sajnálom hogy nem ilyennel foglalkozom. A legrosszabb esetben meg továbblépek.

Összefoglalva, most még jobban értem hogy mért vettem rá magam olyan nehezen a váltásra.

Hah, és a pénzt ki is felejtettem, pedig: fogok tudni terápiába járni és ruhákat venni.

receptezős

Ma az orvoskodás szépségeiről írok megint.

A több hónapra való receptfelírás szabályait kb évente megváltoztatják, pl. amikor a vizitdíj volt, akkor lehetett 3 hónapra (vagy 6-ra is), hogy a betegek ne zaklassák felelslegesen az orvost ha nincs semmi bajuk. Most megint nem lehet, illetve csak külön recepten, amit későbbre kell datálni, vagyis előre nem válthatja ki a beteg, csak ha már tényleg biztos hogy meg is eszi mind (mert mi van ha közben gyógyszerváltás történik vagy meghal), így rengeteg pénzt megspórol az egészségbiztosítás. Elvétve egy-két beteg is lehet hogy spórol így (csak amelyik nem hal meg), a többi meg szív, ugyanis arra nincs utasítás, hogy mi a teendő ha egy dobozban nem annyi van ami egy hónapra kell. Leginkább a szkizofrén szív, akit épphogycsak rá lehetett beszélni a gyógyszerszedésre amúgy is, de nem írhatom fel a százas dobozt, ami ha másfelet szed naponta két hónapra is elég lenne, csak a huszast, amiből kettő vagy három doboz kell havonta, és igaz hogy neki ingyen járna a gyógyszer pont azért mert amúgy is épphogy rá lehetett beszélni hogy beszedje, meg pénze sincs, meg azt is elszórja mert nem tud rá vigyázni, de a dobozdíj nagyszerű találmányának köszönhetően így 6, illetve 900 forintjába kerül havonta. Tehát ő szív, mert nem veszi meg, mert épp nincs nála pénz, vagyis én, mert visszakerül a kórházba és kezdhetem elejéről a gyógyítást. De az OEP, az rengeteget spórol, hiszen mind tudjuk hogy a kórházi osztályos kezelés nem tétel.

Születésnévnapunkra kaptunk közösen star wars kinectet, nagyon menő mert végre a gyerekek is játszanak kinectes játékot (nemcsak az a szórakozás nekik hogy minket néznek ahogy játszunk) (hiszen főleg ezért akartuk kapni már eleve, hogy a mozgásigényük  akkor is kielégülhessen, ha esik az eső), és mert a készítők személyesen rám is gondoltak, és raktak bele táncolós részt (Jabbának kell táncolni). Nem olyan jó mint a dance central, mert minden számnál majdnem ugyanazok a mozdulatok, viszont az önbizalomnak jót tesz mert nagyon megdicsér.

És még az is jót tesz az önbizalmamnak, ha az emberek egész lelkesen és meggyőzően dicsérik a kiselőadásomat, és jegyzetelnek közben és elkérik a diasort, és azt is bizonygatják, hogy követhetően és viccesen mondtam el, és egyáltalán nem látszott rajtam hogy izgulok. És még a főnök titkárnője is megdicsérte, aki ott se volt, de mondta neki a főnök hogy jó volt.

Egyre kevesebb pénzt kapunk, le van tiltva a youtube és a facebookos játékok és már a google reader sem működik rendesen. De máshol előfordulhat-e velem, hogy reggel az ágyból kikászálódva ezt látom az ablakból:

kedden végül leadtam a fordítás első felét, azon az áron, hogy szerdán 3 és fél óra alvás után támolyogtam be dolgozni. sebaj, gondoltam, majd keveset dolgozom és hazavitetem magam a vidám lánnyal, és alszom amíg a fiúk edzenek, aztán fitten nekiállok a második futamnak. te csak hiszed, válaszolt az élet és lótottam-futottam ahogy szokás, majd ötkor szépen hazabékávéztam. otthon lefeküdtem aludni, fél9 körül felkeltem pár percre aztán aludtam reggelig. ma frissen betámolyogtam dolgozni, lótottam- de nem is untatnék ezzel senkit. ja viszont lebasztam egy kolléganőmet, most ettől érzem magam szarul gratulálok magamnak. most meg mindent csinálok csak hogy ne kelljen fordítani, pedig sietni kell mert már tördelnék, közben pont most próbálok kunyizni annak aki kiosztja hogy osszon még, hogy elmehessek félállásba.

a fordítók gyöngye rovatunkba:

“for the uncommon borderline cases – a ritka határeseti esetek esetén”

chipsadó

Csak mondom hogy a 3,4 milliárd forintnak az a része amit tényleg megkaptunk, nálunk mindenkinek (orvosok, nővérek) fejenként nettó 27 ezer volt (jó sok felé kellett osztani, így kevés maradt. Értsétek rosszul). Nem akarok hálátlannak tűnni meg semmi, de ez nem oldotta meg a válsághelyzetet (még a karácsony által megtépázott családi kasszát sem konszolidálta).

De hogy fogunk örülni holnap. Most próbálok bizakodóan hangozni.

Ja, viszont tökre vannak előnyei is az egészségügyis létnek, például nem az összes kollégám kért infulenziaoltást, így hazahozhattam egy feleslegest és beadhattam Gének. Neki is járna, de el kellett volna mennie érte a háziorvoshoz.

update: eszerint egyelőre nem lesz felmondás, de hogy pénz mennyi lesz az nem derült ki.

legalább időrendben van

Vasárnap hazajöttünk a bortúráról, kiderült hogy mindkét gyerek köhög, Nudli be is lázasodott estére. Ezen kívül le lehetett tölteni az eredeti zumát, és éltem a lehetőséggel. És elhatároztam hogy márpedig én nem megyek hétfőn dolgozni, hanem elviszem Nudlit orvoshoz. (Meg mostam-teregettem, de csak az érdekeseket írom le.)

Hétfőn örültem hogy elvittem, ugyanis kiderült hogy skarlátja van. Gé kapott 1000 pontot, mert miután hazahozta Bercit a suliból, elment fogadóórára. (És végighallgatta 3 szóban hogy Berci okos és ügyes, és 20 percben hogy viszont lassan dolgozik ami baj mert ezért nem kap sok piros pontot és ellenőrizzük itthon a piros pontjait. Arról nem esett szó hogy eddig az összes magatartás és szorgalomjegye ötös.)

Kedden már Berci is itthon maradt, mert a köhögés mellé hőemelkedés is társult. Nagyival, én meg elmentem hősiesen dolgozni, ügyeltem is. (8/10, és az esti viziten ilyeneket is hallhattam hogy az egyik betegnél egy csomó rohadt kaját találtak és a cappy felrobbant a nővér kezében amikor kidobta, a másik meg belekakált az éjjeliszekrény fiókjába, és a takarítónő csak félig takarította ki.)

Ma vettem gyertyát, anyu meg adott tálat, és így végre összeállíthattam az idei ádventi koszorút:

Már évek óta ehhez hasonló, és évek óta nem készül el időben és vasárnaponként elfelejtjük meggyújtani és valamikor hétköznap pótoljuk be. Hát igen, az ünnep fénye. (Mostantól kerülni fogom a karácsonyos témájú posztokat/összeállításokat/nyilatkozatokat, még csak november van és már legalább két helyen jött szembe hogy a gyerekek csillogó szeme teszi ünneppé az ünnepet. A karácsony folyamatos változáson megy keresztül, a napisten ünnepe -> Jézus születésének ünnepe -> a szeretet ünnepe -> az ajándékozás ünnepe -> a mézeskalács illatának és a  gyerekek szemének csillogásának ünnepe.)

A bortúrán két mély benyomásom lett, a Fritz pince és Vida Péter. Röviden.

Na jó, kicsit kifejtem. A Fritz tanyán aludtunk volna, ha a szervezés a tervek szerint alakul, így csak egy kellemes órácskát töltöttünk ott, amíg a szervezés igyekezett helyrerázódni, kárpótlásként pedig kaptunk mustot, rozét, és megnézhettük a pincét*. Minden borospincének van természetéből adódóan némi dungeon érzete, ennek vizsont ódon kísértetkastély hangulata van.  A lámpa felfüggesztéséről lógó penészes pókhálókkal, a kovácsoltvas rácsokkal, a hosszú herripotteres asztallal. És a kis kápolna a gyóntatóval a hab a tortán (vagy a szélkakas a torony csúcsán, vagy kíséreties kacaj a folyosó végéről).

Vidáról ha írnék akkor megtörne a varázs, úgyhogy nem írok.

*A honlapján vannak fent képek, valamelyest visszaadják a hangulatot, de nem teljesen.

#1078

Bezzeg Gé könnyen elintézi a jelmezesdit, előző este leül hogy kitalálja mi legyen, másnap reggel beöltözik Steve Jobsnak, csak a cipőt kell átvennie délután a halloweenes buli kezdetekor. (Nem mert az övét is levette) Én meg már megint itt agyalok és semmi. Esetleg ha tudnátok egy tököt aki regényhős.

Tegnap is meg ma is sötétben jöttem el, mondjuk az is szép hogy péntek 5 és fél 6 között még összefutottam a kollégáim többségével, de sebaj (dehogynem baj, puffogtam is rendesen) jön 9 nap szünet, a kórházat be sem fogom engedni a gondolataim közé, kivéve hogy szerintem valamikor telefonügyeletes vagyok, csak nem tudom mikor. De úgyis jobban járnak ha nem kapnak tőlem tanácsot.

Ma nem annyira esett jól amikor két törődő kolléganőm hosszan feltartott a hümmögéssel és latolgatással hogy minden rendben lesz, pont nem akartam erre gondolni, már egész jól sikerült megfeledkeznem róla.

a második magányos nap

Azt álmodtam hogy pasi vagyok és a gyerekeimmel megyünk az utcán, és kérdezgetem őket hogy hol akarnak vacsorázni, csak gyorséttermek jöttek szóba, és annyira elszomorodtam hogy nincs hova hazamennünk ahol vacsorát főzhetnék nekik, hogy elsírtam magam.

Reggel ügyesen felkeltünk és összekészülődtünk egyedül, mindenki nagyjából időben futott be a megfelelő helyre (én a legkevésbé). A vizit alatt felvettem a magántelefonszám hívását, azóta csak arra gondolok amit mondott, vagy ha nem akkor is ott lebeg a háttérben baljóslatúan. Közben viziteltem, beszéltem betegekkel, hozzátartozókkal, ambulánsakkal, pszichológusokkal, és nyomtattam nekik tesztet, és kollégákkal, ebből a főnökömmel nyolcszor és jól esett hogy megért, a vidám lánnyal egyszer és rosszul esett hogy elintézi egy legyintéssel hogy minek izgulok ezen ennyire és folytatta a csacsogást nem tudom miről (nem figyeltem), és átrohantam a büfébe szendvicsért, és kezeléseket és vizsgálatokat rendeltem el, zárót írtam és dekurzust, és közben minden sötét homályos ködben úszott, és minden leírt és kimondott szó egy lehetséges per ígéretét hordozta vészjóslóan. Büszke voltam hogy egész nap kibírtam sírás nélkül, aztán a kocsiban már kellett volna belső ablaktörlő is.

Sötétben és esőben vezettem haza, végig izgultam hogy még balesetezni is fogok, pont mikor hazaértem láttam is egy balesetet és örültem hogy ezt megúsztam.

Gyerekzenész már nem lehetek

A vidám lánynak elege van, ez neki nem való, a haverjai nem így élnek, csomót buliznak és a legutóbbi trendi cuccokban járnak, neki meg elfogy a pénze hónap végére. Olyan munkahelyet szeretne ahova csini kiskosztümben járhat. Unja és értelmetlennek tartja a nagyobb részét annak amit csinál, és megkérte a pasija ismerősét hogy szerezzen neki valami más melót. Én meg besírok, hogy végre volt valaki akit kedveltem a munkahelyen, és nekem se való ez, mert nekem is elfogy a pénzem hónap végére, trendin pedig sosem jártam, idén nyáron még a lábkörmöm se festettem ki egyszer se, és nyafogok hogy a pasija haverja szerezzen nekem is munkát. Pedig szerintem én egy részét kedvelem ennek, jó vannak benne értelmetlenségek, de lehet jól csinálni és az jó érzés, és ha … (most gondolkozom hogy min múlik)… na mindegy szóval ha sokminden jobb lenne, akkor egész jól érezném itt magam.

Mer azért vannak jó dolgok is, például amikor kézrátétellel szavazunk arról hogy hol tartsuk a megbeszélést (ahol nem férünk el, vagy ahol nem jut mindenki elé asztal). És a viziten az egyik néni haza akarja vinni a sármos dokit*, a másik pedig ragaszkodik hozzá hogy elmesélje nekünk az életét**, mert a doktor úr nem hallgatta meg, de most van rá idő.

És legalább nem kell éjszakánként dolgozatokat összeállítanom másnapra. Vagy a kanapén ülve várnom a soromra amíg más befejezi a bejegyzését, hogy utána folytathassam a dolgozatot. Ugyanis megint szarakodik velem a laptopom, pedig azt is mondtam neki hogy mukodj. Mert igazából én vagyok az aki bejegyzést ír és Gé a dolgozatos. Illetve lapzártánk előtt egy perccel érkezett a hír, hogy újra hajlandó működni, Gé rögtön szívat is vele hogy most megint nem fogom akarni elvinni szerelőhöz hiszen már jó. Nem is, hetekig ülnek rajta aztán közlik hogy nem lehet megjavítani, mindennel ez van.

 

*Akinek ábrándos szeme és édi akcentusa van.

**néni: és mire hazaértem a párom felhúzott egy falat két méterre, és…
főorvos: ez hányban volt?
néni: 1963.
főorvos: akkor kéne egy nagyot ugrani!

 

Ezt meg csak úgy, mert olyan édesek.

 

Mit mondjon az ember, ha egy szakápoló, aki 39 éve van a szakmában, azzal ront rám a nővérszobában, hogy de jó hogy jössz sulemia, már úgyis akartam kérdezni, hogy az akineton most miligrammos lett, eddig meg csak simán tabletta volt, akkor most nem túl sok amit adunk? és mutatja a dobozt, hogy rá van írva hogy akineton 2 mg.

De egyébként ez semmi.

Meg akkor még írok nemdurvát is, tegnap fürdés közben megoldottam a fényképalbum problémát, nyitok accountot a picasán, és oda fogunk válogatni, és leeshet a teher a hátamról hogy 2005-től ki kell válogatni és kinyomtatni és beragasztgatni a képeket különböző albumokba amiket előtte meg kell venni vagy elkészíteni, és feliratot írni hozzájuk (a képekhez). És beleolvadhat a gyerekek honlapja is (ami szuperül szolgált eddig), és simán fogok tudni én is egyedül feltölteni képeket.

Reggel a sarki CBA pénztárjánál sorbaálltak a munkások, akiknek szombaton is kell menni dolgozni. A pénztárosnő sorba lehúzta a kenyeret, parizert, üdítőt, cigit, féldecis szilvapálinkát, csokis kekszet, banánt, borsó és bébikukorica konzervet, diétás joghurtot, túró rudit.

love should

Megint biciklivel mentem, és igaz hogy hazafelé majdnem meghaltam, viszont egyszer sem áztam el, és amikor megérkeztem a kórházhoz, multimodális élményem volt, éreztem az izmaimat a combomban, láttam a vízcseppeket a füvön, és hallottam egy közeledő mentő meghitt szirénázását. És éreztem hogy vizes lett a lábam.

Ott bent meg igyekeztem nem aggódni a betegeimért akik rosszul vannak és nem tudni miért.

Hazafelé meg hallgattam Mobyt. Kiskoromban nem hallgattam, mert sokan szerették, és nem akartam csak divatból. Persze akkor ez még nem is volt.

 

végstádium?

Konzíliumkérés:

s: Jó napot, egy bentfekvő betegnek szeretnék időpontot kérni.
asszisztens 1: Rögtön megnézem. (behallatszik a telefonba): Hú, de televan.
asszisztens 2 (még mindig behallatszik, mostantól nem írom oda külön): Mert a májust nézed. Vigyázni kell a konzíliumokkal, mert a doktornő egyedül van.
asszisztens 1: Mára egy van. Akkor mehet mára.
asszisztens 2: De csomóan küldik úgy hogy nem szólnak, néha hat is jön egy nap.
asszisztens 1: Akkor mire jó ez az egész? (…) Akkor szerda. (nekem a telefonba): Szerda jó lesz?
s: Hát az a helyzet hogy jobb lenne előbb, nincs túl jó a néni már 3 napja, de csak ma szólt.
asszisztens 1: Akkor jöjjön ma 1-re.
s: Köszönöm, viszont hallásra.

Lehet arra okot találni hogy mért szidjuk az egészségügyet, nem működnek úgy a dolgok mint lehetne, lásd fent, vagy lásd a nővéreket, akik tudnak róla, hogy a betegnek elfogyott a gyógyszere, a főnővér szerzett helyettesítő szert de elfelejtette behozni, de nem szólnak, hanem simán nem rakják be a beteg dobozába, a hozzátartozóval szenvtelenül közlik hogy nincs, aki meg hisztériázva fordul egyszerre az ügyeleteshez, a kezelőorvoshoz és az osztályvezetőhöz, hogy ez tűrhetetlen. A hangnem nem jogos, de a mondanivalója valahol igen.

Egy ideje olvasom a praxis blogot, és nem is borít ki annyira mint vártam, egyrészt mert a hozzászólások jó része elég jóindulatú (valószínű egészségügyi dolgozók inkognitóban, de nem is ez a lényeg), meg szerintem tanulságos is hogy hogy ne viselkedjünk, mit vesznek szívükre a betegek. És igen, sokszor jogos a panasz. Ilyennel például mi is sokszor találkozunk, nem egy súlyos neurológiai vagy belgyógyászati betegséget diagnosztizáltunk már úgy a pszichiátrián hogy azzal feküdt be a beteg hogy ki van vizsgálva és semmi baja, a panasza biztos pszichés. A példa kedvéért: amyotrophiás lateralsclerosis (“súlyos agoraphobia, az ágyból sem kel fel, inkább bepisil”), asztma, pseudomembranosus colitis (“pszichésen fullad / megy a hasa”), és időnként olyan ioneltéréseket látunk, hogy csak na. Ez előfordul olyanokkal is, akiknek előtte nem volt közük a pszichiátriához, de ha valakinek van egy pszichiátriai zárója, vagy neadjisten itt lesz egyéb baja, annak jaj.

Igen, az egészségügyi dolgozók fásultak és érdektelenek. Igen, a pénz nem old meg mindent. Gondolkoztam már rajta, hogy ha mérhető összeget kapnék egy ügyeletért, akkor nagyobb kedvvel szaladnék-e minden beteghez, és kevésbé mondanám-e a telefonba a nővéreknek, hogy figyeljék és ha nem javul szóljanak és megnézem. Nem tudom, de azt észrevettem hogy ha pihentebb vagyok, sokkal kedvesebb és készségesebb vagyok a betegekkel és hozzátartozókkal. Ha az embernek nem kell másodállások után szaladgálnia hogy megéljen, pihentebb. Ha a szabadságát kényelmesen töltheti, nem a panelban pácolódva, (vagy feketemunkával) pihentebb és elégedettebb az életével úgy általában. Nem utolsó sorban, normális fizetésért jobban meg lehetne válogatni hogy ki dolgozik ott. Ki lehetne rúgni pl. azt a mentőst akinek annyi esze van, hogy a leltár aláírása után lenyúlja a beteg pénzének a felét. (Így teljesen egyértelműen rábizonyítható az egész.) Meg aki inkább kidobja a személyit, mert ha szól hogy nála maradt, a postaköltséget levonják a fizetéséből.

Hogy ne ilyen sötéten fejeződjön be, akartam keresni valami kedves témába illő képet, de ilyen nem létezik, úgyhogy örüljünk annak hogy máshol se jó.

Ja meg az is pozitívum, és biztató, hogy a többség még mindig nem ilyen.

sötétzöld

Itt ülök sütétben, nyitott ablaknál, hogy a bogarak ne jöjjenek be a szobába, csak a hűvös. Ennyire zöld vagyok, pedig beindíthatnám a légkondit is. És percenként ellenőrzöm a világhálót, hogy megtudjam másokkal mi történik a világban, és időnként tényleg történik valami érdekes, ami változó intervallumú pozitív megerősítés, ami miatt ezentúl is így fogok tenni ha gépközelben vagyok. (Ott még nem tartok hogy strandolás vagy kocsmázás közben se tudjam megállni) (Majd ha lesz tabletem)

Mindenképp szeretném megörökíteni, hogy ma végre biciklivel jöttem, az idei biciklis szezonban először. Ehhez több tényező összejátszása segített: 1. nem volt a seggem alatt autó, 2. Gé felpumpálta a kerekét, 3. tegnap voltunk próbaúton a gyerekekkel és kiderült hogy még tudok biciklizni, 4. még egy kolléganőm azzal jött a héten, sokkal messzebbről mint én, és ő is túlélte, 5. épp nincs semmilyen halálos betegségem ami megakadályozná, 6. nem kell délutáni pokoli időjárásban hazamennem, 7. nem volt a seggem alatt autó. Nem csoda hogy ennyi idő kellett. Új útvonalat próbáltam ki, nincs benne felüljárón átcipelés, és gyorsabb is.

Lelomboz az újabb csodálatos ötlet az egészségügy megmentésére.

Ezt még akkor se érdemeljük, ha megbeszélésen kinevetjük a betegek által készített képeket (haha, pálcikaember, ez meg milyen izompacsirta, jól kimelegedett a napon, kisebb az ember mint a konzervdoboz, háton fekve állnak fel a futóverseny startjához stb stb), eltervezzük a [Kórház Neve] Pszichiátriai Elit Kommandót, akik majd símaszkban kiszállítjuk az évek óta nálunk lakó betegeket az illetékes gyámügyekre és gondnokokhoz, akik évek óta tojnak intézni a betegek sorsát.

felmondani vagy nem mondani fel

– végre egy kezdeményezés, valami közös dolog elindul

– mi lesz ha nem jön be

– a cseheknek bejött

– de mikorra lesz ebből valami, januárig tuti nem történik semmi, a Csehek a két hónap felmondási idő alatt kapták meg amit kértek, milyen para lesz az már

– de ha már indul végre valami, illik csatlakozni

– rizikós lépés, addig se fogok tudni pénzt gyűjteni hogy valamiből megéljek a köztes hónapokban

– most legalább valami lökést ad hogy váltsak, ne csak sajnáljam magam

– nehéz lesz munkahelyet találni ha egyszerre többezer orvos felmond

– nem akarok itt maradni és helyettük is elvégezni a munkát

– talán mégis jobb lett volna valami sztrájkféle most, nem dolgozni vagy kevesebbet

– az orvosok többségének önfeláldozás sémája van, úgysem menne bele hogy legyen a betegeknek egy kicsit rossz hogy végre mi is előre juthassunk

Akkor?

nemis bejegyzés

meg ma az is volt, hogy a referáló után még kicsit maradtunk, és elcsevegtünk kannibalizmusról, a virsli hús-, nyesedék- és csirketoll-tartalmáról, meg az italról. mármint az igazgatóhelyettes perverz vicce után.

van az a hegy,

ami egy varázslatos hely, fent a tetején a kilátónál órákig lehet heverészni a fűben, fagyizni, és megkívánni a büfésnéni állását, és rávenni másokat hogy másodszor is megnézzék velünk a zegzugos várromot, amit romantikusan benőtt a repkény és fák nőnek a tetején. A kilátóból látszik a Badacsony meg a Szentgyörgyhegy meg a harmadik nem tudjuk mi, meg egy vörösiszap-tározó meg egy pszichiátriai rehabilitációs otthon, de állítólag nagyon tiszta időben az Alpok is. Sűrűn állnak egymás mellett a borospincék, ahol kedves bácsik fehérborral kínálnak, amiből kellő mennyiség elfogyasztása után már nem mindenki tudja kimondani hogy jamaika a jamaikaiaké, de azért kitartóan próbálkozik. A borospincék környékén is lehet a fűben heverészni, gyönyörködni a naplementében, és megalakítani a prikulics baráti körét. Miután degeszre ettünk magunkat sülthússal és pirított krumplival és házi uborkával, mielőtt visszamennénk melegedni a kandallóhoz és még egy kis véres hurkát majszolni.

Ja igen, és távolról kék, közelről meg zöld.

tegnap

meg az volt, hogy a régi belgyógyászat gyakvezetőmmel munkakapcsolat címén volt csoporttagokról, jelenlegi családról meg karrierlehetőségekről csevegtünk, meg nevetgéltünk, meg én egy mozart golyót is ettem. délután pedig az ikeában pók kesztyűbábot nézegettünk (de nem a volt gyakvezetővel) ami valójában kullancs, meg tükröket (és csak percek után néztem meg magam az egyikben, robot vagyok-e). később teagolyót ittam, amit az izmos nő szolgált fel. a korábbi nézeteltérések tisztázása közben kicsit elment olyan irányba a hangulat hogy mért nem volt mégsem igaza a másiknak, de azért remélem nagyjából elsimultak, meg tanácsot is kaptam.  ja meg az is jó volt még hogy mesélhettem a sémákról.

második nap

Egész jól indult a nap, bár nem ébredtem fel rögtön csak 15 perccel később, és vsz emiatt hitte Nudli hogy ma nincs ovi, és kicsit sírdogált mikor biztosítottam róla hogy dehogynincs*, de aztán megnyugodott. Még időben eszembe jutott hogy elfelejtettük bepakolni Berci táskáját.

Az ovi és a kórház között meg főleg idegeskedtem és szapultam magam, még annyi eszem sincs bmeg hogy megnézzem jön-e a villamos mielőtt kihajtok a forgalmas útra, aztán jól elüttetem magam.

A dolgozóban a csajok rajtaütésszerűen adtak nekem cserepes tulipánt a szülinapomra, nagyon meglepett és jól esett. Délután meg az hogy megint sikerült lelket öntenem a betegembe. Anyósomék közben hazaértek a nyaralásukból és rögtön bevetették magukat, a focira és haza szállítást ma ők intézték, + egy csokit is kaptam előlegbe ajándékként, én meg ügyesen beszereztem az obligát kakaós csigát holnapra.

Este néztem az Éden hotelt, telefonon felköszöntött a férjem, most meg hajat mosok mindjárt.

*A betegség ugyanis nem mutatkozott.

“Jó napot, [Sulemia Főnöke] vagyok. Nem, sajnos [Afőnök Titkárnője] most nincs itt. Igen, szólok neki. Kérem mondja még egyszer a nevét!”

a pénzről

Hogy ugye milyen király ötlet itt tartani a hiányszakmákban az orvosokat azzal hogy a rezidensek másfélszeres fizetést kapnak, és tényleg jó szerintem, csak éppen még mindig nem tudom elhinni hogy nincs tervbe véve a többiekét is hozzáigazítani. Persze, az meg a szakmák között okozna bérfeszültséget (bár nem véletlenül hiányszakma a hiányszakma, igen, a h*lap*nzre gondolok), de így meg kicsit furán hat hogy a kezdők jobban keresnek a szakorvosoknál, kb úgy mint a 40 éve orvoskodó főorvos. Engem nem zavar, kedvelem őket és örülök hogy itt vannak, de egyrészt van akit igen (hallottam olyan kórházról, ahol a kedves személyzet megszavazta hogy a rezidensek nem érdemelnek több pénzt, és amit erre a célra kaptak azt szépen elosztották*), másrészt az is furán veszi majd ki magát, amikor a bérük hirtelen 67%-ra esik vissza (a szakvizsgakor? vagy a rezidensi vizsgakor?). Na akkor ki akadályozza meg hogy elmenjenek mégis, és mért is lesz ez így nekünk jó.

És nem tudom miért, de a hónap közepén megint meglepődtünk rajta, hogy még pont annyi maradt hogy befizessük az autótörlesztést és még egyszer tankoljunk, meg némi étkezési jegy. Mivel tudtuk hogy étkezésen kívül lesznek más jellegű kiadásaink is, most apósék helyett Gé a munkahelyén kért kölcsön, de így sem kifejezetten fényes a helyzet. Úgyhogy márciusban nem veszek jódot, nem iratkozom be jógatanfolyamra, nem viszem el szervizbe a sícipőmet, na és persze a képzést sem fizetem be most sem.

Sajnos nem ígérhetem hogy ez a téma most annyira körbejáródott hogy többet nem fog itt előkerülni.

*tudod, egy ismerősöm sógorának az unokahúgától

update (másnap): kajajegy már nincs.

Kiegyeznék azzal, hogy hárman kerülgetjük egymást és valódi harc folyik a gépért meg a beszélgetős sarokért, meg hogy pótolva legyenek a kifogyott tintapatronok és javítva a tönkrement telefonok (még ebben az évszázadban), de afölött nem tudok napirendre térni, hogy valaki elviszi az irodából a csokimat, amire rá van írva a nevem.

miért szeretek mégis dolgozni néha

legalábbis bejárni

1. Reggeli megbeszélésen a volt tutorom, egyébként főorvos, megkocogtatja a vállam: figyelj, sulemia! És rám mosolyog, a két metszőfoga helyén két tic-tac virít. Egyébként főorvos.

2. Vizit, utolsó kórterem, kezdünk fáradni.
orvos: Napi két litert meg kell inni!
beteg: Én annyit nem tudok.
orvos: Nem egyszerre, hanem az egész napra elosztva. Beleszámít a leves,…
osztályvezető főorvos sulemiának: Két liter, az csak négy sör. Annyit bármikor meg lehet inni.

3. Az osztályvezető főorvos és a kezelőorvos zavartan nevetgélnek a mániás beteg ágya előtt, akire panasz volt mert múlt éjjel hangosan maszturbált. Gondolkoznak hogy szóba hozzák-e a dolgot, végül inkább csak megkérik a betegtársak éjszakai nyugalmának tiszteletben tartására.
sulemia: Vagy emeljük meg az esti leponexet ötszázra.

És ez még csak a délelőtt volt.