eddig valamennyire tudtam egyensúlyozni a stressz és a rendszeres fél 7-es kelés káros hatásait azzal hogy esténként tízkor bezuhantam az ágyba és el is aludtam, de most közbelépett Eleanor Oliphant* (és/vagy a hormonok? frontok? ki tudja), ami csak nem akart kiesni a kezemből esténként, végül éjfél után döntöttem úgy hogy akkor is leteszem ha még nem érzem magam álmosnak. úgyhogy a hosszú hétvégét sikerült szörnyű szédüléssel kezdeni, ami minden mozdulatra elviselhetetlenre erősödött és ha sokáig nem mozogtam kicsit enyhült. ez és persze az eső keresztül húzta a mára tervezett biciklizést. a többi napra még szarabb időt mondanak, ha bárkinek vannak benti programötletei amit 12-14 éves fiatalok is élvezhetnek, ne tartsa magában.

*lucia küldte át azzal hogy szerinte tetszene nekem, úgyhogy megszakítottam a pratchett maratont

Advertisements

És akkor a házimunkába még bele se fogtunk

Meg idegesít hogy soha nincs idő semmire, a hétvége is csak elszalad mint… valami ami gyorsan el szokott múlni. Ma is a délelőtt eltelt kb a felébredéssel, mert hétvégén végre lehet sokáig aludni, főleg ha Gé önfeláldozóan felkel fél 8-kor és játszik zumát a gyerekeknek. Nem tudom, más gyereknek is az a játék hogy a szülei játszanak és ő nézi? És egyáltalán, a mieink valahogy annyira nem képesek lekötni magukat, pedig már tényleg nem kicsik, ha nem néznek valamit vagy fel-alá rohangálnak a lakásban akkor általában tépik és nyúzzák egymást. Két lehetőségünk van, vagy lekötjük őket (játszunk velük vagy helyettük vagy elmegyünk velük biciklizni, fagyizni, állatkertbe), vagy percenként megyünk igazságot tenni a vitájukban, készíteni nekik kakaót/meleg szendvicset/stb, feltörölni amit kiöntöttek. Oké hogy gyerek és szüksége van a szüleire, és fontos hogy töltsünk velük minőségi időt és most a vizsga miatt ez valamennyire elhanyagolódott (bár kb minden nap én mentem értük mert Gének meg pont most volt az emelt szintű érettségiztetés, Nudlival még a szokásos hintázós szeánszunkat is megtartottuk, hétvégén meg Gé hurcolta őket vadas- és vidámparkba) – szóval annyira azért nem is voltak elhanyagolva, nem értem mért nem lehet valami egyensúly, hogy mi is törődünk velük, de cserébe meg van olyan hogy ébren vannak és mégis elvannak jól a folyamatos figyelmünk és közreműködésünk nélkül. Mármint nem csak akkor amikor épp rég aludniuk kéne vagy pont indulnánk valahova.

Kb azzal el is ment a délelőtt hogy ezen morfondíroztam meg készítettem ebédet, utána kidőltem 3 órácskára, amire meg úg yérzem még szükségem van az augmentin mellett hogy a következő héten is helyt tudjak állni és ne itthon fetrengjek mandulagyulladásban miután két és fél hetet hiányoztam a vizsga miatt. Utána elmentünk biciklizni és fagyizni, amiből az lett hogy nem sikerült olyan fagyizót taláni, ahol a különleges eper, vanília és csokoládé ízek közül mindhárom kapható lett volna egyszerre (vagy legalább kettő, as a matter of fact), így a közeli bevásárlóközpontban kötöttünk ki, ahol 3 fagyizó van, és ha már ott voltunk, Berci kikönyörögte a mekit is.

Holnap meg a vidámparkba megyünk most négyen, mert a múlt héten a fiúk kiderítették hogy hárman nem nagy móka, főleg ha a két gyerek nem hajlandó együtt beülni sehova, és egyik sem hajlandó kint várni amíg egyikőjük Gével beül (hárman meg nem lehet), az elvarázsolt kastélyba meg elfelejtettek bemenni. Majd készítek képeket a rozsdáról, gazról  és  hámló vakolatról mint tavaly, de idén hátha ki is rakom valahova.

Nudli és az állatok (és a kórház)

Bemásolom amit még ezer éve nem tudtam kiposztolni a freeblogon mert már nem működött (és ezért elmentettem wordbe).

Egyik vasárnap egész délelőtt a Nat Geo Wildon néztük a Top10es listákat. Nudlit az állatok miatt érdekelte nagyon, Bercit meg a számok miatt, végig találgatta hogy a legnagyobb csapatban vonuló állatoknál az első helyezett eléri-e az egymilliárdot. A sáskák lettek az elsők 96 milliárddal (arról nem szólt a műsor hogy hogy számolták meg őket). Többször elmondták hogy ez egy bibliai méretű izé, úgyhogy elmeséltük nekik a 10 csapás történetét, meg ki is kellett keresni hogy mik voltak a csapások. Másnap Nudli azzal jött haza a suliból hogy az egyik osztálytársának van gyerekbibliája. Mivel nekünk is van, előkerestük, és azóta már egy csomó történetet el is olvastunk belőle, de utolsónak mindig a 10 csapást kell. A kórházba is elvittük, amikor épp jobban volt, ott is olvastunk belőle, sőt háromnegyed történetet magának olvasott el hangosan, nagyon édi volt.

A kórházról akartam írni külön, de közben annyit gondolkoztam róla hogy elment tőle a kedvem. A lényeg hogy megijedtünk hogy vakbélgyulladása van, de végül nem volt semmi baj, de azért bent tartották, és mindketten utáltuk.Utána meg mindketten betegek lettek és itthon maradtunk.

Ma* is voltunk Nudlival kórházban, de most örömmel mentünk, mivel az unokaöcsémet látogattuk meg születése alkalmából. Cukorfalat, és okosan néz, alvás közben ráncolja a szemöldökét, babaszaga van, ráncos és puha és icipici a keze, és sosem akkor mosolyog amikor fényképezem.

Berci nem jöhetett, mert még nagyon köhög, ezért elég szomorú volt. Ő meg az interneten nézi a Narutót, amióta elfogytak a szinkronos részek, japánul nézi magyar felirattal. Most mondta hogy jó hogy jár tanulni angolul, de még jobban szeretne japánul megtanulni.

Azóta újra végignéztük a top 10-es listákat, Nudli mindegyikről listát készített, amit mindjárt lefényképezek és megnézem hogy képeket tudok-e berakni ide. Berci pedig most Bleach-et néz, ami szintén japán sorozat és blájdzsnak kell ejteni, de ennél többet nem is tudok róla. Ma is voltunk unokaöcsit nézni, most éppen Gé beteg úgyhogy Nudlival és Bercivel. Nudli édesen rám vagy anyura simult (akinél éppen Baba volt), beszélgetett és simizte a lábát vagy hasát. Berci is megnézte, de neki elég volt pár másodperc megállapítani hogy édi, utána már tudott kinectezni.

ImageImage

*ma=ezer éve amikor ezt írtam