az élet újabb nagy kérdései

a hipermarketeknek ez a szokása, hogy a gyűtögetett matricákért cserébe “olcsóbban” lehet megvásárolni bizonyos árukat, pont olyan átlátszó baromság, mint a magazinok mellé csomagolt bóvlik. mert ugye az “olcsóbban” kínált áruk mellé valóban oda van biggyesztve egy még elképesztőbb ár, csakhogy ugyanabban a hipermarketben árult cuccokhoz képest is drága még az “olcsóbb” ár is (amiért ugye még jó sok elkölött pénzzel is fizetünk ugye). na de ha ilyen átlátszó baromság, mért van nálam megint egy matricákkal teleragasztgatott papírfecni, és mért csak most állapítom meg, hogy a kinézett konyhai mérleg nem 3, hanem 5ezerért kapható “akciósan”, amennyit pedig nagy valószínűséggel nem ér?

hogyhogy nincs okosság kategóriám?

A gyerekeknek azt is nehéz lehet megélni, amikor átváltanak a “szia kicsi tündibündi édibogár” korból a “ne hangoskodj, ne rohangálj” időszakba, a felnőttek hangszíne is teljesen megváltozik.

szülinap és lakásavató

meg még ez volt ma:

s: és eldöntöttük hogy tésztasalátát fogunk csinálni.
új kolléganő: abban mi van?
s: tészta, olívabogyó, paradicsom, olívaolaj, citromlé… az remélem nincs mert nincs otthon.
ú: fasza.

Le se kell írnom hogy akkor kell-e, és az is magától értetődik hogy akkor kezdtünk vizet forralni a tésztához amikorra meg volt hirdetve a kezdés. De a végére egész jól behúztuk, és úgy tűnik tényleg nem lehet elrontani, ahogy a túrós-szalonnás melegszendvicset sem.

Az ünnepelt kapott 5 doboz legót és egy könyvet. Igaz ebből hármat megrendelt előre.

Hiába reménykedtem hogy valaki elküldi a linkjét a játékomnak, kénytelen voltam kezembe venni az irányítást és keresgélni ezen az oldalon. Sikertelenül. Valószínűleg én voltam az egyetlen ember aki azzal játszott és itt sincs fönt. Könnyebb lenne ha tudnám a nevét. Viszont találtam egy csomót amivel játszottunk régen, pl. a horace, meg a spce raiders, meg a bcs quest for tires, és természetesen a fred, aminek kivételesen tudtam a nevét. Gé kedvencét könnyebb volt megtalálni, ő ugyanis emlékszik (paper boy).

Érdekes ez a nosztalgia nevezetű izé, hogy valami (vagy valaki, ha már itt tartunk) amivel (akivel) régen szorosabb kapcsolatban voltunk, milyen erős érzelmeket tud felkavarni bennünk. Hogy Nudlinak hiányzik a régi lakás, pedig kisebb volt és zegzugos és fröcskölt a csap, csak azért mert az eddigi élete nagy részét ott töltötte el. És hogy könnybe lábad a szemünk, ha kezünkbe kerül egy gyerekkori játék, könyv, walkman stb, vagy ha meglátjuk a sinclair spectrum fényképét a képernyőn (konkrétabban az iddqd-n, de már nem találom). Egyszer kaptam egy lemezt az öcsémtől spectrum játékokkal, de nem találtam meg a kedvencemet, mert nem tudom mi volt a címe. Vonalasnak hívtuk, a világ legegyszerűbb játéka (nem átvitt értelemben), egy önmagába visszatérő vonalból és két kockából áll, az egyik kocka a játékos, amivel be kell járni a vonalat anélkül, hogy összeütközne a másik kockával. A következő pályák is csak annyival bonyolódnak hogy szövevényesebb a pálya, már kétszer is be kell járni, és nő az ellenséges kockák száma. Lehet hogy rajta sincs, lehet hogy soha senki nem játszott vele rajtam kívül.

továbbá,

Azért is nehéz lett volna megtalálni rajta, mint Gé felhívta rá a figyelmemet, mert c64-es játékgyűjtemény.

Egyébként az első személyi számítógép amivel találkoztam, egy zx81 volt, érintőbillentyűkkel, kölcsönben volt nálunk, apuval nézegettük, kerestük hosszan a print gombot meg minden.

Hétvége van, és nincs semmi előre rögzített program. A lehetőségek végtelen sora áll előttem. Olvashatok, netezhetek, blogolhatok, játszhatok a gyerekekkel, levághatom a hajukat (bár ez nem annyira lehetőség), hímezhetek, alhatok, megnézhetem az x-faktort.

Eddig hazajöttem ügyeletből és aludtam.

Nem is mert boltban is voltam meg ebédeltem meg játszottam Bercivel békás játékot. Meg most már blogoltam is, meg most elmegyünk sétálni cukrászdába.

A tavaszos bejegyzést még kedd végén írtam ami mint kiderült az egyetlen igazán szép nap volt mostanában, csak elfelejtettem kirakni.

Lucia mondta hogy hiszen már hordok színes ruhákat, például rózsaszínt, én meg letromfoltam hogy csak két felsőm van, közben meg tessék rózsaszín nadrágom is van, ma fel is vettem. Tök jól éreztem magam benne, főleg mert kényelmes, de egy kicsit azért is mert rózsaszín. Mondjuk senki se mondta hogy milyen szuper rózsaszín nadrág, de sebaj.

ugye olyan mintha tavasz lenne?

Ilyet szeretnék még.

A nyomás is lejött rólam, megírtam és elküldtem és tetszett nekik és a fordító cég kérdezte hogy vállalok-e fordítást is.

Tapsival jót trécseltünk a croissant és a meggyes márványorta fölött, ahol utoljára Gével voltam amikor még nem jártunk, de már szóba került. Igaz nem feltétlenül csak kellemes témákról, de azért érintettük például a kérdést, hogy milyen műalkotások születnek, ha tapsi vesz egy csomó összeszerelendő svéd bútort, és az összeszerelési bulin előbb kerül elő az alkohol mint az imbuszkulcs.

Meg következtek isolde magánrendeléses sztorijai, és az ismerősökről való pletykák (én csak olyannal tudtam szolgálni hogy ki megy még külföldre), és a legó társasjáték és a lányszakasz és hogy ki miért és miért nem vásárol ruhát az anyukájával, és a kapcsolatok és a boldogság mítosz és a gyerekek és Berne és a fordítás és az iPad*.

 

*Nem is olyan drága.

Kész van a luxuskonyhánk, gyönyörködünk benne, meg élvezzük hogy egyszerre ketten is elférünk (többnyire), meg kicsit már kutyultam is, valami tonhalkrém-szerűséget. Még nem teljesen kiforrott a recept, majd ha jobb lesz (és nem petrezselymet veszek zellerlevél helyett), meg is írom. Esténként meg játszunk az új tamagocsinkkal, tegnap adtunk neki sót, ma meg öblítőt, meg edényeket, kicsit később megdicsérjük hogy milyen szépen elmosta.

konyha 003 konyha 002

 

Milyen jó, hogy Gének akkor sem kell aggódnia, hogy vajon merre kószálunk, ha otthon hagyom a mobilomat, a költekezésem alapján pontosan követi hol vagyunk. Gyógyszertár, IKEA (a tömeg okozta kellemetlenségeket nem enyhítette, hogy tudtam előre és szörnyülködtem is), közeli McDo, közeli McDo (repeta krumpli).

blogolás, lakás, kreatívkodás

Ez milyen jó, hogy Annalight kiírta oldalt amit éppen szeretne. Lehet hogy majd én is megpróbálom (pont azután hogy végre kiraktam a – már rég aktualitását vesztett – új fejlécképet). Hasznos, hogy ne felejtsem el mire vágyom, és alkalmasint beszerezhessem, pl. tökre érdekel milyen a licsi, de ahol eszembe jut keresni ott sosincs (a kamrában, hehe). Vagy ha bárki más szeretné tudni hogy mire vágyom. Meg az is tetszik hogy kirakja mások bejegyzéseit amik tetszenek neki. Én meg kiraktam oldalra Métely szépséges ékszereit by the way.

Már van tűzhelyünk és mosogatógépünk, meg a mosogatótálca is a helyén van már, elméletileg hétfőtől már működni is fognak ezek mind. Aztán már csak fel kell fúrni a polcokat és képeket a falra, eltenni a nyári ruhákat, venni sok dobozt és belepakolni ami kimaradt és feltenni a szekrények tetejére, venni kilincset, függönyt, lámpát, kanapét… Végre nem kell a fürdőszobában mosogatni és hetente néhányszor pakolni és takarítani mesteremberek előtt és után.

Szépül is a lakás, végre elkészült a hímzett mesterművemhez a keret:

kép

A wc-re és a fürdőszobára elkezdtem hímezni kis képecskéket. Tervezem még mozaikkal kirakni a fésülködőasztal tükrének keretét, patchwork falvédőket, amikben kis keresztszemes képecskék is lennének majd, és egy mega üvegmatrica díszt a fürdőszobai tükörre (eltakarandó a soha felrakásra nem kerülő polc számára előre kifúrt lyukakat) (erre két egészen kicsi üvegmatrica dísz is elég lenne, de szeretem túlbonyolítani az életet ezt a mintát már nagyon rég kinéztem egy hobbifüzetből és ennél jobb alkalmam sose lesz).

ĂĽvegmatrica

Lejárt a szabadság. Kéne még úgy fél év.

Betűs krónika

Vagyis: mi történt amióta meglett az ajándékkupon. Főleg az iskolakezdéssel kapcsolatos.

aug. 31. kedd.
8h: Idegesen készülődünk. Furcsa újra korán kelni és a gyerekeket is összekészíteni időre, ők is elszoktak tőle.
9h: Csak fél órával indultunk később mint terveztem, de ma még nem gond.
10h: A leendő iskolában a szokásosnál hangosabb és határozottabb vagyok, vidámságom kissé erőltetett, de a körülményekhez képest ez jó. A tanító néni kedves és barátságos, és sokat beszél. A másik anyuka is sokat beszél. Mindenképp el akarom mondani amiért jöttem. A gyerekek vígan gombfociznak a sarokban a leendő tanteremben.
10.30: Három mondatban, fél perc alatt eldarálom amiért jöttem. Hogy hát a Bercivel korábban voltak kisebb gondok, és pszichiáternél is voltunk, fejlesztésre is jár, ez az autizmus vonal, de nagyon enyhe blaa blaa blablabla. A tanító néni rögtön megnyugtat hogy ez mostanában nagyon gyakori. Megnyugodva megyek megvenni a tankönyveket.
11h: A fél órás sorbanállás alatt számos ötletem támad a procedúra gyorsítására. Vajon az iskolarendszer örökre bentragadt a 20. században?
22.30: A tanévnyitó korai időpontjára hivatkozva búcsúzkodom, hogy jusson idő 1-1 órát zombulni a kanapén és a zuhany alatt.

szeptember 1. szerda.
6.15-kor csörög az óra!
7.35: Anyu dumcsizik az autóban, én meg nyomom a gázt, milyen ciki már elkésni az első tanévnyitóról.
8h: Kár volt izgulni, hosszan várakozunk, Berci nagyon édesen, tőle szokatlanul rám tapad, főleg mikor megtudja hogy mindjárt szétválunk, őket a nyolcadikosok fogják bekísérni az óriási tornaterembe az irdatlan tömeg elé.
8.15: Bevonulnak, Bercit a tanító néni veszi szárnyai alá. Igyekszem vidám arcot vágni, a sírva mosolygás nem megy különösebben jól, legalábbis belülről nem úgy érződik, meg Berci arca sem vidul fel tőle a távolban. Eleve mért gondolták hogy Halász Judit jó lesz aláfestő zenének, különösen is kíváncsi lennék mi vezette azt a személyt aki pont ezt a két számot szemelte ki.
8.40: Végre vége, rohanok Bercihez, a következő 20 percben nem engedi el a kezem.
9h: Oldódik, már a star wars játékról beszélgetnek a barátjával.
9.30: Az iskolások elfoglalják helyüket a padokban, a szülők a háttérben muslincákat dörgölnek ki a szemükből (most nem én).
12h: Berci ahogy kell, vidáman és energikusan kerül elő az oroszlán barlangjából, még mesél is az élményeiről, szokás szerint inkább az apjának.
17h: Most én ülök be Berci padjába, a roppant fontos szülői értekezletre.
19h: Lezsibbadt az agyam, 8 oldalt jegyzeteltem. Gyorsan megcsodálom a falon az első iskolai művet.
20h: Gével megtanuljuk öntapadós fóliával bevonni a tankönyveket, határozottan látható a fejlődés, van is honnan. Mutogatom Bercinek hogy melyik füzet milyen színű borítóban van.
21h: Most nincs hosszas közös játék, mászkálás lámpaoltás után.
22h: Tervezem hogy írok egy posztot ami párhuzamot von a Berci születése körüli élményeim és a mai nap között*, és kitérek egy az utóbbi időben olvasott bejegyzésre (sehol sem találom) valakitől, aki nem szívesen engedi ki a gyerekét a gonosz és rideg világba a prosztók közé. De nem kerül rá sor.

Augusztus 2. csütörtök
7h: Mégis nehéz az ébredés.
7.50: Gé a kocsiban memorizálja hogy akkor a bögrét a padba, az adatlapot a tanító néninek, a kabátot az akasztóra Berci neve mellé, közben nyomja a gázt, mégiscsak ciki elkésni rögtön az első tanítási nap.
9-10h: Egy órát töltök a bevásárlóközpontban a rajzfelszerelés számára a megfelelő méretű műanyag doboz kiválasztásával.
11h: Épp hazaértem, eltervezem hogy akkor majd 11-kor indulok a gyerekekért, mert előtte még be akarok ugrani a barkácsboltba, hátha ott van mosogató alá szerelhető kuka. Vagyis most.
12h: Ez a nap is eltelt, annyit tudok meg róla hogy az egyenes vonal lerajzolását gyakorolták.

 

*Azon gondolkoztam hogy mért sírtam el magam az évnyitón. Akkor történt, amikor el kellett válnunk egymástól és láttam Bercit tőlem külön. És nem is a legelső elválásunk jutott eszembe, amikor a születése után pár perccel elragadta tőlem a gonosz szülésznő (hát igen, az este született babákkal ez már csak így van anyuka) (akkor még transzban voltam, nem sírtam, csak utólag mindig ha eszembe jutott), hanem a második, amikor másnap begyűjtötték a gyerekeket éjszakára. Előtte már vagy egy órája nem tudtam megnyugtatni Bercit, és sírt mint egy… ööö… nagyon hangosan síró csecsemő, és aztán ahogy rátették a kis taligára sorban a többi baba mellé, abbahagyta és elkezdett nézelődni, szóval akkor utána nagyon zokogtam, gondolom a kimerültség meg a hormonok meg a sok érzelem miatt is, de főleg azért mert ő az enyém és hogy merik elvenni tőlem. Most írt erről a témáról lustanyu is, az óvoda vontakozásában.