Jó hogy többször megyek a gyerekekért, tudok ilyen izgalmas statisztikákat készíteni fejben hogy a tíz perces úton hány lámpa van és ebből hánynál kell megállni. 12/8, ami a gyakorlatban azt jelenti hogy egy perc alatt teszem meg a 3 méteres utat és a többi 9 percben különböző lámpáknál állok. Úgy tűnik az is megoldható hogy vagy kitöltöm a munkaidőm vagy odaérek Nudliért időben (akinek az összes barátja hazamegy órák után) (már Bercinek is vettünk bérletet mert inkább hazajön gyalog) (de Nudli nem szeretne mert az fárasztó meg egyszer mikor jöttek hideg volt) (viszont szerencsére nem nyafog hogy várnia kellett rám), és már az sincs hogy amikor vége a munkaidőmnek beülök a kocsiba és megyek, mert a világ végén is fizetőssé tették a parkolást és ezért be kell állni az udvarba, így most kinyitom a kaput, kióvakodok a szűk helyen a többi kocsi között seggel, bezárom a kaput és utána megyek ami plusz 10 perc, szóval végül a 3 méteres út 20 perc.

Advertisements

Beszámoló felsorolással és kocsiban alvó gyermekekkel

Szóval az volt, hogy 1 felvétel, 1 ambuláns, 2 záró, 2 megbeszélés, az átadó megírása (és az elmaradhatatlan ebéd) után hazasiettem (nem ebéd után, az középen volt) (meg egyáltalán, ez nem időbeli sorrend),  lefektettem a gyerekeket, mikor végre elhalkultak, szenvedtem azon hogy pakolni kell, pakoltam, hajat mostam, 5-6 mosásnyi ruhát összehajtogattam, megnéztem a Twilightot* (közben nosztalgiáztam, hiszen ehhez kötődik az első blogos élményem), fél3-kor lefeküdtem.

Másnap frissen keltem, Bercivel frissen elautóztunk a következő nyílt napra, végigunatkoztunk (kiderült hogy igenis a bemutatóórákban is van különbség, de az értelme nem, hiszen Berci váltig állítja hogy tetszett neki a tollbamondós “ne rakd keresztbe a lábad” tanítónéni, különös tekintettel arra hogy Levi is ide fog járni), visszaszállítottam az oviba, hazajöttem és pakoltam még egy kicsit, elmentem pszichoterápiás képzésre, (ahol egyébként ügyes voltam), hazaugrottam pisilni, elmentem az oviba a gyerekekért, az ovi előtt megvártuk Apát, bevágódtunk a kocsiba és elautóztunk Grünauba (Nudli: Milyen szuper ez a hosszú utazás, mindjárt elájulok!).

Grünauban volt síelés, hóesés, napsütés, mínuszok, net ugye nem, népes család, bosszúság, öröm, sachertorta, gőzgombóc, köhögés, tüsszögés, orrfújás (az utóbbiak főleg körülöttem, nem belül).

GrĂĽnau

Tegnap még síeltünk, aztán összekapkodtuk a cuccokat és hazaautóztunk, útközben felhívott a főnököm és bejelentette hogy három kollégám kilépett, 8-ra már itthon is voltunk, de Nudlinak szokás szerint sikerült 10 perccel az érkezés előtt elaludni.

Ma elvittem a gyerekeket dokihoz, kiváltottuk a gyógyszert, hazajöttünk, a férjem elvitte magát orvoshoz, hazajött, a 91 felhalmozódott blogbejegyzésből elolvastam 9-et, készítettem ebédet (az egyik specialitásom: spagetti üveges szósszal, mesterien tudom leszűni a tésztát), ettünk, elmentem boltba ennivalóért és még több gyógyszerért, hazarohantam, elvittem Bercit fejlesztésre, elaludt a kocsiban, felébresztettem és elvonszoltam a címre, megvártam, hazahoztam, nagyjából lezajlott az esti program, és most itt vagyok.

Most pedig elolvasom a 97 bejegyzést (közben szaporodik) (most egy kicsit ne írjon senki köszi).

*Az úgy volt, hogy a hajtogatás közben muszáj nézni valamit, és a tv-ben többszöri végigzongorázásra sem adódott semmi nézhető, ezért kitaláltam hogy filmet nézek, meg az is eszembe jutott, hogy délután kórrajzírás közben behallatszott a társalgóból a Mielőtt lemegy a nap, amit nagyon szeretek, de az elejét még nem láttam. A férjem távollétében sajnos nem sikerült fellelnem (utóbb kiderült hogy a DVD-n volt, aznap vette fel), viszont keresgélés közben rátaláltam a fent említett remekműre. Hajtogatáshoz teljesen jó volt, a röpködéstől eltekintve.

Kicsit aggódtam hogy hogy fogok kiállni a parkolóból a 20 centis hóban a nyári gumival, nehezítve azzal hogy ugyan a hókotró már körbement a kórház körül mikor elindultam, de ez azzal járt hogy még egy félméteres buckán is át kellett vergődnöm kifelé. Sikerült, mert ez egy jó autó, van neki kipörgésgátlója is. Utána már nem izgultam nagyon, elterveztem hogy majd lassan megyek, és így is lett. Ahol havas volt az út ott 30-al, ahol nem ott 50-el téptem. Csúszkált, meg dolgozott az ABS, de csak annyira hogy pont ne ijedjek meg.

A követésfóbiámon is tudtam dolgozni, mindig nagyon zavar ha közel jön mögöttem egy másik autó (mármint ha vezetek. gyalog is biztos zavarna, de az ritkábban fordul elő.), és gyakran arra is késztet hogy felgyorsítsak, de ma nem hagytam magam, és amellett hogy örültem neki hogy a menő terepjárójának van téligumija és tudomásul vettem hogy tudna gyorsabban is menni, kiálltam az életem (és az autó épségének) megőrzése mellett.

Morzsák

– Ma reggel, bár nem nagy örömmel, de végre kipróbálhattam az esőkabátomat amit több mint egy éve hordok magammal, eddig nem kellett használni, vagyis egyszer amikor kellett volna otthon felejtettem. Előnye, hogy gyakorlatilag nincs súlya és helyet se foglal. Hátránya, hogy a kezem és a lábam nem védi meg, de biztos jól néztem ki ahogy suhantam a biciklin és mögöttem lobogott a kék, zacskó anyagú esőkabát.

– A férjem azt szereti legjobban az autónkban, hogy a kereke alu felnis, ami állítólag menő, én meg azt hogy be lehet ülni a csomagtartóba a sícipő húzáshoz.

– Megszámoltam, hogy az eddigi 30 ovinapból csak 14 volt amikor mindketten jártak. Ráadásul a kisebbik kétségbeejtő módon teljesen egyértelműen hozza tudomásunkra hogy beteg akar lenni, mert akkor nem kell oviba menni. Annál már az is jobb ha fáj a füle, a keze, és orvosságot kell szednie.

– Legújabb találmányom a bonbonba/cukorkába rejtett orvosság, úgy képzelem el hogy így gyártanák, hatóanyag és adag szerint különböző kiszerelésben, a gyógyszertárban lehetne megvenni. Ugye a szirup is elvileg erre lenne hivatva, hogy könnyen bevegye a gyerek, de az enyémek ezzel nem törődnek, és a donald rágó ízűtől is undorodva, sikítva tiltakoznak hogy fuj rossz ízű. Hátránya, hogy a gyerekekbe ezáltal is egyre jobban beleneveljük hogy még az apró kellemetlenségeket is el kell kerülni az életben, ami miatt felnőtt korukban megveszik a hasizom-erősítőt amivel erőkifejtés nélkül kockásodhat a hasuk, meg a rhinathiol coldot ami a nátha minden tünetét megszünteti. Viszont könnyebb lenne rávenni őket hogy bevegyék a gyógyszert. Vagyis nem tudom az milyen irányba tereli a személyiségfejlődésüket, ha két felnőtt fogja le őket is tuszkolja beléjük a szörnyűséges, donald rágó ízű szirupot. (Bár erre azért csak ritkán van szükség. Általában megteszi a hosszas alkudozás, rábeszélés, zsarolás stb.)