Ez lehet hogy egy metafora az életemről

Nagyon büszke vagyok magamra, miközben a keserű bögrés sütit kanalazgatom, mert változtattam azon a megküzdésemen hogy ha valami rossz, nagyon sokat panaszkodom és várom hogy javuljon a helyzet, vagy valaki oldja meg, és nem történik semmi. Az aktuális problémám, hogy bár egy ideig egész jól tudtam kontrollálni az étvágyamat, és el is kezdtem kicsit fogyni*, de néhány hete újra folyamatosan éhes vagyok és elsősorban édességet kívánok (túró rudi, habos süti, ribizlis túrótorta, ma majdhogynem rá kellet csapnom a lidl-ben a kezemre hogy se kókuszrudat, se m&m másolatot ne vegyek stb stb).

El is kezdtem a panaszkodást, erre jöttek mindenféle tanácsok hogy hát lehet enni olyan édes ételeket amik kevésbé hizlalnak, mégis laktatóak, meg hogy ez nem is biztos hogy ez egy teljesen rajtam kívül álló befolyásolhatatlan dolog, hanem egy rossz kör amibe megint belekerültem (stressz – valamit ennem kell – cukor – felugrik a vércukor – az inzulinrezisztencia miatt felugrik az inzulin – idővel leesik a vércukor és hopp újra éhes vagyok), és meg is lehet szakítani. Úgyhogy már tegnap is édesítőszeres túrót nyammogtam, de étcsoki hiányában nem tartottam teljesen kielégítőnek, amiből megint az lett hogy mindenfélét ettem. Ezért mára vettem étcsokit, mindjárt nekiugrom a gusztustalanságig ronda, viszont kellemetlen mellékízzel bíró nudlinknak**.

Az is segít, hogy a sok fiatal kolléganőm többsége szintén életvitelszerűen fogyózik/próbál egészségesen élni. Ma beszélgetés közben szóba került a zabpehelyliszt, amiről eszembe jutott az egészséges bögrés süti amihez évekkel ezelőtt vettem egy zacskóval. Volt is itthon minden hozzávaló, neki is láttam, közben az is eszembe jutott hogy mért nem szoktam gyakrabban készíteni: túl sok édesítőszer van a receptben, amitől túl édes és szörnyű mellékíze van, ezt most ki is küszöböltem, így kiderült hogy a kakaó is túl sok, amitől keserű az egész. Az állaga se az a könnyű piskóta, de talán ha sikerülne kicsit jobb ízt elérni, az még kezelhető lenne.  Pl meggyel biztos finom lenne. Viszont mindenképpen laktató. Szóval megint az derült ki, hogy nem panaszkodni kell hanem változtatni azon ami rossz, ami persze egy nehéz, sok akaraterőt kívánó és sok mellékvágánnyal, kacskaringóval és zsákutcával járó vállalkozás. Majd hátha az is kiderül hogy megéri.

 

*igen, tudom, csinos vagyok így is, minek akarok fogyni

**még nem találtam olyan édesítőszert, ami távolról is megközelítené a cukor ízét

Advertisements

a végére csak odacsempésztem egy kis panaszkodást is

A tanfolyam óta legalább hetente kétszer végzem a hasizomtornát, de azért általában többször. Szeptemberben pedig kihívás van, hogy hát így minden nap kell tornázni, de legalább hússzor a hónapban, mert akkor jár a jutalom, amit még nem találtam ki. (a siklóernyőzés utána lesz de már befizettem, szóval nem lehet jutalom, cukrászda meg olyan bénának tűnik a torna kihívás végére, de suematra mondott egy jót aminek a honlapja is nagyon vonzó, szóval lehet hogy az lesz). A kihívás segít, már volt olyan nap amikor enélkül biztos nem álltam volna neki. És már háromszor is voltam újra pilatesen, és szerintem életemben először kezdem felfedezni hogy a mozgás nemcsak egészséges és jobban néz ki tőle az ember, hanem tényleg jobban is érzi magát, mintha energikusabb lennék egy fokkal összességében (bár ez pillanatonként változik és nyilván más is befolyásolja), és többször is volt hogy elmúlt tőle a fejfájásom. Gondolom ez mindenki másnak egyértelmű volt eddig is, én magamnak leírom, hátha akkor nem felejtem el. Még kéne valami amitől normálisan tudok aludni nemcsak akkor ha már jelentős alváshiányt összeszedtem.

Olvastam ezt a cikket a szabad akaratról*, és elsősorban bosszant, elkezdenék gondolkozni rajta de maga a téma hatalmas és bonyolult és inkább dühös vagyok a cikkíróra mert szerintem nem gondolkodik logikusan és mindent összemos. Amiből kiindul: a tudomány bizonyította hogy nem létezik szabad akarat, azt egyrészt nem fejti ki (ki? hol? hogyan?), másrészt nem magyarázza el (mi az a szabad akarat? mit takar pontosan ebben az értelemben?). Hanem elkezd össze-vissza elmélkedni a szerinte megalapozott premisszája alapján. Na jó a kettő ugyanaz, szóval pontosan mit is bizonyított a tudomány?

Mert szerintem az nem elég érv, hogy a tudomány már érti hogyan adják tovább az ingerületet egymásnak a neuronok, mert a neuronok kisülése nem _okozza_ a gondolatainkat és döntéseinket, csak az a rendszer amiben ezek megvalósulnak, mint a számítógépnek a hardver.Szerintem még baromira nem értjük az idegrendszer működését, főleg nem annyira hogy ilyeneket kijelenthessünk. Itt van például a sématerápia, ennél a cikknél sokkal pontosabban fejti ki hogyan határozzák meg a viselkedésünket, döntéseinket a velünk született tulajdonságok és a körülmények amik között felnőttünk, célnak pedig azt jelöli ki hogy ezeken túljutva önállóbban hozhassunk döntéseket és szabadabban élhessük az életünket.

Szóval még az is lehet hogy valóban így van és a tudomány már bizonyította hogy nincs szabad akaratunk, csak akkor ezt konkrétabban le kellett volna írnia. Szerintem. (Mert egyébként pont ma olvastam egy másik cikket**, ami egy kísérletről szólt, amiben kiderült hogy ha olyan kevés időnk van dönteni hogy ösztönösen döntünk, utólag akkor is feltételezzük hogy akarattal volt, vagy mi, de ott direkt kiemelték hogy fogalmunk sincs hogy ez a folyamat mennyi és milyen jelentőségű döntésben játszik szerepet.)

Szóval bosszant.

 

*ezer éve tároltam megnyitva a mozillán, a körülmények speciális összejátszásának köszönhetően ma végre elolvastam haha

**persze nem mentettem el, de a körülmények meghatározott összjátékának köszönhetően vissza tudtam keresni (benne volt az előzményekben)

Nudli, az érzelmek és a texasi láncfűrészes mészárlás

Újra eszembe jutott az a hipotézisem, hogy Nudli nem viseli túl jól a meghitt, érzelemteli helyzeteket. Annak idején többek között abból jutottam erre, hogy egyszer amikor kedvesen átöleltem, teljes erőből felugrott és a fejével szétcsapta az állkapcsom. Úgy értékeltem hogy ahhoz már elég idősnek kéne lennie hogy összekösse hogy ha a feje fölött van a fejem és felugrik akkor belém fog ütközni, de lehet hogy én gondoltam rosszul.

Most meg akkor jutott újra eszembe, amikor nézte a Merida a bátrat és lelkendeztem hogy nem is tudtam hogy ez ilyen jó film, és azzal támasztottam alá hogy tényleg tetszett, hogy nem temetkeztem a laptopba hanem újra meg újra kilestem mert érdekelt a sztori, neki pedig eszébe jutott hogy korábban azt meséltem az ötven első randiról, hogy ahányszor meglátom a tévében kapcsolgatás közben, mindig odaragadok és végignézem. Ennek együtt örültünk, majd elkezdte piszkálni Bercit és indult a visítozás. Viszont ma be is tette az ötven első randit, végig is néztük, a vége nagyon megható, utána pedig besértődött Bercire és elkezdte szívatni.

Ez is egy olyan tulajdonság (hogy kényelmetlenül érzi magát érzelmes helyzetekben és kilép belőlük) amit nem tudok eldönteni hogy nature vagy nurture eredetű. Nem nehéz az érzelmi gátoltság sémához kötni, a sémákat pedig részben a velünk született tulajdonságok, részben a korai élmények alakítják ki.

Mostanában a filmekre (ezen belül a horrorfilmekre) tolódott Nudli érdeklődése (nem engedünk neki horrorfilmet nézni mielőtt valaki hívná a gyerekvédelmet) (de elég durva részleteket lát sajnos különböző videókban). Apu felhívta a figyelmét az 1001 film amit meg kell nézned mielőtt meghalsz című könyvre, most kb megtanulja fejből az összeset meg hogy melyik mikor készült, most éppen érdekes triviákat mesél róluk, pl hogy a világ legijesztőbb filmje az Ördögűző.

Most meg elolvasta amit írtam, az a kommentárja hogy eddig is tudta hogy mikor készült az összes horrorfilm. Az érzelmekről meg hogy tényleg gyakran nyálasnak tartja őket és kipattan a helyzetből, máskor meg csak unatkozik és elkezd valamit csinálni. A fent említett helyzetben sehogy sem érezte magát, átlagosan.

újra itthon

Berci, akit négy éve még nem igazán érdekelt az óvónéniknek készítendő búcsúajándék (körbeadtak egy könyvet hogy a gyerekek rajzoljanak bele, mi két képet ragasztottunk be róla), most nagy gonddal rajzolt tulipáncsokrot mindkét tanítónéninek, közben kérdezgetett hogy a Szeretettel után tegyen-e kettőspontot, majd el is sírta magát, amikor Nudli nem szépeket mondott róluk. Az első két évben még nem kért osztályfényképet, mert az minek, úgyis látja az osztálytársait, most pedig úgy is megrendelte mind a hármat, hogy ő pont nem volt bent a fényképezés napján. És nagy gonddal készült a búcsúelőadásra is, (bár ott a legrövidebb szerepet választotta) (de ez lehet hogy nemcsak rajta múlt, úgy tűnt azoknak a szülőknek szerepeltek sokat a gyerekeik akik aktívabban részt vettek a színdarab betanításában), és nagyon szépen mondta és énekelte az ő részét, utólag elmondta, hogy a dalnál amikor a tanítónénik törölgették a szemüket, ő is majdnem elsírta magát. Nagyon örülök neki és büszke vagyok rá.

Az szerintem még mindig kevésbé viselte meg mint Nudlit hogy az elmúlt hetet külön töltöttük, bár ő is elég mérges volt ránk előtte, amiért itt hagytuk őket. Amikor telefonáltunk, ritkábban akart velünk beszélni mint Nudli, de néha szólt neki hogy mit mondjon el vagy kérdezzen meg valamit, pl. hogy láttuk-e a vicces kommentjeiket a képeknél amiket felraktunk a facebookra, tetszett-e, és tudtuk-e hogy ő írta akkor is amikor nem írta oda a nevét (anyu accountjából). Ha beszéltünk teljesen vidám volt, Nudli hangján viszont éreztem hogy szomorkás és hiányzunk. Szóval mindent egybevetve így utólag is örülök hogy elmentünk Skóciába, és úgy tűnik ők is túlélték, a szokásos módon fogadtak minket: édesen kijöttek elénk apuval a buszhoz, Nudli meg akarta nézni milyen volt belülről a busz, Berci nem, itthon rávetették magukat a számítógépre (Kirby, minecraft youtube videót továbbra is), az ajándékokat sztoikusan fogadták, de azért berakták az ágyukba az aktuális plüsst (Berci: skót népviseletbe öltözött dudás maci, Nudli: skót sapkás Nessi), majd Berci leszidott hogy más sóst nem hoztunk a pringles-en kívül. Nudli volt az aki megkérdezte hogy a Nagyi miért olyan szigorú (rájuk szólt hogy vigyék be a táskájukat a szobába, azt mondta rájuk hogy rendetlenek), és amikor anyu bevallotta hogy sokat volt ideges, Berci bólogatott rá hogy hát igen, eléggé.

Before Mindnight spoilerrel

nem tetszett, mérges lettem tőle, főleg Julie Delpy-re, mért kell a saját hisztériáját minden filmbe belevinnie amibe beleszólása van, mért nem élhetnek békés házasságban, mért kell felspannolnia magát addig amíg majdnem elválnak.  de utólag megbékéltem, hogy hiszen Jesse pont ilyennek szereti Celine-t, és amiket felvet azok tényleg más házasságokban is előfordulhatnak, pl. hogy a nő mindenki érdekeit a sajátjai elé helyezi, aztán rájön hogy túlságosan leterhelődött és nem jut ideje élni, és neheztel a férjére hogy ő meg jól menedzseli az életét. meg tetszik az a könyvötlet a mentálisan sérült emberekről. a múltkor beugrott a metrón hogy milyen lehet ismerősként köszönteni mindenkit (nálam kb az ellentéte van de mindegy).