Végignéztem a Good Omenst, végtelenül aranyos, jó a látvány is, a sztori is jó maradt, visszaadja a könyvet, egy dolog miatt volt hiányérzetem, hogy kimaradt az apokalipszis másik négy lovasa (Grievous Bodily Harm, Cruelty to Animals, Really Cool People, and Treading In Dogshit (formerly All Foreigners Especially The French, formerly Things Not Working Properly Even After You’ve Given Them A Good Thumping, never actually No Alcohol Lager, briefly Embarrassing Personal Problems, and finally People Covered in Fish), miközben rájuk kerestem meg is tudtam hogy nem maradt rájuk pénz és idő :(((

Meg közben Pratchettől elolvastam a Jingo-t (kicsit sötétebb hangulata volt a megszokottnál, főleg a Watch tagjai a szereplők, illetve a rossz értelemben vett nacionalizmus és a háború), most a Last Continentet olvasom, elég lassan esett le hogy az meg Ausztrália korongvilágbeli alteregója, csak a kengurunál 🙂 de nagyon cuki ez is, újra Rincewind kalandjait élvezhetem, meg külön a varázslókét.

Emellett kezdek visszarázódni a hétköznapokba, összeszedtem pár dolgot ami jó a melegben, hátha akkor nem utálom annyira (nem kell annyi zoknit mosni, nem kell kabátot meg sapkát hordani, csak egy szandálba bújok bele ha el akarok indulni itthonról, lehet sokat fürödni mindenféle vizekben, a napfény véd a depresszió ellen és ad D vitamint (de azért szedek is), más lányok és nők járhatnak szép színes nyári ruhákban, én maradok a póló-rövidgatya kombónál, vagy még aminek van zsebe, eper, málna, cseresznye, dinnye, barack, ki lehet állni az esőbe, virágzik a leander, sokat lehet fagyizni), megkaptam egy csomagot amit gondolatban már többször eltemettem az elmúlt két hónap alatt amióta megrendeltem és kifizettem (persze kiderült hogy a hiper kényelmes, merevítő nélküli melltartó sem annyira kényelmes azért, mert ez meg mellkasban szorít és viszketek a csipke berakástól) (nekem semmi se jó), illetve eszembe jutott hogy mikor megérkeztünk Izlandra még volt egy gyors telefonom amiből kiderült hogy végre egészségesebb vagyok mint eddig (eddig is az voltam, de most még jobban), úgyhogy ma gyorsan felírtam magamnak egy oltást, kiváltottam és beadtam mert a dokim szabin van.

Ja és közben fogyásban elértem az első mérföldkövet amit még olyan egy-másfél éve tűztem ki magamnak (2 kg mínusz) (csak utána még híztam 3 kilót szóval összesen 5 mínusz). Gyorsította a folyamatot az Izlandon lucia által diktált tempó, de ez a cukor nemevés is határozottan hasznosnak tűnik (még van mit fejlesztenem a módszeremen de örülök neki).

Advertisements

Terveztem hogy írok a chernobylról, a cyperjumpról, skóciáról, izland kapcsán egyelőre főleg müzli- és energiaszeletekről, a leanderről és a What we do in the shadowsról, de már nagyon késő van, csak annyit hogy a Good Omens zseniális, egyáltalán nem ilyennek képzeltem de ugyanolyan a hangulata mint a könyvé (mármint eddig, egy részt láttam és teljesen elvarázsolt, ahogy a könyv is). Warlock pl sokkal cukibb mint a fejemben volt (olyannak képzeltem mint az apja, csak kicsiben).

befejeztem a Dharma Bumst és olyan kis szerencsétlen a főszereplő (nem tudom mért gondolom hogy ez Kerouac, talán mert nagyon önelégült és sehol egy csepp önkritika), nem érti mért zavar mást hogy azért dolgozik hogy őt eltartsa amíg hónapokig az erdőben meditál (kivéve az étkezéseket, akkor a házban van), amikor valamiért leszidják teljesen óvodás szinten sértődik meg, aztán azon is megsértődik hogy a barátját nem érdeklik a csodálatos igazságok amikre rájött a meditációi alatt (kb annyi amúgy hogy minden rendben lesz), és így tökre szeretne becsajozni de elég béna a csajokkal, ezért azt mondja hogy meg akar szabadulni a testi vágyaktól.

aztán megláttam hogy van új The Expanse könyv (Tiamat’s Wrath), gyorsan belevetettem magam, és készülök rá hogy a következő hét második felében nem nagyon fogok aludni (kb akkorra szokott felpörögni a stori)

és hát jaj, megnéztem a The OA eddigi két évadát és nem igazán tudom mit gondoljak róla, spoiler nélkül egyrészt azt gondolom hogy ez is csak egy szórakoztató darab, lefoglalja az agyat egy időre hogy ne kelljen bármi mással foglalkozni de nem nagyon gondolkoztat el, másrészt borzasztóan beszippantott és felkavart, egy nagyon szép tündérmese, és az is jó benne hogy eredeti, friss. most várom a folytatást, ami biztos megint nagyon sokára fog jönni.

fflamingjune közkívánatára ezeket kifejtem:

We need to talk about Kevin: borzasztó, biztosan nem akarom elolvasni a könyvet 🙂 Iszonyú volt a hangulata, napokig benne maradtam és tovább rágódtam rajta hogy hogy lehetett ilyen elb@szott a család, hogy mért tűnik úgy mintha vákuumban élnének, mintha az anya körül nem lenne senki de senki, csak a pszichopata fia és az agyhalott férje aki nem fog semmit. Hogy senki ne vegyen észre semmit. Szóval az is zavart hogy az egész nagyon életidegen, születésétől fogva nem szabályozhatja egy gyerek magát olyan tűpontossággal hogy minden bántást az anya kapjon és senki ne vegyen észre semmit. Brr, most is kiráz a hideg.

És ide nekem nagyon illik a The Theory of Everything, mert ugyanakkor láttam és pont az ellenkező érzésem volt: az előző egy elvileg átlagos kisvárosi történet, aminek minden mozzanatától borzongok (rossz értelemben), ebben meg (a Steven Hawking film) csomó szomorú, kétségbeejtő és borzasztó esemény éri a szereplőket, mégis az volt az érzésem mintha tündérmesét néznék, minden szereplő olyan… bocsánat a kifejezésért de tiszta és jó lelkű benne. Oké gondolom kicsit kozmetikázták a történetet de akkor is. Na az ő életére viszont kíváncsi lennék, csak aztán elsodortak az események mielőtt utánakerestem volna.

Love death and robots: szerintem rohadt jó, oké nekem is a 3 robot és a Sonny’s edge tetszett a legjobban, de a többi is eléggé és összességében is (kivéve a Helping hands, az intenzív happy tree friends érzést váltott ki) (de a többi jó volt).

Nem nagyon vidám idők járnak de azért az Equal rites nagyon jó, és a Mort is, és a Mortban még Rincewindnek is van egy kis epizódszerepe (eddig, még nem vagyok a végén), és vicces Albertről visszamenőleg megtudni dolgokat. Ez lehetne egy mottója is az életemnek, a rossz sorrendben olvasott sorozatok.

A Vándorló Palota ugyanolyan furcsa és álomszerű mint az eddigi két Miyazaki amit láttam, de egy kicsit azért nyugodtabb, nem végig olyan nagyon zaklatott, inkább csak a vége fele, és nagyon cukik a szereplők.

A Húzós éjszaka az El Royale-ban meg olyan mint a Szóljatok a köpcösnek és a Jackie Brown, szóval ilyen jó kis fordulatos sztori, kemény, ütős, egész izgalmas cselekmény, csomó életszerű, élvezhető párbeszéddel, csak közben egy kicsit olyan is mint az Aljas Nyolcas (ami szerintem végtelenül lassú és vontatott volt), vagyis több olyan rész is van szerintem ami tök felesleges vagy legalábbis feleslegesen elnyújtott, nálam nem a hangulatot és az izgatott várakozást fokozta hanem azonnal ásítozni és fészkelődni kezdtem. De nem hánynak vért percekig sugárban, sőt senki, egyszer se. Viszont Jeff Bridges most is cukorfalat, és a többi színész is jó, és kezdem azt gondolni hogy Chris Hemsworth is igazi színész, nemcsak egy izmos szépfiú (a ghostbustersben is nagyon tetszett, de azért az nem volt olyan nagy kihívás).

De már egyre tovább van világos délután.

Csak gyorsan hogy az expanse 7 is jó volt, bár nem kicsit nyomasztó, és aztán már csak két novella volt hátra, a strange dogs szintén nyomasztó és borzasztó, és csak azért nem mondom hogy bárcsak soha ne olvastam volna el mert úgysem bírtam volna ki, a the butcher of anderson station igazából az első, szerintem azért is hagytam a végére mert tudtam hogy annak már úgyis tudom a sztoriját, benne volt a soriban.

Most eléggé hiányzik. A good omenst akartam de nem találtam sehol, úgyhogy újrakezdtem a korongvilágot, a mágia színét még kamaszként olvastam állítólag, mert most így semmi nem rémlik belőle, csak azért ismerős bármi mert a későbbiekben visszautalgat p.

Meg nézem a Mars sorozatot, néha kicsit teátrális, néha kicsit lassú, van néhány logikátlanság amin bosszankodom vagy értetlenkedem (nem biztos hogy mindegyik az, csak nem tudom miért), de összességében izgi. Meg hát 6 rész. Hó, most nézem hogy elindult a 2. évad.

Meg az van hogy nem tudom hogy ha nem szednék gyógyszert* akkor is hullának érezném-e magam folyton, ahogy szoktam (plusz sötét, hideg, köd, eső) (plusz rég voltam szabin), vagy van értelme reménykednem hogy ha majd nem kell már szedni akkor jobb lesz.

*szerepel a mellékhatásai között, de mért pont rajtam kell kijönnie

Először a legfontosabbat: jó volt az expanse 6 is, változtattak a történet dinamikáján és így is működött, felüdítő volt (eddig általában a közepétől elkezdődött a végső leszámolás, most nem). Aztán elolvastam három expanse novellát (The Churn, Gods of Risk, The Vital Abyss) és ezek is nagyon jók voltak, jó kiegészítés a sorozathoz, érdekes infók, de a sztorijuk is izgalmas. A hetedik rész elején kicsit gyászoltam (de nem azért), még az elején tartok, most olyan semmilyen de ez is be fog indulni már látszik. Rengeteg új karakter van, kíváncsi vagyok ezeket hogy fogják megoldani a tévében, bár ugye látszik hogy néha egyszerűsítik.

Meg ami az elejétől fura és mindig elfelejtettem leírni, hogy a könyvben a belterek ugye magasabbak és vékonyabbak, ami érthető, csak gondolom úgy döntöttek nem fognak ezzel bajlódni, de a fejük is kicsit nagyobb ami fura, mert ha vékonyabbak kisebb a medencén a lyuk, amin még kevésbé fér át egy nagyobb fej, de az utóbbi pár részben ezt már nem is nagyon hangsúlyozzák, gondolom közben elkezdték forgatni a tévésorozatot és rájöttek hogy úgyse lesz úgy.

El kéne mennem szemészetre mert romlott a szemem, ami fura mert nem az öregedős irányba hanem még mindig mínuszba, de már előre fázom tőle hogy kivárjak egy több hónapos időpontot, órákat várakozzak egy lepukkadt depressziós helyen, aztán egy fáradt kiégett orvos baszogasson hogy mért nem mentem el sokkal előbb, aztán egy csili vili szemüveges helyen várakozzak órákat hogy kiválaszthassak egy százmillió forintos keretet ami nem tetszik igazán de az árához képest még ez a legjobb (miközben az eladó magázza a kereteket), aztán rábeszéljenek az ilyen-olyan kétszázmilliós bevonatokra mert anélkül szörnyű lenne. Tegnap a Flying Tigerben láttam előregyártott mínuszos szemüvegeket, nagyon megkísértett hogy vegyek egy felest, de úgy döntöttem ennél komolyabb és felelősségteljesebb vagyok, de közben meggyőztem magam hogy mégiscsak felelősségteljesebb addig is látni valamit amíg mindezt elintézem.

Nudli a barátaival plázázni jár hétvégén, vicces. Meg röpizni is jár, szereti de az utazást utálja, meg hogy túl sok időt elvesz az életéből, nem jut ideje youtube videókat nézni. Mellette meg mindig újabb versenyeket találnak ki a suliban hogy hova mehetne még (szegény túl sok tárgyból jó), pedig ő már az eddigiekre sem akart idén, mert fárasztja, rengeteget készülnek előtte, ott meg szétstresszeli magát és utána elégedetlen az eredményével, de nem mondhat nemet. Közben meg ugyanaz a tanára aki minden ilyenbe belenyomja, behívat minket fogadó órára hogy figyeljünk oda Nudlira, mert mostanában romlott a hozzáállása, a múltkor is összecsapta a leckéjét, együtt nevetett a többiekkel órán amikor egy osztálytársa bohóckodott, és nem tudta szó szerint a szögek definícióját csak az értelmét.

Elmúlt a parám hogy hipomán lettem, visszatért az állapot hogy számba veszem a feladatokat és már attól lefáradok ezért inkább punnyadok tovább. Mondjuk a punnyadás is sok feladattal jár, ma is reggel elvittem Nudlit plázázni a haverjaival, utána egy csomó cuccot a cseriti adományboltba (ez nagyon jó volt, mindjárt írok róla), hazajöttem, leszaladtam jeges teáért mert elfogyott pedig Bercinek ma is volt edzése és utána szénhidrátot kell bevinnie a szervezetbe, Bercivel elmentünk ebédelni, hazahoztam Nudlit, beraktam egy mosást, megmelegítettem Nudlinak a tegnapról maradt pizzát, adtam nekik vacsit. Ami nyilván nem tölti ki a napot, emellett még simán kitakaríthattam/tornázhattam volna és feltölthettem volna a ketrecet vaterára (nem kell valakinek egy ketrec?), de azért nem is semmi.

Szóval nagyon irigylem Suemátrát hogy megszabadult az összes felesleges cucctól a lakásában, ez nálunk egy 4 személyes háztartásban ahol az elmúlt 17 évben nem történt ilyen, miközben több gyerekre készültünk és ezért MINDEN gyerekholmit elraktunk, kb lehetetlen küldetésnek tűnik. (Kiegészítve azzal hogy minden ilyesmire borzasztó nehezen veszem rá magam). A cseriti adományboltnak nagyon szimpi a honlapja, oda is már hónapok óta készültem, tegnap átválogattam hogy mi illik az évszakhoz, de nagyon kedves volt az eladó, mindennek örült, sőt mondta hogy gyerek rövidnadrágot, pólót is kirak, jó lehet tornaórára pl. Szóval majd megyek még. Ruhát valahogy nehezen adnék el pénzért, de pl a játékokat nem akarom mind elajándékozni mert rengetegbe kerültek és egy csomó teljesen jó állapotú, van amivel nem is játszottak egyáltalán. Kb. egy éve tervezem eladni őket, de a ketrec lenne a legsürgősebb ami szintén fél éve áll az előszoba közepén, pont azért hogy útban legyen és figyelmeztessen, ha levinném a pincébe akkor már biztos nem foglalkoznék vele soha többet. Kiírom ide hogy mára már mindenképp be van tervezve, hátha az segít.