Jaj, most meg beszéltem a kis porontykáimmal, tegnap reggel láttam őket utoljára és most hiányoznak, és ez jó. Berci rikoltva jelentkezett hogy akar velem beszélni, pedig nem szokott, és a teljes nevével bemutatkozott mikor nem ismertem meg a hangját, és biztosra tudta hogy ma már Nudli is itthon akar aludni este. Nudlinak meg magyaráztam hogy hamarosan indulok hozzájuk, erre ő: De azért jó játszani!

Ugyanis a család feje gonoszul elhagyott minket a hétvégére, hogy egy csapat tinédzserrel dagaszthassa a sarat a szmötyiben, a világ végén, ahol nemhogy internet, de még térerő sincs.

Minden ellenkező hangvételű bejegyzésem ellenére gyereket nevelni összességében jó dolog. De ezt más úgy is tudja, főleg magamnak írom.

főleg kajákról

Ha ma anyukám véletlenül bekukkantott a hűtőnkbe, talált benne egy doboz margarint, egy megkezdett kaliforniai paprikát, másfél üveg nagymama lekvárt, egy dobozos és egy üveges sört, meg az ajtóban a szokásos kechup-mustár-majonéz együttest a megkezdett tejjel. Ez nem azért van, mert nincs pénzünk kajára, vagy mert lusták vagyunk boltba menni, hanem mert nem szeretjük ha ránk rohad a kaja és általában kevés fogy, ezért egyszerre mindig csak keveset veszünk.

Ha esetleg a mélyhűtőbe is bekíváncsiskodik, ott egy zacskó meggy, egy darab gyömbér, fél kiló dió, és egy zacskó minifasírt pislog vissza rá rengeteg jégakku közül. Ennek pedig az az oka, hogy már vagy fél éve ürítjük a mélyhűtőt, hogy le tudjuk olvasztani. 

A dolgozóba viszont vettem mogyorókrémet, ha jó ötlet volt venni, akkor rossz ötlet volt a legolcsóbbat választani, és fordítva. Egyszerűen nem volt elég élénk a fantáziám annak tekintetében, hogy mennyire lehet rossz egy olcsó mogyorókrém. Azért így is fogy, de legalább nem fogyott el egy ügyelet alatt, és ezt tényleg nem a pénztárcám, hanem a csípőméretem bánná.

A mai napra a take home message: ne vegyetek nutti típusú mogyorókrémet, kivéve esetleg ha mindenképpen szeretnétek hogy legyen otthon, de enni nem akartok belőle.

A könyvről és a halálról

A könyvben közben a főszereplő letett az öngyilkossági szándékáról, viszont nagyon erős halálfélelem alakult ki benne, most éppen azt fontolgatja hogy alkoholista legyen.

“By midnight he had drunk himself into a stupor and was wondering why he had not done so earlier.  He felt very relaxed and kept forgetting where he was. Which was good.”

Nem magától a haláltól fél, hanem attól hogy rákban hal meg sok szenvedés után. Ezzel egyébként én is így vagyok, a szenvedés meg a kiszolgáltatottság része zavar, meg persze a szeretteim szomorúsága, de ha ezeket valahogy ki lehetne küszöbölni akkor nem kifogásolnám különösebben. Utána már vagy nincs semmi (a semmitől meg szerintem nem érdemes félni, mert a semmi nem félelmetes, hanem semmilyen), vagy kifejezetten jó. Legrosszabb esetben majd nagyokat pislogok a rotyogó fazékból kifele, vagy amikor újjászületek meztelencsigaként.

mások tollával rútaskodás

Örülök, hogy még mindig nem iratkoztam le a keresztény gyülekezet levlistáról, amikor valaki megosztja a mesetévé linkjét, és a gyerekeim legalább fél órát nem a transzformerek, hanem frakk és zénó társaságában töltenek.

Amikor nem vagyok elég rutinos és véletlenül beleolvasok különböző népnevelő célzatú tanmesékbe, akkor meg nem:

“Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim? Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte. A gyermek azt írta: SZERETLEK APA!”
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve. Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot: A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!
Légy ura érzelmeidnek:
– vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,
– vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,
– vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,
– vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,
– vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!
A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!”
Egyáltalán nem értem a motivációt ezek mögött. Vajon aki kitalálja abban reménykedik hogy mindenkinek tetszeni fog és idézi és így híres lehet? Mért idézne bárki ilyen élettől elrugaszkodott, erőltetett, beteges történetet? Kinek válna hasznára, hogy ilyesmivel riogatják, utána meg felszólítják hogy ezentúl kerülje a spontán megnyilvánulásokat az életben? Nem tudom elképzelni, hogy valaki komolyan gondolja, hogy ez bárkinek hasznára válhat valaha. Még több görcsöt ültet az emberbe, hogy akarata ellenére is nagyon elszúrhat bármikor bármit, meg tápot ad az antikeresztények indulatainak, de ezeket nehezen nevezném pozitív hozadéknak. Meg nekem remek szemforgatós téma, ha már az ennél önállóbb okoskodásaim folyton piszkozatolódnak és úgy is maradnak. 

Azóta is gondolkoztam rajta, hogy mire vágynak még az emberek, és szerintem az emberek arra is vágynak, hogy jónak tarthassák magukat, ha nem is tökéletesen de legalább nagy vonalakban, és például erre is jó a vallás.

És nem csak szerintem az embereknek az is fontos, hogy úgy gondolják hogy van befolyásuk a sorsukra (ami nem feltétlenül egyezik azzal hogy mennyire van tényleg), egyébként a vallásosság erre is jó.

Jobban alakul a nap

A bizonytalan (vagy nemlétező) anyagi helyzetünk pár perc múlva rendeződött is a panaszkodásom után. Meg láttam ikreket is, ahogy egyforma arccal, termettel, ruhában, egyszerre lépkedtek és beszélgettek, nagyon látszott rajtuk a harmónia, meg relaxáltam melegben, ebédeltem korábban ismeretlen személyekkel, jót beszélgettünk, és a pizza is finom volt, hazafelé ilyeneket olvastam:

“He’d tried celibacy. The only problem was the lack of sex.”,

elmentem a gyerekekért, Berci még mindig be volt öltözve és nagyon jól érezte magát, Nudli is beöltözött, és vidám volt és bocsánatot kért minden rosszalkodásért Nudli óvodásnak volt öltözve és az óvónő szerint gyanúsan méregette a gyerekeket, szerinte úgy nézett mint egy teknős.

Most meg Nagyival beszélt telefonon:
Nagyi: Szia Nudlikám, hogy vagy?
Nudli: Gonoszan.
Nagyi: Húha, mért, ki vagy te?
Nudli: Megatron.
Nagyi: Juj én attól félek, mért nem vagy inkább Optimus Prime?
Nudli: Mert az kamionná változik, Megatron pedig kilövőé.*

Aztán 1 perccel azelőtt hogy indultam vissza a jelmezzel Nudli közölte hogy szeretné felvenni, úgyhogy gyorsan ráadtam, lefényképezgettem, lerángattam róla és rohantam. Megállapította, hogy puha és olyan mint egy pulcsi, mi meg hogy végtelenül édesen mutat benne. (A képen kaliforniai paprikát eszik közben.)

Nudli teknĹ%91s

És előttem áll egy fél hétvége, úgyhogy jobban vagyok.

* a teljes hasonulást még nem sajátította el 100%-osan.

farsangmizéria

Perszehogy, baszki, az összes gyerek indiánnak meg Bob the Buildernek öltözött, Berciéknél rohamosztagosok és pókemberek is szaladgálnak dögivel, szerintem ő volt az egyetlen állat. Nudli ígyis-úgyis elüt, nem volt hajlandó beöltözni, tartja magát a szavához. Vagyis pár napja igazából rákezdte hogy ő pókember lesz, a jelmezkölcsönzőben tegnap átfutott a fejemen hogy megpróbálok alkudozni, hogy vihetnék-e pókembert a teknős helyett, de aztán úgy döntöttem legyünk következetesek, meg betoji is voltam. Meg vsz úgyse lett volna.

Azt asszem nem is írtam, hogy egy héttel azután hogy kikölcsönöztük a jelmezt, lett jelmezkölcsönzés az oviban is, ráadásul Berci csoporttársának az anyja intézi, mégse szólt időben, persze harmadáron, nem is kell mondanom mennyire örültem a lehetőségnek. És persze már egyáltalán nem tűnt jó ötletnek plüss kapucnis kezeslábast választani, főleg hogy már évek óta tudom hogy butaság. És pont tegnap jegyezte meg egy kolléganőm hogy szerinte akkor is az az igazi ha az ember maga varrja a jelmezt a gyerekének (igaz neki még nincs). És fényképezőt is elfelejtettem vinni. És nem mertem utólag visszaosonni kattintgatni attól való félelmemben hogy valamelyik rögtön rám akaszkodna és el akarna jönni velem.

Higgadtabban: ez még mindig nem jelenti azt hogy rossz anya lennék. Biztos csak a lencsilányos zene miatt lett rossz kedvem ami Nudliéknál ment, valamiért sosem szerettem, talán mert a lányka félt, vagy hogy mért csak ketten éldegélnek, nem tudom.

Nudlinak meg amúgy is rossz kedve van a héten, szegény minden reggel felemlegeti hogy kedden amikor mentek fel az udvarról, a B. azt mondta ne álljanak meg a kapunál hanem menjenek fel, és ő rászólt hogy ezt nem szabad de B. nem hallgatott rá, ezért ő is felment vele, először úgy mesélte hogy nem vették észre az óvónők, másodszor hogy mérgesek voltak de nem kaptak büntetést, ma már úgy mondta hogy kaptak büntetést, de nem mondta el mit. V. meg azt mondta neki hogy már nem barátok és ne menjen utána. Ezzel arányos az ovi iránti vonzalma is.

Én meg tökre nem tudom hogy kell ilyen helyzetben reagálni, az én anyukám ilyen esetben kiborult és felháborodott, nem aludt, stb, az óvónővel nem beszélt “mert attól csak rosszabb lesz, mert ő nem tudja kontrollálni magát és bunkó lesz, az óvónő meg emiatt direkt pikkelni fog ránk”. Nem jó példa. Mi a férjemmel a racionális végét fogtuk meg a dolognak, elmagyaráztuk neki hogy ha a barátja rosszalkodik akkor hagyja ott, neki nem kell, meg hogy ha ilyen buták a barátai akkor keressen újat (erre ő hogy másokkal nem barátkozik, ilyenkor inkább egyedül játszik). Utólag úgy gondolom hogy inkább csak ölelgetni meg simogatni kellett volna meg nyugtatgatni hogy szeretjük és minden rendben lesz. Persze ezt is csináltuk, de esetleg csak ezt kellett volna. Mondjuk az se könnyíti meg hogy úgy dolgozza fel a rosszkedvét hogy otthon rosszalkodik, mindenkit piszkál, verekszik, nem hallgat ránk.

Vagy kéne végre beszélni az óvónőkkel, a gyerek anyjával terveztük hogy beszélünk de szerintünk nem értené hogy ez nekünk mért probléma, ő ilyennek szereti a gyerekét amilyen. De persze betojik vagyunk, inkább csak ide írom le puffogva.

És ilyenkor nem tudok nem gondolni arra sem, hogy Nudlinak az se tesz jót hogy máris kevesebbet vagyok velük mint eddig az év elején (február maradék két hetére simán befér 4 ügyelet), és hogy biztos ez is rossz neki megint. Még akkor is nehéz feladat az anyaság és doktornőség között egyensúlyozni, ha az embernek  nincs állandó lelkiismeret-furdalása a vélt vagy valós hiányosságok miatt mindkét oldalon.

…és nem ürül ki a családi kassza 18-ára csontra. Sebaj vettem fel trikót és hosszú pólót, eltettem vastag zoknit, és megyek relaxálni. Hideg van a tornateremben.

Kedves naplóm!

Tegnap az ügyelet utáni pihenőnapomat igen aktívan töltöttem, kezdetben megpróbáltam pihenni, de a limitált idő felét köhögéssel töltöttem, aztán meg már nem lett volna értelme aludni, így felkeltem tétálni. Utána elvittem Bercit a szigorú TSMT-s nénihez, aki szigorúan felhívta rá a figyelmünket hogy minden feladatot rosszul csinálunk, vagy ha valamelyiket mégsem, akkor ahhoz még hozzáadott valamit, pl. miközben Berci négykézláb megy és nagyon vigyáz hogy a babzsák ne essen le a fejéről, mondogassa hogy vau-vau.

Ezután elmentünk Apa iskolájába, ami egyben az én régi iskolám, és nosztalgiáztam a nulladikos tantermünkben (és sajnáltam hogy korábban sem voltam vandál és ezért nem hagytam semmi maradandó nyomot a padon amit most megkereshettem volna), kaptam kókuszgolyót a büfésnénitől, bájologtam néhány régi tanárral (kivéve az ofőm, vele csak röhigcséltünk), aztán ott hagytam a fiúkat és a villamos felé menet rám törtek az emlékek, amikor mi voltunk a négy jóbarát, és vihogtunk és táncikáltunk az utcán, pedig nem is voltunk fruskák, a villamoson meg azon kaptuk magunkathogy percek óta az összes utas a legszörnyűbb halálnemekről való értekezésünket hallgatja (a mocsárban elsüllyedés győzött).

Aztán sírtam idegen emberek előtt, és nem volt baj, meg már nem is annyira idegenek.

Baszki, kedves vagyok a betegekkel, órákig magyarázok az új kolléganőnek, és hosszú kórrajzokat írok. Még vissza kell illeszkednem. Viszont a tervezett következő feladat három másodperc alatt való elfelejtése és a folyosón fejrecsapás kíséretében történő sarkonfordulás megy jól.

Meggyógyult? 5. rész

A diagnózis óta másfél év telt el, Berci nyugodt, kiegyensúlyozott, kedves gyerek, van egy jó kis rendszere az oviban és itthon is.

Az oviban ő a legjobb gyerek, minden szabályt betart, mindig szót fogad, büszke is rá hogy őt sosem kell megbüntetni. A többiek befogadták, sokat rohangálnak együtt, meg azért néha játszanak is, meg ugye beszélgetnek a Star Warsról. A foglalkozásokkal az a gond, hogy most nem az a módszer van az oviban hogy összetrombitálják a gyerekeket hogy foglalkozás van és tessék idejönni, hanem fel kell kelteni az érdeklődésüket. Ő érdeklődik, de ha nem parancsolnak rá magától nem megy oda, csak a távolból figyel. A kézügyessége borzasztó, emiatt rajzolni meg színezni meg ilyen ügyeskedős dolgokat nem szeret, de most már őrá rászólnak az óvónők és legtöbbször megy is.

Részben itthon is jó gyerek, pl. mindenkire rászól ha csúnyán beszél, egyedül öltözik, a múltkor evett sajtot, mert az oviban beszélgettek az ételpiramisról, és hogy milyen egészségesek a tejtermékek. Azért persze ő is gyerekből van, veszekszik a tesójával, nincs kedve fürdeni menni. Itthon sok időt tölt a számítógép előtt, most éppen a star wars a kedvenc, ezzel főleg apának kell játszani, de kezd ő is ügyesedni. A transformerst nézi Nudli (aki minden fontos szokást eltanul Bercitől, és kb egy év késéssel be is mutat), sokszor odaül mellé. Emellett a fő foglalatossága hogy fel-alá szaladgál és ezzel kerget minket az őrületbe. Rengeteg tanácsot kaptunk már, hogy hogyan kellene lekötni itthon (strukturálni az időt, felajánlani választási lehetőséget a játékokra, vele játszani mert egyedül nem igazán szokott, lehetőleg minél több “mintha” játékot, játékos beszélgetést, stb. stb., de ezekre előbb valahogy rá is kell venni, még leírni is fárasztó), de erre már nem érzünk erőt magunkban. Meg sokszor nem azért rohangál mert nem tud jobbat kitalálni, hanem ezzel vezeti le a nap során keletkezett feszültséget, a múltkor ezt úgy fogalmazta meg, hogy neki ez az élet, ő így lélegzik hogy járkál.

A fejlesztésre hordjuk továbbra is, közben egy iskolafelkészítő csoport is indult. A finommozgások elmaradottsága miatt javasolták hogy járjunk tornára is, ami a TSMT (tervezett szenzomotoros tréning), itthon kell egy elég bonyolult tornasort végigcsinálni elvileg hetente 5x, hát hadd ne mondjam hogy ez is elég nyögvenyelősen megy. Nyűglődünk mi is, Berci is, de azért gyúrjuk (amúgy nem kellemetlen a számára, valamiért nehezen fog hozzá, az biztosan zavarja hogy pár feladatról elkönyveli hogy neki az nem megy és nem is akarja csinálni, ilyenkor nagyon megdicsérgetjük. Ilyen feladatok vannak hogy nagy labdán hintáztatjuk meg rugóztatjuk és közben mondókát mondunk együtt, meg gördeszkán tologatjuk és neki mondania kell növényeket meg színeket meg ilyesmi, meg trambulinon ugrálunk, labdát gurigatunk, bukfencezik, forgószéken pörgetjük). Fontos lenne neki, hogy javuljon a finommozgása, koordináltabbá váljon a mozgása (most olyan kicsit szeleburdi), javuljon az egyensúlyérzéke, ügyesedjen a labdával.

A nagy sírások megszűntek, persze elkerülhetetlen hogy néha ne a terv szerint történjenek a dolgok, pl. kiborul az összes sültkrumpli a földre (az utcán.), vagy szombaton dolgozunk és ezért nincs idő játszani, vagy apa kikap a játékban… Elszomorodik, sír, de hamar abbahagyja, megvigasztalja magát, ránk szól hogy máskor ne így intézzük, vagy megbeszéljük hogy mikor és hogyan pótoljuk.

Most ősszel újra voltunk kontrollon a gyerekpszichiáternél, az alapján amit 1 óra alatt elmondtam és látott Bercin azt mondta, lehet hogy már “le is lehet venni róla a diagnózist”. Az autizmusból ugye nem lehet meggyógyulni, viszont fejleszteni lehet, és mivel ő egyébként is a határon volt, a fejlesztéssel átkerülhet az egészséges oldalra (jó, a spektrumnak nincs beteg meg egészséges oldala, de a gyakorlatban csak meg kell húzni a határt valahol), ahol az apró hiányosságaiból már nem nagyon lesz gondja. Tavasszal megy majd megint egy hetes kivizsgálásra, iskolaérettséget néznek, meg gondolom akkor fog eldőlni ez is.

Nem tudom mennyire jön át a blogból, hogy mennyire okosak, jószívűek, vidámak a gyerekeink általában, pedig igen csak inkább akkor ragadok billentyűzetet ha valami bosszant.

gondolatfoszlányok

A valentin napos freeblog pedig ijesztő. (Meg az is hogy elsőre ly-al írtam.)

freeblogvalentin

A könyben meg amit végre olvasok (a terápiás irányelvek visszakerültek az őket megillető helyre, a polcra a dolgozóban), a főszereplő már a második oldalon azon gondolkodik hogy ölje meg magát. (Mark Haddon, A spot of bother). Kezdetnek nem rossz.

És végre voltunk moziban, és tetszett is csak szomorú lettem tőle, szerintem főleg H.L. miatt (Doctor Parnassus). Lehet hogy később lesz épelméjű véleményem róla, most egyelőre “csak” a hatása alatt vagyok.

az utolsó előtti lépcsőn is felmásztam. holnap ilyenkor már vagy nagyon boldog vagy teljesen magam alatt leszek. az lenne a legjobb ha holnap ilyenkor boldogan aludnék. mármint a lehetőségekhez képest legjobb, azért jobbat is el tudok képzelni, medence, koktél… de mindegy hagyjuk is.

A mai relaxnál persze csak kezdtek beúszni nevek: musculus abductor pollicis longus, musculus abductor pollicis brevis, musculus extensor indicis… (az alkaron rengeteg izom van), … musculus sternocleidomastoideus… bordaközi izmok… talán inkább mégse… kicsit azért a hasizmokra is szükségem lenne… musculus gluteus maximus… musculus gluteus medius… musculus gluteus minimus…

szerintem jó fej volt aki kitalálta hogy nem kell valóban sorra venni őket 🙂

– igenis kell még egy lány, aki tökéletes gyerek lesz, én meg tökéletes anyuka, és mindig mindenkinek megmondom a tutkót, és nem fogom érteni hogy mért kell annyit problémázni, meg kell oldani és kész. és napi 20 órát fog aludni, de ha ébren lesz nézelődik és mosolyog majd, és lesz elég tejem. és majd írok róla blogot.

– mért kell ehhez gyerek? csak kezdj el írni blogot. a kis maja.

– jó. és farsangkor katica lesz meg tündér.

így is kellemes volt

Teljesen ellazulok, a külvilág hangjai nem zavarnak, csak magamra figyelek.

(dörömbölés)
– Van itt valaki?
– Igen, anya, és hagyd mert most kicsit pihen. Relaxál.
– Alszik?

Gondolatban sorra veszem az izmaimat és ellazítom. … Ebből lehetne egy vicces post… Az arcizmaim ellazulnak, a homlokom kisimul.
(fütyörészés)

Nyugodt, vagyok, teljesen nyugodt.
– Olyan kár hogy nem tudok hátrabukfencezni.
– De hát tudsz hátrabukfencezni.
– De nem így, hátra-tigrisbukfencet.
– Ja, azt én se tudok.

életképek

Az imént arra mentem be a fürdőszobába, hogy a két gyermek kórusban énekelve kiabálja hogy “Ki akarok szállni”, és közben egymásnak háttal ülnek csukott szemmel a kádban, és dobálják egymást egy vizes szivaccsal.

Pár perccel később ja nem a kiszállás is vicces, Berci egyedül kiszáll és magára rakja a türcsijét, de megvár minket is, mert mindig együtt kell kijönni mert ez nem verseny, így én fogom Nudlit, Berci meg mellettünk csoszog a földre terített törölközőn (hogy a vizes lába ne érjen a járólaphoz és a parkettához), és fogják egymás kezét, és nagyon hangosan jajgatnak. Amikor megérkezünk a kanapéra, ugrálnak és kiabálják hogy éljen, sikerült.

Pár perccel később Nudli a kapucnis törölközőben “Áramrázós” (=az uralkodó a star warsból), és megkérdezi Apát (=a férjem, bár ez nyilvánvaló) hogy megrázhatja-e, és meg is rázza, tök élethűen, Berci pedig Boba fett szelleme, de ő nem játssza el, csak üldögél.

fel kell vérteznem magam a gondolattal, hogy a konyhából sosem fog eltűnni az égett pattogatott kukorica-szag.

…sőt az egész lakás is egyre büdösebb, és én is, ha elmegyek valahova az emberek szaglászni kezdenek hogy mi ez az égett szag.

Akkor jó ötletnek tűnt

Ma több jó dolog is történt:

– a férjem sütött pizzát
– felhívtak a kollégáim hogy hogy vagyok
– a gyerekek hajlandóak voltak beszállni az autóba hogy elmenjünk a jelmezkölcsönzőbe
– ügyesen odataláltam és parkoltam
– mindkét gyerek hajlandó volt kiszállni az autóból és bejönni a kölcsönzőbe
– Berci méretében volt ló amire vágyott
– Nudli bár kikötötte hogy ő nem fog beöltözni, azért hagyta hogy válasszak neki teknős jelmezt, felpróbálni már nem voltak hajlandóak, figyelnek hogy tisztában legyek a határaimmal

teknĹ%91s jelmez lĂł jelmez

– ügyesen hazataláltunk
– bár Berci elaludt az autóban, nem lett rosszkedvű mikor felébresztettem
– megjött a Keresztszemes magazin
– a mikróban felejtett pattogatott kukorica miatt nem gyulladt ki a konyha* **

*Az hogy a szemét kigyulladt-e a frissiben ledobott füstölgő popcorntól, csak holnap derül ki a hírekből: “Kigyulladt egy szemétledobó Budapest egyik peremkerületén lévő lakótelepi házban.  A tűzoltókat a lakók riasztották, akik kiérkezve szakszerűen eloltották a tüzet. Személyi sérülés nem történt. A lakószövetkezet szóvívője szerint a kár több tízezer forintra tehető. A tűzesetet valószínűleg egy zacskó elégett pattogatott kukorica okozta. A rendőrség még keresi a tettest, aki ellen gondatlanságból elkövetett károkozás miatt emelnek vádat.”

** A gyerekek már rutinosak voltak, egyszer az anyósoméknál egy serpenyő olaj gyulladt ki, a fertelmes füst és bűz elől a gyerekszobába zárkóztunk be, úgyhogy most is okosan besiettek a hálószobába és magukra csukták az ajtót.