T. is beszállt annak kutatásába hogy miért vagyok mindig fáradt, ő a szuperérzékeny személyt (angolul highly sensitive person) találta, eléggé illik rám tényleg. Én meg a mellékvese kifáradást. Plusz a szünet arra jó volt, hogy leesett hogy mindentől függetlenül (akkor is ha tízkor kelek fel bőséges alvás után, és délelőtt nem csinálok semmi különöset) délután 2-3 körül jön egy elég durva mélypont, ami este 6-8-ig tart. Most ezzel kísérletezem, hogy mi segít ilyenkor átlendíteni.

És hogy ne csak mindig nyafogjak, hanem a jókat is leírjam: csodálatos ez a mostani időjárás, hihetetlen örömmel tölt el, nagyon élvezem. Valamint Berci lezárta az előző tanévet és szeptembertől megkezdheti a 11.-et, nemzetközi érettségi rendszerben.

Most a Ready Player 2-t olvasom, látom a hibáit de akkor is olyan kis aranyos.

Nem mondhatom hogy semmit sem csináltam a szabi alatt, hiszen voltunk kétszer nyaralni, találkoztam pár emberrel, kicsit dolgoztam, voltunk a pride-on, egyszer jógáztam, lebetegedtem (semmi extra, csak kis megfázás, gyorsteszt szerint nem covid) illetve megfertőztem T.-t is (de főztem neki teát!), elkezdtem spanyolul duolingózni (úgyhogy már tudom mondani naponta ötször hogy Donde está mi teléfono), és kétségkívül pihentem is sokat. Szokás szerint jóval kevesebb történt meg mint amit reméltem, pl. nem kezdtem el rendszeresebben mozogni, és meditálni se, valamint itthon sincs nagyobb rend. Idén sajnos kipihentnek se éreztem magam a szünet végére.

Befejeztem a Vonnegut novellagyűjteményt (Welcome to the monkey house), elég sok scifi van közötte, érdekes hogy az 50-60-as években a 21. századra mindenféle optimista fejlődést jósolt az emberiségnek, pl. hogy megállítjuk az öregedést, megtanulunk kilépni a testünkből (így megszabadulunk egy csomó kényelmetlenségtől és a betegségektől), megtanuljuk az elménkkel mozgatni a tárgyakat, megtaláljuk a heroin audio megfelelőjét (oké ez nem volt annyira pozitív), közben meg ott tartunk hogy háromnegyed részben sikerült elpusztítani a bolygót, de van sok kütyünk amit lehet bámulni és okos otthon, ami megszabadít az ilyen fárasztó tevékenységektől mint megnyomni egy villanykapcsolót és felírni a bevásárlólistára hogy fogyóban van a tej, cserébe kémkedik és eladja az adatainkat mindenkinek. Vonnegutot pedig nem is mondanám optimistának, itt is ugyanolyan érdes és szarkasztikus a stílusa mint szokott, a találmányoknak is gyakran lesz rossz vége. Csak ez egy ilyen időszak volt, indultunk az űrbe, készítettünk számítógépet, azt hittük minden lehetséges, gondolom amerikában ez volt a jelszó hogy kezdődik az aranykor.

A telek ismét a jól ismert nehézségekkel küzd, kivéve hogy a net még a szokásosnál is rosszabb, valamint a fiatalok hőn szeretett unokatesója is előbb elment (mert gólyatábora van, ez is agyrém), viszont itt vannak T gyerekei és vagy egész jól viselik a viszontagságokat, vagy ha mégsem, előlem titkolják ügyesen. Ugyanakkor vannak nagy fürdések, ugrálások, társasozások, kártyázások, filmezések, T vett valami új sportos játékot amit ki is próbáltak és tetszik nekik. És a kajálásoknál tesómékkal ilyen epikus beszélgetések, mint hogy biztos azért mondja minden igazgató amikor rosszalkodsz és beárul a tanár hogy “Csalódtam benned” meg hogy “Tőled ennél többet vártam”, mert ezt tanulják az igazgatóiskolában. Ami biztos jól is jön nekik amikor épp azt se tudják miért kell kiosztani az aktuális diákot, hiszen sokan vannak. Berci még hozzátette hogy akkor a tanárok iskolájában ilyenek vannak felírva a táblára hogy “Mit mondjunk ha a tanuló kikéredzkedik vécére?” és kórusban vágtuk rá hogy “A szünetben volt időd vécére menni!!”