megnéztük az Eredetet

Kanyargós folyosókon vonultunk, kihalt bevásárlóközponton vágtunk át egyre kevesebbedmagunkkal, közben előadtam hogy ez csak egy jól megcsinált akciófilm, Gé meg ideges lett rám, ebben nagyon nem hasonlítunk. Kijutottunk a kihalt parkolóba, később a kocsiban ültünk, Gé törölgette az ablakról a másik kocsi ablaktörlőfolyadékát, vagy lehet hogy mégis eső volt. Gondolkoztam rajta hogy melyik volt az a film amiben a szereplők néha azon kapták magukat hogy álmodnak, és miről is jöttek mindig rá? Vagy ezt csak álmodtam? Gé észrevette hogy mindjárt vált a lámpa és felgyorsított. Csattanást hallottam. A nappaliban ébredtünk fel. Gé a Spartacust nézte. Soha ne ébressz fel egy gladiátort – mondta Spartacus. Aztán egy szőke nő verte szét egy másik szőke nő fejét a kövön. Csak a rövid bejegyzéseket olvastam el, meg luciáét az álmokról, mielőtt lefeküdtem.

csak mert megígértem

Akartam írni a pénteki buliról is. Nem volt semmi különös.

Na de komolyan (tényleg nem volt). Ismét utolsó pillanatban derült ki hogy nálunk lesz, mert valahogy senki másnak sem lett alkalmas, még a 30+ fok ígérgetésével sem tudtam elriasztani őket, de azt be is tartottuk derekasan (bármennyire is nehéz most már elképzelni). A szokásoshoz képest kevesebb gyerek (5/10) és blogger barátom (0/2) volt jelen, viszont eggyel több 5 hetes csecsemőt ölelgettem. Kiderült hogy máris elfelejtettem hogy kell fogni egy csecsemőt, és hogy bennem nincs olyan rész ami elolvad a csecsemőillattól. Volt szendvics és gyümölcssaláta és fagyi, és most nem ömlött ki semmi. 

csak ki ne essek a rutinból

Eddig mindent úgy csinálok ahogy ügyelet után máskor is szoktam, hazatekertem, lehajítottam a cuccomat, egy kis gabonapehely mellett leellenőriztem a kedvenc helyeket a neten. Közben ugyan mondtam hogy nem, a rák nem veszélyes, meg hogy igaz, ha belelépünk akkor véletlenül megvághat, meg hogy a futóversenyen nincsenek focisták csak futók, de ez nem igényelt sok odafigyelést. Most jönne a telefonok kikapcsolása és kómába esés, hát ez most sajnos várat magára, még rá kell vennem egy szekérderéknyi mindkét gyereket hogy felöltözzenek, készíteni nekik ebédre kukoricát (kinyitni a konzervet) és husit (berakni a rácsra a mikróba), és majd csak utána. És közben még a bűntudattal is küzdök hogy a gyerekeknek sok mozgásra van szükségük a friss levegőn és én megfosztom őket ettől mert nem rángatom le őket a Lolka Bolka elől a játszótérre.

Aztán meg mégis lementünk, valahogy lett kedvük, még fociztunk is, egész jó volt, csak utána hisztizett be Nudli itthon, hogy ebédre inkább hello kitty fagyit illetve sonkás pizzát szeretne. Úgy gondolom az ilyenekért jó pontot érdemlek, mert a gyerekekkel mindig le kell menni a játszótérre, ha csak lehetséges (pl. végre nincs kánikula), az nem szempont hogy a szülő épp ólomlábakon támolyog, a fejében csak némi szmötyi lötyög és egy kis résen át néz ki a világba.

aludtam egyet a Felolvasóra

Oké, tehát oszkárt nyert mert a holokausztról szól, meg Kate Winsletnek divat szobrocskákat osztogatni nyűglődős, szenvedős filmekért amikben sajátos logika alapján viselkedő, zárkózott nőket alakít. Oké, nem válaszokat akar adni, hanem felpiszkálni minket hogy kicsit elgondolkozzunk. Gondolom a végén a túlélő csaj arrogáns monológja valójában nekünk szól, ebben a témában ne várjunk se megbocsátást se katarzist soha senkitől, ettől a filmtől se. Gondolom nyugtalanítani akar, hogy itt főleg átlagemberek vettek részt, akik nem voltak se szentek, se kegyetlen gyilkosok, engedelmeskedtek a parancsnak, ami történetesen az ölés volt. Ez annyira hihetetlen nekem, hogy még a nagyonhíres, megfilmesített kísérlet (meg a másik többször megismételt) ellenére is nehezen veszi be a gyomrom.  Én akkoris biztoshogy sohase tennék ilyet, keresem a példákat, pl. még az is nehezemre esik, hogy az interspar pénztáránál elvegyem a matricát amit az előző vásárló ott hagyott mert neki nem kell. De ez biztos tök más.

Berne szerint szembe kell nézni a bennünk élő kegyetlen gyilkossal:
“Az emberben rejlő kis fasiszta olyan lény, aki kitapogatja, majd élvezi áldozata gyengeségét. H az nyíltan megjelenik, akkor az ember halálra rugdos, megtapos vagy megerőszakol másokat. Ehhez néha igazolást is keres, úgymint kemény nevelés, tárgyilagosság, igazságosság, jogos felháborodás. A legtöbb embe mégis inkább elnyomja magában az efféle hajlamokat, úgy tesz, mintha ezek nem is léteznének, mentegetőzik, ha mégis kibújik a szög a zsákból, vagy a félelem álarca mögé bújik. Mások azzal bizonygatják ártatlanságukat, hogy inkább szántszándékkal áldozattá válnak, mintsem agresszorrá, abból az elvből kiindulva, hogy inkább a saját vérük hulljon, mint másoké, ám vérnek mindenképpen lennie kell.”

Ez alapján jobban járok, ha szembenézek a bennem rejlő gyilkossal és elismerem hogy adott helyzetben én is megtenném, mert akkor van esélyem hogy ne áldozatként éljem le az életem.

11.

Idén úgy ünnepeltünk, hogy a fiúk hagytak későig aludni, közben Gé még el is mosogatott. Persze nem ettől volt különleges a nap, hiszen máskor is szoktak hagyni, és Gé gyakran mosogat. Elővettem az esküvős fényképalbumot, a gyerekek pár másodpercig csodálták hogy mindenki milyen fiatal volt és hogy ugye ők akkor még nem születtek meg. Furcsa látni hogy kik voltak ott, egy csomó emberrel már nem is találkozunk, mások meg sokat változtak azóta. A Kakasban ebédeltünk, kicsit McDo szerűen zajlott, kikértük a kaját, szaladgáltunk a tó körül, itt nem csúszda van hanem tó aranyhalakkal meg teknőssel, 10 perc alatt megjött a kaja, újabb 10 perc alatt kihűlt a sültkrumpli, a gyerekek  ettek fejenként 3 szálat, aztán szóltak hogy menjünk ki, Gé fizetett és becsomagoltatta a maradékot, kb 50 perc múlva már szálltunk vissza a kocsiba. Délután sokáig aludtunk, úgyhogy már nem volt időnk Praktikerbe menni, mert kezdődött az America’s got talent. Este megnéztük A felolvasót, hümmögtünk, hogy most mi, aztán Gé elkezdte nézni a Lost utolsó évadját, én meg elkezdtem ezt írni és a laptop fölött pillogni a monitorra, aztán letelt a nap.

a nap jó híre rovat

olyan izgatott lettem, hogy hirtelen egy halomnyi kakaós győri keksz vándorolt a tálból a kezembe, alig győztem visszapakolni, ha már hízom akkor inkább olívás kenyértől*, a mohó olvasást csak egy újabb kenyér megkenéséig szakítottam meg.

Nagyon is egyetértek, nemtől és fajtól és társadalmi helyzettől és hivatástól és elvárásoktól függetlenül mindenkinek joga van a saját blogján arról és olyan stílusban írni, poénkodni, nyafogni stb amiben akar, és nem kell foglalkozni azzal hogy ki mit szól.

Emellett meg nagyon egyetértek abban hogy fontos lenne a bloggeretika (=ismerősök után nem kukkolunk), tudtommal személy szerint alkalmazom is.

*mindkettő a tegnapi buliból maradt, amiről majd később.

The girl with there is dragon tattoo on him

Azért jó ha hozzánk jönnek mások filmet nézni, mert nem kell hazamenni utána. Azért jó itthon nézni a filmet, mert kiírja hogy mennyi van még hátra, és meg tudjuk állítani amíg kinyílik az újabb bor. És a felirat is mókás (vö. Shut up, you scared the hell out of me! / You are talking a shit! / Why you came here? / – Are you hungry? Theres is lunch. – Otherwise, thank you. Let’s get down to business.)

Valójában azért jönnek hozzánk, mert a tavalyi sítáborban tradíciót teremtettünk, amit bár elég gyéren de azért ápolunk, mégha nem is az ágy végében elhelyezett laptopon megy a film, és közben csomót röhögünk azon hogy így együtt mennyivel viccesebb.

Ja, tetszett, tök jó film, nézzétek meg ti is. A tésztasaláta is finom volt, elkérjem a receptjét?

És régen sokat panaszkodtam amiatt hogy a gyerekek nem hallgatnak ránk és sokáig kell nekik könyörögni hogy a napi rutinhoz szükséges alapvető lépéseket megtegyék, a történelmi hűség kedvéért mindenképpen meg kell jegyeznem hogy ez már nincs így.

amiben ismét marginális témákról fejtem ki a véleményem

Szerintem elég kínos a kajafőző műsorokban, hogy most már mindig kötelező performanszot is prezentálni, sőt legtöbbször már kettő is van, és annak ellenére hogy ezek legtöbbször cikisen kínosan gázok, azért mindig áradoznak róla hogy mekkora feledhetetlen élmény volt a házigazda nagymamájának csodálatos zongorajátéka (aki kicsit is ad magára az minimum könnyekig hatódik meg), vagy a pár négyzetméteres szobában 10-12 kamerával körülvéve önfeledt felszabadult táncot járni egy harmonikás pasi kornyikálására. Jó, tudom, ezért vedelnek, és meg is van mondva hogy eszükbe ne jusson kritizálni, meg vigyázni is kell hogy nehogy rossz benyomást keltsenek a nézők előtt és elveszítsék értékes celeb státuszukat.  És főleg, minek nézem, tudom.

Meg az is kínos (váltott témát meredeken), ha valaki száz százalékig biztos benne, hogy az olvasókat nem érdeklik, sőt kifejezetten untatják a saját életükről író bloggerek, csakis a kitalált irodalmiaskadó fülledt történetecskékre buknak, és annyira felzaklatja hogy de igenis érdekli, hogy nem tudja abbahagyni az ezzel kapcsolatos bosszankodást, mormogást és fröcsögést. Csak úgy általánosságban.

érzelmes

Gyilkos hőség: ma meghalt az összes 70 évnél idősebb betegem.

(hatásszünet)

A néni hajnalban halt meg, már vártam, hetek óta készülődött, már előtte sem lelte örömét az életben elég régóta. Nekem kellett megmondani a fiának, sírt. Az elkeseredésének valódi indoka kétséges, miután pár napja még minden követ megmozgatott, hogy megspórolhasson 3000 forintot az anyukáján. Alternatív indokként (az anya elvesztésével szemben) a kórházban tárolt anya nyugdíjának elvesztése jön szóba, de lehet hogy ebben is csak paranoiás vagyok.

A bácsi hirtelen halt meg délután, minden előjel nélkül, délelőtt még ugyanúgy panaszkodott hogy rosszul érzi magát mert kótyagos a feje és gyenge, ahogy minden átlagos napon. Illetve hirtelen lett rosszul, és aztán az intenzívesek minden erőfeszítése ellenére könyörtelenül egyre rosszabbul lett és végül be is fejezte amit elkezdett. Nekem kellett megmondanom az unokájának, aki látogatni jött és pont a csúnya jelenet közepébe csökkent. Vigasztalhatatlanul zokogott. Közben a többiek még kicsit csevegtek a menő pumpás szívóról (de jópofa ez a kézi szívó, ilyet még nem is láttam, hol szereztétek?), meg arról hogy most olyan vizesek mintha lezuhanyoztak volna.

Már napközben is elérzékenyültem kicsit, amikor egy beteg elmesélte az unokája szavait a nagyapja halálával kapcsolatban, hogy ő most már addig nem lesz boldog amíg vissza nem jön a papa. Úgyhogy munka utáni levezetésként sírdogáltam kicsit a szobámban. Nem mindig szoktam ha valaki meghal, úgy tűnik most kicsit sok volt ez a nap/hónap/félév (már jó rég sírtam utoljára).

Később az erkélyen magyaráztam a gyerekeknek hogy mért örülök annyira az esőnek. Még később bepróbálkoztam a csizmás kandúros nézéssel* Gének hogy mégse menjen el, de elment, előtte azzal próbált felvidítani hogy hiszen már teljesen önjáróak. Az lehet, de a “nem mozdulok a kanapéról” projektet akkor sem lehet mellettük megvalósítani, meg kell tekinteni a hálóban az egykezes-egylábas bukfencet, meg a hátra-ugrós-bukfencet (és megígértetni Bercivel hogy nem próbálja újra), és nyolcszázhatvanszor szólni hogy menjenek végre fürödni, és előkészíteni a pizsamát meg a kakaót, és megmosni őket ott ahol mégsem mosakodtak meg, és kivonszolni Nudlit úgy hogy Berci kapaszkodik belé (ez egy verseny a gyerekek és a felnőttek között, az ő céljuk hogy együtt maradjanak, a mienk hogy ne, de mi nem nyerhetünk, még akkor se ha igen), és mesét olvasni, és fogkrémet nyomni a fogkefére, és megsikálni Nudli fogait mert ő “nem tudja”, és leereszteni a redőnyt és bedugni a szúnyogriasztót, és keresgélni a cumit és odaadni helyette a pótot.

*shrek2

merhogy a hőség már nem különleges

Mitől volt különleges a mai nap?
Mert hirtelen felindulásból vettem egy szandált amire már évek óta vágytam? És át mertem cserélni a bevásárlóközpont közepén? (és mindenki leszarta) Mert az égnek pont a fák között kikandikáló szeletében volt a göncölszekér? Mert olyanok voltunk mint egy önsegítő csoport? Az egy nap alatt 3x való zuhanyozás már nem jön össze, de a 24 órába még belefér.

ki a szegény

Ahol sor van, ott ugyanabban a pillanatban akadnak olyanok is, akik szerint hozzájuk nem méltó a sorbanállás, és bármi áron kikerülik. Nemcsak a teljesítménykorlát, hanem emiatt is nyúlnak olyan hosszúra a térdprotézises várólisták, és nemcsak az alulfejlett szociális rendszer, hanem emiatt is tart 15 évig amíg egy skizofrén bekerül a pszichiátriai betegek otthonába.

De legyen egy kis elégtétel, hogy a fogorvoslány szerint nekik meg óriási problémákat okoz a személyzet, a takarítónő órákig piszmog aztán csak otthagy valami koszt, a bébiszitter szemtelen és késik, stb.

kényeztető hétvége

sangria, alvás 11-ig, házi eperlekvár, fürdés a velencei tóban, döglés a parton, gyros csípős nélkül, enyhe szellőben zizegő nyírfalevelek megfigyelése, arany magnum, rikiki, mákos-meggyes rétes, túrós rétes, citromos Gösser, alvás fél11-ig, házi eperlekvár, fürdés a velencei tóban, döglés a parton, hekk, egyre fincsibb a víz, piros grapefruit és whiskey cream fagyi.

abban nem vagyok 100%-ig biztos hogy ezután tényleg jobb dolgozni menni hétfőn mintha simán itthon lettünk volna.

Akaraterő kéne ide, ez a gond

Nem olyan nehéz rájönni hogy mért nem sikerül fogyni, könnyen tetten érhető a fehér kenyér, McDo-s spirál krumpli (finom), méreten felüli gumimaci (gumimedve), bonbonmeggy, majonézes krumplisaláta, hogy csak az elmúlt 2 nap momentumaiból szemezgessek. Hiába egyszerű elméletben ez a keveset enni-sokat mozogni módszer, a gyakorlati kivitelezése annál nehezebb. Tavaly amikor nagyon lelkesen küzdöttem, sikerült elérni hogy ne hízzak, aztán valahogy elfogyott a lendület vagy nem is tudom (a halolajra, meg a biciklizés hiányára, meg a szakvizsgára fogtam, de amióta ezek kiiktatódtak sem javult a helyzet), és most hízok. Eddig 2 kilót, lehetne azt mondani hogy még belefér, de egyrészt nem fér bele, mert a berlini képeken már tökre nem tetszem magamnak, másrészt kurvára nem fér bele, mert ha így folytatódik pár éven belül vizilóvá változom vagy valami. Az sem segít hogy motivációs céllal megtartottam a kihízott ruháimat azokat a ruhákat amik pillanatnyilag nem jönnek rám.

Valamit tenni kell, gondoltam, és komolyan elkezdtem fontolgatni hogy beszerzek valami fogyasztó csodaszert. Csak sajnos pont hallottam egy előadást az ellenőrizetlen hatóanyagtartalmú szerek potenciális májkárosító hatásairól. Másik ötletem a food expresszes zsírégető klub, bár nehéz elképzelni hogy az ember kajál és fogy, de talán egy próbát megérne. Két fenntartásom van, az egyik az ár, a másik hogy vajon ez a kalóriamentes liszt nem káros-e a szervezetre. (…) Most olvasgattam egy fogyókúrás fórumot, felmerül benne hogy a zsírégető liszt papírból van, reálisnak tűnik, a cellulóz pont nem-felszívódó szénhidrát. Csak ha sokat eszel eltömítheti a beled az egyik csaj szerint, gondolom ezért is javasolják a 3-4 liter vizet. Ezt a zsírégetőt szidják hogy ehetetlen meg hányingerük van tőle. A Norbit viszont dícsérik. Sajnos (?) megfogadtam hogy az én pénztárcámból soha egy forint sem fog Norbi zsebébe vándorolni, az ilyenekben elég makacs vagyok, a danone bojkottját is tartom még mindig.

Ide jön az optimista befejezés.

hírek

Nudli egy szemet sem evett a Németországban neki vásárolt vödörnyi fekete-piros-sárga gumimaciból, mert rossz a szaga, és túl nagyok a gumimacik. Szerencsére a fekete nem medvecukor, hanem feketeribizli ízű.

Ma vettünk egy lakást.

Kipróbáltam a mosódiót és nem nyűgözött le.

Ja és Gé tegnap óta egyfolytában fénykép mutogatással poénkodik. Akkor esküvői meghívót iwiwen körbeküldeni sem gáz?

eléggé közhelyes

Tegnap az autóban megütött, hogy akkor most van most itt nekünk ez a két kis cukorfalat, és hogy belőlünk lettek, és előtte nem volt itt a helyükön semmi, most meg tessék itt vannak, két emberforma lény, abból is a kedves arcú, formás, okos változat, és egyre inkább van saját személyiségük meg véleményük a világról, és tök jó egyéni stílusban táncolnak, ha így folytatódik még felnőtt is lesz belőlük meg ilyesmi. És egy pillanatra bírtam csak csodálkozni és örülni nekik, és nem kétségbeesni, hogy hát ez mekkora felelősség már és jaj mi lesz. Durva.

De például nem szoktam a beszélgetés közben spontán véletlenül fotókat találni a gyerekeimről a telefonomban, és ennek örömére jól körbeadni hogy kötelezően mindenki csodálja meg. Szerintem ez plusz pont. Ámbár ez lehet hogy mást egyáltalán nem zavar.

Újabb élmények a telken

Tegnap megbizonyosodott, hogy Gé még az iPhone-jánál is jobban szeret, ugyanis a kedvemért megvált tőle egy egész napra. Így már reggel megcsodálhattam a csodálatos főoldalt:

fĹ%91oldal fĹ%91oldal2

Ezen kívül is sokat buzeráltam, leveleztem meg kommentre válaszoltam vele, csak posztot írni nem tudtam, de utólag arra jutottam hogy lehet hogy csak a lassúsága miatt. Internetezésnél volt egy kis “kulcslyuk” atmoszférája, de amikor nincs más mindenképpen áldás.

Gének meg mint kiderült nem is volt rá szüksége, mert a haverjai akinkek büszkélkedni szeretett volna vele mint kiderült egytől-egyig mac gyűlölők. Én nem igazán értem hogy az ilyen elektronikai dolgokat mért kell vallásként kezelni (bármelyik irányból).

Cserébe nem kellett lejönnie velünk a telekre tegnap, és nem 10 colos hangyás tévén élvezte a negyeddöntőket, hanem a Kertemben, sör és balkán burger fogyasztása közben (a fenti haverjaival, de nem végig az iPhone-t szidták). A telken újra megdöbbentem a kajamennyiségen, és tovább boncolgattam hogy mért nem merek ott nyugodtan hátradőlni. Csak egy apró illusztráció: nem mindegy hogy mit milyen pohárból iszol. A telken. Nem az operabálon, vagy ilyesmi. Meg azon morfondíroztunk, hogy létezik-e olyan kaja gazdag ínyenceknek hogy fürjtojásba töltött kaviár, és hogy ha békás terítőt vennénk akkor kevesebb légy szállna-e az asztalra.

dilemmák és bosszúságok

Most az van, hogy nézegetem a frisseket a főoldalon, és mindegyik egy csomó tetszik, vagy elvesztettem a híres kritikai készségemet (lehet hogy rossz a hőtűrő képessége), vagy péntek délután és este a jó fejek blogolnak (a rossz fejek buliznak? hm.) Olvasgatok, frissítek, olvasgatok. Meg csapkodom napközben botor fejjel beengedett szúnyogokat. Sajnos szúnyog-és légycsapkodásban legendásan béna vagyok, sebaj már így is lecsaptam vagy ötöt, már csak olyan 3-10 bujkál és várja hogy lefeküdjek aludni. A direkt ide vásárolt szúnyogirtó meg otthon sunnyog. Lapkás ez is, az utolsó darabok egyike volt a dm-ben, folyadékosat azóta sem lehet kapni, csak utántöltőt, úgyhogy abból már van 3 is otthon az egy készülékünkbe. (Ki tudja, hátha évekre fogytak ki a készletek.)

Szóval a nagy válogatásnak az lett a vége hogy túlszaladt, most hogy fogok választani. Meg hogy a readerem eddig nem látott méretűre duzzadt, többé nem lesz időm semmi másra.

városnézés és koncert, képek és future perfect nélkül

Csakis a fáradtság okozhatta, hogy tegnap a csalafinta és ritkán használt “cserbenhagy” szó elkerülte az elmémet. Szóval aki freeblogos és szeretne főoldalon lenni vasárnap az írjon egy JÓ posztot és szóljon nekem szombat reggelig. Kicsit rosszul állok a válogatással, aztán meg menni kell telekre, a gyerekek már nagyon várják, net meg ugye még mindig hiánycikk arrafelé.

Szóval az volt, hogy lejártuk a lábunkat, és túristáskodtunk és három géppel fényképezkedtünk, és megkóstoltuk a híres berlini currywurstot, és megtekintettük a végtelenül komor, reménytelenséget és elkeseredést sugárzó Holokauszt emlékművet, ami a 35 fokban, szikrázó napsütésben, egymást fényképezgető tinikkel megtömve nem volt annyira komor, reménytelenséget és elkeseredést sugárzó mint inkább egy mókás labirintus, de el tudom képzelni hogy a novemberi szitáló esőben komorabb és jobban sugározza a reménytelenséget és az elkeseredést, ködben vagy sötétben meg kifejezetten félelmetes is lehet. Valamint a fal néhány megmaradt darabkáját színes rágógumikkal “feldíszítve”, valamint a felálványozott angyalt, valamint a brandenburgi kapu tövében fura kör alakú biciklin száguldozó fiatalokat, valamint a Reichstagot körülvevő rengeteg rendőrt, biztonsági őrt és egyéb őrt, valamint a Sony center épületét, bár ez nem derült ki miért, valamint a folyóparton a parkban napozó és vízipipázó városlakókat.

De a lényeg, hogy a híres berlini fehér éjszakában együtt élvezhettük Gével, az öcsémmel, a barátnőjével, a németes sráccal, a nagyon csúnyán beszívott fruskával (aki emiatt percenként betolakodott az auránkba) és még néhány ezer rajongóval a nagyszerű Pearl Jam játékát, és a nagyszerű Eddie Vedder kristálytiszta hangját.

És külön Impatient kedvéért a képeket majd külön posztba teszem szöveg nélkül, meg azért mert én a dolgozóban vagyok a képek pedig otthon.

És mindamellett, hogy a koncert lenyűgöző volt, a gondolataim egy része mégis a “mért nem szeretem a koncerteket” témán időzött, és nem tudom nem megosztani az eredményt. Ami természetesen mind nem a koncertek hibája, hanem az enyém, és választhatok, hogy felülemelkedek ezeken és gyakorlásképpen még sok-sok koncertre elmegyek, vagy úgy döntök hogy kár belém és végleg befejezem a koncertlátogatást amint egyszer eljutottam (volt. future perfect.) U2-ra.
– valójában a zaj, por, cigifüst, meleg, rám fröccsenő sör és a túl hangos zene nem is annyira zavar
– mint inkább a személyes terem megsértése, és itt sincsenek nagy igényeim, de az már zavar ha Gén kívül más dörgölőzik hozzám (nem azért, csak valamiért úgy gondolja hogy ott biztos jobb állni ahol én vagyok?), vagy ha a copfja a szememhez 5 cm-nél közelebb himbálózik
– hogy nem tudom minden számnak a címét, a szövegét és hogy melyik albumon van
– meg hogy vannak körülöttem emberek, akik látnak engem (amint nyugodtan állok/idétlenül ugrabugrálok, éneklek/nem éneklek), miközben a jobbik eszemmel tudom hogy senkit sem érdekel az én állásom és ugrabugrálásom és éneklésem és neméneklésem, de mindhiába.

A presógornőm jó ötletekkel szolgált arra nézve, hogyan találhatjuk meg barátainkat tömegben, mert mint tudjuk a mobillal a fülünkön integetés nem mindig válik be, különösen ha rajtunk kívül még százan- kétszázan tesznek így. A németes srác vagányul intézte, véletlenül egy S-bahnra szállt velünk és még az állomáson csatlakozott. Pár év múlva már mindenki mobiljában lesz GPS és automatikusan megtalálják egymást, iránytű mutat a keresett személy felé vagy ilyesmi.

Akkor ne felejtsétek a posztot.