A Zoe’s Tale nem tetszett, mivel ugyanazokat a történéseket írja le más szemszögből mint a Last Colony, ugyanarról szól. Ami uncsi, bár tény hogy néha hasznos lehet(ne), ha valaki nem pont utána olvassa és nem emlékszik még minden részletre pontosan. Néhány százalékban tér el, de a kis külön kalandoknak mindig lehet tudni a kimenetelét, hiszen a Last Colony-ba térnek vissza (vagyis ha valamelyik gyerek komolyabban megsérül az erdőben, arról lett volna szó a L.C.-ban; amikor Zoe megfeledkezik a vacsorameghívásról, már tudjuk mi jön). Egyedül a végén van egy hosszabb rész (aminek szintén tudjuk a kimenetelét, de legalább érdekes hogy hogy jut oda). Plusz nem segít hogy egy 16 éves lány szemszögéből láthatjuk az eseményeket, ha a 16 éves lány kifejezetten ellenszenves számunkra.

De aztán kiderült hogy van még egy része a sorozatnak, de most nem azt olvasom, hanem a Do androids dream of electric sheep-et (Gé szerint Bladerunner: the book), és hát teljesen másmilyen mint a film, de jó. Aranyos hogy Dick megjósolta a videótelefont, viszont az elektronikus adattárolást nem, ezért mindent papírról olvasnak.

Nudli felvette a görkorcsolyát: most már érzem hogy mit érzett Berci amikor azt érezte amit érzett.

Nudli (H.P.-t olvasunk): Ron egere egy patkány, a macskák pedig patkányt esznek szóval…

Tetoválómesterek játék:

iszunk ha
– Nunez azt mondja hogy irány haza
– Sarah kiborul
– rosszul van egy modell
– Kay Kutta szemétkedik és bizonygatja hogy mindenkit ki fog ejteni
– Dave Navarro cuki
– Oliver szájából fogpiszkáló lóg (vagyis Oliver feje látszik a képernyőn)

Most hogy második hete szabin vagyok, rájöttem hogy azért is voltam annyira lerongyolódva mert idén még nem voltam itthon két napnál többet, voltam szabin de akkor mindenfelé utazgattunk ami persze jó de nem úgy pihenés mint ez. Hogy akkor kelek amikor akarok, meg itthon is meg tudok csinálni pár dolgot ami nem nyomaszt tovább meg minden.

És most hogy három éve itt lakunk végre van függöny a nappaliban.

És a telken kipróbáltam hogy milyen a szabadban futni, és annyiban különbözik a futógéptől hogy nem a tévét nézem (vagy a pulzusom, vagy a kijelzőt hogy mennyi van még), hanem nyuszit, pockot meg döglött pockot, meg a kerítést hogy ki tud-e rajta szabadulni a kutya, és ellepnek a szúnyogok. És idén is viccesek voltunk, a  sógornőm szerint kéne egy tizes lista a legjobb tizes listákról, az első helyen saját magával. Meg társasoztunk (dominion, csótánysaláta, munchkin, penis panic lab), és idén is sokat aludtunk.

Persze mire a balcsira elértünk már elromlott az idő, viszont jó társaság gyűlt össze és jó kis heverészős hétvégét csaptunk, és a gyerekeink is összebarátkoztak néhány általunk jó fejnek tartott emberrel.

Harry most tanulja a patrónus megidézését a könyvben, kérdeztem a gyerekeket hogy ők milyen boldog emlékre gondolnának. Nudli azt mondta amikor 100%-os lett a matekdolgozat mindkét oldala és megtapsolták az osztályban, meg amikor idén biziosztáskor kapott oklevelet a manótanodában elért eredményért. Berci nem tudja. Mondjuk tényleg nem könnyű.

Hazafelé játszottunk pár Mr. X-et Gével, az utolsó azóta is tart.

Vannak még mindenféle egyéb programjaink, múlt hétvégén például kimentünk a Lurdyban szervezett első minecraft találkozóra. Nem számítottunk rá hogy ennyi érdeklődő lesz (tipikusan a 8-14 éves korosztály), sajnos a szervezők sem. Amikor a harmadik kört kezdtük a parkolóban és sorra özönlöttek a kisgyerekes családok, kezdtünk gyanakodni hogy nem csak egy kis családias összejövetel lesz. Természetesen a fő részre nem jutottunk be, ami valami kiállítás volt, aminek a színvonalát illetően vannak kétségeim, meg valami kvízjáték, meg a VIP jegyesek sorba állhattak hogy bekerüljenek valami youtube-os videóba. Így aztán jegyet se vettünk, viszont a szervezőknek annyi esze volt hogy megnyittattak még egy termet ahova befért egyszerre tíznél több ember is, itt dedikáltak a híres magyar minecraftos youtube-os kissrácok sztárok, meg néha rajtaütésszerűen a színpadra is felment egyikük és interjú készült velük a kedvenc színükről a kedvenc modjukról, meg hogy mért az a kedvenc, és hogy számítottak-e rá hogy ilyen sokan kijönnek miattuk. Megvártuk James MC-t, megnéztük ahogy mondja a színpadon hogy a Hunger Games, mert az egy jó mod, és nem, aztán elmentünk kajálni. A gyerekek nem kívántak tülekedni az aláírásokért, és azt sem akarták megvárni amíg Gé végigállja, úgyhogy szerencsésen megszabadultunk.

Most hétvégén meg a fradi családi napján voltunk, először elhűltünk a metróaluljáróban kígyózó sor láttán, de kiderült hogy ők az ingyenes stadionbejárásra vártak. A családi napra simán be lehetett jutni és végignézni az összes programot, hogy a gyerekek mindre közölhessék hogy nem érdekli őket. Viszont volt perec meg kürtőskalács, meg valami koncert ami kicsit zavart minket a beszélgetésben amikor régi ismerősökkel futottunk össze.

Ma meg beszereztük a szükséges holmik nagy részét az új tanévhez, szerencsésen sikerült Nudlit is leszerelni aki már előre nyafogott és unalmasnak tartotta a programot, de egy kis rábeszélés és fagyi segített, plusz Berci is megígérte hogy most nem fogja piszkálni (ha Berci unatkozik, böködi Nudlit meg elveszi a sapkáját, amiből általában extra nyafogás, viháncolás, és a szülők rángatása kerekedik) (Berci általában minden boltban unatkozik).

A gyerekek étrendbővítése annyiban sikerült a szünetben, hogy Berci a krumpli mellé néha eszik kukoricát, Nudli meg a pizza mellé halrudacskát, és néha esznek szilvás gombócot vagy nudlit is. Nasinak a chocapicet és a cookie crispet szeretik tej nélkül, csak már nagyobb adagban, púposra teszik a tálkájukat.

És már háromszor futottam 3,6 km-t futópadon (ahogy állítólag sokkal könnyebb), még mindig meg akarok halni közben de már kénytelen vagyok elhinni hogy fogom bírni és nem halok meg. Nagyon lassan, de valahol el kell kezdeni.

EURÓPA KÁVÉZÓ

ez az egész blog.

e g y a s s z o n y

Kedd délután találkoznom kellett üzleti ügyben két ismerősömmel az Európa Kávéházban.

Korábban érkezem, az előző megbeszélésem hamarabb véget ér, így gondoltam, addig nyugodtan megkávézom. Ritka pillanat lesz, egyedül várakozva, lassan kortyolgatva a csodás  nedűt, … meggyorsítom hát a lépteimet.  A bejáratnál kisebb torlódásba futok bele. Egy család készül bemenni éppen, mögöttük érkeztem én és egy szép arcú, feltűnően csinos, negyven körüli hölgy. Szóval a család éppen bemenni készül, de nem megy ám az olyan egyszerűen! Az anya, aki sötétbarna kabátját már kigombolta, egyedül próbálja meg a babakocsiban ülő, nagyobbacska gyereket a bejutást megakadályozó lépcsőn átrángatni. A két nagymama, akik velük van, szemlátomást drukkol neki, tanácsokat osztogatnak kedvesen, hogy melyik irányból próbálja újra. Ha ferdén tolja ugyanis, akkor fog az menni. Még magának a kislánynak is, aki a babakocsiban ül, van az anyja számára néhány jó tanácsa. Az anya nem több ötven kilónál, sötétbarna haja zsírosan lóg a szemébe, hátul  csat…

View original post 689 more words

Egyébként meg a szokásos, még egy hét a szabadságig, múlt hétvégén voltunk a Velencei tónál strandolni, a héten Nudli megkapta első szemüvegét- nagyon kiborítja, szerinte nem lesz cuki benne pedig nagyon, annyira szívfacsaró volt egy iszonyú cuki szemüveges kisfiú ömlő könnyekkel hogy majdnem én is elsírtam magam a szemüvegboltban, meg Bercin is láttam hogy küzd. És még el kell jutnunk odáig hogy hordja és ne sírjon miatta minden nap.

Rászoktam John Scalzi-ra, valamiért idiótán kezdtem hozzá, volt pár a gépen, amiből párat átraktam a könyvre, aztán találomra kiválasztottam a Sagan diaries-t, ami egy kicsit tetszett de inkább nem értettem, de halványan éreztem hogy máshol lehet a háttere. Utána elolvastam a When the yogurt took over-t, ami nagyon aranyos (és két oldal), úgyhogy elhatároztam hogy olvasok még. De még mindig idiótán választottam, a címek alapján a The ghost brigade tetszett meg, ami szintén tök jó volt és a végén az acknowledgements-ben Scalzi leírta hogy ez egy sorozat második része, az első az Old man’s war, mikor azon is túl voltam végre megnéztem a wikipedián, és a The last colony-t már tervezetten kezdtem el. Most sajnálom hogy nem írt többet ebben a világban (mármint még a Zoe’s tale). Nem volt nagyon gáz hogy így összevissza olvastam, volt amit persze tudtam előre de így is volt meglepetés bőven.