amelyiknek én vagyok a kerete*

Jaj nagyon fontos dolgok történnek, először is megint sikerült rossz sorrendben olvasnom egy sorozatot, még úgy is hogy direkt figyeltem, a Practical Demonkeepinget harmadiknak olvastam első helyett, mondjuk itt kevés a közös szereplő a könyvekben (lust lizard, the stupidest angel). Aztán úgy döntöttem kis szünetet tartok Christopher Moore-ban, hogy nehogy megunjam, el akartam olvasni a vének háborúja sorozat két utolsó részét de rájöttem hogy azokat már olvastam. Michael Moore-t kezdtem el, mert találtam és érdekesnek tűnt a témája (9/11), de annyira nem az, meg nagyon ideges végig Bushra, az nekem este nem tesz jót. Úgyhogy jöhet a Fluke.

Nudli meg orvul első lett csapatban a Bólyai matekversenyen, mehettünk megint díjkiosztóra, de ez legalább sokkal viselhetőbb (=1. rövidebb, 2. kevesebbszer kell meghallgatni a stand up for the chapmions című remekmű egy részletét) mint a Zrínyinek (ami egyéni, és lassan az első 113 helyezettet díjazzák a 3-12. évfolyamban). Nudli örült az első helynek, de talán a második egy hajszállal mégis jobb lett volna, mert akkor nem kell készülni az országosra.

Bemutató órán is voltunk, fény derült a titokra hogy miért vannak olyan osztálytársai Nudlinak, akik több mint két év angoltanulás után sem tudnak egyáltalán angolul: a tanítóbácsi (amúgy nagyon jó fej, meg biztos izgult meg minden, de komolyan nem értem hogy ő ezek szerint nemcsak hogy nem tanulta hogyan kell tanítani, őt magát sem tanították soha semmire?) az új anyag szavait úgy “tanította meg” hogy magnóról meghallgatták és elismételték egyszer (angolul), a nyelvtant pedig úgy hogy elmondta pár szóban hogy képezzük a sima múlt időt, felsoroltak 5 rendhagyó igét. Ezek után kellett írniuk egy fogalmazást a gyerekeknek, amihez kellettek volna a szavak és a múlt idő is, de mindegy is mert csak angolul mondta el mi a feladat, amit a gyerekek többsége nem értett és vagy csak ültek, vagy mást csináltak.

A korábbi bejegyzésben említett osztálytárs (aki kidumálta a büntetést amit Nudli úgy is beszívott hogy nem csinált semmit) anyukája szünetben panaszkodott, hogy az alsós tanítónénik azt hiszik barátok, és nem tudja levakarni őket, viszont dicsérte a mostanit (meglepő módon az ő gyereke nem szokott panaszkodni rá).

Én meg megvilágosodtam, hogy azért rossz a kedvem, alszom és eszem folyamatosan mert itt az ősz, nem szabad megfeledkezni a D vitaminról, és a halolajat is érdemes újra kezdeni, el is kezdtem szedni mindkettőt, majd torokgyulladásom lett. De a kedvem tényleg jobb.

 

*amikor elkezdtem blogolni, még ment a jó barátok, aminek minden részének úgy kezdődött a címe hogy ‘the one with…’, egy darabig eljátszottam a gondolattal hogy a bejegyzéseknek is ilyen címeket írok, de magyarul nem tetszett

Nudlinak a hétvégén ötvenszer le kellett írnia hogy jelzőcsengőkor előpakolja a holmiját, vagy valami hasonlót, mert az osztálytársai hangoskodtak amikor bejött a tanár, aki mérges volt rájuk, majd az egyik osztálytársa ezt elmesélte matekon az osztályfőnöknek, aki pontosan tudni akarta kik voltak a bűnösök, és az osztály nagy részének azt kellett leírni hogy nem hangoskodik. Nem is értem Nudli pontosan hogy keveredett az egészbe, ha jól értem volt egy pont amikor mindenki lapított, amin egyik fiú elkezdett sírni, amire Nudli hősiesen bevallott valamit, bár ő nem hangoskodott, meg azt hiszem a helyén is ült, csak nem tudom. Majdnem mindenkinek kell írni, kivéve a haverját aki bár hangoskodott, de valahogy mégis kidumálta magát (plusz mindig visz ajándékot, meg gondolom ügyesen hízeleg az anyukája). Finoman fogalmazva, nem látom hogy egy ilyen incidensből tanulnának bármit a gyerekek ami valóban hasznos és jó lesz számukra az életben. És egyébként ez a tanítónéni alapvetően kedves, nem egy vérengző alkat. Bár lehet hogy most kicsit orrol az osztály nagyobb részére hogy nem mentünk el vele esőben családi 24 órás túlélőtúrára a múltkor (kicsit sarkítok).

Úgy néztük a hosszú hétvégén szombaton lesz legszebb az idő, ezért tegnap gyorsan lementünk görkorizni. Persze nem gyorsan, mert ezer év felhuzigálni a védőfelszerelést és a korit, közben kiderült hogy Berci már Gé koriját is kinőtte (aki gálánsan lemondott a javára), úgyhogy végül mi görkoriztunk Nudlival, Berci és Gé meg sétáltak (mi meg oda-vissza mentünk hogy ne kelljen mindig várni rájuk). Megint megbizonyosodott hogy Berci inkább kisebb társaságban tud jobban megnyílni, amikor kettesben voltak egy csomót dumált Gének mindenféle izgalmas témáról, pl. arról hogy ha feltalálná a beerbike mintájára a sör-vízibiciklit, biztosan oktomilliomos lenne (az egy és 48 nulla), majd kíváncsi lett hogy van-e annyi pénz a földön, illetve a föld ér-e annyit, és kiderült hogy távolról sem.

Délután meg hármasban játszottak Ultimate Chicken Horse-t, mindketten nagyon bénák vagyunk de Gé kevésbé szenved tőle, engem általában megsajnálnak és őt kérik meg.

Szóval Gé lefutotta a maratont, előző nap tesómékkal beszélgettünk róla hogy megy, ők azt hitték egész banánt kapnak amit futás közben kell bontogatni, csak akkor nagyon sokan csúsznának el az eldobált banánhéjon, és akkor már habos tortát is kéne osztogatni a frissítőhelyeken hogy egymás arcába dobálhassák, meg fekvő gereblyéket is le kellene rakni itt-ott.

Ez meg nagyon szép stresszoldó, már egész ügyes vezető vagyok, néha csont nélkül meg tudok állni. (És a hangja is szép. Szerintem a másik végállomáson tengerzúgást lehet hallani.)

És ezek is nagyon szépek.

Tudnám értékelni ha nem érzékenyülnék el könnyekig az aluljáróban azon hogy két nagyon lerobbant kinézetű bácsi hegedűn és klasszikus gitáron valami érzelgős zenét játszik.

Hogy emlékezzek hogy ilyen is van

Tegnap csak úgy eszembe jutott hogy egész rég fájt a fejem (és akkor is egy elszigetelt esemény volt), ma meg hogy a torkom is rég fájt, igaz attól hogy torokfájásra ébredtem. Ma egyszerre érkeztünk luciával a mászó helyre, és megint mindketten nagyon ügyesek voltuk, a repkedős sportsérüléseim sem zavartak nagyon (a repülésről lehet hogy kicsit sokat beszéltem de egyrészt csomószor lucia kérdezett, másrészt mindet nagyon kedvesen végighallhatta). Aztán elvitt a Nyugatiig, ahol pont elértem a vonatot ami elvitt a kormányablakhoz*, ahol azonnal sorra kerültem, az ügyintézővel mindenféléről** beszélgettünk a folyamat közben, még hasznos infókat is megtudtam az e-receptről, bár ő sem érti teljesen hogy fog működni. Ha a kép is jól sikerül, már tényleg megijedtem volna, különösen hogy kifesteni se volt időm magam.

* tegnap írtam egy rantot hogy nem hiszem el hogy a nyolcadik személyimhez is még el kell cipelni az összes anyakönyvi kivonatom és a diplomám, de aztán láttam hogy máshol meg nem írják ezeket, és végül tényleg nem is kellett, csak személyi és lakcímkártya.

**főleg a kórokozókról és a Bajcsy kórházról

CM továbbra is jó fej, most a The Lust Lizard of Melancholy Cove és a The Stupidest Angel van soron, most is jó találkozni az előző könyv szereplőivel, sőt az angyal A Biffből van, ő is jó fej. Ezen meg hangosan kuncogtam a mozgólépcsőn:

The stupidest angel: a heartwarming tale of Christmas terror (Christopher Moore)
– Your Highlight on Location 816-820 | Added on Thursday, October 12, 2017 4:47:05 PM

“What’s a two-oh-seven?” “Not sure,” said Theo, letting her lever him to his feet. “Either an attempted kidnapping or a possum with a handgun.” “You have plastic flowers stuck to your butt.” “Probably the former, she didn’t say anything about shots fired.” “No, leave them. They’re cute.”

 

Az új Blade Runnernek jó a hangulata és szépek a képek, de ennél sokkal több jót nem tudok róla elmondani. Bővel lehetett volna 40 perccel rövidebb. Nem tudom hogy a szerephez választották Ryan Goslingot (fő feladata hogy nézzen), vagy a személye ezt váltja ki az összes rendezőből, hogy oké, ebben a jelenetben mondjuk Ryan így nézzen. Hosszan.

Amit szeretnék megőrizni a múlt hétből

Elsősorban ahogy fent szállok a levegőben, mint a madár, alattam minden pici, az ernyőm pedig arra megy amerre én akarom
A felszállító-autón utazunk összezsúfolódva és nevetgélünk, miközben csodáljuk a mindenféle színű tájat
Szélárnyékban, napsütésben, ernyőbe takarózva, felhőket nézegetve várjuk hogy almuljon a szél (de persze csak erősödik, úgyhogy végül le kell gyalogolni a hegyről, de mindegy)
Amikor végre jó idő van és annyian vagyunk hogy azt gondolom sosem kerülök sorra, de aztán mégis
A pisztrángtelep és Lillafüred között mászkálunk a régi kohó épületén, kikerülve a felmászást szigorúan tiltó feliratokat
A ping-pong
A solo
Lefekvéshez készülődünk a szobában, és közben ez szól halkan

 

(utána elolvastam a szövegét és nagyon szomorú, de ott akkor nem figyeltem a szövegre és végtelenül meghitt, nyugodt hangulatot árasztott az egész egyben)

Most hogy ezt letudtam, majd írok csúnyább dolgokról is (és Christopher Moore-ról persze)

Tartozom a siklóernyős beszámolóval, most csak annyit hogy bizonyítsam hogy mindenben megtalálom a rosszat, az a rossz benne hogy már nem ott vagyok.

Meg valamiért nagyon sürgősnek találtam megírni, hogy olvastam* hogy boldogabbak akik nem néznek facebookot és instagramot, szóval elhatároztam hogy mostantól nem nézem. Ja és azt hogy a nők 42-43 éves koruk körül a legboldogtalanabbak, még hátravan másfél év (jó tudom, ez csak statisztika, remélem nekem kicsit előbb jött, nem majd ezután fog igazán)

*a zindexen, lusta vagyok kikeresni