Tarantino

végre mindkét gyerek elérte azt a kort amit már megfelelőnek ítéltünk Tarantino filmekhez, most ez a projekt hogy végignézzük amiket ő rendezett. már túl vagyunk a Pulp Fictionön, a Reservoir Dogson, a Death Proofon, a Kill Billen, és ma megnéztük a Jackie Brownt is. (okok miatt nem sorrendben)

a gyerekek szemszögéből: Nudli a Death Proofban csalódott, az előző kettő után nem ezt várta, és a Kill Bill 2-is kicsit lassúnak találták, túl kevés volt az akció, sok a beszéd :D. szerintem a Pulp Fiction túl magasra tette a lécet, utána már nem tudott gyökeresen mást, de hasonlóan frisset, eredetit és humorosat mutatni. persze nyilván a többi is jó (kivéve a reservoir dogst és a hateful eightet).

most kicsit jobban feminista szemmel néztem mint annak idején, és az tűnt fel hogy bár amikor vannak női hősök, azok mind végtelenül badassek, erősek, ügyesek, okosak, bátrak és minden egyéb más szempontból is lazán verik az összes férfi karaktert, de mellette mindig eléggé kihangsúlyozza azt is hogy milyen szexik és csinosak (kivéve talán Zoe Bell és Jackie Brown, mármint ők is szexit és csinosak de nem rázzák meg teszik-veszik úgy magukat). Amelyikben van legalább 2 nő az átmegy a Bechdel teszten is, mármint főleg pasikról beszélgetnek ugyan, de a Pulp Fictionben is van a dealer felesége aki a barátnőjének magyarázza a piercingjeit, a Death Proofban is beszélgetnek kocsikról, meg egymásról is a pasik mellett. de azért ez is jó:

What about “kinda cute, kinda hot, kinda sexy, hysterically funny, but not funny looking guy who you could fuck” did you not understand?

Végignéztem a Good Omenst, végtelenül aranyos, jó a látvány is, a sztori is jó maradt, visszaadja a könyvet, egy dolog miatt volt hiányérzetem, hogy kimaradt az apokalipszis másik négy lovasa (Grievous Bodily Harm, Cruelty to Animals, Really Cool People, and Treading In Dogshit (formerly All Foreigners Especially The French, formerly Things Not Working Properly Even After You’ve Given Them A Good Thumping, never actually No Alcohol Lager, briefly Embarrassing Personal Problems, and finally People Covered in Fish), miközben rájuk kerestem meg is tudtam hogy nem maradt rájuk pénz és idő :(((

Meg közben Pratchettől elolvastam a Jingo-t (kicsit sötétebb hangulata volt a megszokottnál, főleg a Watch tagjai a szereplők, illetve a rossz értelemben vett nacionalizmus és a háború), most a Last Continentet olvasom, elég lassan esett le hogy az meg Ausztrália korongvilágbeli alteregója, csak a kengurunál 🙂 de nagyon cuki ez is, újra Rincewind kalandjait élvezhetem, meg külön a varázslókét.

Emellett kezdek visszarázódni a hétköznapokba, összeszedtem pár dolgot ami jó a melegben, hátha akkor nem utálom annyira (nem kell annyi zoknit mosni, nem kell kabátot meg sapkát hordani, csak egy szandálba bújok bele ha el akarok indulni itthonról, lehet sokat fürödni mindenféle vizekben, a napfény véd a depresszió ellen és ad D vitamint (de azért szedek is), más lányok és nők járhatnak szép színes nyári ruhákban, én maradok a póló-rövidgatya kombónál, vagy még aminek van zsebe, eper, málna, cseresznye, dinnye, barack, ki lehet állni az esőbe, virágzik a leander, sokat lehet fagyizni), megkaptam egy csomagot amit gondolatban már többször eltemettem az elmúlt két hónap alatt amióta megrendeltem és kifizettem (persze kiderült hogy a hiper kényelmes, merevítő nélküli melltartó sem annyira kényelmes azért, mert ez meg mellkasban szorít és viszketek a csipke berakástól) (nekem semmi se jó), illetve eszembe jutott hogy mikor megérkeztünk Izlandra még volt egy gyors telefonom amiből kiderült hogy végre egészségesebb vagyok mint eddig (eddig is az voltam, de most még jobban), úgyhogy ma gyorsan felírtam magamnak egy oltást, kiváltottam és beadtam mert a dokim szabin van.

Ja és közben fogyásban elértem az első mérföldkövet amit még olyan egy-másfél éve tűztem ki magamnak (2 kg mínusz) (csak utána még híztam 3 kilót szóval összesen 5 mínusz). Gyorsította a folyamatot az Izlandon lucia által diktált tempó, de ez a cukor nemevés is határozottan hasznosnak tűnik (még van mit fejlesztenem a módszeremen de örülök neki).

Milyen érdekes hogy néha akár hetekig egész sima és nyugodt az élet, nem történnek váratlan események, jól lehet közlekedni, egészségesek vagyunk, aztán minden hirtelen besűrűsödik, pl a munka nemcsak igénybevevő hanem az átlagnál traumatikusabb, megbetegszem, Gé hív hogy mielőtt levizsgáztatja a kocsit javíttatni is kell, farsang az iskolában (idén már egy pólófelirattal megúsztuk a jelmezt), Nudli is megbetegszik, az éjszaka nem elhanyagolható részét mindhárman ébren töltjük, kölcsönkocsival viszem Bercit suliba de mikor odaérünk közli hogy megfájdult a füle (adok neki fájdalomcsillapítót és megmondom hogy ha nem javul kéredzkedjen el és menjen haza, mert nekem ma mindenképp el kell mennem dolgozni, Gé is beteg és anyu is, apu kocsija meg ugye nálam van), a waze össze-vissza visz a városban mert az egész univerzum ugyanarra tart kocsival mint én, beszorulok a kukásautó mögé (itt egy icipicit kiabáltam), továbbra sincs kész az autó de legalább találtak benne még nagyon drága hibákat, pont helyettesítés van a gyerekorvos helyett (de cuki volt a néni, és mondott jó ötleteket, és nincs is nagy baj).

De most már lassan túl leszünk rajta, és bár apukám felajánlotta hogy segít kifizetni a szervizt, anyu közben már át is utalt pénzt, és vannak akiknek ennél durvább az életük folyamatosan, velem meg eközben is történnek jó dolgok és pihenés is, a gyerekek pedig sokkal jobb kedvűek és kiegyensúlyozottabbak most.

kész vagyok magamtól, annyira képtelen vagyok nekiállni a munkámnak hogy még ide is eszembe jutott hogy mit akartam még megírni. pl. az expanse 5-ről még kifelejtettem, hogy az alapprobléma, ami a 6-ba is továbbgyűrűzött, nekem kicsit mondvacsináltnak tűnik, vagy nem is tudom. lehet hogy nem az.

és hogy amikor hallottam a swiffer nevű takarítóeszközről azonnal el is kellett rohannom beszerezni magamnak a portörlő változatát (mert a portörlés nekem hatalmas mumus), de nem vagyok vele 100%-ig elégedett, mert persze megvettem akkor már a teleszkópos nyelest, de azért bosszankodtam miatta hogy egy kis darab műanyag 1500 forintba kerül (még akkor is ha magának a kis papírcafatkáknak is elég horror ára van), aztán nem volt sehol útmutató hogy a két darabot (a nyelet és a cafatkát) hogy appkiláljam egybe, valamit működtem de persze nem úgy néz ki mint a képen (ami egy rajz), aztán bebizonyosodott hogy az otthonomban levő pormennyiségre még egy hiper-szuper porgyűjtő mágnes sem megoldás, muszáj lesz a porszívóval végigmennem a polcok tetején.

aztán megláttam hogy az aldiban lehet kapni átlátszó, flamingós/pizzás esernyőt, és az is kellett*, és ha már ott voltam körbe is néztem, és beszereztem mikroszálas portörlő kendőt is, mert az meg olcsó volt, hogy összehasonlítsam, meg mégiscsak környezetbarátabb, meg radírozható filctollat, kis öntapadós karikákat hogy megerősítsem a műanyag lefűzhető irattartók (vagy mi a neve, csak a bugyit ismerem de az hogy hangzik már) kiszakadt lyukait, “radírozós” szivacsot – amit itthon ki is próbáltam és jól letisztította az ajtókat. aztán annyira örültem a pizzás esernyőmnek hogy Nudlival készítettünk egy kis trumpot parodizáló videót vele, amire aztán megkaptam hogy nagy a seggem, pedig kb egy hete elkezdtem újra tornázni és végre egy picit fogytam is, de nyilván ez a videón még nem látszik.** de ma nem tornázhatok amíg kész nem vagyok a munkával úgyhogy most már tényleg megyek.

 

*eléggé fel vagyok pörögve, mindenféle kreatív projekteket is folytattam, befejeztem, sőt újakba is vágtam amiket be is fejeztem

**ez így elolvasva már elgondolkoztató hogy nem vagyok-e túlpörögve, de igazából én arra vágynék hogy hosszú távon beleférjen a hétbe néhány plusz dolog azon kívül hogy dolgozom, elvégzem a házimunkát és vannak gyerekeim.

a közös nevelés szépségei

Amikor Gé viszi ki a buszhoz Bercit, aki a hétvégét Olaszországban tölti sportversenyen, de közben váltás van és már én megyek érte, és bennem fel se merül hogy nem oda kell menni ahova legutóbb vittem amikor busszal ment versenyre (ahol az edzés is van), Gében meg gondolom nem merül fel hogy én nem tudom hova kell menni, meg különben is hagyott nálam egy a4-es papírt amin minden infó között ez is szerepel(amin én csak az érkezés idejét néztem meg), amiből aztán az lesz hogy gyanakodni kezdek hogy ha 2 perc múlva megjönnek mért nem várakozik senki más a parkolóban, majd kicsit később késve, anyázva érünk a google maps hathatós segítségével még mindig kicsit máshova mint kéne, szóval mire megtaláljuk egymást Bercivel már kb csak vele van ott az edző. Aki engem nem ismer és alig akarja odaadni Berci táskáját, mert ő meg közben beült a kocsiba és nem látja, nekem meg nincs annyi eszem hogy bemutatkozzam. Ilyenkor csodálkozom ha nem néznek kicsit debilnek. Vajon hétfőn rákérdez-e az edző Bercinél hogy akkor mondd még egyszer, mit is dolgozik anyukád?

oké azért történt pár dolog a szabadság alatt (annak ellenére hogy nagy részét úgy éltem meg hogy valahol döglöm és melegem van) (és csomót aludtam, végre tudtam aludni, nagyon jól esett) (mért nem lehet az egész élet ilyen hogy éjfél körül lefekszem, 9 körül felkelek, és ebéd után is durmolok 1-1,5 órát). nemcsak az expanse-t olvastam hanem sandmant is, megtaláltam és folytattam egy ősrégi hímzést, össze-vissza mászkáltunk Esztergomban és környékén, Szarvason a mini-Magyarországban és az állatparkban, Siófokon, fürödtünk a körös holtágban és a balatonban, kimostam a gyerekek matracának a huzatát és vettem matracvédőt hogy soha többet ne kelljen, kiselejteztük a 900 plüssállat 2/3-át (ezeket mind az ágyukban tárolják), megnéztük sokadszor a Zombielandet és először a Shaun of the deadet (az első sokkal jobban tetszik) (az angol “humor” még mindig nem nagyon jön be), játszottunk Imagine-el és Monopolyval, Nudli is rávette magát és túl is élte. a pluszmunkába nyilván az utolsó napokban kezdtem bele és persze sokkal több mint gondoltam. az íróasztalukat még le kell takarítani és megvenni a tanszereket blöe. meg persze lenne még mit csinálni de nem erre kell koncentrálni. majd hátha lesz energiám munka után apránként haha.

A legfrissebb kalandjaimról

Amióta szabadságon vagyok, a környezettudatosságom meredeken zuhan, még hétfőn kezdődött, amikor az utolsó munkanap végén elmentem az átvevőhelyre a műanyagmentes fülpiszkálókért (közben gondolkoztam rajta hogy a 100 db nem egy nagy adag, szóval mégis kicsit drágább lehet a háromszoros árnál) (de ha kiszállítást is fizetek rá úgy már tényleg nevetséges lenne), elég sokat kellett gyalogolni, de mikor végre megtaláltam a helyet, ami egyébként elvileg egy bolt, egy kézzel írt cetli fogadott hogy aznap technikai okok miatt zárva. Ezen dühöngtem egy sort, mert valószínűsítem hogy nincs épp ezreknek a cucca ott náluk, szóval a 21. században nem lenne megoldhatatlan még azelőtt informálni ezeket az embereket hogy nincsenek nyitva, mielőtt elgyalogoltak a boltig a párás-forró belvárosban. (=dobhattak volna egy emailt). Aztán eláztam, majd mire elvergődtem a metróhoz bemondták hogy csak a nagyvárad térig jár, ahol még anyáztam kb fél órát a pótlóbuszra váró tömegben. (ez lehet hogy akkor is így lett volna ha munka után hazaindulok, de így már végleg a fülpiszkálókhoz kötődik) (most egy hétig nem is leszek otthon, nem tudnék visszamenni érte, de már el is ment a kedvem)

Aztán ahol most vagyok Esztergomban, ott nincs szelektív kuka, szóval ez a része is szünetel, aztán amikor beültünk a királyi palota mellett egy nagyon cuki helyre kicsit iszogatni, hiába jutott időben eszembe hogy ne kérjek szívószálat a limonádéba, az eladó csaj megmutatta a cuki kis félliteres kancsót amiben adják (amiből nem lehet szívószál nélkül meginni) (jó technikailag biztos sikerülne, legalábbis hogy több landoljon bennem mint a ruhámon és körülöttem). Úgyhogy tovább szennyezem a szívószálakkal és a fülpiszkálókkal (bár valószínűleg magyarországról viszonylag kevesebb szemét mosódik bele az óceánba). Jaj meg aztán a hamburgerezős helyen viszont fa eldobható evőeszközt adtak. Csak remélni merem hogy nem vágnak ki fákat azzal a célból hogy eldobható evőeszközt gyártsanak belőlük, hanem ez ilyen bútorgyártásnál meg hasonló folyamatoknál megmaradt részből készül.

Aztán tegnap meg már a túlélésért küzdöttünk a Rám szakadékban, folyamatosan résen kellett lenni és taktikát váltani hogy ne a zombik rohangáló, csivitelő valamint kiabáló gyermekek közvetlen közelében túrázzunk, hanem kicsit arrébb. Valószínűsítem, hogy van akit nálam kevésbé zavar meg a természet élvezetében ha a közelében idegenek is vannak. A dunaparton már nem zavart a gyerekzsivaj az árnyékban fekvés és felhőnézés közben, oda valahogy jobban illik.

 

Jaj hát csomó minden történt, a soul music zseniális volt (magamon kicsit tűnődöm néha, amikor a könyv háromnegyedénél esik le hogy az egy elektromos gitár, és akkor esik le hogy a könyvtáros nem biciklit épített hanem motort, amikor meglátom a borítóját) (bele kell nyugodnom hogy az utalások 90%-a minden bizonnyal elsuhan mellettem), most az interesting times a soros, ami Ázsiáról szól és Rincewind ❤ visszatért, valamint rájöttem hogy elölről kellett volna elkezdeni az egész sorozatot.

Ezen kívül nyűgös vagyok és ideges, még szétszórtabb és ügyetlenebb mint általában, de már csak egy nap és jön a szabadság. És várom hogy augusztusban és/vagy szeptemberben minden megoldódik és újra fogok tudni aludni és jut energiám nem zabálni meg néha mozogni, amitől jobban érzem majd magam, meg ilyesmi. És kezdek rájönni hogy az öregség azzal jár hogy az embernek mindig fáj valamije, ha nem a fejem vagy a fogam akkor a csípőm, illetve újabban egy hete nem megy ki a merevség/elalvás a nyakamból, a perskindol nem csinált semmit, most inno reumával próbálkozom, ha már vettem akkor már fortét, ami annyit jelent hogy paprika van benne amitől egy órán keresztül csíp.

Múlt héten láttam a Whiplasht, amitől visszatekintve kicsit sokat vártam (egyszer valaki azt mondta hogy ezt minden pszichiáternek látnia kell), hagytam magamnak időt de nem szűrődött le több mondanivaló mint hogy ne legyél idióta. Nagyon idegen is volt mindkét főszereplő hozzáállása, nehéz elképzelni hogy ilyen tényleg van, de most megint hallottam hogy valaki törött lapockával csinálta végig a tour de france-t, szóval végül is léteznek őrültek akik akaraterőből látszólag értelmetlenül is végignyomják a lehetetlent, de a művészettől ez még idegenebb mint a sporttól (meg ott gondolom pénz lehet benne, mást nem tudok elképzelni amiért ilyen szenvedést vállal és kockáztatja az egészségét).

Most meg a Szemekbe zárt titkokat néztem meg, az jobban tetszett. Nem is annyira a történet megrendítő része, hanem valahogy az egész mögött lévő meghitt hangulat, ahogy a szereplők szeretik egymást és törődnek egymással. Meg hogy a megszokott amerikai kriminél sokkal lassabb, de nem ilyen idegőrlően néha unalmasan, hanem közben minden apró részlet, elhangzott szó fontos és összefügg (mint pl az írógép).

Nudli a szülinapjára azt kérte hogy a barátaival menjenek ki a sportpályára ahol néha szoktak focizni, és focizzanak. Nem akart tortát, ajándékot, meg úgy általában felhajtást, nem volt meghívó sem csak szóban szólt. Kimentek, Gé vett nasikat, fociztak, persze mindenki hozott neki ajándékot amin nagyon meghatódott (ő nem akarta ezzel terhelni őket). Berci meg Bulgáriában kirándul, előtte kérdezte hogy ugye nem kell minden nap beszélnie velünk, de aztán mégis inkább telefonál esténként, egész ügyesen megtanulta elmesélni a napját, már alig kell kérdezni. Utolsó előtti napra kiderítette a facebook csoport nevét is ahova minden nap töltenek fel róluk képeket.

Tegnap Nudlit rávettem hogy eljöjjön a mászóterembe, később mikor a táboros gyerekek elmentek ebédelni be is jött a kocsiból, pár úton fel is mászott valameddig, ameddig a tériszonya engedte. Ügyes volt 🙂 Aztán meg a büfében sült oldalast választott, evett is belőle egész sokat, de a maradékot már nem kérte mert volt benne csont 🙂 Délután éhesen mentem boltba, elvileg három dologért de még néhány becsúszott, pl vajkaramella, két póló és még egy háremnadrág. Aztán Gé beállított Berlinből egy kiló m&m-el, és ebben most kivételesen nincs költői túlzás.

A feladataimat meg görgetem magam előtt (a munkán kívülit, amiket szabadidőben kéne elintézni, takarítás, beszámoló írása stb), várom hogy majd lesz energiám de inkább néha bejön még valami még rosszabb, úgyhogy Nudli toy storyt és focit néz, én meg vegetálok, de végül is ma sikerült kilátogatni a műanyagmentes piknikre, listát írni a teendőkről, megnézni a sense8 második részét, és több nekifutásra összehozni ezt. Vannak gondolataim a környezetvédelemről, lehet hogy egyszer meg is írom 🙂

Hú, most sokkal többet tudok az aszteroidákról mint eddig, bár sokkal kevesebbet mint ami az előadáson elhangzott. Most esett le hogy a hullócsillagokról nem volt szó, arról még kicsit hallgattam volna. És bár eléggé befelhősödött az ég, azért volt néhány csillag, meg bolygó (amik általánosságban a fényesebb csillagok az égen) (legalábbis én így fogalmaztam meg magamnak), láttuk a Jupitert (és az Iót, az Európát, a Ganümédeszt és a Kallisztót), a Szaturnuszt, a Polarist, egy kettős csillagot a nagygöncöl rúdjának a közepén, a Vegát, még egy kettős csillagot aminek szintén nem jegyeztem meg a nevét, és majdnem egy gyűrű alakú ködöt, de eltakarta egy felhő. Aztán eljöttünk, és elfelejtettem égtérképet venni úgyhogy még vissza kell menni. Ja és július 27-én teljes holdfogyatkozás lesz.

az van, hogy a fogyás challenge első két hetében csak megőrizni sikerült a súlyomat (a múlt hétvége fényében ez is sikernek számít) (bográcsban készült gulyásleves, túrógombóc, grillezett minden), úgyhogy most már heti egy kiló a cél, hát nem tudom mi lesz, főleg hogy ma a lidl-ben bevándorolt a kosaramba egy diós fagyi (megörültem neki, mert egy darabig nem volt de most újra van csak máshogy néz ki) (mindenképpen meg kell tudni hogy az íze változott-e). a torna challenget sikeresen trollkodja szanaszét a keresztcsontom, már múlt héten is megpróbálkoztam vele egyszer ami nagyon korai volt, aztán amíg nagymamásan járkáltam (apró léptekkel, megfontoltan, a járdaszegélynél és a lépcsőn még lassabban) addig hagytam, aztán most hétfőre jobb lett, újabb próbát tettem, de persze rossz volt, de nem baj azért kedden is mert kemény vagyok és nem fogom sajnálgatni magam, de még rosszabb lett és felerősödött az a részem amelyik szeretné inkább hogy nyugodtan meggyógyuljon és ne kelljen a hátralevő életemben ezzel szenvednem mert most türelmetlen voltam. csak közben meg bosszant hogy végre motivált lennék, meg jó érzés volt újra érezni az izmaimat és haladhatnék és nehogy elveszítsem a lelkesedést, meg az edzőtársam se akinek most egyedül kell helyt állni.

és mivel mostanában többet vezetek, kezdek beletörődni hogy mindig a lassabb sávban vagyok (nem egy kicsit lassabb hanem sokkal) (mindig), meg most a gyerekeknek minden cuccból kétfele kell, ezért mindig vadászok valamit, lehetőleg nem aranyárban mert úgyis holnapra kinövik vagy szétnyúzzák (most éppen esőkabátot), kezdem azt is megszokni hogy ha valamit végre beszerzek viszonylag jobb ár-érték arányban azonnal mindenhol ahol járok megjelenik olcsóbban, ma is vettem a lidl-ben még egy-egy fürdőgatyát, meg Marcinak rövidnadrágot is, amit majd vihetek is vissza mert túl nagy.

és azt se gondoltam volna hogy Granny Weatherwax ennyire a szívemhez nő és így tudok aggódni érte. (még mindig Lords and Ladies)

Nudli mostanában sokat beszélget Sirivel, próbálja mindenfélére rávenni, ehhez az ő kiejtésével kell ejteni hogy apa meg Berci, vicces.

Berci volt két versenyen és nagyokat ugrál, csapatban nyertek is.

Utána még az volt hogy Nudlival kihasználtuk hogy ketten vagyunk és kicsit lementünk görkorizni (mert Berci már gé koriját is kinőtte), sikerült akkorát esnem* hogy aznap alig tudtam mozogni, aggódtam hogy megrepedt a keresztcsontom. Ez szépen keresztülhúzta a fürdőszoba-takarítást, amiről pedig már azt hittem tényleg nem halasztható tovább.

Másnapra jobb lett, délután kicsit járkáltunk a füvészkertben, megnéztük a cseresznyefákat és rajtuk a nagyrészt leszáradt virágokat, az egyiken meg a kis cseresznye-kezdeményeket, feküdtünk pokrócon, néztük a felhőket, hallgattuk a közelben zajló fotózást (igen, most nézz ábrándosan félre, most nézhetsz kicsit a kamerába) járkáltunk mezítláb a fűben.

Hétfőn megállapítottam hogy még mindig fáj, de annyira nem hogy ne tudnék dolgozni menni, meg akkor már utána elvonszoltam magam a tervezett helyekre is mert kemény vagyok, meg máskor nem lesz rá időm, ma főleg anyuéknál pihentünk és bevezettük az ötéves unokaöcsit a zuma világába, mi meg időutaztunk.

Valamint Pratchett (Lords and ladies, maradtunk Lancre-ben de jó, most esett le hogy a drón eredetileg herét jelent (a méheknél), gondolom a zümmögés miatt kapta a nevét), relaxációra mostanában a chuzzle zen módját és az asmr-t használom, készülök majd kifeküdni a függőágyba a fülhallgatóval (valószínű azonnal el fogok aludni de sebaj), vagy venni olyan izé matracot amihez nem kell pumpa és abba. most megvilágosodtam hogy ez legyen a jutalmam, mert bár már jóval olcsóbban láttam mint tavaly, csak úgy még ennyit is kicsit fájna kiadni, viszont ha teljesítem a célt, maximálisan megérdemlem.

 

*seggre

Bár az időjárás nem könnyítette meg a dolgom, azért nem mondhatni hogy nem csináltunk semmit a hétvégén, voltunk plázában fagyizni, mászóteremben megnézni a százmillió embert aki tényleg szintén ezt választotta a programnak a hosszú hétvégére ahogy sejtettük*, néztünk itthon sorozatot (dirk gently, cosmos), tekkeneztünk, ping-pongoztunk az ebédlőasztalon (jó volt amikor Nudli halált megvető bátorsággal cikázott a bútorok között mint labdaszedő (biciklis sisakban, mert első a biztonság), és közben mindig berakta a telefonján a zenét amit felváltva választottunk**), és aztán amikor Nudli átment egy osztálytársához játszani, Bercivel a szüleim ebédlőasztalán is játszottunk mert az nagyobb (ott nem volt youtube diszkó), kiselejteztem néhány tonna gyerekruhát, közben néha kicsit szomorkodtam, elkezdtem a witches abroadot, aztán most a végén mikor egyedül maradtam megnéztem a hotel transylvania 2-t és a pop csajok satöbbi végét (még mindig jó).

*aztán kijöttünk

**volt liftzene, a wii theme song végtelenítve, egy hosszú dal amiben elénekelnek egy ilyen fura scifi történetet amiben a főszereplők elmennek 6969-be hogy megnézzék milyen de nem olyan, a sexy and i know it, valami eminem, a ymca, a stand

Oké hogy a ruhavásárlás nem szerez örömet, viszont ma találtam indokot hogy mászkálhassak újra a flying tigerben, és sikerült itthonra is beszerezni egy retró, asztali olvasólámpa alakú könyvre csiptethető lámpát, amit szinte utánam dobtak (úgy tűnt kicsit lejjebb vitték az árakat). És utána még a dm-ben is hosszan bóklásztam, és bár több árut visszatessékeltem a kosaramból, egy szárazsampon mégis benne maradt. 20 éves koromban próbáltam utoljára, de az hintőpor volt, szóval csak arra volt jó hogy eldöntsem hogy semmiképp sem odázható tovább a hajmosás. Most is kicsit félve próbáltam ki, de ma már úgyse megyek sehova, holnap meg majd megmosom, de ez működik, egész elképedtem. És még ezek mellé Berci egy sima fehér bögrére ráírta hogy INSERT MUG PUN, de csak alkoholos filccel ami máris elmosódott, úgyhogy holnap mehetek kreatív boltba* is kerámiafilcért.

*ami a mennyország

Jó hogy többször megyek a gyerekekért, tudok ilyen izgalmas statisztikákat készíteni fejben hogy a tíz perces úton hány lámpa van és ebből hánynál kell megállni. 12/8, ami a gyakorlatban azt jelenti hogy egy perc alatt teszem meg a 3 méteres utat és a többi 9 percben különböző lámpáknál állok. Úgy tűnik az is megoldható hogy vagy kitöltöm a munkaidőm vagy odaérek Nudliért időben (akinek az összes barátja hazamegy órák után) (már Bercinek is vettünk bérletet mert inkább hazajön gyalog) (de Nudli nem szeretne mert az fárasztó meg egyszer mikor jöttek hideg volt) (viszont szerencsére nem nyafog hogy várnia kellett rám), és már az sincs hogy amikor vége a munkaidőmnek beülök a kocsiba és megyek, mert a világ végén is fizetőssé tették a parkolást és ezért be kell állni az udvarba, így most kinyitom a kaput, kióvakodok a szűk helyen a többi kocsi között seggel, bezárom a kaput és utána megyek ami plusz 10 perc, szóval végül a 3 méteres út 20 perc.

Mindenből van első

Akartam írni arról hogy tegnap a volt sulimba vittem Bercit a felvételijére, de igazából nem is tudom megfogalmazni milyen érzés. Szerintem túl sok érzés. Úgy érzi jól sikerült, az emojikat tudta, a lekipalit nem.

Aztán elindultam törökmogyoró-vadászatra, majd fél napot mogyorótisztítással töltöttem, végül sokadszorra is megállapítottam hogy a cukormentes édességeknek rossz az íze, de van amelyik nagyon gusztustalanul is néz ki.*

Közben eltemettük a patkánykánkat, bár még mindig odakapjuk a fejünket ha hangoskodunk hogy nem ijedt-e meg nagyon, és elindulok felé a friss popcornnal.

Ezer éve tervezem megnézni a Krémek krémjét, de mindig elfelejtem ellenőrizni mikor van, de ma véletlenül odakapcsoltam. Vicces mignon és bonbon aláfestésre tornázni.

 

*diétás mogyorókrém két változatával próbálkoztam, de nyitott vagyok ha valakinek van jól bevált receptje 🙂

amelyiknek én vagyok a kerete*

Jaj nagyon fontos dolgok történnek, először is megint sikerült rossz sorrendben olvasnom egy sorozatot, még úgy is hogy direkt figyeltem, a Practical Demonkeepinget harmadiknak olvastam első helyett, mondjuk itt kevés a közös szereplő a könyvekben (lust lizard, the stupidest angel). Aztán úgy döntöttem kis szünetet tartok Christopher Moore-ban, hogy nehogy megunjam, el akartam olvasni a vének háborúja sorozat két utolsó részét de rájöttem hogy azokat már olvastam. Michael Moore-t kezdtem el, mert találtam és érdekesnek tűnt a témája (9/11), de annyira nem az, meg nagyon ideges végig Bushra, az nekem este nem tesz jót. Úgyhogy jöhet a Fluke.

Nudli meg orvul első lett csapatban a Bólyai matekversenyen, mehettünk megint díjkiosztóra, de ez legalább sokkal viselhetőbb (=1. rövidebb, 2. kevesebbszer kell meghallgatni a stand up for the chapmions című remekmű egy részletét) mint a Zrínyinek (ami egyéni, és lassan az első 113 helyezettet díjazzák a 3-12. évfolyamban). Nudli örült az első helynek, de talán a második egy hajszállal mégis jobb lett volna, mert akkor nem kell készülni az országosra.

Bemutató órán is voltunk, fény derült a titokra hogy miért vannak olyan osztálytársai Nudlinak, akik több mint két év angoltanulás után sem tudnak egyáltalán angolul: a tanítóbácsi (amúgy nagyon jó fej, meg biztos izgult meg minden, de komolyan nem értem hogy ő ezek szerint nemcsak hogy nem tanulta hogyan kell tanítani, őt magát sem tanították soha semmire?) az új anyag szavait úgy “tanította meg” hogy magnóról meghallgatták és elismételték egyszer (angolul), a nyelvtant pedig úgy hogy elmondta pár szóban hogy képezzük a sima múlt időt, felsoroltak 5 rendhagyó igét. Ezek után kellett írniuk egy fogalmazást a gyerekeknek, amihez kellettek volna a szavak és a múlt idő is, de mindegy is mert csak angolul mondta el mi a feladat, amit a gyerekek többsége nem értett és vagy csak ültek, vagy mást csináltak.

A korábbi bejegyzésben említett osztálytárs (aki kidumálta a büntetést amit Nudli úgy is beszívott hogy nem csinált semmit) anyukája szünetben panaszkodott, hogy az alsós tanítónénik azt hiszik barátok, és nem tudja levakarni őket, viszont dicsérte a mostanit (meglepő módon az ő gyereke nem szokott panaszkodni rá).

Én meg megvilágosodtam, hogy azért rossz a kedvem, alszom és eszem folyamatosan mert itt az ősz, nem szabad megfeledkezni a D vitaminról, és a halolajat is érdemes újra kezdeni, el is kezdtem szedni mindkettőt, majd torokgyulladásom lett. De a kedvem tényleg jobb.

 

*amikor elkezdtem blogolni, még ment a jó barátok, aminek minden részének úgy kezdődött a címe hogy ‘the one with…’, egy darabig eljátszottam a gondolattal hogy a bejegyzéseknek is ilyen címeket írok, de magyarul nem tetszett

Ez lehet hogy egy metafora az életemről

Nagyon büszke vagyok magamra, miközben a keserű bögrés sütit kanalazgatom, mert változtattam azon a megküzdésemen hogy ha valami rossz, nagyon sokat panaszkodom és várom hogy javuljon a helyzet, vagy valaki oldja meg, és nem történik semmi. Az aktuális problémám, hogy bár egy ideig egész jól tudtam kontrollálni az étvágyamat, és el is kezdtem kicsit fogyni*, de néhány hete újra folyamatosan éhes vagyok és elsősorban édességet kívánok (túró rudi, habos süti, ribizlis túrótorta, ma majdhogynem rá kellet csapnom a lidl-ben a kezemre hogy se kókuszrudat, se m&m másolatot ne vegyek stb stb).

El is kezdtem a panaszkodást, erre jöttek mindenféle tanácsok hogy hát lehet enni olyan édes ételeket amik kevésbé hizlalnak, mégis laktatóak, meg hogy ez nem is biztos hogy ez egy teljesen rajtam kívül álló befolyásolhatatlan dolog, hanem egy rossz kör amibe megint belekerültem (stressz – valamit ennem kell – cukor – felugrik a vércukor – az inzulinrezisztencia miatt felugrik az inzulin – idővel leesik a vércukor és hopp újra éhes vagyok), és meg is lehet szakítani. Úgyhogy már tegnap is édesítőszeres túrót nyammogtam, de étcsoki hiányában nem tartottam teljesen kielégítőnek, amiből megint az lett hogy mindenfélét ettem. Ezért mára vettem étcsokit, mindjárt nekiugrom a gusztustalanságig ronda, viszont kellemetlen mellékízzel bíró nudlinknak**.

Az is segít, hogy a sok fiatal kolléganőm többsége szintén életvitelszerűen fogyózik/próbál egészségesen élni. Ma beszélgetés közben szóba került a zabpehelyliszt, amiről eszembe jutott az egészséges bögrés süti amihez évekkel ezelőtt vettem egy zacskóval. Volt is itthon minden hozzávaló, neki is láttam, közben az is eszembe jutott hogy mért nem szoktam gyakrabban készíteni: túl sok édesítőszer van a receptben, amitől túl édes és szörnyű mellékíze van, ezt most ki is küszöböltem, így kiderült hogy a kakaó is túl sok, amitől keserű az egész. Az állaga se az a könnyű piskóta, de talán ha sikerülne kicsit jobb ízt elérni, az még kezelhető lenne.  Pl meggyel biztos finom lenne. Viszont mindenképpen laktató. Szóval megint az derült ki, hogy nem panaszkodni kell hanem változtatni azon ami rossz, ami persze egy nehéz, sok akaraterőt kívánó és sok mellékvágánnyal, kacskaringóval és zsákutcával járó vállalkozás. Majd hátha az is kiderül hogy megéri.

 

*igen, tudom, csinos vagyok így is, minek akarok fogyni

**még nem találtam olyan édesítőszert, ami távolról is megközelítené a cukor ízét

szombaton elmentünk a testvéremmel és a sógornőmmel egy napra siklóernyőzni, most nem volt annyira euforikus élmény mint elsőre, de kicsit az is tetszett hogy ha féltem is néha, meg volt is nem száz százalékig sima helyzet, megoldottam. el is döntöttem hogy nekem most szükségem van egy ilyen hétre, még akkor is ha tartok dolgoktól, pl. hogy ott emberek lesznek, akiket nem ismerek, és lehet hogy sátorban kell aludni (és én már nagyon régen aludtam sátorban, még fiatalkoromban, és mi van ha fázom vagy végig esik az eső vagy ilyesmi) (gondolom akkor hazajövök), tudok-e zuhanyozni (de ennek már utánajártam), ki tudom-e pihenni magam, lesz-e mit enni és egyáltalán. attól még nem nagyon félek hogy nagyon béna leszek, eddig úgy tűnik hogy idővel bele lehet tanulni ebbe a dologba.

a gyerekek a maguk módján gyászolják a nyári szünet végét: Berci ugyanúgy fekszik a kanapén és youtube videókon nevet (még mindig nem gyógyult meg, náthás és köhög, néha bedugul a füle is), Nudli morcos és mindenkit szid. tegnap se tudtak negyed 12 előtt elaludni, elég horror lesz az első hét, szerintem legalább az egyiknek már az első hétre is fogok igazolást írni.

Egy napsütéses nyári reggelen Anya, Apa, Berci és Nudli elhatározták, hogy körbebiciklizik a Velencei tavat

Nem is, mert már régebben elhatároztuk, csak tegnap este döbbentünk rá hogy ma lesz kb az egyetlen lehetőség mert ezután már még melegebb lesz, jövő héten meg én már dolgozom. De lehet hogy ez is túl gyors volt Nudlinak, vagy az volt a baj hogy rosszul aludt és reggel szembesült vele hogy viszonylag korán el kell indulni, és hogy nem kocsival, hanem vonattal megyünk odáig (ami tényleg nem mindegy, mert így rögtön nem 30 hanem 40 km, neki pedig eddig 16 volt a legtöbb, és a fenéktörő hatás összeadódik).

Így a kaland első szakasza kicsit rosszkedvűen telt, de Velencén ettünk fagyit (a fagyi csodákra képes) és utána már mind jókedvűek és nagyon kitartóak voltunk, pedig csomó magaslatra kellett feltekerni és a tűző napon azért ma is elég meleg volt. Velencén kajával és csobbanással jutalmaztuk magunkat, aztán Nudli berzenkedése ellenére hazavonatoztunk. Egyébként a vonat tényleg menő, csak kár hogy csak 6 bicikli fér el rajta hivatalosan, és gyenge a wifi.

Egy szép, napos reggel Anya, Apa, Berci és Nudli elhatározták, hogy ellátogatnak a mogyoródi aquarénába.

(ez most már úgy tűnik örökre belém égett)

Tegnap csodás családi programunk volt, vidám zenékre (és a Bitter-sweet symphony-ra) lépcsőztünk és sorban álltunk nagyon sokat, de néha csúszdáztunk, élményfürdőztünk, jacuzziztunk is és a fiúk bátran leugrottak a magasból. Az is jó volt amikor a legszélső sarokban délután találtunk árnyékot és ott heverésztünk, Gé és Nudli észak koreáról beszélgettek, mi meg Bercivel filozófiáról. Aztán ők elmentek még egyszer a szabadesésre, én meg elrángattam Bercit fánkozni mert azt hitte a kajára gondolok. Csak egyszer vesztettük mindkét buksit szem elől pár percre, amikor azt gondolták gyorsan körbeszaladnak a lusta folyón amíg mi szerzünk fánkot (valójában nem a kaja hanem olyan nagy úszógumi izé amivel bizonyos csúszdákon le lehet menni), mikor előkerültek emlékeztetnem kellett magam hogy nyugodtan lélegezhetek.

Nudli nagyon tudományosan számol be a táborban töltött napjairól, sorba veszi a történteket az előző esti programtól az aznapi zuhanyzásig, ami után hív minket minden nap. Kezdetben mindig kielemezte a honvágya mértékét is (az első pár nap szörnyen erős volt, aztán enyhült, végül már nem is értette hogy lehetett honvágya), most már szóba se kerül, hanem hogy milyen hamar eltelt, hétfőn már megyünk érte. Egy kerek kiselőadást tart mindig, nekünk viszonylag kevesebb részünk jut, csak ámuldozunk és hallgatjuk. A kiselőadásai alapján jól érzi magát.

Berci napjai nagyon nyugisan telnek itthon, jár edzésre, youtube-ozik és senki sem ugrik rá Gé néha ráugrik hogy érezze a törődést. A sokgyerekes bulin már felnőttesen üldögélt és hallgatta a beszélgetést, meg néha bele is szólt. És meg is kóstolt többféle kaját, pl. a humuszt aminek jót derült a nevén.

Hazafele Gét kiraktuk egy következő buli irányába, Berci pedig megállapította hogy ha kettesben vagyunk az mindig olyan nyugis. (Miközben ment az új prodigy, ami szerinte olyan mint a madárcsicsergés, csak a háttérben van). Szóval nagyon zen voltunk.

Szerencsére sokat javult a csuklóm (gondolom segít hogy azóta a többi napok nem úgy indulnak hogy fekvőtámasz-helyzetben végzek mindenféle tornagyakorlatokat), mivel a megrendelt csuklóvédőből készlethiány van.

A Consider Phlebas is jól alakul*, bár most nagyon nem értem hogy a Culture mért légicsatát hamisított a szuper űrhajóival ahelyett hogy lelőtték volna a CAT-et és benne Horzát.

*csak néha nem hagy aludni

Szóval egy csomó mindent megtudtunk, például hogy egyikünk se tud buszon aludni, az olasz mobilházakban kisebb a hely mint az angolokban, Corniglia és Vernazza között elég gyilkos túraútvonal vezet, Júlia erkélye alatt nem lehet mozdulni a tömegtől, percenként átlag 239-en fényképezkednek a ferde toronynál, de ebből lehet hogy mások is csak ironikusan, Modenában nem árulnak fagyit, Nudli top öt kedvenc hangja a lópata-dobogás, galamb burukkolás, üdítő szisszenése amikor kinyitják, valami fegyver hangja amikor kibiztosítják és a lövések hangja a régi westernekben. És Nudli szerint kellene egy western amiben a lövések helyett fing hang van. Berci pedig visszatért a kedvenc karakteres kérdésére (közben elfelejtettem gondolkozni rajta, a nagy nyomás alatt hirtelen Kázmért választottam) (Nudlié Dirty Harry, Bercinek talán Deadpool), aztán megkérdezte a kedvenc művészünket és idézetünket is. Nagyon jól bírták a gyerekek a körülményekhez képest, Nudli minden nap kikattant de enyhébben mint itthon a lecke meg a lefekvés miatt szokott, és értékelték az élményt. De azért én legközelebb saját (oké bérelt is jó) lakóautóval mennék.

Ebédnél Nudli mesélt a Pál utcai fiúkról, amit tegnap látott a színházban (tetszett neki), és megemlítette hogy a Pásztorok is jók voltak, amiről Gével két különböző karácsonyi dal jutott eszünkbe, Bercinek meg a YMCA, mert neki mindenről az jut eszébe. Erről Nudlinak eszébe jutott a valamelyik Got Talentből* egy ember, aki úgy táncolt hogy bottal rá voltak kötve bábuk, de ezek először még nem látszottak, amihez Berci hozzáfűzte hogy “nem tudták mit sejtenek”, majd miután gé rávilágított hogy ennek nincs értelme, korrigált arra hogy “nem fogták tudni mit sejtettek”.

Ezt követően Kőbányán sétálgattunk, miközben megtekintettük azok tömegét, akik a víztározót akarták megnézni. És közben is beszélgettünk, Nudli főleg pokemonokról, Berci pedig elmondta hogy az osztálytársai mindig viccelődnek vagy buta játékokról beszélnek, nem lehet velük olyan komoly dolgokról beszélgetni mint mi most. Meg arról hogy néha van kedve mást is csinálni mint hogy a kanapén fekszik és néha felkel enni, csak általában amikor a kanapén fekszik és néha felkel enni, nem jut eszébe semmi más. Miközben sétáltunk és beszélgettünk, a futás és a foci jutott eszébe. Meg az élet értelméről, amit nem tudunk.

*Gé: Kenya’s got talent
s: abban mindenki fut

Meg akkor már ilyen leltár szerűség is

• az Űrodüsszeia sorozatnak minden tagja jó (most a 3001-ben épp ott tartok hogy felmennek lifttel a holdra), csak kicsit szomorú hogy nem jöttek be Clarke jóslatai az űrhajózás fejlődésével és az emberiség sorsának alakulásával kapcsolatban sem (azt jósolta hogy a népek kibékülnek és egyesülnek a jó célért). Azon gondolkoztam hogy talán a kettő össze is függ, sajnos nem a világ megjobbítására őszintén törekvők befolyásolják a sorsunk alakulását, hanem a profit- és hatalomorientáltabbak.
• a szakirodalomról amit elkezdtem olvasni kiderült hogy nem is az, hanem nagyon is laikusoknak szól, a címe Disarming the Narcissist, hasznos lehet bárkinek akinek van az életében nárcisztikus személyiségzavaros ember.
• idén Berci jutott be a Zrínyi matekversenyben az első tízbe, megint megyünk a díjkiosztóra. Nudlinak most nem lett jó az eredménye, de viszonylag jól viselte.
• azt viszont kevésbé hogy egyikünknek sem tetszik a the knife song. (nem linkelem mert rossz).
• néha egész aktív vagyok továbbra is, néha megyünk pilatesre, már le van beszélve egy falmászás időpont, tegnap voltunk görkorizni a gyerekekkel miközben béna szuperhős-tulajdonságokat soroltunk fel (pl látja a jövőt de csak több milliárd évvel előre, mindig pontosan tudja hol van hozzá képest a föld túlsó pontja, tud esőt csinálni de jó időt nem, bármilyen ételt meg tud enni undor nélkül, mindig csak egy testrésze válik láthatatlanná de nem ő dönti el melyik, fává tud változni és úgy marad, tudja változtatni az ég színét, bármilyen tárgyat homokká tud változtatni, egy méternyire tudja teleportálni magát, egy másodperccel vissza tud menni az időben, fénysebességgel tud menni de nem lát előre ezért mindennek nekimegy, amikor akarja felgyullad a haja, meg tudja csinálni a knife songot nagyon gyorsan, csak úgy tud lebegni ha az egy kilométeres körzetében minden lebeg).
• meg elkezdtem egy ilyen nagyon alap kódolós online tanfolyamot, de amikor eljutottam oda hogy “és most csináld egyedül” betojtam és kicsit megtorpantam (de még tervezem folytatni)
• az inzulinrezisztenica diétával úgy vagyok hogy hamar ellustulok, de néha van ami kicsit visszatérít, most például az hogy a meforal mellett folyton hasmenésem van (a meforal úgy hat hogy ha nem tartod a diétát hasmenésed lesz) (na jó nem csak úgy) (érzékenyíti a sejteket az inzulinra), emiatt ráadásul nem is merek zöldséget meg joghurtot enni, úgyhogy ördögi kör lesz belőle, de már vettem teljes kiőrlésű kókusztejet.
• Nudlival megnéztük az X-akták első két évadát
• a gyerekek most éppen dragon evolutionnel játszanak, Nudli meg Gével lelkesen pokemon gózik.

Am I the Only One Around Here

akivel néha hónapokig nem történik semmi aztán pár nap alatt hirtelen minden? Most például pénteken ugye volt a farsang (végül mindkét gyerek osztálya nyert, valójában minden osztály nyert a saját kategóriájában), utána elmentem fogorvoshoz és kicsit megnyugodtam mert lehet hogy mégse kell kihúzni a gyökérkezelt fogam (amire egy vagyon volt a korona), hanem csak feljebb torlódott az alsó állkapcsomban a szemben lévő fog és ez terhelte túl. Utána még röntgenre is beugrottam, gyors volt mert szerencsére az emberek többségének nem ez a péntek esti programja.

Szombaton ezer év után végre voltunk újra tornázni, sőt most először lábsúlyt is használtam. Délután pedig végre voltunk szélcsatornában repkedni. Menjetek el ti is. Írok róla külön.

Miután többször eldöntöttük és visszavontuk a döntést, vasárnap végül mégiscsak leugrottunk Siófokra az öcsémékkel, és nagyon jól tettük, mert abszolút be volt még fagyva a balcsi, és elég sima is volt ahhoz hogy lehessen korizni, és a nap is sütött és tömeg se volt, szóval szerintem mondhatjuk hogy tökéletes volt.

Hétfőn pedig munka után sikerült bezsuppolni a patikat a kölcsön macskaszállítóba és elfurikázni az állatorvoshoz. Az állatorvos egy drabális, végtelenül kedves és állatbarát hapsi volt. Végül közösen úgy döntöttünk hogy Foltin már nem lehetne segíteni (meg lehetne műteni, de nem biztos hogy meggyógyulna), és már nem akartuk hazahozni nézni a hatalmas tátongó vérző lukat az oldalán (ja és azért se csesztetett minket hogy mért csak most vittük, nagyon cuki volt tényleg) (és szinte nem is kért pénzt pedig elvileg maga a vizsgálat többszöröse lett volna), úgyhogy tőle szomorkodva elbúcsúztunk. Albin is van daganat, de jóindulatú, puha és nincs kifekélyesedve, így semmilyen gondot nem okoz neki, reméljük sokáig így marad és nem is fog nagyon szomorkodni egyedül.

Keddre kicsit kidőltem.

Farsang

Idén is rituálisan bezsúfolódtunk az egy négyzetméteres ebédlőbe egymillió szülőtársunkkal illetve magukkal a gyerekekkel együtt, akik szintén akarták látni egymás előadását. Idén az volt a feladat, hogy a Highschool musicalből a megadott számra a nekik sorsolt jelmezben szerepeljenek (valamit). Mind nagyon ügyesek voltak, már amennyit kb orrtól felfelé látni lehetett belőlük (az ebédlőben, meg máshol sincs színpad). Csak a két hetedikes osztály nem tett bele dabbet. Szerencsére Nudlinak csak annyi volt a jelmeze hogy a hátára ráragasztgattak betűket hogy “rendező”, viszont nagyon ügyesen eljátszotta a szerepét, Berci pedig a dzsinn volt az aladdinból (Gé telójában van kép, de ő most alszik) de neki se táncolni se beszélni nem kellett.

És szerencsére már olyan nagyok, hogy elfogadták mikor büszke szülőként közöltük hogy mi most lelépünk, így megúsztunk rengeteg folyosón nyomakodást, tornateremben chuzzle-el játszást és további ebédlőben heringként való zsúfolódást (és az ifik és tanárok homlokának megcsodálását).

Nudli teljesen rákapott a dartsra, követi velünk a vb-t, persze rögtön tud minden statisztikát, annyira aranyos amikor belelkesedik, együtt él a meccsekkel, szinte ő is közvetít (Berci meg néha derül rajta).

Idén összességében szerintem kevesebb ajándékot kaptak, és teljesen jó volt így. Nudli például előtúrta a tavaly karácsonyra kapott “Keresd meg a Vukit” könyvet (olyan mint a Where’s Wally csak Chewbakkával), és minden oldalon megkeresett mindent amit kellett.

Berci meg kapott egy Deadpoolt, köszöni, tetszett, kér még (és Preachert meg Lucifert is). És mindannyian végtelenül szomorúak vagyunk hogy órákon belül véget ér a szünet. Én legalább egy órája készülök tornázni, hogy azért elmondhassam hogy a szünetben tornáztam, és így hogy leírtam már még cikibb lenne ha mégse.

A szünetről eddig

Egy nagy elmaradásomat letudtam és megnéztem én is a Kingsmant végre (tetszett), sőt egyedül én szúrtam ki az elején Mark Hamillt.

Befejeztem a Dűne messiását, hát elnézést minden fantól de szódával elment. Most Johnny Cash önéletrajzát olvasom, ez is tetszik, úgy emlékszem a filmben teljesen el volt tolódva a hangsúly a drog és a szerelmi szál irányába (meg valami totál kifacsarodott izét csináltak a tesója halála helyett, de lehet hogy az másik filmben volt), de még csak 40% körül tartok szóval még lehet hogy itt is el lesz később.

Meg a “Bioetikai kérdések a pszichiátriában és a pszichoterápiában” című könyvet is olvasom, egyrészt borzasztó fontos, minden orvosnak, pszichiáternek és terapeutának kötelezővé kéne tenni, másrészt határán van az olvashatóságnak. Sokszor túl bonyolultan, magyartalanul fogalmaz és túl sokszor írja le ugyanazt a gondolatot (szerinte biztos mindig kicsit különböző szemszögből de számomra nem észrevehető a különbség), jó sokat lehetne húzni belőle. Amiről szól arról inkább a pszi blogomban írhatnék, ha végre elkezdeném.

Nudli és Gé végignézték a Dirty Harry sorozatot, nagyon tetszett nekik, én pedig minden egyes résznél újra konstatáltam hogy ez nem olyan sorozat, hanem rendes egész estés filmek (“Jé, milyen hosszú ez a rész”).

A karácsonyt is túléltük, meg az évről évre nálunk tartott vendégséget is (idén megállapítottuk hogy végleg kinőttük a lakásunkat) (22-en voltunk csak már nincs köztünk baba aki elüldögél valaki ölében, sem kisgyerek aki erre-arra sertepertél, a nappalit lefoglalták a gyerekek)*, ma meg voltunk uncsitesókkal tropicariumban és simogattunk babaráját. Remélem sikerül is kinyerni a csodálatos képeket a telefonból.

Hímeztem még néhány kicsit, eszembe jutott a párna amit néhány éve karácsonyra kaptam és utoljára a tavalyi téli szünetben haladtam vele valamennyit. “Még” nem tornáztam azóta sem.

*és a Tolmácslány eszembe juttatta hogy annak idején korcsolyáztunk a Rockefeller centernél, először irigykedtem az akkori magamra, aztán egy-két halvány emlék is előjött, meg azt is hogy van egy élő meghívásunk Brüsszelbe

Amíg meleg

Szóval elmentünk megnézni A bajnokot (Pintér Béla) a Katona József színházban, és hát kár belém a kultúra, mert eleve nyavalyogtam hogy mért pont vasárnap este, fáradt vagyok, semmi kedvem esőben gyalogolni meg metrózni meg ilyenek, (amellett hogy Bercinek még hátravolt 6 versszak a Szózatból, Nudlinak meg két lecke) (ja hát a tanítók az egyetlenek a világon akik nem tudják hogy a szünetben kifejezetten egészségtelen tanulni). Meg hogy mért kell sorba állni a wc-ben, nem számítottak rá hogy itt egyszerre több ember is összegyűlhet? Ezek miatt eleve morcosan ültem be. Az első fő problémám az volt hogy ha egy moziban meg lehet oldani hogy mindenki lássa a vásznat, a színházban mért nem lehet hogy lássam a színpadot, azon nem akadtam ki hogy pont egy magasabb típusú ember ült előttem mert ebben 100%-ban biztos voltam, sosem volt még másképp. És nem az hogy nem láttam a szereplők lábát vagy ilyesmi, hanem a színpad középső egyharmada helyett egy fej volt (ha beszélgetett a párjával és oldalra nézett, több), szóval mindig csak azt láttam ami a szélén van. Ehhez jött hogy pont előtte olvastam el az indexes cikket a darabról, ahol az egész le van írva a fordulatokkal és a befejezéssel együtt (szpoiler nélkül csak az sms volt új meg amikor Attila tévézett). És igen, végig idegesített az “éneklés”, aminek ráadásul dallama sem volt, csak amikor valami más szám dallamára énekeltek néha, és a zongora is, a pár másodperc szünet megváltás volt. (Ez is igazolja hogy nekem nem lehet a kedvemre tenni, pont egy hete azon elégedetlenkedtem hogy az Ernelláék Farkaséknálban mért nincs aláfestő zene.) Szerintem így 3 (vagy 4?) kísérlet után elmondható hogy én nem vagyok alkalmas arra hogy befogadjam Pintér Béla művészetét, nem én vagyok a célközönség. Visszajöttek az iskolás emlékek amikor megnéztem az órát és még csak 25 perc telt el, úgy éreztem sosem lesz vége.

Itthon pedig  egy kisebb foscunami fogadott minket, ami várható volt így a szünet utolsó estéjén. Nudlinál már megszoktuk ezeket a kirohanásokat, és el kell ismernem hogy kicsit szelídülnek is (annyira bosszantó dolgok történtek egész este (pl hogy előbb indultunk a színházba mint ahogy ő gondolta), hogy bosszúból nem írta meg a természetismeret-leckét). Aztán Nudli elkotyogta hogy Berci korábban sírt, amitől Berci újra sírni kezdett, és nagy nehezen kinyögte hogy valójában már feleltek a Szózatból és abból is begyűjtött egy egyest a Himnusz mellé. Vigasztaltuk, és megfejtettük hogy az történt, hogy a tanítónő év elején beíratta velük a könyvbe végig a versek mellé a dátumot hogy mikorra kell tudni, és aznap mindig felelteti őket (Berci általában sorra kerül első nap, mert a névsor elején van, kivéve a Husztnál amit megtanult). Heti egy vers, ha rövid, kettő. Felülbíráltuk a tanítónőt miszerint a 13 évesek már elég érettek ahhoz hogy maguktól számon tartsanak ilyesmit, és mi is figyelni fogunk ezután. Egész hamar megnyugodtak, még beszélgetnek, fogalmam sincs mikor fognak elaludni mivel a szünetben eléggé elcsúszott az alvásuk (és Berci elcsúszás nélkül sem tud korán elaludni)*. Max másfél napot adok magunknak mielőtt valamelyikük megbetegszik.

*pont a napokban ki is fejtette hogy olyan munkahelyet fog választani ahol lehet déltől dolgozni, mert előtte ő használhatatlan. Nudli is kontrázott, pedig ő pacsirta alkat.

Repkedő gyerekek*

Most nézzük a videót a délelőtti szélcsatornás repkedésről, kiderült hogy nem jól helyezkedtünk és így nem látszik a fejünk amint extázisban elérzékenyülve nézzük őket hogy milyen kis ügyesek.

*mieink és unokaöccs

Mérges beszámoló

Ma meg megkíséreltünk kilátogatni a mesterségek vásárára. Először a kajás részre mentünk ahol két perc alatt eldurrant az agyam hogy lépni se lehet a tömegben és sorba kell állni a csaphoz hogy bevizezzem a fejem, tűz a nap (jó erről nem a szervezők tehettek) és sehol egy árnyék (erről kicsit igen) (meg akiknek sikerült úgy felújítani a várkert bazárt hogy nincs fa) közben aggódtam hogy napszúrást kapok, mert nagyon könnyen kapok napszúrást.*

Aztán végül is sokat javult a helyzet, mert először történelmi pillanatnak örülhettünk: életünkben először sétáltunk a várkert bazárban, amit korábban már háromszor is megpróbáltunk, de még egyszer sem sikerült mert valamiért épp be volt zárva (először még épült, másodszor már elvileg megnyílt de valójában még mindig épült, harmadszor 18:01-kor értünk oda és az orrunk előtt zárták be, mert nem tudtuk hogy bezárják).

Majd kiderült hogy négyünknek 5200 forint lenne bejutni a vásárra, amit sokalltunk azért hogy tömegben totyogjunk miközben elforr az agyunk, úgyhogy inkább leültünk a domboldalon egy fa alá pihizni**, aztán elsétáltunk a vár mellett és vissza a kocsihoz, és elmentünk fagyizni a daubnerbe. A tejszínes mandula fagyiban 100 forintos méretű karamell vagy milyen darabok voltak ami elég fura volt, de ezen már egyáltalán nem bosszankodtam.

 

*ez megnövelte az esélyemet hogy a közeljövőben hányjak, ami eddig sem volt elhanyagolható a családban cirkuláló hányós vírusnak köszönhetően

**közben beszélgettünk és kiderült hogy bár én nem voltam hajlandó elárulni a gyerekeknek hogy mi az a 69 mondván hogy ahhoz még tényleg kicsik, ők viszont már a modern kor gyermekei és a gugli a barátjuk, ráadásul Nudli a képkeresőbe írta be. Ez nekem tanulság hogy mindenről kell velük beszélni ami érdekli őket, mert mégis kíméletesebb lett volna ha én mondom el, mint hogy az internet az arcába tol egy csomó képet

a gyerekeknek végre kitört a szünet és Gé is hazaért, neki még van dolga de lassan ő is pihenhet, nekem még egy hónapig csak annyiban lesz könnyebb hogy délutánonként nem kell fáradt és nyűgös gyerekeket motiválni a tanulásra. legyőztük ezt a hetet is, az is megoldódott hogy kicsit későn (tegnap) esett le nekünk hogy ma senki sem ér rá bébiszitterkedni, de az új nemzedék* ügyesen bejött velem a dolgozóba és einstandoltak két gépet majd az egyiken játszottak ketten, és még köszöntek is.

*szerintem a blogírásban az egyik legnagyobb kihívás úgy utalni a gyerekekre hogy ne legyen se túl sok szóismétlés, se modoros (nem vagyok biztos benne hogy most sikerült). a másik a hogy-ok halmozásának elkerülése.

Gyorsan mert már az is nyomaszt hogy ezt mind el fogom felejteni (mondjuk akkor se lenne semmi de mindegy). Nagyjából időrendben az elmúlt százezer év:
– voltunk kocsmában Gé munkatársaival, ami nagyon emlékeztetett egy másik kocsmára ahol zsíroskenyeret adtak, amit annyira megkívántam hogy életemben először vettem itthonra libazsírt, de sajnos nem csak egyszer ettem zsíroskenyeret hanem azóta kb minden nap
– tetszett a gyerekeknek a Pál utcai fiúk, megrázta őket a vége de nem omlottak össze tőle (Berci kicsit megkönnyezte)
– ezen felbuzdulva csak belekezdtem a Robogunk az észtrabantonba, amiről kiderült hogy nem is jó, mert a sztori teljesen zagyva és a százmillió szereplőt nem lehet nyilvántartani
– Nudli díjakat nyert, én mindig elérzékenyültem, Berci pedig ezen jót mulatott
– Nudli annyit mesélt nekünk a kínai nagy falról, amiről a nyereménykönyvében (A világ csodái) olvasott, hogy néhány részletet meg is jegyeztünk
– lehet hogy találkozhattam volna Teodórával, de elbénáztam
– Berci megkapta a laptopját, aznap visszafogott volt, de másnap egész délután táncolt és énekelt, Gének elmondta hogy napközben a suliban is sokszor eszébe jutott
– sikerült megszerelni a The binding of isac-et hogy kontrollerrel is lehessen irányítani, játszott is vele Berci vagy két napig
– a Ready Player One tetszik a gyerekeknek, végre mi is mindketten várjuk az esti olvasást, és nagy lelkesen magyarázgatjuk nekik a referenciákat, meg kikeressük a google imagesben a játékok screenshotját. Volt hogy lefekvés után még Nudli felolvasott Bercinek belőle.
– megnéztük a Beavatottat is, és tetszett nekik
– (csak a felnőttek) megnéztük a Banshee végét, az utolsó két rész egész jól felpörög, most megint várom a folytatást, ami 32 év múlva jön
– találkoztam Annalighttal, és a hangja is tetszik (vicces volt hogy két perc után a ciklusomról magyaráztam neki)
– a naptáram mostanában olyan mértékben kaotikus, hogy van időpont ahonnan három beteg van kihúzva*, ehhez képest ügyes vagyok hogy egyelőre egy esetről tudok amikor összezavartam a dolgokat, de azt még időben tisztáztam
– a TBBT még mindig jó, a Suitson még mindig elalszom

*valaki be volt írva hetekre előre, aki rendszeresen járt, de aztán hirtelen megszakította, aztán jelentkezett egy beteg hogy sürgősen kéne időpont mert nincs jól, és csak 2 hét múlvára tudtam ide beírni, de aztán valaki lemondott egy korábbi időpontot, innen kihúztam és átírtam oda, majd egy múlt heti új beteget írtam be következő időpontra, aki később lemondta

Aztán én is beteg lettem, és addig-addig gyógyulgattunk szép lassan amíg péntekre Nudli újra belázasodott- kezdődik elölről a kör. Nudli egyébként azért lett beteg hogy ne kelljen váltócipőt vinnie a suliba. Amikor csütörtökön leesett a hó, Gé közölte vele hogy másnap nem mehet félcipőben, amitől teljesen elkenődött. Hiába mondtuk hogy bevisszük a félcipőt és bent átveszi, azt nem akarta, mert akkor a kötelező szünetben (amikor kötelező kimenni az udvarra) nem lesz ideje elmenni pisilni. Mert a múltkor is bejött a nemtudommilyen néni és rájuk szólt hogy mit keresnek még mindig a teremben, ki kell menni. Aztán alkudozott hogy első nap nem visz váltócipőt, csak ha látja hogy a többiek vittek be, mert az egyik osztálytársára mindig rászól a tanító néni hogy minek van ott a váltócipője. Aztán ehhez jött még ma, hogy közölte, hogy a bakancsot nem akarja hordani, mert az fűzős, amit sokáig tart bekötni, és az osztálytársaira is rászóltak a múltkor az ebédlőben hogy kössék be, és nem tudták elvenni a tálcát. Hát, egyrészt a tanárokról nem írok semmit, másrészt próbáljuk buzdítani hogy ilyenkor szólni kell, meg elmenni pisilni, elvenni a tálcát stb, hogy a szabályok nem fontosabbak a személynél.

Meg elgyászoltuk a Harry Pottert, kicsit hiányzik, több mint fél éven keresztül olvastuk esténként, és Percy Jackson sajnos nem tudja átvenni a helyét, amiben a fordítás sem segít. Most nagyon gondolkozunk hogy ezután mi jöjjön, még mindig nem tudtam megnyerni őket a Robogunk az észtrabantonnak, a Gergő és az álomfogók irányába is hajthatatlanok (mondjuk azt nem is tudom milyen).

Ma miközben az aktuális fordítással gyűrtük egymást (nem értem miért fordíttatja le bárki a táppénzes igazolást, az ambuláns lap 3/4-e amúgy is teljesen érdektelen, idióta adatok meg sorszámok meg különböző nyilatkozatok, figyelmeztetések), megpróbáltam levideózni a telefonnal Bercit ahogy táncol, de mire hajlandó volt elindulni a felvétel, Berci észrevette és leült, csak azt értem el vele hogy most pár napig ha táncol rögtön rám fog pislogni. Úgyhogy marad az hogygyönyörködöm benne és próbálom rögzíteni az emlékezetemben.

A Hyperion meg nagyon izgalmas, még mindig nem tudom mi az a Hegira, viszont 70% körül rájöttem hogy az M. egy vezetéknév előtt nem a keresztnév első betűje, hanem a mr, mrs, ms satöbbi helyett van univerzálisan.

A szünetben főleg aludtam (minimum napi 10 órát, pedig előtte sem voltam kialvatlan), de azért néhány teendőt elvégeztem itthon, és társaságban is voltam. Még az elején Bright szülinapján, majd Vidék buliján, mi is szerveztünk bulit volt osztálytársaknak (10 felnőtt, most csak 7 gyerek) (a fiúk benőttek az xbox elé, a lányok sikítozva szaladgáltak és összetörték Berci katanáját) (a felnőttek mind konszolidáltan üldögéltek és beszélgettek) szilveszterkor a vidám lánynál voltunk, tegnap nimandiéknál megcsodáltuk az egyéves ikreket tapsival és imp-el, majd pótszilvesztereztünk öcséméknél. Játszottunk kinect twistert, mindenfélét telefonon meg tableten, kisvonattal, busszal, az öcsém rubik kockával, megtanítottuk az ifjabbik unokaöcsémet gonosz kacajra, amit nagy örömmel gyakorolt, amikor nem éppen azt mondogatta hogy “hagyd abba” nagyon élethű hangúlyozással. Próbáltuk lebeszélni a gyerekeket hogy megvárjuk az éjfélt, de nem sikerült, úgyhogy éjfélkor visszaszámoltunk, koccintuttunk és vidáman kívántunk egymásnak boldog január 4-ét.

Hazafelé Gé megkérdezte a gyerekeket hogy hallottak-e már a Call of duty nevű játékról, erre Berci kifejtette hogy azt, a Modern warfare-t és Counter strike-ot nem szereti, mert sok a bug bennük, és ha egyszer végigjátszod már nincs mit kezdeni vele. Mindezt a youtube-ról tudja. Remélem az egész életben nem így kíván profi lenni ahogy a számítógépes játékokban.

Meg futottunk is, Gé 10 km-nél tart én pedig 4,4-nél. Gondolom ez is még túl kevés, de továbbra is csak “mindjárt meghalok, nem bírom tovább ez borzasztó” érzéseket élek át, semmiféle eufóriát vagy akár bármilyen kellemes érzést. Meg vagyok róla győződve hogy ha nem néznék valami érdekeset közben tuti ennyit se bírnék lefutni.

Mára az volt a terv hogy elmegyünk Eplénybe síelni, ehelyett megnéztük a Harry Potter két utolsó részét. Egyszer már előfordult hogy elmentünk egy napra síelni (Visegrádra), és ugyan Berci mondta hogy ő nem fog, elvittük hogy hátha kedvet kap, de nem kapott. Most is elkezdtünk emiatt aggódni (miután kiszámoltuk hogy négyünknek 30-40 ezer között lenne a kis túra) (és összeszedtünk mindenhonnan minden szükségeset, Nudli lábához igazítottuk a cipőjét stb) úgyhogy megkérdeztük még egyszer hogy biztos akarnak-e jönni, mire Berci kibökte hogy ő nem, majd lefekvés után még egyszer visszaszivárogtak mindketten azzal, hogy Berci tényleg nem szeretne. Mert az nem jó hogy egy napos szerinte. Lehet hogy túl későn szóltunk.

Tettem egy halvány próbálkozást hogy azért valami kisebb program lehetne, de csak a meki jutott eszükbe, azt meg leszavaztam. Máskor szokták hiányolni a programokat, de most nagyon jól elvannak itthon, lehet hogy a hideg miatt, vagy kifárasztotta őket az iskola meg a karácsonyi ünneplés.

Viszont elkezdtem újra futni, meg kihímezni vastag fonállal egy keresztszemes szettet, amit évekkel ezelőtt kaptam, amiből majd párnát lehet készíteni ha kész lesz (bár nyan cat is várja még a keretet). És negyedik napja fáj a fejem, de már csak kicsit.

Na ha minden igaz mostantól újra bárki láthatja a blogom. Az történt hogy erős konfliktusba került hogy kezdetben a teljes őszinteség volt az ars poeticám, és hogy az utóbbi időben egyre többet aggodalmaskodtam azon hogy bárki olvashat, olyan ember is aki ismer igaziból és közben nem tudok róla hogy olvas (vagy ha ki is derül már nem lehet megjavítani, pl. betegem vagy ilyesmi). Szóval visszaolvastam az egészet és elrejtettem amit már nem tartok internetképesnek. Utólag nem tartom jó ötletnek szó nélkül zártam be, de hát ezt se lehetett már megváltoztatni mikor rájöttem. A továbbiakban várható tartalom: hol jártunk a hétvégén, a gyerekek, egészségügy, pszichiátria, pszichoterápia, autizmus. Viszont mivel hiányozna hogy nem írhatok öncenzúra nélkül, indítok egy másikat ami privát lesz, aki szeretné olvasni írjon e-mailt.

az osztálytalálkozóról 2. rész

Aztán az lett hogy mikor odafelé tartottam tapsi felhívott hogy hol vagyok és együtt mentünk be, és nem volt olyan érzésem hogy bírálnak, meg gyorsan ittam. Persze amikor rám került a sor hogy elmeséljem hogy mi van velem akkor annyit sikerült kinyögni hogy semmi érdekes.

-Az emberek IQ-ja megduplázódott.
– Ingujja?

-Neki ez a szülés dolog nagyon bejött.

– Intézi az internetes levelezőrendszert.
– Lehet majd az interneten levelezni?
– Külföldön is.

– Nem vagyok egy nagy megosztós, most sem leszek bőbeszédű.
– Ezt fejtsd ki bővebben!

– Annyira geci vagy!
– Ez diagnózis?
– Gecizmus.

– Az ötévesen még nem voltak ilyen sztorik.
– Nyúlhalál nem volt.

– Egy multicégnél dolgozom.
– Kimondhatod!
– Ez a neve. Multicég bt.

– Vettem egy felfújható kajakot.
– Tengeri vagy folyami?
-Szoba.

– Ha meggazdagodnék és három lakhelyem lenne, az egyik magyarországon lenne.
– És hol lenne a kajakod?
– Hordozható, ezért vettem felfújhatót.

Hazafelé nagyon mély gondolataim voltak, 4-kor a lépcsőházban például sziládrul eltökéltem hogy a 9.-en a liftre kiteszek egy kedves figyelmeztetést arra hogy az ott lakók mindig ellenőrizzék, hogy becsukódott-e mögöttük a liftajtó.* Lemostam a sminkem és ittam vizet lefekvés előtt. Másnap természetesen megállapítottam hogy túl sokat ittam és idiótán viselkedtem. (5 nap múlva meg hogy 5 napig már tényleg nem lehetek másnapos, valószínűleg mégis összeszedtem valami kórt.)

*Ha nem, akkor nem indul el a lift, hanem a 9.-en áll.

Berci beteg volt a héten, szegény eléggé szomorú hogy újra mennie kell suliba, fél hogy nehéz lesz visszaszokni. Nudli most egész jól viselte hogy csak ő jár suliba Berci nélkül, sőt elkezdte hordani bent is a szemüveget- nehéz döntés volt, de teljesen egyedül hozta meg (és így sokkal jobb mintha mi erőltettük volna rá szerintem). Névnapja is volt, továbbra is nehéz neki is ajándékot kitalálni, de mindenki feltalálta magát. Anyósoméktól pl. kapott pénzt, gumicukrot és csokit- nagyon örült. Gé kitalálta a pókemberes képregényt, ennek keretében megtettem életem első látogatását Budapest egyetlen képregényboltjába (de lehet hogy Magyarországon is egyetlen, erre nem emlékszem)- az eladó nagyon kedves volt és hosszasan mesélt a képregényekről.

Anyunak meg a 70. szülinapját sikerült egész jól megünnepelni főleg a sógornőm ötletei jóvoltából, nagyon örült neki (anyu), és apu is csak keveset nyafogott hogy otthon sokkal jobb lenne mert ebéd után ledőlhetne kicsit pihenni meg ilyesmi. A szülinap keretében canopy-ztunk is, jópofa volt (oké, az első 10 percben rettegtem és vártam hogy mikor lesz már vége, de utána már jó volt), szép volt a kilátás, nem mertük megkérdezni hogy a vezetőinknek miért kell az erdőben napszemüveg, de büszkélkedtünk nekik anyuval.

Estére odaadtuk a két gyereket is anyunak és elmentünk a pirítós pubba barátokkal találkozni, hazafelé megállapítottam hogy kiemelkedően eseménytelen az életünk másokhoz képest.

Ma meg kellett néznem Nudlival az FBI 10 legkeresettebb bűnözője videót, szörnyülködtem egy csomót de Nudli nem tud választ adni rá hogy miért nézi, pedig sajnos érti a bűntényeket. Valamint a Szemfényvesztőket is megnéztük, látták a tévében az előzetesét és úgy döntöttek tetszene nekik. Szerintem tetszett, csak megállapították a végén hogy ezt még párszor meg kell nézni hogy tényleg értsék. Úgyhogy Nudlinak mindkét mára kitűzött életcélja teljesült.

Meg Berci azt is kérdezgeti, hogy mi a szinoníma szinonímája. És 13.-ak lettek csapatban a Bólyai matekversenyen, Nudliék meg 3.-ak. Sajnos csak Gé volt ott az eredményhirdetésen, mert Berci pont beteg volt. De így is nagyon örült Nudli, csak mire hazaértek elszomorodott, mert Gé közölte vele hogy idővel át kell majd mennie egy másik kézilabda edzésre mert itt túlkoros, vagy maradhat itt csak akkor sosem mehet meccsre. Aztán mikor jó kedve lett és átjöttek anyuék, kérte hogy ne említsük a jó helyezését, mert mindenki örömködni fog és körülrajongja- ez nem tudom mért zavarja, ráadásul az én családom azért nem is olyan túláradó.

Ma jobban sikerült a kalandparkozás, például az eső sem mosta el, meg saját készítésű browniet vittünk, és életemben először másztam is. Berci másodszor, de jó sokat, felnőtt pályán is. Gé nem jött mert csapatépítő kiránduláson van, Nudli is velünk jött, bár neki elvileg lett volna suli. Ő nem mászott mert tériszonya van, viszont listát készített fejben a pályákról (kor és nehézség és félelmetesség szerint). Meg mesélt sokat a 10 megoldatlan rejtélyről (amiben az öngyulladás, a szellemek és az ufók komolyan megijesztik, van hogy nem tud miatta aludni, el is határozta hogy többet nem nézi meg, de azért megígértette velem hogy délután közösen megnézzük (meg is néztük, de engem nem győzött meg, Berci meg is állapította hogy milyen szkeptikus vagyok (nem ezekkel a szavakkal))) és egy kicsit a “10 mód ahogy a világegyetem elpusztulhat”–ról, például hogy hogy keletkezett a szaturnusz gyűrűje, meg hogy egy föld tömegű fekete lyuk pár centi átmérőjű, meg hogy mi lenne ha a földön megszűnne a gravitáció. Egy srác oda is jött hozzánk megkérdezni hogy hány éves, mert olyan sokat tud, én meg virultam. A 10 megoldatlan rejtély után Nudli Hupikék törpikéket akart nézni hogy ellensúlyozza, de az nem volt meg, viszont a tévében találtunk csizmás kandúrt, úgyhogy most azt nézzük (próbálkoztam az rtl híradóval helyette a reklám alatt, de kétszer 5 másodpercig bírtam: “a szagról jöttek rá hogy hetek óta halott anyjával él egy lakásban”, illetve “férgek lepték el a ház falát”.

Megvolt az első hét amikor félállású vagyok, sokkal jobb volt mint teljes állásúnak lenni. Közben írtam cikkreferátumot is, örülök neki hogy pont most találtak meg vele meg múlt héten a fordítással, mert már lesz erre is időm. Meg terveződnek egyéb munkahelyek is, csak ügyesen kell szervezni hogy ne jussak ugyanoda vissza ahonnan indultam.

Péntektől meg főleg elmaradtak dolgok, mégsem én vittem Bercit edzésre mert Gének utolsó pillanatban elmaradt a focija, azt meg már pár napja tudtuk hogy délután mégse lesz volt családi szülinapozás. Szombaton viszont kivonultunk családilag a kalandparkba a közös szülő-gyerek mászás-beszélgetés-piknikezésre (késve, mert az indulás időpontjában jutott eszünkbe a piknikezés rész, és még gyorsan vásároltunk rágcsát), amit aztán elég vonakodva mosott el az eső- először hosszan szemerkélt (oké ez még nem túl zavaró), majd pont akkor kezdett ütemesebben esni amikor elindultak beöltözni a gyerekek, aztán nagyjából el is állt mire megállapodtunk az esőnap dátumában. Szerencsére Nudli programjai nem maradtak el, fél 1-től ment egy szülinapi buliba, ahonnan délután átmentek egy másik, pizsamapartival egybekötött szülinapi bulira. Gé osztálytalálkozója se maradt el, így az estét Bercivel kettesben töltöttük. Ja de előtte még lementünk a parkba megnézni hogy mi az a zaj, és szembetaláltuk magunkat a panelproli gagyiegyütteses gulyásosztós családi napnak álcázott választási kampány legszínvonaltalanabb kategóriáját alulról súroló rendezvénnyel, amit kettő percig élveztünk, majd hazasiettünk, természetesen az elmaradhatatlan mérgelődés kíséretében miszerint “ilyen baromságokra költik a vérrel és verítékkel megkeresett pénzből befizetett adómat”.

Szombaton volt Berci első atlétika versenye. Távolugrásban 3,07 méter volt a legjobb eredménye, súlylökésben 4,30 méter, kislabdadobásban 16 m. Volt még 50 méteres váltó és 60 méteres futás, de ott nem mérték az eredményét. Váltóban 24-ből 14.-ek lettek, 60 méteren a három egy fejjel magasabb srác mögött csak nagyon kicsivel maradt le.  Csapatban versenyeztek az U13 korcsoportban, nem tudjuk összesen hányadikak lettek. De mások is voltak akik most kezdtek, meg ő például most lett 11 éves a múlt héten. Úgyhogy nagyon ügyes volt, izgult de azért élvezte. Nudli eléggé szenvedett hogy egy helyben kell ülni meg ide-oda mászkálni a helyszínek között, még pár alkalom és jobban feloldódik, lazábbra veszi ő is szerintem és nem követ árnyékként. Plusz nem is volt jól, estére belázasodott. Én meg megtanultam hogy nem kell 100 liter folyadék, enni meg inkább kisebb csoki, keksz, müzliszelet jó, és el kell vinni a fényképezőt (ezt elvileg most is tudtam előtte még). És talán lassan megtanulom hogy hogy kell tartani a telefont ha videót készítek.

Egyébként meg túléltük ezt a hetet is, megtanultam felvenni egy interjút, előtte azon izgultam hogy fura lesz hogy a volt osztálytársam fordítja angolra amit mondok, az elején hogy túlságosan el fogok érzékenyülni mert az anyuka most 21 éves fia nagyon hasonlónak tűnt Bercihez kiskorában, de aztán beszippantott a feladat (és azon izgultam hogy mit kéne még kérdezni ami segítene pontozni), meg végülis súlyosabb volt. Gondolkoztam hogy gyakorlásképp lepontozom mindkét gyerekem, meg azon is hogy anyutól kérdezek pár dolgot az én kiskoromról. De aztán elsodort a többi feladat, vissza a munkába meg sikeresen begyűjtöttem egy fordítást, egy másiknak meg sikeresen eltoltam a határidejét hogy jövő hétre jusson. Tegnap meg végre hazajött Gé.

Befejeztük az Orphan Blacket is, úgy vagyok vele mint a Banshee-vel, annyira beszippantott hogy többször megfeledkezem róla hogy már vége és várom a folytatást. A Híd első évadját is megnéztük, az annyira nem kötött le, hiába sejtem hogy sokkal közelebb áll ahhoz ahogy valójában zajlik egy nyomozás, nem véletlen hogy általában pörgősebbnek mutatják. Az emberi része meg fura ugye egyrészt Saga miatt, de Martin is fura aki egy kedves nagy mackó, ami az én fejemben nehezen áll össze azzal hogy milyen felelőtlenül viselkedik. A vége meg szerintem különösen kegyetlen nemcsak ahhoz képest amit megszoktam, hanem az addig részek hangulata alapján sem számítottam rá.

Elolvastam a Do androids dream of electric sheep-et, tetszett de teljesen más mint a Szárnyas fejvadász, a sztorija meg a hangulata is sötétebb, meg kicsit misztikus, néha olyan mintha egy álom lenne az egész. Aztán egyik nap elfelejtettem magammal vinni a könyvem, viszont a telefonon megtaláltam a The perks of being a wallflowert. Aranyos, helyes benne a főszereplő fiú. Annyira nem tudtam azonosulni a felvetett lelki-társadalmi problémákkal, lehet hogy azért mert sosem voltam amerikai tinédzser srác. Vagy szívtelen vagyok, nem tudom. Lehet hogy nekem sok volt mindig a reakciót amikor valami felzaklató történt, nem hagyott helyet annak hogy én is felzaklatódjak. Aztán elkezdtem az Old man’s war sorozat utolsó részét, aminek még nem jegyeztem meg a címét. Ja és megnéztük a Transcendence-t, fura volt szerintem, mindenfélét felvet de úgy tűnik nem azért hogy elgondolkoztasson, inkább mégis csak egy pörgős thrillert akartak csinálni, az etikai és egyéb problémák felvetését feláldozták az izgalmas fordulatok oltárán. De hát azért Johnny Depp, meg pörgős is volt tényleg, szóval egynek jó.

Tegnap meg általános iskolai osztálytalálkozón voltam, a hozzáállásomat jellemzi hogy ha mostanában felmerült az osztálytalálkozó téma, mindig legyintettem hogy nekünk most lenne a húsz éves érettségi találkozónk de nem szervezte meg senki, erről meg teljesen meg is feledkeztem. Nem is volt sok kedvem hozzá (ötödiktől jártam ebbe az osztályba, két lánnyal beszélgettem egy-két mondatnál hosszabban, közülük az egyiket utol se érték), sokat vetett a latba hogy mégis elmentem, hogy a házunk tövében levő étterembe szervezték. Az osztályt jellemzi amikor beszélgetés közben valaki egyszercsak megjegyezte hogy nahát, egymás mellett ül a három eminens tanuló. Én egy olyan iskolából csöppentem ide, ahol több mint négy éven keresztül nem találkoztam a stréber, eminens szavakkal, és nem volt ciki jó tanulónak lenni, itt meg kisebbségbe kerültem ahol az eszem miatt csúfoltak, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, meg most sem. Az étteremből nem mentem velük tovább bulizni (pedig a Retró nevű hely akár érdekes is lehet), részben mert túl nagy volt a kísértés hogy egy perc alatt hazasétálhatok.

Most meg segítünk megfogalmazni Bercinek a tündérmese, láncmese és állatmese definícióját.

még mindig zajlik az élet

Nagyon izgalmas dolgok vannak, befejeztem a gépnarancsot és árnyalódott a kép (mégsem liberális utópia), de aztán addig-addig árnyalódott hogy végül nem értem. Az meg egyszerűen szerintem nem igaz hogy egyes fiatalok pszichopata szadista állatok, aztán ez 18 éves korban elmúlik, mármint az eleje igaz de a második rész szerintem nem. Úgyhogy nem tudom mit akart ezzel mondani Burgess. Ja és persze a végén volt szótár- az e-book egyik hátránya hogy nem lapozgat hátra az ember.

Berci második nap közölte a telefonban hogy vigyük haza mert nem érzi jól magát – az volt a baja hogy nem vagyunk ott, minden más, sokat hangoskodnak az osztálytársai, folyton esik az eső és minden tervezett programot keresztülhúz. Szombaton lementünk hogy megnyugtassuk, nem volt könnyű, nem is sikerült teljesen. Abban maradtunk hogy még két napig marad, ha még mindig nem bírja, hazavisszük. Végül végig ott maradt a táborban, bár ez nem kevés energiánkba került, főleg Gének. Minden nap megbeszélték hogy még a következő napot kibírja, szerencsére az első pár nap után már szép idő volt, és mindig beharangozták a jó programokat előre. Úgy tűnik élvezte is, reméljük ha holnap hazajön nem hányja a szemünkre hogy végig nagyon szenvedett.

Nudlival meg voltunk a természettudományi múzeumban dinócsontokat nézni, meg ha már ott voltunk belógtunk a füvészkertbe mert még egyikünk sem volt soha, ma meg újra a bazilikában, meg óriáskerekezni a sziget eye-al (menő és drága).

Tovább zajlik a villamos- és nemtudommi-felújítás az ablakunk alatt, csodálkozunk hogy az úton van még aszfalt miután hónapok óta minden hajnalban szorgalmasan bontják légkalapáccsal, tegnap éjfélkor egy daru villanyoszlopokat állított be a helyükre, kicsit aggódtunk hogy a sofőr elveszíti uralmát a jármű fölött és a darukar beveri a gyerekszoba oldalát.

Majdnem egy hónap van még a szabiig, és folyamatosan zabkását túrok, valamint néha edzek is (mintha valamennyivel jobban bírnám), és hízom.

Megint csak rövid hírek lesznek.

Berci ma elindult élete első táborába (különösen is megnyugtató pont most olvasni a nyaraltatásos cikket) (valójában emiatt azért nem aggódom, csak hogy meg fogja-e találni a hosszúgatyáit mondjuk vagy a zárt cipőt, fog-e kakilni, ki mer-e menni ha pisilnije kell éjszaka, szól-e valamelyik felnőttnek ha valami baja van, nem veszíti-e el az összes pénzét vagy valami más fontosat ami hiányzik neki, lesz-e strandidő szombaton, mert csak akkor lehet látogatni őket ha a strandon vannak). Én már vagy 6 éves koromtól jártam táborokba és többe is nyaranta, mert anyuéknak nem volt annyi szabija sem semmilyen segítsége, a napközis tábort utáltam a legjobban ahova rajtam kívül mindig mindenki egy kedvenc osztálytársával ment. Illetve már oviban is volt olyan hogy másikba kellett járnom mert a miénkben nyáriszünet volt. Aztán ötödiktől végre lehettünk egyedül itthon, és csak azokba a táborokba mentünk amelyikbe akartunk (evezős, vitorlás).

Most Gé vágta le a gyerekek haját és tök jó lett.

Újraolvasom az clockwork orange-et, most angolul. A nagy részére nem emlékeztem, viszont van amire emlékeztem de eddig nem volt, bár még lehet. Meg valahogy akkor szerintem ennyire nem zaklatott fel arról olvasni amiket műveltek, talán mert még fiatal voltam. Meg szerintem akkor még jobban emlékeztem az oroszra. És akkor és most is elgondolkoztam azon hogy hogy lehet oroszra lefordítani a könyvet. Érdekes a Fahrenheit 451 után, ami az 1984-hez és a Brave New World-höz hasonlóan arra szavazott hogy mostanra teljes diktatúrában fogunk élni és a vezetők azt is meghatározzák hogy mit szabad gondolni, itt meg ugye inkább a túlzott engedékenységnek tulajdonít káros következményeket.

Berci kerek perec kijelentette hogy a Gergő és az álomfogókat biztosan nem fogja elolvasni, mert béna a címe, az alapján biztos unalmas (én nem tudom még nem olvastam), és a Robogunk az észtrabantont sem akarja továbbra sem.

A tévében meg a tetoválós kiesős reality-re kattantak rá teljesen, mindig számon tartják hogy mikor lesz a következő rész és jól megnézzük együtt.

Készítettem porridge-et és finom (és még nekem is megy).

új hírek

Már vagy három hónapja sportolok rendszeresen, bár a heti 3×40 perc nem mindig jön össze, de szerintem kezdetnek jó. Általánosságban még mindig nem érzem túl energikusnak magam (túl gyakran érzem magam az erőm végén tántorgó zombinak), ezért még egy nagy lépést tettem és beszéltem a főnökömmel hogy ősztől szeretnék félállásba menni. Azt kérte hogy csak októbertől, ami nekem is egy kis haladék, addig tudom hogy már nincs sok, viszont van időm leküzdeni a bűntudatomat és a rettegést hogy miattam éhen fog halni a család.

A szénhidrát-korlátozást teljesen taccsra tette Skócia, mindig volt nálunk valami keksz hogy éhen ne haljunk ha nem jutunk más kajához, amiből ha már ott volt majszoltunk is, az asdában pedig muszáj volt vennünk mindenféle fehércsokis Reese’s peanut butter cupsot meg hershey kissest meg oreo-s cadburryt. Amíg ezek el nem fogytak, itthon is folytatódott a dőzsölés, szerencsére már nincsenek és újra koncentrálhatok az inzulinrezisztencia diétámra. Most reménykedem hogy ha majd félállásban leszek akkor marad olyasmire is energiám hogy nézegessem pl. azt az egészséges recepteket tartalmazó honlapot aminek Agnustól kaptam a linkjét, és főzzek is belőle. Mert most épp ott tartok hogy meguntam azt a két kaját amit ettem mint szénhidrát-szegény és egészséges.

Ez annyira jellemző hogy az egész skóciai útból az asdát emelem ki.

Szerdán Gé készített rólam képeket amint szomorúan bámulom az esőt, de nem azért mert ki voltam borulva, hanem mert vártuk a Hundertwasser házzal szembeni pékségben hogy elálljon a felhőszakadás és néhány más házat is megnézzünk Bécsben a koncert előtt, amit később meg is tettünk. Valamint ettünk óriáshotdogot,

(s: jó nagy ez a hotdog.
g: ha már ez a neve.
s: ja, elfelejtettem hogy a riesen azt jelenti)

jó helyen álltunk sorba a koncerthez és tényleg az elsők között engedtek be minket, váratlanul az első sorba kerültünk. Annyira izgultam hogy majd összenyomnak minket, hogy többször elmondattam Gével hogy ha rossz lesz kijön velem, de nem volt semmi. Igaz hogy előttünk volt még egy vip rész is ahol szintén álltak emberek, de a kettőt egy folyosó választotta el, tehát közvetlenül előttünk nem állt senki, ezért minden feltétel adott volt hogy végre egyszer többet lássak a bandából egy-egy fejek és vállak között elkapott pillanatnál, de most is megoldódott hogy ez ne legyen. Ugyanis a közönség legmagasabb embere, akit trollnak neveztünk el, mert a 2,5 méteres magassága mellé szekrény méretű testalkattal is rendelkezett (=a vállaival takarta ki az egész színpadot), oldalról fokozatosan bekúszott elénk az első számnál, majd ott maradt.