idén visszanéztem a tavalyi és az idei (ISST) sportmászó versenyeket, és egyre jobban megszerettem Matt Groomot, az eurosport kommentátort. egy idő után elkezdtem összeírni a kedvenc szólásait és készítettem belőlük egy boulder és egy lead bingót. azóta azzal szórakoztatom magam hogy jelölgetem miközben nézek egy versenyt. van esély hogy kijöjjön, ha egybeveszem 1) boulderben az elődöntőt és a döntőt (külön fiú-lány), 2) leadben a fiúkat és a lányokat (külön elődöntő és döntő). nem elég ha látszik a képen, csak ha el is hangzik az adott valami, vagy valami hasonló. a közepe a bingó, mindig így kezdi.

lead:

boulder:

van fejlemény ME/CFS terén, kezdenek összeérni a szálak, és valamiféle terápia kezdemény is mintha körvonalazódna, ami nemcsak tüneti (vagy káros) paywallos, de elég hosszan olvasható

https://www.nature.com/articles/d41586-026-02683-2

utólag sajnálom azokat a klienseket akiket a pszichoterápiás osztályon kínoztunk mindenféle pszichés magyarázattal a vírusfertőzést követően kialakult tüneteik miatt

Helló aki Kínából olvastál a napokban!! 🙂

Szokás szerint most is sikerült 3 érdekes programnak is egy időpontra zsúfolódnia.

Igazi kis feelgood sorozatot nézek, kb mint az Afterlife volt, csak ebben végre nem egy eogista pasi a főszereplő akinek meghalt a felesége. Ann Droid a címe, csak Diane Morgan a közös a két soriban. (Itt a főszereplő nőnek halt meg a férje pár éve, Ann pedig az új robotja)

Könyben kb háromnegyedéig eljutottam a Sámánnak (Kim Stanley Robinson), de ezt kivételesen abba kellett hagyni. Nagyjából olyan mint a többi könyve, csak ez 27ezer évvel ezelőtt játszódik a jégkorszak alatt, és egy valahol Európában élő törzsről szól. Nem mondanám a legjobban sikerült könyvének, de ez is érdekes, biztos nagyon sok kutatási eredmény van a hátterében.

(Akinek ő a kedvenc írója, ne olvassa tovább)

Sokmindent meg lehet tudni róla (elég részletesen), hogy hogyan éltek az őseink. Ebben is nagyon sokat és nagyon részletesen jönnek és mennek úgy hogy nagyjából nem történik semmi, ez a sztori hogy mennek, kimerültek, éhesek, Loonnak fáj a lába. Ebben is van egy csipetnyi nőgyűlölet*, szexizmus (de arról lehet hogy nem tehet, mert csak később jött ki az a kutatás hogy nem nemek hanem egyéb tulajdonságok alapján voltak felosztva a tevékenységek), aranyos naivitás a párkapcsolatok működésével és a szoptatással kapcsolatban. ja és a főszereplő srác folyamatosan bámulja minden nő mellét, azokét is akikkel egész életében együtt élt, azután is hogy megházasodott. de lehet hogy tényleg ilyenek a fiatal srácok??

Nade nem ezekért hagytam abba, hanem mert nagyon rosszul lettem attól ahogy végtelen részletességgel tárgyalta hogy Loon ínszalagszakadással a bokájában járkál napokig (hetekig?) és ez hogy fáj, sugárzik, kattog stb. Aztán elvileg ezen túl is jutottunk, a végső csepp az volt hogy a törzs 4 pár ajándék hótalppal szeretné ellensúlyozni hogy egy másik törzsben csomót gyújtogattak és több embert megöltek (hogy 2 saját emberüket kiszabadítsák). Más logikátlanságokat is véltem felfedezni a sztoriban amik bosszantottak pedig lehet hogy nincs is igazam és ezek mind megtörténhettek akkoriban.

Most a Mindenek Hajnalát olvasom (David Graeber és David Wengrow írta), az anarchisták ajánlották azzal hogy nagyon olvasmányos. Én nem így látom, a végtelen alá-és fölérendelt részekből álló mondatok és a szerény halandók által ismeretlen szavak miatt angolul úgy éreztem hogy túl sok minden megy el a fejem felett. Elkezdtem magyarul, kiderült hogy elég repetitív is úgyhogy valószínűleg nem sokat veszítettem, de így mégis jobb. Jó hosszú könyv de eléggé fel van duzzasztva.

Amennyire emlékszem Rutger Bregman és Peter Gelderloos nekem könnyebben olvasható volt.

*félni kell a nőktől, mert a fontos kérdésekben ők döntenek, és ha valaki áthágja a döntést, elvágják a nyakát.

Immortality

Do not stand
          By my grave, and weep.
     I am not there,
          I do not sleep—
I am the thousand winds that blow
I am the diamond glints in snow
I am the sunlight on ripened grain,
I am the gentle, autumn rain.
As you awake with morning’s hush,
I am the swift, up-flinging rush
Of quiet birds in circling flight,
I am the day transcending night.
     Do not stand
          By my grave, and cry—
     I am not there,
          I did not die.

— Clare Harner, December 1934

közben itt nagy izgalmak voltak, kizáródtam a blogból de már vissza is kaptam! nagy hír!! (nem)

Érdekességek Svédországról

Nagyon nagyon hosszú, mégis csak 10millióan élnek benne

Minden úgy jó ahogy ők csinálják, és hajlamosak egymáshoz igazodni. Pl. mindenki részt vesz a délelőtti kávészüneten, szeretik a focit, főznek, túráznak, sportolnak (a túra nem számít annak), pirosra festik a házukat, kertészkednek. Vvv: volvo, ház, kutya. Aki lakásban lakik annak is van háza is általában. 3 vagy 4 gyerekük van.

A kávészünet fika, a süti kaka, a gombóc kula, a kanyar kurva. De amúgy nagyon finomak a sütik!

Északon van egy csomó saját sípályájuk.

Délen sok jávorszarvas él, északabbra inkább rénszarvasok. Ott sétálgatnak és cukiskodnak az út mellett és az utakon.

A ritkábban használt utakat nem aszfaltozzák le csak murvát szórnak rájuk. Persze az első eső után visszajönnek a gödrök. Télen nem kotorják le a havat hanem arra is murvát szórnak. Az aszfaltutak viszont jobb állapotban vannak mint a mieink, csak gyakran nagyon keskenyek.

Környezetbarátnak tartják magukat, de vidékről nehéz/lehetetlen bejutni a városokba autó nélkül (ami sokszor nagy batár a dimbek-dombok, földutak, kemény telek miatt). Repülni is sokat szoktak, a vasúthálózatuk nem fejlett és nem korszerű.

Vannak napelemek és vízerőművek, de szélmalmok nincsenek a madarak miatt. Viszont kevés az elektromos vagy hibrid autó.

Nagyon családcentrikusak. A munkahelyeknek kötelező kiadni egyben egy hónap szabadságot, amit a gyerekesek mind júliusban vesznek ki.

A július a nyár. Augusztus második hetében kezdődik a suli (mert akkor már általában hűvös volt a klímaváltozás előtt). Attól kezdve csomó vendéglátó hely bezár vagy rövidíti a nyitvatartási időt (főleg kisebb és/vagy nyaralóvárosokban).

Szigorúak: a főtt ételt áruló helyek déltől háromig tartanak nyitva, illetve egy részük még hattól tízig (mert sokuknak a vacsora a főétkezés). Közötte ne egyél náluk mert nincs evésidő. A kávézók – cukrászdák pedig 4-5 körül bezárnak.

Az u-t ü-nek ejtik, az y-t i és ü között (a szádat úgy tartod mintha i-t mondanál, de ü-t mondasz). Az s-t mindig máshogy ejtik, de néha hátul a torkukban. Az ä-t e-nek, az å-t o-nak ejtik. A k-t s-nek ejtik ha magas hangrendű magánhangzó jön utána és k-nak ha mély (általában)

Nem udvariaskodnak feleslegesen: a köszönés hey, az elköszönés heydo, a kérem és a köszönöm tack. A szívesen varsogud (nem tudom hogy jehet írni) – jó volt úgy vagy ilyesmit jelent

Az öppet azt jelenti hogy nyitva (szerintem cuki szó).

Összefoglalva; aranyosak a rénszarvasok, finomak a sütik, gyönyörű tájak vannak.

Még haza se mentem, máris hiányzik a nyaralás

Csodálatos borongós, esős, szeles, didergős tíz napot töltöttünk A-val Funäsdalenben és környékén rénszarvasok, vízesések, gombák, zuzmó, lápok, tavak, hegygerincek, hasadékok, patakok, falrajzok és mindenféle méretű kőtömbök között.

Egyelőre zsilipelek a Mariefredi hőségben (=26 fok), mielőtt hazamegyek.

Marge Piercy: Small Changes

Ezt már 1997-ben írta Marge, de a hatvanas-hetvenes években játszódhat, Bostonban. Jó hosszú.

Két barátnőről szól (Beth és Miriam), kb 15-20 évet ölel fel az életükből, a fiatal felnőtt koruktól a középkorukig (röviden persze megemlítődik a gyerekkoruk is). Mindketten erős karakterek de nagyon különböznek. Van olyan érzésem hogy önéletrajzi elemek is vannak benne. Még két férfi szereplő van akik gyakran előfordulnak (Phil és Jason), de rajtuk kívül van még kb 100-150 szereplő (na jó, túlzok) (most nagyjából tudtam követni rajz nélkül is hogy ki kicsoda).

Most is nagyon szépen kirajzolódik a szereplők személyisége, és egyik-másik talán még annyira nem is ellenszenves mint akik a Going Down Fastban voltak. De azért ők is nagyon sokszor szenvednek, nyúzzák egymást és hülyeségeket csinálnak.

Elsősorban az érzésekre és az emberek közötti kapcsolatokra fókuszál a történet, de egyéb témák is előjönnek, pl. hogy mennyire határozza meg a gyerekkor az ember életét, valamint nőgyűlölet, hippiség, további kommunák, szerelmi háromszög, nyitott kapcsolat vs egymás birtoklása. Az egyik főszereplő (Miriam) olyan gyönyörűen fogalmazza meg a gondolatait erről az utóbbiról, ami nekem még most se menne szerintem, pedig sokkal idősebb vagyok mint ő akkor.

Ezen kívül ebben is van meleg aktivizmus (még valami pride-szerű felvonulás is) és üldözés, elnyomás is.

Történt pár érdekesség, pl

• volt medúza buli is, így nagyjából le is tudtam a szociális aktivitást idénre 😀

• a szervezetemnek sikerült olyat produkálni amit eddig nem: egész éjjel nem tudtam elaludni (pedig mindent ugyanúgy csináltam mint máskor).

• kezdem egyre jobban megtanulni a határaimat, csak még azt kell gyakorolni hogy a tervezést is hozzájuk tudjam igazítani.

• napok óta hihetetlen örömmel készülök a nyaralásra, a fő szempont hogy ne fázzak, a biztonság kedvéért viszek vékony sapkát és kesztyűt is, és még gondolkodom hogy két bakancs vajon overkill-e.

A könyvemben női kommuna van, a sorimban klimaxos nők punkegyüttest alapítanak. Célok.

A társas programok mindig összecsomósodnak (az élet tejbegrízében) (hagyjuk).

Kedden voltam a Margitszigeten egy tumblis csajszival hölggyel csacsogni. Fagyiztunk, utána sétálgattunk, szigorúan csak árnyékban mert rohadt meleg volt, futólag láttunk pár állatot is a miniállatkertben, és kaptam pattogós cukrot!

Csütörtökön a filmszeánszon én tartottam a kiselőadást a Lost in Translationből, élveztem. Készülni is, kétszer megnéztem újra, még mindig nagyon szeretem (minden hibájával együtt) (tudnék rajta javítani de nem tudnék ilyet csinálni úgyhogy nem beszélek)

Tegnap meg a gimis csoporttal piknikeztünk a Városligetben, ha jól számolom a csatolt részekkel együtt 15-en. Szigorúan árnyékban mert rohadt meleg volt amíg meg nem érkezett a vihar. Végtelen kaja volt:

Ez csak az elején, utána még folyamatosan adódtak hozzá újabb és újabb adagok. A beszélgetés jelentős részét az épp aktuális nyavajáink tették ki, megállapítottuk hogy már túl öregek vagyunk ahhoz hogy ennyi időn keresztül a földön üljünk. (Azért másról is volt szó)

az osztálytalálkozóról be se számoltam, pedig már ezer másfél éve volt. valószínű azért nem írtam róla rögtön utána beszámolót mert elég dühös voltam és nem akartam rantelni

előző nap volt N. szalagavatója*, amitől a már előtte beszerzett pestisem tovább romlott. mégis elmentem, bár kiderült hogy sokkal jobban jártam volna ha otthon nyugiban pihizek és tízkor lefekszem. egy étterem 2 négyzetméteres kissé különálló de ajtó nélküli részén álltunk egymás mellett mint a heringek, de még így is kiabálni kellett egymás fülébe, hogy ne nyomja el a hangunkat a másik részből áthallatszó zene és az azt túlkiabáló beszélgetések**. a strukturált rész nyolckor kezdődött volna de csak fél 9-kor kezdtünk, mert az osztály primadonnája késett és nélküle nem lehet elkezdeni.

ilyenkor körbeülünk és mindenki vázolja röviden hogy mi történt vele az elmúlt 5 évben. a mostani abban különbözött ettől, hogy a többség nagyon, nagyon hosszan fejtette ki, hogy mi történt vele az elmúlt 5 évben, különös tekintettel a gyerekei, állatai és növényei nevére, életkorára és elért sikereire, valamint a covid miatti lezárások során elszenvedett összes megpróbáltatásaira, belefűzve a saját sikerességük számos bizonyítékát is.

így aztán ez a rész négy (4) órán át tartott borzasztó szenzoros káoszban, mindenki csak a hozzá közel ülőket hallotta. addigra hosszú órákkal túl voltam a szavatosságomon, így pont azzal nem tudtam beszélgetni aki igazán érdekelt volna, kicsit még össze is kaptunk (de nekem volt igazam 😁)

*N. volt a legfessebb fiatalember az összes közül, gyönyörűen táncolta a keringőt és az osztálytáncot, a végén még táncoltunk is (két lépést) (but still)

**1. nem, egyáltalán nem túloztam. 2. ugyanakkor nagyon jófejség volt a szervezőtől hogy keresett helyet, nélküle nem lett volna semmi.

Marge Piercy – Going Down Fast

Eddig ez tetszett a legkevésbé. Mindenféle korú és színű ember, akik legtöbben különböző helyekről ismerik egymást, jönnek-mennek, mindenki szenved, mindenki hülye. Chicagóban játszódik, nem is annyira szálak vannak, hanem egy nagy pókháló a szereplők barátaival, családtagjaival, párjaival, egy szerelmi paralellopipedon, valamint érdekkülönbözőségek és intrikák a (z ezerkilencszáz) hatvanas évek ben a városrész rehabilitációs program idején. (Ami tényleg megtörtént: http://www.encyclopedia.chicagohistory.org/pages/1295.html)

A sztori az elején egyszerűnek tűnik, de ahogy az előbb is jeleztem egy idő után bedurvul, kiderül hogy az apróbetűs részre is figyelni kellett volna a finom utalásoknak, apró részleteknek is van jelentősége. Jól meg vannak formálva a személyiségek, bár (és?) egyikük se kifejezetten szimpatikus. A nézőpont ugrál a különböző karakterek között, akinek épp a szemszögéből mutatja a történéseket, ezek között mint később észrevettem, kisebb időbeli ide-oda tologatásokkal is játszik a szerző. Ezek mellett ez is társadalomkritika is.

Egy idő után vissza kellett mennem az elejére, és elkezdtem jegyzetelni is, hogy ki kicsoda, ami kicsit ilyen lett:

vagyis ilyen:

Furcsállottam, hogy milyen lazán beállítanak egymáshoz előzetes megbeszélés nélkül, pedig mindenkinek van telefonja. Ráadásul pont ahhoz a nőhöz mászkálnak sokat aki eleve elég elutasítóan és ridegen áll a többiekhez. Be se engedném őket a helyében szerintem.

Érdekes hogy ahogy hope punk regényeket kerestem, több antikapitalista és/vagy feminista és/vagy antirasszista és/vagy pro-lmbtq szerzőt is találtam. (Aminek örülök, ha esetleg nem lenne egyértelmű)

Visszaolvastam kicsit a blogot és az is csak most utólag esett le* hogy ketten is örülnének egy neurodivergens embereknek szóló motivációs blognak, úgyhogy készítettem egy századik side blogot tumblin: https://www.tumblr.com/neurodiverzmotivacio
Valójában inkább inspiráció, de már nem változtatom meg az url-t.

Elvileg kéne hogy lássa az is aki nem regisztrált tumblira, jelezzetek ha nem. Még kevés bejegyzés van, naponta egyet tervezek feltölteni, de küldhettek is.

*más téma: a B52’s Love Shack számának a jelentése is most esett le 🤪

Marge Piercy: Dance the eagle to sleep

1973-ban jelent meg, akkortájt is játszódik. Az akkori protestáló, hippi, kommunás áramlatot jeleníti meg. Négy főszereplő van, mármint 4 szereplő van akiknek a szemszögéből felváltva leírja a történéseket. Ez most egy szálon fut végig. New Yorkban és a környékén játszódik. Nem mondanám scifinek, utópiának sem igazán.

Shawn gazdag szülők gyereke, híres rockzenész, aki kiábrándul a mainstream világból. Billy reál beállítottságú okos, de furcsa fiatal, a társai kerülik. Egyetemre tervez menni, de aztán elcsábul egy másik irányba, ahol több megbecsülésre tehet szert és központi szerepet kaphat. Corey részben indián, nagyon szegény srác. Egy látomásban megjelenik neki bölény nagyapó és küldetést kap tőle. Joanna egy katonai vezető lánya aki már fiatalon folyton megszökik otthonról. +1 Marcus, egy szegény afroamerikai családból származó kamasz.

A stílusa kicsit emlékeztet Octavia E. Butlerére. Most megnéztem hogy ők nagyjából egyszerre éltek-e, és nagyjából igen, csak Marge ma is él és 90 éves, Octavia pedig 2006-ban 60 évesen meghalt. Nem tudom mit írhatnék még a könyvről ami nem spoileres. Társadalomkritika, anarchizmus, szexizmus, poligámia, furcsa rituálék. Talán trigger warningnak hogy sok brutális halál van benne, ha valaki nem bírja akkor ez nem az ő könyve.

Szerintem jól meg van írva, de nem olvasnám el még egyszer. Összességében a Woman on the edge of time se volt vidám, de ebben nekem hiányoztak azok a kedves, meghitt, szeretetteli kapcsolatok amik ott megvoltak. És egy olyan szereplő akiről kezdetben nem vársz sokat, de aztán kiderül hogy intelligens és érzelmileg érett ember (az is igaz hogy itt fiatalabbak a szereplők). Ebben a történetben mintha Marge pesszimistábban látná az embereket.

A cím nem tudom mire utal, talán az amerikai őslakosok valami mítoszához kapcsolódik.

Az utolsó Annalee Newitz regény csak egy kis rövid szösszenet volt (Automatic Noodle). Sejtettem de írta is, hogy az ötletet az adta hogy nagyon szereti az egyik kínai tésztát. Itt is szabad robotok a szereplők, Los Angelesben játszódik a nem túl távoli jövőben. Gondolom tisztában van vele a szerző hogy a közeljövőben és valószínűleg sosem fogunk tudattal rendelkező robotokat gyártani, akik pont úgy tapasztalják meg az érzelmeket mint mi. Csak valamiért izgatja a fantáziáját. Talán metafora arra hogy nagyon különböznek az emberektől, az emberek lenézik őket, félnek tőlük, mint amit például az lmbtq emberek vagy más elnyomott csoportok is megtapasztalnak. Ja és van benne robot nemváltoztató műtét.

Úgy néztem vannak érdekes non fiction könyvei is, lehet hogy majd azok közül is belekukkantok valamelyikbe.

Valamint Berci átvette az érettségi bizonyítványt, most tuduk meg hogy jelesre vizsgázott az emelt szintű matekon.

Valamint rettegek a hőapokalipszistól. Újra meg újra eszembe jut a Jövőminisztérium eleje, amit nagyon traumatikusnak éltem meg, és mindenféle alternatív kimeneteleken gondolkodom. Nem igaz hogy senki nem tudott segíteni nekik, ha nem is az országon belülről, nyugatról szokott érkezni ilyenkor humanitárius segítség.

Csak ne legyen áramkimaradás. Na jó berakok még néhány adag vizet a fagyasztóba.

A Pride-osokat is előre sajnálom, remélem megy majd mellettük pár tűzoltóautó és/vagy locsolókocsi és hűsíti őket, különben nem tudom hogy fogják kibírni.

Annalee Newitz: The future of another timline

Röviden: középkorú nők időutaznak a női jogokért.

Hosszabban: az egyik szál 1992-ben kezdődik egy csapat punk kamaszról szól. A másik szál 2022-ben a középkorú nőkkel.

Ez egy alternatív Föld, ahol ősi féreglyukak léteznek amikkel lehet a múltba utazni, és onnan haza.* Csak a geotudósok használhatják, akiknek az a foglalkozása, hogy megfigyeljék a régebbi korokat. Hivatalosan nem szabad semmit megváltoztatni, de mégis mindenki próbálkozik – ha sikerül, egy új idővonalra kerülnek, amiről csak a változtató tud. Ő mindkét idővonalra emlékszik, mindenki más csak az újra.

A női jogokért való küzdelem nagyon sziszifuszi, mert ha sikerül is elérni bármi változást, a saját idejükben (2022) mégsem jelenik meg- úgy tűnik, mintha valaki ellenük dolgozna. Szerintem a mi univerzumunk ihlethette az ötletet, hogy kb mintha ugyanez történne, mintha kötélhúzás lenne a nők (és egyébként bármilyen más elnyomott csoport) jogaiért való küzdelem.

Az elején úgy tűnt hogy nem annyira tetszik, de aztán az egész könyv egyben kifejezetten nagyon tetszett, annak ellenére hogy persze itt is feláldozódott néha kicsit (szerintem) a logika a sztori kedvéért. Máskor viszont zseniális volt a könyv a sztori kedvéért!

Semmi többet nem akarok írni mert inkább olvassátok el, aki elolvassa írja meg nekem a véleményét. (Szeretném valakivel kitárgyalni)

*nemcsak az időben hanem a térben is, hogy ne az űrbe érkezzenek, hanem oda ahol a kívánt időben volt a föld, mint tudjuk