Elvesztettem az Ursula K. Le Guin szüzességemet, elolvastam a The Disposessed-et és nagyon tetszett, többet is akarok tőle. Megint utólag néztem meg hogy ez egy sorozat része-e, és abból hányadik, de a szerző szerint a Hainish cycle nem annyira sorozat, csak egy világban játszódó történetek, amik lazán összefüggnek. Mindenesetre most majd az általa javasolt sorrendben fogom olvasni (ami szerint ez kb az ötödik de mindegy), kár mert kíváncsi lettem volna hogy hogy folytatódik Shevek és a többi Anarresi élete. Eddig is az anarchista szemlélet tetszett legjobban, most egy kicsit még inkább.

Ja és ha diktátor leszek, betiltom hogy két sáv közül az egyik elkanyarodjon (ami nem kanyarodósáv hanem régóta van), Budapesten lezárom a rakpartot és a nagyobb parkokat az autóforgalom elől, szigorúan büntetve lesz ha valaki nem tartja be a követési távolságot, kötelezővé teszem a legalább 20 soros széksorokat tartalmazó előadótermekben, hogy középen is legyen egy üres sáv ne csak a két szélén (mint a mozikban) (amellett persze hogy nem lesz pénz, és alapvető emberi jog lesz minden olyan szükséglet ami kell az életben maradáshoz)

Közben tegnap éjjel befejeztem a Neuromancert, ezt a könyvsorozatot lucia tanácsára olvastam rossz sorrendben (Count Zero, Mona Lisa Overdrive, Neuromancer) mert így elvileg könnyebben érthető, és valószínűleg tényleg, de azért így se volt nagyon érthető 🙂 Elképesztő hangulata van, Gibsonnak megdöbbentő ötletei vannak, pl hogy a kiberteret megjósolta évtizedekkel előre. Nem tudom hogy csalódás vagy örülök hogy ahhoz képest amit elképzelt, az egész sokkal hétköznapibban, unalmasabban néz ki. Lehet hogy ha egyszer jobban elterjed a VR akkor tényleg lesznek ilyen táj meg utca szerűségek a neten, bár lehetnek azért egy (tíz) fokkal kevésbé pszichedelikusak mint ahogy Gibson leírja. A sztori is érdekes, szerintem azért most többet kivettem belőle mint első két olvasásra, legalábbis egyelőre többre emlékszem, lehet hogy pár év múlva újraolvasva megint teljesen újdonságként fog hatni. Amiatt nehéz hogy nemcsak hogy nem szájbarágós, ránk bízza hogy az utalások alapján rájövünk-e hogy mi történik, hanem szerintem néha ki is hagy fontos részeket a cselekményekből és a leírásokból, amik talán neki egyértelműek, ezért sokszor nehéz követni. Lehet hogy ez a védjegye, majd ha olvasok tőle mást is akkor kiderül.

Főleg sorozatok

Ezt ezer éve kezdtem el írni, aztán valamiért félbemaradt.

  • Még tízezer éve befejeztük a Better Call Sault, főleg az utolsó évadnál egész furcsa érzéseim lettek hogy miről is szólt ez az egész. Úgy fogalmaznám meg, hogy a bűnözők élete nem csak pénzről és csillogásról szól, és mintha azt próbálná boncolgatni hogy kerül be valaki ezekbe a körökbe és miért, és milyen hatással van ez hosszú távon az ő és a körülötte levők életére. Lehet hogy a Breaking Bad is, azt nem láttam, csak az a kémiatanár szemszögéből, ez meg főleg Saulra (és Kimre) (és Mike-ra) koncentrál. Főleg az utolsó pár rész volt kiábrándító, ugyanakkor volt benne valamennyi katarzis. Most meg akarom nézni a Breaking Badet.
  • Utána megnéztük a True Detective harmadik évadát, kicsit óvatosan kezdtük mert a második évad elég csalódás volt. Izgalmas volt, bevonzott, jók voltak a karakterek és a színészek is. Érdekes volt a 3 idősík között váltogatás. Viszont szerintem a történet és annak a logikája kicsit áldozatul esett a hatásosságnak, hogy a sorozat minél több és intenzívebb érzést váltson ki: izguljunk, lepődjünk meg, szomorkodjunk, csodálkozzunk stb. Nagyon sok nyitott kérdés maradt bennem a végén, sok mindent nem tartottam logikusnak, emellett felvetett olyan témákat amit aztán nem zárt le. De egynek jó volt 🙂
  • A Good luck to you, Leo Grande egy rövid sorozat, egy évad, pár részből áll. Érdekes a témája – az egyik főszereplő (Emma Thompson) egy idősödő özvegy nő aki egész életében végtelenül prűd volt, és most elhatározta hogy meg akarja tapasztalni a szex érzéki oldalát felszabadultan. Ehhez egy fiatal, jó testű szexmunkást talál, akinek szintén megvannak a maga démonjai. Nem tudom a színész nevét, de ő is jó volt szerintem, mármint a színészi játéka is (a szeme pedig egészen különleges színű). Kicsit néha sok volt nekem a húzd meg- ereszd meg, de tetszett, jó téma és fontos. Olyan emberrel érdemes megnézni aki közel áll hozzánk érzelmileg és testileg is, de nem gyerekünk-szülőnk.
  • Az Everything, everywhere, all at once teljesen elborult film (jó értelemben), a szereplők mindenféle párhuzamos univerzumokban élő énjeik tudata és képességei között váltogatnak, végig nagyon kaotikus és vicces. Témája is van. Tetszett, és sírtam a végén.
  • Megnéztük az Afterlife-ot, az első 3 (vagy 4) részt végig sírtam, nevettem is közben de aztán meg újra folytak a könnyeim. Később is elég sokat sírtam de már nem annyit mint az elején. Nagyon szép (az a premise hogy a főszereplő pár éve elvesztette a feleségét és most gyászol, közben egy aranyos és szép kisvárosban él, és fokozatosan megismerünk egy csomó másik embert is). Rá kellett keresnem hogy miért csinálta meg Ricky Gervais ezt a sorozatot, örültem hogy nincs tragédia a háta mögött, hanem pont hogy nagyon boldog a feleségével, egymás lelki társai, és megpróbálta elképzelni hogy milyen lenne elveszíteni. Azt akarta megmutatni szerintem a sorozattal, hogy fontos hogy értékeljük azt amink van. Nekem bejött, bár végig szomorú marad. De azért vicces is.
  • Befejeztük a Majomábécét (Merle), amit közösen olvastunk. Arról szól hogy egy tudós (talán etológus) és az új párja örökbe fogad egy újszülött csimpánzt és családtagként nevelik fel, közben tanítják jelbeszéddel beszélni. Majdnem az egész könyv nagyon érdekes, kedves, barátságos, meghitt, kicsit tudományos időnként. Innentől kicsit spoileres. Egyszer van egy utalás hogy valamiből még baj lesz később, de aztán a baj egész megnyugtatóan megoldódik. Aztán jön a vége ami teljes agyrém, nem tudom mit akart vele Merle, mérges voltam a főszereplőre is hogy ilyen hülye döntéseket hozott, meg hogy nem gondolkozott előre pedig voltak már előtte akik ugyanezt megcsinálták, tanulhatott volna a példájukból (nincs is rá utalás hogy mások ugyanezt a problémát hogy kezelték), és az íróra is hogy így írta meg. Próbáltam gyorsan rákeresni hogy a valóságban a hasonló kísérletek hogy záródtak de nem találtam meg gyorsan, úgyhogy ez most nem derül ki. Csak annyit találtam hogy a könyvet társadalomkritikának is szánta, de szerintem csak részben az emberi gyarlóság miatt történt ami történt, az előre tervezés hiánya is benne volt. Szóval a könyv jó de a befejezés pocsék.
  • Elkezdtük a The Peripheralt, ez egy scifi ami Gibson egy regénye alapján készült, feltételezem hogy elég sokat pofozgattak rajta de azért így is kicsit átjön, agyalós és kaotikus is eléggé, ha fáradtabb az ember, könnyen elveszíti a fonalat. 3 részt láttunk de még azt hiszem nem is jött ki az összes.
  • T nem hajlandó megnézni velem a Breaking Badet, mert már látta, úgyhogy egyedül kezdtem hozzá. Az első évad vége felé vagyok mégcsak, senki ne spoilerezzen. Nagyon tetszik eddig. Elég durva társadalomkritika is szerintem hogy a gimnáziumi tanárnak másodállás kell hogy eltartsa a családját, és hogy a tanári álláshoz nem jár olyan egészségbiztosítás amivel ingyen lenne a rák kezelés.

Ha diktátor leszek, tilos lesz a fűről összegereblyézni a lehullott leveleket, az útról aki akarja sepergesse de lombfúvózni, zacskóba tenni és elégetni is tilos, tegye vissza a fák-bokrok alá, ha végképp nem tudja elviselni a látványukat, a komposztálóba. Megengedett lesz a levelek kupacba gyűjtése hogy a gyerekek és kutyák ugrálhassanak benne, ebben az esetben kötelező lesz az ugrálást videóra rögzíteni és az interneten megosztani. Valamint tilos lesz kavicsot szórni bármilyen ágyásba.

hírek

  • örülök a hűvösebb időnek, mondjuk ezt a zegernyét nem én rendeltem de nem panaszkodom
  • megvolt az első házibuli nálunk, T családja volt itt (V. szülinapja) akiket nagyjából már ismerek, de így is stresszeltem
  • Nudlit ezer éve nem láttam, múlt hétvégén balcsira ment ahelyett hogy ide jött volna
  • miután 2 hétig nagyon rosszul aludtam, visszagondoltam hogy kb azóta szedem az allergia gyógyszert is, úgyhogy áttettem reggelre hátha bekavar. de akkor már annyira kivoltam hogy a biztonság kedvéért dedalont is bevettem este ha korán kellett kelnem. attól alszom az biztos.
  • Bercivel megnéztünk két sulit, mindkettő csalódás volt úgyhogy most megint elég nagy krízis van, ő is várta már hogy bejárhasson valahova. az egyikben még van remény, csak elég messze van.
  • kifestettek a lakásomban, szombaton T megcsinált minden javítást ami még hátra volt, és vettünk egy új előszobafalat mert az elég vállalhatatlan volt már, azt is összerakta. én meg takarítgattam, még valamennyi hátra van aztán meg lehet hirdetni
  • mire megszilárdult a jó kis kedd délutáni tollasozás Bercivel és T-vel, vége is lett, most derült ki hogy szeptembertől hétköznaponként 3 és este 9 között minden pálya foglalt mert annyi edzést tartanak 😦 egyszer kipróbáltuk a hétvégét de a nyárhoz képest nagyon sokan voltak és nagy volt a zaj. még a péntek este 9-et lehet hogy megpróbáljuk.

  • megüresedett a 11 óra
  • felhívjam az 1 órást hogy tegyük át? nekem úgy jobban kijönne az időm
  • á nem, nem akarom neki megkavarni a dolgait
  • 11kor hív az 1 órás, de nem hallom és nem is állok készen mert nem úgy készültem
  • ő valamiért 11et írt fel, az 1 óra nem is jó neki

nem tudom mi a tanulság.

Megint olyan szabi ami nem igazi szabi

Amikor 4.21-kor kimentem pisilni még teljesen nyugodt voltam, mert amúgy szabin vagyok, és nem is kellett nagyon korán kelni. Aztán kb egy óra forgolódás után eszembe jutott hogy az egyetlen fix programom ütközik azzal hogy Bercit hozom-viszem a suliba, próbáltam megnyugtatni magam hogy majd intézem ha igaziból reggel lesz, de aztán mégis felkeltem megnézni az órarendjét és igen, plusz azt is észrevettem hogy reggel kicsit korábban kell indulnunk mint gondoltam (új suli, nem tudunk még semmit). Próbáltam megnyugtatni magam hogy még így is lesz idő, és akkor azt hiszem el is bóbiskoltam, de megszólalt T ébresztője. Kinyomta, csendben kiosont, én meg mivel ott feküdtem teljesen éberen, és még lett volna két órám aludni, beraktam egy alvás meditációt. Éreztem hogy elnehezedtem tőle, aztán T beosont valami cuccért, aztán felkeltek a gyerekei és járkálni kezdtek (normális hangerővel, csak nekem érzékeny a fülem).  Kb kelés előtt másfél órával feladtam és elkezdtem netezni. Aztán nagyon halkan nyúltam – máltam, hogy Bercit ne ébresszem fel idő előtt, nem csináltam semmi értelmeset, elhalasztottam holnapra a programom, próbáltam Berci bizonyítványát letölteni a krétából, de nincs fent, külön kell kérvényezni ( amihez be kell írni minden adatot ami egyébként is fent van a krétában), ezt elvetettem, mert csak meglesz valahol az irl bizi, írtam egy levelet valakinek aki az előző levelében megírta hogy kit keressek ha kérdésem van, írtam még egyet hogy bocsi nemide, elmerengtem rajta hogy milyen nehéz úgy csinálni a felnőtt életét hogy gyakran érzem magam nagyon inkompetensnek (általában nem vagyok az, viszont gyakran vétek hibákat figyelmetlenségből). Utána kompetens voltam, mert Berci elkezdett nyafogni hogy nincs kedve menni, és próbáltam minél kedvesebben rábeszél és sikerült. Aztán útközben kiderült hogy attól izgul hogy tesi az első óra amire bemegy és nem tudja hol lesz, mert tegnap egy parkban voltak de nem tudja hogy minden nap ez van-e. Ezt is kompetensen megkérdeztem a portás bácsitól, aki továbbirányított a tesitanárhoz. Most meg itt ülök fél órája az iskolatitkár ajtaja előtt, hogy beadhassam a kitöltött papírokat.

Annyira sajnálom hogy az egész világon az a kép alakult ki a rendezett kertről, meg úgy általában a városon belül a zöld területekről hogy csak bizonyos növények lehetnek ott, amit mi ültettünk, minden más csúnya, összevissza, rendetlen. Ami magától nő az nem jó. Az erdőben, a réten oké minden úgy ahogy van, de ahol emberek élnek ott nem. Csak sajnos ez borzasztó életellenes. Eleve minden le van aszfaltozva- betonozva- térkövezve, hogy ne legyen ugye sár meg por. A beton meg a térkő teszi a dolgát, forrósodik aztán ontja magából a meleget. Ezzel szemben a növény beszívja a napfényt és csinál belőle több növényt, tisztítja és párásítja a levegőt, árnyékol, és kellemes hűvös marad. Ami magától nő ki az nem igényel öntözést, permetezést, tápolást/ műtrágyázást, nyírást, metszést – nem fogyaszt plusz energiát, elég neki a napfény és az eső ami van. Nem kell gyomirtózni, mert nem baj ha kinő mellette más is, mert segítik egymást. Ha elpusztul (vagy lehull a levele) lebomlik, és lesz belőle újra növény.

Egy fenntartható kertet vagy zöld felületet a mai szemmel mindenki rendezetlennek tart, mert a fű között mindenféle más is kinő pl pitypang, lóhere meg százszorszép – pedig amikor ezek virágoznak az sokkal szebb mint az unalmas zöld. A növények össze-vissza vannak, nem szépen rendezett sorokban, mert így tudják támogatni egymást, és így tudnak otthont adni a többi élőlénynek. Nincsenek takaros ágyások, nincs kihúzkodva vagy kikapálva a “gaz”, nem látszik ki a föld, mert az szintén felmelegszik, fokozza a párolgást, erodálódik stb. Nem is kavics van rajta, mert az is felmelegszik és megöli a növényt, hanem a levágott fű meg ledarált ágak, ami védi a talajt, segíti hogy több vizet tartson vissza, és szép lassan táplálja is ahogy lebomlik.

Persze kell valamennyi hely ahol be tudunk állni kocsival a kocsibeállóba, és nem lesz sáros a lábunk esőben sem, és végig tudjuk húzni a gurulós bőröndöt, de pl ez lehet gyeprács, olyan járólap aminek legalább egy része lukas, ahol nőhetnek növények. Nem kell mindent letérkövezni és aztán a kövek közül húzkodni a gyomokat, meg gyomirtózni. Meg hát igen a parlagfű is rossz, én is allergiás vagyok rá, de az állítólag ott nő ahol parlagon van hagyva egy terület, vagyis ami annyira rossz állapotban van hogy semmi más nem él meg (pl beton, aszfalt rései vagy keményre döngölt, tápanyag nélküli föld), viszont ha csak magára hagynánk ezeket a területeket, akkor is egyre élhetőbbé válna más növények számára is – amit most csinálnak Budapesten néhány helyen a méhek miatt, nem kaszálják évi hatszor csak kétszer, és már egy év alatt megjelentek őshonos virágok.

A klímaváltozás miatt kezdtem ezeknek utánanézni, de nem is csak amiatt érdekes, inkább a klímaváltozás révén világosodott meg hogy mennyire távol kerültünk a természettől, mennyire nem gondoskodunk róla hanem kihasználjuk. Van egy érzésem hogy ezt is, hogy hogyan kell kinéznie egy kertnek, vagy egy városban a növényzetnek, valaki profit reményében találta ki és sikerült úgy elterjesztenie hogy teljesen agymosottakká váltunk miatta. Én is, küszködök is rendesen, 47 évesen életemben először van kertem, fogalmam sincs hogy mit hogy kell csinálni, de akik meg tudják körülöttem azok nem úgy tudják ahogy szerintem jó. Azt szeretném hogy gyűjtsük az esővizet, ritkán nyírjuk a füvet és ne gyomirtózzunk, hagyjuk ott a lehullott leveleket a kertben. Már komposztálunk és lett aprítógép is a levágott ágaknak, de még nem egy fenntartható kert.

A növénytermesztés is zsákutca ahogy most van, kiirtják az erdőket hogy legyen hely a gabonának, felszántják a területet, aztán locsolják agyba-főbe hogy ne száradjon ki a növény, ami rögtön elpárolog és a folyók meg a talajvíz is eltűnnek. Aztán aratásnál az utolsó kis szalmaszálig mindent elvisznek, ezért műtrágyázni kell mert nincs semmi tápanyag a talajban. Eső meg nem esik, mert úgy tűnik ahhoz valamiért kell az erdő hogy kicsapódjon a pára a levegőből (oké, erről nagyon keveset tudok, csak hallottam egy előadást. most keresgéltem kicsit, de még 2014-ből is csak olyan cikket találtam ami hipotéziseket vet fel, most nem állok neki irodalmat kutatni, a cikkben légnyomást láttam, az előadásban meg mintha spórákat és más, a kicsapódáshoz optimális méretű részecskéket említettek volna, és hogy a por mérete nem jó hozzá). A növénytermesztést gondolom azért így találták ki mert úgy tűnt hogy így lesz a legjobb, de most már látszik egyértelműen hogy hosszú távon így egyáltalán nem jó, ideje hogy visszacsináljuk (termesszünk kevesebbet, de azt anélkül hogy teljesen kizsákmányolnánk a természetet és tönkretennénk a bolygónkat).

Van ez az elméletem, hogy a valós eseményeken alapuló filmek általában sokkal jobbak mint a kitaláltak, feltételezem hogy azért tetszenek jobban mert valószerűbbek, ami ezek szerint nekem valamiért fontos. Vannak ez alól kivételek, pl volt A lándzsa hegye ami nagyon betette a biztosítékot, nem akartam elhinni hogy valaki lehet ennyire magabiztosan idióta (misszionáriusokról szól akik egy kifejezetten erőszakos törzzsel próbálnak barátkozni). Azóta volt még pár ilyen, most legutóbb a Three christs. Általában a pszichiátriai betegségeket feldolgozó filmek tetszeni szoktak, de ez valahogy nem jött be. A főszereplő fejébe veszi hogy megpróbálja pszichoterápiával gyógyítani a szkizofréniát (azt hiszem a 60as években, amikor még nem voltak nagyon jó gyógyszerek sem és sok elavult és/vagy kegyetlen módszert alkalmaztak), és összegyűjt 3 betegek akik mint Jézusnak hiszik magukat. A rendezés se nagyon tetszett (túl drámai jelenetek, sok könnyel, nemes arcélekkel, hosszú nézésekkel), Richard Gere-ért sem vagyok nagyon oda, de szerintem itt is az zavart főleg hogy a főszereplő egy nagyon specifikus elképzelést akart tűzön-vízen keresztül megvalósítani miközben mindenki mondta hogy ez nem lesz jó, aztán ad hoc belevitt olyan elemeket amire szintén mindenki mondta hogy nem túl okos ötlet, azt nem írom le hogy mi lett. A betegeket jól játszották a színészek.

Viszont tegnap meg megnéztük a 13 livest, ami azt dolgozza fel amikor néhány éve 12 gyerek és a fociedzőjük bennt rekedt egy barlangban az esőzések miatt. Nagyon tetszett, jó volt hogy nem próbálták akciófilm stílusúra készíteni hanem benne volt az a lassúság ami az élet része, beleláttunk a szülők és a búvárok érzelmeibe is de nem volt elolcsósítva. Izgultam még úgy is hogy tudtam mi lesz a vége, eleve nehezen néztem meg mert ez a téma nagyon érzékenyen érint, amikor történt nem is követtem mert csak borzongtam tőle. A gyerekek is aranyosak voltak, és ügyesen játszottak szerintem. Viggo Mortensen és Colin Farrell is jó színész szerintem, de az ismeretlenebbek is jók voltak, legalábbis én közben egyáltalán nem gondolkoztam azon hogy élethűen hozzák-e a karakterüket, benne voltam a történetben. Elon Muskot nem említi a film :D. V is nézte velünk, ő nem tudta mi lesz a vége mert még nagyon kicsi volt amikor történt, szerintem ő jobban izgult.

újabb klímakatasztrófás

Befejeztem Kim Stanley Robinson egy másik sorozatát, 40 signs of rain, 50 degrees below, 60 days and counting. Ez Amerikában játszódik ha jól értem kb napjainkban, de egy alternatív valóságban ahol kicsit mások a klímaváltozás jelei mint a földön most. Ebben is vannak jó ötletek, de azért már kicsit sok a klímaváltozásból, most egy darabig mást akarok olvasni. Meg amúgy sem ez a karrierje csúcsa szerintem, most nem is fogok annyira vigyázni a spoilerességre de a legvégét azért nem írom le.

Politikai szempontból itt még nagyon naiv volt KSR szerintem azzal kapcsolatban hogy ki lehet vagy nem lehet az usa elnöke és hogy ha meg is választanak valakit, mekkora a hatalma, és azzal kapcsolatban is hogy mennyire hajlandóak a gazdagok saját magukon bármi másra költeni. Az azóta történt események valószínű jól kiábrándították (2004-2007 között írta), lehet hogy ez magyarázza hogy a Ministry for the Future-ben Frank bár amerikából való, 20 éves korától soha nem megy vissza és senkivel semmilyen kapcsolata nincs onnan. Mondjuk ez minden regényében furcsa nekem hogy semelyik szereplőnek nincsenek rokonai, mindig arra a néhány másik szereplőre vannak utalva minden élethelyzetben akiket mi is ismerünk. Persze ez a Marsban jól működik, de a többiben nekem nem annyira életszerű.

Az elején elég unalmasnak is tartottam a könyvet, tudósok élik az életüket, dolgoznak, beszélgetnek és mászkálnak, de aztán néhány dolog történt azért benne. Aki álmodozik arról hogy sokkal természetközelibb életet éljen, annak érdekes lehet, én csak borzongtam hogy hogy bírják angolvécé és a saját, meleg ágyuk nélkül. Meg a cuccaik. Biztos hogy túlságosan kötődöm a tárgyakhoz.

Továbbra is imádom szeretem végtelenül cuki KSR, khm mármint nagyon fontos témákról ír általában, de azért itt még jobban megvolt az az érzésem hogy fogalma sincs arról hogy hogy működnek a romantikus kapcsolatok.

  • a főszereplő (akinek megint Frank a neve) és Caroline – úgy indul a “kapcsolatuk” hogy a pasi annyira megbámulja a nőt a metrón, hogy az észre is veszi, de tetszik neki, szexinek tartja (ilyen tuti nem történne velem soha, creepynek tartanám, de amennyire tudom ezzel sok nő van így), utána követi, majd együtt beszorulnak a liftbe ahol a nő ráveti magát a pasira és vad előjátékba kezdenek. Aztán kiszabadulnak, a nő egyértelművé teszi hogy nem kíván folytatást, de Frank kitartóan kutatni kezd utána, amivel végül eléri hogy mégis találkozzon vele, és ettől a második találkozástól már úgy viselkednek mint akik egymás élete nagy szerelme, bár néha elmélázik rajta hogy ez így elég furcsa hogy közben nem tudnak egymásról semmit. – ez nekem egy nagyon durva incel álmodozás
  • Frank eközben minden más nőt is nagyon látványosan megbámul aki tetszik neki, pl az edzőteremben, és van egy kajakos nő akit szintén üldöz meg próbál vele kapcsolatba lépni többször miközben az egyértelműen nem akar, ő meg elméletben Caroline-ba szerelmes
  • Frank és a főnöke, aki egy nála 10 évvel idősebb, magas pozícióban lévő, nagyon magabiztos és kompetens nő, elkezdenek egy edzőteremben edzeni ahol segítenek egymásnak meg izzadtan egymáshoz érnek (miközben Frank a többi, fiatalabb nőt is stíröli na mindegy), aztán a nő a munkában is elkezdi tapizni (jó azért nem a fenekét vagy ilyesmi, de akkor is), meg elhívogatja kettesben étterembe (de úgy is hogy ott vannak a jó barát jó fej kollégáikkal együtt és ott megbeszélik hogy akkor ők most kimennek kettesben enni), egyszer a nő látványosan megsértődik amikor neki le kell mondania egy közös vacsorát. Frank mindig várja hogy majd ebből lesz valami, miközben ő ugye Caroline-ba szerelmes halálosan. Egy másik rangos nővel is van ilyen élménye, csak vele csak egyszer találkozik. Szerintem ezek meg KSR olyan élményeiből jönnek amikor random nők közvetlenül és kedvesen viselkedtek vele, mert ilyenek, ő pedig tévesen szexuális vagy romantikus töltést tulajdonított az ügynek, vagyis benne megvolt és ezért azt gondolta hogy a másikban is.
  • Frank főnöke és az elnök – egyre szorosabb munkakapcsolatban vannak, aztán munkaügyben együtt töltenek fél órát, másnap már együtt élnek (kis túlzással, de kb miután Frank megtudja hogy összejöttek, már van egy olyan jelenet ahol együtt kávézgatnak és újságot olvasnak reggel), pár hónap múlva titokban összeházasodnak. Az elnök első egy-két hivatali évében. Miközben a férfiról többször leírja hogy reggel 7-től este 11-ig folyamatosan dolgozik. Hát szerintem ilyen munkarend mellett nincs annyi ideje egy másik emberre ami egy új kapcsolat kialakításához kell, és a nyilvánosság szempontjából is nehezen tudom elképzelni az egészet.
  • két másik fontos szereplő, Anna és Charlie, őket már egy két gyerekes házaspárnak ismerjük meg, a két kicsi gyerek mellett mindkettőnek nagyon fontos és felelősségteljes munkája van, a nő bejár a munkahelyére de 5-kor szigorúan mindig elindul haza, a metrón még dolgozik, bevásárol, főz, a pasi otthon van az egy-két éves gyerekkel (aki egyébként nem könnyű természetű) és mellette otthonról dolgozik. Aztán kertészkedni is kezdenek, na az tényleg betette a biztosítékot. Mindezek közben végig imádják egymást és soha egy vitájuk sincs, minden konfliktust ügyesen megoldanak.

Ez gondolom csak én vagyok de nagyon kétségbe ejt hogy az embereknek mennyi minden fér bele a napjába, mindenki hajnalban kel mindig, sétál, edz, dolgozik, fut, gyereket nevel, kertészkedik, munka mellett még száz dolog belefér nekik előtte, ebédszünetben és utána, és nincsenek folyamatosan végtelenül kimerülve.

Szerintem Joe (egy kisfiú) szerintem nem lesz annyival idősebb amennyi idő eltelik a sorozatban, de nem számoltam utána csak néha fennakadtam.

Meg az volt még az érzésem, hogy vannak olyan tulajdonságok (amikről azt gondolom hogy az íróban megvannak), amiket nehezen tud hova tenni és próbálja megtalálni az okát, amik nekem mind az autizmust idézik, egyrészt Joe szinte teljesen kezelhetetlen kis ördögfiókából átvált nagyon passzív szófogadó gyerekké, Frank meg a döntésképtelenségén és a koncentrációs képtelenségén gondolkozik sokat. Talál nekik okot de elég furát, különösen a subdurális hematoma ami nagyon durva műhiba lett volna ha egy hatalmas fejbecsapás után eszméletlen állapotban, nagy pápaszem hematómával kórházba kerülő embernél nem derül ki rögtön, (továbbra is az USA-ban, nem mozambikban vagy mittudomén, lehet hogy ott is műhibának számítana) miközben egy sima mezítlábas CT kimutatja. Ez bosszantott, meg hogy részben emiatt legalább 89-szer hangzott el a regényben hogy vér csorog le Frank torkán, amitől minden alkalommal rosszul lettem.

Szóval összefoglalva, nekem most ez annyira nem jött be, de lehet hogy csak én, lehet hogy túl hamar olvastam a mars után, de mindenképp fogok még tőle olvasni.

És van is tervem hogy mit tehetek még hogy jobb legyen, azok után / mellett amit eddig tettem, pillanatnyilag érzek erre elhivatottságot is úgyhogy tényleg használt valamennyit a szabadság:

  • heti tervet készíteni
  • beleírni a teendőket és minél több pihentető, élvezetes tevékenységet*
  • a fárasztó dolgok után előre beütemezni pihenőt (pl munka)
  • ha észreveszem hogy kezdek kimerülni, beütemezni pihenőt (akár annak árán hogy valamit lemondok)
  • az alvás érdekében még azt tehetem hogy próbálom állandósítani a lefekvés és felkelés időpontját. este 10 és reggel 8 lenne olyan ami működne, de ehhez a munkaidőmön is változtatni kéne. illetve hogy lefekvés előtt nincs tévé, gép és teló, de igazából lefekvés után még kicsit szoktunk beszélgetni, felsorolunk 3 jó dolgot a napból, és vagy T felolvas nekem vagy én olvasok, szóval fél óra nyugi megvan simán, és amikor már annyi ideje otthon voltam hogy lecsökkent a stressz, el is tudtam könnyen aludni
  • hátha most lesz energiám az evéssel is kezdeni valamit, nekem szerintem úgy lenne jó ha valami nagyon rendszeres lenne, cukrot kerülni kéne, és naponta kb ugyanannyi szénhidrátot enni – ennek is van köze valószínű az alváshoz**
  • időnként elmenni kettesben valami erdei házba pár napra
  • nyaralásban azt preferálnám ahova vonattal / hajóval lehet menni és főleg természet van, és lehetőleg kisebb a tömeg. Jó, izlandra bevállalom a repcsit.

*nekem az is nehéz hogy ilyeneket találjak és talán jobban működik ha előre megtervezem, mert az adott pillanatban sosem jut eszembe. most pont olvastam erről egy aranyos tumbli posztot, szóval lehet hogy beszerezhetnék még több szenzoros cuccot (amellett hogy a tumblin és az asmr videókban nézem, pl esőcsináló, lávalámpa), előszedhetem ami már van. + amiket az előzőben írtam. + nekem a relax és a mindfulness egyedül és appal se annyira vált be, de ha jól emlékszem valahol tartanak ingyenes online mindfulnesst szerda esténként

**ez extra nehéz, már sokat próbálkoztam, de nagyon édesszájú vagyok, nem bírok ellenállni az édességnek ha stresszes vagyok, az édesítőszereknek borzasztó az íze és kikészítik az emésztésem, a teljes kiőrlésű gabonákat se bírom. a kötelező napi 5-6 étkezés sok nekem, a kötelező 160 gramm szénhidrát is, legalábbis az ehhez előírt fél kiló bulgur meg hasonló köretek. a zabot nem szeretem, nem esik jól, és nekem gyorsként működik, a korpovit keksz is. nem bírok egyszerre sokat enni és nem is szabad, mert epekövem és refluxom is van. nem tudok főzni és nem is szeretek, nem is akarom megtanulni. szóval ami működhet, hogy a reggelit kihagyom és utána eszem 3x rendelős kaját meg szendvicset kovászos kenyérből (dél, 3-4, 7-8), ha sikerül kihagyni az édességet. vagy ha lenne valaki aki összeállítaná az étrendem, el is készítené és elküldené minden nap, vagy ha lenne olyan por vagy szelet vagy valami ami könnyen elkészíthető/ azonnal ehető és minden tápanyag benne van amire a szervezetemnek szüksége van

Na amúgy meg egész rendszeresen járunk Bercivel tollasozni, többször is felkeltem magamtól 8 körül szóval az álomkór azt hiszem elmúlt, a lakásban majdnem kész a pakolás, és itt is már szinte mindent elraktam valahova amit meg akarok tartani (bár még valószínű nem a végleges helye), T talált takarítónőt, Berci többet mesél, a Celeste játékkal játszott sokat, most visszatért a TFT-hez és egész ügyes benne, és abban is hogy ne játsszon túl sokat és így ne bosszantsa fel nagyon. Megnéztük az új Predatort, ezelőtt egyet se láttam, ez különösebben nem nyűgözött le.

Nézzük a Sandmant is, Neil Gaiman regényeit nagyon szeretem, a képregénynek többször nekiduráltam magam de nem bírtam elolvasni, nekem valahogy túl szaggatott és nehezen követhető, és borzasztó sok a szereplő akikről sosem tudom hogy kik. A sori jobban elmagyarázza. Talán nem pont ilyennek képzelném el Dreamet de összességében nagyon tetszik a sorozat, megvan ugyanaz a varázslatos mese hangulata, bár sokszor elég sötét.

Próbálunk keveset költeni hogy ne miattunk nőjön tovább az infláció, de az univerzum nem így gondolja, állandóan bejönnek kisebb-nagyobb, nem halasztható költségek, utoljára épp a mosógép romlott el, 80 ezer lenne minimum a javítás meg régi is. De legalább nyaralni nem voltunk a családi nyaraláson kívül, nem vettünk új kanapét, mert végül is még bírja a régi, egyelőre nem vettük meg a Mars- Árész expedíciót (ami elvileg olyan hangulatú mint a Mars Terraformálása csak 3 óra helyett 1 óra végigjátszani), és a Robbanó cicákhoz a Berobbanó cicák kiegészítőt (pedig nagyon jó, nekünk most angolul van meg, de az alapjáték magyarul, és más a hátlapja), és az ágdarálót is halogatom, pedig most hogy többet tudok a komposztálásról, anélkül nem lehet komposztálni, úgyhogy lehetne még rosszabb is.

Véget ért a szabadság, most természetesen aggódom hogy hogy lesz innentől, fogom-e bírni a gyűrődést, de reménykedem.

Az előzőhöz

utólag látva félreérthető volt a címe, ezt most kivételesen nem ilyen panaszkodó-segítségkérő posztnak szántam, hanem miután legalább 10 éve gondolkozom és dolgozom rajta, úgy éreztem hogy most már végre legalább értem a folyamatokat, és le akartam írni mert akkor kevesebbet pörög rajta az agyam körbe-körbe, és innen már könnyebb tovább lépni hogy hogyan tovább, szóval inkább “hát ezért vagyok mindig fáradt” vagy ilyesmi cím szerencsésebb lett volna. de azért köszönöm a segítő szándékú kommenteket mindenkinek!

és nem is látom (mindig) teljesen sötétnek, kilátástalannak, van egy csomó reményem is arra hogy tartósan javulni fog a lefárasztó és a pihentető, feltöltő dolgok egyensúlya, és idővel jobban is leszek:

  • lezajlik a költözködős, cuccokat áthordós, új helyen berendezkedős, lakásfelújítós és lakáskiadós időszak (ha szabadidőm van, nem ez lesz az első prioritás (még ha nem is csinálom épp), így legálisan foglalkozhatok építőbb, pihentetőbb tevékenységekkel)
  • lassan megszokjuk a helyet Bercivel, megszokjuk egymást T-vel és a gyerekeivel (nyilván ismertük egymást, de mind az öten lassan felmelegedő emberek vagyunk, az átlagosnál több idő kell hogy valakit a belső körünkbe fogadjunk, ez egyelőre csak T és én közöttem adott), sikerül a szokásainkat összehangolni – nekem is könnyebb és Berci miatt se kell annyit aggódni
  • kialakul az új munkarendem (nemrég csökkentettem a munka mennyiségén, ami eddig (a csökkentés) plusz munkával és stresszel járt)
  • elég sokat tudtam szabin lenni a nyáron, remélhetőleg ennek is volt valamennyi hatása, kicsit azért érzem is
  • most éppen jól alszom, kicsit remélem hogy megmarad (bár a tapasztalat az hogy ha dolgozom ez romlani szokott. de most arra is van egy kis remény hogy a munkahelyemen kicsit csitul a folyamatos dráma- érzelmi turbulencia)
  • véget ér a meleg (nem, nem fogom visszasírni télen, már vagy 10 éve nem szoktam, először 2003 nyarán traumatizálódtam tőle és utána még sok nyáron, rettegek tőle amint jön a jobb idő tavasszal (a hideget se szeretem, de az csak ilyen sima kellemetlenség, jobban fel kell öltözni és betakarózni, nem társul hozzá a fenyegető “élve megfővünk” érzés (a Jövő minisztériuma* nem rontott a félelmemen, csak megfogalmazta az érzéseimet))
  • nagyon-nagyon reménykedem benne hogy lassan Berci is jobban lesz, ennek két kimenetelét tudom elképzeni:
    • iskolába fog járni, az nekem több munka lesz mert hordani kell és itthon egy darabig még nem válik önállóbbá mert a suli elveszi minden energiáját
    • nem fog iskolába járni, de előre lép az önellátásban és az ideje strukturálásában
    • jó hát amire tényleg vágynék, de szerintem idén nem fog megvalósulni, hogy esti iskolába jár online vagy személyesen, amit megold egyedül, és kevésbé fárasztja el mert nem lesznek körülötte gyerekek akiket fegyelmezni kell a tanárnak, a tanárok kevesebb negatív érzésüket árasztják ki az osztályra, és nem kell hajnalban kelni
  • a felszabaduló időbe bele tudok illeszteni olyan elfoglaltságokat amik töltenek (ring fit, mászás, jóga, T-vel hétvégénként programok, blogot írni a lelki problémákról és az autizmusról, keresztszemes hímzés)

*a könyv elején van néhány nagyon illusztratív, igazi rémálom hangulatú jelenet

Miért vagyok mindig fáradt

vagyis mért nem vagyok jobban annak ellenére hogy az elmúlt 10 évben többször változtattam azon hogy hol és mennyit dolgozom (egy kicsit azt is hogy mit, de sajnos így is nagyon stresszes maradt), gondolkoztam rajt hogy ki vagyok, mire vágyom, mi hiányzik, tettem érte és meg is kaptam sok mindent

ha már úgyis ezen rágódom az ébren és egyedül töltött időm 90%-ában, megpróbálom (újra) összefoglalni (eltúlozva és kisarkítva, ha még a finomságokat is beleírnám végtelen átláthatatlan szövevénnyé válna az egész)

  • úgy nőttem fel hogy nem számít mire van szükségem, fontosabb hogy másoknak mire van szüksége, mások mire vágynak, mit várnak el, illetve a kötelességek (társadalmi elvárások) – sokáig ez vezérelte a viselkedésemet és még most is sokszor
  • néhány tényező miatt azt hiszem hamarabb elfáradok mint az átlag*:
    • a társas interakciók kimerítőek (mert folyamatosan elemezni kell őket, + mert furcsának tartom a viselkedésem, ezért nem azt csinálom ami magától jön (ami kb az lenne hogy resting bitch face-el nézek ki a fejemből és ennyi), hanem figyelem a többieket hogy ők mit csinálnak illetve mit várnak el (illetve nyilván csomó helyzetben már pontosan tudom ezt, úgyhogy magamra erőltetem akkor is ha rossz)))
    • valamiért (az előzőnek köze lehet hozzá) olyan munkát választottam ami 90%ban társas interakciókból áll, és segítő foglalkozás, gyakran olyanokkal találkozom akiknek segítségre van szüksége
    • nem alakulnak ki rutinjaim, minden tevékenységet tudatos odafigyeléssel végzek
    • ezeket sokszor túl is gondolom, mert perfekcionista vagyok
    • sok feladat elborít, ezért halogatom őket és nyomasztanak, sosincs vége, sose lehet legálisan pihenni, mindig lenne legalább 10 sürgős dolog amik sorra jutnak az eszembe
    • emiatt gyakran nem választok igazi pihentető kikapcsolódást, csak hagyom hogy teljen az idő (mert felállni nincs erőm a feladatokhoz)
    • figyelmetlen vagyok, ezért mindenre extrán figyelni kell amit nem akarok elfelejteni
    • nagy az alvásigényem, de gyakran borzasztóan alszom. ha nem alszom ki magam minden sokkal rosszabb (hányinger, szédülés, romlik a figyelmetlenség, türelmetlenség, feledékenység, feszült leszek – ezek miatt nyilván ha nem aludtam ki magam eleve sokkal stresszesebb vagyok, alapból egy borzasztó napra készülök)
    • a belső kritikus hang kb mindenben talál hibát és minden gáz amit csinálok
    • úgy általában mindig nagyon sok gondolatom van, amik gyorsan váltogatják egymást, mindenről eszembe jut valami más, minden apró inger elvonja a figyelmem
    • sok mindenen szorongok, ezek is lefárasztanak
      • hogy valamit rosszul csinálok, ebből valakinek baja lesz vagy nekem, megaláznak, leszidnak stb
      • a szeretteim miatt
      • a világ dolgai miatt
  • ezeken 4,5 + 2,5 év terápia nem segített rengeteget, egy részét segített felismerni, van amikor észre tudom venni hogy ugyanazt csinálom és tudatosan tudok rajta változtatni. a terapeutáim nem fogadták el az autizmust mint magyarázat, inkább azt gondolták hogy nekem valamiért megéri fenntartani ezt
  • ezek miatt kb 19 éves koromtól szinte folyamatosan túl voltam terhelve, mindig többet csináltam mint amennyit bírtam mert muszáj volt. nagyon sokszor csak azt csináltam meg ami tényleg muszáj, pl a magammal törődés és a kikapcsolódás kimaradt, társas kapcsolatokra nem marad energiám
  • sokáig maradtam benne olyan “baráti” körökben akikről kiderült hogy nem voltunk barátok
  • közben többször traumatizálódtam, sok mindent képtelen vagyok feldolgozni bármennyit beszélek/ gondolkodom rajta
  • mindig jön valami új nehéz
  • a jó változásokban is van nehéz

*sokáig azt hittem ezek mindenkinek pont ugyanennyire nehezek és mindenki ugyanilyen fáradt, de most már látom hogy ez nincs így.

Két nap egymás után sikerült 9-kor felkelnem, de milyen áron tegnap valami durva napkitörés lehetett vagy nem tudom, én is egész nap rosszkedvűen és fáradtan lézengtem itthon, dőltem jobbra-balra, semmire sem tudtam rávenni magam (bár ebben benne lehet hogy már látni a végét a pakolásnak, még egyszer kell átmenni és tényleg üres lesz a lakás, úgyhogy már nem hajt az a rettegés hogy eltelik a szabi és nem haladok semmit, és sose lesz kész) (most a föld és az ország helyzetét ide nem sorolom fel, mert ezek az utóbbi időben folyamatosan borzasztóak, csak vannak napok amikor kicsit kevesebb, máskor több kétségbeejtő és/vagy felháborító dolog derül ki). Bercinél meg újabb összeomlás jött, amikor délután indultunk a társas készségfejlesztő csoportra szólt hogy utána mégse akar hétvégére átmenni Géhez mert az úgy túl sok lenne neki hogy utána jön a Lapi nyaralás is, túlságosan elfárasztaná. Nyilván nem fogadtam végtelenül kedvesen és türelmesen, mert vártam ezt a hétvégét, így ez a harmadik hétvége lett egymás után hogy nem ment át (előtte Gé házasodott, aztán meg nyaralni voltak), félek hogy már ez is el fog maradni mert egyre szörnyűbbnek és fárasztóbbnak fogja érezni. Azért elindultunk a csoportra és vettünk még egy kekszet ahelyett amit a hűtőben felejtettem, na ekkor jött ki belőle hogy ő most érzelmileg nincs elég jól hogy részt vegyen a csoporton. Ez meg azért volt kétségbeejtő, mert ez volt az utolsó, talán adhatott volna értelmet annak hogy tessék-lássék szenvedve néhány alkalmon részt vett, talán nem totál hiábavalóságnak és kudarcnak élte volna meg ha ott kicsit megdicsérgetik, kiemelik valami erősségét, kap egy oklevelet hogy részt vett. Bár neki a pozitív visszajelzés olyan mint egy csepp víz a sivatagban, szóval lehet hogy ez már mindegy is volt. Mindenesetre hazajöttünk és én T-nek borultam ki, zokogtam és panaszkodtam órákig, ő meg nagyon édesen ölelgetett és vigasztalgatott. (időnként eljutok ebbe az állapotba, hogy évek óta erőmön felül próbálom segíteni és támogatni Bercit, teljesen hiábavalóan, nemhogy nem javul a helyzet hanem egyre kevesebbet bír) (mára látom azt az oldalát hogy a fő célkitűzést eddig elértem, még életben van és testileg sértetlen, még van remény hogy javuljon). Majd lehet hogy megírom részletesebben hogy miért nehéz egy aspergeres fiatal felnőtt enyhén neurodiverz szülőjének lenni.

Három hétig szabin vagyok, ebből kettőt itthon, eldöntöttem hogy most már tényleg ki akarom üríteni a lakást. Egyik nap ott pakolok, a következő nap itthon* próbálok helyet találni a cuccoknak. Most kicsit jobb passzban vagyok és néhány régi emlék pozitív érzéseket is kelt bennem. Most már tényleg majdnem kész, utána áttérhetünk a következő problémára, hogy kivel festetjük ki.

Továbbra sem tudok éjfél előtt elaludni, 10 előtt felkelni, és nem alszom 10 óránál kevesebbet, pedig mindig beállítom 9-re az ébresztést, de mivel nem megyek időre sehova, ki is nyomom. Pár napja teljesen indokolatlanul rám tört a fáradtság, amiről úgy döntöttem hogy biztos megint kicsit vérszegény lettem és elkezdtem vasat szedni (nyilván labor nélkül, minek az), valamint megint jött egy izé ami kb havonta jön hogy néhány naponként torokfájás-köhögés, tüsszögés-kicsi nátha, felfázás, és gyomor-bél kellemetlenségek váltják egymást, nem teljesen letaglózó de kicsit zavaró. Az egyik teóriám szerint ilyenkor a szervezetem találkozik valami vírussal amit már ismer és csak kicsit aktiválódik az immunrendszer, amit más meg se érez csak én erre is túlérzékeny vagyok. A másik szerint ez a vírus valahol bennem bujkál és néha random kicsit előjön. Vagy csak simán pszichésen? Nem értem mire jó ez, szívesen megszabadulnék már tőle. Így hogy szabin vagyok és nincs időre dolgom, sem kötelező interakciók (amiben én vagyok a segítő), nem visel meg különösebben. Talán azért érzem olyan rossznak máskor mert ha dolgozom már önmagában is a teendők mennyisége a határon van amit épp bírok és minden apróság átbillent, vagy nem tudom.

Na, és még azt is akartam írni hogy

  • a várkert bazárban van egy retró balaton kiállítás, ami abból áll hogy a sétány mellett ki vannak rakva képek a 60-as 80-as évekből fürdőruhás nőkről, és egy dobozban van régi gumimatrac, termosz és szokol rádió.
  • T a szülinapjára meglepetés műrepülést kapott tőlem, szerintem jól sikerült, úgy tűnt hogy örül neki.
  • Bercivel minden kedden eljárunk tollasozni, így most van egy fix programja a héten, amit viszonylag élvez legtöbbször. Plusz még tart a társas készségfejlesztő csoport, most lesz az utolsó. Azt nem annyira élvezi, de hősiesen kitart.
  • Nudli épségben hazatért Franciaországból, előtte-utána élete első két nagy koncertjén is volt (RHCP, Pearl Jam) (de szerintem kisebben nem is volt még soha, szóval bekezdett). Kapott új szemüveget (találtunk ugyanolyan keretet mint az előző volt, a változás túlértékelt) és kontaktlencsét (csak sporthoz fogja hordani egyelőre). Nagy nehezen sikerült egy napra megint átcsábítani, kicsit mesélt a friss élményeiről, és jól leszólta a Doktor Strange filmet amit pont néztünk amikor megérkezett, és a marvel filmeket úgy általában
  • Jó hát tényleg nem nagy szám a Doktor Strange film, 90%-át rajzolták, a szereplők egyedül álltak egy zöld szobában és beszéltek vagy a kezükkel integettek (mindenki varázsló benne)
  • Befejeztük a Stranger Thingst és az Umbrella Academy-t is, spoiler nélkül nem mondhatok semmit róluk.
  • engem is elborzasztanak az új itthoni fejlemények (KATA, rezsi), bár annyira nem érintenek személyesen (a KATÁ-t ettől függetlenül meg akartam szüntetni így hogy megszűnt a magánrendelésem) (a régi lakás távfűtéses, ott sose volt nagy áram- vagy gázfogyasztás, itt a házat persze érinti de nem fog anyagilag földhöz vágni minket, és amúgy is tervben volt a napelem, bár gondolom ez most pár milliót dob az árán hogy sokan akarnak majd beszereltetni mert így már jobban megéri)
  • ja és kiderült hogy epekövem van, úgyhogy most találnom kell egy orvost aki hajlandó megműteni, az is jó lenne ha nem csilliárdokért (ugyanakkor anélkül hogy törlőkendőt hagyna bennem vagy elkapnék valami szuperbacillust a kórházban), ha nem akarok hasnyálmirigy gyulladást idővel, meg azért is mert nyomja a bordám, ami egész kellemetlen tud lenni néha, szóval az is jó lenne ha megszűnne.

*ez is fura még, hogy melyik hely micsoda a számomra, és hogy nevezem, a waze-ban még a régi hely az otthon

többszörösen összetett mondatra egy példa

Amikor épp csinálom, mindig meg akarom írni hogy mennyire nehéz a költözködés, nemcsak azért mert iszonyú gyűjtögető vagyok és rengeteg felhalmozott cucc közül kell eldönteni hogy mi az amit még fogunk használni, és hogy amire nincs már szükségünk azzal mit lehet kezdeni, aztán mindennek helyet találni egy már többé-kevésbé belakott házban, ahol szintén régóta nem volt selejtezés, hanem lelkileg is, mert csomó előásott holmi emlékeztet a régi életemre, amibe nem vágyok vissza, mert boldogabb vagyok a mostaniban, de mégis felidézi hogy mennyire más voltam, másképp képzeltem az életem mint ahogy alakult, és ez nehéz, biztos nem annyira mint egy halott szerettünk lakását kipakolni, de valahol mégis gyászolom azt amiben hittem és ami nem lett, csak aztán az élet mindig megy tovább és az aktuális(abb) problémáimmal foglalkozom.

Múlt héten szabin voltam, az elején úgy éreztem kezdek nagyjából rendbejönni a covidból, bár az alvásigényem maradt sok továbbra is. Kicsit tettem-vettem, töltöttem időt a gyerekekkel, pakolásztam, suvickoltam a házat, egy hónap után újra mozogtam (tollasozni voltunk). Erre bejött egy újabb vírus, az elején főleg az emésztést érintette, most meg fáj a torkom, továbbra sem tudok 10 előtt felkelni, és ha sikerül akkor is minden tagomat szörnyen vonzza az ágy. Onnantól itthon alig csináltam valamit, megint csomót feküdtem (de nem érzem hogy kipihentebb lennék tőle). Nem segít a hőhullám és a vízhiányról szóló hírek sem. Jó közben azért csak elmentünk végre falat mászni luciával (amiből elsősorban beszélgetés lett), hétvégén meg a várban turistáskodtunk T-vel, másnap meg squasholtunk. Ráadásul mától elvileg kevesebbet dolgozom és megváltoztattam a munkarendem úgy hogy a hétfőm szabad, és lesz még hosszabb szabim is, és talán nem lesz végig 35 fok a középhőmérséklet nyáron, úgyhogy reménykedem is azért.

Sokat gondolkoztunk T-vel hogy mit tudok csinálni amikor elborítanak a negatív gondolatok (a “mostaninak” kb az a lényege hogy bármit csinálok, úgyse lesz jobb vagy valami ilyesmi), és arra jutottam hogy el kell terelni a figyelmem, csak nem mindig találok jó témát, az agyam pedig nem tud pihenni, folyamatosan váltják egymást a gondolatok, úgyhogy szükségem van még néhány biztonságos témára a mostaniak mellé (kb hogy hogyan alakítanék ki egy élhető várost, és hogy mit fogok írni a pszicho blogba ha egyszer hozzákezdek).

Ja és megnéztük a Stranger Things két utolsó részét (= kb 5 rész egyberagasztva), a sztori tetszett de a rendezés nem, elég sok drámai, komolyan néző és/vagy érzelgős jelenetet ki tudnék vágni, főleg hogy sokszor zavaróan sürgősen más dolguk lenne a szereplőknek az érzelgősködés helyett.

8 éve még kiraktam a fb-ra a gyerekek bizijét, hogy milyen ügyesek voltak és mennyi dicséretet kaptak, most meg drukkolok hogy Berci végre kimásszon a több éve tartó szörnyű gödörből (már kezdett úgy tűnni hogy jobban van, de a hétvége nehéz volt neki, most megint nagyon eltűnt), Nudliért meg azért hogy a nagy önállósodásban és dolgok kipróbálásában ne essen baja. Persze még mindig nagyon ügyesek, és kapnak is néha dicséretet, ha mástól nem, tőlem 🙂 De rossz érzés hogy nem tudok segíteni a gyerekemnek (persze valamennyit tudok, és próbálok is, de megvannak a korlátaim), és hogy nem tudom mindentől megvédeni őket.

Na, már szédülök is, vagy a covidtól, amitől tartottam mert a harmadik oltástól is az volt, viszont arra van jó torna ami akkor sokat segített, de az is lehet hogy csak kimerítettem magam a héten, azon viszont a pihenés szokott segíteni.

Újranéztük a Stranger Thingst, először a negyedik évadból ami már kijött, aztán az első három évadot mert kíváncsiak lettünk hogy logikus-e a sztori. Spoiler: nem az, sose volt, az elejétől rengeteg plothole van, amibe aztán a 4. még visszamenőleg is bekavar. Másodszor is nagyon tetszett, kb mindegyik szereplőt örökbe fogadnám. A harmadik évad tényleg kicsit bénább mint a többi, nem annyira félelmetes mint amennyire gusztustalan és sokszor feleslegesen érzelgős, de azért csomószor nevettem is rajta. Most meg hiányoznak 😦

Már visszatértek a szagok, elmúlt a szappaníz a számból, és sajnos az étvágyam is visszajött – a másfél hét alatt lement 3 kg de meg is torpant. Az émelygés, itt-ott fájás (most főleg a torkom és a fejem) vagy zsibbadás (bal kar) még megvan, és nagyon könnyen kifulladok. Hétfőtől már dolgozom, a főnököm eléggé erőltette ami nem esett jól (nem tudom, ez is túlzott elvárás? hogy egy főnök hangsúlyozza hogy akkor gyere vissza ha meggyógyultál, és ne azt hogy mennyi sürgős feladat vár?), bár valószínű már anélkül is visszatértem volna. Most ebben a fázisban négyen betegedtünk le, ketten hamar jól lettek és nem tudtak otthon mit kezdeni magukkal, de van egy másik kollégám is aki szerintem túlzott megfelelésből ment vissza úgy hogy még egyáltalán nincs jól.

Amíg itthon voltam majdnem végig feküdtem, szombaton kicsit mászkáltunk a Rómain, vasárnap meg lomtalanítás volt és le kellett hordani egy csomó rossz bútort. A hétfő szörnyű volt, kb minden amivel kapcsolatba kerültem elviselhetetlennek tűnt, megváltoztatni is rengeteg energiába kerülne, nyafogtam is róla itt egy sort de túl sok lett benne a konkrét infó úgyhogy nem raktam ki. Most azt csinálom meg amit nagyon muszáj, azon kívül fekszem – halálra unom már a telefont (tumbli, facebook, chuzzle, szókereső), a könyv amit épp olvasok se köt le nagyon. Ráadásul T három napig nincs itthon, furcsa hogy pár hónapja még minden második hetet külön voltunk, most meg szörnyen egyedül érzem magam nélküle.

Most nagyon sok fura kavargó dolgok vannak.

  • Bercivel elkezdtünk járni egy társas készségfejlesztő csoportba ahol ő fejlődik, én meg segítem (mindenkinek van egy segítője) borzasztóan lelkes voltam, hogy pont ez kell neki, ő már eleve sem volt annyira lelkes mert már volt két hasonló csoportos tréninges próbálkozásunk ami nem sült el jól. de aztán meg kiderült hogy ez nagyon nehéz neki, ő szíve szerint kihátrálna belőle de a csoport vezetői végtelenül segítőkészek és kedvesek, most azon dolgozunk hogy végig tudja csinálni. közben sulit is keresünk, talán ez könnyebbség hogy az most nem elvárás, mert az egyikben szeptemberre ígértek próbahetet, a többiből semmi pozitív nem jött.
  • közben covidos lettem, pedig már azt hittem én leszek a személy a világon aki a legtöbb negatív tesztet végezte (mert gyakran fáj meg kapar a torkom és sosem akartam senkit megfertőzni ha esetleg mégis az) és megúszta a fertőzést, de nem, most hogy már nincs is, (persze nyilván van, az ismerőseim között tudok legalább 10 esetről az elmúlt hónapban) elkaptam (én is lazábban kezeltem már a maszkhordást). rosszul is voltam, 3 napig láz és minden fáj, aztán meg mindenféle más jött: hol itt fáj hol ott, fáradékonyság, émelygés, szédülés, étvágytalanság, köhögés, zsibbad a nyelvem vagy a szám, nem érzek szagokat, mindennek szappan íze van, mindenen elsírom magam. ezekből sok máskor is előfordul velem, de a szagok és az étvágy új. nagyon vigyáztam hogy ne kapják el T gyerekei, úgy tűnik nem kapták el.
  • Nudli átjött múlt hétvégén de hamar el is ment, mert programja volt, közben mindenféle stressz érte, végül gyalog ment vissza. még előtte belátta hogy valamiben ő hibázott, amiért nagyon megdicsértem mert ez nem jellemző rá. a héten (is) a másik helyen van mert tőlünk nagyon messze lenne a suli, közben meg Gé el van utazva, nem tudom hogy viseli (Nudli). ma meg szülinapja van de egyelőre nem tudtam elérni telefonon.
  • T sem kapta el a ragályt csodálatos és örömteli módon, nagyon aranyos és támogató, biztat hogy maradjak itthon amíg nem vagyok jól, (mert közben bennem megy a viaskodás hogy mi legyen, mi lesz mindennel és mindenkivel nélkülem), ma ő vitte Bercit pszichológushoz.

Ez még régebben történt, akkor első dühömben írtam egy véleményt, aztán nem raktam ki hogy előbb nyugodjak le és majd átfogalmazom, aztán nem foglalkoztam vele, szóval inkább kirakom. Spoileres is.

Elolvastam Grecsó Krisztiántól a Verát, mert Nudliéknak kötelező volt 16 évesen és amit mesélt róla az nagyon hátborzongató volt, kíváncsi voltam rá meg ő is hogy mit szólok.

Remélem senkit nem sértek meg ezzel, de elejétől a végéig utáltam. Az eleje unalmas volt és egyáltalán nem valószerű, utána kicsit néha izgalmas, általában bosszantó és végig. egyáltalán. nem. valószerű, a vége pedig még a többi résznél is jobban felbosszantott. Persze egy fikciónak nem kell egy az egyben lemásolni az életet, de basszus ez egy olyan alternatív valóságban játszódik ahol senki nem érez és viselkedik normálisan vagy úgy ahogy elvárnánk, soha. Vagy én vagyok ennyire ufó, bár más emberek érzéseiről és reakcióiról is elég sokat hallottam már, de azért van rá esély hogy egy gyerekpszichológus megerősítené hogy pont így működnek a gyerekek és akkor én vagyok ufó.

Szerintem leginkább az bosszant hogy egy 10-11 éves lány szemszögéből van leírva az egész, aki a nyolcvanas években Szegeden él, és én a nyolcvanas években voltam tizenéves Pakson, aztán Budapesten és egyáltalán nem ilyen voltam én se meg szerintem a többi lány se, és a fiúk se. Szerintem Grecsó Krisztián se volt olyan mint a könyvében a fiúk. Nincs olyan hogy az ember átvált a “gyerek érzelmekből” a felnőttekbe. A gyerekek mindent pont akkora intenzitással megélnek mint a felnőttek, csak más miatt. Az egész szerelmi szállal egyáltalán nem tudok mit kezdeni. Szerintem a gyerekek nem látnak bele ilyen élesen a felnőttek világába, nem veszik észre az árulkodó apró jeleket, nem csinálnak ennyi butaságot (hogy a fenébe esik bele fényes nappal egy jól látható, körbekerített gödörbe? mért nem tud kimászni a derékig érő gödörből? stb stb). Azt tudom hogy én szélsőségesen jól viselkedtem, de tényleg egy átlag gyerek ennyi butaságot csinál? A gyerekeim se viselkedtek így soha. Közben hogy lehet hogy ennyire nem érti amit neki mondanak, mért nem emlékszik hogy mi történt. Ha delirál a láztól, mért engedi az anyukája hogy kint mászkáljon? (lehet hogy ami a betegsége alatt történik az mind lázálom?)

A személyiségek eltúlzottak, a férfiak többsége agresszív, nem figyel a szájára akkor sem ha gyerekekkel beszél, de közben meg néha mégis kedvesek. Sára néni maga a megtermett gonosz, kivéve amikor nem, Vera anyukája meg a tökéletes jóság, aki valahogy varázslatosan mindig tudja mire gondol Vera, és mire van szüksége- általában arra hogy megölelje, az mindent megold. Ehhez képest inkább az a tapasztalatom a felnőttekről hogy jószándékúak de sokat bénáznak, sokszor nem értik igazán a gyerekeket és nem tudnak segíteni. Sári végtelenül rossz fej, elkényeztetett önző kis liba, aztán mégis jó fej lesz.

Szerintem G.K. akart egy nagyon drámai családregényt írni, végtelenül titokzatosat, fokozatosan csepegtetve az információ morzsákat, hogy amikor kiderül valami meglepő akkor az olvasó nagyon megdöbbenjen, de bizonyos kérdésekben meg maradjon bizonytalanságban a végéig, hogy legyen nagyon titokzatosan kétértelmű, de nekem inkább csak bosszantó, teljes homály hogy akkor mi történt, mi az ami csak a főszereplő képzeletében játszódott le, de ha sok olyan van akkor szegény kislány nagyon beteg (amilyen betegség nem létezik, de már meg se lepődünk). Minden jelenetben kell legalább egy mindent elsöprő érzelem (általában több, sőt az összes összekeveredve), mert a sima, hétköznapi, közepes érzelmek, ahogy az ember legtöbbször reagál a körülötte lévő világra, unalmasak vagy nem tudom. Végülis mittudomén, biztos van akinek ez jön be, nyilván nem véletlenül híres (mást nem olvastam tőle eddig). A stílusát modoroskodónak érzem, túl sok a leírás és a jelző, hiába magyarázza hogy a mamája miatt használ még Vera is ósdi szavakat csomó mindenre.

Szóval hát zajlik az élet, valamint befejeztem Kim Stanley Robinson Marsos sorozatát. Az utolsó részre (Blue Mars) kicsit leült, és mintha terjengősebb is lett volna mint az első 2, ahhoz képest viszonylag sok rész zajlott a földön, ami egyrészt bosszantott, mert arról hogy pl Provance hogy néz ki, sok helyen találok információt (pl Provance-ban, ha különösebben érdekelne, odamehetnék), engem a mars érdekel, másrészt rájöttem hogy nem (csak) velem van a baj amikor nem tudom se elképzelni, se élvezni a tájleírásait, mert azok tényleg nagyon szárazak és tele vannak szakszavakkal, provance-ban szinte már ott tartottunk egy olajfánál hogy pontosan hány levele volt és melyik része pontosan milyen színárnyalatú volt (de csomó olyat is használ amit nem ismerek, később újra a marson még merengenek is a szereplők a színárnyalat táblázaton). Szóval persze ha még jobban tudnék angolul lehet hogy jobban érteném, de sok ilyen különböző alakú sziklát és mélyedést jelentő szót igazából magyarul se értenék, szóval mindegy (ezeken átsiklottam). Illetve még azt éreztem rajta hogy próbálja beiktatni a 3. könyvbe az első kettőre kapott véleményeket és kritikákat, vagy legalábbis visszaköszöntek olyan témák amik nekem az elején kicsit sántítottak (spoiler nélkül annyit mondhatok, hogy az emberi szervezettel kapcsolatos tudomány meglepően ugrásszerű fejlődése pl). De ezeket mind szeretettel írom.

De végre egy könyvsorozat amit jó sorrendben olvastam! Úgyhogy most megint nem tudom mit olvassak, a kindle-n találtam még hármat, szerencsére ott a címből sejthető a sorrend, de azért le is ellenőriztem: Forty signs of rain, Fifty degrees below, Sixty days and counting. Belenézek, meglátom milyen.

(Tévé)sorozatban meg belefogtunk a Stranger Things 4. évadába T-vel és a gyerekeivel, így én is bekapcsolódtam az esti sorozat/filmnézős szeánszaikba, nagyon izgalmas, ilyen rejtélyek vannak pl hogy mennyi részt nem láttak a fiúk a 3. évadból (de úgy tűnik nem zavarja őket), és hogy ki szerint ki beszél sokat nézés közben.

Berci továbbra sincs jól.

megvolt a költözés, elég fárasztó volt, meg nem is voltam teljesen jól. meg egyértelműbbé vált hogy mennyire ragaszkodom a tárgyakhoz, csomó mindent elteszek mert majd még jó lesz valamire, meg pl a gyerekek összes kis alkotását amit ovitól kezdve készítettek, és mindentől nagyon nehéz megválni még így is hogy azt se szeretném hogy kiszorítsanak a tárgyak az életteremből.

a költözés közben derült ki hogy kicsit másképp gondoltuk a koncepciót: én úgy hogy átviszem ami kell mert használjuk vagy érzelmileg kötődünk hozzá, aztán visszajárok a lakásba szelektálni a maradékot és mindenféle módokon megszabadulni tőle. T meg úgy gondolta hogy hozzunk át mindent, mert itt sokkal kényelmesebb a szelektálás és megszabadulás rész. úgyhogy fele-fele lett, mert közben elfogyott az idő és a doboz, most itt is és ott is van egy csomó felesleges kacat (nagyobb része gyerekjáték és könyv, de más is)

elkezdődött a berendezkedés, az is fárasztó 😀 de jó is, jó végre együtt lakni. de még mindketten elég stresszesek vagyunk hogy hogyan fog majd ez működni, mikor szokják meg a gyerekek is és mi is, szóval bele kell rázódni.

A héten szabin vagyok mert pakolok a költözéshez. Most is úgy történt mint mindig ha szabin vagyok, hogy először azt hiszem milyen sok szabadidőm lesz és mennyi mindent fogok tudni elintézni, aztán sorra bejönnek mindenféle plusz dolgok.

Ma Bercit vittem pszichiáterhez, délután átugrom suematrához aki lomtalanít a lakásában de amit nem muszáj nem akar kidobni, és két kicsi háncs vagy milyen doboz nekem pont jól fog jönni dolgokat belerakni majd. Holnap azért egy klienst bevállaltam, mert nem tudtam hova áttenni meg amúgy is aranyos, délután Bercivel online beszélgetés a társas készségfejlesztő csoport vezetőivel (ami remélhetőleg hamarosan indulni fog), plusz egy volt kollégám, akivel viszünk néhány esetet közösen, kérdezte hogy ráérek-e röviden beszélni. Szerdán én viszem Bercit délután pszichológushoz, mert Gé el van utazva. Csütörtökre még nincs semmi, ha így marad és nem leszek végzetesen lemaradva a pakolással, elmegyek falat mászni (de akkor legalább magamért teszek valamit). Pénteken reggel jön a költöztető teherautó.

Emellett szerdáig Nudli is itt van, mert Gé el van utazva, ő mondjuk elég önjáró, de azért etetni még kell, Bercit reggelente kelteni kell és ha tényleg végre elmegy suliba akkor el kell vinni, Nudlinak a héten el kell intézni az eu-s védettségi igazolást, de előtte az ügyfélkaput is ha jól értem, mert szombaton megy nagy-britanniába, és a hétvégén megint lebetegedtem a szokásos módomon (nincsenek egetverő tüneteim de azért nem is vagyok jól).

Mivel szeretnék inkább foglalkozni ahelyett amivel most foglalkozom

  • összegyűjteni a hungarocell hulladékot (ami ugye nem újrahasznosítható jelenleg) és babzsák tölteléket gyártani belőle, a kilapult babzsákokat felturbózni (plusz varrni rájuk cippzárt és/vagy új mosható külső huzatot ha nincs, hogy legközelebb már bárki frissíthesse magának, ne kelljen kidobni)
  • kitermelni a szemétlerakókból a szemetet – a szerves anyagokat komposztálni, fémhulladék már úgysincs benne, a műanyagból építőanyagot és bútort gyártani
  • bogarakat tenyészteni és fehérjekészítményeket gyártani belőlük
  • kendert termeszteni és építőanyagot, papírt, lebomló eldobható csomagolóanyagot gyártani belőle
  • könnyen magadnál hordható és fogyasztható szeleteket gyártani, amiben benne van minden tápanyag amire az embernek szüksége van (a fehérje bogárból van benne). hogy ha valaki nem akar azzal bajlódni hogy ma mi legyen az ebéd/vacsora, akkor ne kelljen neki. ezzel sokan próbálkoznak, a trükk az ízesítés, feltételezem hogy magától borzasztó az íze az ilyen egészséges, fogyókúrás poroknak, ezért édesítik, de a cukor nem annyira egészséges, és az összes édesítőszernek ehetetlen íze van, ugyanakkor sokan rosszul is lesznek tőle, ezen kívül még csípősre készítenek ilyen fehérjés bazokat, de van aki azt nem szereti
  • venni néhány házat jó helyen és kiadni nyaralónak
  • készíteni érdekes alakú házat, pl hobbit dombot, lombházat, gomba és napelem alakú házat, üvegtetejű házat valami kis fényszennyezettségű helyen, és kiadni
  • házi víztisztító berendezést forgalmazni – lehetőleg olyat ami a szennyvízből is ivóvíz minőségűt csinál
  • algás oxigéngyártó lámpát forgalmazni
  • napelemparkot fenntartani
  • információs honlapot készíteni pszichológia, pszichiátria és autizmus témájában
  • fákat ültetni és gondozni
  • falmászó termet üzemeltetni
  • olyan tornatermet üzemeltetni, ahol télen is tud tollasozni / röpizni / kosarazni aki akar, pár pingpongasztallal kiegészítve esetleg
  • ajándékos zsákokat varrni mindenféle mintával és méretben (a csomagolópapír és a tasakok helyett, akárhányszor újra lehet hasznosítani) és ezt árulni

Társasjátékok

Felhívódott a figyelmem hogy az Everdellről nem írtam. Ez egy társas, amibe azért szerettem bele mert nagyon szép. Volt már egy ilyen korábban, a Sagrada, ott végül a játék annyira nem nyerte el a tetszésünket, de néha játszunk vele. Ez viszont tetszett a neten és akkor is amikor kipróbáltam – cuki erdei állatkáknak kell kisvárost építeni az életfa – folyó – tisztás mellett, az építési költség bogyó, fa, kő és gyanta. Nem túl könnyű játék, jobban megy annak aki jól tud előre stratégiát építeni, és rugalmasan tudja változtatni ha mások belezavarnak (felveszik előlünk a kiszemelt kártyát, vagy elfoglalják a helyet ahol nyersanyagot akartunk szerezni) – én ezekben nem vagyok jó, de nagyon szoktam élvezni.

A Fesztáv ismerősöknek van meg, ott madarakat kell gyűjteni mindenféle szempontok szerint és segíteni nekik hogy tojást rakjanak illetve etetni őket búzával, kukaccal, patkánnyal és bogyóval (a bogyó a közös pont a két játék között). Itt is nagyon kell a stratégia és egész jól néz ki ez is, mindig ír valami érdekességet is az adott madárról, sokat meg lehet tudni amerika madárvilágáról.

A nyugalom tengerére a net alapján kívántam rá, csak annyit tudtam róla hogy kooperatív, de mindenki maga dönti el hogy mit hogyan csinál, sőt nem is szabad a játékkal kapcsolatban semmit megbeszélni, csak nagyon korlátozottan. Itt is szépek a kártyák, maga a játék kicsit monoton, számmal ellátott kártyákat kell emelkedő számsorrendben elhelyezni. Azért még nem nagyon könnyű, illetve amikor túljutunk a kezdeti bakikon, lehet nehezítéseket használni.

Filmek, sorozatok

Ami megmaradt az utóbbi időből: a feminista filmek és sorozatok tetszettek.

  • Turning Red – az első pixar film amit nő rendezett, egy 13 éves kínai-kanadai lány (Mei) kalandjairól szól. Nagyon cuki és szórakoztató, jó fej Mei és a barátnői is, kedves a történet, és hát egy óriás vörös panda az egyik főszereplője, a vörös pandák végtelenül zabálnivalóak. Olyan kritikákat kapott, hogy nehéz azonosulni vele, ezért nem érdekes nagyobb rétegek számára (ami szerintem egy jelzés arra hogy milyen férfiközpontú világban élünk, mert ilyen SOHA nem hangzana el egy akárhány éves fiú / férfi kaladjaival kapcsolatban. azok mindig érdekesek lehetnek bárki számára); hogy gáz hogy meg van említve benne a menstruáció (ugyanez, a többségnek bármilyen más testnedvvel nincs semmi baja, és a vérrel sem ha bárhonnan máshonnan folyik); és hogy nem realisztikus abból a szempontból hogy a szülők képesek bocsánatot kérni, ez vicces szerintem 🙂 (én szoktam pl, de pl Berci ezzel elég szigorú mert neki általában már késő ha bocsánatot kérek utólag pl ha ideges lettem valami miatt, vagy összekaptam Nudlival, az kellett volna hogy ne történjen meg)
  • Starstruck – arról szól hogy egy átlagos nő (jó, nem átlagos, mert végtelenül extravertált, vicces és furi, és mindig mindenre azonnal van valami szellemes visszavágása) és egy filmsztár össze tud-e kavarodni. Tetszett benne a főszereplő Jessie és lakótársa közötti valódi, mély kapcsolat (nem szépelegnek, sokszor kritizálják egymást és össze is vesznek, de közben mégis átjön hogy tényleg szeretik egymást), és mindenkinek nagyon jó a kiejtése. Sokszor elég fárasztó hogy Jessie és a filmsztár mit bénáznak annyit, vannak elég lehangoló részek, de végül a befejezéssel együtt szerintem jó volt.
  • Minx – kicsit komolyabb téma, arról szól hogy a 80as években egy feminista nő és egy kis olvasottságú pornólapokat gyártó kiadó tulajdonosa összeáll hogy készítsenek egy női magazint ami nem csak az általános társadalmi elvárásokkal akarja nyomasztani a nőket (hogyan legyünk tökéletes háziasszonyok, makulátlan testű és bőrű szépségek, és dögösek az ágyban stb), hanem felszabadító szövegeket ötvöz meztelen férfitestek képeivel. Ebben is mindenki nagyon vicces, a főszereplő Joyce a szerkesztőségben is elég jól elterjeszti a tanait, miközben próbál kicsit leadni a karót nyelt prűdségéből. Itt meg Joyce és a nővére között van nagyon szeretnivalóan meleg kapcsolat (ha kell, elküldik egymást a fenébe, de mindent megtesznek egymásért). Még nem néztük végig, ne spoilerezzetek.
  • A Home Editnek jöttek ki új részei, ezek is nagyon jók.
  • Az új Batman nem tetszett, nekem túl lassú és sötét, és túl fennkölt a hangulata, szerintem egy szuperhősös, képregényben gyökerező film ne vegye magát ilyen komolyan, sokkal jobban tetszik Joss Whedon és Taika Waititi szemlélete. Zoe Kravitz ebben is tetszett (eddig mindenben), Robert Pattinson szerintem kár hogy elvállalta ezt a szerepet mert ebből pont nem jön át hogy jó színész, mert konkrétan csak mélabúsan kellett néznie végig, csak az volt a különbség hogy maszkban, a szeme körül nagy panda karikákkal, vagy megmosakodva. Ez nem fog neki segíteni abból hogy kimásszon a Twilight skatulyájából.
  • A Kimi is tetszett, ez egy krimi, amiben egy Alexához hasonlító A.I. asszisztens van, a főszereplő lány (újra Zoe Kravitz, csak itt max 21 évesnek néz ki) pánikbeteg (és szerintem aspi is) és nem mer kimenni otthonról, de felfedez valamit ami miatt minden megváltozik és borzasztó izgalmas lesz körülötte. Ebben is jók a karakterek, jól kontrasztba állítja a autentikus és a képmutató embereket, jól vannak bemutatva a kis rugalmatlan szabályai és szokásai, de az is jó hogy milyen éles eszű, hogy attól még hogy valakinek vannak nehézségei, nem kell teljesen leírni.

Könyvek

Már kábé egy éve a Másvilág sorozatot (Tad Williams) olvassuk T-vel*, először nem is tudtam hogy sorozat, csak furcsa volt hogy az első könyv vége felé még azt sem lehetett tudni hogy mi a probléma. Aztán kiderült hogy négy könyv, de csak most, egy év múlva derült ki, amikor nagyon furcsállottuk a “befejezést” amiben semmi sem lett befejezve, és egy szál sem elvarrva, hogy magyarra csak kettő van lefordítva, viszont mindkettő két kötetben jelent meg, vagyis még mindig csak a felénél tartunk. Arra jutottunk hogy magadban olvasva valószínű gördülékenyebben hat, mint hangosan, mert eleve kicsit gyorsabban olvasol, és ha nem is átugrod, de hamarabb át tudsz siklani a vég nélküli leírásokon és az olyan részeken amikor Orlando és Fredericks napokon át mennek az üres sivatagban, ahol semmi sincs (csak homok, meleg és tűző nap, de az nagyon).

Úgyhogy most szünetet tartunk, aztán lehet hogy elolvassuk angolul külön-külön a maradék két könyvet. Továbbléptünk a Neurománc új fordítására, mert nekem már amióta kijött nagyon fájt rá a fogam. Mindketten csak az első részt olvastuk régebben, én pl nem is tudtam hogy sorzat (ezzel keretbe helyezve a bejegyzést). Lucia azt javasolta hogy a második könyvvel kezdjünk, mert ami az elsőre alapul benne azt úgyis elmagyarázza, és a második sokkal koherensebb és érthetőbb, állítólag Gibson elég sokat drogozott amikor az elsőt írta. És a második után már az első is érthetőbb lesz. Nekem ez úgyis beleillik a profilomba (hogy rossz sorrendben olvasom a sorozatokat (ld Old Man’s World, Christopher Moore vámpíros sorozata, és szerintem még más is volt), úgyhogy így kezdtük el. Csak most átjöttem T-hez és otthon felejtettem a könyvet (és a kajámat, de azért volt amit el is hoztam amit akartam), úgyhogy átmenetileg belekezdtünk Merle-től a Majomábécébe is.

Ma pedig lustálkodós napot tartunk mert mégsem akartunk esőben arborétumba menni, eddig ettünk, játszottunk párat a Nyugalom tengerével (amit húsvétra vettem magunknak), és sütöttünk túrós sütit amit még T névnapjára akartam, csak meglepett azzal hogy szabit vett ki a névnapján is, ezért nem tudtam aznap titokban megsütni, és bár felajánlottam hogy közösen süthetünk, akkor nem ezt választotta, de most a hosszú hétvégén ez is belefér.

Egyedül meg Kim Stanley Robinson marsos sorozatát olvasom, a harmadiknál tartok (Blue Mars). Nagy vonalakban a Green Marsra is igaz amit a Red-ről írtam, plusz egy ponton (lehet hogy már a harmadikban) be is vallja R. valamelyik szereplője száján keresztül, hogy a pszichológiát áltudománynak tartja. Ezen elgondolkoztam, hogy amikor a gazdaságtanról írta ezt a Ministry for the future-ben, azt teljesen el tudtam fogadni, bár nem tudok semmit a tudományos hátteréről, csak egyet tudtam érteni azzal hogy hasra ütve találnak ki dolgokat és aztán arról hirdetik hogy úgy van. De a pszichológiáról ezt sokkal nehezebb megemésztenem, meg szerintem nem is igaz már, mert oké hogy az analítikusok pont ezt csinálták, de azóta van több olyan pszichoterápiás módszer aminek a hatékonyasága alá van támasztva. Persze nem kettős vak vizsgálatokkal, azt tényleg nehéz lenne megoldani, de a beteg nem biztos hogy tudja hogy a kísérleti módszerrel vagy a szokásos módszerrel kezelik. Na de a lényeg hogy a könyvek továbbra is nagyon élvezhetőek, fordulatosak, a szereplők színesek de néha kicsit kevéssé életszerűnek tűnik egy-egy reakciójuk, nagyon izgalmasan eljátszik a tudományos fejlődésből fakadó lehetőségekkel, és a mars leírásai továbbra is kicsit túl részletesek számomra (bár egyre több térkép van a könyv elején, de e-könyvnél kicsit nehézkesebb ide-oda lapozgatni, talán ez egy hátránya az igazival szemben). Ja és a hőmérsékletet mindig kelvinben adja meg, arról is volt már táblázat hogy mennyi celsiusban, de nem jegyeztem meg, úgyhogy csak a szövegkörnyezetből találom ki hogy az épp hideg vagy meleg.

*általában T olvas fel nekem esténként, mert úgy könnyebben elálmosodom, ő nélküle is könnyen elalszik, de ha én olvasok fel neki, akkor 2 percen belül garantáltan alszik

Na de a lényeges dolgokkal meg le vagyok maradva, mert pl. volt a szülinapom, és már pár éve eldöntöttem hogy ha csak tehetem, a szülinapomon nem dolgozom. És idén T. is meg tudta oldani a szabit, úgyhogy közös programunk volt. Egyrészt lemosattuk a kocsit, mert előtte volt a sáros eső és még az én ízlésemnek is nagyon ronda volt, viszont én kicsit izgultam egyedül lemosatni mert olyat még sose csináltam. Amíg kész lett, kajáltunk, vásárolgattunk és krémeseztünk a közeli plázában, utána pedig felsétáltunk a gellért hegyre, az egyik első kifejezetten meleg nap volt, és virágoztak a mandulafák. Szép volt, kár hogy a Gellért hegy ilyen elhanyagolt, de ha nekiállnának felújítani, nem a növényeket rendeznék és a szétrombolódott lépcsőket tennék helyre, és állandó szemétszedő egységet állítanának rá, hanem letérköveznék az egészet, úgyhogy inkább jobb így.

Tegnap meg volt medúza buli, jó volt újra látni azokat akik el tudtak jönni, megtudni kivel mi van, és csak kicsit éreztem magam szociálisan bénának végig 🙂 És fejben készítettünk egy mémet, de most meg is rajzolom:


Na amúgy jobban vagyok, jó volt az interneteken is kipanaszkodni magam, jól estek a visszajelzések, meg T-nek is elsírtam a bánatom aki nagyon türelmes és cuki volt és gyógyítgatta a fejfájásom, és tegnapra már egész jó kedvem lett. Valószínű nagyon kimerültem a hét végére. Szóval egyáltalán nem minden nap ilyen, most meg Bercinek tavaszi szünete van, jobb a kedve és elment tegnap is kosarazni Gével és Nudlival, ma meg pingpongozni, én meg voltam végre falat mászni.

Úgyhogy már azt sem érzem katasztrófának mint eddig, csak furcsállom hogy még mindig annyi kopasz fa van, szerintem ilyenkor már minden fa ki szokott zöldülni, vagy nem? Csak régebben nem figyeltem? Nekem az volt az élményem hogy márciusban jön a tavasz, visszatérnek a színek az életbe és minden csupa zöld. Most meg itt van április közepe és a fák kétharmada még halottnak néz ki (nem néztem meg mindet közelről, remélem azért egy részük rügyezik és nem marad így végleg).

Rohadt életbe már. Találtam egy honlapot ahol regisztrálni lehet ha valaki szeret röpizni és el lehet menni játszani, szóltam Bercinek (akinek kb ez az egyetlen dolog ami örömet okozna az életben, de nem jár), erre Nudli közbeszól hogy ilyenre Berci biztos nem menne el, még ő se, én meg rászóltam hogy most maradjon csendben, de nyilván nem maradt, erre Berci annyira kiborult hogy bevonult az én szobámba és magára csukta az ajtót, onnan kiabált ki hogy fogjuk már be, de nyilván Nudli még mindig mondta tovább hogy én vagyok a fasz és ő mindig mindent jól csinál, úgyhogy Berci nem is ebédelt és biztos vagyok benne hogy nem fog elmenni az apjával az unokatesója gyerekének az egy éves szülinapi bulijára, pedig ez lett volna egy rohadt fárasztó héten A két óra amikor egyedül lehetek. Bár mindegy is mert úgyis boltba kell menni.

Most nem tudom hogy túl jól ismerem a világot vagy én teremtettem magamnak ilyen életet, amiben valóban igaz hogy nincs menekvés, nincs könyörület, teljesen mindegy hogy hogy vagyok az élet akkor is csak feladat, kötelesség, mások kiszolgálása, minden eredmény nélkül (Berci már 18 éves de egyáltalán nem önálló, mert aspergeres, és két éve ki van égve és depressziós, ha nem teszem elé az ételt nem eszik, ha nem visszük be a suliba nem megy suliba. bármennyi energiát rakok bele hogy mellette álljak lélekben és gyakorlatban, semmi sem javul. amiről senki nem tehet, nincs kire haragudni, viszont szünetet se lehet kérni). Ez most így különösen megütött hogy épp elkezdtem egy (ezredik) tényfeltáró megaposztot arról hogy mért érzem magam mindig szarul.

úgyis kitörlöm majd

mostanában mintha több olyan nap lenne amikor minden rossz, de ma különösen

  • pénteken falmászás és pihenés helyett egész nap online tréninget hallgattam, plusz egy előadást meg is tartottam, abban a biztos tudatban hogy a többiek mind sokkal profibbak mint én- stresszes és fárasztó volt
  • rosszul aludtam, hányingerem volt, ma sem lettem jobban, megint kezdődik hogy betegnek érzem magam de kifele nem látszik semmi, csak nyafogás. azon a héten amikor hormonális okokból egyedül esélyem lenne a hónapból hogy viszonylag normálisabban érezzem magam. végülis már pár hét eltelt mióta utoljára ez volt.
  • undorító idő van, legalább esett egy kis eső de annak is nagyon része lefolyik a dunán úgyis
  • még mindig kint vannak mindenhol a szörnyű propaganda óriásplakátok, nem lehet menekülni a kétségbeejtő valóságtól
  • nincs itthon étel
  • ezt nem írhatom le
  • ma elfelejtettem bekanyarodni egy ezerszer bejárt úton ott ahol mindig be szoktam, és utólag nem is emlékeztem arra a szakaszra
  • Berci nincs jobban, ahogy kicsit próbálom megérteni az állapotát, rádöbbentem hogy pár éven belül a harmadik költözésre készülünk, még jó sokáig nem is lesz jobban. szerintem ebben a suliban sincs sok esélye hogy jobban legyen, de a suliváltás is változás
  • a volt gimis osztálytársaim, akikkel szó szerint semmi kapcsolatom nincs, széttrolkodják a klímaváltozásos bejegyzésemet a facebookon

más is történt azóta, de most csak annyit hogy azóta sírtam még sokat a RuPaul’s drag race-en, egy lakberendezős vetélkedős sorozaton (Interior design masters), és most vannak új részei a Home Editnek, úgyhogy azon is tudok (ökölbe szorult gyomorral persze) (az utókornak: ma volt a választás)

azt nem értem, hogy ha már tudjuk hogy butaság volt az esővizet a szennyvízcsatornába bevezetni, még ha akkor nem is gondoltunk rá hogy nem lesz így jó, de most már biztos mert évről évre durvább aszály jön, nem kéne kitalálni erre valamit? nem lehetne az esővizet külön összegyűjteni és párszáz méterenként levezetni a talajvíz rétegbe? vagy valamit, amitől nem lesz itt sivatag pár év múlva. vagy tényleg ez is azon múlik hogy egyénileg hány embernek jut eszébe az esővízgyűjtő hordó? legalább azt reklámozhatnák jobban, ha már semmi más nem történik.

Ja és találtam még egy piaci rést: fűmag helyett árulhatnának virágos rét magkeveréket is. Könnyebben maradna életben, ha piciket raknak egybe akkor nem kell nyírni sem, jó a méhecskéknek, és szép.

Mindenféle reality-k

Ezen kívül a Getting organized sorozatot daráltam be hogy ne gondolkozzak azon ami a világban történik. Ez egy reality, két nő készített egy vállalkozást, meg lehet őket kérni hogy elmenjenek a lakásodba és rendet rakjanak, és ezt mutatják a kamerák. Minden részben elmennek egy celebhez és egy sima családhoz, és rendberaknak valamit, nem az egész lakást hanem mondjuk a gardróbot, a garázst vagy a kamrát. Aranyosak, nagyon intenzív érzelmeik vannak – Lucia felkészített előre hogy mindig pánikolnak valamin közben, de aztán mindig sikerül, de szerintem nemcsak pánikolnak hanem sok más érzést is nagy hőfokon meglének, élvezik a munkát, örülnek neki hogy milyen jól sikerült, és annak is hogy örül aki felkérte őket (kliens? kuncsaft? az olyan régies. vevő?). És tényleg minden gyönyörű lesz, nagyon szemet gyönyörködtető és megnyugtató látvány amikor kész van. El is határoztam hogy az új helyen én is színek szerint fogom rendezni a könyveket, bár kicsit félek hogy nem fog olyan jól kinézni mint az ő könyvespolcuk, mert ők direkt úgy vásárolták össze a könyveket szín szerint, szóval utána majd világoszöld és királykék könyvekre fogok vadászni a boltban hogy szebb legyen a polcom. A többihez nincs elég erőm, még így se hogy most épp költözni fogunk, ha jól értettem kb ebből áll:

  • szelektálj ki mindent amire nincs szükséged és dobd ki / ajándékozd el
  • vegyél rengeteg megfelelő méretű tárolókat, ami pont befér a polcokra és elférnek benne a dolgok amit tárolni akarsz – sokféle méret fog kelleni, de jó ha összességében egységesek (főleg átlátszó szokott lenni, mert akkor rögtön látod hogy mi van benne, nem kell feliratokat böngészni). a fiókokba is kell elválasztókat és dobozokat tenni.
  • mindent szedjél le a polcokról, ki a fiókokból, válogass szét és helyezd el szépen a tárolókban
  • és aztán tartsd fent ezt a rendet amit készítettél.

Hát kösz, erre nekem a következő 150 évben nem lesz időm, de most már vágyni fogok rá 🙂

Egy kicsit azért nekem néha sok volt és nehezen hihető, hogy nemtudommelyik celeb 2 éves gyerekének tényleg szüksége van 18 darab mini elektromos autóra (amibe bele tud ülni és megy vele, gondolom 2 métert aztán megunja), a másiknak meg nagyobb gardróbra mint az enyém, ahol minden egyforma fogason lóg (ahhoz is spur vagyok, hogy azért kidobáljam az ezer fogasomat mert szebb lenne ha egyformák lennének helyettük, és a környezetet is sajnálnám) hogy jobban lehessen látni őket, köztük a jelmezei és a dolce-gabana babaszmokingja. Ugyanakkor nem tudom eléggé hangsúlyozni hogy mennyire kellemes és megnyugtató látvány az egész, áprilisban jön az új évad de lehet hogy előtte még megnézem még egyszer.

Ezen kívül szintén Lucia javaslatára elkezdtem a Queer Eye-t, ahol 5 nagyon kedves, vidám, ügyes és jóképű pasi segít egy-egy kiválasztott embernek (eddig férfiak voltak. azt hiszem mindig férfiaknak) gatyába rázni az életét, pár napot vele töltenek és öltözködési, szépségápolási, táplálkozási és főleg lelki tanácsokkal látják el, felújítják a lakását és a gardróbját, és aztán otthonról izgulnak a videón ami pár nappal később készül róla, hogy mennyire használja a tanácsaikat és mit szólnak hozzá az ismerősei. Végtelenül cuki, mindenki nagyon megszereti őket és nagyon hálás nekik, az aktuális alany családtagjai és barátai el vannak ájulva a változástól, ami mindig nagyon megható, ezért nem tudom gyakran nézni mert nem szeretek a gyerekeim előtt sírni, bár már letisztáztam velük hogy ha ezt nézem és sírok akkor nincs semmi baj csak elérzékenyültem. De most épp egy meleg srác jön aki eddig nem mert kijönni a mostohaanyjának, úgyhogy ez tutira extra megható lesz úgyhogy kicsit elakadtam.

Nyilván itt is van ami nem (annyira) tetszik, pont a pszichológus srácot találom kicsit felszínesnek és repetitívnek, a többiek mintha sokkal természetesebben és spontánabban nyúlnának az alanyok lelkéhez is. Meg a második vagy a harmadik részben szerintem aspi volt akit újraterveztek, ami nem volt kimondva ami engem piszkált hogy vajon erről nem tud ő se és a crew-nak se tűnt fel? vagy egyébként tudták csak nem akarták említeni? mert persze attól még tök jó tanácsokat adtak neki és egy aspi is képes változtatni a berögződött szokásain néha és jobban vállani pl az öltözködésével a személyiségét, főleg ha kap ebben segítséget. Kicsit piszkálták az ilyen dolgai miatt is hogy pl nem mutatta ki az érzéseit, mindent elviccelt, meg hogy rugalmatlan volt az új dolgok elfogadásában, de azért még pont belül volt azon a határon hogy kedvesek voltak és nem tűntek kritikusnak vagy erőszakosnak. Szóval azzal együtt abszolút el tudom képzelni hogy most erre volt szüksége és nem arra hogy simizzék a fejét hogy hát igen te ilyen vagy, fontos hogy mindenki így fogadjon el ahogy vagy.

Addig is amíg tovább merek lépni vele, rákattantam a Ru Paul’s Drag Race-re, ami egy drag queen vetélkedő, mindenféle izgalmas feladatban kell helytállniuk és pár naponta valaki kiesik. Ez is nagyon jó, nem értem mért nem néztem korábban, és legalább van belőle ezer évad. (update: ezt biztonságosabbnak éreztem hogy nem fogok rajta sírni, nyilván miután kitettem a poszt rögtön egy nagyon érzelmes Whitne Houston számot énekeltek a versenyzők önmagunk szeretetéről)

Még régebben megnéztük az új Jelenetek egy házasságból minisorozatot, ami nekem nagyon fura volt, egyrészt Jessica Chastain nem nagyon tetszett, de lehet hogy csak azért mert amúgy se nagyon szeretem, viszont Oscar Isaac meglepően jó volt szerintem, főleg ahhoz képest hogy tőle semmit nem vártam. Itt ugye szinte csak két ember szerepel végig, a helyszín se sokat változik. Az ő életükből van néhány jelenet, amik között valamennyi idő eltelik, néha évek. A sztori nagyon furcsa volt, valahogy nem álltak össze a karakterek egy egységes egésszé és ezért kb minden cselekedetük és mondatuk meglepett, nem illett a képbe, nehezen volt magyarázható. Utólag sem tudtam magamban elrendezni hogy ez most mi volt. Ezért meg kellett néznem a régit is, ami kb minisorozat is lehetne, ha a jeleneteket külön vesszük, de amúgy egy kétrészes, hosszú film. Aki nem látta bármelyiket és meg akarja nézni az innen ne olvassa, de az derült ki hogy szinte ugyanaz az új mint a régi, csak kicsit modernizálni próbálták aminek nagy része csak apróságokból állt, a nagy változtatás abból állt megváltoztatták hogy a nő vagy a férfi csinálja az adott dolgot. A régiben sokkal jobban következnek az események a szereplők karakteréből, bár tény hogy ott sem túl szerethetőek és/vagy racionálisak, de ezt Bergmann is megmondta, mármint ő megszerette őket de ő is gyerekesnek tartja, feltételezem hogy néha volt bennük egy-egy dolog amiben ő is hasonlít. Tőlem mindenesetre nagyon idegenek, szerintem náluk sokkal jobban tudtam mindig is hogy mit akarok, és sokkal kevesebb olyan dolgot csináltam amivel ennyire meg lehet bántani másokat. Ja és persze a saját regénye alapján rendezte, szóval lehet hogy azt kéne elolvasni mert jobb mint a film, de őszintén nem érdekel annyira ennek a két éretlen embernek a nyűglődése és önsorsrontása hogy még több órát rászánjak az életemből (bocs ha valakinek a kedvenc könyve / filmje /sorozata, ebben az esetben nem úgy értettem!! )

Talán azért is nem írok, mert legszívesebben csak a picsogás ömlene belőlem, pedig szombaton voltunk az alcsúti arborétumban hatalmas hóvirágszőnyeget nézni (meg volt még platán és mocsári cédrus nagyon fura léggyökerekkel) (meg nyilván még egy csomó más növény aminek nem jegyeztem meg a nevét, és valami régi kastély maradványai is, és elég sok ember, és egy büfé, amit messzire elkerültünk mert nagyon hangos társaság tobzódott ott, ezért valószínű a néhány első információs tábla mellett elrohantunk, ezért nem tudom kié volt a kastély, de talán valami Habsburgoké). Mivel Felcsúton keresztül kell menni az arborétumba, útközben a káprázatos sancho panza arénát is megcsodáltuk.

Hazafelé meg betértünk a cukrászdába amit pár hete fedeztünk fel és megint finom volt (sütizz), este pedig játszottunk a Fesztávval, egész jó, és nem is lettem utolsó pedig T felkészített hogy ne szomorkodjak ha utolsó leszek mert elsőre nehéz. Vasárnap meg T segített megcsinálni az adóbevallást, csak egy pár kattintás volt (én már hetek óta tologattam, mert tudom magamról hogy azonnal rágörcsölök ha jön egy bonyolultabb oldal mindenféle szövegekkel amit nem értek rögtön, és így is lett, de ő tudta hova kell kattintgatni).

ameddig a szem ellát
fura léggyökerek

Megvolt a szentendrei kalandrandi, egy szöveg alapján kellett barangolni és közben fontos megfigyeléseket tenni, ezek fordultak át olyan infókká amikkel (és sok segítséggel) a végén el tudtuk készíteni a bájitalt. Páratlan szövegértelmezési, figyelmes olvasási, nagy borítékban kisebb boríték megtalálási és tájékozódási képességünk gyümölcseként végigjártuk az útvonalat ötször, és még Szentendre összes többi utcáját is háromszor, és volt olyan nyom amit meg is találtunk. Esőt ígértek de végül egész szép idő volt, csak kicsit szeles. Mindent kipipáltunk amit Szentendrén kell, az összes kirakatban megcsodáltuk a steampunk lakásdíszeket, ettünk forró brownie-t, corndogot és kürtős kalácsot, fotóztunk macskát és háztetőket. A végén elfogyasztottuk a jól megérdemelt szerelmi bájitalunkat, de nem derült ki hogy hatásos-e mert előtte is fülig szerelmesek voltunk.

Jaj, nagyon nagy drámák vannak a női műkorcsolyában az olimpián, 16-17 éves cuki kislányok nőnek felöltöztetve és kisminkelve, elképesztően ugranak és gyönyörű balettos mozgásuk van. A backstage-ben belemásznak az arcukba a kamerák a verseny után. Valieva az egész évadban a legjobb volt, a rövid után is első helyen állt, de a szabad programban olyan rosszul teljesített hogy lecsúszott a negyedik helyre, most vigasztalhatatlanul zokog (update: kiderült hogy az edzője nem vigasztalta, hanem baszogatta utána).* Trusova gyönyörűen futott, 5 (!) quad ugrása volt (ő a rövidben esett, így csak a 3. helyre jött fel) láthatóan borzasztó mérges és szintén úgy sír hogy szanaszét van a sminkje, és nem hajlandó részt venni az eredményhirdetésen, mert nem érzi fairnek hogy Valieva lecsúszott, ha jól értem (update: ja nem, azért akadt ki mert nem ő nyert). Shcherbakova aki megnyerte, ijedten és félénken jön-megy. Édeseim. És nem is lehet azt mondani hogy majd 4 év múlva, mert amint picit nőiesebbé válnak, újra kell tanulniuk az ugrásokat, és amúgy is pár év alatt kiégnek ebben az embertelen robotban ami ehhez a szinthez kell.

*ha az első 3-ban végez akkor sem biztos hogy kapott volna érmet, mert közben doppingügye van folyamatban.

Valentin nap

régen úgy voltam vele hogy csak egy újabb kapitalista fogás hogy pénzt költsünk és felesleges cuccokkal pakoljuk tele a lakást, de T. szerint tartsuk, mert lehet még egy alkalom hogy kifejezzük a szeretetünket. két éve még nagyon frissek voltunk, én egy nagy plüss, nagyon puha békafejet vettem, tőle meg egy kavicsokból készült képet kaptam amin két cica van egymás mellett. tavaly mindketten készítettünk egymásnak, ő nagyon aranyos és figyelmes dolgot, én meg nekiálltam egy keresztszemes hímzésnek amin két cica van (szerintem kicsit hasonlít az előző évi kavicsképre), nyilván rosszul mértem fel hogy mennyi idő kell és sokkal később lett kész. tegnap kaptam egy plüss unikornist (nagyon puha, és cuki, és egyedi), és sütiket (nutellás brownie <3), ő meg egy jegyet egy kétszemélyes Szentendre kincskereső felfedező túrára, és egy 4×4-es kocka puzzle-t női arcokkal, közte az enyémmel (mert egy vetélkedőben amit néztünk volt egy ilyen feladat, hogy ki kellett rakni a párod arcát, és kíváncsi volt hogy neki hogy menne) (nagyon ügyes volt). szerintem látszik a fejlődés. utána néztünk műkorcsolyát a tévében és ettünk a leonidasból rendelt kaját. egész meghitt volt.

Amúgy meg nem tudom hogy az elmúlt hét tényleg borzasztóan szörnyű volt, vagy csak ahhoz képest volt nagy kontraszt hogy már kezdtem jobban lenni (és korábban kb ez volt az átlag). Semmi nem történt, csak az én érzéseim és az alvásom voltak nagyon szanaszét. Hú tényleg, pár éve már volt ilyen, ahogy kibukkanok a végeláthatatlan energia nélküli, “menni kell mert muszáj” robot üzemmódból, jön ez a nagyon összevissza valami. Szóval végül is annak örülhetek hogy legalább több az energiám. Aztán majd hátha aludni is fogok újra, és jön olyan kiegyensúlyozottan boldogabb időszak is mint pár éve.

Red Mars

Imádtam, nagyon jó a téma (ember a Marson!), a szereplőknek van mélysége, több kedvenc szereplőm is volt. Nagyon sok információt megtudunk, főleg a Marsról, és hogy milyen lehetőségeink lehetnek ott berendezkedni. Látszik hogy hatalmas háttérmunkát végzett hozzá Robinson. A történet izgalmas, fordulatos, de nincs feleslegesen sok fordulattal teletömve, csak pont amennyi kell, jól és logikusan van felépítve, így abszolút magával ragadó (ebből fakad, hogy magamhoz képest elég gyorsan haladtam vele, főleg az alvás rovására, bár az is igaz hogy jóval rövidebb mint a Jövőminisztérium). Egy-egy hosszabb fejezetet mindig másik főszereplő szemszögéből látunk, ezáltal a belső életükről is árnyalt képet ad. Nagyon különböző személyiségek, érdekes hogy hogyan látják magukat és egymást, illetve a történéseket mennyire másképp látják.

Nyilván most is fennakadtam egy csomó mindenen, de én már csak ilyen vagyok ¯\_(ツ)_/¯. Pl. hogy kicsit túl optimista szerintem az író a tudomány-technológia fejlődésével kapcsolatban, a következő pár évtizedben nagyon megukrik sok területen. Bár lehet hogy emögött van egy elmélete, hogy a marson csökkennének a hátráltató tényezők amik itt visszafogják az embereket? Azzal a kérdéssel hol foglalkozik, hol nem, hogy honnan van éppen ennivalójuk, vizük, oxigénjük a szereplőknek. Az oxigénről lehet hogy volt szó csak nem figyeltem vagy elfeledkeztem róla (vizet hasítanak talán??). Azt se értettem hogy a sugárzás az elején nagy gondot jelent, ami miatt mélyen a föld alatt alakítanak ki lakásokat, aztán hirtelen üvegfalú üregekben kezdenek lakni, aztán meg átlátszó sátrakban. Persze lehet hogy közben a légkör sűrűsödött annyit hogy már jobban véd, vagy ezekbe sikerült valami extra menő sugárzásvédő réteget berakni. Nekem az is para hogy hatalmas, több kilométeres átlátszó vékony anyagból készülő sátrakba simán beköltöznek ezrek (úgy hogy ezeken kívül ugye mérgező a levegő és olyan hideg van hogy védőruha nélkül azonnal megfagynak), azért ez nem tűnik túl biztonságosnak. És bár scifi meg minden*, de nekem elég elképzelhetetlen hogy pár év alatt már olyan sokan lesznek fent, úgy hogy nem is önellátóak.

Ebből a könyvből is látszik hogy a pszichológusokat és a pszichoterápiát nem tartja sokra Robinson, és nem is nagyon nézett utána, csak esetleg egy-két részletnek, talán az analízis és a személyisgétípusok területén. Az az érzésem hogy mivel nem hisz benne, nem is érdekli a téma, a saját személyes tapasztalatai meg nem lehettek túl jók (lehet hogy az ő terapeutája tényleg a bevásárlólistát állította össze fejben miközben ő beszélt, vagy ilyesmi), és ezért nem is tud róla hogy egyébként milyen jó lehet.

Mivel itt van következő rész, ezt most nem olvasom azonnal újra, már tovább is mentem vele.

Innentől halványan spoileres a beszámoló, aki szeretné elolvasni a könyvet úgy hogy semmit sem tud róla, itt álljon meg.

Azért igyekszem csak homályosan utalgatni, de pár dolog kiderül a folytatásban.

A személyiségbeli / érzelmi kérdések néha kicsit zavarosak nekem, pl az egyik szereplőről a könyv során kiderül hogy nagyon bizalmatlan, negatív személyiség, nehezen hiszi el hogy őt kedvelheti valaki, ő sem tud kötődni, meg úgy általában örülni, elégedettnek lenni, viszont folyton mérges, de azért pszichopatának nem mondanám, ugyanakkor van egy cselekedete ami nagyon kiugrik ebből a képből, kifejezetten gonosz emberre vall. Igazából nem is lesz megmagyarázva hogy mi vitte rá.

Egy másik karakternél meg aki váratlanul elveszíti a társát, teljesen kimarad a gyász általam ismeretlen okból, oké hogy akkor pont nem az ő szemével látjuk a történteket, de egyrészt az se látszik hogy meg lenne törve amikor megtörténik, inkább mást vigasztal, és később sincs róla említés hogy bármilyen módon gyászolná, visszautalás sincs amikor megint az ő szempontja jön.

Van egy szerelmi háromszöges szál, ami nekem inkább wishful thinkingnek tűnik mint reálisnak, legalábbis az én fejemben valahogy az a kép él hogy ilyenkor a háromszög csúcsának az egész helyzet a vonzó úgy egyben, abból nem tud kiszabadulni hogy egyszerre ketten versengenek a kegyeiért, egyik opciót sem képes/ akar teljesen lezárni. De ha valamilyen okból megszűnik a háromszög, csak külön az egyik udvarló már nem tudná tartósan érdekelni/ kielégíteni. De lehet hogy ezt én látom rosszul, sosem voltam ilyen helyzetben, szerintem személyesen nem is láttam, inkább csak az olvasmányaim alapján gondolom.

*ez biztos nehéz döntés hogy mennyire rugaszkodjon el a valóságtól, és hol ragaszkodjon mégis valamennyi realitáshoz az író.

Kitaláltam egy új vállalkozás-ötletet: egy nagyobb terem, amit igény szerint ki lehet bérelni egy-két órára teremfocira, kézire, röpire, kosárra, vagy tollasra. Mellette egy kisebb teremben pár ping-pong asztal. Valami online felületen lehetne csapatokat összeszervezni, de ha beindul, lehetnének állandó programok is hogy pl csütörtök 6-tól röpi, aki tud az jön és játszik.

Csak hát ehhez sok pénz kell, de az is jó ha valaki más megcsinálja és mi megyünk játszani (néha szoktunk járni tollasozni egy helyre, de nem reklámozom mert így is télen alig lehet hétvégére pályát foglalni).

Na, most nem tudom hogy csak pms-ben volt butaság elkezdeni a Queer eye-t, vagy készüljek fel hogy végig fogom bőgni az egészet*. Az ötödik percnél tartok (az első évad első részében, se spoilerezzetek) és már sírok.

*az se lenne baj ha egyedül lennék, a gyerekek miatt nem szerencsés.

#annyira cukik