Hétvégén sokat pihentem és sok teát ittam, a torokfájás erre fittyet hányva kitartóan megmaradt hétfőre is, úgyhogy megint otthon maradtam de már ki is irattam magam mert nem lett volna mit csinálnom otthonról. Kedden elmentem a háziorvoshoz, gondosan megnézegette a torkom és meghallgatta a hátam és eldöntötte hogy nem kell ide teszt, elmúlik anélkül is. A héten még később valamennyit dolgoztam, de keveset és itthonról, ezen kívül tovább pihentem és ittam a teát. Annyi változott hogy miután kitartóan méregettem a lázam, kiderült hogy a hőemelkedés is folyamatos. Valamint feltűnővé vált hogy a sok alvás ellenére is fáradt vagyok, bár az én esetemben ez nem sokat mond el. Csütörtök estére már nagyon nyűgös voltam, haragudtam a torokfájásra, a világra, és a doktornénire, és nyafogtam a hozzám közel állóknak hogy senki sem mondja meg mit csináljak, úgyhogy Lucia eldöntötte hogy ne menjek falat mászni, de szabad téren maszkban, távolságot tartva beszélgethetünk kicsit, T. meg hogy csináltassak pénzért tesztet (akkor is ha ez az állam feladata lenne, erre vannak hogy az ilyen helyzeteket jól kezeljék, erre adjuk oda a fizetésünk felét minden hónapban, nem azért hogy a zsebükbe és a jachtos haverjaik zsebébe tömködjék) (szenzitív téma)*. Valamint T. talált olyan helyet is ahol volt még tegnapra időpont, le is vették a mintát, már csak azon izgulok hogy a nyilvánvalóan negatív eredmény megérkezzen még a hétvégén ahogy ígérik, hogy több időt ne töltsek már feleslegesen ezzel. amíg ezt írtam meg is jött a lelet és negatív, szóval minden jó.

Nagyon várom a telet, ja nem.

*megelőzte a 3-as metró felújítást is

Elkezdtem nézni az Atypicalt, két rész után elég íííííí. Szerintem kicsit túltolták a főszereplő autizmusát, és idősebbnek néz ki a színész mint amit játszik (mert az is, 25 éves 17 helyett) és creepy feje van. És persze folyton aggódom érte és kínosan érzem magam helyette és mérges vagyok a körülötte levőkre hogy mért nem előzték meg a kínos eseményeket. Az anyukának a karaktere sem tetszik meg a nő sem aki játssza, rákerestem ráadásul híres, csomó filmben játszott még egy Faith No More videóklipben is. A húga viszont cuki (és 23 éves 15 helyet, de rajta nem látszik). Még nem tudom ajánljam-e Bercinek, szerintem előbb inkább végignézem. (arra esetleg jó lehet neki hogy szabad próbálkozni, mert nem ássa el végleg magát, míg ha extrém zárkózott akkor semmi jó sem fog történni vele, bár rossz is kevesebb).

na és még az is volt, hogy

  • elmentünk megnézni a perszeidákat kb kétszázadmagunkkal ide, sajnos T. a kocsiban felejtette a szemüvegét és a fél órás felfele lejtőn nem szívesen másztunk volna vissza érte, pedig nagyon szexi benne így kevésbé látta a csillagokat, ezért mindig bűntudatom volt ha én láttam egy hullócsillagot ő meg nem (vagyis mindig),
  • voltunk a Füvészkertben is, szerintem augusztusban még sosem voltam, Nemecsek Ernő szobra a kis tóban a kaktuszos részen még mindig bizarr,
  • találtam olyan kenyérszerűséget aminek bár ijesztően hangzanak az összetevői, mégis viszonylag ehető és úgy tűnik nem is vagyok rosszul tőle, viszont elég nehéz levadászni a sparban úgyhogy megrendeltem a lisztet, de nem fogom lefotózni ha sütök itthon.
  • még gyorsan a következő kijárási korlátozás előtt meglátogattuk a gyerekekkel T.-t és a gyerekeit, társasoztunk, Berci megint határtalanul felvillanyozódott az Evolúciótól (nagyon aranyos, olyan jó látni), Nudli pedig előre elhatározta hogy most nem fog kiakadni hogy nem megy neki olyan jól, és sikerült is neki.
  • tegnap meg felelősségteljes felnőtt módjára elkülönítettük egymást T.-vel, csak este beszéltünk másfél órát telefonon, és aztán amikor lefeküdtem a telefonba olvasta a mesémet (Lázálom, 50%-tól már határozottan hátborzongatóbb lett mint addig) – fura élmény volt, jó volt hogy olvasott és rossz hogy nem volt ott velem.
  • jaj és telex!! most azon morfondírozom, lesz-e még olyan hogy nem jön egy hónapon belül újabb ügy ami miatt le kell cserélni a fb profilkép keretét.

ezt 5 napja kezdtem el de már nem írom át.

jól vagyunk, a gyerekek nem várják a sulit, nekem görcsbe szorul a gyomrom amikor olvasom az ezer oldalas értelmetlen intézkedést (basszus, egy légtérben fognak ülni harmincan, napi 7-8×45 percen keresztül, teljesen mindegy hogy mennyit fertőtlenítenek és törölgetik a táskájukat, ha valaki beteg, el fogják kapni), de mindegy, muszáj bemenniük legalább néhány hétre különben mindenki megbolondul. mindenki egészséges az allergiától eltekintve.

  • voltunk Lapin, kényelmes volt a ház, jó volt az idő, csomót fürödtünk és társasoztunk, minden este megtartottuk a tűzrakós bulizást, keveset filmeztünk, egyszer tollasoztunk, T. is túlélte (cuki volt)
  • előtte egy hetet itthon voltunk, akkor nem tudom mit csináltunk, szerintem semmit
  • most már újra dolgozom, most nagyjából olyasmi a rendszer mint régen volt, csak maszkkal és félve
  • egyszer elmentünk a gyerekekkel falat mászni, Nudli rettegett de valamennyit oldódott és ügyesen felmászott minden út egyharmadáig amit megpróbált (ott felerősödött a tériszonya és gyorsan lejött), Berci gond nélkül felment egy úton, aztán nem volt hajlandó többet, csak mobilozott
  • Berci egész nyáron elég sokat feküdt, talán a vége felé volt egy időszak amikor mintha kicsit vidámabb és felszabadultabb lett volna, de aztán meg elkezdett fenyegetően közeledni az iskola. Párszor volt nála magántanár hogy behozza a múlt évi lemaradást, talán matekból sikerült. Szeptembertől járni fog társas készségfejlesztésre és ha minden igaz pszichológushoz, én nagyon reménykedem hogy szép lassan felépül
  • az utolsó héten még gyorsan elmentünk a Rukkel tóra, fürödtünk, labdáztunk a vízben, a gyerekek minden magasságú trambulinról leugrottak, ettünk strandkaját, a gyerekek csúszdáztak, kipróbáltuk a strandröpi pályát és pingpongoztunk, szóval kimaxoltuk szerintem.
  • életemben először metszettem leandert, de erről majd külön
  • elolvastam a Going Postalt, nagyon tetszett, emlékszem hogy pár napja még voltak gondolataim róla ezen túlmenően is
  • az Umbrella Academy új évada is szuper

közben elkezdődött az iskola, Nudlinak talán lassan oldódnak a félelmei hogy senkit sem ismer az új osztályában, és remélhetőleg legalább a buszon felveszi a maszkot bár hülyeségnek tartja az egészet. szegény hetek óta tervezi hogy szeptember 17-én elmennek az áltisis barátaival megnézni a Kingsman új részét a moziban, még nem mertem kiábrándítani (ha nem zárják be addig a mozikat, akkor se biztos hogy elengedjük őket).

Berci egész fellelkesedett mikor a múlt héten találtam egy oldalt cuki maszkokkal, kiválasztott hatot (pandást, lajhárost és űrcicást is, büszke vagyok rá), és ezen a héten is kérdezte hogy megjöttek-e már. Ezen kívül főleg fáradt.

Én már pár hete újra dolgozom a szabi után, igyekszem tartani az ésszerű szabályokat. Erre tegnap este óta fáj a torkom, ma itthonról dolgoztam (meg még kell is, nem véletlenül keveredtem ám ide ezer év után, a halogatás nagy úr) és egyszerre érzem hogy eltúlzom a dolgot és hogy már tegnap is veszélyeztettem másokat tudtomon kívül.

T külföldön volt, de minden nap beszéltünk, megosztottuk az élményeinket, ő gleccseren sétált, hegyi tavakban fürdött, kirándult, bobozott stb, mi meg voltunk plázában kajálni a gyerekekkel és be tudtam őket csábítani egy boltba, így együtt választottuk ki az unokatesójuk ajándékát, találtunk egy viszonylag közeli kosárpályát ahol fel van festve a 3 pontos vonal, a pikniken rajtam kívül minden lány szép, lenge nyári ruhában volt és megtudtam hogy a hold ciklus nem is 28 napos hanem 29-30 (meg még pár kevésbé publikus érdekességet), és részletesen tájékoztattam a dobozfestő projekt aktuális állásáról is (még kell vennem lakkot, mert ha már ennyit szenvedtem az ajándékozós dobozokkal, nem akarom hogy hamar megsérüljenek, és ezüst akrilfestéket, mert előbb elfogyott mint hogy elfedte volna a feliratot).

vagy megint csak én vagyok negatív

Jó igen, jó a Big Little Lies második évada is, csak nagyon szomorú. És nehéz. A családon belüli erőszak és a szexuális erőszak is nehéz téma, az áldozathibáztatás is. Nemcsak a közvetlen elszenvedőt teszi tönkre, hanem a környezetet is. Egyrészt talán ez visel meg benne nagyon, hogy a gyerekek mennyire kiszolgáltatottak. A másik hogy milyen sérülékenyek a kapcsolatok, a lelki egészség, az emberélet is, kicsit rosszfele nézel és minden összeomolhat, ez olyan félelmetes.

Miközben végtelenül édesek a gyerekek a sorozatban egytől-egyig, de el tudom képzelni hogy a készítők tudnának jó kis évadot összehozni arról hogy mi lesz belőlük (ebben nekem Updike Rabbit sorozata volt kijózanító). Mery Streep meg végig zseniális gonosz marad, néha megsajnálod, kezdenéd megszeretni, utána még nagyobbat üt a következő csapása. Nagy szükségem lenne egy könnyedebb folytatásra, amiben a szereplők építő környezetben tudnak gyógyulni.

(legszívesebben csak ölelgetném egész nap a gyerekeimet, de szerintem meglepődnének)

a gyerekek meg tengetik a szünetüket, Nudli valamennyire bepótolta hogy sokáig nem találkozhatott a barátaival, most azért el-el járogatnak. itthon továbbra is sokat dartsozik (egyre ügyesebb), geometry dashezik (abban is ügyes állítólag), és megtanulta kirakni a 3×3-as rubik kockát, már egy perc alatt van a rekordja. emellett szereti ha velünk is van program, az elején inkább a pingpongozást kérte, most kosárra dobálgatni szeret eljárni (remélem találunk megfelelő pályát a hajógyári szigetnél közelebb), néha társasozunk is. közben igazolódott az allergia, amit sejtettünk, de kiderült hogy van egy kis asztma is hozzá, amitől ha kihajtja magát nehezebben lélegzik és utána nyom a mellkasa. utólag azt is elárulta, hogy ez azért aggasztotta annyira amíg nem tudtuk mi okozza, mert a vírustól félt.

velem egyszer, Gével többször is nyaraltak, és még megyünk Lapira, az idei hely jobbnak ígérkezik a tavalyinál, nagy várakozás van bennem.

Berci még mindig a pihenést pótolja, főleg fekszik és youtube-ozik. néha nagyon ritkán már akkor is nevet ha velünk beszélget, nemcsak a videókon. néha lemegy egyedül röpi szervát gyakorolgatni. ha jön velünk kosarazni, ő inkább meccsezni szeret (streetballt) mint csak úgy dobálgatni. az alvása eléggé szét van csúszva. párszor már volt a terapeutánál, egyelőre biztatónak tűnik de szerintem rengeteg idő lesz, neki is kell fél év csak hogy feloldódjon. nyaggatom hogy kicsit pótolgassuk legalább ami kimaradt suliidőben, legalább azokat a tárgyakat amiből tényleg jó, tegnap végre belekezdtünk a polinóm egyenletekbe, szerintem ügyesek voltunk. kettesben kevesebbet beszélgetünk mint tavasszal, úgy érzem be is záródott megint kicsit. de összességében most így nyugodt, csak félek mi lesz a suliban újra.

remélem senkinek sem a kedvenc írója :(

Letudtam a Children of the Mind-ot, ezzel az Ender sagát (meg úgy szerintem Orson Scott Card munkálkodásának tanulmányozását is). Érdekes, vannak eredeti ötletei, eljátszik a gondolattal hogy milyen lehet egy idegen civilizáció, értelmes faj, milyenek lehetnek az emberek ha már csomó bolygót kolonizáltak.

Nem lennék ennyire mérges rá, ha nem nyújtotta volna így szét mint a rétest, az utolsó 3 könyvnek (Speaker for the Dead, Xenocide, Children of the Mind) maximum egy könyvnek szabadott volna lenni, vagy egy kisregénynek. Nem emlékszem mikor untam ennyire könyvet és mikor vártam ennyire hogy vége legyen. Amellett hogy végtelenül egyszerű karaktereket elemezget egy örökkévalóságig (értem, Ender gonosz és jó is egyben, bűntudata és megmentő komplexusa is van, ráadásul a legvégére lesz az a hatalmas következtetés és feloldozás ami a kiindulópont volt, hogy nem is ő csinálta az első fajirtást) (mindenki másnak csak 1 tulajdonsága van), a sztoriban ha véletlenül valami történik, mindig leírja előre hogy mi lesz, és aztán 200 oldalon keresztül hatalmas várakozással tényleg az lesz.

ÉS a logikátlanságok tovább halmozódnak (mért is kell űrhajó a teleportáláshoz? akkor ott kell lennie Endernek vagy nem? mekkora is az az űrhajó? mennyi cuccra lehet szükség egy lakatlan bolygó kolonizáláshoz, ezek nekik honnan vannak, hogy tudja Jane mozgatni? stb stb), miközben az elején elkövetett bakikról sem enged megfeledkezni, mert mindig felhozza (gyakorlatilag lehetetlen fajirtást elkövetni egy többszáz bolygóra szétszóródott fajnál, hacsak nem végtelenül ostobák és mind összegyűjtik a sebezhető tagjaikat egy bolygóra).

Sok meseszerű, kicsit gyerekes elgondolás magyarázza a technikai vívmányokat (mármint értem, ez a jövő, még nincs meg a technológia, ezért nem is tudjuk mi lesz, de ő nem ilyeneket mond hogy magfúzióból nyerjük az energiát, vagy féreglyukon keresztül utazunk, hanem hogy az okosságnak és a kényszerbetegségnek egy-egy génje van, az embereknek lelke van, ami láthatatlan fonallal kötődik egymáshoz és az univerzum közepéhez, és képes ide-oda ugrálni különböző testek között, és a világ mellett van egy “külső világ” ahova átlépve bárhova vissza lehet térni ugyanabban a pillanatban (de ezt csak a hatalmas gyorsaságú és kapacitású, lélekkel rendelkező MI tudja irányítani). De ez nem zavar annyira, át tudom hidalni azzal hogy ez nem igazi scifi, inkább egy fantasy ami egy párhuzamos valóságban játszódik. Azért meg nem haragszom, sok scifi író elköveti szerintem, hogy a mostani közelmúltbeli történések többezer év múlva is meghatározó horderejűek, csak szerintem ez sem túl realisztikus.

Már nagyon vágytam Pratchettre, és a Going Postal első pár oldala hatalmas felüdülés (ironikus, száraz poénok, legalább mondatonként egy! féloldalanként fordulatok! valódinak ható, szellemes párbeszédek! 3 dimenziós karakterek!), lubickolok benne.

Nudli: neked mi lenne a szupererőd?
Berci: amit szeretnék vagy logikusan?
Nudli: logikusan.
Berci: ezt nem tudom értelmezni.
Nudli: szerintem irónia.
Berci: az nem szupererő.
Nudli: te azzá tennéd.
s: és amit szeretnél?
Berci: mind control. tudnám irányítani az emberek érzéseit.
Nudli: nekem időutazás.

ez tök Taratinós beszélgetés volt szerintem, csak nagyon rövid, utána Nudli belevágott egy hosszú monológba arról hogy melyik meccsen ki miatt veszítettek mindenféle focicsapatok. ja mert előtte arról vitáztak, hogy x meccsen Berci szerint nem xy miatt veszítettek aki az utolsó helyzetet kihagyta, hanem végig mindenki más miatt is. ez is kicsit Tarantinós volt.

A fő hír hogy elég sokkoló módon megszűnt az index (miközben úgy tűnik élőhalott formában közben meg megmarad, lehet majd ha az ember meglát egy index posztot facebookon az olyan lesz mint amikor csörög a telefonja és egy halott ismerőse számát írja ki).

A Xenocide-al (Az Ender’s game eposz ikszedik folytatása) kapcsolatban már attól elunom magam hogy végiggondolom mit írnék róla, na jó annyit leírok hogy egy viszonylag hosszabb könyvben 3 dolog történik, gyakorlatilag végig várunk. Egy könyvsorozatba egy egész filler könyvet berakni nekem kicsit sok. De azért már elolvasom a Children of the Mindot is, ha már idáig eljutottam, a feléig valamennyivel több dolog történt.  

Viszont lucia elkezdett sorozatokról beszélni és ezzel eszembe juttatta hogy megfeledkeztem a Big Little Lies második évadáról (eredetileg ő mondta hogy tetszeni fog nekem, és tényleg), az első rész után annyit mondhatok hogy megmaradt a lényeg, még mindig bárhonnan bárhova mennek, áthajtanak a gyönyörű viadukton. Viszont furcsa hogy mért nem hord senki maszkot, és túl közel mennek egymáshoz. És Meryl Streep zseniálisan ellenszenves. És mindig ha van egy szám, a feliratnál ki van írva a szerző és a szám címe. És Zoë Kravitz ❤

Néha meg T. felolvassa nekem George R. R. Martintól a Lázálmot, gondolom sokkal többet kéne borzonganom de emiatt hogy ő olvassa fel meghitt és kedves érzés társul hozzá, bár most kezd izgalmassá válni 36%-nál, kíváncsi vagyok mi lesz.

Húúú nem tudom mit gondoljak a High Fidelity-ről, nagyon tetszett, Zoe Kravitz mellett beleszerettem Jake Lacybe és Kingsley Ben-Adirba is, nagyon meg voltam győződve róla hogy nem érhetnek igazi meglepetések, csak annak nem voltam tudatában hogy nem egy évadnak szánták. Valamint most már elmondhatom hogy sorozatot is néztem rossz sorrendben (a hetedik rész a hatodik rész egy részletével kezdődik, de aztán másképp folytatódik de ez csak akkor derül ki ha nem ugrasz rögtön tovább azt gondolva hogy már láttad)

voltunk közösen nyaralni, összeeresztettük a gyerekeket (hosszabb időre mint eddig), mindenki életben van szóval eddig siker. volt medence, jakuzzi, strandröpi pálya, csónakázótó (igazából horgásztó, de számomra körbesétáló és csónakázó), masszázs, pingpongasztal, csocsó, a lobbiban elviselhető hőmérséklet, mi meg vittünk magunkkal 28 játékot és majdnem mindegyikkel játszottunk is, finom kaják, állatok is de azokat nem nagyon nézegettük csak a lovakat. ebből ki is derül hogy egész aktívan pihentünk.

jól éreztük magunkat, mi hárman szokásunk szerint nyafogva, Berci azért mert fárasztó volt, és keveset tudott egyedül lenni, Nudli mert reggel 9-kor szívtelenül kiparancsoltam őket az ágyból a reggelihez, ahol ráadásul semmi finom nem volt szerinte (pedig rántotta), én pedig a légkondi hiánya és a 20 percenként ismétlődő szörnyű zenék miatt.

az amatőrcsillagász karrierremet erősen gátolja hogy éjszaka alváson kívül semmi másra nem vagyok hajlandó, viszont lelkesen követek kb. 100 ilyen témájú oldalt, amiken pár hete minden nap 500 gyönyörű fotót látok az üstökösről. de azért csak akartam élőben is látni, mégha nem is olyan látvány mint a fotón, úgyhogy pár napja mióta nem csak hajnalban látszik hanem este is (elvileg fél10-10-től), aktívan keresgéltem az ablakból, miközben Nudli aktívan idegeskedett mellettem hogy ne hajoljak ki annyira. a mai harmadik ellenőrzésnél már épp kezdtem volna magamban hisztizni hogy még mindig nem jött össze amikor végre megláttam binokulárral, és úgy hogy tudtam hol van már szemüveggel is. Nudli épp nem volt ott mert csendben osontam el miközben lekötötte a geometry dash de rá tudtam venni hogy megnézze. ő is látta bár annyira félt közben hogy most rádlert kell innia. utána Bercit is rávettük, a tőle megszokott mértékben lelkesedett.

neowise

Elkezdtem nézni a High Fidelity sorozatot, Zoë Kravitz a főszereplő, azt hiszem nem is kell többet mondanom. Jó, neki nem a való életbeli testvére játssza a testvérét, de ezen kívül csodálatos. A többi szereplő is jó, és vicces azon nevetni hogy ki Jack Black és Catherine Zeta-Jones alteregója. A film is tetszett, eddig ez is bár még csak 3 részt láttam, de vajon John Cusacknek megjelent-e Debbie Harry fekete ovarállban, borospohárral a kezében táncolgatva, hogy tanácsokat adjon az életéről.

Azzal együtt is hogy nem vagyok egy nagy zeneőrült, de nagyon bejön ha valaki lelkesedni tud valamiért, bármiért igazából. És a sorozatot szerintem úgy készítették hogy gondoltak azokra is akik nem hatalmas zeneőrültek, és kellemes és hallgatható zenéket raktak bele, meg elég sok ismertet.

A temetés nagyon szép volt. Főleg szomorú, de szép is. Kicsit rendhagyó is, egyrészt mert még nem voltam ilyen hajós búcsúztatáson, de inkább mert egyáltalán nem volt semmilyen beszéd. Csak szomorú zenék, és virágok a vízen. Jó volt látni hogy a családja komolyan vette a kérését.

hogy kell felnőttnek lenni?

elvben szuper megoldásnak tűnik órákig tartó bambulós kattingatás helyet gyorsan letudni az otthoni feladatokat és aztán folytatni a High Fidelity-t, de ehelyett az történik hogy hozzákezdek a néhány feladathoz délután, aztán este fél 9-kor felpillantok hogy még nem vacsiztam, ki kell teregetni és meglocsolni a virágokat, és még maradt egy kis adminisztráció is. de ezek nem hónapok óta halmozódó feladatok, csak az elmúlt napok. jó oké idióta válási papírokkal nem kell minden héten szórakoznom, de úgy érződik hogy mindig van helyette valami aktuális.

válni nehéz

csomó jó dolog történik, úgyhogy természetesen csak puffogni jövök ide (de majd örömködni is). miután hadakoztam egy sort a számlákkal (miután befizettem a melegvíz tartozást a díjbeszedőnek, ami elvileg csoportos megbízással veszi le a pénzt a számláról de néha mégsem, hanem figyelmeztetéseket küld, és végigböngésztem a tárasház fenntartójától az összesítést, ami szerint “fűtés” és “hődíj” néven is túlfizetésem van, de ezeket nem fizetik vissza hanem majd én vegyem figyelembe a következő befizetésnél, a kettő vélhetően nem ugyanaz, bár ugyanarra a számlaszámra kell fizetni, akkor összeadhatom vajon-e az összeget és pár hónapig nem fizetek. nem baj, bár évtized és belejövök.

na de nem is ez, hanem hogy a 21. században nemcsak hogy nincs korszerű, online módja a válás bejelentésének, hanem még mindig kockás füzetbe iktatják az olvasószemüveges nénik a papírokat, de még arra sincs mód hogy a közös megegyezéssel történő válást együtt nyújtsuk be, mindkettőnk aláírásával amivel aztán ők elmolyolgatnak és valamikor 20 év múlva kimondják, hanem először Gé kinyomozta az illetékes bíróságot, elment, adtak neki kerestelevél formanyomtatványt, kitöltötte, 3 példányban kinyomtattam (mert nekem van nyomtatóm) és 2 tanúval aláirattam (ha már nálam volt), ő beadta, ebből az egyik példányt kiküldték nekem postán (nagyon meglepődtem), mellette egy földi halandó számára értelmezhetetlen szövegű végzést, ami kinyomtatva tájékoztat a két oldal hosszú url-ről, ahonnal letölthetem az ellenkérelem és a viszontkereset-levél formanyomtatványokat, amiket töltsek ki, nyomtassak ki 3 példányban és írjak alá (gondolom 2 tanú igazolásával), majd adjam be, miközben arról is tájékoztat szigorú hangnemben hogy csak a megadott formanyomtatványt használhatom, különben a bíróság visszautasítja, és mindenképp 30 napon belül terjesszem elő, mert azon túl már nem lehet. a végére kicsit megengedőbb hangnemben arról is tájékoztat, hogy a nyilatkozatot szóban is előadhatom, és akkor a bíróság rögzíti az erre rendszeresített nyomtatványon, de az írástudatlanokon ez már rég nem segít mert úgyse jutnak el odáig a levélben.

ennyi idő alatt már érdemben is haladhattam volna vele.

update: megtaláltam, basszus mindkettő 100 oldal és ugyanazokra a fasságokra kérdez rá mint a legelső, amiket egyébként is rég tudniuk kéne rólam, meg az ügyszámra amit ők kreáltak tegnap, amire nem lett volna szükség ha egy papíron lehet intézni az egészet arrrrggggh

update2: szinte biztos hogy valami kifogással vissza fogják dobni (van kitöltési útmutató, az is értelmetlen). rájöttem hogy a válás a bíróságok és az ügyvédek között egy nagy mutyi.

a gyerekeim folyton nevetgélnek rajtam hogy mielőtt elindulunk bárhova, gondterhelten körülnézek és megkérdezem hogy mit felejtek itthon, és ha én nem teszem megkérdezik ők (Na? Na? Kire emlékeztet?), de tényleg nagyon sokszor otthon felejtek valamit, aki nem ilyen, nem értheti meg hogy milyen nehéz. néha eszembe jut hogy kéne egy blog hogy épp mit felejtettem otthon (tegnap: üres papírt, melegítőgatyát, a mászócuccom pedig ma délelőtt mentünk volna mászni, de T. elhozta nekem, de mégse mentünk más okból).

  • egész héten nem kellett felkelnem éjjel leoltogatni a villanyt, varázslatos volt
  • befejeztem az Ender’s Shadowt, tetszett, szinte egyáltalán nem volt zavaró hogy ugyanaz az alaptörténet mint az Ender’s Game-ben, így is izgultam, a főszereplő is szimpatikus volt, szóval a hasonló ilyen könyvhöz képest (Zoe’s tale a vének háborúja sorozatban) sokkal jobb volt. Érdekes volt, hogy Ender és Bean interakcióira egész másképp emlékeztem az előző könyvből, nem tudom hogy kicsit átirogatta-e a szerző (amellett hogy nyilván költött még hozzá, ami Endernek századrangú beszélgetés volt az Beannek lehetett fontos), de biztosan nem fogom visszaolvasni. Igazából most hogy másodszor követtem végig a történetet, esett le hogy mi zavart igazán az elsőben: a szerző naivitása, elképzelhetőnek tartja hogy a világ összes katonai vezetője rádöbben hogy ők képtelenek megnyerni a háborút, és gyerekeknek adják át az irányítást – vagyis tudnak hinni benne, hogy a gyerekek okosabbak és rátermettebbek lehetnek náluk. Ez aranyos szerintem, és végtelenül utópisztikus. Az is látszott hogy a genetikának nem olvasott különösebben utána a szerző, de ez nem zavart, fikcióról van szó 🙂 Plusz szerintem próbálta az első könyv logikai bukfenceit kijavítgatni, pl. hogy mért halt ki az egész bugger nemzet attól hogy egy királynőt megöltek, ezt megmagyarázta azzal hogy biztos összegyűjtötték az összes királynőt az anyabolygóra, de ez is teljesen logikátlan szerintem. (mert az elsőből meg tudjuk hogy számítottak rá hogy elpusztítják azt a bolygót az emberek, egész egyszerűen biztosíthatták volna a faj túlélését ha nem viszik oda az összes királynőt).
  • megint szembesültem vele, mennyire nem vagyok az esztétika, hanem a praktikum embere: tegnap néhány óta leforgása alatt egyrészt lepermeteztem újra a leandert gombaölővel, bár tudtam hogy tönkre fogja tenni a gyönyörű fehér virágait, de inkább legyen egészséges, másrészt lefestettem az erkély feletti üveglapot fehér festékkel, (hogy déltől este hatig ne tűzze a nap teljes erővel a nappalit) egy botra kötözött ecsettel, mivel az erkélyen nem állok sem székre, sem létrára, jó ronda lett, még szokni kell 😀
  • előtte a héten volt megint egy mélypontom a szokásos “túl sok dolgom van, kimerülök stb” témában, de csak a titkos blog olvasóit szórakoztattam vele. erre jutottam: 1) az átlaghoz képest kicsit lassabb vagyok, vagy nagy figyelemmel és kimért mozdulatokkal végzem a dolgom, vagy a sok kármentesítés viszi el az időt (dolgok leejtése, kiborítása, összekoszolása, beütése stb miatt). 2) szétszórtabb és feledékenyebb is vagyok, nem tudok feladatsorokat fejben tartani, gyakran szétesem, sok időt veszítek azzal hogy pótoljam a kifelejtett lépéseket 3) szerintem fáradékonyabb is vagyok. Ezekre mind nem gondolom hogy végletesen, csak hogy az átlaghoz képest kicsit rosszabb. Persze van akinek még nehezebben mennek ezek, de a többség gyorsabban elintézi amit épp el akar, aztán marad szabadideje, velem ez ritka. Főleg mert az elmúlt 20 évben sokkal rosszabb is volt a helyzet és sok elintéznivaló halmozódott fel, szóval mindig lenne mit csinálnom. 4) ezek mellett elég maximalista és túl felelősségteljes is vagyok, mindenkinek meg akarok felelni, valamint nehezen kérek, sok felesleges terhet is magamra veszek 5) nem végtelenül könnyű az életem, de az elmúlt pár évben sokat tettem azért hogy javuljon és javult is, szóval a mostani helyzet nem elviselhetetlen azért. 6) mindamellett tudok még tenni hogy javuljon, pl. azzal ha rendszerezem a feladatokat és a szabadidőt (de erre egyelőre csak győzködöm magam, nem kezdtem még el), lejjebb adok az elváráraimból és kevésbé próbálok mindenkinek megfelelni.

néha van pozitív oldala is hogy Berci több segítséget igényel a tanulásban, pl. így kiderült hogy az egyik tanár a saját maga által készített videókat “Tired Teachers’ Desperate Attempts” sorozatnak nevezte el

általánosságban nem mondanám rám jellemzőnek, hogy megfeledkeznék az ebédről :O konkrétabban, emlékeim szerint sosem volt olyan hogy este 10-kor döbbenek rá hogy kimaradt

Pénteken T felszerelt egy okos villanykapcsolót a nappaliba, ami reményeim szerint megszünteti azt a 2,5 éves tradíciót hogy ha itthon vannak a gyerekek, valamikor éjszaka fel kell kelnem lekapcsolni a nappaliban a villanyt (mert Nudli csak úgy alszik el ha a nappaliban ég a villany) (és megy a tévé, de azon eddig is volt időzítő).

Szombaton elsiettünk a japánkertbe hogy még odaérjünk úgy hogy 4 előtt legyen időnk nézelődni, de aztán mondta a bácsi a kapuban hogy várni kell mert sokan vannak bent, de 8-ig nyitva van, és nem is kellett sokat várni, de tényleg sokan voltak bent, viszont nagyon szép volt.

Ma meg élményfestettünk, mert most az élményfestősök nem fogadhatnak élőben ezért felraknak videókat az oldalaikra ami alapján otthon el lehet készíteni, tetszik az eredmény kivéve hogy utólag jutott T eszébe hogy a fröcskölős módszer helyett felfesthettünk volna csillagképeket.

img_20200531_153932

Valamint megnéztük a Szép Reményeket (furcsa volt, azután hogy a könyvre úgy emlékeztem hogy egy igazán mély, súlyos, kicsit agyoncirkalmazott viktoriánus történet, a film egy sima love sztori, elsősorban a két főszereplő közötti határtalan kémiára fókuszál, másod- és harmadsorban is, de lehet hogy csak nem értettem a könyvet, ráadásul azt hittem megváltoztatták a végét erre most nézem hogy már Dickens is két befejezést írt), a Warriort (tetszett, izgultam, nem találtam el mi lesz a vége), szombaton elkezdtük a rakétakilövés közvetítését nézni, de nagyon akadozott, viszont mondták hogy most megy el az ISS felettünk és kirohantunk, szerintem láttuk, bár gyorsabban haladt mint vártuk, de nem villogott ahogy a repülők szoktak (úgyhogy biztos az volt). És amelyikünk nem aludt bele 10 perc után az az Élő csillagászat Kiss Lászlóval sorozat aktuális részét is látta, és megtudta(m) hogy jelenleg a tudósok szerint a mars kolóniának majd kukoricán és bogarakon kellene élni, mert azokból lehet a legtöbb tápanyagot kinyerni.

Felhívták a figyelmem hogy ma kell posztolnom mert 9 naponta szoktam az elmúlt 27 napban, úgyhogy csak ezért mert friss az emlék gyorsan idehányom hogy most éppen lehet látni a merkúrt este a horizonton miután lement a nap egy rövid ideig, ami kizárólag csak annyiból különleges hogy mostanában lettem ennek tudatában, ezért bár nem volt nálunk távcső, tegnap elautóztunk egy budapesti észlelőhelyre, felmásztunk egy dombra, bemásztunk egy lezárt, romos kilátótoronyba (amit egyébként Makovecz tervezett és a nép hagyott lerohadni), halált megvető bátorsággal felóvakodtunk a vélhetően korhadt deszkalépcsőn, megállapítottuk hogy a megfelelő irányt (nyugat-délnyugati) egy fal takarja (arra a szintre már nem mentünk fel ahol egyáltalán nem volt padló, bár biztosan jobb lett volna a kilátás), mindenesetre készítettünk romantikus fotókat az égről, a holdsarlóról (a megszokott pötty formában) és egymásról, visszajutottunk a dombon félútig, kiszúrtuk a merkúrt, amit teljesen jól lehetett szabad szemmel is látni, végigkövettük amíg lemegy, miközben néha pillantottunk az ég többi részére is, amin a felhők közül az egyre sötétedő égbolton mindenféle csillagok is előbukkantak, ezeket 3 különböző appal próbáltuk ketten azonosítani, aztán hazajöttünk.

img_20200526_211252

égTégésén

szörnyen gyorsan telik az idő

  • délután-estefelé rajtaütésszerűen lefotóztam Nudlit fehér ingben és a ballagós nyakkendőjében amikor rájöttem hogy mindjárt besötétedik, de az erkélyen ilyenkor nagyon szépek a fények (ebből lesz nekik valami kárpótlás az elmaradó ballagás helyett), és ötszörösen is büszkélkedtem benne, hiszen részt vettem a létrejöttében, segítettem hogy ilyen szép nagyra megnőjön, aki tessék máris ballag(na) és 39-es a lába, tegnap levágtam a haját, ma megkötöttem a nyakkendőjét pedig nem is emlékeztem hogy tudok nyakkendőt kötni, és készítettem róla vállalható fotót, ami persze neki nem tetszik de én büszkén elküldtem mindenkinek
  • Bercinek ma irodalom dolgozata volt a középkor és a reneszánsz irodalmából, én “is” elolvastam a vonatkozó részeket a tankönyvből hogy ha esetleg kell, kicsit be tudjak segíteni (így tudtam hol keressem ki hogy a dekameron történetében hány férfi és hány nő gyűlt össze pontosan melyik évben)*. és rájöttem hogy ebből nekem csomó minden tetszik, jó volt olvasni, persze megint ugyanúgy nyomatalanul el fog tűnni minden infó de azért élveztem
  • a fizika dogájára négyest kapott, abban is volt kicsi részem (khm sokat biztattam meg motiváltam meg ilyesmi)
  • T-vel elkezdtük nézni a svábhegyi csillagvizsgáló online előadásait, kiderült hogy engem sokkal kevésbé zavar hogy egy csomó mindent nem értek belőle
  • még mindig szép az idő
  • a munkahelyemen felmerült számtalan új probléma közül néhányra lehet hogy lesz megoldás (és remélhetőleg nem az hogy többet kell dolgoznom ugyanannyi pénzért)
  • a gödöllői arborétumban vannak fák (melyek nevét szintén nem fogom sose tudni, mindegy hányszor próbálok új fákat tanulni az életem során), a mammutfenyők kicsit csenevészek még de majd 500 év múlva is megnézzük őket, és van olyan hely ahol le lehet tenni egy pikniktakarót és heverészni a felhők alatt
  • jó hát scrabble-ben csúnyán kikaptam de nem lehet mindig minden jó
  • megnéztük a Battle Royale-t, nem rossz de a könyv jobb, és a Stalkert, hát arról nem nagyon tudom mit mondjak, azt hiszem nem én vagyok a célközönség (belőlem a lassú dolgok továbbra sem szépséget, zsenialitást, és/vagy feszült várakozást** váltanak ki, hanem kizárólag türelmetlenséget) (emellett tényleg nagy hatást tesz, gondolkodtam rajta, bevillantak belőle képek, és szerintem az elejére van utalás a Ruben Brandtban)***
  • bár a futár végül nem akkor jött amit a decathlon igért, de végül jókor jött és mindent hozott amit akartam
  • a világ újbóli megnyitásának még nem örülök, mondjuk ha két hét múlva is ilyen jók a számok akkor lehet hogy elkezdek, de szerintem nem lesznek

*valamiért az az érzésem hogy a tanárnő szereti az adatokat
**a suspense jobb szó lenne ide, csak rossz nyelven van
***amikor rezeg a víz a pohárban

próbálom a nyafogást örülésbe átfordítani

  • mindjárt megyünk cukrászdába Nudlival, Bercinek nincs kedve de szerintem Nudlinak is jó ha jut kettesben idő, most ebben kicsit alulmarad
  • a múltkor volt finom cukormentes eperfagyi, de azt is kitaláltam hogy végigkóstolom a cukormentes sütiket, most ezt várom (aztán elmentünk és se fagyi se süti nem volt cukormentes, de ettem itthon házi készítésű málnás frozen yoghurtot, nagyon finom volt)
  • mostanában észrevettem hogy milyen sokszor mondom magamra hogy “de béna vagyok” “jaj de hülye vagyok” stb, de a gyerekek szerint eddig is ilyen sokszor mondtam magamra, ezek szerint most kezdtem észrevenni, ez első lépésnek jó (néha már le is nyelem, vagy visszavonom)
  • nagyon nagy bűntudatom volt hogy a nehéz helyzetben nem segítek többet az emberiségen, de pár hete megbeszéltem magammal hogy tőlem ennyi telik, amennyire tudom ellátom a munkám és ha kell ingyen is segítek azoknak akikkel eddig is kapcsolatban voltam, törődöm a gyerekeimmel, ellátom a háztartást, rendelek online dolgokat hogy életben tartsam a gazdaságot, és igen, próbálok magammal is törődni*, egyszerűen nem érzem hogy ebbe még beleférne ingyen munka (ami vsz olyasmi lenne ami egyébként is a munkám, és sokszor elég megterhelő, pl most a járvány idején) (még ha az a félelmem nem is igazolódna be hogy bárki számon kérné rajtam hogy mért nem megyek inkább önkénteskedni egy kórházba ahol fertőzötteket látnak el)
  • többet mozgok, a közös kosarazások alatt vannak feszültségek, de egyre jobban kezeljük
  • Bercinek néha egész jó a kedve, viccelődik is pl ma délelőtt eljátszotta hogy nem fér át az ajtónyíláson mert olyan széles a válla, és lapjával ment át. szereti hogy gyakrabban beszélgetünk.

 

*kipróbálhatnám a trükköket amiket mindenkinek tanácsolok, pl napirend, előre eltervezni mikor fogok mozogni, és mikor fogok a saját örömöm és kikapcsolódásom céljából tenni dolgokat, akkor talán nem nyomna össze a folyamatos kényszer hogy mennyi dolgom lenne, amit nem csinálok csak halogatom és értelmetlenül netezem helyette, ami viszont nem pihentet

Örülős, 6.-7. hét ömlesztve

  • ha nem diétáznék, biztos többet híztam volna mostanra
  • általában szép az idő
  • a többiek bár egymást néha szétosztják kosarazás közben, velem mindig nagyon kedvesek (pl Nudli: Anyaaaaaa! öööö semmi baj!), ha meg néha valami sikerül, mindenki nagyon örül
  • észrevettem hogy mostanában sokat szidom magam, a gyerekek szerint ez mindig kb ilyen, úgyhogy eddig nem vettem észre most meg igen, ez első lépés a fejlődéshez
  • felhők, Dunapart, teknősök, kavicsok. beszélgetések, nevetés. közös evések, tornázás.
  • esőillat
  • ágyba kapott reggeli
  • eperfagyi (fagyasztott eper, tejszín, tej, cukorpótló aprítógépben, pár perc és nagyon finom)
  • a gyerekek néha találnak maguknak olyan ebédet ami tetszik a rendelős oldalon, és Nudli mindennek örül amit készítek neki amikor nem talál (ilyen kifinomult dolgok mint tejbegríz szigorúan folyósra készítve, sajtos-tejfölös bundáskenyér, mini virsli krokettel), hétvégénként nemzeti eledelünk lett a házi készítésű tortilla, de most kipróbáljuk a pitát is
  • Too hot to handle – netflixes reality (a szereplők aranyosan egyszerűek és éretlenek, de közben mégis szerethetőek, mintha gyerekek lennének, szórakoztató volt)
  • örültem amikor több mint egy nap émelygős fejfájás után végre nem fájt már

Hornby még mindig kedvenc, a State of the Union is jó volt, sorozat formájában fogyasztottam (azt hiszem eredetileg színdarabnak készült). 10 db 10 perces epizódból áll gyakorlatilag 2 szereplővel (látunk más embereket is, néha a főszereplők is megfigyelnek más embereket is, néhányszor beszélnek is velük pár szót, de túlnyomórészt ők ketten szerepelnek), egy helyszínnel, mondanám hogy bedaráltam de így elég viccesen hangzik. Arról szól hogy egy házaspár kapcsolata elromlott, ezért párterápiára járnak, és előtte mindig egy pubban találkoznak, ezt a részt látjuk mi az életükből (a pubot).

Aki a férjet játssza, őt egyébként is nagyon kedvelem (Chris O’Dowd), Rosamund Pike-ot viszont egyáltalán nem bírom, valamiért (vagy a feje, vagy a Gone girl miatt, vagy a kettő együtt) mindig újra és újra meglepődtem a reakcióján, általában negatívabbat és lekezelőbbet vártam. Ezzel szemben mindkét karakternek végtelenül kedves és szimpatikus a személyiségeés nagyon élőek a beszélgetéseik, pedig többször említik hogy milyen kevés közös van bennük és mennyire valószínűtlen hogy egyáltalán összeházasodtak, közben meg azt látom hogy a gondolkodásmódjuk, humoruk nagyon harmonizál. Ezt nem tudom így tervezte-e Hornby, vagy csak nekem érződik így valamiért. Szóval nagyon szurokoltam nekik hogy megjavuljon a házasságuk.

Ezen kívül láttam a Southpaw-t (egynek jó, nekem kicsit felszínesnek tűnt) (de Jake Gyllenhaal teste csodálatos, és a kislány is aranyos), és a Green Bookot (meglepően jó, cukik a szereplők, megdöbbentő, vicces, valamint szívmelengető jelenetek váltják egymást, valós történeten alapul, mint a jó sztorik többsége*, Mahershala Ali tetszett, Viggo Mortensent nem ismertem meg, de ő is tetszett, csak sajnáltam hogy ennyit kellett híznia a szerepért.

Ezen kívül valamennyit dolgoztam, még párszor voltam kosarazni, valamint röpizni, tollasozni és pingpongozni is, tényleg volt csillaghullás, és életemben először lepermeteztem a leandert és a cukorsüvegfenyőt úgy igazából, háromféle permetezőszer keverékével, fecskendővel kimérve az adagokat, védőfelszerelésben. Elég sokat aggódtam hogy mennyire szennyezem ezzel a környezetet, de a másik lehetőségem hogy a gombák, tetvek és atkák megölik a növényemet.

 

*elgondolkodtam hogy vajon mért nem hallottunk soha a zongoristáról (Donald Shirley), vajon mert ez annyira réteg cucc és nem foglalkozom vele, vagy egy hasonlóan tehetséges fehér zongoristáról azért hallottam volna

Befejeztem a Speaker for the Deadet (az Ender’s game egyik folytatása), nagyon tetszett, kicsit jobban mint az Ender’s game. Érdekes volt hogy amiatt hogy spanyolok (vagy kik) leszármazottai a főszereplők, kicsit ilyen spanyol szappanopera/ 100 év magány érzést keltett bennem (nagyívű családregény titkokkal, egymásba szövődött szálú cselekménnyel, megdöbbentő fordulatokkal, érzelmekkel)*, csak van még 3 értelmes faj az emberen kívül. Elég türelmetlen voltam a két fő titokkal szemben (spoiler1, saját felelősségre nyisd meg), hogy mikor derül már ki, de közben olyan ügyesen csepegtette az infókat Orson Scott Card hogy mire kiderültek már nem volt akkora döbbenet, viszont volt más amit nem tudtunk, és kiderült, és elég elborultnak tűnt, szabadon engedte a fantáziáját, de hát ez a jó a scifiben (a pequeninhok szaporodása) . A többit meg mi tudtuk, csak a szereplők nem, úgyhogy ők döbbentek meg nagyon.

Érdekes világban játszódik, ő is a párhuzamos evolúció elvét választotta amin belül lássuk be sokkal könnyebb regényt írni mint ha azt képzeljük hogy a másik világ annyira különböző a mienktől hogy esélyünk sincs megérteni (l. Solaris). Szimpatikusak a szereplők, O.S.C. egyrészt nagyon realisztikus abban ahogy az embereket látja, másrészt szerintem egy kicsit még mindig naiv, az egyéb fajokkal kapcsolatban ugye nem tudjuk, de jó lenne ha ilyenek lennének 🙂 A sztori izgalmas, fordulatos, elgondolkodtató, nincs túl hangsúlyos szerelmi szál (ez jó pont), a dialógusok kicsit furák, ez jobban belefér amikor másik fajjal próbálunk kommunikálni.

Van két fordulat amiket logikailag kicsit aggályosnak találtam, gondolom a történet miatt volt rájuk feltétlenül szükség, spoiler2.

Csak hogy hű legyek magamhoz, most az Ender’s shadowt fogom olvasni, ami 3000 évvel korábban játszódik.**

*ezt más scifi szerzőknél is észrevettem, hogy a szerző feltételezi hogy 3000 év múlva egy másik bolygón ennyire változatlan marad az emberiség, oké vannak kisebb változások, pl. az angolt máshogy hívják, és van egy új vallás, de a spanyol leszármazottak spanyolul beszélnek és katolikusok, a katolikus vallás sem változott semmit. csak hát nyilván megírni is nagyon nehéz lenne és olvasni is, ha minden máshogy lenne benne.

**trademarkom hogy a sorozatokat nem időrendben olvasom.

Continue reading

szóval jó ez a 160 grammos diéta, és tényleg szinte sose vagyok éhes, ha betartom az összes szabályt hogy mikor, mit, mennyit szabad enni, vagyis lefekvés előtt beáztatom a zabpelyhet, időben felkelek hogy időben tudjak reggelizni, beszuszakolom a reggeli és az ebéd közé valahogy a munka mellett is a tízórait, figyelem hogy ha az ebédben nincs 50 gr szénhidrát akkor egyek még hozzá, az uzsonnába is rakok lassan felszívódót, vacsira figyelem hogy meglegyen a 40 gr (ami a viszonylag ehető és emészthető kenyérből 4 szelet, elég para, szerintem életemben nem ettem ennyit vacsorára), de többet sem eszem soha az előírtnál, sosem eszem semennyi cukrot és fehér lisztet (de nem csak ilyen szinten hogy kakaós pali meg nutellás gofri, ami napokig kibillent, hanem hogy a husi panírjában se legyen pár gramm fehér liszt, mert az is bezavarhat állítólag), mindig olyan típusú szénhidrátot eszem mint kell, és mellé olyan és annyi fehérjét mint kell, intenzíven mozgok legalább heti háromszor egy órát, és nem vagyok a menzesz előtti két hétben, és nincs stressz. ha emellett arra is figyelek, hogy minden tejtermék zsírszegény legyen és ne egyek túl sok cukormentes sütit és nutellát, hízni sem fogok. kár hogy ehhez végtelen előrelátás és szervezés kell, úgy beosztani minden tevékenységemet hogy jusson idő enni, figyelni hogy legyen ott ahol vagyok olyan étel amit ehetek, minden teljes kiőrlésű kenyér és keksz összetevőit is meg kell nézni árgus szemmel, mert a biztonság kedvéért legalább a felébe raknak kis cukrot, magamnak kell készíteni a salátaöntetet, de az lenne a biztos ha mindent magamnak készítenék, csak annyi idő nincs a világon, és több évnyi kutatási háttér nélkül nagyon kevés olyan étel marad ami ehető és nem is bántja a gyomrom, de ezek nagy része sem túl finom, és az is kár hogy stressz mindig van. na jó lehet hogy nem mindig csak mostanában. szóval a lényeg hogy volt már olyan nap amikor nem voltam egyfolytában éhes, több energiám volt, és az biztos hogy sokkal kevesebbet van hányingerem és fáj a fejem, úgyhogy elvileg ha ügyes vagyok még jobb lesz majd. és akkor nagyon jó lesz nekem hogy sikerült az életmódomat optimalizálni, ami mindenki másnak is sokkal egészségesebb lenne, de azért lehet hogy néha kicsit fogom irigyelni azt aki megehet egy somlóit anélkül hogy utána napokig folyton éhes lenne.

Hetek óta felváltva érzem hogy minden rendben, csak kicsit túl sokat nyafogok, és hogy minden borzasztó, nincs kiút, nincs megoldás.

Pl.

– nem fér bele 24 órába a nap. akkor se ha nincs nagyon sok dolgom, szóval biztosan velem van a baj
– ehetetlen a cukormentes mogyoróvaj, amit egy vagyonért vettem. nehéz tartani a diétát, unalmasak a kaják, csomó nem ízlik és nem jó a gyomromnak amit ehetek
– nem nagyon szeretek politizálni, de kezdek komolyan rettegni azok miatt ami az országban történik (amellett hogy továbbra is dühít)
– emberek akarnak tőlem dolgokat folyton
– ha a gyerekeknek rossz kedve van, rossz a kedvük
– Bercinek most két tárgyból segítünk, ami miatt szóltak a tanárok, de vélhetően az összes többi tárgyból sem adott le semmit egyáltalán
– Nudli még mindig elég sokszor fel van háborodva ha valami feladatot meg kell oldania

VISZONT:
– Berci újra mosolyog, viccelődik, van élet az arcán, még a tanórákat is képes túlélni, sőt majdnem biztos hogy volt amikor élvezte is (online kvízzel játszottak). Olvassuk a kis könyvünket, mesél magáról, új oldaláról ismerem meg, tegnap pl. mutatott egy zenét amit akkor szokott hallgatni ha szomorú, aztán hosszan nézegettük az iskolai füzeteit, amikbe mindenfélét szokott rajzolgatni. Aztán megmutatta Nudlinak is, aztán Nudli is a hatodikos rajzfüzetét amibe kizárólag elmebeteg rajzokat készített, majd elveszítette, és a föci-tesitanár találta meg, aki azóta egyfolytában pikkel rá
– elkezdtem kommunikálni Berci tanáraival, kedvesek és megértőek
– eddig hármasban jártak kosarazni az apjukkal, de annyit nyafogtak hogy rossz páratlanul lenni hogy már kétszer elmentem velük én is, az a tapasztalat hogy sokkal többet segít párosan lenni mint amennyit ront a bénázásom.
– állítólag ilyenkor is van csillaghullás, a lyridák, ma megpróbáljuk megnézni hogy tényleg-e

5. hét örömök

Zoom pad thaiozás a barátokkal

Találtunk nem lezárt szakaszt a dunaparton, és csak másfél óra múlva jött szólni a polgárőr hogy a függőágyban heverészés nem megengedett tevékenység

Tesómék extra cuki képeket és videókat tesznek fel a gyerekekről

Van munkám

Tollasozás (bal kézzel is megy valamennyire)

Virágok, madarak, cicák (a tavasz tovább harsog)

Kijött a Cosmos harmadik évada

Örülős

  • hosszú hétvége (elterveztem hogy munka ügyben a kisujjamat se mozdítom, persze máris piros pöttyökről készült fotókat nézegetek, de ez sürgős)
  • könnyen lett gyógyszer, elkezdte szedni Berci, az elmúlt két napja egész jó volt
  • virágzik a magnólia
  • dupla függőágy még mindig
  • tegnapelőtt Nudlival elindultunk közösségi pingpongasztal vadászatra, kiderült hogy ha ott is van a jelölt helyen, be van zárva egy elkerített játszótéren, de bemásztunk és pingpongoztunk (nem veszélyeztetve senkit)
  • elkezdett szűrni a tumblr savior

Lehet ideje feleleveníteni az örülős projektet

Elvileg holnapra lesz gyógyszer, ma újra pingpongoztunk az ebédlőasztalon (nagyon kicsi, van hozzá mini hálónk, furcsa és vicces), és esténként az egyik szomszéd mindig lead egy számot a szomszédságnak, mindenki világít mindenfélével, a végén meg zajt csapunk, ez meg megható (kicsit csalok mert ez eddig is volt csak elfelejtettem megírni. de az újdonság hogy második napja Nudli is kijön velem, méltatlankodik hogy mi ez a béna szám, és mindenféléről mesél).

Szóval

Nem mondhatom hogy kizárólag rossz volt az elmúlt 3 hét, mert csomó jó dolog is volt benne. Séták különböző erdőkben, madarak, virágok, gyíkok, több idő a szeretteimmel, függőágy az erkélyen, két személyes függőágy a kertben, filmek, a kint tomboló tavasz (nem értem hogy csinálja, de sokkal tavaszabb van mint eddig szokott, talán mert tökéletes az idő, szinte mindig süt a nap, és tisztább a levegő?), just dance-re ugrabugrálás, scrabble, online társasozás (főleg dixit és aranyásók), anyuékkal bár nem találkozunk de jobb a kapcsolatunk, eleget alszom (és jól!), írnak a kedvenc bloggereim (nem mindig vidámat, de akkor is jó hallani róluk), sőt még új blog is van: https://stokkersson.wordpress.com/.

Egy barátnőm most kérdezett rá Szicíliára, így rájöttem hogy ezért is hálás lehetek, hogy az egész előtt még eljutottam nyaralni, és semmi egyéb olyan programom nem volt amit vártam volna és le kellett mondani.

Rám egyáltalán nem igaz, hogy most kevésbé szoronganék mint eddig, amennyire vissza tudok emlékezni, végigszorongtam az életem, ehhez jött hozzá pluszban januártól a mi lesz ha, aminek egy része valóra vált, és még mindig bőven van mi lesz ha, amiket nagyon nem szeretnék hogy megvalósuljanak, de nincs ráhatásom, bármennyit mosom a kezem , itthon maradok és hordok (vagy nem hordok) maszkot, megbetegedhetnek a szüleim (bár ők is vigyáznak magukra) (de boltba csak elmennek, mert én kicsi vagyok és nem tudnám nekik mind elvinni szerintük), összeomolhat a rendszer, tönkremehet a gazdaság, állandósulhat és eldurvulhat a diktatúra.

De erre ugye igyekszem nem gondolni, mert nem visz előre, olyan keveset facebookozom amennyit tudok (csak ugye az összes orvosos csoportban csak ez ömlik amiken fent vagyok), tumbleren átmenetileg kikövettem mindenkit a posztol a vírusról. Mivel az a munkám hogy másokat támogassak lelkileg, így nem is igazán engedhetem meg magamnak, hogy eluralkodjon rajtam, és a gyerekek miatt sem. De igazából korábban sem uralkodott el rajtam soha, én abban vagyok nagyon ügyes hogy tudok a háttérben szinte non stop szorongani miközben teszem a dolgom.

Az életemben szinte minden kialakult rutin felborult, a nem rutin dolgokon viszonylag sokat agyalok hogy hogyan oldhatnám meg optimálisan, csak máskor egyszerre kevés ilyen dolog van ami új vagy még nem találtam rá ki valami jót, most meg minden egyszerre. Mellette stresszelek is hogy nem jól fogom megoldani, vagy megfeledkezem valami fontosról, az eddig is számos listáim is elszaporodtak, egyelőre még számon tudom tartani hogy melyik lista hol van, és mikor mit kell vezetni (szám gépen wordben, munkatársakkal közös file-ban, papírcetliken, a telefon noteszban, a valós noteszban).

Rengeteg dolgom volt/van amiatt hogy a munkámat itthonra kellett átszervezni, csomó extra hülyeséggel, pl vennem kellett egy programot, hogy ne kelljen fél életemet a postára rohangálással tölteni, drágán, ezért jól meg kellett gondolnom hogy melyiket, macerás volt az egész folyamat, most meg kéne tanulnom használni de közben még újabb váratlan nehézségek és további kapcsolódó intéznivalók is felléptek. Ez pl idővel rendeződni fog, és lehetőleg lesz egy jól működő programom ami vírustól függetlenül megkönnyíti az életem, csak ez még nem most lesz. Azon kívül a skype-ot használom a munkához ami furcsa, lekorlátozza a kommunikációt, bármikor megszakadhat és romolhat a kapcsolat, néha szokott is, úgy kell megoldanom hogy ne hallja más itthon, de mégis nagyjából decensen nézzek ki.

Eddig is szinte lehetetlen volt a munkaidőre korlátozni a munkát, bár próbálkoztam vele, most ez végképp szétcsúszott, szinte folyamatosan kapok emaileketés és üzeneteket amikre csak figyelni kell vagy válaszolni is, néha hosszan és okosan, vagy egyéb szervezéssel egybekötve. Nagyjából fel is adtam hogy munkaidőben dolgozzak, kb mindig csinálok mindent. A társadalomnak ahhoz a feléhez tartozom, akinek az otthonhoz eddig nem asszociálódott a munka, így ha nincs időhöz kötve rá is kell venni magam (ami általában több-kevesebb halogatással valósul meg). A skype-os részét nyilván nem vehetem félvállról, ha már eljutok oda teljesen ott vagyok a figyelmemmel, eszemmel és érzelmeimmel, csak furcsa ki-és beesni ebbe az állapotba az itthoni lazábból. Amiket csinálok, azok egy részéért kapok pénzt is, de úgy döntöttem hogy ebben a helyzetben ez az amit én pluszban bele tudok rakni a közjóért, hogy ha valaki megkeres, és tudok segíteni, “csak” az időmet és energiámat igényli, akkor megteszem.

A gyerekek is elég nehezen fogadták el kezdetben hogy mostantól nem 1-2 órát kell itthon tanulni hanem sokkal többet. Nudli sokat ellenkezett, mérgeskedett, mostanra már talán kezd belejönni. Nehezen dolgozta fel, hogy a szünet nem arról szól hogy nem kell járni iskolába, de mehet a barátaival pingpongozni és focizni a sportpályára, gyászolja hogy elmaradnak a sportrendezvények, és nagyon úgy tűnik az olimpia is, és azt is hogy a barátaival már soha nem fog egy iskolába járni, csak külön szervezéssel találkozhatnak majd ha egyszer ez elmúlik (ilyenkor főleg a haragját mutatja ki). Berci kezdettől ügyesen részt vett az online tanórákon, mostanra kezd kiderülni hogy a feladatokat szinte egyáltalán nem végzi el. Néha már legalább szól ha segítség kell, vagy legalább utólag ha valami nem jött össze. Szóval az ő motiválásuk is valamivel több energiával jár mint eddig, és gyakrabban van olyan nehézségük is amiben vagy azonnal kell segítség, vagy kicsit később is ráér.

Bercin látszódott már hónapok óta hogy nincs túl jó kedve, néhány hete hívott össze minket Gével és elmondta hogy nem kicsit nincs jól, hanem nagyon, és egyáltalán nem tudja mi segítene, segítséget kért tőlünk. Elkezdtem szervezni, mire oda jutottunk volna már csak skype-on volt lehetséges, ezt meg ő utasította el mert neki nagyon furcsa érzés. Azt találtam ki, hogy egy önsegítő könyvet olvasunk kettesben (én mint segítő családtag). Múlt hét szombat óta minden nap kicsit külön vonulunk, olvasunk és beszélgetünk.

Kezdetben úgy tűnt mintha egyre rosszabb lenne a helyzet, de valószínű inkább az történt hogy végre megnyílt és beszélt róla, és inkább csak kiderült hogy milyen rossz a helyzet, vagy még az is lehet hogy addig maga elől is elzárta az érzéseit, most meg megnyitotta a csapot és ömlöttek kifelé. Ennek és a kitöltött szűrőtesztek ijesztő eredményének köszönhetően végül szakemberrel együtt arra jutottunk, hogy a könyv mellett gyógyszerre is szüksége lesz – ennek a beszerzése a jövő hét projektje lesz. Hét vége felé elkezdődött a könyben az a rész ahol már feladatok is vannak, együtt csináljuk mert pont ez az egyik baja hogy egyedül semmit nem csinál, csak eszi magát rajta hogy kéne. Kicsit mintha a kedve is javult volna, most bizakodó vagyok, de reálisan azt kell mondanom hogy még nem vagyunk túl a nehezén.

Még nem jutottam el oda hogy készítsek magamnak napirendet, minden napra mozgással és örömteli tevékenységgel, azt hiszem ha már képes lennék rá (mert nem bénít meg a szorongás és jut rá úgy idő hogy közben nem feszélyez hogy mennyi minden más dolgom lenne épp), akkor már nem is lesz rá feltétlenül szükség, de majd lehet hogy fogok mégis.

 

Mostanában még kevésbé jön össze a blogolás (és a levelezés is), viszont nagy örömmel látom hogy lucia belelendült. Pont az ilyen tevékenységekből jut sok, amikor pár percet-fél órát kell kitölteni mert utána megint lesz dolgom, vagy amikor lenne időm de nem érdemes nagyon belemerülni mert úgyis kizökkent egy gyerek / üzenet / telefon. Egy bejegyzést pont elég elolvasni, írjon mindenki sokat, régiek és újak, akit nem követek kommentelje be a blogját.

Nem is írom le részletesen miben változott meg az életem az elmúlt időszakban, miken aggódom és szomorkodom, mert ugyanazok mint mindenkinek és senkinek nincs rá szüksége hogy ezredszer is elolvassa, röviden és picit teátrálisan úgy tudnám összefoglalni hogy totális őskáosz, lebegve szétterjedő szorongással és állandó fokozott készenléttel. Pedig az utazással járó stresszt és időt még meg is spórolom. Egyrészt várom hogy kicsit letisztuljon a kép, másrészt el kell fogadnom hogy most ez lesz az életem és meg kell tanulnom alkalmazkodni, és kihasználni a lehetőségeket, ha adódnak. Ma pl. 2 órával előbb felébredtem mint amikor a gyerekeket kell majd kelteni, másfél órája csendben ülök, varázslatos. (De azért kicsit reménykedem hogy valami új rendszer is kialakul majd).

Amikről írni akartam azok a sok halasztgatás közben kicsit megfakultak.  Elolvastam az Ender’s Game-et, újabb scifi, izgalmas, néha vannak fordulatok, vannak benne ilyen mélyebb erkölcsi meg lelki fejtegetések, nekem a szereplők személyisége és a sztori sem elég valósághű ahhoz hogy igazán bevonzzon / elgondolkoztasson, de mindenképp szórakoztató*. Ha valamikor összejön, Nudlival megnézzük a filmet (mármint ez se 100%-os panasz, esténként azért nem filmezünk mert online társasozunk). Most a kiegészítéseket, folytatásokat olvasom, a War of Gifts egy kisregény, nem sokat adott hozzá (a jövőbe ültetve a durvábban korlátozó vallások kritikája, illetve azoké az embereké akik a vallás segítségével akarják elrejteni és igazolni a hibáikat, ahelyett hogy vállalnák értük a felelősséget, szóval igazából a jelenről szól). Az Ender’s Shadow-t kb egy hete tervezem felrakni a könyvemre, úgyhogy most fontos hagyományomnak megfelelve megint nem sorrendben haladok és a Speaker for the Dead-et olvasom (a könyvek megírásának sorrendje eltér a könyvek időrendjétől, csak hogy kicsit zavarosabb legyen).

Na és végre én is megnéztem a Jojo Rabbitet, tetszett, nem nézném újra. Igen, tényleg kicsit olyan mint a Life is Beautiful csak nem egy üldözött gyerek szemszögéből látjuk hanem egy szőke német gyerek szemszögéből, hogy ő mennyi szenvedést és bántalmazást él át abban a világban és igen itt is még szívbemarkolóbb amiatt hogy ő meg nem is feltétlenül veszi ezt észre. Végig bírtam sírás nélkül, de a legvégére még orvul elhelyeztek egy Rilke verset, ott összetörtem. Lehet hogy azért is mert pár órára kiléphettem a mostani életemből és a vers túl hirtelen rántott vissza.

Let everything happen to you

Beauty and terror

Just keep going

No feeling is final.

 

És, pont ébresztő idő van a gyerekeknek.

 

*van az a ponyva amiről azt érzed hogy a kikapcsolódás mellett valami pluszt is ad életbölcsességben, tapasztalatban, vagy elgondolkodtat és valamire rájössz magadtól amit beépítesz a világképedbe/ önismeretedbe stb, meg van amelyik inkább csak szórakoztat de attól még jó. meg persze az izgalmas új ötletek, megoldások is idővel fogynak ahogy egyre több scifit ismerek már. az ansible** meg megint egy ilyen túl elrugaszkodott valami, aminek a működését meg se próbálja megmagyarázni. inkább csak a sztorihoz lényeges, de a gyakorlatban a következő 100 000 évben nem tartanám megvalósíthatónak akkor se ha addig nem pusztítjuk ki magunkat. de ja, nem ezekkel kell ilyenkor foglalkozni 🙂

**azonnali kommunikáció bármilyen távolságra (akár csillagközi)

IR hosszan

Szóval okok miatt úgy alakult hogy 5 év után elmentem újra egy cukorterhelésre, ami egész jó lett, utána még dietetikushoz is, hogy tegyünk pontot az ügy végére (hogy mármint most akkor kell-e diétáznom vagy nem, mitől érzem magam gyakran rosszul, mitől lehetnék jobban, kell-e mindenképp reggelizni és mit).

Na és a dietetikus elismerte hogy javultak az értékeim az előzőhöz képest, de felhívta a figyelmem hogy ez még mindig ir, emiatt lehet hogy bár sok mindenben javult a közérzetem amióta “lehetőleg” kerülöm a cukrot és a fehér lisztet, talán ha tényleg betartanám a diétát, még jobban érezném magam. Készített testzsír elemzést is, azon is lenne mit javítani. Elmondta a tudnivalókat nagyjából, és még nagyon sok anyagot küldött hozzá, meghallgatta néhány kérdésem és ellenvetésem és sok mindent sikerült tisztázni, pl. hogy a reggelivel történt legutóbbi próbálkozásom azért nem sikerült, mert rosszul csináltam. És mondott néhány egyszerű trükköt ami segít elindulni.

Annyira sikerült felkelteni a motivációmat, hogy egy hete igyekszem tényleg betartani mindent (napi 5 étkezés, meghatározott időben, meghatározott gyorsan és lassan felszívódó szénhidráttal, + annyi van megszabva hogy sok zöldség, és a főétkezésekre állati fehérje), ebben nekem az időpontok jelentik a legnagyobb kihívást, meg hogy állandóan gondolni és készülni kell rá hogy mikor mit kell enni, ez egyelőre elég sok plusz időt elvisz, kicsit nehéz beilleszteni a rohanó hétköznapokba, de talán később majd rutinná válik. Elkezdtem magamnak is írni, ha kitalálok valami jót nehogy elfelejtsem, aztán később talán már tudom arra használni hogy ötleteket adjak magamnak.

Eddig annyi a tapasztalat, hogy tarthatónak tűnik, bár a héten elég sokat voltam éhes, valószínű mert eddig jóval túlléptem a 160 grammos határt, még szokja a szervezetem. Viszont összességében meg tetszik. Szerintem jobb volt így, hogy volt már egy majdnem egész éves bevezető időszak, amikor kicsit kitapasztaltam hogy tényleg léteznek ehető cukormentes ételek, és néhány lelőhelyet is.

Azt még nem tudom meg fogom-e tudni valaha lépni hogy mondjuk egy családi ebédnél, szülinap ünneplésnél elkezdjek finnyáskodni szóljak hogy ezt meg azt én nem ehetem, amúgy tudom is hogy anyu igyekszik figyelni de nem mindig lehet (a családban elég sok szempont ütközik). Nem is csak az zavar hogy kimaradnék, hanem hogy kellemetlenséget okoznék vele.

Április végén megyek kontrollra a dietetikushoz, megint lesz mérés, ez is kicsit motivál, bár az étrend betartásában inkább az hogy jobban legyek, viszont a mozgásban még jobban, hogy mit fog majd mutatni a mérleg.

Elolvastam a Hat Full of Sky-t (Pratchett), a Wee Free Menben megismert varázslókislányról és a pictsie-kről szólt, és Granny Weatherwaxről, akit megint kicsit új oldaláról mutatott be, és jó fej új szereplők is voltak. Még érzelmesebb volt, ezen a részen például nagyon sírtam, mert valamiért úgy éreztem Pratchett elkezdett búcsúzkodni, de lehet hogy csak én kezdem gyászolni hogy egyszer majd vége lesz:

“Do you know what it feels like to be aware of every star, every blade of grass? Yes. You do. You call it ‘opening your eyes again.’ But you do it for a moment. We have done it for eternity. No sleep, no rest, just endless… endless experience, endless awareness. Of everything. All the time. How we envy you, envy you! Lucky humans, who can close your minds to the endless deeps of space! You have this thing you call… boredom? That is the rarest talent in the universe! We heard a song — it went ‘Twinkle twinkle little star….’ What power! What wondrous power! You can take a billion trillion tons of flaming matter, a furnace of unimaginable strength, and turn it into a little song for children! You build little worlds, little stories, little shells around your minds, and that keeps infinity at bay and allows you to wake up in the morning without screaming!”

De még mindig viccelődik néha, hogy oldja a hangulatot:

(Granny kritizálja Tiffany csillagos boszorkány sipkáját) “With stars, she added, and there was so much acid in the word “stars” that it would’ve melted copper and then dropped through the table and the floor and melted more copper in the cellar below.”

És a végén van igazi feelgood rész is:

(Tiffany hazaér): “She found herself filling up with joy – at the new lambs, at life, at everything. Joy is to fun what the deep sea is to a puddle. It’s a feeling inside that can hardly be contained.”

Tetszett.

Most az Ender’s game-et olvasom, az is jó csak máshogy.

Eléggé bedarált a koronavírus pánik, a kezdetektől minden cikket elolvasok ami szembejön, naponta ellenőrzöm az oldalt ami mutatja hogy áll, pár napig reménykedtem hogy megmarad távol tőlünk (ami miatt kicsit bűntudatom van, hiszen az is szörnyű ami Kínában történik, de azért mégiscsak még szörnyűbb ha velünk). A múlt heti idilli hétvége után (Gellért hegy! forralt bor! mindenféle színű crocusok! hóvirág! falmászás!) elég nagy gyomros volt visszatérni a világba és szembesülni vele hogy az olaszok voltak a gyenge láncszem.

Nem segítenek az olyan jellegű cikkek sem hogy “nem szabad megijedni, de azért ha kimész otthonról ne érj semmihez, ne beszélj senkivel és állj a hátuk mögé, ha hazaérsz minden ruhát vegyél le és moss ki, zuhanyozz le és csak utána öltözz otthoni ruhába, fertőtlenítsd le a lakást, tárazz be otthonra de óvatosan, részletekben, hogy ne kelts pánikot”.

Szóval most főleg amiatt aggódom hogy vesztegzár lesz Budapesten, leáll az élet és éhen halunk. És egyébként is olyan vagyok hogy szeretek minden eshetőségre felkészülni, amúgy is szeretem ha mindenből van itthon egy pót, ezzel szemben szörnyen szétszórt vagyok és egyesével veszem észre hogy mi kell, ezért a gyerekes hét máskor is úgy telik hogy napi 1-3x ugrom el a boltba csak még valamiért, amit kiegészítek még 7 dologgal, na ez most viszonylag sokat romlott.

Tegnap például a zabpelyhet felejtettem el, emiatt ma is kellett vennem több tonna ételt és háztartási szert (az interspar esett útba, nem tehetek róla) (én mindent megtettem, bementem a cba-ba zabpehelyért de ott nem volt, ezért két cukormentes citromos jeges teával, egy zacskó gerslivel és egy téliszalámival jöttem ki)*. Igyekszem ésszerűen csinálni, hogy csak annyit vegyek amit a lejárati időn belül el is tudunk fogyasztani, illetve tekintetbe kell venni a lakás mélyhűtő igen limitált méretét.

Szóval ezzel az a gond hogy igazából akkor lennék nyugodt ha lenne itthon néhány hétre való kenyér és péksüti is lefagyasztva pl, meg tej, mert a tartósat nem szeretik (bár a sima is egész sokáig eláll, viszont annyira nem fogy gyorsan, ezért mindig csak apránként lehet venni), úristen nehogy a végén vegyek még egy mélyhűtőt 😦 Vagy mégis veszek pár tartós tejet, mert ha úgy adódna és tényleg nincs más, biztos meginnák, ha nem úgy adódik legfeljebb megiszom én.

*pont egyidőben az inzulinrezisztenciás táplálkozás mánia is fellángolt, de erről majd írok külön.

Hú, hát nagyon szaladnak most a napok, még panaszkodni se ugrottam ide fel a hónapban. Olyan hosszú lett hogy részletekben. (nem panaszkodás, sima beszámoló)

– Még decemberben kaptam névnapomra egy lakásban tartható komposztálót, lassan össze tudom foglalni a tapasztalatokat. Végtelenül praktikus, kis helyen elfér, nem büdös egyáltalán, egy apró probléma hogy amit a folyamat végén eltávolít belőle az ember az távolról sem komposzt, igazából ugyanúgy néz ki mint amit addig belerakosgatott, és még van vele egy kis teendő hogy komposzttá váljon, méghozzá bele kell tenni egy komposztládába. Vagyis igazából egy doboz, amiben gyűjteni lehet az ételmaradékot. Szóval a komposztáló egyetlen hátránya hogy nem komposztál.

– Több mint fél év kézzel mosogatás után megjavult a mosogatógép (utálok szerelőt felkutatni és kihívni), még csak nem is volt drága, rengeteget ugrott felfele az életszínvonalam. T. olyan szerelőt talált, aki percre (!!?!) pontosan akkor érkezett amikor ígérte, kedves volt, elmagyarázta és megmutatta a hibát, megígérte hogy hív amikor megérkezik a tönkrement alkatrész, de megmutatta hogy addig is milyen trükkel lehet használni a gépet, tényleg hívott, és megint a megbeszélt időpontban érkezett.

– Az autót még mindig imádom.

– Most meg a redőny szakadt le ezredszer (komolyan van egy félelmem, hogy nem érdemes semmit megcsináltatni, mert 2-3 másik dolog romlik el helyette, a fogas is leesett de azt fogtam és visszaraktam, mert igazából már nem is oda szeretném és nem olyat, de ahhoz is mindenféle teendő lenne.), redőnyöst tudok hívni mert már korábban is hívtam és túléltem. Az új note to self hogy lehetőleg mindig fel legyen húzva teljesen, mert úgy a legkevésbé valószínű hogy leszakad, csak akkor minek van.

Nudli (odakapcsol az Alvin és a mókusok 3-ra): valaki szerint ez nem jó film. pedig!
Nudli (2 perc múlva felpillant a tévére): mi ez a szar?

Nudli: azon gondolkodtam, hogy a bordó úgy van írva hogy Bordeaux. De akkor mért nem következetesek és Beauxrdeaux?

Közben a csipet csapat is megérkezett a sítáborból, hoztak maguknak pár tonna csokit és nekem is egy glutén-és laktózmentest, mert cukormentes nem volt 🙂 (cukik). Nudli nagyon lelkes, sokat mesél, élvezte, megmutatja a fekete pályát amin utolsó nap lementek. Rákérdeztem hogy örül-e végül hogy elment és igen, de amikor megpróbálunk érvelni hogy esetleg a következő hasonló utazás előtt ne mondogassa hetekig hogy kár hogy mennie kell és semmi kedve mert szar lesz, de nem hallgat ránk. Berci szokás szerint hallgat, rákérdezésre elmondja hogy a délutáni szabad sízést élvezte, meg annyiból jó volt hogy kipróbálta milyen, de jövőre ha lesz lehetőség inkább nem menne, mert túl sokat kivesz belőle.

Na és hát voltunk Szicíliában, az úgy kezdődött hogy még ősszel megbeszéltük hogy januárban már biztosan elegünk lesz a télből és valami naposabb helyre fogunk vágyni, és lucia kiválasztotta Európa legdélebbi pontját, valamint keresett repülőt és szállást, amikről elméletben tudom hogy nem emberfeletti tett de én mégse szoktam, szóval most is nagyon hálás voltam neki. Elég jó időpontot választott mert az indulás előtti napon volt a Blue Monday, ami elvileg az év legrosszabb napja, de nekünk nem az volt mert az indulásra vártunk. (meg T. is nálam volt, de ez egy másik történet, amiről nem fogok írni)

Aztán aznap amikor indultunk, okok miatt úgy alakult hogy lucia feljött hozzám egy kicsit, szóval tartott amíg pakoltam, segített áttelepíteni a feedjeimet a Feedlyre mert nyafogtam hogy telefonra nincs Theoldreader app és figyelmeztetett hogy pizsamát is vigyek.

Az első estéről Cataniában már írtam, a második nap kiderült hogy nem annyira cuki mint a megszokott olasz városkák, szerintem lehet hogy azért mert szívesen építkeznek sötét színű vulkáni eredetű kövekből, és a sötét háttérrel nem olyan romantikusan hat a szokásos elhanyagoltság, piszok és szemét, hanem hát elhanyagoltan, piszkosan és szemetesen. Megnéztünk ilyen fő dolgokat mint a tenger (nincs a városban tengerpart, csak kikötő, ezzel sem simogatta agyon a lelkünket), katedrális, halpiac, központi pályaudvar környéke, hogy honnan indul másnap az Etnához a busz és hol kell jegyet venni (egy kávézóban).

Harmadnap elbuszoztunk az Etnához (az indulás kicsit stresszes volt, a híres délolasz laza hozzáállásnak köszönhetően, aztán az odaút is, mert mindig vártuk hogy mikor romlik el a busz), felvonóztunk még egy darabon, aztán pár száz méter szintemelkedésen feltúráztunk a legmagasabb füstölgő kráter melletti kisebb kráterhez, ahol sokat fotóztunk és fogdostuk a talajt hogy ott is meleg, ezért nincs rajta hó. Érdekes volt a 15 fokból a mínuszokba megérkezni, viszont szépen sütött a nap, mivel minden felhő alattunk volt. Utána lesétáltunk és jó turistákhoz méltóan a felvonó felső állomásán az ajándékboltban megvettünk mindent és ebédeltünk arancinit, ami egy tradicionális szicíliai étel: belül ragu, középen rizs, kívül zsemlemorzsa, az egész olajban kisütve. Hazafelé tényleg elromlott a busz és volt egy kis bizonytalanság mikor a sofőr leszállított minket és elhajtott, hogy vajon jön-e értünk másik, de jött és rendben hazaértünk.

Negyedik nap a vonatot is kipróbáltuk és elmentünk Siracusába, az tényleg olyan cuki délolasz kisváros volt amit vártam, Ortigia a központja rengeteg keskeny utcácskával (az ablakokból kilógatott szárítón száradó ruhákkal, ahogy kell), fényesre koptatott kövekkel, régi romokkal, szökőkutakkal, virágok most nem annyira voltak de zöld növények, narancsfák és csomó kaktusz igen (januárban érik a kaktuszgyümölcs és a citrusok, ez eléggé megdöbbentett), macskákkal és tengerparttal, végre be tudtuk mártani a lábunkat és felvenni videóra egy kis tengercsobogást meg hullámverést.

Ötödik nap csak este indult a repülő, ezért maradt még idő városnézésre, a híres olasz könnyedségnek köszönhetően a nap felében csomagokkal együtt, újra megnéztük a katedrálist és a halpiacot így hogy emberek is voltak rajta (mert hétvége volt), valamint a várat, és a katedrális mellett levő zárda kupolájából felülről is a várost.

Miután megállapítottam hogy ahogy idősödöm egyre előítéletesebb leszek, még azt is leírom hogy a szicíliaiak valóban olyan eszetlenül közlekednek amit gondolunk róluk, folyamatos halálfélelmem volt mert ha csak álldogálunk a zebra szélén sosem jutunk át, hanem határozottan le kell lépni az útra és öles léptekkel elindulni, és akkor az utolsó pillanatban röviden lefékeznek hogy pont átcsússzunk (persze a mögötte levő azonnal dudál), valamint az autók is mind így mennek minden irányba, mindenki megy a lehetőség szerint a leggyorsabban és aki legelöl van azt engedik el a többiek. Köztük szlalomoznak a vespások, de nemcsak forrófejű ifjak, egyszer egy meglett, háta mögött középkorú hölgyet szállító úriember gázolt el minket majdnem a zebrán, ahova szemfülesen bekanyarodott amikor az autók megálltak hogy átengedjenek, de végül kikerült minket. De azért nekem gyanús volt hogy nagyon sokat hallom a mentőt, és lucia sem tudott lebeszélni róla hogy nem egy újabb balesethez sietnek mindig.

na hát ezt se gondoltam volna hogy taekwondo edzésre megyek az én koromban (kedveském), és még ahhoz képest tartom is a lépést, hogy soha semmilyen harcművészeti órán nem voltam eddig. most nem tudom eldönteni hogy ez badass vagy hatalmas felelőtlenség, és a biztos romlásba döntöm vele a testem (mert valamim tönkre fog menni, mert rossz a technikám és nem fognak időben szólni)