Az előzőhöz

utólag látva félreérthető volt a címe, ezt most kivételesen nem ilyen panaszkodó-segítségkérő posztnak szántam, hanem miután legalább 10 éve gondolkozom és dolgozom rajta, úgy éreztem hogy most már végre legalább értem a folyamatokat, és le akartam írni mert akkor kevesebbet pörög rajta az agyam körbe-körbe, és innen már könnyebb tovább lépni hogy hogyan tovább, szóval inkább “hát ezért vagyok mindig fáradt” vagy ilyesmi cím szerencsésebb lett volna. de azért köszönöm a segítő szándékú kommenteket mindenkinek!

és nem is látom (mindig) teljesen sötétnek, kilátástalannak, van egy csomó reményem is arra hogy tartósan javulni fog a lefárasztó és a pihentető, feltöltő dolgok egyensúlya, és idővel jobban is leszek:

  • lezajlik a költözködős, cuccokat áthordós, új helyen berendezkedős, lakásfelújítós és lakáskiadós időszak (ha szabadidőm van, nem ez lesz az első prioritás (még ha nem is csinálom épp), így legálisan foglalkozhatok építőbb, pihentetőbb tevékenységekkel)
  • lassan megszokjuk a helyet Bercivel, megszokjuk egymást T-vel és a gyerekeivel (nyilván ismertük egymást, de mind az öten lassan felmelegedő emberek vagyunk, az átlagosnál több idő kell hogy valakit a belső körünkbe fogadjunk, ez egyelőre csak T és én közöttem adott), sikerül a szokásainkat összehangolni – nekem is könnyebb és Berci miatt se kell annyit aggódni
  • kialakul az új munkarendem (nemrég csökkentettem a munka mennyiségén, ami eddig (a csökkentés) plusz munkával és stresszel járt)
  • elég sokat tudtam szabin lenni a nyáron, remélhetőleg ennek is volt valamennyi hatása, kicsit azért érzem is
  • most éppen jól alszom, kicsit remélem hogy megmarad (bár a tapasztalat az hogy ha dolgozom ez romlani szokott. de most arra is van egy kis remény hogy a munkahelyemen kicsit csitul a folyamatos dráma- érzelmi turbulencia)
  • véget ér a meleg (nem, nem fogom visszasírni télen, már vagy 10 éve nem szoktam, először 2003 nyarán traumatizálódtam tőle és utána még sok nyáron, rettegek tőle amint jön a jobb idő tavasszal (a hideget se szeretem, de az csak ilyen sima kellemetlenség, jobban fel kell öltözni és betakarózni, nem társul hozzá a fenyegető “élve megfővünk” érzés (a Jövő minisztériuma* nem rontott a félelmemen, csak megfogalmazta az érzéseimet))
  • nagyon-nagyon reménykedem benne hogy lassan Berci is jobban lesz, ennek két kimenetelét tudom elképzeni:
    • iskolába fog járni, az nekem több munka lesz mert hordani kell és itthon egy darabig még nem válik önállóbbá mert a suli elveszi minden energiáját
    • nem fog iskolába járni, de előre lép az önellátásban és az ideje strukturálásában
    • jó hát amire tényleg vágynék, de szerintem idén nem fog megvalósulni, hogy esti iskolába jár online vagy személyesen, amit megold egyedül, és kevésbé fárasztja el mert nem lesznek körülötte gyerekek akiket fegyelmezni kell a tanárnak, a tanárok kevesebb negatív érzésüket árasztják ki az osztályra, és nem kell hajnalban kelni
  • a felszabaduló időbe bele tudok illeszteni olyan elfoglaltságokat amik töltenek (ring fit, mászás, jóga, T-vel hétvégénként programok, blogot írni a lelki problémákról és az autizmusról)

*a könyv elején van néhány nagyon illusztratív, igazi rémálom hangulatú jelenet

Miért vagyok mindig fáradt

vagyis mért nem vagyok jobban annak ellenére hogy az elmúlt 10 évben többször változtattam azon hogy hol és mennyit dolgozom (egy kicsit azt is hogy mit, de sajnos így is nagyon stresszes maradt), gondolkoztam rajt hogy ki vagyok, mire vágyom, mi hiányzik, tettem érte és meg is kaptam sok mindent

ha már úgyis ezen rágódom az ébren és egyedül töltött időm 90%-ában, megpróbálom (újra) összefoglalni (eltúlozva és kisarkítva, ha még a finomságokat is beleírnám végtelen átláthatatlan szövevénnyé válna az egész)

  • úgy nőttem fel hogy nem számít mire van szükségem, fontosabb hogy másoknak mire van szüksége, mások mire vágynak, mit várnak el, illetve a kötelességek (társadalmi elvárások) – sokáig ez vezérelte a viselkedésemet és még most is sokszor
  • néhány tényező miatt azt hiszem hamarabb elfáradok mint az átlag*:
    • a társas interakciók kimerítőek (mert folyamatosan elemezni kell őket, + mert furcsának tartom a viselkedésem, ezért nem azt csinálom ami magától jön (ami kb az lenne hogy resting bitch face-el nézek ki a fejemből és ennyi), hanem figyelem a többieket hogy ők mit csinálnak illetve mit várnak el (illetve nyilván csomó helyzetben már pontosan tudom ezt, úgyhogy magamra erőltetem akkor is ha rossz)))
    • valamiért (az előzőnek köze lehet hozzá) olyan munkát választottam ami 90%ban társas interakciókból áll, és segítő foglalkozás, gyakran olyanokkal találkozom akiknek segítségre van szüksége
    • nem alakulnak ki rutinjaim, minden tevékenységet tudatos odafigyeléssel végzek
    • ezeket sokszor túl is gondolom, mert perfekcionista vagyok
    • sok feladat elborít, ezért halogatom őket és nyomasztanak, sosincs vége, sose lehet legálisan pihenni, mindig lenne legalább 10 sürgős dolog amik sorra jutnak az eszembe
    • emiatt gyakran nem választok igazi pihentető kikapcsolódást, csak hagyom hogy teljen az idő (mert felállni nincs erőm a feladatokhoz)
    • figyelmetlen vagyok, ezért mindenre extrán figyelni kell amit nem akarok elfelejteni
    • nagy az alvásigényem, de gyakran borzasztóan alszom. ha nem alszom ki magam minden sokkal rosszabb (hányinger, szédülés, romlik a figyelmetlenség, türelmetlenség, feledékenység, feszült leszek – ezek miatt nyilván ha nem aludtam ki magam eleve sokkal stresszesebb vagyok, alapból egy borzasztó napra készülök)
    • a belső kritikus hang kb mindenben talál hibát és minden gáz amit csinálok
    • úgy általában mindig nagyon sok gondolatom van, amik gyorsan váltogatják egymást, mindenről eszembe jut valami más, minden apró inger elvonja a figyelmem
    • sok mindenen szorongok, ezek is lefárasztanak
      • hogy valamit rosszul csinálok, ebből valakinek baja lesz vagy nekem, megaláznak, leszidnak stb
      • a szeretteim miatt
      • a világ dolgai miatt
  • ezeken 4,5 + 2,5 év terápia nem segített rengeteget, egy részét segített felismerni, van amikor észre tudom venni hogy ugyanazt csinálom és tudatosan tudok rajta változtatni. a terapeutáim nem fogadták el az autizmust mint magyarázat, inkább azt gondolták hogy nekem valamiért megéri fenntartani ezt
  • ezek miatt kb 19 éves koromtól szinte folyamatosan túl voltam terhelve, mindig többet csináltam mint amennyit bírtam mert muszáj volt. nagyon sokszor csak azt csináltam meg ami tényleg muszáj, pl a magammal törődés és a kikapcsolódás kimaradt, társas kapcsolatokra nem marad energiám
  • sokáig maradtam benne olyan “baráti” körökben akikről kiderült hogy nem voltunk barátok
  • közben többször traumatizálódtam, sok mindent képtelen vagyok feldolgozni bármennyit beszélek/ gondolkodom rajta
  • mindig jön valami új nehéz
  • a jó változásokban is van nehéz

*sokáig azt hittem ezek mindenkinek pont ugyanennyire nehezek és mindenki ugyanilyen fáradt, de most már látom hogy ez nincs így.

Két nap egymás után sikerült 9-kor felkelnem, de milyen áron tegnap valami durva napkitörés lehetett vagy nem tudom, én is egész nap rosszkedvűen és fáradtan lézengtem itthon, dőltem jobbra-balra, semmire sem tudtam rávenni magam (bár ebben benne lehet hogy már látni a végét a pakolásnak, még egyszer kell átmenni és tényleg üres lesz a lakás, úgyhogy már nem hajt az a rettegés hogy eltelik a szabi és nem haladok semmit, és sose lesz kész) (most a föld és az ország helyzetét ide nem sorolom fel, mert ezek az utóbbi időben folyamatosan borzasztóak, csak vannak napok amikor kicsit kevesebb, máskor több kétségbeejtő és/vagy felháborító dolog derül ki). Bercinél meg újabb összeomlás jött, amikor délután indultunk a társas készségfejlesztő csoportra szólt hogy utána mégse akar hétvégére átmenni Géhez mert az úgy túl sok lenne neki hogy utána jön a Lapi nyaralás is, túlságosan elfárasztaná. Nyilván nem fogadtam végtelenül kedvesen és türelmesen, mert vártam ezt a hétvégét, így ez a harmadik hétvége lett egymás után hogy nem ment át (előtte Gé házasodott, aztán meg nyaralni voltak), félek hogy már ez is el fog maradni mert egyre szörnyűbbnek és fárasztóbbnak fogja érezni. Azért elindultunk a csoportra és vettünk még egy kekszet ahelyett amit a hűtőben felejtettem, na ekkor jött ki belőle hogy ő most érzelmileg nincs elég jól hogy részt vegyen a csoporton. Ez meg azért volt kétségbeejtő, mert ez volt az utolsó, talán adhatott volna értelmet annak hogy tessék-lássék szenvedve néhány alkalmon részt vett, talán nem totál hiábavalóságnak és kudarcnak élte volna meg ha ott kicsit megdicsérgetik, kiemelik valami erősségét, kap egy oklevelet hogy részt vett. Bár neki a pozitív visszajelzés olyan mint egy csepp víz a sivatagban, szóval lehet hogy ez már mindegy is volt. Mindenesetre hazajöttünk és én T-nek borultam ki, zokogtam és panaszkodtam órákig, ő meg nagyon édesen ölelgetett és vigasztalgatott. (időnként eljutok ebbe az állapotba, hogy évek óta erőmön felül próbálom segíteni és támogatni Bercit, teljesen hiábavalóan, nemhogy nem javul a helyzet hanem egyre kevesebbet bír) (mára látom azt az oldalát hogy a fő célkitűzést eddig elértem, még életben van és testileg sértetlen, még van remény hogy javuljon). Majd lehet hogy megírom részletesebben hogy miért nehéz egy aspergeres fiatal felnőtt enyhén neurodiverz szülőjének lenni.

Három hétig szabin vagyok, ebből kettőt itthon, eldöntöttem hogy most már tényleg ki akarom üríteni a lakást. Egyik nap ott pakolok, a következő nap itthon* próbálok helyet találni a cuccoknak. Most kicsit jobb passzban vagyok és néhány régi emlék pozitív érzéseket is kelt bennem. Most már tényleg majdnem kész, utána áttérhetünk a következő problémára, hogy kivel festetjük ki.

Továbbra sem tudok éjfél előtt elaludni, 10 előtt felkelni, és nem alszom 10 óránál kevesebbet, pedig mindig beállítom 9-re az ébresztést, de mivel nem megyek időre sehova, ki is nyomom. Pár napja teljesen indokolatlanul rám tört a fáradtság, amiről úgy döntöttem hogy biztos megint kicsit vérszegény lettem és elkezdtem vasat szedni (nyilván labor nélkül, minek az), valamint megint jött egy izé ami kb havonta jön hogy néhány naponként torokfájás-köhögés, tüsszögés-kicsi nátha, felfázás, és gyomor-bél kellemetlenségek váltják egymást, nem teljesen letaglózó de kicsit zavaró. Az egyik teóriám szerint ilyenkor a szervezetem találkozik valami vírussal amit már ismer és csak kicsit aktiválódik az immunrendszer, amit más meg se érez csak én erre is túlérzékeny vagyok. A másik szerint ez a vírus valahol bennem bujkál és néha random kicsit előjön. Vagy csak simán pszichésen? Nem értem mire jó ez, szívesen megszabadulnék már tőle. Így hogy szabin vagyok és nincs időre dolgom, sem kötelező interakciók (amiben én vagyok a segítő), nem visel meg különösebben. Talán azért érzem olyan rossznak máskor mert ha dolgozom már önmagában is a teendők mennyisége a határon van amit épp bírok és minden apróság átbillent, vagy nem tudom.

Na, és még azt is akartam írni hogy

  • a várkert bazárban van egy retró balaton kiállítás, ami abból áll hogy a sétány mellett ki vannak rakva képek a 60-as 80-as évekből fürdőruhás nőkről, és egy dobozban van régi gumimatrac, termosz és szokol rádió.
  • T a szülinapjára meglepetés műrepülést kapott tőlem, szerintem jól sikerült, úgy tűnt hogy örül neki.
  • Bercivel minden kedden eljárunk tollasozni, így most van egy fix programja a héten, amit viszonylag élvez legtöbbször. Plusz még tart a társas készségfejlesztő csoport, most lesz az utolsó. Azt nem annyira élvezi, de hősiesen kitart.
  • Nudli épségben hazatért Franciaországból, előtte-utána élete első két nagy koncertjén is volt (RHCP, Pearl Jam) (de szerintem kisebben nem is volt még soha, szóval bekezdett). Kapott új szemüveget (találtunk ugyanolyan keretet mint az előző volt, a változás túlértékelt) és kontaktlencsét (csak sporthoz fogja hordani egyelőre). Nagy nehezen sikerült egy napra megint átcsábítani, kicsit mesélt a friss élményeiről, és jól leszólta a Doktor Strange filmet amit pont néztünk amikor megérkezett, és a marvel filmeket úgy általában
  • Jó hát tényleg nem nagy szám a Doktor Strange film, 90%-át rajzolták, a szereplők egyedül álltak egy zöld szobában és beszéltek vagy a kezükkel integettek (mindenki varázsló benne)
  • Befejeztük a Stranger Thingst és az Umbrella Academy-t is, spoiler nélkül nem mondhatok semmit róluk.
  • engem is elborzasztanak az új itthoni fejlemények (KATA, rezsi), bár annyira nem érintenek személyesen (a KATÁ-t ettől függetlenül meg akartam szüntetni így hogy megszűnt a magánrendelésem) (a régi lakás távfűtéses, ott sose volt nagy áram- vagy gázfogyasztás, itt a házat persze érinti de nem fog anyagilag földhöz vágni minket, és amúgy is tervben volt a napelem, bár gondolom ez most pár milliót dob az árán hogy sokan akarnak majd beszereltetni mert így már jobban megéri)
  • ja és kiderült hogy epekövem van, úgyhogy most találnom kell egy orvost aki hajlandó megműteni, az is jó lenne ha nem csilliárdokért (ugyanakkor anélkül hogy törlőkendőt hagyna bennem vagy elkapnék valami szuperbacillust a kórházban), ha nem akarok hasnyálmirigy gyulladást idővel, meg azért is mert nyomja a bordám, ami egész kellemetlen tud lenni néha, szóval az is jó lenne ha megszűnne.

*ez is fura még, hogy melyik hely micsoda a számomra, és hogy nevezem, a waze-ban még a régi hely az otthon

többszörösen összetett mondatra egy példa

Amikor épp csinálom, mindig meg akarom írni hogy mennyire nehéz a költözködés, nemcsak azért mert iszonyú gyűjtögető vagyok és rengeteg felhalmozott cucc közül kell eldönteni hogy mi az amit még fogunk használni, és hogy amire nincs már szükségünk azzal mit lehet kezdeni, aztán mindennek helyet találni egy már többé-kevésbé belakott házban, ahol szintén régóta nem volt selejtezés, hanem lelkileg is, mert csomó előásott holmi emlékeztet a régi életemre, amibe nem vágyok vissza, mert boldogabb vagyok a mostaniban, de mégis felidézi hogy mennyire más voltam, másképp képzeltem az életem mint ahogy alakult, és ez nehéz, biztos nem annyira mint egy halott szerettünk lakását kipakolni, de valahol mégis gyászolom azt amiben hittem és ami nem lett, csak aztán az élet mindig megy tovább és az aktuális(abb) problémáimmal foglalkozom.

Múlt héten szabin voltam, az elején úgy éreztem kezdek nagyjából rendbejönni a covidból, bár az alvásigényem maradt sok továbbra is. Kicsit tettem-vettem, töltöttem időt a gyerekekkel, pakolásztam, suvickoltam a házat, egy hónap után újra mozogtam (tollasozni voltunk). Erre bejött egy újabb vírus, az elején főleg az emésztést érintette, most meg fáj a torkom, továbbra sem tudok 10 előtt felkelni, és ha sikerül akkor is minden tagomat szörnyen vonzza az ágy. Onnantól itthon alig csináltam valamit, megint csomót feküdtem (de nem érzem hogy kipihentebb lennék tőle). Nem segít a hőhullám és a vízhiányról szóló hírek sem. Jó közben azért csak elmentünk végre falat mászni luciával (amiből elsősorban beszélgetés lett), hétvégén meg a várban turistáskodtunk T-vel, másnap meg squasholtunk. Ráadásul mától elvileg kevesebbet dolgozom és megváltoztattam a munkarendem úgy hogy a hétfőm szabad, és lesz még hosszabb szabim is, és talán nem lesz végig 35 fok a középhőmérséklet nyáron, úgyhogy reménykedem is azért.

Sokat gondolkoztunk T-vel hogy mit tudok csinálni amikor elborítanak a negatív gondolatok (a “mostaninak” kb az a lényege hogy bármit csinálok, úgyse lesz jobb vagy valami ilyesmi), és arra jutottam hogy el kell terelni a figyelmem, csak nem mindig találok jó témát, az agyam pedig nem tud pihenni, folyamatosan váltják egymást a gondolatok, úgyhogy szükségem van még néhány biztonságos témára a mostaniak mellé (kb hogy hogyan alakítanék ki egy élhető várost, és hogy mit fogok írni a pszicho blogba ha egyszer hozzákezdek).

Ja és megnéztük a Stranger Things két utolsó részét (= kb 5 rész egyberagasztva), a sztori tetszett de a rendezés nem, elég sok drámai, komolyan néző és/vagy érzelgős jelenetet ki tudnék vágni, főleg hogy sokszor zavaróan sürgősen más dolguk lenne a szereplőknek az érzelgősködés helyett.

8 éve még kiraktam a fb-ra a gyerekek bizijét, hogy milyen ügyesek voltak és mennyi dicséretet kaptak, most meg drukkolok hogy Berci végre kimásszon a több éve tartó szörnyű gödörből (már kezdett úgy tűnni hogy jobban van, de a hétvége nehéz volt neki, most megint nagyon eltűnt), Nudliért meg azért hogy a nagy önállósodásban és dolgok kipróbálásában ne essen baja. Persze még mindig nagyon ügyesek, és kapnak is néha dicséretet, ha mástól nem, tőlem 🙂 De rossz érzés hogy nem tudok segíteni a gyerekemnek (persze valamennyit tudok, és próbálok is, de megvannak a korlátaim), és hogy nem tudom mindentől megvédeni őket.

Na, már szédülök is, vagy a covidtól, amitől tartottam mert a harmadik oltástól is az volt, viszont arra van jó torna ami akkor sokat segített, de az is lehet hogy csak kimerítettem magam a héten, azon viszont a pihenés szokott segíteni.

Újranéztük a Stranger Thingst, először a negyedik évadból ami már kijött, aztán az első három évadot mert kíváncsiak lettünk hogy logikus-e a sztori. Spoiler: nem az, sose volt, az elejétől rengeteg plothole van, amibe aztán a 4. még visszamenőleg is bekavar. Másodszor is nagyon tetszett, kb mindegyik szereplőt örökbe fogadnám. A harmadik évad tényleg kicsit bénább mint a többi, nem annyira félelmetes mint amennyire gusztustalan és sokszor feleslegesen érzelgős, de azért csomószor nevettem is rajta. Most meg hiányoznak 😦

Már visszatértek a szagok, elmúlt a szappaníz a számból, és sajnos az étvágyam is visszajött – a másfél hét alatt lement 3 kg de meg is torpant. Az émelygés, itt-ott fájás (most főleg a torkom és a fejem) vagy zsibbadás (bal kar) még megvan, és nagyon könnyen kifulladok. Hétfőtől már dolgozom, a főnököm eléggé erőltette ami nem esett jól (nem tudom, ez is túlzott elvárás? hogy egy főnök hangsúlyozza hogy akkor gyere vissza ha meggyógyultál, és ne azt hogy mennyi sürgős feladat vár?), bár valószínű már anélkül is visszatértem volna. Most ebben a fázisban négyen betegedtünk le, ketten hamar jól lettek és nem tudtak otthon mit kezdeni magukkal, de van egy másik kollégám is aki szerintem túlzott megfelelésből ment vissza úgy hogy még egyáltalán nincs jól.

Amíg itthon voltam majdnem végig feküdtem, szombaton kicsit mászkáltunk a Rómain, vasárnap meg lomtalanítás volt és le kellett hordani egy csomó rossz bútort. A hétfő szörnyű volt, kb minden amivel kapcsolatba kerültem elviselhetetlennek tűnt, megváltoztatni is rengeteg energiába kerülne, nyafogtam is róla itt egy sort de túl sok lett benne a konkrét infó úgyhogy nem raktam ki. Most azt csinálom meg amit nagyon muszáj, azon kívül fekszem – halálra unom már a telefont (tumbli, facebook, chuzzle, szókereső), a könyv amit épp olvasok se köt le nagyon. Ráadásul T három napig nincs itthon, furcsa hogy pár hónapja még minden második hetet külön voltunk, most meg szörnyen egyedül érzem magam nélküle.

Most nagyon sok fura kavargó dolgok vannak.

  • Bercivel elkezdtünk járni egy társas készségfejlesztő csoportba ahol ő fejlődik, én meg segítem (mindenkinek van egy segítője) borzasztóan lelkes voltam, hogy pont ez kell neki, ő már eleve sem volt annyira lelkes mert már volt két hasonló csoportos tréninges próbálkozásunk ami nem sült el jól. de aztán meg kiderült hogy ez nagyon nehéz neki, ő szíve szerint kihátrálna belőle de a csoport vezetői végtelenül segítőkészek és kedvesek, most azon dolgozunk hogy végig tudja csinálni. közben sulit is keresünk, talán ez könnyebbség hogy az most nem elvárás, mert az egyikben szeptemberre ígértek próbahetet, a többiből semmi pozitív nem jött.
  • közben covidos lettem, pedig már azt hittem én leszek a személy a világon aki a legtöbb negatív tesztet végezte (mert gyakran fáj meg kapar a torkom és sosem akartam senkit megfertőzni ha esetleg mégis az) és megúszta a fertőzést, de nem, most hogy már nincs is, (persze nyilván van, az ismerőseim között tudok legalább 10 esetről az elmúlt hónapban) elkaptam (én is lazábban kezeltem már a maszkhordást). rosszul is voltam, 3 napig láz és minden fáj, aztán meg mindenféle más jött: hol itt fáj hol ott, fáradékonyság, émelygés, szédülés, étvágytalanság, köhögés, zsibbad a nyelvem vagy a szám, nem érzek szagokat, mindennek szappan íze van, mindenen elsírom magam. ezekből sok máskor is előfordul velem, de a szagok és az étvágy új. nagyon vigyáztam hogy ne kapják el T gyerekei, úgy tűnik nem kapták el.
  • Nudli átjött múlt hétvégén de hamar el is ment, mert programja volt, közben mindenféle stressz érte, végül gyalog ment vissza. még előtte belátta hogy valamiben ő hibázott, amiért nagyon megdicsértem mert ez nem jellemző rá. a héten (is) a másik helyen van mert tőlünk nagyon messze lenne a suli, közben meg Gé el van utazva, nem tudom hogy viseli (Nudli). ma meg szülinapja van de egyelőre nem tudtam elérni telefonon.
  • T sem kapta el a ragályt csodálatos és örömteli módon, nagyon aranyos és támogató, biztat hogy maradjak itthon amíg nem vagyok jól, (mert közben bennem megy a viaskodás hogy mi legyen, mi lesz mindennel és mindenkivel nélkülem), ma ő vitte Bercit pszichológushoz.

Ez még régebben történt, akkor első dühömben írtam egy véleményt, aztán nem raktam ki hogy előbb nyugodjak le és majd átfogalmazom, aztán nem foglalkoztam vele, szóval inkább kirakom. Spoileres is.

Elolvastam Grecsó Krisztiántól a Verát, mert Nudliéknak kötelező volt 16 évesen és amit mesélt róla az nagyon hátborzongató volt, kíváncsi voltam rá meg ő is hogy mit szólok.

Remélem senkit nem sértek meg ezzel, de elejétől a végéig utáltam. Az eleje unalmas volt és egyáltalán nem valószerű, utána kicsit néha izgalmas, általában bosszantó és végig. egyáltalán. nem. valószerű, a vége pedig még a többi résznél is jobban felbosszantott. Persze egy fikciónak nem kell egy az egyben lemásolni az életet, de basszus ez egy olyan alternatív valóságban játszódik ahol senki nem érez és viselkedik normálisan vagy úgy ahogy elvárnánk, soha. Vagy én vagyok ennyire ufó, bár más emberek érzéseiről és reakcióiról is elég sokat hallottam már, de azért van rá esély hogy egy gyerekpszichológus megerősítené hogy pont így működnek a gyerekek és akkor én vagyok ufó.

Szerintem leginkább az bosszant hogy egy 10-11 éves lány szemszögéből van leírva az egész, aki a nyolcvanas években Szegeden él, és én a nyolcvanas években voltam tizenéves Pakson, aztán Budapesten és egyáltalán nem ilyen voltam én se meg szerintem a többi lány se, és a fiúk se. Szerintem Grecsó Krisztián se volt olyan mint a könyvében a fiúk. Nincs olyan hogy az ember átvált a “gyerek érzelmekből” a felnőttekbe. A gyerekek mindent pont akkora intenzitással megélnek mint a felnőttek, csak más miatt. Az egész szerelmi szállal egyáltalán nem tudok mit kezdeni. Szerintem a gyerekek nem látnak bele ilyen élesen a felnőttek világába, nem veszik észre az árulkodó apró jeleket, nem csinálnak ennyi butaságot (hogy a fenébe esik bele fényes nappal egy jól látható, körbekerített gödörbe? mért nem tud kimászni a derékig érő gödörből? stb stb). Azt tudom hogy én szélsőségesen jól viselkedtem, de tényleg egy átlag gyerek ennyi butaságot csinál? A gyerekeim se viselkedtek így soha. Közben hogy lehet hogy ennyire nem érti amit neki mondanak, mért nem emlékszik hogy mi történt. Ha delirál a láztól, mért engedi az anyukája hogy kint mászkáljon? (lehet hogy ami a betegsége alatt történik az mind lázálom?)

A személyiségek eltúlzottak, a férfiak többsége agresszív, nem figyel a szájára akkor sem ha gyerekekkel beszél, de közben meg néha mégis kedvesek. Sára néni maga a megtermett gonosz, kivéve amikor nem, Vera anyukája meg a tökéletes jóság, aki valahogy varázslatosan mindig tudja mire gondol Vera, és mire van szüksége- általában arra hogy megölelje, az mindent megold. Ehhez képest inkább az a tapasztalatom a felnőttekről hogy jószándékúak de sokat bénáznak, sokszor nem értik igazán a gyerekeket és nem tudnak segíteni. Sári végtelenül rossz fej, elkényeztetett önző kis liba, aztán mégis jó fej lesz.

Szerintem G.K. akart egy nagyon drámai családregényt írni, végtelenül titokzatosat, fokozatosan csepegtetve az információ morzsákat, hogy amikor kiderül valami meglepő akkor az olvasó nagyon megdöbbenjen, de bizonyos kérdésekben meg maradjon bizonytalanságban a végéig, hogy legyen nagyon titokzatosan kétértelmű, de nekem inkább csak bosszantó, teljes homály hogy akkor mi történt, mi az ami csak a főszereplő képzeletében játszódott le, de ha sok olyan van akkor szegény kislány nagyon beteg (amilyen betegség nem létezik, de már meg se lepődünk). Minden jelenetben kell legalább egy mindent elsöprő érzelem (általában több, sőt az összes összekeveredve), mert a sima, hétköznapi, közepes érzelmek, ahogy az ember legtöbbször reagál a körülötte lévő világra, unalmasak vagy nem tudom. Végülis mittudomén, biztos van akinek ez jön be, nyilván nem véletlenül híres (mást nem olvastam tőle eddig). A stílusát modoroskodónak érzem, túl sok a leírás és a jelző, hiába magyarázza hogy a mamája miatt használ még Vera is ósdi szavakat csomó mindenre.

Szóval hát zajlik az élet, valamint befejeztem Kim Stanley Robinson Marsos sorozatát. Az utolsó részre (Blue Mars) kicsit leült, és mintha terjengősebb is lett volna mint az első 2, ahhoz képest viszonylag sok rész zajlott a földön, ami egyrészt bosszantott, mert arról hogy pl Provance hogy néz ki, sok helyen találok információt (pl Provance-ban, ha különösebben érdekelne, odamehetnék), engem a mars érdekel, másrészt rájöttem hogy nem (csak) velem van a baj amikor nem tudom se elképzelni, se élvezni a tájleírásait, mert azok tényleg nagyon szárazak és tele vannak szakszavakkal, provance-ban szinte már ott tartottunk egy olajfánál hogy pontosan hány levele volt és melyik része pontosan milyen színárnyalatú volt (de csomó olyat is használ amit nem ismerek, később újra a marson még merengenek is a szereplők a színárnyalat táblázaton). Szóval persze ha még jobban tudnék angolul lehet hogy jobban érteném, de sok ilyen különböző alakú sziklát és mélyedést jelentő szót igazából magyarul se értenék, szóval mindegy (ezeken átsiklottam). Illetve még azt éreztem rajta hogy próbálja beiktatni a 3. könyvbe az első kettőre kapott véleményeket és kritikákat, vagy legalábbis visszaköszöntek olyan témák amik nekem az elején kicsit sántítottak (spoiler nélkül annyit mondhatok, hogy az emberi szervezettel kapcsolatos tudomány meglepően ugrásszerű fejlődése pl). De ezeket mind szeretettel írom.

De végre egy könyvsorozat amit jó sorrendben olvastam! Úgyhogy most megint nem tudom mit olvassak, a kindle-n találtam még hármat, szerencsére ott a címből sejthető a sorrend, de azért le is ellenőriztem: Forty signs of rain, Fifty degrees below, Sixty days and counting. Belenézek, meglátom milyen.

(Tévé)sorozatban meg belefogtunk a Stranger Things 4. évadába T-vel és a gyerekeivel, így én is bekapcsolódtam az esti sorozat/filmnézős szeánszaikba, nagyon izgalmas, ilyen rejtélyek vannak pl hogy mennyi részt nem láttak a fiúk a 3. évadból (de úgy tűnik nem zavarja őket), és hogy ki szerint ki beszél sokat nézés közben.

Berci továbbra sincs jól.

megvolt a költözés, elég fárasztó volt, meg nem is voltam teljesen jól. meg egyértelműbbé vált hogy mennyire ragaszkodom a tárgyakhoz, csomó mindent elteszek mert majd még jó lesz valamire, meg pl a gyerekek összes kis alkotását amit ovitól kezdve készítettek, és mindentől nagyon nehéz megválni még így is hogy azt se szeretném hogy kiszorítsanak a tárgyak az életteremből.

a költözés közben derült ki hogy kicsit másképp gondoltuk a koncepciót: én úgy hogy átviszem ami kell mert használjuk vagy érzelmileg kötődünk hozzá, aztán visszajárok a lakásba szelektálni a maradékot és mindenféle módokon megszabadulni tőle. T meg úgy gondolta hogy hozzunk át mindent, mert itt sokkal kényelmesebb a szelektálás és megszabadulás rész. úgyhogy fele-fele lett, mert közben elfogyott az idő és a doboz, most itt is és ott is van egy csomó felesleges kacat (nagyobb része gyerekjáték és könyv, de más is)

elkezdődött a berendezkedés, az is fárasztó 😀 de jó is, jó végre együtt lakni. de még mindketten elég stresszesek vagyunk hogy hogyan fog majd ez működni, mikor szokják meg a gyerekek is és mi is, szóval bele kell rázódni.

A héten szabin vagyok mert pakolok a költözéshez. Most is úgy történt mint mindig ha szabin vagyok, hogy először azt hiszem milyen sok szabadidőm lesz és mennyi mindent fogok tudni elintézni, aztán sorra bejönnek mindenféle plusz dolgok.

Ma Bercit vittem pszichiáterhez, délután átugrom suematrához aki lomtalanít a lakásában de amit nem muszáj nem akar kidobni, és két kicsi háncs vagy milyen doboz nekem pont jól fog jönni dolgokat belerakni majd. Holnap azért egy klienst bevállaltam, mert nem tudtam hova áttenni meg amúgy is aranyos, délután Bercivel online beszélgetés a társas készségfejlesztő csoport vezetőivel (ami remélhetőleg hamarosan indulni fog), plusz egy volt kollégám, akivel viszünk néhány esetet közösen, kérdezte hogy ráérek-e röviden beszélni. Szerdán én viszem Bercit délután pszichológushoz, mert Gé el van utazva. Csütörtökre még nincs semmi, ha így marad és nem leszek végzetesen lemaradva a pakolással, elmegyek falat mászni (de akkor legalább magamért teszek valamit). Pénteken reggel jön a költöztető teherautó.

Emellett szerdáig Nudli is itt van, mert Gé el van utazva, ő mondjuk elég önjáró, de azért etetni még kell, Bercit reggelente kelteni kell és ha tényleg végre elmegy suliba akkor el kell vinni, Nudlinak a héten el kell intézni az eu-s védettségi igazolást, de előtte az ügyfélkaput is ha jól értem, mert szombaton megy nagy-britanniába, és a hétvégén megint lebetegedtem a szokásos módomon (nincsenek egetverő tüneteim de azért nem is vagyok jól).

Mivel szeretnék inkább foglalkozni ahelyett amivel most foglalkozom

  • összegyűjteni a hungarocell hulladékot (ami ugye nem újrahasznosítható jelenleg) és babzsák tölteléket gyártani belőle, a kilapult babzsákokat felturbózni (plusz varrni rájuk cippzárt és/vagy új mosható külső huzatot ha nincs, hogy legközelebb már bárki frissíthesse magának, ne kelljen kidobni)
  • kitermelni a szemétlerakókból a szemetet – a szerves anyagokat komposztálni, fémhulladék már úgysincs benne, a műanyagból építőanyagot és bútort gyártani
  • bogarakat tenyészteni és fehérjekészítményeket gyártani belőlük
  • kendert termeszteni és építőanyagot, papírt, lebomló eldobható csomagolóanyagot gyártani belőle
  • könnyen magadnál hordható és fogyasztható szeleteket gyártani, amiben benne van minden tápanyag amire az embernek szüksége van (a fehérje bogárból van benne). hogy ha valaki nem akar azzal bajlódni hogy ma mi legyen az ebéd/vacsora, akkor ne kelljen neki. ezzel sokan próbálkoznak, a trükk az ízesítés, feltételezem hogy magától borzasztó az íze az ilyen egészséges, fogyókúrás poroknak, ezért édesítik, de a cukor nem annyira egészséges, és az összes édesítőszernek ehetetlen íze van, ugyanakkor sokan rosszul is lesznek tőle, ezen kívül még csípősre készítenek ilyen fehérjés bazokat, de van aki azt nem szereti
  • venni néhány házat jó helyen és kiadni nyaralónak
  • készíteni érdekes alakú házat, pl hobbit dombot, lombházat, gomba és napelem alakú házat, üvegtetejű házat valami kis fényszennyezettségű helyen, és kiadni
  • házi víztisztító berendezést forgalmazni – lehetőleg olyat ami a szennyvízből is ivóvíz minőségűt csinál
  • algás oxigéngyártó lámpát forgalmazni
  • napelemparkot fenntartani
  • információs honlapot készíteni pszichológia, pszichiátria és autizmus témájában
  • fákat ültetni és gondozni
  • falmászó termet üzemeltetni
  • olyan tornatermet üzemeltetni, ahol télen is tud tollasozni / röpizni / kosarazni aki akar, pár pingpongasztallal kiegészítve esetleg
  • ajándékos zsákokat varrni mindenféle mintával és méretben (a csomagolópapír és a tasakok helyett, akárhányszor újra lehet hasznosítani) és ezt árulni

Társasjátékok

Felhívódott a figyelmem hogy az Everdellről nem írtam. Ez egy társas, amibe azért szerettem bele mert nagyon szép. Volt már egy ilyen korábban, a Sagrada, ott végül a játék annyira nem nyerte el a tetszésünket, de néha játszunk vele. Ez viszont tetszett a neten és akkor is amikor kipróbáltam – cuki erdei állatkáknak kell kisvárost építeni az életfa – folyó – tisztás mellett, az építési költség bogyó, fa, kő és gyanta. Nem túl könnyű játék, jobban megy annak aki jól tud előre stratégiát építeni, és rugalmasan tudja változtatni ha mások belezavarnak (felveszik előlünk a kiszemelt kártyát, vagy elfoglalják a helyet ahol nyersanyagot akartunk szerezni) – én ezekben nem vagyok jó, de nagyon szoktam élvezni.

A Fesztáv ismerősöknek van meg, ott madarakat kell gyűjteni mindenféle szempontok szerint és segíteni nekik hogy tojást rakjanak illetve etetni őket búzával, kukaccal, patkánnyal és bogyóval (a bogyó a közös pont a két játék között). Itt is nagyon kell a stratégia és egész jól néz ki ez is, mindig ír valami érdekességet is az adott madárról, sokat meg lehet tudni amerika madárvilágáról.

A nyugalom tengerére a net alapján kívántam rá, csak annyit tudtam róla hogy kooperatív, de mindenki maga dönti el hogy mit hogyan csinál, sőt nem is szabad a játékkal kapcsolatban semmit megbeszélni, csak nagyon korlátozottan. Itt is szépek a kártyák, maga a játék kicsit monoton, számmal ellátott kártyákat kell emelkedő számsorrendben elhelyezni. Azért még nem nagyon könnyű, illetve amikor túljutunk a kezdeti bakikon, lehet nehezítéseket használni.

Filmek, sorozatok

Ami megmaradt az utóbbi időből: a feminista filmek és sorozatok tetszettek.

  • Turning Red – az első pixar film amit nő rendezett, egy 13 éves kínai-kanadai lány (Mei) kalandjairól szól. Nagyon cuki és szórakoztató, jó fej Mei és a barátnői is, kedves a történet, és hát egy óriás vörös panda az egyik főszereplője, a vörös pandák végtelenül zabálnivalóak. Olyan kritikákat kapott, hogy nehéz azonosulni vele, ezért nem érdekes nagyobb rétegek számára (ami szerintem egy jelzés arra hogy milyen férfiközpontú világban élünk, mert ilyen SOHA nem hangzana el egy akárhány éves fiú / férfi kaladjaival kapcsolatban. azok mindig érdekesek lehetnek bárki számára); hogy gáz hogy meg van említve benne a menstruáció (ugyanez, a többségnek bármilyen más testnedvvel nincs semmi baja, és a vérrel sem ha bárhonnan máshonnan folyik); és hogy nem realisztikus abból a szempontból hogy a szülők képesek bocsánatot kérni, ez vicces szerintem 🙂 (én szoktam pl, de pl Berci ezzel elég szigorú mert neki általában már késő ha bocsánatot kérek utólag pl ha ideges lettem valami miatt, vagy összekaptam Nudlival, az kellett volna hogy ne történjen meg)
  • Starstruck – arról szól hogy egy átlagos nő (jó, nem átlagos, mert végtelenül extravertált, vicces és furi, és mindig mindenre azonnal van valami szellemes visszavágása) és egy filmsztár össze tud-e kavarodni. Tetszett benne a főszereplő Jessie és lakótársa közötti valódi, mély kapcsolat (nem szépelegnek, sokszor kritizálják egymást és össze is vesznek, de közben mégis átjön hogy tényleg szeretik egymást), és mindenkinek nagyon jó a kiejtése. Sokszor elég fárasztó hogy Jessie és a filmsztár mit bénáznak annyit, vannak elég lehangoló részek, de végül a befejezéssel együtt szerintem jó volt.
  • Minx – kicsit komolyabb téma, arról szól hogy a 80as években egy feminista nő és egy kis olvasottságú pornólapokat gyártó kiadó tulajdonosa összeáll hogy készítsenek egy női magazint ami nem csak az általános társadalmi elvárásokkal akarja nyomasztani a nőket (hogyan legyünk tökéletes háziasszonyok, makulátlan testű és bőrű szépségek, és dögösek az ágyban stb), hanem felszabadító szövegeket ötvöz meztelen férfitestek képeivel. Ebben is mindenki nagyon vicces, a főszereplő Joyce a szerkesztőségben is elég jól elterjeszti a tanait, miközben próbál kicsit leadni a karót nyelt prűdségéből. Itt meg Joyce és a nővére között van nagyon szeretnivalóan meleg kapcsolat (ha kell, elküldik egymást a fenébe, de mindent megtesznek egymásért). Még nem néztük végig, ne spoilerezzetek.
  • A Home Editnek jöttek ki új részei, ezek is nagyon jók.
  • Az új Batman nem tetszett, nekem túl lassú és sötét, és túl fennkölt a hangulata, szerintem egy szuperhősös, képregényben gyökerező film ne vegye magát ilyen komolyan, sokkal jobban tetszik Joss Whedon és Taika Waititi szemlélete. Zoe Kravitz ebben is tetszett (eddig mindenben), Robert Pattinson szerintem kár hogy elvállalta ezt a szerepet mert ebből pont nem jön át hogy jó színész, mert konkrétan csak mélabúsan kellett néznie végig, csak az volt a különbség hogy maszkban, a szeme körül nagy panda karikákkal, vagy megmosakodva. Ez nem fog neki segíteni abból hogy kimásszon a Twilight skatulyájából.
  • A Kimi is tetszett, ez egy krimi, amiben egy Alexához hasonlító A.I. asszisztens van, a főszereplő lány (újra Zoe Kravitz, csak itt max 21 évesnek néz ki) pánikbeteg (és szerintem aspi is) és nem mer kimenni otthonról, de felfedez valamit ami miatt minden megváltozik és borzasztó izgalmas lesz körülötte. Ebben is jók a karakterek, jól kontrasztba állítja a autentikus és a képmutató embereket, jól vannak bemutatva a kis rugalmatlan szabályai és szokásai, de az is jó hogy milyen éles eszű, hogy attól még hogy valakinek vannak nehézségei, nem kell teljesen leírni.

Könyvek

Már kábé egy éve a Másvilág sorozatot (Tad Williams) olvassuk T-vel*, először nem is tudtam hogy sorozat, csak furcsa volt hogy az első könyv vége felé még azt sem lehetett tudni hogy mi a probléma. Aztán kiderült hogy négy könyv, de csak most, egy év múlva derült ki, amikor nagyon furcsállottuk a “befejezést” amiben semmi sem lett befejezve, és egy szál sem elvarrva, hogy magyarra csak kettő van lefordítva, viszont mindkettő két kötetben jelent meg, vagyis még mindig csak a felénél tartunk. Arra jutottunk hogy magadban olvasva valószínű gördülékenyebben hat, mint hangosan, mert eleve kicsit gyorsabban olvasol, és ha nem is átugrod, de hamarabb át tudsz siklani a vég nélküli leírásokon és az olyan részeken amikor Orlando és Fredericks napokon át mennek az üres sivatagban, ahol semmi sincs (csak homok, meleg és tűző nap, de az nagyon).

Úgyhogy most szünetet tartunk, aztán lehet hogy elolvassuk angolul külön-külön a maradék két könyvet. Továbbléptünk a Neurománc új fordítására, mert nekem már amióta kijött nagyon fájt rá a fogam. Mindketten csak az első részt olvastuk régebben, én pl nem is tudtam hogy sorzat (ezzel keretbe helyezve a bejegyzést). Lucia azt javasolta hogy a második könyvvel kezdjünk, mert ami az elsőre alapul benne azt úgyis elmagyarázza, és a második sokkal koherensebb és érthetőbb, állítólag Gibson elég sokat drogozott amikor az elsőt írta. És a második után már az első is érthetőbb lesz. Nekem ez úgyis beleillik a profilomba (hogy rossz sorrendben olvasom a sorozatokat (ld Old Man’s World, Christopher Moore vámpíros sorozata, és szerintem még más is volt), úgyhogy így kezdtük el. Csak most átjöttem T-hez és otthon felejtettem a könyvet (és a kajámat, de azért volt amit el is hoztam amit akartam), úgyhogy átmenetileg belekezdtünk Merle-től a Majomábécébe is.

Ma pedig lustálkodós napot tartunk mert mégsem akartunk esőben arborétumba menni, eddig ettünk, játszottunk párat a Nyugalom tengerével (amit húsvétra vettem magunknak), és sütöttünk túrós sütit amit még T névnapjára akartam, csak meglepett azzal hogy szabit vett ki a névnapján is, ezért nem tudtam aznap titokban megsütni, és bár felajánlottam hogy közösen süthetünk, akkor nem ezt választotta, de most a hosszú hétvégén ez is belefér.

Egyedül meg Kim Stanley Robinson marsos sorozatát olvasom, a harmadiknál tartok (Blue Mars). Nagy vonalakban a Green Marsra is igaz amit a Red-ről írtam, plusz egy ponton (lehet hogy már a harmadikban) be is vallja R. valamelyik szereplője száján keresztül, hogy a pszichológiát áltudománynak tartja. Ezen elgondolkoztam, hogy amikor a gazdaságtanról írta ezt a Ministry for the future-ben, azt teljesen el tudtam fogadni, bár nem tudok semmit a tudományos hátteréről, csak egyet tudtam érteni azzal hogy hasra ütve találnak ki dolgokat és aztán arról hirdetik hogy úgy van. De a pszichológiáról ezt sokkal nehezebb megemésztenem, meg szerintem nem is igaz már, mert oké hogy az analítikusok pont ezt csinálták, de azóta van több olyan pszichoterápiás módszer aminek a hatékonyasága alá van támasztva. Persze nem kettős vak vizsgálatokkal, azt tényleg nehéz lenne megoldani, de a beteg nem biztos hogy tudja hogy a kísérleti módszerrel vagy a szokásos módszerrel kezelik. Na de a lényeg hogy a könyvek továbbra is nagyon élvezhetőek, fordulatosak, a szereplők színesek de néha kicsit kevéssé életszerűnek tűnik egy-egy reakciójuk, nagyon izgalmasan eljátszik a tudományos fejlődésből fakadó lehetőségekkel, és a mars leírásai továbbra is kicsit túl részletesek számomra (bár egyre több térkép van a könyv elején, de e-könyvnél kicsit nehézkesebb ide-oda lapozgatni, talán ez egy hátránya az igazival szemben). Ja és a hőmérsékletet mindig kelvinben adja meg, arról is volt már táblázat hogy mennyi celsiusban, de nem jegyeztem meg, úgyhogy csak a szövegkörnyezetből találom ki hogy az épp hideg vagy meleg.

*általában T olvas fel nekem esténként, mert úgy könnyebben elálmosodom, ő nélküle is könnyen elalszik, de ha én olvasok fel neki, akkor 2 percen belül garantáltan alszik

Na de a lényeges dolgokkal meg le vagyok maradva, mert pl. volt a szülinapom, és már pár éve eldöntöttem hogy ha csak tehetem, a szülinapomon nem dolgozom. És idén T. is meg tudta oldani a szabit, úgyhogy közös programunk volt. Egyrészt lemosattuk a kocsit, mert előtte volt a sáros eső és még az én ízlésemnek is nagyon ronda volt, viszont én kicsit izgultam egyedül lemosatni mert olyat még sose csináltam. Amíg kész lett, kajáltunk, vásárolgattunk és krémeseztünk a közeli plázában, utána pedig felsétáltunk a gellért hegyre, az egyik első kifejezetten meleg nap volt, és virágoztak a mandulafák. Szép volt, kár hogy a Gellért hegy ilyen elhanyagolt, de ha nekiállnának felújítani, nem a növényeket rendeznék és a szétrombolódott lépcsőket tennék helyre, és állandó szemétszedő egységet állítanának rá, hanem letérköveznék az egészet, úgyhogy inkább jobb így.

Tegnap meg volt medúza buli, jó volt újra látni azokat akik el tudtak jönni, megtudni kivel mi van, és csak kicsit éreztem magam szociálisan bénának végig 🙂 És fejben készítettünk egy mémet, de most meg is rajzolom:


Na amúgy jobban vagyok, jó volt az interneteken is kipanaszkodni magam, jól estek a visszajelzések, meg T-nek is elsírtam a bánatom aki nagyon türelmes és cuki volt és gyógyítgatta a fejfájásom, és tegnapra már egész jó kedvem lett. Valószínű nagyon kimerültem a hét végére. Szóval egyáltalán nem minden nap ilyen, most meg Bercinek tavaszi szünete van, jobb a kedve és elment tegnap is kosarazni Gével és Nudlival, ma meg pingpongozni, én meg voltam végre falat mászni.

Úgyhogy már azt sem érzem katasztrófának mint eddig, csak furcsállom hogy még mindig annyi kopasz fa van, szerintem ilyenkor már minden fa ki szokott zöldülni, vagy nem? Csak régebben nem figyeltem? Nekem az volt az élményem hogy márciusban jön a tavasz, visszatérnek a színek az életbe és minden csupa zöld. Most meg itt van április közepe és a fák kétharmada még halottnak néz ki (nem néztem meg mindet közelről, remélem azért egy részük rügyezik és nem marad így végleg).

Rohadt életbe már. Találtam egy honlapot ahol regisztrálni lehet ha valaki szeret röpizni és el lehet menni játszani, szóltam Bercinek (akinek kb ez az egyetlen dolog ami örömet okozna az életben, de nem jár), erre Nudli közbeszól hogy ilyenre Berci biztos nem menne el, még ő se, én meg rászóltam hogy most maradjon csendben, de nyilván nem maradt, erre Berci annyira kiborult hogy bevonult az én szobámba és magára csukta az ajtót, onnan kiabált ki hogy fogjuk már be, de nyilván Nudli még mindig mondta tovább hogy én vagyok a fasz és ő mindig mindent jól csinál, úgyhogy Berci nem is ebédelt és biztos vagyok benne hogy nem fog elmenni az apjával az unokatesója gyerekének az egy éves szülinapi bulijára, pedig ez lett volna egy rohadt fárasztó héten A két óra amikor egyedül lehetek. Bár mindegy is mert úgyis boltba kell menni.

Most nem tudom hogy túl jól ismerem a világot vagy én teremtettem magamnak ilyen életet, amiben valóban igaz hogy nincs menekvés, nincs könyörület, teljesen mindegy hogy hogy vagyok az élet akkor is csak feladat, kötelesség, mások kiszolgálása, minden eredmény nélkül (Berci már 18 éves de egyáltalán nem önálló, mert aspergeres, és két éve ki van égve és depressziós, ha nem teszem elé az ételt nem eszik, ha nem visszük be a suliba nem megy suliba. bármennyi energiát rakok bele hogy mellette álljak lélekben és gyakorlatban, semmi sem javul. amiről senki nem tehet, nincs kire haragudni, viszont szünetet se lehet kérni). Ez most így különösen megütött hogy épp elkezdtem egy (ezredik) tényfeltáró megaposztot arról hogy mért érzem magam mindig szarul.

úgyis kitörlöm majd

mostanában mintha több olyan nap lenne amikor minden rossz, de ma különösen

  • pénteken falmászás és pihenés helyett egész nap online tréninget hallgattam, plusz egy előadást meg is tartottam, abban a biztos tudatban hogy a többiek mind sokkal profibbak mint én- stresszes és fárasztó volt
  • rosszul aludtam, hányingerem volt, ma sem lettem jobban, megint kezdődik hogy betegnek érzem magam de kifele nem látszik semmi, csak nyafogás. azon a héten amikor hormonális okokból egyedül esélyem lenne a hónapból hogy viszonylag normálisabban érezzem magam. végülis már pár hét eltelt mióta utoljára ez volt.
  • undorító idő van, legalább esett egy kis eső de annak is nagyon része lefolyik a dunán úgyis
  • még mindig kint vannak mindenhol a szörnyű propaganda óriásplakátok, nem lehet menekülni a kétségbeejtő valóságtól
  • nincs itthon étel
  • ezt nem írhatom le
  • ma elfelejtettem bekanyarodni egy ezerszer bejárt úton ott ahol mindig be szoktam, és utólag nem is emlékeztem arra a szakaszra
  • Berci nincs jobban, ahogy kicsit próbálom megérteni az állapotát, rádöbbentem hogy pár éven belül a harmadik költözésre készülünk, még jó sokáig nem is lesz jobban. szerintem ebben a suliban sincs sok esélye hogy jobban legyen, de a suliváltás is változás
  • a volt gimis osztálytársaim, akikkel szó szerint semmi kapcsolatom nincs, széttrolkodják a klímaváltozásos bejegyzésemet a facebookon

más is történt azóta, de most csak annyit hogy azóta sírtam még sokat a RuPaul’s drag race-en, egy lakberendezős vetélkedős sorozaton (Interior design masters), és most vannak új részei a Home Editnek, úgyhogy azon is tudok (ökölbe szorult gyomorral persze) (az utókornak: ma volt a választás)

azt nem értem, hogy ha már tudjuk hogy butaság volt az esővizet a szennyvízcsatornába bevezetni, még ha akkor nem is gondoltunk rá hogy nem lesz így jó, de most már biztos mert évről évre durvább aszály jön, nem kéne kitalálni erre valamit? nem lehetne az esővizet külön összegyűjteni és párszáz méterenként levezetni a talajvíz rétegbe? vagy valamit, amitől nem lesz itt sivatag pár év múlva. vagy tényleg ez is azon múlik hogy egyénileg hány embernek jut eszébe az esővízgyűjtő hordó? legalább azt reklámozhatnák jobban, ha már semmi más nem történik.

Ja és találtam még egy piaci rést: fűmag helyett árulhatnának virágos rét magkeveréket is. Könnyebben maradna életben, ha piciket raknak egybe akkor nem kell nyírni sem, jó a méhecskéknek, és szép.

Mindenféle reality-k

Ezen kívül a Getting organized sorozatot daráltam be hogy ne gondolkozzak azon ami a világban történik. Ez egy reality, két nő készített egy vállalkozást, meg lehet őket kérni hogy elmenjenek a lakásodba és rendet rakjanak, és ezt mutatják a kamerák. Minden részben elmennek egy celebhez és egy sima családhoz, és rendberaknak valamit, nem az egész lakást hanem mondjuk a gardróbot, a garázst vagy a kamrát. Aranyosak, nagyon intenzív érzelmeik vannak – Lucia felkészített előre hogy mindig pánikolnak valamin közben, de aztán mindig sikerül, de szerintem nemcsak pánikolnak hanem sok más érzést is nagy hőfokon meglének, élvezik a munkát, örülnek neki hogy milyen jól sikerült, és annak is hogy örül aki felkérte őket (kliens? kuncsaft? az olyan régies. vevő?). És tényleg minden gyönyörű lesz, nagyon szemet gyönyörködtető és megnyugtató látvány amikor kész van. El is határoztam hogy az új helyen én is színek szerint fogom rendezni a könyveket, bár kicsit félek hogy nem fog olyan jól kinézni mint az ő könyvespolcuk, mert ők direkt úgy vásárolták össze a könyveket szín szerint, szóval utána majd világoszöld és királykék könyvekre fogok vadászni a boltban hogy szebb legyen a polcom. A többihez nincs elég erőm, még így se hogy most épp költözni fogunk, ha jól értettem kb ebből áll:

  • szelektálj ki mindent amire nincs szükséged és dobd ki / ajándékozd el
  • vegyél rengeteg megfelelő méretű tárolókat, ami pont befér a polcokra és elférnek benne a dolgok amit tárolni akarsz – sokféle méret fog kelleni, de jó ha összességében egységesek (főleg átlátszó szokott lenni, mert akkor rögtön látod hogy mi van benne, nem kell feliratokat böngészni). a fiókokba is kell elválasztókat és dobozokat tenni.
  • mindent szedjél le a polcokról, ki a fiókokból, válogass szét és helyezd el szépen a tárolókban
  • és aztán tartsd fent ezt a rendet amit készítettél.

Hát kösz, erre nekem a következő 150 évben nem lesz időm, de most már vágyni fogok rá 🙂

Egy kicsit azért nekem néha sok volt és nehezen hihető, hogy nemtudommelyik celeb 2 éves gyerekének tényleg szüksége van 18 darab mini elektromos autóra (amibe bele tud ülni és megy vele, gondolom 2 métert aztán megunja), a másiknak meg nagyobb gardróbra mint az enyém, ahol minden egyforma fogason lóg (ahhoz is spur vagyok, hogy azért kidobáljam az ezer fogasomat mert szebb lenne ha egyformák lennének helyettük, és a környezetet is sajnálnám) hogy jobban lehessen látni őket, köztük a jelmezei és a dolce-gabana babaszmokingja. Ugyanakkor nem tudom eléggé hangsúlyozni hogy mennyire kellemes és megnyugtató látvány az egész, áprilisban jön az új évad de lehet hogy előtte még megnézem még egyszer.

Ezen kívül szintén Lucia javaslatára elkezdtem a Queer Eye-t, ahol 5 nagyon kedves, vidám, ügyes és jóképű pasi segít egy-egy kiválasztott embernek (eddig férfiak voltak. azt hiszem mindig férfiaknak) gatyába rázni az életét, pár napot vele töltenek és öltözködési, szépségápolási, táplálkozási és főleg lelki tanácsokkal látják el, felújítják a lakását és a gardróbját, és aztán otthonról izgulnak a videón ami pár nappal később készül róla, hogy mennyire használja a tanácsaikat és mit szólnak hozzá az ismerősei. Végtelenül cuki, mindenki nagyon megszereti őket és nagyon hálás nekik, az aktuális alany családtagjai és barátai el vannak ájulva a változástól, ami mindig nagyon megható, ezért nem tudom gyakran nézni mert nem szeretek a gyerekeim előtt sírni, bár már letisztáztam velük hogy ha ezt nézem és sírok akkor nincs semmi baj csak elérzékenyültem. De most épp egy meleg srác jön aki eddig nem mert kijönni a mostohaanyjának, úgyhogy ez tutira extra megható lesz úgyhogy kicsit elakadtam.

Nyilván itt is van ami nem (annyira) tetszik, pont a pszichológus srácot találom kicsit felszínesnek és repetitívnek, a többiek mintha sokkal természetesebben és spontánabban nyúlnának az alanyok lelkéhez is. Meg a második vagy a harmadik részben szerintem aspi volt akit újraterveztek, ami nem volt kimondva ami engem piszkált hogy vajon erről nem tud ő se és a crew-nak se tűnt fel? vagy egyébként tudták csak nem akarták említeni? mert persze attól még tök jó tanácsokat adtak neki és egy aspi is képes változtatni a berögződött szokásain néha és jobban vállani pl az öltözködésével a személyiségét, főleg ha kap ebben segítséget. Kicsit piszkálták az ilyen dolgai miatt is hogy pl nem mutatta ki az érzéseit, mindent elviccelt, meg hogy rugalmatlan volt az új dolgok elfogadásában, de azért még pont belül volt azon a határon hogy kedvesek voltak és nem tűntek kritikusnak vagy erőszakosnak. Szóval azzal együtt abszolút el tudom képzelni hogy most erre volt szüksége és nem arra hogy simizzék a fejét hogy hát igen te ilyen vagy, fontos hogy mindenki így fogadjon el ahogy vagy.

Addig is amíg tovább merek lépni vele, rákattantam a Ru Paul’s Drag Race-re, ami egy drag queen vetélkedő, mindenféle izgalmas feladatban kell helytállniuk és pár naponta valaki kiesik. Ez is nagyon jó, nem értem mért nem néztem korábban, és legalább van belőle ezer évad. (update: ezt biztonságosabbnak éreztem hogy nem fogok rajta sírni, nyilván miután kitettem a poszt rögtön egy nagyon érzelmes Whitne Houston számot énekeltek a versenyzők önmagunk szeretetéről)

Még régebben megnéztük az új Jelenetek egy házasságból minisorozatot, ami nekem nagyon fura volt, egyrészt Jessica Chastain nem nagyon tetszett, de lehet hogy csak azért mert amúgy se nagyon szeretem, viszont Oscar Isaac meglepően jó volt szerintem, főleg ahhoz képest hogy tőle semmit nem vártam. Itt ugye szinte csak két ember szerepel végig, a helyszín se sokat változik. Az ő életükből van néhány jelenet, amik között valamennyi idő eltelik, néha évek. A sztori nagyon furcsa volt, valahogy nem álltak össze a karakterek egy egységes egésszé és ezért kb minden cselekedetük és mondatuk meglepett, nem illett a képbe, nehezen volt magyarázható. Utólag sem tudtam magamban elrendezni hogy ez most mi volt. Ezért meg kellett néznem a régit is, ami kb minisorozat is lehetne, ha a jeleneteket külön vesszük, de amúgy egy kétrészes, hosszú film. Aki nem látta bármelyiket és meg akarja nézni az innen ne olvassa, de az derült ki hogy szinte ugyanaz az új mint a régi, csak kicsit modernizálni próbálták aminek nagy része csak apróságokból állt, a nagy változtatás abból állt megváltoztatták hogy a nő vagy a férfi csinálja az adott dolgot. A régiben sokkal jobban következnek az események a szereplők karakteréből, bár tény hogy ott sem túl szerethetőek és/vagy racionálisak, de ezt Bergmann is megmondta, mármint ő megszerette őket de ő is gyerekesnek tartja, feltételezem hogy néha volt bennük egy-egy dolog amiben ő is hasonlít. Tőlem mindenesetre nagyon idegenek, szerintem náluk sokkal jobban tudtam mindig is hogy mit akarok, és sokkal kevesebb olyan dolgot csináltam amivel ennyire meg lehet bántani másokat. Ja és persze a saját regénye alapján rendezte, szóval lehet hogy azt kéne elolvasni mert jobb mint a film, de őszintén nem érdekel annyira ennek a két éretlen embernek a nyűglődése és önsorsrontása hogy még több órát rászánjak az életemből (bocs ha valakinek a kedvenc könyve / filmje /sorozata, ebben az esetben nem úgy értettem!! )

Talán azért is nem írok, mert legszívesebben csak a picsogás ömlene belőlem, pedig szombaton voltunk az alcsúti arborétumban hatalmas hóvirágszőnyeget nézni (meg volt még platán és mocsári cédrus nagyon fura léggyökerekkel) (meg nyilván még egy csomó más növény aminek nem jegyeztem meg a nevét, és valami régi kastély maradványai is, és elég sok ember, és egy büfé, amit messzire elkerültünk mert nagyon hangos társaság tobzódott ott, ezért valószínű a néhány első információs tábla mellett elrohantunk, ezért nem tudom kié volt a kastély, de talán valami Habsburgoké). Mivel Felcsúton keresztül kell menni az arborétumba, útközben a káprázatos sancho panza arénát is megcsodáltuk.

Hazafelé meg betértünk a cukrászdába amit pár hete fedeztünk fel és megint finom volt (sütizz), este pedig játszottunk a Fesztávval, egész jó, és nem is lettem utolsó pedig T felkészített hogy ne szomorkodjak ha utolsó leszek mert elsőre nehéz. Vasárnap meg T segített megcsinálni az adóbevallást, csak egy pár kattintás volt (én már hetek óta tologattam, mert tudom magamról hogy azonnal rágörcsölök ha jön egy bonyolultabb oldal mindenféle szövegekkel amit nem értek rögtön, és így is lett, de ő tudta hova kell kattintgatni).

ameddig a szem ellát
fura léggyökerek

Megvolt a szentendrei kalandrandi, egy szöveg alapján kellett barangolni és közben fontos megfigyeléseket tenni, ezek fordultak át olyan infókká amikkel (és sok segítséggel) a végén el tudtuk készíteni a bájitalt. Páratlan szövegértelmezési, figyelmes olvasási, nagy borítékban kisebb boríték megtalálási és tájékozódási képességünk gyümölcseként végigjártuk az útvonalat ötször, és még Szentendre összes többi utcáját is háromszor, és volt olyan nyom amit meg is találtunk. Esőt ígértek de végül egész szép idő volt, csak kicsit szeles. Mindent kipipáltunk amit Szentendrén kell, az összes kirakatban megcsodáltuk a steampunk lakásdíszeket, ettünk forró brownie-t, corndogot és kürtős kalácsot, fotóztunk macskát és háztetőket. A végén elfogyasztottuk a jól megérdemelt szerelmi bájitalunkat, de nem derült ki hogy hatásos-e mert előtte is fülig szerelmesek voltunk.

Jaj, nagyon nagy drámák vannak a női műkorcsolyában az olimpián, 16-17 éves cuki kislányok nőnek felöltöztetve és kisminkelve, elképesztően ugranak és gyönyörű balettos mozgásuk van. A backstage-ben belemásznak az arcukba a kamerák a verseny után. Valieva az egész évadban a legjobb volt, a rövid után is első helyen állt, de a szabad programban olyan rosszul teljesített hogy lecsúszott a negyedik helyre, most vigasztalhatatlanul zokog (update: kiderült hogy az edzője nem vigasztalta, hanem baszogatta utána).* Trusova gyönyörűen futott, 5 (!) quad ugrása volt (ő a rövidben esett, így csak a 3. helyre jött fel) láthatóan borzasztó mérges és szintén úgy sír hogy szanaszét van a sminkje, és nem hajlandó részt venni az eredményhirdetésen, mert nem érzi fairnek hogy Valieva lecsúszott, ha jól értem (update: ja nem, azért akadt ki mert nem ő nyert). Shcherbakova aki megnyerte, ijedten és félénken jön-megy. Édeseim. És nem is lehet azt mondani hogy majd 4 év múlva, mert amint picit nőiesebbé válnak, újra kell tanulniuk az ugrásokat, és amúgy is pár év alatt kiégnek ebben az embertelen robotban ami ehhez a szinthez kell.

*ha az első 3-ban végez akkor sem biztos hogy kapott volna érmet, mert közben doppingügye van folyamatban.

Valentin nap

régen úgy voltam vele hogy csak egy újabb kapitalista fogás hogy pénzt költsünk és felesleges cuccokkal pakoljuk tele a lakást, de T. szerint tartsuk, mert lehet még egy alkalom hogy kifejezzük a szeretetünket. két éve még nagyon frissek voltunk, én egy nagy plüss, nagyon puha békafejet vettem, tőle meg egy kavicsokból készült képet kaptam amin két cica van egymás mellett. tavaly mindketten készítettünk egymásnak, ő nagyon aranyos és figyelmes dolgot, én meg nekiálltam egy keresztszemes hímzésnek amin két cica van (szerintem kicsit hasonlít az előző évi kavicsképre), nyilván rosszul mértem fel hogy mennyi idő kell és sokkal később lett kész. tegnap kaptam egy plüss unikornist (nagyon puha, és cuki, és egyedi), és sütiket (nutellás brownie <3), ő meg egy jegyet egy kétszemélyes Szentendre kincskereső felfedező túrára, és egy 4×4-es kocka puzzle-t női arcokkal, közte az enyémmel (mert egy vetélkedőben amit néztünk volt egy ilyen feladat, hogy ki kellett rakni a párod arcát, és kíváncsi volt hogy neki hogy menne) (nagyon ügyes volt). szerintem látszik a fejlődés. utána néztünk műkorcsolyát a tévében és ettünk a leonidasból rendelt kaját. egész meghitt volt.

Amúgy meg nem tudom hogy az elmúlt hét tényleg borzasztóan szörnyű volt, vagy csak ahhoz képest volt nagy kontraszt hogy már kezdtem jobban lenni (és korábban kb ez volt az átlag). Semmi nem történt, csak az én érzéseim és az alvásom voltak nagyon szanaszét. Hú tényleg, pár éve már volt ilyen, ahogy kibukkanok a végeláthatatlan energia nélküli, “menni kell mert muszáj” robot üzemmódból, jön ez a nagyon összevissza valami. Szóval végül is annak örülhetek hogy legalább több az energiám. Aztán majd hátha aludni is fogok újra, és jön olyan kiegyensúlyozottan boldogabb időszak is mint pár éve.

Red Mars

Imádtam, nagyon jó a téma (ember a Marson!), a szereplőknek van mélysége, több kedvenc szereplőm is volt. Nagyon sok információt megtudunk, főleg a Marsról, és hogy milyen lehetőségeink lehetnek ott berendezkedni. Látszik hogy hatalmas háttérmunkát végzett hozzá Robinson. A történet izgalmas, fordulatos, de nincs feleslegesen sok fordulattal teletömve, csak pont amennyi kell, jól és logikusan van felépítve, így abszolút magával ragadó (ebből fakad, hogy magamhoz képest elég gyorsan haladtam vele, főleg az alvás rovására, bár az is igaz hogy jóval rövidebb mint a Jövőminisztérium). Egy-egy hosszabb fejezetet mindig másik főszereplő szemszögéből látunk, ezáltal a belső életükről is árnyalt képet ad. Nagyon különböző személyiségek, érdekes hogy hogyan látják magukat és egymást, illetve a történéseket mennyire másképp látják.

Nyilván most is fennakadtam egy csomó mindenen, de én már csak ilyen vagyok ¯\_(ツ)_/¯. Pl. hogy kicsit túl optimista szerintem az író a tudomány-technológia fejlődésével kapcsolatban, a következő pár évtizedben nagyon megukrik sok területen. Bár lehet hogy emögött van egy elmélete, hogy a marson csökkennének a hátráltató tényezők amik itt visszafogják az embereket? Azzal a kérdéssel hol foglalkozik, hol nem, hogy honnan van éppen ennivalójuk, vizük, oxigénjük a szereplőknek. Az oxigénről lehet hogy volt szó csak nem figyeltem vagy elfeledkeztem róla (vizet hasítanak talán??). Azt se értettem hogy a sugárzás az elején nagy gondot jelent, ami miatt mélyen a föld alatt alakítanak ki lakásokat, aztán hirtelen üvegfalú üregekben kezdenek lakni, aztán meg átlátszó sátrakban. Persze lehet hogy közben a légkör sűrűsödött annyit hogy már jobban véd, vagy ezekbe sikerült valami extra menő sugárzásvédő réteget berakni. Nekem az is para hogy hatalmas, több kilométeres átlátszó vékony anyagból készülő sátrakba simán beköltöznek ezrek (úgy hogy ezeken kívül ugye mérgező a levegő és olyan hideg van hogy védőruha nélkül azonnal megfagynak), azért ez nem tűnik túl biztonságosnak. És bár scifi meg minden*, de nekem elég elképzelhetetlen hogy pár év alatt már olyan sokan lesznek fent, úgy hogy nem is önellátóak.

Ebből a könyvből is látszik hogy a pszichológusokat és a pszichoterápiát nem tartja sokra Robinson, és nem is nagyon nézett utána, csak esetleg egy-két részletnek, talán az analízis és a személyisgétípusok területén. Az az érzésem hogy mivel nem hisz benne, nem is érdekli a téma, a saját személyes tapasztalatai meg nem lehettek túl jók (lehet hogy az ő terapeutája tényleg a bevásárlólistát állította össze fejben miközben ő beszélt, vagy ilyesmi), és ezért nem is tud róla hogy egyébként milyen jó lehet.

Mivel itt van következő rész, ezt most nem olvasom azonnal újra, már tovább is mentem vele.

Innentől halványan spoileres a beszámoló, aki szeretné elolvasni a könyvet úgy hogy semmit sem tud róla, itt álljon meg.

Azért igyekszem csak homályosan utalgatni, de pár dolog kiderül a folytatásban.

A személyiségbeli / érzelmi kérdések néha kicsit zavarosak nekem, pl az egyik szereplőről a könyv során kiderül hogy nagyon bizalmatlan, negatív személyiség, nehezen hiszi el hogy őt kedvelheti valaki, ő sem tud kötődni, meg úgy általában örülni, elégedettnek lenni, viszont folyton mérges, de azért pszichopatának nem mondanám, ugyanakkor van egy cselekedete ami nagyon kiugrik ebből a képből, kifejezetten gonosz emberre vall. Igazából nem is lesz megmagyarázva hogy mi vitte rá.

Egy másik karakternél meg aki váratlanul elveszíti a társát, teljesen kimarad a gyász általam ismeretlen okból, oké hogy akkor pont nem az ő szemével látjuk a történteket, de egyrészt az se látszik hogy meg lenne törve amikor megtörténik, inkább mást vigasztal, és később sincs róla említés hogy bármilyen módon gyászolná, visszautalás sincs amikor megint az ő szempontja jön.

Van egy szerelmi háromszöges szál, ami nekem inkább wishful thinkingnek tűnik mint reálisnak, legalábbis az én fejemben valahogy az a kép él hogy ilyenkor a háromszög csúcsának az egész helyzet a vonzó úgy egyben, abból nem tud kiszabadulni hogy egyszerre ketten versengenek a kegyeiért, egyik opciót sem képes/ akar teljesen lezárni. De ha valamilyen okból megszűnik a háromszög, csak külön az egyik udvarló már nem tudná tartósan érdekelni/ kielégíteni. De lehet hogy ezt én látom rosszul, sosem voltam ilyen helyzetben, szerintem személyesen nem is láttam, inkább csak az olvasmányaim alapján gondolom.

*ez biztos nehéz döntés hogy mennyire rugaszkodjon el a valóságtól, és hol ragaszkodjon mégis valamennyi realitáshoz az író.

Kitaláltam egy új vállalkozás-ötletet: egy nagyobb terem, amit igény szerint ki lehet bérelni egy-két órára teremfocira, kézire, röpire, kosárra, vagy tollasra. Mellette egy kisebb teremben pár ping-pong asztal. Valami online felületen lehetne csapatokat összeszervezni, de ha beindul, lehetnének állandó programok is hogy pl csütörtök 6-tól röpi, aki tud az jön és játszik.

Csak hát ehhez sok pénz kell, de az is jó ha valaki más megcsinálja és mi megyünk játszani (néha szoktunk járni tollasozni egy helyre, de nem reklámozom mert így is télen alig lehet hétvégére pályát foglalni).

Na, most nem tudom hogy csak pms-ben volt butaság elkezdeni a Queer eye-t, vagy készüljek fel hogy végig fogom bőgni az egészet*. Az ötödik percnél tartok (az első évad első részében, se spoilerezzetek) és már sírok.

*az se lenne baj ha egyedül lennék, a gyerekek miatt nem szerencsés.

#annyira cukik

hogyan etessük a gyerekeinket hatékonyan (nem)

  • Berci nincs befizetve a suliban ebédre
  • ráírtam hogy mit kér – hozzak hazafelé a mekiből
  • a meki-bolt sorrend jól jön ki viszont kihűl a kaja, a bolt-meki sorrend ezer kacskaringóval oldható meg, de mindent a gyerekért (és akkor már magamnak is egy fagyit)
  • ha már megyek, ráírok Nudlira is, bár ő eszik a suliban, de az mégse olyan
  • mire válaszol már eljöttem
  • otthonról rendelek neki is, bár ugye házhozszállítási díj
  • a minimum 2000 forint, sebaj veszek magamnak is egy kekszet

Végre volt egy aktív hétvégénk, ránk fért már. Szombaton megmásztuk Budaörsön a Kő hegyet (gyönyörű idő volt, kivéve a szelet), vettünk sütit a Sütizz nevű cukrászdában, még vissza kell térni még párat kipróbálni. Befejeztük a Silent Sea-t*, elkezdtük a Brooklyn 99-t mert semmi más jót nem találtunk. Kipróbáltuk a Portal 2-t (kb fél órát játszottunk, de csak egy játékos módban) de nem nyűgözött le minket, meg én nagyon béna vagyok amikor a térben kell irányítani a karaktert. Utána elkezdtünk egy cuki kooperatív számítógépes játékot (39 days to mars),** sőt ha minden igaz kb a feléig el is jutottunk. Ma meg voltunk falat mászni, utána őrült ötlettől vezérelve bedobtam hogy ebédeljünk az ikeában, nem számolva vele hogy egész budapest ott lesz, úgyhogy végül csak hotdogot ettünk és a lenti boltban vettünk mandulatortát, de azért elhoztunk két nagy költözködős dobozt, néhány kicsi fiókrendező dobozt, 2 kék ikeás táskát (szerintem már csomószor vettem, de sosincs itthon), és egy illatgyertyát mert az kötelező.

*Új Koreai scifi sorozat, a földön és a holdon játszódik, jók a színészek, szerethetők a karatkerek, érdekes a történet, szinte meg lehet bocsátani neki hogy dugig van pakolva logikátlanságokkal és a fizikai törvényeknek ellentmondó dolgokkal

** két cuki tudós egy steampunk légűrhajóval igyekszik a Marsra, az adódó műszaki hibákat általában csak azután hárítják el, hogy teáztak / tízóraiztak. Az egyikünk billentyűkkel, a másik egérrel játszik, de szerencsére általában nem kell túl ügyesnek lenni hozzá (ami én egyáltalán nem vagyok), inkább ki kell logikázni a feladatokat.

Mi volt még tavaly

T. megmutatta a cargo botot, egy robotkart programozhatsz aki dobozokat pakol ide-oda. Tavaly úgy játszottam ahogy logikusnak tartottam (csináld ezt ötször, aztán azt stb), csak így nagyon hamar ki lehet futni a helyből és a nehezeket már nem lehet megoldani. Idén elkezdtem újra úgy hogy a legrövidebb megoldásra törekszem, ehhez specifikációkat lehet használni (ha zöld a doboz/ nincs doboz, csináld ezt) és körforgásokat kell felépíteni, viszont folyton beletörik az agyam. Általában kell hogy elmondjam hangosan T.-nek a gondolatmenetem, ő meg sokat mondóan bólogasson /hümmögjön ahhoz hogy sikerüljön, de ha sikerül akkor is sokszor van egy kicsit olyan érzésem hogy még mindig nem értem.

Luciával kevesebbet jártunk mászni a covid, nyári melegek, téli nagy tömegek stb miatt, közben átszoktunk egy másik helyre. Fő előnye az volt hogy kevesen voltak, meg hogy volt légkondi bár elég alacsonyan, a galérián nem érződött. Aztán meg már sokan is lettek, úgyhogy idén végre kipróbáltunk egy harmadik helyet, eddig nagyon kellemesnek tűnik.

Végre kijött a Neuromancer új fordítása, kaptam belőle a fordító (Lucia) által dedikált tiszeletpéldányt is!!

Illetve még az is tavaly történt, hogy az orvosok kaptak elég tetemes béremelést, igaz néhány elég rossz körülménnyel de akkor is, na ez az én munkahelyemet nem érintette (mert alapítvány vagyunk), így a fizetésem hirtelen eltörpült a többi orvoséhoz képest. Ugyanakkor rádöbbentem hogy még ez is sok amit csinálok, jobb lenne csökkenteni, és T is kitartóan bíztatott hogy jelezzem ezeket a főnökségnek (hogy ha kicsit többet keresnék a munkahelyemen akkor a másik munkámat le tudnám adni és jobban érezném magam), és valahogy szerintem azt is elhitette velem hogy megérdemlem, vagy nem tudom, de jeleztem még tavaly ősszel, amiből igaz hogy lett egy viszonylag hosszú és stresszes huzavona, amiközben már kb elbúcsúztam lélekben a munkahelyemtől és tervezgettem hogy hogyan módosítanám a másik munkát hogy viselhető legyen, na de a lényeg hogy a végére idén kaptam fizetésemelést. Nagyon örülök neki, nagy megkönnyebbülés, már látom hogy nem is csak a fáradtság miatt voltam gyakran olyan rosszul, hanem stresszes volt látni az előttem álló néhány hetet, hogy majd azok is milyen szörnyűek lesznek. Ha meg épp lazább volt a másik munka, aggódtam hogy miből fogunk élni. Szóval nagyon jó, csak még dolgoznom kell rajta hogy bűntudatom se legyen, meg ne is szégyelljem magam hogy ezt kierőszakoltam, miközben a kollégáim továbbra is arcpirítóan keveset kapnak.

Volt egy fellángolásom amikor piszmogtam kicsit a pszichós bloggal, összegyűjtöttem egy csomó hasznos linket, illetve sokat ábrándoztam róla hogy miket írnék bele ha lenne időm és energiám, a wordpressben kezdtem el azt is de nem akarom ezzel összekötni, emiatt másik account alatt van ami kényelmetlen hogy ki és be kell lépni. Illetve nem is találtam jó sémát, pl már nem találtam ilyet mint ez volt annak idején ahol hasznos linkeket ki lehetne rakni oldalt. Szóval most kicsit meg vagyok lőve hogy talán kéne egy másik hely de nem tudom hol.

Szeretetteli kritika

Na most már tényleg írok a Ministry for the Future-ről, mielőtt befejezem a Red Marsot. Nagyon tetszett, kétszer is elolvastam egymás után. Kicsit pl. azért volt nehéz érteni, mert csak néhány szereplő volt nevesítve, néha elég nehéz volt kitalálni hogy kiről van szó. Igazából csak két szereplő szemszögéből nézzük hosszabban a történéseket, azoknak van még neve akikkel ők találkoznak. Máskor meg csak egy-egy eseményt ír le egy azt átélő személy szemszögéből, akiről a neme se mindig derül ki. Néha meg valakik beszélgetnek, de nincs se név, se gondolatjel és nem tudtam hogy kik azok – második olvasásra azt valószínűsítettem hogy a Jövőminisztérium tagjai. Az egyikről (Janus Athena – az AI csoport egy személyben) sokáig nem tudtam hogy AI vagy ember, de szintén a második olvasásra azt gondolom hogy ember, csak átnevezte magát. Lehet hogy néha ő beszélget valamilyen mesterséges intelligenciával. És vannak még elmélkedések is, amik nem a történetbe illenek hanem csak a témába, és találós kérdések.

Nagyon izgalmas a témája – sikerülhet-e megállítani a klímaváltozást, miket lehet megpróbálni. Csomó tudományos részletet is hosszan kifejt, sofkéle technológiát nyilván de közgazdaságtant is, amiről eddig kb semmit se tudtam, de nagyon meggyőző, egyre szocialistább vagyok. Kim Stanley Robinson nagyon aranyos, a szereplői mind kicsit ügyetlenek, szinte semmi előtörténetük nincs és személyiségük se nagyon sok. És egyáltalán nincs családjuk, barátaik se nagyon. (Pl azt nem értettem hogy Frank mért nem hajlandó szóba állni a családjával egész életében) (De ha nem is, hogyhogy nem tudunk meg semmit de semmit ami a történet kezdete előtt történt). Azt a feltételezést állítottam fel, főleg így hogy már a Red Marsban is előrehaladtam, hogy a szerző járt már pszichoterápiába de nem érezte hogy segít, nem gondol túl sokat róla de nem is nagyon olvasott utána hogy mi az és hogyan működik.

Szintén a Red Mars erősítette meg azt a feltételezésem, hogy a K.S.R. imádja a léghajókat, többféle fajtájukat is ismeri, bár magyarul az mind léghajó. Felkeltette az érdeklődésem, szívesen repülnék egyszer léghajóval. Főleg az a fajta aminek alul és felül is van átlátszó része ahol ki lehet látni, milyen gyönyörű lehet már az ég egy olyanból éjszaka.

Zürichet is nagyon szereti szerintem, a leírása alapján gyönyörű hely lehet. Szimpatikussá tette a svájciakat, szívesen élnék ott. Úgy tényleg nem lenne nagy áldozat a tömegközlekedés, ha pl tudod hogy kb 100%-ban tartják be a menetrendet a sofőrök.

Egyébként meg nagyon félelmetes a könyv, ilyesmiken fogunk keresztülmenni a következő 10-20 évben. És azt is jól látja hogy mennyire rohadtul nehezen mozdul meg a rendszer.

most már tényleg ideje az évértékelésnek, mielőtt elfelejtem milyen volt

Végére jutottam a tavalyi résznek, jöhet az évértékelés:

  • összességében elég keserves volt. tavaly év elején váratlanul nagyon jó hangulatom lett és energikus voltam, jól is aludtam, utána februárra jött egy elég nagy mélypont, ami igazán csak év végére javult, csak közben meg mindig történik is mindenféle. Ennek köszönhetően híztam 8 kg-t.
  • még mindig hálás vagyok a sorsnak hogy T-vel megtaláltuk egymást, igazi társ
  • a munkát gyűrtem, augusztusra a munkahelyi munka eléggé bedurvult, ezután fizetésemelést és könnyítést is kértem. Elvileg mindkettőt kaptam, bár az emelés még elég körvonalazatlan ígéret. Az a tervem vele hogy a magánrendelést fokozatosan leépítem, a reményem pedig hogy lesz időm sportolni és hobbikra (végre vannak ötleteim hogy mit csinálnék szívesen*)
  • szeptember környékén elkezdődött az építkezés T házában, jól haladnak de nagyon nagy munka, ő elképesztő jól viseli az ezzel járó frusztrációt. Már nagyon várjuk hogy kész legyen és látszólag már nincs olyan sok hátra, de még pár hónap kell. Most kezdődik hogy nekem is benne kell lennem a döntéshozatalban, mindenféle falak színe és burkolatok, szenvedek tőle mert nehéz elképzelni hogy milyen lesz készen, ugyanakkor néha kicsit tudom élvezni is, hogy közösen építünk fészket
  • Nudli szenvedett az online oktatás alatt, most élvezi a sulit (nem a tanulás részét – amiatt kivan hogy több tárgyból meg fog bukni, de igazából amiből rossz abból áll hármasra, szerintem ez kilencedikben tökéletes), elkezdett gitározni tanulni és ügyes, egy osztálytársával jár edzeni, már külön szilveszterezett, néha játszott dark souls-al
  • Berci hatalmas erőfeszítéssel (nemcsak az övé, a tanárok, főleg az ofője, és mi is benne voltunk) letudta a tizediket. Nyáron főleg feküdt és éjjel volt fent, nappal aludt. Szeptemberben elkezdte a nemzetközi érettségit de nagyon durván túl sok volt (főleg neki, de szerintem ezt senki sem bírja: heti 3 nulladik óra, minden nap 3-ig – 4-ig). Elkezdtünk új sulit keresni, most épp úgy tűnik hogy találtunk jót, próbahét van. A hangulata nem volt olyan rossz mint 2020 elején, de nem is túl jó még.
  • Áprilisban voltunk kettesben egy éjszakát Zebegényben, az mesebeli volt. Nyáron voltunk a négy gyerekkel egy hetet Leányfaluban, voltak kihívások de összességében élveztük, utána meg T. gyerekei is jöttek a telekre a közös családi nyaralásra, aggódtam hogy tetszik-e nekik de úgy tűnt jól elvoltak, nagyon cukik voltak, kicsit összebarátkoztak az öcsémék gyerekeivel is
  • még év elején véget ért a Korongvilág sorozat, azóta többfélét olvastam esténként, lehet hogy most egy időre kikötök Kim Stanley Robinsonnál, kivéve még a Hail Mary küldetést el akarom olvasni. A Jövőminisztériumról majd írok. Közösen is többféle rövidet olvastunk az év első felében, aztán nekiláttunk a végeérhetetlen Másvilág sorozatnak (először azt se tudtam hogy sorozat, csak furcsálltam hogy mindjárt vége a könyvnek és kb még az se derült ki hogy mi a probléma lényege, csak megismertük a főszereplőket és a világot. Aztán azt hittem hogy 2 könyv, aztán hogy 3. Már a 4. vége felé tartunk, most rákerestem és elvileg 4 részes.)
  • elkezdtem duolingón spanyolt tanulni, nagyon mókás. kár hogy utána jöttem rá hogy a holland lehet hogy hasznosabb lenne (ha menni kell innen, inkább nem túl forró helyre szeretnék), de a spanyol szebb
  • a családban csak öcsémék kapták el a covidot, a lehetőségekhez képest viszonylag jól viselték (mármint nehéz volt, de nem lett belőle kórház meg ilyesmi), anyuék, mi és T családja egyelőre nem. Aki lehet, be van oltva. Azt nem mondhatom hogy mindenki makkegészséges, de azért reméljük a legjobbakat.
  • az újévi fogadalmaim, hogy továbbra is próbálom minél inkább észrevenni és kiélvezni a jó dolgokat, és igyekszem kevesebbet tumblizni.

*a pszicho honlapot, keresztszemes hímzést, a klímaapokalipszises sztorit

Akkor először ünnepi összefoglaló, aztán jöhet az éves.

A karácsony elég mozgalmas volt, a gyerekeknek még jobban de nekem is. 24-én ők délután az apjuk családjával voltak, aztán áthozta őket hozzám, itt volt T. és anyuék. Nudli kapott egy elektromos gitárt (az egész családtól, de így is mérges volt hogy minek neki ilyen drága ajándék, de már fel voltunk készülve), ügyesen játszik rajta, jó a hangja. Berci csak apróságokat kapott, de nem tűnt úgy hogy nagyon megrázta volna. 25-én anyuéknál voltunk, 26-án a gyerekek a másik nagyszülőknél, én meg T. családjánál.

A két ünnep közti pár nap is valahogy sokkal mozgalmasabb lett mint terveztem (hétfőn Nudlival pengető-vadászatra indultunk a városban (illetve a shopmark hangszerboltba mentünk, amit az orrunk előtt szüntettek meg), kedden T-ékkel tollasozás aztán nálunk buli, szerdán T-vel csempevadászat (ok ez már jó dolog, hogy az új részt közösen rendezzük be, és találtunk is olyat ami mindkettőnknek tetszik), csütörtökön itthon.

Szilveszterkor Nudli elment bulizni, T-ék átjöttek hozzánk. Játszottunk dixitet, evolúciót, sötét történeteket, néztünk az ablakból és az erkélyről ezer tüzijátékot, elkezdtük a Cobra Kai új évadát (pár gyerek be is fejezte). Ha az egész év olyan lesz mint az első nap, akkor délben kelek és órákig fog tartani a kajarendelés mert minden zárva lesz.

Már vagy fél éve nem jött elő ez a szörnyű érzés hogy semmi sincs rendben, nagyon nagy a baj, minden összeomlóban. Vagy valami borzasztó fog történni, vagy már történik csak még nem látszik annyira. Most megint jött, és nem tudom mitől, nyilván van sok gond de mindre van remény hogy megoldódik.

#ugye minden rendben lesz

Na, hát mindenfélék történtek:

  • Berci már nálam lakik 80%-ban, mert úgy gondoltuk így jobb neki, és talán kicsit tényleg jobb, kivéve hogy pont a legelején volt egy kiborulása a suli miatt, azóta meg beteg (2 gyorsteszt alapján nem covid). De mivel már elmúlt 18, megkaphatta a harmadik oltást is. Sulit keresgélünk neki. Battlecats a kedvenc játéka mostanában.
  • Nudli viszont ügyesen gyűri a 9. osztályt, egész jól megszokta az ide-oda költözést (szerintem), és rendszeresen jár gyúrni, most a hétvégén kétszer elment egyedül is. Sokat játszik a kis gyerek gitáron amit még ezer éve Bercinek vettünk csak aztán rá se nézett, talált hangoló appot és ügyesen használja, néhány dalt már egész jól eljátszik (főleg nirvana, metallica). Továbbra is a dark souls sorozattal játszik.
  • volt névnapom, T-től kaptam páros masszázs jegyet (“nem a te telefonod jelzett valami üzenetet?” “én nem hallottam semmit, majd megnézem később, most olyan jól fekszem”) és sütiket, anyuéktól és magamtól egy rúdporszívót, nagyon menő, megvilágítja maga előtt a port, és a tartálya is átlátszó, szóval pszichésen is nagyon jó érzés hogy azt a sok port már nem fogjuk kerülgetni és belélegezni. Meg anyuék felugrottak egy vagon kajával (zöldborsóleves, kacsacomb és mell, krumplipüré, mini muffin), minden nagyon finom volt.
  • idén is készítettem a gyerekeknek ádventi naptárt, idén mintha Berci bontogatná lelkesebben a kis zsákocskákat
  • a mikulás egy nappal előbb jött (csokit hozott, többféle különböző csomagolásban), mert holnap Nudli már nem lesz itt, de egyikük érdeklődését sem keltette fel igazán, jövőre próbálom kicsit lejjebb hangolni
  • a Ministry for the future-ről majd írok külön, most csak annyit hogy az is megfogott benne, hogy milyen jó lehet a speciális érdeklődésedről nemcsak olvasni hanem írni is, először azt terveztem hogy valami pszichoterápia sémájú regényt írok mint Yalom, de aztán belebonyolódtam én is a klímaválságba és azon kezdtem el gondolkozni hogy ki élné túl, ha majd összeomlik a civilizáció, és mi történne velük
  • T hatására készítettem egy kedvencek listát a spotify-on (fogalmam se volt hogy ennyire könnyű), azóta ha eszembe jut egy szám amit szeretek, mindig belerakom, már több mint 7 óra hosszú. Úgyhogy nekem is lett spotify összefoglalóm az évről, bár csak rövid mert még így kis keveset hallgatok zenét
  • de az új autóban már simán lehet a telefonról zenét hallgatni (és kormányfűtés is van <3), úgyhogy lassan kezdek megérkezni a 21. századba én is
  • a hagyományokhoz hű, minimál ádventi koszorú:

A Squid game nagyon látványos, élvezhető, jók a színészek, valamivel elgondolkodtatóbb mint általában a sorozatok, bár szerintem nem viszi túlzásba, egy elég egyszerű üzenete van (legalábbis amit én felfogtam belőle), viszont az fontos. Nekem kicsit túl fordulatos volt, igazából mostanában mindenben ezt érzem hogy mintha nem bíznának benne a készítők hogy néhány percnél tovább fent lehet tartani a nézők figyelmét fordulat nélkül, ezért az egész töredezetté, kapkodóssá válik és rengeteg logikátlanság emiatt kerül bele. Szerintem a sex education és a peaky blinders is ilyen, folyamatosan “igen – nem – mégis – talán – tuti nem – na jó de” stb stb mindenben, elég fárasztó.

A szédülés köszöni megvan de azért múlt héten kicsit dolgoztam, mert ezen a héten előre egyeztetett szabin vagyok és nincs aki helyettesítsen, ne halmozódjanak tovább a feladatok (“őszi szünet” – ilyenkor régen egy hétre bezárt a munkahelyünk, de szerencsére már nem, páran szívesen bemennek dolgozni mert otthon unatkoznának, egyem a szívüket, ezért én a szabadságomon is be kell telefonáljak minden nap (ahogy a táppénz alatt is, meg a nem dolgozós napokon (félállásos vagyok amúgy)).

Na de annyi hozadéka volt a dolognak, hogy írtam levelet a főnökömnek (T már régóta győzködött hogy kérjek fizetésemelést, de nem mertem, de mostanra tényleg eljutottam oda hogy valamit muszáj változtatni és nem csak fenyegetőzés hogy elmegyek ha nem lesznek jobbak a körülmények, és eszébe jutott hogy levelet is írhatok), azt írta átgondolják a vezetőséggel.

A fül-orr-gégész nem talált gondot, még pár vizsgálatot javasolt, nyaki gerinc röntgenen kicsi meszesedés és kisízületi arthrosis. Neurológushoz végül elmentem magánban, szerinte a szédülés a covid oltástól van (vagy mégis megfertőződtem más tünet nélkül), látott több ilyet is. El fog múlni, adott milgammát, betasercet és csináljak egyensúlyozó gyakorlatokat. Ja és azért a protokoll szerint kéne MR, de az állami helyek nem fogadják el a magán beutalót, és különben is ha valahogy kierőszakolok egy időpontot addigra remélhetőleg már úgyis jól leszek mire lenne. Itthon rákerestem, hivatalos cikket vagy kutatást nem találtam a témában, de egy subredditen gyűlnek az emberek akiknek pont ugyanilyen tünetük van (fej fordításakor jön be a szédülés), volt akinek egy hónap alatt elmúlt, másnak 7 hónapja tart. Én még csak 3 hétnél tartok, úgyhogy most nagyon reménykedem.

Mondjuk a többi nem tudni mitől van, remélem a fáradékonyság, szétszórtság, ingerlékenység is elmúlik valamikor. Az hogy mindenen elérzékenyülök és/vagy elsírom magam végül is aranyos (mostanában: a Down Alapítvány lakóotthonának utcájában mentünk kocsival, és megláttam a lakók egy kis csoportját ahogy lelkesen körülvettek egy lányt a kutyájával. Előtte meg azon sírtam hogy szeretem a gyerekeimet – mikor a Zingben néztem ahogy velem szemben esznek és a battle cats-ről beszélgetnek (Berci aktuális kedvenc játéka) visszatartottam, mikor lementünk pingpongozni hárman és látszódott hogy mindenkinek jó a kedve és szívesen játszanak kettesben és otthagytam őket, jobban kifolyt), de a munkámban nem praktikus.

Szóval a háziorvos azt mondta hogy persze reménykedjünk hátha elmúlik, de a biztonság kedvéért kéne pár vizsgálat is (fül-orr-gége, szemészet, neurológia). Megbeszéltük hogy kérek időpontot, aztán ha addigra jól leszek majd lemondom. Nézegette a laborleletem, de azért csak kéne máj- és vesefunkció is, meg vizelet, úgyhogy kiírt egy nagyrutint. Megbeszéltük hogy ne zárjuk még le a táppénzt (ja, kértem táppénzt! egyrészt szuperhős vagyok, másrészt azóta szimulánsnak érzem magam), várjak amíg jobb lesz, mehetek ha jól vagyok és utólag is le tudják zárni ha szólok. Tegnap próbáltam telefonon időpontot kérni, legalább annyi pozitív volt hogy bemondta egy néni hogy ne erőlködjek mert nem működik a rendszer, nem csak kicseng mint a mammográfiás helyen. Ma vettem egy nagy levegőt és bementem laborra, hát basszus visszacsöppentem a középkorba. Tényleg elismerést érdemel hogy a rendelő ilyen részletekbe menően meg tudott őrizni mindent amit utálunk az állami egészségügyben. Szakadt-rohad-esik szét az egész, 70 éves lépcsők és kövezet fényesre koptatva, nincs tájékoztató tábla hogy mi merre és hogyan intézd (bár már legalább neten meg lehet nézni előre) (néha úgy is van ahogy le van írva), csak mindenhol az egymás mellé ragasztgatott A4-es papírok, lekezelő kioktató kiégett nővérek, akik az orruk alá mormogják a tennivalót (én is utálnám naponta 500-szor elmondani), nem segít mikor bénázom az ezer cuccommal de lecsesz hogy elengedtem a papírvattát, és simán végignézi hogy felveszem a földről és visszarakom a szúrásra (utóleg én is megdöbbentem hogy hogy lehetek ilyen balfék), kapsz egy műanyag poharat és egy kémcsövet, amivel sétálj el a folyosó másik végére a vécéhez, aminek üvegajtaja van, ótvar undorítóan néz ki, nincs se kéztörlő se vécépapír se egy hely ahova le lehetne pakolni, de legalább szappan most mindenhol van, utána sétálj vissza kezedben a pisiddel, be a vérvevő helyre és a csapnál öntsd át a pohárból a kémcsőbe, közben a másik nővér kva hangosan oltásellenes összeesküvés elméletes fasságokat hirdet. Aztán lementem időpontokat kérni a betegfelvételre, ott nagyon aranyos volt a néni, neurológiára majd november 10-én lehet kérni decemberre, ha még lesz, a másik kettőre meglepően hamar volt.