nagycsoportos

közben a blog suttyomban elmúlt 5 éves.

Szerdán Gé készített rólam képeket amint szomorúan bámulom az esőt, de nem azért mert ki voltam borulva, hanem mert vártuk a Hundertwasser házzal szembeni pékségben hogy elálljon a felhőszakadás és néhány más házat is megnézzünk Bécsben a koncert előtt, amit később meg is tettünk. Valamint ettünk óriáshotdogot,

(s: jó nagy ez a hotdog.
g: ha már ez a neve.
s: ja, elfelejtettem hogy a riesen azt jelenti)

jó helyen álltunk sorba a koncerthez és tényleg az elsők között engedtek be minket, váratlanul az első sorba kerültünk. Annyira izgultam hogy majd összenyomnak minket, hogy többször elmondattam Gével hogy ha rossz lesz kijön velem, de nem volt semmi. Igaz hogy előttünk volt még egy vip rész is ahol szintén álltak emberek, de a kettőt egy folyosó választotta el, tehát közvetlenül előttünk nem állt senki, ezért minden feltétel adott volt hogy végre egyszer többet lássak a bandából egy-egy fejek és vállak között elkapott pillanatnál, de most is megoldódott hogy ez ne legyen. Ugyanis a közönség legmagasabb embere, akit trollnak neveztünk el, mert a 2,5 méteres magassága mellé szekrény méretű testalkattal is rendelkezett (=a vállaival takarta ki az egész színpadot), oldalról fokozatosan bekúszott elénk az első számnál, majd ott maradt.

újra itthon

Berci, akit négy éve még nem igazán érdekelt az óvónéniknek készítendő búcsúajándék (körbeadtak egy könyvet hogy a gyerekek rajzoljanak bele, mi két képet ragasztottunk be róla), most nagy gonddal rajzolt tulipáncsokrot mindkét tanítónéninek, közben kérdezgetett hogy a Szeretettel után tegyen-e kettőspontot, majd el is sírta magát, amikor Nudli nem szépeket mondott róluk. Az első két évben még nem kért osztályfényképet, mert az minek, úgyis látja az osztálytársait, most pedig úgy is megrendelte mind a hármat, hogy ő pont nem volt bent a fényképezés napján. És nagy gonddal készült a búcsúelőadásra is, (bár ott a legrövidebb szerepet választotta) (de ez lehet hogy nemcsak rajta múlt, úgy tűnt azoknak a szülőknek szerepeltek sokat a gyerekeik akik aktívabban részt vettek a színdarab betanításában), és nagyon szépen mondta és énekelte az ő részét, utólag elmondta, hogy a dalnál amikor a tanítónénik törölgették a szemüket, ő is majdnem elsírta magát. Nagyon örülök neki és büszke vagyok rá.

Az szerintem még mindig kevésbé viselte meg mint Nudlit hogy az elmúlt hetet külön töltöttük, bár ő is elég mérges volt ránk előtte, amiért itt hagytuk őket. Amikor telefonáltunk, ritkábban akart velünk beszélni mint Nudli, de néha szólt neki hogy mit mondjon el vagy kérdezzen meg valamit, pl. hogy láttuk-e a vicces kommentjeiket a képeknél amiket felraktunk a facebookra, tetszett-e, és tudtuk-e hogy ő írta akkor is amikor nem írta oda a nevét (anyu accountjából). Ha beszéltünk teljesen vidám volt, Nudli hangján viszont éreztem hogy szomorkás és hiányzunk. Szóval mindent egybevetve így utólag is örülök hogy elmentünk Skóciába, és úgy tűnik ők is túlélték, a szokásos módon fogadtak minket: édesen kijöttek elénk apuval a buszhoz, Nudli meg akarta nézni milyen volt belülről a busz, Berci nem, itthon rávetették magukat a számítógépre (Kirby, minecraft youtube videót továbbra is), az ajándékokat sztoikusan fogadták, de azért berakták az ágyukba az aktuális plüsst (Berci: skót népviseletbe öltözött dudás maci, Nudli: skót sapkás Nessi), majd Berci leszidott hogy más sóst nem hoztunk a pringles-en kívül. Nudli volt az aki megkérdezte hogy a Nagyi miért olyan szigorú (rájuk szólt hogy vigyék be a táskájukat a szobába, azt mondta rájuk hogy rendetlenek), és amikor anyu bevallotta hogy sokat volt ideges, Berci bólogatott rá hogy hát igen, eléggé.