Gyereknap alkalmából sikeresen megoldottuk egy szabadulószoba rejtvényét (némi segítséggel, meg Nudli már végigjátszotta a gyerek változatot egy szülinapi bulin), hazafelé láttunk egy huh rendszámot, és kitaláltunk még jókat pl duh, meh, dup, yep, yay.

Oké ma se kezdtem el, közben arra is rájöttem hogy a burkolt panaszkodásra is figyelni kell (“nekem szerencsére hamar kiderült mindkét gyerek neme, így volt időm feldolgozni a csalódást”), de Isolde és Annalight is megerősítette hogy egy hónap borzasztó sok, már egy órát kibírni is hősi tett, vagy lehet úgy hogy a gondolat nem számít csak a kimondott és leírt szavak. És abban is megerősítettek, hogy egy darabig nem kell attól félnem hogy átfordulok dicsekvősbe.

Másrészt meg:

futi

Na jó majd holnap kezdem a panaszkodásmentes kihívást, mert sehogy se tudom pozitívan megfogalmazni hogy bár két napig sikerült nagyrészt tartani hogy ne egyek túl sokat és túl későn, ma már el is buktam, és jön a hétvége amikor kevésbé vagyok lekötve így több idő marad enni, vasárnap meg vendégeskedés-szülinapozás (ami persze szuper, és a torta is, csak a következménye nem). Viszont a héten már kétszer futottam és falat is másztam, és holnap megyek pilatesre (hátha ez valamennyire ellensúlyozza a negatívkodásom).

Befejeztem a Consider Phlebast, nem fogok több Iain M. Bankst olvasni mert megharagudtam rá. Ráadásul a vége nyilván izgalmas volt, így kb. fél 2-ig fent voltam. Most elkezdtem a Stalkert/Piknik az árokpartont, bár kicsit félek hogy ez sem teljesen könnyed elalvós sztori lesz.

Nappal meg újraolvasom a sémakönyvet, másodikra is nagyon informatív, egy csomó újdonságot fedezek fel benne (vagy már elsőre is felfedeztem csak elfelejtettem). Most épp a negativizmus-pesszimizmus sémáról olvasok, aminek kb az a lényege hogy az illető mindig a rosszat veszi észre, mindig arra számít hogy rossz dolgok fognak történni, ezért rengeteget szorong (a tipikus “nem szabad örülni a jónak mert úgyis valami rossz jön”). És folyton panaszkodik, aminek a hátterében érzelmi elhanyagolás áll (nem hisz benne hogy megkapja a törődést és figyelmet amire szüksége van), a panaszkodással kivívott figyelem és sajnálat egyféle pótlás a valódi szeretet helyett. A leggyakoribb eredete, hogy a szülők is ilyenek voltak és ezt tanulta gyerekkorában, gyorsan meg is világosodtam hogy magyarországon a többségnek megvan ez a sémája, ld. Himnusz, mind ezt örökítjük át a gyerekeinknek évszázadok óta. Az egyik gyógymódja a panaszkodás megszüntetése, lehet hogy nekem ilyen kihívás kéne hogy egy hónapig nem panaszkodom (és hátha utána már nem is jönne a számra).

Szerencsére sokat javult a csuklóm (gondolom segít hogy azóta a többi napok nem úgy indulnak hogy fekvőtámasz-helyzetben végzek mindenféle tornagyakorlatokat), mivel a megrendelt csuklóvédőből készlethiány van.

A Consider Phlebas is jól alakul*, bár most nagyon nem értem hogy a Culture mért légicsatát hamisított a szuper űrhajóival ahelyett hogy lelőtték volna a CAT-et és benne Horzát.

*csak néha nem hagy aludni

Hónapok óta fájt a csuklóm hol jobban hol kevésbé, aztán addig-addig “pihentettem” hogy ma már tényleg fáj, elkezdtem kenegetni diclaccal de mintha még rosszabb lenne. Baromi nehéz a jobb kezünket kímélni (főleg ha jobb kezesek vagyunk), mindenhez ezzel nyúlok reflexből, meg ha a bal kezemben van egy nagy szatyor akkor csak jobbal tudom kinyitni az ajtót pl. Úgyhogy rendeltem csuklórögzítőt, hátha úgy kímélődik valamennyire, de szerintem mire megjön vagy jobb lesz magától vagy meghalok.

De jó is történt mert Suematra elhozta a ruhákat amiket a legutóbbi ruhacsereberén félreraktak nekem amire nem mentem el mert azt hittem beteg leszek, bár aztán nem lettem csak úgy maradtam nem egészen jól egy darabig, aztán elmúlt. Úgy örültem neki mintha szülinapom lenne, boldogan próbálgattam a ruhákat, lett mindenféle alá-és fölévevősöm, és egy bársony pörgős szoknyám is.

Este meg Berci váratlanul elment szüleimmel színházba (a Pál utcai fiúkra), Gé haverkodni, Nudlival nézzük az Eurovíziót (akit nem lehet lecsapni). (“Aludhatok itt?”)

UPDATE
Berci hazaért, nagyon cukin sorolták a kedvenc részeiket és dalaikat Nudlival, aki nemrég az osztályával látta, és úgy tűnik a beszámolójával sikerült kedvet csinálnia Bercinek is. Aztán Nudli felsorolta hogy melyik énekes milyen kreatív módon rakta ki a zászlóját pár éve az Eurovízióban a bemutatkozásnál.

Nudli (nézi a Forrest Gumpot) (Mrs Robinson megy): Á, ez nem Simon and Garfunkel? Az egy híres film theme-je. A Graduate, 67-es.

egy perc múlva: nem értem te mért nem jegyzed meg melyik film mikor készült.

Anyák napja

A Világ Legcukibb Gyermekei délelőtt ügyesen kiválasztották a pillanatot amikor épp a gép előtt bambultam, komoly arccal elősereglettek a gyerekszobából, és jól megköszöntöttek. Az a jó hogy nem is lehet másként fogadni mint hatalmas vigyorral az arcomon, könnyezve. Nudli a suliban készített egy macit, aki átnyújt egy szívet, és itthon Gével keresett egy verset a neten amit megtanult. Berciék ilyesmivel nem foglalkoznak a suliban, saját ötlet alapján készített szív alakú dobozt (de nem unalmas pirosat, hanem sárgát) és csokit rakott bele. Berci következetes abban, hogy verset nem mond. Viszont ő is kimutatja a szeretetét, most a kedvemért megtanult e-mailezni, hogy elküldhesse nekem ezt, és tervezi hogy még sok hasonlót fog (eddig egy TomSka se tetszett). Cukibogarak.

Meghívtak egy panaszkodós facebook csoportba, amit pillanatnyilag nem is érzek teljesen énazonosnak, mert megdicsérték a bemutatkozásomat, tegnap meg bejött direkt nekem köszönni a szobába a pszichobácsi, aztán ügyesen falat másztunk luciával, miközben jó volt a zene (retro rock) és elmondta hogy van olyan szakember aki szerint egészséges kihagyni a reggelit, ma meg nagy lelki erő árán felkeltem reggel és elmentem tornázni, és közben is nagyon kitartó voltam.

Szóval a Battle Royale

Hát ugye borzasztó megrázó, arról szól hogy egy osztály 15 éves japán gyereket kiraknak egy szigetre, mindenki véletlenszerűen kap egy fegyvert és csak egy élheti túl. De nem tesz úgy a szerző mintha ez természetes lenne, még ha ez szokás is ebben a fura disztópikus diktatúrában, sokkolódnak a gyerekek, nagyon szépen mutatja meg hogy ki hogyan küzd meg vele. És tetszett a magyarázat is. Persze nem én lennék ha nem kezdenék morfondírozni ilyeneken hogy a cigifüst hogy nem tűnik fel soha senkinek, a japánokat miből gyúrták hogy a gyerekek 1-8 golyóval a testükben még változatos ideig jönnek-mennek, beszélgetnek stb, és hogy mindenki olyan szuper térképolvasásban hogy sose téved be véletlenül (vagy pl menekülés közben) egy tiltott zónába – én biztos úgy halnék meg a második percben, vagy valami egyéb béna módon. A végét nem kommentálom, mert hátha valaki kedvet kapott elolvasni.

A Norse Mythology aranyos, Gaiman csipkelődő, derűs stílusban mutatja be a legendákat. Érdekes összevetni a szereplőket azzal amivel eddig találkoztam velük kapcsolatban (főleg a szórakoztatóiparban: marvel filmek, the order of the stick, amerikai istenek). Szóval nem az a tövig-rágom-a-körmöm-hogy-Thornak-sikerül-e-visszaszerezni-a-kalapácsát típusú könyv, de nagyon kellemes.

És húúúú az American Gods sorozat első része elképesztő, szinte vallásos áhítattal néztem, és csak most jöttem rá hogy mennyire egyértelmű az elejétől egy csomó minden amit a könyvnél a tudatlanságom miatt nem esett le. (szerda az én napom haha ha ha)

Még nem tudom utána mit fogok olvasni, lehet hogy Iain M. Bankst mert van egy csomó a könyvemen, de nem tudom melyikkel kezdjem.

A hosszú hétvégén nem szűkölködünk programokban, szombaton sétáltunk egy órát a PlayIT helyszínére, ahol szembesültünk a horrorisztikus árakkal, majd visszasétáltunk a kocsihoz (annyira egyikünket se érdekelt). Vasárnap családoztunk, este pedig megnéztük a zootopiát harmincötödször. Ma sétáltunk a Gellért hegyen Budapest összes lakójával és néhány tízezer turistával együtt, megcsodáltuk a kilátást, kivéve Nudli mert ő már látta, különben is a friss repülő rovar fóbiája rontotta a közérzetét, utána a Móriczon mekiztünk (és megbeszéltük hogy hol laknánk ha bármit választhatnánk, én Új Zélandon, Berci a Marianna árokban építene egy buddhista központot és ott, Nudli Hawaii-on szörfözne, Gé egy Csendes-óceáni szigeten, de mivel Hawaii is az, ők mehetnek együtt), szintén a Móriczon találtunk egy fagyizót és egy padon üldögélve megcsodáltunk valami szobrot, mintha turisták lennénk (de fagyis szelfi most nem készült mint olaszországban).

Egyébként meg kb egy hete kicsit mintha kezdenék megbetegedni, néha hőemelkedésem van és/vagy fáj a fejem, szédülök, mintha kicsit fel lennék fázva, kicsit náthás vagyok de szinte nem is, rosszabb a teherbírásom meg ilyesmi, hogy ne legyen rosszabb kímélem magam, aztán meg sajnálom hogy lemaradok programokról, de nem is múlik el meg nem is tör ki, félek hogy majd akkor fog ha durvább lesz az élet és muszáj lesz menni és csinálni a dolgokat, de már kicsit attól is tartok hogy addig-addig kímélem magam amíg tényleg legyengülök és elmúlik a teherbírásom (bár akkor legalább a közérzetem jó lesz hozzá).