Gyereknap alkalmából sikeresen megoldottuk egy szabadulószoba rejtvényét (némi segítséggel, meg Nudli már végigjátszotta a gyerek változatot egy szülinapi bulin), hazafelé láttunk egy huh rendszámot, és kitaláltunk még jókat pl duh, meh, dup, yep, yay.

Oké ma se kezdtem el, közben arra is rájöttem hogy a burkolt panaszkodásra is figyelni kell (“nekem szerencsére hamar kiderült mindkét gyerek neme, így volt időm feldolgozni a csalódást”), de Isolde és Annalight is megerősítette hogy egy hónap borzasztó sok, már egy órát kibírni is hősi tett, vagy lehet úgy hogy a gondolat nem számít csak a kimondott és leírt szavak. És abban is megerősítettek, hogy egy darabig nem kell attól félnem hogy átfordulok dicsekvősbe.

Másrészt meg:

futi

Na jó majd holnap kezdem a panaszkodásmentes kihívást, mert sehogy se tudom pozitívan megfogalmazni hogy bár két napig sikerült nagyrészt tartani hogy ne egyek túl sokat és túl későn, ma már el is buktam, és jön a hétvége amikor kevésbé vagyok lekötve így több idő marad enni, vasárnap meg vendégeskedés-szülinapozás (ami persze szuper, és a torta is, csak a következménye nem). Viszont a héten már kétszer futottam és falat is másztam, és holnap megyek pilatesre (hátha ez valamennyire ellensúlyozza a negatívkodásom).

Befejeztem a Consider Phlebast, nem fogok több Iain M. Bankst olvasni mert megharagudtam rá. Ráadásul a vége nyilván izgalmas volt, így kb. fél 2-ig fent voltam. Most elkezdtem a Stalkert/Piknik az árokpartont, bár kicsit félek hogy ez sem teljesen könnyed elalvós sztori lesz.

Nappal meg újraolvasom a sémakönyvet, másodikra is nagyon informatív, egy csomó újdonságot fedezek fel benne (vagy már elsőre is felfedeztem csak elfelejtettem). Most épp a negativizmus-pesszimizmus sémáról olvasok, aminek kb az a lényege hogy az illető mindig a rosszat veszi észre, mindig arra számít hogy rossz dolgok fognak történni, ezért rengeteget szorong (a tipikus “nem szabad örülni a jónak mert úgyis valami rossz jön”). És folyton panaszkodik, aminek a hátterében érzelmi elhanyagolás áll (nem hisz benne hogy megkapja a törődést és figyelmet amire szüksége van), a panaszkodással kivívott figyelem és sajnálat egyféle pótlás a valódi szeretet helyett. A leggyakoribb eredete, hogy a szülők is ilyenek voltak és ezt tanulta gyerekkorában, gyorsan meg is világosodtam hogy magyarországon a többségnek megvan ez a sémája, ld. Himnusz, mind ezt örökítjük át a gyerekeinknek évszázadok óta. Az egyik gyógymódja a panaszkodás megszüntetése, lehet hogy nekem ilyen kihívás kéne hogy egy hónapig nem panaszkodom (és hátha utána már nem is jönne a számra).

Szerencsére sokat javult a csuklóm (gondolom segít hogy azóta a többi napok nem úgy indulnak hogy fekvőtámasz-helyzetben végzek mindenféle tornagyakorlatokat), mivel a megrendelt csuklóvédőből készlethiány van.

A Consider Phlebas is jól alakul*, bár most nagyon nem értem hogy a Culture mért légicsatát hamisított a szuper űrhajóival ahelyett hogy lelőtték volna a CAT-et és benne Horzát.

*csak néha nem hagy aludni