Gyereknap alkalmából sikeresen megoldottuk egy szabadulószoba rejtvényét (némi segítséggel, meg Nudli már végigjátszotta a gyerek változatot egy szülinapi bulin), hazafelé láttunk egy huh rendszámot, és kitaláltunk még jókat pl duh, meh, dup, yep, yay.

Advertisements

Oké ma se kezdtem el, közben arra is rájöttem hogy a burkolt panaszkodásra is figyelni kell (“nekem szerencsére hamar kiderült mindkét gyerek neme, így volt időm feldolgozni a csalódást”), de Isolde és Annalight is megerősítette hogy egy hónap borzasztó sok, már egy órát kibírni is hősi tett, vagy lehet úgy hogy a gondolat nem számít csak a kimondott és leírt szavak. És abban is megerősítettek, hogy egy darabig nem kell attól félnem hogy átfordulok dicsekvősbe.

Másrészt meg:

futi

Na jó majd holnap kezdem a panaszkodásmentes kihívást, mert sehogy se tudom pozitívan megfogalmazni hogy bár két napig sikerült nagyrészt tartani hogy ne egyek túl sokat és túl későn, ma már el is buktam, és jön a hétvége amikor kevésbé vagyok lekötve így több idő marad enni, vasárnap meg vendégeskedés-szülinapozás (ami persze szuper, és a torta is, csak a következménye nem). Viszont a héten már kétszer futottam és falat is másztam, és holnap megyek pilatesre (hátha ez valamennyire ellensúlyozza a negatívkodásom).

Befejeztem a Consider Phlebast, nem fogok több Iain M. Bankst olvasni mert megharagudtam rá. Ráadásul a vége nyilván izgalmas volt, így kb. fél 2-ig fent voltam. Most elkezdtem a Stalkert/Piknik az árokpartont, bár kicsit félek hogy ez sem teljesen könnyed elalvós sztori lesz.

Nappal meg újraolvasom a sémakönyvet, másodikra is nagyon informatív, egy csomó újdonságot fedezek fel benne (vagy már elsőre is felfedeztem csak elfelejtettem). Most épp a negativizmus-pesszimizmus sémáról olvasok, aminek kb az a lényege hogy az illető mindig a rosszat veszi észre, mindig arra számít hogy rossz dolgok fognak történni, ezért rengeteget szorong (a tipikus “nem szabad örülni a jónak mert úgyis valami rossz jön”). És folyton panaszkodik, aminek a hátterében érzelmi elhanyagolás áll (nem hisz benne hogy megkapja a törődést és figyelmet amire szüksége van), a panaszkodással kivívott figyelem és sajnálat egyféle pótlás a valódi szeretet helyett. A leggyakoribb eredete, hogy a szülők is ilyenek voltak és ezt tanulta gyerekkorában, gyorsan meg is világosodtam hogy magyarországon a többségnek megvan ez a sémája, ld. Himnusz, mind ezt örökítjük át a gyerekeinknek évszázadok óta. Az egyik gyógymódja a panaszkodás megszüntetése, lehet hogy nekem ilyen kihívás kéne hogy egy hónapig nem panaszkodom (és hátha utána már nem is jönne a számra).

Szerencsére sokat javult a csuklóm (gondolom segít hogy azóta a többi napok nem úgy indulnak hogy fekvőtámasz-helyzetben végzek mindenféle tornagyakorlatokat), mivel a megrendelt csuklóvédőből készlethiány van.

A Consider Phlebas is jól alakul*, bár most nagyon nem értem hogy a Culture mért légicsatát hamisított a szuper űrhajóival ahelyett hogy lelőtték volna a CAT-et és benne Horzát.

*csak néha nem hagy aludni