Örömök megint

A zárójelentéshez csatolt ruhaleltár, aminek az indigószaga gyerekkori emlékeket idéz. Meg hogy van zugolvasóm. Meg hogy ma nem borultam fel a biciklivel megállás helyett. Meg hogy a betegem elhozta a virgonc kisfiát, aki kíváncsiskodva fedezte fel magának az irodát, és beszélgetett velem.* Meg amikor aranyosan tekertünk egymás mögött (“mint egy csigacsalád, Nudli szavaival”) (miközben Berci varázsigéket kiáltozott halandzsanyelven), és osztoztunk az élményekben, pl. az árkádok alól kicsapó hűvös ugyanúgy érintett meg minket.

És a vv persze.

 

*s: Jó hosszú szempilláid vannak.

aranyos kisfiú, öntudatosan: Én egy ilyen gyerek vagyok.

Advertisements

webkamera

Gé éppen bemeséli Bercinek, hogy azért nem tud segíteni a leckéjével, mert ő még nem tanulta hogy milyen konyhakerti növények nőnek ősszel, mert amikor ő volt kicsi még nem volt konyhakert. Végül rá kellett keresnem az interneten. (Kelbimbó, kelkáposzta, sütőtök, cékla, uborka.)

Közben Nudli az új távirányítós autóval kergetőzik, az esti mese meg magát szórakoztatja.

Mit mondjon az ember, ha egy szakápoló, aki 39 éve van a szakmában, azzal ront rám a nővérszobában, hogy de jó hogy jössz sulemia, már úgyis akartam kérdezni, hogy az akineton most miligrammos lett, eddig meg csak simán tabletta volt, akkor most nem túl sok amit adunk? és mutatja a dobozt, hogy rá van írva hogy akineton 2 mg.

De egyébként ez semmi.

Meg akkor még írok nemdurvát is, tegnap fürdés közben megoldottam a fényképalbum problémát, nyitok accountot a picasán, és oda fogunk válogatni, és leeshet a teher a hátamról hogy 2005-től ki kell válogatni és kinyomtatni és beragasztgatni a képeket különböző albumokba amiket előtte meg kell venni vagy elkészíteni, és feliratot írni hozzájuk (a képekhez). És beleolvadhat a gyerekek honlapja is (ami szuperül szolgált eddig), és simán fogok tudni én is egyedül feltölteni képeket.

Voltunk ismét az ifjú reményteli feltörekvő együttes koncertjén (különös tekintettel a basszusgitárosra). Kicsit aggódtunk hogy késünk, de mikor beléptünk megnyugodtunk, rögtön láttuk az összeverődött öt fős csapatot (ebből három fő tag volt, egyikük hazalépett az otthon felejtett erősítőért, miután nem sikerült meggyőznie a többieket hogy a hely méretére tekintettel eltekinthetnek tőle). Aztán még többen lettünk, utóbb megtudtam hogy az első áttörést az jelentette amikor a közönség létszáma meghaladta a csapatét, a következő még várat magára, amikor már nem ismernek mindenkit név szerint a közönségből, utána már jön a világhír.

A pultos sráctól megtudtuk hogy csak néhány hete nyitottak, ő pedig megtudta tőlünk (kedves kérdésére), hogy sem a neonfényű karácsonyi égősorok,  sem az irodai asztalok nem mozdítják pozitív irányba a hely hangulatát. Kedvességből arra nem tértünk ki, hogy a falra festett Elvis copfja (árnyéka? fekete sziámi ikre?) is furán hat. Jó volt a zene, közben előtte és utána beszélgettünk is sorozatokról, meg hogy de kár hogy feloszlik az REM és vajon az AIDS miatt-e, kis kitérővel a Family Guyra, és hogy ciki-e ha az esküvői meghívó szerint a buli a menyasszony anyukájának kertyében lesz, és hogy a fehérbor úton van az vajon kód-e arra hogy majd csak jövő héten lesz.