Roppant hasznos, ha a szülők is nézik a mesét a gyerekekkel együtt, így kórusban ingathatják a fejüket hogy ez is milyen buta egy mese. Különös tekintettel a magyar népmesékre.

két indok a gyerekvállalásra

Amikor gyerekek voltunk, anyukám mindig szuper jelmezeket varrt nekünk farsangra, akkor még nem is lehetett igazán szépeket kölcsönözni (nemhogy venni), az anyósomnak pl. nincs kézügyessége, így a férjem mindig cowboyként szívott az iskolai farsangokon.

Biztos emiatt gondoltam tavalyelőtt, hogy az a menő ha én készítem a jelmezt, Berci nagyon édi teknős lett, de mikor beértünk az oviba szembesültem a ténnyel hogy én egyedül gondolkoztam így (Berci meg azzal hogy egy csomó ismeretlen, felajzott és nagyon hangos gyerek rohangál a csoportszobában, elég nehéz volt benoszogatni). Ennek ellenére tavaly is kitartottam, azt terveztük hogy Alex és Marty lesznek a Madagaszkárból, de az elméleti tervezgetésen és egy-két alapanyag beszerzésén túl csak a gyomorgörcsig jutottam, aztán szerencsére az utolsó pillanatban mindketten megbetegedtek, én meg megmenekültem. (Őket szerencsére nem akaszototta ki nagyon hogy nem farsangozhatnak, jobban örültek neki hogy nem kell menni oviba.)

Idén végre levetkőztem a buta meggyőződésemet, kölcsönözni fogunk. Nézegettem néhány oldalt, sajnos a fiúknak a szokásos cowboy-indián tematikán kívül a plüss-kapucnis állatjelmez a gyakori még, ami az oviban tomboló 28 fokban nem túl kellemes, meg  supermenek, pókemberek, batmenek, power rangerek, darth vaderek. Sőt még transformert és bionicle-t is találtunk, de ezek még úgyis túl nagyok rájuk, idén még remélhetőleg nem fogjuk ezzel sokkolni az óvónéniket (amúgy is most lesz szülői értekezlet a tv-nézés káros hatásairól). Én meg majd jól kikölcsönzöm a tündért amiről tavaly lemaradtam, és abban fogok itthon járkálni.

és ismét

ha már van egy kategóriám használni is kell

rinyarinyarinya

félelem és reszketés, ezek mellett nyomor, idegeskedés, csömör, unalom, fáradtság, lustaság, rinya, szötyögés.

mi mást is lehetne tenni este 10kor, amikor aznapra még hátravan szűken mérve is 20 oldal, de már agya nincs az embernek (meg sajnos ha eléggé betojtam ahhoz hogy végigtanuljak keményen pár napot, utána mindig elvesztem a motivációm, és máris nem tanulok olyan keményen) mint csetelve lelket ápolgatni (ami egyébként nekem egyáltalán nem megy, nem is értem mért akarok én pszichiáter lenni), és megtudni hogy képen akár úgy is ki tudok nézni (amikor félrehajolok hogy ne lógjak bele plusz pislogok), mint egy elkényeztetett undok nőcske, és hogy azért kommentelnek nekem a népek mert én bevonom őket mint Vitéz László, és észrevenni hogy nagyon késő lett abból hogy percenként huszat ásítok, és összekészíteni a dednek az úszáscuccát meg a szendvicsét, és fürödni, és elájulni.  

a mai nap unalmas egyhangúságát nagy örömömre a paráztató de egyben szintén unalmas tét nélküli beszélgetés törte meg a vizsgabizottság elnökével, melyre a nap mint olyan rá is ment.

Aki olyan rég váratott magára

Ha már annyit emlegettem, jöjjön végre a kép is, most hogy beszereztem a szükséges engedélyeket, igen ő az, Nyúl őfelsége.

csini

Kiira Korpi nagyon dögös volt ma a műkorcsolya gálán, nekem is kéne egy ilyen ruci, ha egyszer mennék újra farsangozni, csak kicsit fogynom kéne és nőnöm hogy rajtam is így álljon, gondoltam, de kiderült hogy ha nőnék, kicsit hízhatnék is, illetve hogy a paraméterek (testsúly és testmagasság, nem popsi-derék-mell) alapján a férjemre lenne pont jó a gönc.

 

esti élmények

Tegnap este szóba kerültek a Nyúl személyiségi jogai (közzétehető-e a fényképe blogban a beleegyezése nélkül), mindenkinek a rengetegsok tréfás szerepjátékos élményei, támadtak kisebb véleménykülönbségek afölött, hogy önéletrajzot írni semmiség, a legegyszerűbb dolog, vagy pedig halál, halál, nincs annál szörnyűbb, valamint tapsitól azt is megtudtam, hogy a jó prózának jó a ritmusa mint egy versnek(logikus, de eddig erre nem gondoltam), és a perec puha volt és tenyérnyi sók lógtak róla, és hazafelé nagy puha pelyhekben hullott a hó.

Befejeztem az Állati elméket, egy darabig nem kezdek új regénybe, inkább a Terápiás irányelveket fogom magammal hurcolni, mert akkor kisebb az esélye hogy hazafelé hirtelen nagyon izgalmassá válik és negyed 2-ig kuporgok a fotelben mivel már csak pár oldal van hátra. 

Az eleje elég vontatott volt (az Állati elméknek. aki még nem olvasta, de szeretné, úgy hogy nem tudja a végét, attól most elbúcsúzom), de utána jól beindult, bámulatos hogy már ilyen rég is ugyanaz volt a baj az USA-val mint most, csak közben egyre nyilvánvalóbbá válik. Egy picit azért túl beindult Merle agya, legalábbis azt nem értettem hogy azoknak akik valójában vezették az országot mért volt érdekük hogy megtámadják Kínát és kirobbantsák a 3. világháborút. Ugyanez a WTC – Irak párhuzamnál sokkal érthetőbb az olaj miatt. De Kínában mi van? Kínaiak. A delfinek meg borzasztó aranyosak.

imagináció

rét, kunyhó, függőágy, könyv, laptop.
virágillat, madárcsicsergés, a ventillátor duruzsolása.
biztonság.

bizonyos jelek megrémítenek, ezért megengedtem a férjemnek hogy elvigye magával minden nap a laptopot.

kedves és mókás

Reggel lefényképeztem az agyammal* amint a három srác előttem lépked (és csúszkál) a havas jégen, a nagyobbik óvón átkarolja a kisebbik vállát, a kicsi meg fogja apja kezét. A biztonság kedvéért le is írtam, hogy tényleg ne felejtsem el.

aztán meg ez is történt:
sulemia: képzeld, isolde belinkelte a kriptoamnéziás bejegyzésemet, azt írta hogy pár szóról azt hitte hogy ő találta ki és kiderült hogy nem.
férj: például hogy kriptoamnézia. “ezt a szót én találtam ki. vagy nem is?”.

 

*Nem akartam fényképezős mobilt, mert szerintem tipikus példája annak ahogy a fogyasztói társadalom ránk erőltet holmikat amikre semmi szükségünk, az ötleteket is a mobilgyártók adják a reklámokban (hogy milyen helyzetekben elengedhetetlen, hogy az embernél legyen fényképezős mobilt, pl. a szomorú barátnőnket leginkább úgy vidíthatjuk fel, ha mosolygós tárgyakat fényképezünk és megmutatjuk neki), aztán szép lassan elhitetik velünk hogy nem tudunk nélküle élni. Pedig tessék, milyen jó ürügy hogy kedves történetecskéket írjak.

Berci oviba megy 4.

Ahogy Berci okosodott, egyre jobban ki tudta fejezni hogy mit szeretne, mi meg egyre jobban értetlenkedtünk hogy mért pont azt. A céljai eléréséhez sokáig fontos fegyvere maradt a visítás, mi igyekeztünk kitartani és nem megadni amit akart, aztán fokozatosan megtanulta hogy ezzel nem ér célt, mostanában már inkább megbeszéljük a dolgokat és kompromisszumokat kötünk, de mért is szaladok így előre.

Beírattam az oviba, hogy 3 éves korában elkezdjen járni, de elég bizonytalan voltam ezzel kapcsolatban, hiszen Nudlival úgyis otthon voltam, és az oviról én is úgy vélem hogy egy szükséges rossz (amiből azért elég sok jót is ki lehet hozni). Azért akartuk hogy járjon, hogy megszokja, hogy a következő évben ne kelljen egyszerre két gyereket beszoktatni amikor dolgozni kezdek.

Szóval fájó szívvel adtam volna be Bercit, de nem adtam be, mivel 3 évesen még nem lett szobatiszta, sőt semmi jelét nem mutatta hogy valaha hajlandó lesz wc-be pisilni. Nyáron persze sokat próbálkoztunk, vissza tudta tartani a pisilést hosszú ideig, csak a wc-be nem akart belepisilni, vagyis tartotta amíg bírta aztán bepisilt. Ez nyáron, a kertben, pucéran nem volt gond, de ősszel inkább visszaadtam rá a pelust és maradt itthon. Ez csak a következő nyáron oldódott meg, amikor már majdnem 4 éves volt, egyszercsak túllépett rajta és ennyi. Azóta is gyakran vannak olyan időszakok, hogy tartogatja amíg bírja és csak az utolsó pillanatban megy el, például ha nem tetszik neki a wc illatosító szaga.

Közben Nudli is nagyobb lett, azt a kaját ette mint mi, nagyjából össze lehetett hangolni az alvásukat stb. Kicsit nyugisabb lett itthon a helyzet, jártunk sétálni, játszótérre, Nudli ült a babakocsiban, Berci elöl a játszótálcán, aztán amikor letört, akkor  bekuporodott a hátsó tengelyre. Néha nézegette Nudlit amíg kicsi volt, de inkább ő kezdte a kapcsolatot keresni a bátyjával ahogy nagyobb lett, mindenhova követte Bercit, aztán utánozni kezdett mindent amit csinált, nem kicsit idegesítve ezzel. Itthon jól elfoglalták magukat, tavasz-nyár felé már egyre nehezebb volt Bercikét lecsábítani a játszótérre, nem igazán derült ki hogy miért. Azt hiszem úgy kezdődött hogy jó idő lett és hirtelen sokan lettek lent, és ez megrémítette, egy időben az első fél órát mindig a játszótér mellett töltöttük a padon, csak utána merészkedtünk be.

Aztán elmúlt a nyár is, és szeptembertől már kezdődött az ovi. Egymás után kellett a két gyereket beszoktatnom, mert októbertől meg indultam vissza dolgozni. Lehet hogy nem a legszerencsésebben oldottam meg a beszoktatást, nekem fogalmam se volt hogy hogy érdemes, az óvónők nem adtak tanácsot, Bercin kívül az összes gyerek bölcsiből jött, összesen eggyel maradt ott az anyukája első nap. Első nap bent maradtam vele, és ebéd után hazajöttünk, második nap már üldögéltem az öltözőben míg ő bent játszott, volt kedve ott aludni, úgy terveztem hogy mire felébred visszaérek, de hamar felébredt, akkor volt egy elég kemény fél órája az óvónéninek (sírt és kiabált hogy ne nézzenek rá). Az óvónéniket nagyon szeretjük és szerintem nagyon sokat köszönhetünk nekik, kedvesek, de ha kell határozottak, és jó kereteket dolgoztak ki, elég rutinosak is már. Bercinek szerintem alapvetően tetszett az ovi, az óvónénik, a gyerekek, de kezdetben minden borzasztóan furcsa volt és nem tudott vele mit kezdeni. Lehet hogy ha fokozatosabb lett volna a beszoktatás akkor ez kevésbé lett volna gond.

Az óvónőknek pár hét után megszűntek a gondjaik (előtte bent is volt egy kis sírás), de a reggeli indulás elég horrorisztikus volt, és délután is gyakran volt nyűgös, sírós Berci. Már korábban is volt hogy felmerült bennünk hogy valami nincs rendben vele, az autizmus irány jött szóba, de eddig elvetettük, mert szépen beszélt, tartotta a szemkontaktust, nyilvánvalóan fontosak voltunk neki mi is, a tárgyak meg úgy különösebben nem. Kb november-decemberre jutottunk oda, hogy most már tényleg tenni kell valamit, és januárban jutottunk el a gyerekpszichiáterhez. Ő elsőre nem mondott semmit, csak előjegyezte egy egy hetes kivizsgálásra, utána is csak azt mondta hogy nem egyértelmű, hordjuk fejlesztésre fél évig hogy elmúlnak-e a problémák, és majd utána meglátjuk.

Voltak dolgok, amiket én nem vettem észre hogy Berci kicsit máshogy csinál, csak ahogy a doktornő rákérdezett, pl. hogy nem jött oda hozzán ha valami öröme volt hogy megossza velünk, nem mesélt el dolgokat amik vele történtek, és nem játszott “mintha” játékokat (pl. doktoros, papás-mamás, kamionos, ilyesmi). Én addig azt gondoltam ezek csak később jönnek, de kiderült hogy már ebben a korban aktuális lett volna.

Elkezdtük hordani fejlesztésre, a fejlesztő pedagógus főleg a szociális és a kommunikációs készségekkel foglalkozik, Berci nagyon szereti, mi is látjuk hogy jót tesz neki, itt pl. az elején nem ismerte fel képről az érzelmeket, meg sokáig azt mondta hogy ő semmilyen negatív érzelmet nem él át soha (mondjuk ezt nem így fogalmazta meg), hanem mindig vidám. Ezekben rengeteget fejlődött, még mindig meg kell írnunk a fejlesztő pedagógusnak e-mailben az elmúlt hét eseményeit, amikor Berci valamilyen érzelmet átélt, ők meg átbeszélik.

Következő ősszel, vagyis 5 éves korában állapították meg nála az Autizmus spektrum zavart. Erre a három különböző területen észrevehető hiányosságok jellemzők (kommunikáció, szociális készségek, képzelet/rugalmas gondolkodás). Bercinél is van minden területen hiányosság, de igazából csak enyhe, aki nem ismeri jól észre sem veszi. (Azért nevezik spektrumnak, mert nincs éles átmenet az autista és a nem autista között, hanem fokozatos.) Ilyen enyhe zavarral nem is nagyon szoktak orvoshoz meg fejlesztésre eljutni a gyerekek, inkább az iskolában derül ki hogy nincs minden rendben, ha egyáltalán.

webkamera keretbe foglalja a nap eseményeit

Nudli a számítógép előtt üldögél, és nem tudja eldönteni hogy mit nézzen, vagy hogy mit játsszon.

Nudli (közben átjött hozzám és a laptopot szagolgatja) mézes szagot érez, szerinte biztos mézeskalácsot sütöttek a szomszédok.

Három fontos dolog is történt velem ma, letudtam a szakvizsga 1/15-dét (bár idén már nem is a szakvizsga része az írásbeli, hanem a vizsgára bocsátás feltétele), kaptam PÉNZT (amiért novemberben dolgoztam a munka mellett, a napi pár óra fordítással picit többet kerestem mint a napi 8 óra orvoskodással + havi 5 ügyelettel, és ez egy rosszul fizető fordítás volt), és kaptam KÖNYVET Isoldétól, és megengedte hogy ceruzával aláhúzzak benne, de felhívta a figyelmemet rá hogy nem jó a lapja, erre mondtam hogy már van 4B-s ceruzám, ő meg bólogatott hogy tudja. Utána még beszélgettünk róla hogy szeretnénk-e ha nem kéne minden reggel eljárni dolgozni*, szerinte ő nem, mert akkor már reggel tudná hogy aznap már semmi érdekes nem fog vele történni, szerintem én egész jól ki tudnám tölteni az időt, hordanám a gyerekeket oviba, meg járnék társas összejövetelekre néha, meg pszichoterápiás képzésre, meg a pszichoterápiás ambulanciára hogy legyen esetem a képzéshez, sőt magánrendelhetnék is, meg persze fordítgatnék, és itt beindult az agyam és ilyesmik jutottak eszembe hogy eljárhatnék tornázni meg varrástanfolyamra, meg szépítgetném a lakást és varrnék ruhákat magamnak és a gyerekeknek, és rájöttem, hogy ha itthon lennék akkor is pont ugyanígy panaszkodnék hogy sosem jut semmire időm.

Közben Nudli mellettem üldögélt a kanapén és nézte a Pingut (amit valamiért Fingunak hív), és várta az utolsót (nem tudom miért) (megkérdeztem és azt mondja azért mert olyan álmos), de az előbb szólt hogy szeretne bemenni a hátam és a kanapé közé, és be is ment, és mondta hogy tudta hogy itt jó meleg lesz.

*Reggel a buszon azon gondolkodtam, hogy mostanában egész sok bizonyíték gyűlt össze arra vonatkozóan, hogy a világ mégsem egy sötét, rideg, barátságtalan hely, de azért ha reggel korán fel kell kelni és dolgozni menni az azért még mindig gyakran ezt juttatja eszembe, és hogy mi lenne ha nem kéne. És hogy az nekem jár-e.

Bevásárlólistát még sosem raktam fel

úgyhogy itt az ideje.

B4-es ceruza*
táprúd
kötél**
autóhőmérő***
crocus mix cserépben****
szalvéta
gyerek fogkefe
MAOAM

 

*ti is utáljátok ha egy könyvnek fényes a lapja? tollal meg már csak nem firkálok bele.
**tornához a fürdőköpeny övek helyett, amiket jelenleg használunk
***ez az egy hiányossága van a drágaságunknak, most elvileg lehet kapni a Rossmannban, de csak máig, ma meg idő, autó és tömegközlekedés hiányában nem jutok el
****az auchan katalógusban láttam és szerettem meg, aztán elfelejtettem hogy ott láttam, most a meg vad keresgélés közben megláttam, hogy az intersparban megint van vödrös narancs és még ajándék narancshámozót is adnak hozzá.

nem tudja valaki hogy lehet elérni hogy az enternél ne hagyjon ki egy sort?

kriptamnézia: A másoktól már hallott vagy olvasott stb. gondolatokat sajátjának tartja az illető. /A magyar pszichiátria kézikönyve, Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest 2001./

ha bárki úgy érzi, valószínűleg jogos.

Komoly dolgokról kéne írnom de ehelyett aggódom Heath Ledgerért hogy ez a szerep olyan depresszióssá teszi hogy megöli magát. Ja, ja igen, még nem láttam a Sötét lovagot, aztán a férjem (kitaláltam neki két nevet de nem döntött még) nem engedhette hogy a béna magyar szinkronnal nézzem az HBO-n és gyorsan felpakolta a DVD-re. Biztos valamikor szó van róla hogy Batman mért hörögve beszél.

Vagyis persze nem is írnom kéne hanem tanulnom, ami persze könnyebb lenne (jaj de szépen átvezettem), ha az anyukáskodás, háziasszonykodás, lakásárulóskodás mellett nem kéne próbafordításokkal és gyógyszervizsgálatok tréningjeivel szarakodnom (meg persze ha nem néznék helyette filmet). A közérzetemet pedig valószínűleg javítaná ha egy kicsit reálisabban tudnék az esélyeimre tekinteni. Szóval: van esélyem.

Holnaptól megy a Doctor Parnassus. Kíváncsi vagyok mikor fogom megnézni.

téli szósaláta

Sok gondolatom van, de dolgom még több, ezért csak címszavakban: a gyerekek oviba való elcipelésének stresszfokozata, a sajnálattal meg a rossz emlékekkel meg minden; a feladat, melynek egyszer majd úgy állok neki hogy na ez menni fog; lelkiismeretfurdalás amiatt, hogy másoknak rosszabb, amiben mint kiderült nem vagyok egyedül; a józan megfonotlások ellenére meg-megújuló gyerek utáni vágy; az egyszerre két irányból rám találó munka; a gyerekek szomorúsága a karácsonyfa eltűnése miatt (megjegyzem a karácsonyfa eltűnése is nagyszerű téma, semmi cipekedés, tűlevélágy, csak elegánsan elnyeli a dobozt a gardróbszekrény); és még idebiggyesztem, hogy el ne felejtsem, miközben tudatában vagyok hogy ettől még simán elfelejthetem, hogy Nudlika jövőre csillag alakú csúcsdísz és olyan csillogó szálakat is rendelt a fára; végül a redundanciára fittyet hányva megemlítem az időhiányt.

legújabb világraszóló ötletem szerint lehetne olyan étkészleteket gyártani, amiben a felnőttekéhez illő tányérok virulnak kicsiben, műanyagból, a gyerekeknek mármint. mert most az övék nem illik a gyönyörű ünnepi készlethez. esetleg a peremen diszkréten megbújhatna egy-két spongyabob meg füles, hogy ők is örüljenek (a gyerekek). pohár is lehetne, talpas-csőrös, például.

a buszvezetők nem hagyják magukat

Megfigyelésem szerint Magyarországon főleg két fő embertípus él (eltekintve az emberek világszerte előforduló két csoportjától: akik az embereket két csoportra osztják és akik nem, ezt meg kellett osztanom, hátha valaki még nem ismerte). Az egyik elhiszi, hogy vele bármit meg lehet tenni, nem értékeli nagyra magát, fatalista módon eltűr minden méltánytalanságot, mondván hogy ennek így kell lennie, nincs választása, ha ugrálna csak még rosszabbra fordulnának a dolgok.

A másik meg azt gondolja magáról, hogy neki minden jár, és érzéketlenül gázol át embertársai jogain, hogy megszerezze, minden megbánás nélkül forgatja ki nála jóval szegényebb embertársai zsebéből a pénzt, sokszor alig leplezve, ha kiderül nem is igazán érti hogy mások ezen mért ütköznek meg.

Természetesen előfordulhat, hogy valakit nem lehet ebbe a két csoportba beosztani, pl. az újszülöttek, meg azok akik igenis kilépnek a mókuskerékből, de ők is vészesen fogyóban vannak, mert manapság főleg az tűnik jó megoldásnak ha minél messzebbre költözik el az ember.

Ez igazából akkor jutott az eszembe, amikor a sárga szerződéses járaton utaztam, melyre ki volt biggyesztve egy 136-os tábla, szóval bár nem látok bele a BKV bugyraiba, de ha az ott hatalommal bírók csak tizedannyira suttyón bánnak az alkalmazottaikkal amennyire kinézhető belőlük, akkor ők meg teljesen jogosan kekeckednek.

Egyébként nem tudom, mért gondolja bárki, hogy a blogokból lehet tájékozódni. Én pl. a “fikusz hullik” kifejezést írtam be ma a google-be, és ismeretterjesztő cikkekben meg fórumokon találtam meg a választ. (tápanyaghiány, túlöntözés, huzat.) Az “átültetés télen”-t meg már a kilistázott címekből egyértelműen elvethettem (“a tavasz az átültetés ideje, amikor kicserélhetjük a télen megfáradt földet”).

Az imént pedig a “buszvezető fizetése” kérdéssel hamar rátaláltam a fizetésem.com oldalra, ahol regisztráció után máris össze tudtam hasonlítani a fizetésemet másokéval, pl. a buszvezetőkével és a tűzoltókéval kb. megegyezik (látszik hogy mennyire megbecsült a felelősségvállalás és az önfeláldozó munkarend kis hazánkban), a tanároké valamivel kevesebb, az apácáké viszont magasabb, legalábbis az 5 regisztrált személy által megadott adatok alapján.

Újévi fogadalom

Én olyanokat nem szoktam tenni, de nem hagyhatom ki hogy ne érintsem én is ezt a közkedvelt témát. A férjem tegnap megfogadta, hogy mostantól minden nap megnéz egy filmet. Így kb másfél év alatt végére ér a már birtokában lévő filmeknek, bár a sorozatokat nem vette figyelembe. Sajnos rögtön meg is törte, ugyanis tegnap egyet sem nézett meg. (mert dolgozatokat javított és közben megnézett 2 NFL meccset.) (az amerikai foci.)

Ha rendszeresen megnézem a blogos címemet, sosincs ott levél, de ha egyszer egy hétig elfelejtem akkor a hét első napján kaptam levelet, valószínűleg maximum 2 perccel azután hogy utoljára kiléptem.

A tanulás első napja

Egész nap itthon, csak én és a tesztek, abból is vagy 80 oldal, 5-ös betűmérettel kinyomtatva spórolás végett, csomó nehezen értelmezhető és/vagy egymásnak ellentmondó kérdés, ugyanaz a kérdés kétszer különböző válasszal, egy része angolból van fordítva, ami részben ahhoz vezet, hogy olyasmin kell gondolkodnom hogy az USA hány millió dollárt fordít évente a pszichiátriai betegségek kezelésére, másrészt egy részét angolul, magyarul, sőt írni-olvasni sem teljesen tudó személy fordította, és a lektorálás is lemaradt.

Hadd osszak meg pár gyöngyszemet (addig sem blablabla):

Egy 18 éves lány iskolaorvosnál jelentkezik, azt meséli hogy étkezési zavarai vannak, túl sokat eszik olyan epizódokban amiket nem tud kontrollálni olyankor ha mások nem látják.

fejlődésben levő országok

Olyan emberek akiknél ez fellép nem emlékeznek az est eseményeire.

Az ember aki rémálmokat tapasztal nem emlékszik ezekre.

A köv mi igaz a narkolepsziára vonatkozóan:

Következzék még két teljes egyszeres választás kérdés, nagyon figyelek hogy mindent úgy írjak ahogy a papíron van, csak nagyobb betűmérettel:

A következők igazak a depresszíósok alvására kivéve:

A  Lassú hullám alvás menővekszik

B  Ha a kezelést abbahagyjuk erősebben visszatérr a REM alvás

C  Antidepresszánsok zavarják a REM alvást

D  Rövidített REM latencia

E  REM aktivitás megemelkedik az éjszaka elős felében

 

A következők közül mind igaz a pszichofiziologiás inszomniára kivéve:

A  Tipusosan a korai felnött korban indul

B  A stressz előhivja a pszichofiziologiás inszomniát

C  Akik ebben szenvednek nincs manifeszt pszichiátriai betegségük

D  Az alvás központokban 50% találnak ilyen állapotokat

E  Létezhet egy lehetséges genetikai háttér

 

Hát ennyi. Elismerem, én sem használok túl sok központozást, de… Na mindegy, a lényeg amit ki akartam hozni az egészből, hogy éljen, éljen, nem kell dolgozni! Majd kiderül hogy eljutok-e abba az állapotba, amikor már inkább dolgoznék.

Idén még nem panaszkodtam (eleget) (írásban)

Na mostantól kezdődik a picsogás, hogy tanulnom kell és nem tartok sehol és még nem vagyok eléggé betojva a kellő motivációhoz. És emellett egy csomó dolgom van, takarítani kéne, folytatni kéne a Bercis sorozatot, meg kéne írni hogy hogy tetszett a Parfüm, el kéne adni a lakást, hogy fogom én beosztani a saját magam idejét, jaj.

És ehhez még hozzátennék egy kis további picsogást afelett, hogy megtelt a lakásunk, nem fér el benne több cucc, mi sem férünk el, nem tudom elpakolni a játékokat és könyveket a fa alól mert nincs hova (egyedül a csokinak sikerül valahogy helyet találni), persze vehetnénk még több szekrényt, de nincs hova rakni, meg költözés előtt már minek, mondjuk már egy éve, hüpp, hüpp.

Egyébként meg tök jó nekem, nem kell dolgoznom hetekig, ami igazából mindent megér. Aztán még az is lehet hogy később majd azon kapom magam hogy szakorvos vagyok, de ennyire ne szaladjunk előre.

Ha olyan lesz az évem mint az első nap volt, akkor ügyeletben fogok aludni végig.

szemben az árral

nem is rossz családi körben ünnepelni a szilvesztert, ha a gyerekek időben lefekszenek és legalábbis úgy tesznek mintha aludnának, és van itthon Jóbarátok (mindenki gondoljon bármilyen tetszőleges általa kedvelt, akár ennél valamivel frissebb sorozatra), meg Tokaji bor (ismét, valódi borkedvelőknek valami jó kis száraz bor), a himnusz alatt nem kell felállni és kapcsolgathatunk a csatornák között (az rtl klubon volt a leghosszabb), és maradhatunk melegítőben, és az ablakunkból éjfél után pontosan 58 különböző tűzijátékot követhetünk figyelemmel, ebből az egyik az ablakunkkal szemben, kb 10-15 méterre, és a gyerekek édesdeden átalusszák az egészet.

Azok kedvéért, akik újév délelőtt aludni szoktak (=nem egészségügyiek, köztisztaságiak, taxisok, vagy BKV alkalmazottak) érdekességképpen elmondanám, hogy elsején 8 körül az utcák teljesen kihaltak, egy-egy kóbor taxival, busszal vagy kukásautóval találkozik csak az ember. Még ennél is kevésbé érdekes, de azért szintén megjegyzem, hogy míg én ilyenkor azt gondolom, hogy most végre mehetek lassan, mert így is odaérek időben, és nem idegesítek senkit, rajtam kívül mindenki azt gondolja hogy most (végre?) téphet százzal.