Jaj meg az is vicces volt az agymanókban ahogy a manók random feldobálják a régi béna reklámzenét (vö: szétmegy a fejem és a buszt is lekéstem, ill. we live in ce-e-tees).

A kis játékaimmal meg nemcsak az a gond hogy mindig, álmomban is színes cukrokat rendezek sorba, és ha ránézek egy emberre gondolatban elkezdem huzigálni a szemeit meg az orrát, hanem az is hogy kettőnél is eljutottam oda hogy a barátoktól kell segítséget kérni vagy fizetni hogy megnyissa a következő pályákat, de elvből nem adok ki valódi pénzt ilyesmire, a barátaimat meg nem szeretem zaklatni, én is utálom ha ilyesmivel zaklatnak, le is tiltottam az összes népszerű játékot. (szóval az a kérdés hogy ki játszik még a candy crush sagával (bár ott három nap után megnyílik az új pálya) vagy a candy crush soda sagával, akit nem zavar ha ilyen kéréseket küldözgetek neki, és ha még nem barátom a facebookon akkor az sem ha összebarátkozunk a facebookon. Vagy hogy van-e erre valami trükk.

Advertisements

Azért nem blogolok, mert most hogy már nem divat, elkezdtem játszani a candy crush sagával (meg még kettővel hogy teljen az idő amíg lesz új élet) és csúnyán rá is kattantam.

Befejeztem Hoess önéletrajzát, bár még mindenféle függelékek hátravannak. Borzasztó az egész, ingadozom aközött hogy egy lelketlen pszichopata volt mégis és hogy egy nagyon felelősségteljes, szabálykövető, bár nacionalista és fajgyűlölő, de mégis nagyjából átlagos ember volt, amilyenből lett volna helyette száz másik aki elvégezze a feladatot. Azt elhiszem neki hogy nem volt egy vadállat aki örömét leli mások szenvedésében, de ettől csak még riasztóbb hogy így is végigvitte. Nagyon testközelből és részletességgel írja le a történteket, és bár ismételgeti hogy őt is megviselték, annyira nehéz még ilyen távolból is olvasni hogy egyszerűen nem értem, hogy aki ezt átélte az hogy bírta ki, kilépni ugye nem lehetett, de miért maradt életben, miért nem őrült bele (bár most volt egy index cikk ami szerint Nürnbergben eléggé őrültnek tűnt, amnéziás volt és nevetgélt meg újságot olvasott a per közben). Úgy tűnt hogy fontosabb volt neki hogy rend legyen a táborában mint az emberek sorsa.

És megnéztem végre én is az Agymanókat, nagyon cuki, bár kicsit sajnálom hogy ha már kerestek modellt arra hogy hogyan működnek belülről az emberek, nem lett egy kicsit használhatóbb (hoki-személyiségsziget? ami ha szomorú vagy összedől és hirtelen nem tudsz hokizni?) (miért egy-egy alapérzelem irányítja a gondolkodásunkat, hogy dől el hogy melyik, ez változik vagy az anya már kislánynak is főleg szomorú volt, apa meg dühös? bár apa szinte sose dühös, inkább kedves, törődő, stresszes, csak egyszer kiabál rá a kislányra) (sémamódokkal szerintem jobban működne) (nem tudom hogy azt a gyerekek megértenék-e, de lehet hogy igen mert rímel arra ahogy tényleg működünk belül). Meg lehet hogy rosszul, de az ismertetőkből azt vettem ki hogy arról szól a film hogy a kislány hogyan küzd meg a depresszióval, pedig szerintem arról szól hogy a kislány szomorú a költözés után, és hogy az agymanói hogyan jönnek rá hogy a szomorúság is az élet része és helye van benne, miközben úgy tűnik a kislány az egészről mit sem tud. De végülis a lényege az hogy a kalandok során az agymanók és az elefánt bebarangolják az egész belső világot, hogy mindent bemutassanak, ami jó is lett.

(ez most nagyon nem illeszkedik a közhangulatba. napok óta gondolkoztam rajta és pont most tettem ki. nagyon sajnálom ami Párizsban történt. most már itt hagyom, azon kívül hogy emberek meghaltak nem hiszem hogy lehet vagy kéne párhuzamot találni.)

Túl vagyok a negyedén Rudolf Höss önéletrajzának (aki Auschwitzot vezette), eljutottam odáig hogy Dachauba került. Kíváncsi voltam, hogy ugyanolyannak tűnik-e a személyisége, mint ahogy Merle lefestette a Mesterségem a halálban. Nyilván az egy regény, és más neveket is használ Merle, de egyértelmű hogy Höss életén alapul és igazából ő is azt akarta boncolgatni hogy milyen ember az aki ilyesmire képes. És nagyon másképp látom mint ahogy ő: a regényből egy nagyon fura ember ismerhető meg, akinek nagyon durva a sorsa (aki nem olvasta a könyvet, de szeretné, spoiler nélkül, annak sajnos be kell érnie annyival hogy szerintem sokkal hétköznapibb ember volt sokkal hétköznapibb sorssal, mint ahogy a könyvből tűnik) – az apja egy elmebeteg állat aki az egész családot rettegésben tartotta és egész fura kényszereket erőltetett rájuk, fura bizarr okból akarta hogy pap legyen amit a főszereplő (ott Lang) már kezdettől elutasított. Aki pedig (Lang) szintén bizarrul kényszeres és fura gyerek, nem nagyon áll szóba senkivel, gyerekkorától kezdve katona akar lenni, arról ábrándozik hogy ölhet, jól érzi magát a börtönben a szabályok és rendszeresség miatt. Nincsenek érzései a szülei és a testvérei irányába (amit a könyv alapján azzal magyaráztam, hogy haragszik rájuk, mert az apja súlyosan bántalmazta, amitől az anyja nem védte meg, a húgai meg kevesebbet kaptak plusz ott voltak egymásnak támasznak). Tőle függetlenül alakul úgy hogy farmer lesz, eszébe sem jut hogy megházasodjon, gyakorlatilag bele van erőltetve a házasságba, amit végül nem utál, de a felesége panaszkodik mert nem mutatja ki hogy szereti. Kezdettől borzasztó merev és kötelességtudó, még akkor is ha a barátainak vagy másoknak árt a szabálykövetésével, emiatt választják ki a feladatra is.

Höss visszaemlékezése szerint rendszerető és szigorú az apja, de nem tűnik annyira állatiasnak és úgy tűnik hogy törődött vele nemcsak egzecíroztatta. Az anyja pedig meleg és kedves volt, H. viszont utálta az érintést és visszahúzódó volt, ennek ellenére tényleg ő is úgy írja le hogy a szülei halálakor nem érzett semmi különöset. Először elfogadta hogy pap legyen, csak az első világháború kitörése után érezte úgy hogy neki is harcolnia kell. De amikor kijutott a frontra, először nagyon szorongott és lefagyott, és csak hosszas rábeszélésre tudott rálőni egy emberre. A börtönben sokat filozofált az emberi természetről és gonoszságról, aztán depressziós lett, majd amikor jobban lett, tervezgette hogy hogyan fog boldog és teljes életet élni. Utána nem ment vissza a párthoz, mert nem mindenben értett egyet velük, hanem elment farmernek, mert a börtönben rájött hogy az a legjobb számára. Talál egy párt akivel úgy érzi hasonlítanak, jól megértik és jól tudják támogatni egymást, “amilyenre mindig is vágyott”, bár azt megjegyzi hogy sosem tudott a legbelsőbb dolgairól beszélni neki. Aztán amikor felkérést kap hogy legyen SS tiszt a koncentrációs táborban, hosszas vívódás után mégis igent mond, bár mint írta akkor még nem foglalkozott vele hogy mi az a koncentrációs tábor. Inkább úgy tűnik hogy mindig azért lép előre mert látják hogy felelősségteljesen és megbízhatóan végzi a “munkáját”, nincs ez előre így eldöntve. A korbácsolások nagyon megviselik, ha teheti nem nézi, de írja hogy voltak olyan kollégák akik kifejezetten élvezték, akiknek eleve erőszakosabb természetük volt, ők azok akikről később kiderült hogy saját kedvükre brutálisan bántalmazták a foglyokat. A kivégzések viszont nincsenek rá hatással.

Itt tartok most. Persze Höss biztosan szépítgette az emlékeit, de összességében egy viszonylag rugalmatlanabb gondolkodású, rendszerető, szabálykövető, inkább magának való ember mutatkozik meg, aki végső soron a német átlagemberek közé elég jól beillett. Szóval amit azóta már tudunk, hogy az emberek többsége képes szörnyű kegyetlenségeket elvégezni, ha azt mondják nekik hogy ez parancs és nem az övék a felelősség. Nincs tanulság. (Vagy de talán annyi hogy ne engedelmességre neveljük a gyerekeket, hanem önfejűségre, hogy a saját fejük után menjenek és merjenek bárkinek nemet mondani.)

Most meg a bejegyzésszerkersztő rajtaütésszerűen átváltott magyarra.

És megnéztük a The Affair első négy részét, továbbra is ellenszenves minden karakter, a várakozásommal ellentétben (a cikk alapján amit olvastam róla) nem forradalmi és elgondolkoztató, hanem közhelyes, bosszantó és szenvelgős. És a csaj karaktere sem mély, hanem idegesítően szenveleg, és igazából nem kell feltétlenül szörnyű tragédia az ember múltjába hogy mély legyen a karaktere, hanem jól kell megírni és előadni a szerepet, de lehet tragédia is csak akkor jól kell megírni és előadni. (Kíváncsi leszek hogy mit találnak ki Abbey-nek a következő évadra, aki a cikk szerint panaszkodik hogy nem elég mély a karaktere.)

És még arról sem írtam hogy voltam tornázni is. A torna utáni napokban két dolgon lepődtem meg, az egyik hogy komolyan elkezdtem fontolgatni hogy pingvines vécépapírt vegyek, a másik hogy tudok járni.

Egyrészt voltam november 7-i halogén buliban, másrészt olvasom a Mesterségem a halált és nagyon megrázó és elgondolkodtató is egyben*, harmadrészt akartam ezekről többet is írni de most nem fogok, inkább sajnálom magam hogy máris véget ért a hétvége, visszatért a fej-és szemfájásom, és több okból sem maradhatok otthon a nagymamámmal mint Nudli.

*tervbe vettem hogy elolvasom az illető önéletrajzát akire Merle alapozta, mert kíváncsi vagyok hogy milyen ember volt tényleg, mert amúgy is foglalkoztat ez a gonoszság-pszichopátia-mentalizáció-kényszeresség vonal