Írok is, ha már sikerült netet lopnom.

Athénról röviden csak annyit írnék, hogy az illatokat nem lehet megörökíteni.

Kicsit hosszabban meg rácsodálkoznék, hogy nem is gondoltam volna magamról, hogy a külföldi városokért ennyire tudok lelkesedni. De azért az hogy mész az utcán a hátizsákos fiatalok és a graffitival összefirkált házak között, és mindenhol több ezer éves templomok meg egyéb romok bukkannak fel, szerényen meghúzódva próbálnak beilleszkedni a környezetbe, az felbecsülhetetlen (minden másra ott az euró). Képek lesznek, de nem hiszem hogy újra olyan ifjú lelkes és bohó leszek mint Isztambul után.

Ja és persze nem is én lennék ha nem felejtettem volna el átállítani a telefonomat a megfelelő időzónára, és nem a szende lány ébresztett volna negyed órával az előadás kezdete (és a reggeli vége!) előtt, hogy hol vagyok.

most már tényleg pakolnom kell

Gé a múltkor fejtegette, hogy bármennyire is igyekszik nyitott maradni zenei ízlésileg, a kedvencei mind azok maradnak amiket fiatalkorában szeretett meg. És tényleg milyen érdekes, hogy a kamaszkorban (kb 25 éves korig?) szerzett benyomások valahogy mélyebbek, vagy jobban megtapadnak, és akkor itt utalnék az úgynevezett imprinting elnevezésű lelki jelenségre. És például nem lehet-e, hogy azért van annyi baj a párkapcsolatokkal is, mert manapság csak 30 fölött szokás elkezdeni tartós szempontból keresgélni. (És akkor már nem úgy van beállítódva az idegrendszer vagy mittudomén.)

hatodik és hetedik nap

avagy: én is unom, és ez az utolsó

Tegnap nem volt ovi (úgynevezett nevelés nélküli munkanap fedőnéven), Nudlira anyu vigyázott. Bercivel ügyesen elmentünk az iskolába, utána én ügyesen dolgozni, utána ügyesen vissza Berciért aki rosszul volt, ügyesen elvittem anyuhoz őt is, ügyesen visszamentem dolgozni, ügyesen elfelejtettem a fogadóórát de ez csak ma derült ki, az este már szokványosan telt (és ügyesen). Bercinek nem derült ki hogy mi baja volt, de estére jobban lett. A városban való száguldozásom közben megint azon agyaltam, hogy ronda dolog-e otthagyni őket anyunál, meg hogy nem túl stréber dolog-e visszarohanni a betegekhez, de akkor sem szeretem ha elmarad a beszélgetés amit már megbeszéltünk, meg a főnökünk direkt kiemelte hogy mindent végezzünk el amit tudunk, hogy a maradék napokra ne maradjon sok a többieknek amíg Athénban leszünk. Úgyhogy még ki is használtam hogy nem kellett rohanni a gyerekekért, és tovább maradtam hogy befejezzem az adminisztrációt.

Ma is alig lehetett őket felkelteni, ma Berci maradt Nagyival a biztonság kedvéért, és Nudlit vittem ügyesen. Fotózás volt ezért a szép csíkos pólóját vette fel (tradicionálisan), viszont a szép rövidgatya helyett a slampos de kényelmes ovis gatyát vette hozzá (tradicionálisan) (de most legalább nem lógott ki a póló alól a fordítva felöltött trikó) (bár még nem láttam a képeket). Reggel nagyon szenvedtem a dolgozóban, amibe belejátszhat hogy 2-kor még a Greenről a cím nélküli számot próbáltam valahogy beapplikálni a blogba, aztán elkapott a gépszíj, ide-oda futottam és izgultam hogy időben végezzek, és párterápiáztam és a főnökkel megvitattunk egy beteget, és hatszáz zárót írtam alá miközben a főnök titkárnője pecsételt, miközben fontosnak éreztem magam, szóval a lényeg hogy elfelejtettem hogy épp borzasztóan szenvedek. Később kimentem Géért pont arra a pályaudvarra ahova a vonat érkezett, … és boldogan éltek míg meg nem haltak. Közben még kiderült hogy a holnapi kakaós csigát csak elfelejtettem, meg a holnapi szülői konzultációt. A károk egyelőre nem számottevőek, még lehetett módosítani.

Nekem tényleg nincs okom panaszkodni, az élet szép, rügyeznek a fák, az egyiken már a virágok is nyílnak, és Berci Naruto könyvet olvas hangosan a szobájukban, és holnap megyek Athénba. És egy ismerős megkeresett egy másik ismerősön keresztül hogy nincs-e kedvem fordítani.

ötödik nap

Az éjszakáról olyan emlékeim vannak, hogy Nudli piszkál, megfordulok, érzem hogy a lábamat piszkálja, aztán hogy ő is megfordult, piszkál, és megint megfordulok. A reggelről meg hogy Berci kérdezi hogy bekapcsolhatja-e a számítógépet, aztán szól hogy kakilnia kell, aztán szól hogy ja már egyedül is tud. Kedvesen válaszoltam, minden percért hálás vagyok amennyit aludni hagynak.

9-kor keltem és és fél 10-től 11-ig állítottam át az órákat. Ezt se én szoktam, de kiderült hogy ezt is tudom. Közben rácsodálkoztam (hja, másfél óra alatt volt időm), hogy de hiszen én sosem éltem egyedül, lehet hogy nem is lennék rá képes, és nagyon felnézek mindenkire aki egyedül él vagy élt. Később szegény egyedülálló anyaként átvonultunk anyuékhoz, ebédre. Öcsémék is jöttek, később páran lementek focizni, páran fent maradtak, valaki aludt is. Ehhez képest, miközben a gyerekek az esti mesét nézték, a kanapén pihengettem, és gondolkoztam hogy mi dolgom van még, a legvonzóbbnak az alvás tűnt megint. Sebaj anyunál a sok okos újságban elolvastam mit kell tenni tavaszi fáradtság ellen, rétegesen öltözködni meg vitamindús gyümölcsöket enni, meg sportolni, meg rendesen aludni. Meg hogy vegyek kitűzőt, mert nemcsak a hajtókámra tűzhetem, hanem a sálamra meg a kalapomra is, pl. ilyen hogy műanyag mézeskalács-szív, rajta angolul felirat hogy szeretem a sajtburgert. (w.t.f.) (ez már nem a tavaszi fáradtság ellen, csak úgy simán a fogyasztói társadalom jegyében)

Már lefeküdtek, kb egy óra múlva várható hogy el is alszanak, kíváncsi vagyok mi lesz reggel.

harmadik és negyedik nap

Reggel lelkiismeret-furdalódva csak bevittem Nudlit, és kitaláltam hogy majd korán megyek értük. Szerencsére egész nap semmi baja nem volt, ugyanis a megbeszélés extra hosszú lett, és utána is adódtak mindenféle teendők. Mikor érte mentünk Bercivel még mindig jól volt, és Vince is szólt hogy mennek az elefántos játszótérre, úgyhogy mi is mentünk. Eléggé elszomorodtam amikor Vince anyukája közölte hogy hatnál tovább biztos nem maradnak, legkésőbb negyedig, pedig akkor még nem is tudtam hogy az biza fél lesz.

Mikor hazaértünk hívott anyu, hazajöttek a síelésből, fel is ugrottak, meghívtak minket vasárnapra ebédelni. Ennyit a “hős anya egy hétig egyedül a gyerekekkel” imidzsemről.

Végül 11-kor feküdtem le, Nudli átjött, rendezgette magát, visszament a párnájáért, visszajött, tovább rendezgetett, aztán megint kiment.

Ezért aztán reggel 9-ig aludt, meg is volt sértődve hogy előbb felkeltem mint ő. Mára meg Mamáék hívtak meg minket ebédelni, és így is lett. Este volt egy kis közös kiborulásunk. Aztán az is elmúlt.

második nap

Egész jól indult a nap, bár nem ébredtem fel rögtön csak 15 perccel később, és vsz emiatt hitte Nudli hogy ma nincs ovi, és kicsit sírdogált mikor biztosítottam róla hogy dehogynincs*, de aztán megnyugodott. Még időben eszembe jutott hogy elfelejtettük bepakolni Berci táskáját.

Az ovi és a kórház között meg főleg idegeskedtem és szapultam magam, még annyi eszem sincs bmeg hogy megnézzem jön-e a villamos mielőtt kihajtok a forgalmas útra, aztán jól elüttetem magam.

A dolgozóban a csajok rajtaütésszerűen adtak nekem cserepes tulipánt a szülinapomra, nagyon meglepett és jól esett. Délután meg az hogy megint sikerült lelket öntenem a betegembe. Anyósomék közben hazaértek a nyaralásukból és rögtön bevetették magukat, a focira és haza szállítást ma ők intézték, + egy csokit is kaptam előlegbe ajándékként, én meg ügyesen beszereztem az obligát kakaós csigát holnapra.

Este néztem az Éden hotelt, telefonon felköszöntött a férjem, most meg hajat mosok mindjárt.

*A betegség ugyanis nem mutatkozott.

első nap

A reggel még jó volt, Gé ugyan később indult, de felkelt velünk és segített, meg még játszott is a gyerekeknek ahogy tegnap megígérte. A régihez képest az oviba-iskolába hordás most már süti, de megint felerősödött bennem az anyukás bűntudat amikor otthagytam őket, gondolom mert elszoktam tőle mert általában nem én szoktam. Racionálisan teljesen elfogadható, hogy nekik ott a helyük, hogy tanuljanak sokat az életről és velük egykorúakkal legyenek együtt és nekem meg a dolgozóban*, de belül, érzelmileg nagyon nem jó otthagyni őket egy idegen helyen, idegen felnőttek felügyelete alatt, akik nem veszik észre ha a debella lány piszkálja Nudlit, meg nem hallják meg hogy ő is szeretne kreppapír-galacsinokból aranyesőt ragasztgatni, és nem tudják hogy Bercit el kell küldeni kakilni mert magától nem megy, és ők az én vérem, és hozzám tartoznak, és velem kéne lenniük**. Régebben erre az enyhe bűntudatra nagyon profin tudtak ráerősíteni sírással, könyörgéssel, “engem elárultak” arckifejezéssel, most már semmi ilyen.

Aztán fél3-kor leléptem a munkából és elsiettem Nudliért, aki csodával határos módon már ébren volt, és szépen jött és öltözött, felszedtük Bercit, és ügyesen eljutottunk a fejlesztésre (ami új, még távolabbi helyre költözött), megvártuk, hazajöttünk, átmentünk anyuékhoz locsolni, stb stb lefeküdtek.

Estére Nudlinak hőemelkedése lett, ha beteg lesz, minden emberi számítás szerint én vagyok az egyetlen aki itthon maradhat vele, most egyszerre rettegek hogy reggelre belázasodik és mennyire gáz lesz ha váratlanul itthon kell maradnom, meg bűntudatom van hogy milyen anya az aki elviszi oviba a gyerekét úgy is ha előző este hőemelkedése volt.

Eddig jól állunk.

*jó, egy kicsit racionálisan is fura

** legkésőbb holnapután eskü alatt fogom tagadni hogy valaha ilyet mondtam, és az anyukák gyerekmentesen tölthető időhöz való joga mellett fogok kardoskodni.

“Jó napot, [Sulemia Főnöke] vagyok. Nem, sajnos [Afőnök Titkárnője] most nincs itt. Igen, szólok neki. Kérem mondja még egyszer a nevét!”

1) Milyen regényt olvasol most / olvastál utoljára? Tetszett?
Rabbit Run. Tetszett.

2) Melyik a legtávolabbi hely, ahol jártál?
Florida.

3) Sorolj fel három olyan helyet, ahova egyszer szeretnél eljutni.
Grönland, Japán, a Mars.

4) Van kedvenc sorozatod?
csak egyet nézek (tbbt)

5) Mi a legbonyolultabb étel, amit el tudsz készíteni?
attól függ mennyire részletes a recept.

6) Hogyan szoktál aludni?
olyan pózban amit mindig a földre rajzolnak a holttest köré.

7) Láttad 1999. augusztus 11-én a napfogyatkozást?
https://sulemia.wordpress.com/2010/11/25/911/

8) Mi a véleményed az atomenergiáról?
jobb mint a szén, amíg nincs valami kevésbé ijesztő.

9) Sportolsz / sportoltál valamit?
RSG

10) Játszol / játszottál valamilyen hangszeren?
egyszer tanultam gitározni egy hétig, könyvből.

11) Hány embernek tudod fejből a telefonszámát?
2, meg a sajátom, meg néhány régit.

12) Mi az, amit soha nem ennél meg?
sóska, máj, pacal és egyéb belsőségek, grízes tészta.

13) Ha nyernél 50 millió forintot, mihez kezdenél vele?
családi házba költöznék.

14) Hány gyereket szeretnél?
ezt a kettőt biztos, még kettő kérdéses.

15) Gondolkoztál már rajta, hogy mi legyen a nevük?
régen Maját szerettem volna.

16) Mi volt a jeled az óvodában?
létra.

17) Dohányzol? Ha nem, rágyújtottál valaha?
Nem, nem.

18) Mikor voltál először részeg?
hú, erre valami frappánsat kéne írni, holnap vagy ilyesmi. holnap biztos nem.

nyaf

Oké, bevallom, rettegek. Holnaptól (jó holnap reggel még pont nem, de akkor is) egy hétig én leszek az a személy aki reggel felrázza a gyerekeket, betesz nekik valami videót ad nekik reggelit kikészíti a ruhájukat ráveszi őket hogy felvegyék IDŐBEN elviszi őket oviba és iskolába, munka után IDŐBEN értük megy, hazaviszi őket játszik velük ad nekik vacsorát elzavarja őket fürödni kikészíti a pizsijüket Nudlinak ad kakaót ráveszi őket hogy fogat mossanak és lefeküdjenek aludni, bemegy elbúcsúzni és bekuporodik az ágyra hogy fekhessenek az ölében. Én fogok figyelni hogy Bercinek kész legyen a leckéje és be legyen pakolva a táskája és legyen szendvicse és innivalója is a táskában (minden másnap egy szendvics egy kakaós csiga) és Nudlinak ott legyen az oviban a párnája és a cipelő cicája és a cumija a maciban, és legyen benti nadrágja meg kinti ovis nadrágja meg pótruhái, és én fogom berakni az ebédpénzt a borítékban Berci üzenő füzetébe …ööö… még meg kell kérdeznem melyik nap, és a sakkönyv árát meg pénteken. És nekem kell figyelni hogy legyen itthon kenyér, tej, téliszalámi, csokis müzli, olvadós rágó meg kinder csoki, és hogy legyen tiszta ruhánk*.

Tudom, más minden nap egyedül csinálja ezt mind, és nemcsak egy hétig, és az én hibám is hogy el vagyok kényelmesedve mert nálunk a 90%-át Gé végzi, ésésés de akkoris.

A végére egy vallomás: leszoktam a fb-os játékokról, elveszett az újdonság ereje (jé, megint elszaladt 2 óra, de vicces), akarom vissza az életem, már két napja tiszta vagyok.

Ja és láttátok az új kérdezős játékot? Benne van alie kérdése.

*a record kedvéért mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy Gé éppen most hajtogatja a legutóbbi 4 mosást.

Játékfüggőséggel kellett megvádolnom Gét ahhoz, hogy abbahagyja egy kicsit az Angry birds-t és megnézze hogy tényleg ugyanaz-e a rendezője az Alice-nek mint a Charlie és a csokigyárnak, de aztán belejött, és azt is megnézte hogy nyolc filmjében is játszik Johnny Depp.

Régen mi olvastunk nekik esti mesét, aztán videót néztek, de eljött az új éra, most már Nudli mesél, fejből.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy béka. Utazott egy hajón, és elért egy szigetre. Itt találkozott egy fekete varázslóval. Azt mondta neki, hogy 5 ellenséget kell legyőznie. Először találkozott egy gonosz koponyával. Sok golyót lőtt ki rá, ezzel legyőzte. Aztán pedig találkozott egy tigrisoroszlánnal, ezt is legyőzte. Aztán pedig találkozott még egyszer egy koponyával. Aztán pedig találkozott egy varázslóval. Utána jött a gonosz varázsló, morgós volt, készített egy szobrot. Azt felébresztette, és jött a digó báró akinek a száján volt keze, kilőtt fejeket vele. Olyan büdös volt, hogy azzal már semmit se látott, de szerencsére legyőzte. A kezére lőtt egy csomót. Akkor elővett egy macit és elrohant vele. Aztán a szúnyogistennel is. Az egy csomó szúnyogot lőtt ki, aztán pedig felrobbantotta. Aztán belement a víz alá, és még egy olyan koponyával találkozott. Úgy győzte le, hogy elégett teljesen. Aztán pedig jött a tintahal. Hogyha eltalálja, eltűnik. De szerencsére nem találta el, hanem megrázkódta, és a karja is eltört. Aztán bement a vulkánba. Olyan meleg volt hogy jött belőle a víz. Aztán találkozott a fekete varázslóval, tüzet lőtt rá az pedig eloltotta. Aztán pedig találkozott egy szoborszörnnyel. Az már tényleg nem volt jó, mert a szeméből lőtt ki tűzgolyókat, és testőre is volt. Szerencsére nem találta el, aztán a testőreit is legyőzte, és aztán őt is, és széttört. Aztán pedig jött az ördög. Ő már a fejéből lőtt ki ilyen tűzgolyókat, ott maradt az égése. Szerencsére nem találta el. Legyőzte, kijött a lelke. Fémbékává változott, ilyen füstőket lőtt ki. Szerencsére nem találta el. És kijutott a vulkánből, elment a testvéreihez. Itt a vége fuss el véle, letört a kifli vége.

meglepő kérdés a fürdőszobából

Idehozza valaki a két parasaurolophust?

Egyik rögeszmém, hogy az időjárási frontok mennyire befolyásolják a lelkiállapotot. Egyik lehetőség, hogy amikor nekem van indokolatlanul rosszkedvem akkor jobban feltűnik hogy másoknak is, VAGY tényleg mindenkinek egyszerre lesz indokolatlanul rosszkedve, a frontoktól vagy a holdtól vagy valami más, eddig ismeretlen tényezőtől. A frontos hipotézist lehetne is vizsgálni, mondjuk mindenki naponta pontozná a hangulatát, és az átlagot összehasonlítanánk az időjárás-jelentéssel. Vagy valahol volt is egy olyan alkalmazás, hogy lehetett pontozni hogy ma milyen a kedved, talán az iwiwen.

a pénzről

Hogy ugye milyen király ötlet itt tartani a hiányszakmákban az orvosokat azzal hogy a rezidensek másfélszeres fizetést kapnak, és tényleg jó szerintem, csak éppen még mindig nem tudom elhinni hogy nincs tervbe véve a többiekét is hozzáigazítani. Persze, az meg a szakmák között okozna bérfeszültséget (bár nem véletlenül hiányszakma a hiányszakma, igen, a h*lap*nzre gondolok), de így meg kicsit furán hat hogy a kezdők jobban keresnek a szakorvosoknál, kb úgy mint a 40 éve orvoskodó főorvos. Engem nem zavar, kedvelem őket és örülök hogy itt vannak, de egyrészt van akit igen (hallottam olyan kórházról, ahol a kedves személyzet megszavazta hogy a rezidensek nem érdemelnek több pénzt, és amit erre a célra kaptak azt szépen elosztották*), másrészt az is furán veszi majd ki magát, amikor a bérük hirtelen 67%-ra esik vissza (a szakvizsgakor? vagy a rezidensi vizsgakor?). Na akkor ki akadályozza meg hogy elmenjenek mégis, és mért is lesz ez így nekünk jó.

És nem tudom miért, de a hónap közepén megint meglepődtünk rajta, hogy még pont annyi maradt hogy befizessük az autótörlesztést és még egyszer tankoljunk, meg némi étkezési jegy. Mivel tudtuk hogy étkezésen kívül lesznek más jellegű kiadásaink is, most apósék helyett Gé a munkahelyén kért kölcsön, de így sem kifejezetten fényes a helyzet. Úgyhogy márciusban nem veszek jódot, nem iratkozom be jógatanfolyamra, nem viszem el szervizbe a sícipőmet, na és persze a képzést sem fizetem be most sem.

Sajnos nem ígérhetem hogy ez a téma most annyira körbejáródott hogy többet nem fog itt előkerülni.

*tudod, egy ismerősöm sógorának az unokahúgától

update (másnap): kajajegy már nincs.

gondoltam hogy írok a halogatásról, de talán majd később.

Állatkertben voltunk

és nagyon élveztük, Nudlival etettünk elefántot, illetve ő etetett, én fényképeztem, az állatsimogatóban is hasonló volt a felállás, és megcsodáltuk a tigris hatalmas mancsát*. Gével a gorillákhoz tettek kitérőt, és utána áradoztak a bébiről. Ezalatt a másikunk az unatkozó Bercit strázsálta az állatkert különböző pontjain. Azért ő is megnézte a fókát, a pávát meg a krokodilt, és jót rohangáltak a játszótéren, ettünk sós perecet is ahogy kell.

És zseniális az állatkert vezetősége, hogy feltámasztották annak idején holtából, és nem kellett a vidámpark sorsára jutnia, és mi is imádjuk, de.

Ideje lenne már az állatkert vezetőségének is megtanulnia, hogy a magyar ember is jobban érzi magát, ha emberszámba van véve, és nem azt kell éreznie lépten-nyomon, hogy á, a magyar embernek így is jó lesz, ne is kívánjon többet.

Részletesen: persze, a sor azért hosszú, mert sokan szeretnének bemenni, és igaz hogy viszonylag gyorsan halad, és azt a 20-25 percet el lehet ütni például barkóbázással**, és elhiszem hogy nincs pénz újabb kasszákat nyitni legalább a hétvégén, amikor tudják hogy sokan akarnak majd bemenni, de a normális tájékoztató tábla kirakása csak nem kerül már annyiba hogy felborítaná a költségvetésüket. A normálison azt értem, hogy1) meghaladja az A4-es méretet, 2) 11-nél nagyobb betűtípussal állnak rajta a tudnivalók, 3) nem takarja el a 2-3-át a félig leeresztett rács, és 4) valós információk szerepelnek rajta. Mert akkor a népek előre elolvashatnák, és kikészíthetnék a megfelelő fizetőeszközt, és nem menne el plusz idő azzal, hogy ja nem is 5700 hanem 4850 a családi jegy, akkor most kitépkedjek kétezres lapokat az üdülési csekkből és reménykedjek hogy az ötezres amit most téptem ki nem fog elveszni, vagy veszni hagyjam a visszajáró 150-et.

További javaslatok a parkolás megoldása, a wc-k bővítése, és ha esetleg a környezettudatosság ellenére mégis árulnának műanyag, csavaros kupakos üdítőt is, amit nem kell helyben meginni hanem vissza lehet zárni és eltenni a táskába. Bár ahogy magamat ismerem, akkor meg azt tenném szóvá hogy az elefántetetésért külön kell fizetni, két személyre akkor is ha a felnőtt csak a kiskorút kíséri és fényképezgeti.

Mindennek ellenére összességében jó hely, biztosan megyünk még. Valószínűleg ez mind nem rossz szándékból van, mert az is igaz hogy válaszoltak a pszichológus csaj levelére és be fogják engedni ingyen a bolondokat.

 

*Nudli: és ha ásít, megnő a bajsza, nagyon hatalmas lesz!

**Nudli: bocsi, tévedtem, mégis van farka.
Berci + Anya: akkor T-rex!

tematikus poszt: fáradtság

Sokat nyavalygok a fáradtság miatt, ami valószínű unalmas, de nem segít, ezért elhatároztam hogy egy teljes bejegyzést szentelek neki. (Ami valószínűleg unalmas, de nem segít.)

Tehát: amióta az eszemet tudom, fáradt vagyok. Van benne persze hullámzás, de mindig csak akkor veszem észre ha éppen rosszabb. Mindegy hogy időben lefeküdtem, jól aludtam, hétvége van és fél 11-kor keltem és úgy éreztem hogy most tényleg van energiám a napra, legkésőbb délben már érzem hogy ólmossá válnak a tagjaim és minden mozdulat nehezemre esik. Attól még megcsinálom, képes vagyok rá, kiteregetek, készítek ebédet, focizom és kergetőzöm a játszótéren. Mivel megtehetem, délután alszom két órát, utána már eleve kábán és bágyadtan indítok. A dolgozóban pörgősebb vagyok, beszippantanak a feladatok és azt számolgatom hogy fogok végezni, csak olyan 5 körül eresztek le, onnantól minden kétszer annyi ideig tart. Amint hazaérek, érzem hogy ma már semmi értelmesre nem leszek képes.

Az iskola alatt a sok tanulásra és a stresszre fogtam, mikor dolgozni kezdtem a sok munkára és stresszre, a gyerekek születése után az éjszakázás (és a stressz), utána egy darabig munka mellett iskolába is jártam, meg azért a munka + gyerekek önmagában sem egy luxushétvége. De valójában mostanában egész nyugis, időben el tudok jönni, és a gyerekeket 80%-ban Gé rendezi.

Vashiányom nincs, megnézettem. Egyszer egy doki azt tanácsolta hogy szedjek multivitamint, mert más vitaminhiány is lehet, de attól csak ettem és híztam. Múlt télen téli depresszióra tippeltem és szedtem halolajat, úgy éreztem attól is hízom, de lehet hogy nem volt igazam és nem is attól. Sokszor találok valami indoklást, keveset aludtam, bujkál bennem valami, beteg vagyok, a ciklusom miatt… Most éppen a torkom fáj. De mivel ez szinte állandó, lehet hogy lelki alapja van, lusta vagyok, vagy így jön ki a stressz, vagy  nem merek örülni, és ha minden jó, találok valamit magamnak amin szenvedhetek. Vagy krónikus fáradtság-szindróma, de én mindent megcsinálok, meg az különben is depresszió szerintem.

facérok és cunami

Miután sikerült visszakergetni a szobájukba a vadul köröző kistermetűeket (anyaaaa, de tényleg éhes vagyok, hallod korgott a gyomrom), megtaláltam a gépen a facérokat, és gyorsan megnéztem.

És igen, éljen a grunge, és szerencsések vagyunk hogy a fiatalságunkat ilyen zenei környezetben tölthettük, viszont. Egy jó filmet vártam, annak idején mindenki dicsérte, és biztos bennem van a hiba, ilyesmit maximum 18 éves korig bezárólag kell nézni, de sajnos hazugság lenne azt állítani hogy, nos, nem utáltam. Alig vártam hogy vége legyen. A két főszereplő ellenszenvessége semmiképp sem segít. (Nem segít, hogy a csajt láttam korábban az another worldben, és vagy ellenszenves volt a karaktere vagy csak ő maga volt már akkor is az.) A sztoriban egy eredeti fordulat sincs. Lehetséges, hogy 92-ben még nem volt klisé balesetben elveszíteni a véletlenül besikerült gyereket? És a tönkrement üzenetrögzítő, jaj és hogy a szerelmi bánat súlyosságát a földön heverő üres pizzásdobozok számával hangsúlyozzák. A zene jó volt, de nem illett sem a sztorihoz, sem a szereplőkhöz.

Különben is, most a cunamiról kéne sápítozni hogy szörnyűség, és mindenféle linkeket kiposztolni ahol mások segítsenek szegény szerencsétlenül jártakon, nekem az egészről annyi jut megint eszembe hogy hányok a médiától. (Megint, és minden alkalommal egyre inkább.) (A sápítozós, szenvelgős, szemforgató, álszent emberektől, akik egyáltalán nem tudják elrejteni az extatikus ujjongásukat a nagy fogás felett, amit áldozatos munkával kizárólag a nézők naprakész és mindenre kiterjedő tájékoztatása végett tesznek közzé egy valag pénz és jelentős előrelépés reményében.)* De ez is lerágott csont.

 

Update jóval később 2014-ben: azért annyit hozzátennék hogy valószínűleg, jó, nem, biztosan vannak jó fej újságírók is, akik elhivatásból űzik a szakmájukat és az őszinte tájékoztatás a céljuk.

 

*aktívos pasi: Mai kérdésünk pedig, hogy mit jelent a cunami. (szemforgatva) Ennek sajnos szomorú aktualitása van. Gratulálok, ön nyert, mutatom a nyereményét, kétszemélyes wellness hétvége.

Egész hétvégén édességet túrtam, és ennek meg is látszott az eredménye, ezért elhatároztam, hogy most már tényleg diéta. Ma estig nem is ettem mást, mint cheeriost, kakaós csigát és csokit*, de aztán még lecsúszott némi pad wunsen, ráadásul későn (erről csak részben tehetek én, mert a gyerekek rajzait kezdtem szelektálni amikor már ott kellett volna lennem), részben a csaj aki tuti elfelejtette a rendelésem, és most még egy és háromnegyed órát kéne várnom mielőtt lefekszem. Elvileg beleférne, mert déltől 17.20-ig hunytam egyet, de nem fogok. (várni)

*a nőnapi csokit nem utasíthattam vissza. Most nem tudom eldönteni, hogy férfitársadalmunk a vad ünnepléssel a nyugat térhódításának vág vissza (vö valentin nap), vagy épp hogy ez is a fogyasztói társadalom befolyása.

Most össze tudom kötni, mert a nőnapi csokihoz kapcsolódik, hogy Gétől is kaptam, mire Nudli elmesélte hogy Vince is hozott az oviban, de csak a lányoknak adott, és mire az első szamos kockát kibontottam, már kétségbeesetten zokogott. És hogy milyen jó hogy olvastam azt a könyvet a humanisztikus gyereknevelésről, és nem magyarázgattam neki energikusan hogy azért nem kapott mert ő fiú és nem lány, hanem empatikusan visszakérdeztem, hogy elszomorította-e, hogy a barátja nem adott neki csokit pedig ő is szeretett volna, és ölbe vettem, és ettől lassan megnyugodott.

Kiegyeznék azzal, hogy hárman kerülgetjük egymást és valódi harc folyik a gépért meg a beszélgetős sarokért, meg hogy pótolva legyenek a kifogyott tintapatronok és javítva a tönkrement telefonok (még ebben az évszázadban), de afölött nem tudok napirendre térni, hogy valaki elviszi az irodából a csokimat, amire rá van írva a nevem.

hétvége

Elmentünk síelni, annak ellenére hogy Berci már előző nap kitalálta hogy ő egyáltalán nem is akar, mertmertmert egy csomó időt elvesz a számítógépezéstől meg ilyesmi. Nagy nehezen rábeszéltük, de kikötötte hogy nem fog síelni, és ez így is lett, mert ő megmondta. Jó volt hogy mégis el tudtunk menni, és gyönyörű idő volt, jó volt a hó, és Nudli síelt és nagyon élvezte és ügyes is volt, és mindketten tudtunk egy párat csúszni a “nagy” pályán is, és Berci is jót rohangált a friss levegőn. Az meg praktikus volt, hogy újra eszembe jutott hogy a múltkor letört a sícipőm sarka, és még egy esélyt kaptam hogy ne így csomagoljam el nyárra és ne jövőre kelljen bosszankodnom, hanem elvihessem szervizbe.

(Oké, oké, volt egy-két apró bosszantó részlet, a sár, a síelhető pályák kínzó hiánya, az árak, amikben mindezeket nem vették figyelembe, ahogy azt sem hogy szinte kizárólag az 5 cm hosszú és 3 mm lejtésű bébipályán evickéltünk, plusz a helyszínen derült ki hogy a honlapon hirdetett kedvezmény (6 év alatt ingyenes) hétvégén nem vonatkozik, de az árak, már úgy önmagában is, horror.)

Meg van a semleges hozadék, ismét bebizonyosodott hogy gyerekkel legalább 12x megterhelőbb síelni mint egyedül / felnőttekkel akiket nem kell felvonóztatni és emelgetni, a kar- és mellizmaim minden mozdulnál sajognak, de a lábamat és a hasamat is érzem.

Este pedig jöttek a csajok filmet nézni. Előtte azért elfogyasztottunk némi tésztasalátát, melegszendvicset, tiramisut, forralt és egyéb bort. A tortilla chips és az újabb üveg borok nagyon jól jöttek a feszültség oldására, amikor elkezdődött a kapargatás. Most először éreztem, hogy a monitor túl kicsi volt egy ekkora volumenű filmhez, főleg hogy a széles vászon miatt csak egy vékony csík volt a kép a közepén, de annak örülök hogy nem moziban láttam, lerágtam volna a körmöm és közben emiatt is külön iszonyodtam volna, így meg jól megvitathattuk közösen hogy akkor ezt most képzeli vagy tényleg, mindazonáltal a végén kicsit meg lettünk feddve Gével hogy nem hoztuk a szokott jó formánkat a vidám kérdésekkel és beszólásokkal. Engem lefagyasztott a rettegés hogy vajon mit fog még kaparni. Tetszett. Párszor ma is eszembe jutott.

Ma meg láttuk a színházban a Micimackó és barátait.

végre voltam kocsmában

Ahhoz képest, hogy fél 10-kor már ásítoztam és az órámat nézegettem. Aztán elkezdtek elszivárogni az emberek, és én sem pótoltam a kiürült poharamat, mondván úgyis mindjárt indulok. Aztán elkezdtünk Brainoizzal a közös addikcióinkról beszélgetni, én nagyon őszintén beszéltem a félelmemről, hogy hamarosan zuma ujjam lesz (olyasmi mint a teniszkönyök), ő meg afölötti örömét osztotta meg, hogy kamaszkorában még nem volt digitális fényképezőgép és internetes közösségi oldalak, illetve internet sem, mert akkor ő most egy csomó mindent sajnálna utólag. Aztán megnyugodtam, hogy már nem kell sietni mert elment az utolsó metró, és vettem még inni, aztán tapsival hármasban beszélgettünk az irodalomról, és úgy tűnik sikerült meggyőznünk hogy valóban várjuk a huzavoni kovácsok kalandjainak folytatását*. Aztán tapsival kettesben még beszélgettünk a barátságról, aztán fél 2-kor lassan elindultam haza mert másnap iskola.

*Az aranyló tíz tojásos rántotta  most nem jött annyira jól, mert már nem terveztem hogy még egy szelet vajas kenyeret eszem ma, de hát na. Valamit valamiért.