az egészséges életmód és a kulináris élvezetek zsebkendőnyi közös területen történő kalandozásom keretében* túlléptem a cukormentes nutellába mártogatott cukormentes háztartási kekszen és chia pudingot készítettem, ami sokkal több munka mert a 3-4 hozzávalót már előző nap össze kell keverni, hogy a magocskák megduzzadhassanak. Az íze nem lett rossz de az állaga egyáltalán nem pudingszerű, hanem folyós-zselés, lehet hogy még tovább kellett volna áztatni vagy többet tenni bele, vagy mindig ilyen csak ez a receptekből nem derül ki. De amúgy mindegy mert csak éhesebb lettem tőle.

 

*sajnos elmúlt az a boldog időszak amikor a diéta nem folyamatos küzdelmet jelentett, nem kívántam egész nap édességet és nem voltam folyamatosan éhes, néha kicsit kecsegtet hogy visszatér aztán mégsem, a hormonokat, stresszt és kialvatlanságot okolom

Berciéknél még a pénteki klímatüntetés előtt volt az osztályfőnöki óra, az osztályfőnök azt kifogásolta hogy szerinte ez a “le a klímaváltozással” mondanivaló kicsit kevés, nem érti mért nem fogalmaznak meg követeléseket a kormány felé. Azóta ezen gondolkodom, ugye sokkal több hatása lenne ha valami felsőbb szinten ölelnék magukhoz ezt a témát* mintha mi a kisemberek, már nekem a kevés tudásommal is vannak elképzeléseim. Pl
– minden egyszer használatos műanyag betiltása
– a nem újrahasznosítható műanyagok betiltása
– az újrahasznosítás támogatása
– az újrahasznosítás kutatás-fejlesztésének támogatása
– a világban lévő szemét mennyiségének csökkentése
– a megújuló energiaforrások használatának támogatása
– ebben az irányban is a kutatás-fejlesztést is
– a szennyvíztisztítás fejlesztése
– nagyon kemény büntetést kapjanak azok a cégek akikről kiderül hogy úgy gyártanak bármilyen használati eszközt hogy hamarabb tönkremenjen
– energiatakarékos megoldások fejlesztése az építőiparban (szigetelés, passzív házak, tetőre füvet ültetni, árnyékolás stb)
– az ilyen megoldásokat alkalmazó cégek támogatása
– faültetés, fák-erdők védelme
– kutatás-fejlesztés támogatása az üvegházhatás csökkentése területén (széndioxid kivonása a levegőből, annak kutatása hogy milyen anyagok vannak még a levegőben amik növelik, ezek kivonása stb)
– tegyenek meg mindent azért, hogy a közlekedés minél kevésbé rombolja a környezetet (tömegközlekedés fejlesztése, bicikli-rollerutak, járdák kiépítése, elektromos autók használatának támogatása stb)
– ja igen oldják meg hogy az állattenyésztés és az ipar ne legyen ilyen környezetszennyező

És ez így már 15, de nálam okosabbak biztos jobbakat tudnának kitalálni.

 

*igen anglicizmus

Hú, hát az Amazing Maurice and his educated rodents, juj, a címe és az eleje tündérmese gyerekeknek, a közepe társadalomkritika, elmélkedés az intelligencia – tudat – erkölcs összefüggéséről és fejlődéséről valamint kőkemény thriller vegyesen, napokig alig aludtam, aztán a vége megint cuki tündérmese. Pratchettet ez alapján a könyv alapján még itt is elég naivnak és álmodozónak tartom.

leginkább a nőkről

nagyon szeretnék én is Fleabag lenni, legalább egy kicsit. ja igen azt is szeretem benne hogy nem érdekli mit gondolnak mások.

settenkedve lopakodó

(A korábbi szálakat is folytatni fogom, de most muszáj beszúrni egy sorozatost, amíg friss az élmény.)

A Fleabaget A. mondta nekem, mármint a nyár során rendszeresen felemlegette, hogy ő Fleabaget néz, nézzek én is Fleabaget, amire én rendszeresen visszakérdeztem, hogy látta-e már a Fireflyt, és ennyiben maradtunk (néha más dolgokról is beszélgettünk). Előbb is beiktattam volna, csak volt egy skandináv projektem Izland miatt, mármint szórványos szabadidőmben hangolódásképpen végignyomtam egy csomó izlandi sorozatot, amit a rokon népeké követtek (a Heimebane volt a legjobb, noha egyáltalán nem érdeklődöm a foci iránt, de be kell vallanom, hogy ebben előfordultak bizonyos gólok, amelyeknél könnybe lábadt a szemem a katarzistól).

Utána a walesi projekt következett (immár a nemlétező szabadidőből), mármint Lammal kiterveltük, hogy megtanulunk walesiül, mire odautazunk (1993-1998 óta törvényben is nyomják a nyelvőrzést, minden hivatalos dolgot kötelező walesiül is megírni, ennek ellenére a helyi lakosoknak csak kb. egyhatoda beszéli), és a kocsmákban az…

View original post 773 more words

szerelmes vagyok

a hátráltatások ellenére magamhoz képest fénysebességgel daráltam be a Fleabaget, a következőket imádom benne (spoiler nélkül): a nőt, hogy nem tudjuk a nevét, a hangját, ahogy beszél, a testvérét, az apját ahogy nem mond semmit aztán néha mégis, a zenét (a zene mindig zseniális), hogy egy másodperc az intro, ahogy folyton a kamerába néz, a papot, hogy a pap észreveszi hogy a kamerába néz, a rókát, hogy nem azt mondják amit általában az emberek mondanának, hogy nem mondják ki a lényeget de közben mégis, amikor várod a katarzist és nincs, amikor mégis van, de nem úgy, hogy elgondolkoztat, hogy lehet hogy olyat is mond amit nem tudtam, hogy a nő írta az egészet

Olvasásban a The Last Hero van soron (Pratchett továbbra is), tudom hogy az utalásoknak csak kis része esik le de azoknak nagyon tudok örülni, tegnap pl a fából készült űrhajószerűségből bejelentették az otthonról figyelő varázslóknak hogy “Ankh-Morpork, we have an orangutan” amikor észrevették hogy potyautasként elvitték a könyvtárost.

A Thief of Time-ban meg azon mosolyogtam amikor az auditorok emberi alakot vettek fel és mind színekről nevezték el magukat (mint a Reservoir dogsban), majd összevesztek a rajta hogy ki melyik szín legyen (mint a Reservoir dogsban), aztán ahogy egyre többen lettek, teljesen elborult színeket találtak. De a kedvencem a Lu-Tze – Lobsang páros volt 🙂

Elkezdtem a Fleabaget, az első részt sokáig nagyon élveztem, csomót nevettem hangosan, szimpi a csaj stb, de a vége felé elszomorodtam rajta pedig még nem is mondta el a Boo-s sztorit de hát nyilván ez volt a cél. Szerintem az apja miatt.

ma teljesen váratlanul miközben a pótlóbuszon zötyögtem rádöbbentem hogy tökéletes az idő (ráadásul azt ígérik ilyen marad egy ideig), és ezután teljesen váratlanul más örömök is eszembe jutottak, pl. hogy Nudli nézi a stranger thingst ezért most újranézhetem vele a második évadot is, hogy vettem új, lapos, zsebben hordható pecsétet*, és újrahasználható gyümölcs-zöldségvásárlós zsákot (vagy mi a neve), és nagyjából kész a pluszmunkám, amit a nyári szünetben, szabadidőben és néha munkaidőben csináltam de már elegem volt belőle. nagyon jó hogy most már nem mindig kell tudatosan kutatni az örömök után, hanem néha csak úgy meglepnek.

 

*oké, férfizsebben, de az új táskám belső oldalzsebében mostantól mindig meg fogom találni

még azt akartam elmesélni hogy múlt héten végre befejeztem a stranger thingst, mindenki nagyon tetszett, winona ryder is bár szerintem ő kicsit túljátssza a szerepét*, a történet jó és izgalmas, bár továbbra is szívesen nézném az életüket amikor épp nincs semmi izgalom csak úgy jönnek-mennek, és az is tetszett hogy mindig kicsit oldják a hangulatot valami oltári baromkodással. viszont a vége borzasztó szomorú volt, erre senki sem készített fel.

közben meséltem róla Nudlinak (“képzeld, megnézik moziban a Vissza a jövőbe-t, és még csak most látják életükben először, olyan rég játszódik”), meg látta ahogy néztem, kedvet kapott hozzá és elkezdte a legelejéről. az első négy részből egész sokat néztem vele, vicces volt hogy mindenki milyen kicsi volt és Hopper milyen vékony. az is édes ahogy Nudli együtt él a sorival.

 

SPOILER

*borzasztó spoileres de ez a beszélgetés a héten kétszer is lejátszódott (nem ugyanazzal az emberrel):
én: nagyon szomorú volt a st vége, erre senki sem készített fel
nemén: mi is volt a st vége?
én: mármint oké, értem hogy Hopper mégse halt meg de attól még szomorú volt, hogy elköltöznek és mindenki sír.
nemén: Hopper nem halt meg?
én: szerintem ő az amerikai fogoly a legvégén az orosz bázison ahol egy fogolyt megetetnek a demogorgonnal
nemén: erre nem gondoltam, szerintem atomjaira szaggatta a lézerfegyver
én (még jobban elszomorodik)

Olyan jól kitaláltam az unokaöcsém névnapi ajándékát, vettem cuki tankos és teherautós sütikiszúrót, mivel szereti a járműveket de már így is annyi játéka van hogy dunát lehet velük rekeszteni, és gondoltam sütök is neki sütit az új kiszúrójával mert egy 6,5 éves a konyhai eszközönek önmagukban nem biztos hogy annyira végtelenül örül. A mai nap kb ezzel ment el, találtam receptet, megvettem ami kellett hozzá, összeállítottam a tésztát (a szódabikarbóna mennyiségével, valamint egy záptojással volt egy kisebb kalamajka de megnyugtattam magam hogy így még pont jó lesz) (a tojást úgy tűnt sikerült kiszedni), pár órát pihentettem a hűtőben, kiderült hogy túl lágy, tettem hozzá lisztet és visszatettem a hűtőbe mert közben megolvadt benne a vaj, utána már szépen lehetett nyújtani, kiszúrtam a kis formákat, megsütöttem, megkóstoltam és az egészet kidobtam a szemétbe.

Péntek-szombaton megnéztük Nudlival a The Imitation Game-et*, egyrészt nagyon tetszett, a történet** és a színészek is mind szuperek, másrészt nagyon elszomorított, hogy ez tényleg megtörtént, megtörténhetett, Turing nem kapta meg az őt illető elismerést, nem teljesíthette be amire képes lett volna, sőt bántották olyan dologért amiről nem tehetett, egy csomó kortársával együtt, hogy ez a film nem lett annak idején híresebb, nem nyert több díjat, nem tudunk az egészről semmit,  egy kicsit “i don’t want to live on this planet anymore” érzésem lett tőle.

*Alan Turingról szól, aki a második világháborúban készített egy gépet amivel fel tudták törni a németek kódját és így győzték le őket, de az egészet 50 évig titokban tartották még utána, őt meg tönkretették mert meleg volt

**általában a valós eseményeken alapuló filmeknek/ könyveknek jó a története (kivéve a Lándzsa hegye, amiben korlátolt ám végtelen önbizalommal rendelkező amerikai fehér férfi misszionárius irreális sikereket kerget)