A barátok törlése túl drasztikusnak tűnik

Be lehetne tiltani, hogy az anyukák a gyerekeikkel büszkélkedjenek és képeket pakoljanak fel a gyerekeikről és az új házukról és panaszkodjanak hogy milyen fáradtak a gyerekeik miatt a facebookon? És hogy modoros (vagy mesterkélten émelyítő?) hozzászólásokat írjanak egymás gyerekeinek és új házának számtalan fényképe láttán? Nincs erre mód valahogy?

Valószínűbb hogy megint a serenity to accept the things I cannot change a megfelelő választás. 

nincs zeném

Valóban gyógyító hatású lehet, ha az ember szívből megölelheti fiatalkori önmagát, főleg ha néhány könycseppet is elmorzsol a vállán.

Azért érzelmesen kiáltozni érzelmes zenei aláfestéssel mégsem kéne. Már majdnem olyan rossz mint az "és igenis, nálunk élnek a legszebb nők!" Bruce-tól nem ezt vártam.

A pollenjelentés végén a behízelgő hangú nő tájékoztat, hogy az allergiára való hajlam sok emberben meglehet, a tüneteket különböző hatások válthatják ki, például a stressz, ezért szerintea legokosabb megoldás a stressz csökkentése. Tényleg, szerintem is ez a legkézenfekvőbb, hiszen mi sem egyszerűbb, mint elérni, hogy a házastársunk megértőbb legyen, a gyerekeink jólneveltté váljanak, a főnökünk kevesebb teljesíthetetlen elvárással álljon elő, a kollégáink ne sugdossanak a hátunk mögött. Esetleg munkát találni, vagy megemeltetni a fizetésünket annyira, hogy ne fogyjon el minden hónapban 25.-e körül.

És ha esetleg mégis inkább kivágnák a parlagfüvet. Hm?

Mert azt nem hinném, hogy a hajlam már 50 éve is mindenkiben megvolt, és azóta a stressz növekedett meg ennyire, hogy a lakosság 70%-a allergiássá vált. Meg azt is nehezen magyarázza, hogy erősen pollenszennyezett környéken csak idő kérdése és mindenkin kijönnek a tünetek.* Azért az elgondolkodtató, hogy olyan 10 éve ha valaki gyanakodott hogy allergiás, szépen elment az allergológus szakorvoshoz, feltették a pöttyöket a kezére, és ha valami kijött, írtak fel neki gyógyszert. Most meg recept nélkül kapható. Hát hiába, sok mostanában a stressz.

Meg az is érdekes, hogy a kutatók találtak a talajban egy bacit, ami véd(ene) az allergia ellen**, (ha a gyerekek folyamatos fertőtlenítése nem terjedt volna el olyan széles körben), de sebaj megvan a megoldás: ki kell vonni a bacit, gyógyszert készíteni belőle, és drága pénzért árulni azoknak, akiknek az egészség mindent megér.

 

Később: ma meg felhívta a figyelmünket, hogy jobb ha bőrünket és szemünket nem tesszük ki közvetlenül a polleneknek. Akkor most ezt hogy kell érteni? Ne felejtsük otthon a szkafandert?

 

*Becsült adatok. Utána is nézhetnék, ha nem lennék ilyen lusta.

**Szintén.

Akkor tényleg semminek nem tudok felhőtlenül örülni?

Ma részt vettem hármas chatben, és a haverom megdicsért hogy jól tudok fikázni.

Nade a lényeg: Végre hazajöttek, gyönyörűek, megnőttek (ez csak a csapat 2/3-ára igaz, vagyis egyébként is csak az ifjakról van szó) lebarnultak, örültünk egymásnak, nyafogtak, követelőztek, orrba rúgtak (na jó csak a kisebb), feltételeket szabtak, én meg türelmetlen voltam és kiabáltam, éljen hurrá, vissza a hétköznapokba, kicsit még szokni kell újra.

Viszont már tudom mért nem használom hogy csimoták, töpörtyűk, gyerkőcök, skacok, aprónép.

Csak a Kényszeres Lány vette észre a csodálatos frizurámat, viszont a szép blúzomat többen megdicsérték mint eddig összesen. Úgy tűnik azért feltűnt hogy valami nem ugyanolyan rajtam.

ne is kérdezd!

Korábban volt egy olyan rossz tulajdonságom is, hogy kötelességtudóan és kimerítően válaszoltam minden hozzám célzott kérdésre (igen, néha még arra is, hogy hogy vagy), valójában enyhébb formában, de még mindig megvan.* Csakhogy néha még velem is előfordul, hogy nem szeretném az életem bizonyos részleteit feltárni, és most nem hálószobatitkokról beszélek. Ezért ha lógok pl előre aggódok hogy hogy kerülöm el a témát, és kellően kíváncsi munkatársakkal körülvéve, általában nem is sikerül. (Most tökre nem erre akarom kihegyezni, de hétfőn is pl nem terveztem a megbeszélésen mindenki előtt benyögni hogy nőgyógyászhoz megyek, de amikor Már Szakorvos direktbe rákérdezett hogy Mért, hova mész? arra nem volt kedvem elterelő/köntörfalazó hadműveletekbe fogni.) Mert hazudni meg végképp nem tudok, azt gondolom olyankor rá van írva az arcomra hogy liarliar.

Ezért kicsit tegnap is aggódtam, hogy vajon a fodrász fogja-e firtatni hogy azért nem voltam-e nála az elmúlt évben mert az utolsó frizura nagyon nem tetszett (igen), de nem, és még a mennyire nincs időm semmire szólamokra sem került sor. Nem tudom zavarta-e, az elején kicsit kimért volt, de aztán felengedett, és elmesélte hogy terhes a lánya, meg hogy a fiát három év után kidobta a barátnője és folyton sír. Valamint hogy ha kenyeret eszik, mindig kuttyog utána a hasa (a fodrásznak, nem a fiának). Most kicsit konkrétabb infókat adtam hogy milyenre szeretném, rájöttem hogy ha van egy kép a fejemben akkor nem érdemes azt mondani hogy vállhosszúságú, és rábízom, csak jól nézzen ki. Mert végülis tavaly is volt akinek tetszett. Most azt hiszem olyanra vágta mint szeretném, bár nem derült ki teljesen, ugyanis hajcsavarókra rakta (nem tudtam hogy az hogy szeretném hogy befele görbüljön a vége az ezt jelenti).

Így legalább feltűnő, úgyhogy tudok versenyezni Viddel hogy kinek bunkóbbak a kollégái.

 

*Brainoiznak köszönhetően mostantól amiatt is aggódom hogy biztos én is modorosan írok.

Nem lett ma sörözés, küzdök a paranoiámmal: amióta én is voltam, minden találka elmaradt. Tudom, tudom, semmi köze.

A munkahelyemen viszont határozottan sokat dobott a közhangulaton (legalábbis az enyémen) az újak érkezése, Copfos: poénkodás, viccelődés, lustálkodás (igen, beköltözött a szobánkba, de valahol azért mókás a sz.gép fölött marakodni), Szőkehajú: hozott hangszórókat, hogy lehessen zenét hallgatni.

bocs, egyedül vagyok, nincs kinek puffognom

Kíváncsi vagyok, ki járt nagyon jól a néhány évvel ezelőtti nagy óvoda-és bölcsöde bezárásokkal, mert azért azt nem feltételezem hogy tényleg MINDEN illetékes annyira fű hogy alapszinten sem tudnak mit kezdeni a népességi adatokkal, vagyis ha a szüleink sokan voltak, és aztán mi is, akkor a gyerekeink is sokan lesznek (vannak, most már, ugye). Ugyan nem értem hogyan, de feltételezem hogy van akinek a mostani ovi-és bölcsiéhség is üzlet, aztán az már kit zavar hogy az anyukák nem tudnak visszamenni dolgozni, hogy 30-ra emelkedik az ovis csoportok létszáma, hogy a kisközségekben bölcsiseket is fogadni fognak az óvodák, nem baj azért csak zárjuk be szép sorban az iskolákat is, nagy móka lesz a 45 fős elsős osztály is biztosan. 

Jelige: strasszos melltartópánt

Csak röviden, mert a fejfájás gyógyszer is csibetáborban van:

A lényeg, hogy hivatalos ügyben a mammut üzletháznál volt dolgom, és ha már ellógtam korábban a munkából, a nőgyógyász után kicsit vásárolgattam is. Vettem 7ezerért egy térdnadrágot, utána pont a feléért egy blúzt meg három topot. Mindegyik akciós volt, vagyis valójában éppen rengeteg pénzt takarítottam meg, a nadrág és a blúz elegánsabb típus, amire szükség is lesz hamarosan, a három top meg fejenként 800 Ft volt. Most komolyan. Hosszan gondolkodtam, hogy a fekete M-est vagy a barna S-est válasszam, aztán ezt mondtam magamnak: come on, 800 Ft! Majd ma meg holnap nem fagyizom, nem mintha akartam volna, de így máris behoztam az árát. Kár hogy ilyen józan vásárló vagyok, mert így az objektumban hagytam a szép nyári ruhát (8 ezer), a fehér hosszú blúzt (6), nem beszélve a levehető pántos melltartóról (7), ami pánt nélkül is funkcionál, sőt lehet hozzá venni strasszköves pántot is (4). Na és a rengeteg gyönyörű táskát a manu artban ne is említsük. Szóval mennyivel jobb lenne elveszteni a fejem és utólag szidni magam. Á, én ahhoz túl felelősségteljes vagyok, meg túl sok gyerekem van hozzá (0-nál több gyereknél ciki ha nincs pénz tejre) (na jó, valójában inkább csóró).

Aztán elraboltak az ufók, felszálltam a Deák térnél a KöKi felé, az Ecseri útnál felnéztem, aztán 2 megálló múlva hirtelen a Gyöngyösi útnál voltam. Valószínűbb hogy mégsem az ufók voltak, inkább a tér-idő kontinuumban lehetett valami zavar. Idő nem esett ki, a dátum rendben van. Csak a térrel történt kis porbléma.

Végül szerencsére időben hazaértem, hogy kifüstöljem magam a lakásból.

Azóta még nem bénáztam többet, tudtommal, bár sosem lehetek benne biztos.

 

elgázosítottam a lakást

Elöljáróban: senki sem sérült meg.

Az úgy volt, hogy ma eléggé lefárasztottam az agyam, de aggyal sem vagyok túl jó a szimultán feladatok megoldásában. Kezdődött azzal, hogy az itthoni gép gyengélkedik, ami abban nyilvánul meg, hogy percenként lefagy/kikapcsol. Ezzel megbirkóznék, hiszen mire való egy laptop ha nem erre? Csakhogy van egy buta emil címem, amiről az outlookkal olvasom a leveleket, és igen, az outlook be van állítva a laptopon is, de csak azokat tölti le amit az itthoni gép még nem. Hát, természetesen az itthoni gép már pont letölötte a számtalan levelemet, mielőtt megőrült. Ha visszakapcsolom, közli hogy az outlook nem megfelelően lett leállítva (ki gondolta volna?), és ő akkor most ellenőrzi hogy nem sérült-e meg valamelyik fájl, de legtöbbször már az ellenőrzés alatt lefagy újra. Ezért a ki/be kapcsolgatás közben próbáltam hasznossá tenni magam, és megpróbáltam mégis beállítani hogy a laptopon is letöltse az outlook az egyszer már letöltött leveleket is (nem sikerült). Közben jött egy sms a férjemtől, hogy megvan-e nekünk a focus on advanced english, mert az Eszternek kéne.

Na ekkor történt hogy égett szagot kezdtem érezni, és kíváncsian indultam a konyha felé. Arra még emlékeztem hogy begyömöszöltem két kenyeret a pirítóba, de azért eléggé meglepett hogy a nem-túl-hosszú előszobán nem lehetett átlátni a gomolygó füsttől. A konyhában pedig kettő darab, a pirítóba beragadt, korábban kenyérnek nevezett füstölgő széndarabra lettem figyelmes. Remélem mire hazajönnek kiszellőzik a bűz.

A száműzetés véget ért

Örülős projekt

csütörtök:

          komment

          férj megjegyezte, hogy tetszett neki a Yodás bejegyzés, és nem is kellett rákérdeznem

          nem izzadtunk az utazás közben

          fincsi volt a leves, és nem ettem másodikat

          este a tábortűznél anyu megkérdezte a gyerekeket hogy mit hozhat nekik, és szőlőt kértek

péntek:

          10-ig aludtam

          délelőtt napoztunk a férjemmel, közben összeszedtük hogy minek örültünk tegnap (ő: a facebookon csomó ember jelezte, hogy nekik is tetszik az autó, sokat vezetett, keveset evett, este tüzet raktunk, az ötödiket elfelejtettük (nem ennek örült, hanem tényleg), a nagyobbik meg kihallgatott minket a hintaágyról, és ő is elmondta minek örült (finom volt az ebéd, jó volt nézni hogy nagyi és a kicsi fürödtek, kőfogócskát játszottak a kicsivel, mind a hatan ettünk vacsorát, utána tüzet raktunk), és a szomszédban ment az Afrika

          délután a nagyobbik rávett hogy én is fürödjek velük, végül ő nem jött be mert hideg volt neki a víz, de legalább úsztam egy kicsit és kijöttem a kómából

          este Sheldon nagyon édin ölelte meg Pennyt

Talán segít hogy ne tekintsem ezt is egy újabb kötelességnek, ha nem mindig tartom be a játékszabályokat.

Tapsi módszere

Eldöntöttem, hogy kipróbálom Tapsi módszerét, úgy is működik ha az előző napot szemezgetem ki? (Mert mi van ha összesítek 11-kor és pont utána örülök, ugye).

– jól meghajtottam reggel a biciklit, és nem is ütköztünk össze a jobbkezes utcában jobbkéz felől érkező bácsival (nagyon vékony volt, csak az utolsó pillanatban vettem észre)

– a szuper meglepetés-látogatás

– autó

– ügyesen lerendeztem az ambuláns ügyet

– hagytak aludni

Mára is van már egy, ezzel szemben ma kimegyünk megint a civilizációból, ami azzal jár hogy pár napig halottnak tettetem magam.

Szóval itt van ez az elemzés, amit luciánál találtam, arról hogy az ember boldogságát az elvárásai és a körülmények közötti különbség határozza meg, ha pozitív boldog, ha negatív bánatos. Ez beindította a gondolataimat, meg voltak előtte is és most megpróbálom bizonyítani hogy mennyire összefüggenek.

Hátigen, csakugye, mik is az ember elvárásai? Én azt hittem elértem az elvárásaimat, és tök jó is, bár mostanában be kell vallanom, néha mintha kezdeném is egész jól érezni magam, de akkor is van egy érzésem hogy én nem tudom igazán értékelni a jót, és nyafogok akkor is amikor boldognak kéne lennem. Tehát van ez az elégedettség, vagy örömképesség-dolog is, meg akkor van ez a vesszőparipám az önértékelés, ami(nek a hiánya) meg ez a pesszimista hozzáállás csúnyán hazavágja a boldogságot.

Pl. nekem külön oda kell figyelnem, hogy most egy friss és kézzelfogható példát mondjak, hogy ne úgy álljak az új autóhoz, hogy előtte hogy hát úgyse jön össze, aztán amikor itt van és a mienk hogy jaj de mi van ha rögtön elromlik és folyton szerelőhöz kell hordani, és ha mondjuk egy év eltelt és semmi baja, addigra meg már olyan megszokottá válik hogy van. Vagy lehet hogy Tapsi javaslatát kéne követni és naponta észrevenni öt dolgot aminek örülök. Meg van aki meg abban lubickol hogy ilyen és élvezi hogy szenved.

Na és amiről meg előtte gondolkodtam, és passzol ide, hogy mennyire van rendjén ha az embernek mindenféle megerősítésekre van szüksége ahhoz hogy jól érezze magát. Én például annak örülnék, ha csak úgy egyszál magamban, minden szeretgetés nélkül is tudnám hogy én egy jó fej csaj vagyok és semmi okom panaszra. Másrészről, lehet hogy nem véletlen a sok utalgatás hogy az ember társas lény, meg hogy nem jó az embernek egyedül, meg vannak ezek a szeretet-nyelves könyvek (mindenfélére hangolva, halványan az üzleti érdek is észrevehető, a lényeg az elsőben bennevan aztán ugyanazt variálja), hogy ugye az embereknek arra van szükségük, hogy ne csak tudják, hanem érezzék is hogy mások szeretik őket, és a bácsi jól elmagyarázza nekünk hogy ezt hogyan kell elérni. Mindezt keresztény alapokra is helyezi, de nem véletlen hogy minden könyvesboltban kaphatók mert igazából elég univerzális az egész, a fenti közhelyekből indul ki. Nade nem is könyvismertetőt akartam tartani, hanem az elmés észrevételeimet megosztani, ugyanis egy időben erről azt gondoltam, hogy ha valaki igazán stabil, annak erre nincs szüksége (mármint hogy érezhetően szeressék mások). De rá kell jönnöm, hogy senki sem igazán stabil. OK Jézus az volt, de azért neki mégiscsak volt egy kis előnye. Meg lehet hogy más is van aki stabil, csak nem ismerem, de mindenképpen kevés ilyen van. És akkor most lehangolódtam, hogy biztos itt is azt az okos középutas módszert kéne használni, de az olyan nehéz. Bár másrészt meg kicsit vigasztaló is, hogy nem kell érzelemfakírrá sem válnom.

Most meg túl hosszú lett. (Egyébként van az az élet játéka dolog, és én konkrétan az ellenkezőjét játszom. Esetleg, ha valaki tudja, elárulná hogy ezt hogy lehet kiiktatni. Csak légyszi ne azt hogy erőltetni kell hogy pozitívan gondolkozzunk.)

f (kinyitja a szemét)

s: Basszus, nem tudlak megszivatni.

f: Még van egy pár megálló.

s: Én mégis inkább leszállnék. Basszus, mégis meg tudtalak volna szivatni, még aludtál.

f: ?

s: Fel akartalak rázni azzal hogy túlmentünk.

f (álmosan): Mért akartál megszivatni?

s: Azt gondoltam vicces lenne.

De

A pszichológus csaj szerint az generációs különbség miatt van, hogy a főnököm (idősebb), és a kényszeres lány (fiatalabb) szerint is a jazz és a Boban Markovic jó, a FNM pedig szörnyű és elviselhetetlen. Meg ő is biztos azért nem szereti, mert akkor még kicsi volt, és nem hallgatta. Szerinte ízlésbeli és személyiségbeli különbségek itt szóba se jöhetnek. 

Összegzés

Leadott gyermek: 2 db

Hálás szülő: 2 db 

Az út kifelé: 2,5 óra

Para, görcs, idegeskedés, BKV anyázása: ++++ (nagy mennyiség)

Hőség: ++++ (nagy mennyiség)

Bor, barátkozás: +++ (közepesnél több)

Csibefaló szendvics: 1 db

Offspring: + (kis mennyiség)

Lejmolt zsírkóla: 1 dl

Tömeg: látótér zsúfolva

Megfelelő magasságban elhelyezett kivetítő: neg

Basszus: ++++ (nagy mennyiség)

Mike Patton maffizónak öltözve: 1 db

Szép függöny: 1 db

Rossz hír egy közös barátról: 1 db*

Szünet a midlife crisisban: 5 perc

Meggyszínű női alsónemű MP fején: 1db

MP által lenyelt, felöklendezett, majd a nézők közé behajintott cipőfűző: 1 db

We care a lot: neg

Még több bor, még több barátkozás: +++ (közepesnél több)

Sió zacskóban becsempészett fügepálinka: nyomokban

Az agónia élete: + (kis mennyiség)

A kijárat keresése: ++ (közepes)

Hangos holland a Sziget-buszon: 32 db / látótér

Láthatósági mellényben pompázó ellenőr a 914-es buszon: 8 db / látótér

Az út hazafelé: 45 perc

A fejemben kavargó zeneszámok, kinti tücsökciripelés hallgatása: 30 perc

Alvás: 3,5 óra

Hangom: + (kis mennyiség)

Torokfájás: +++ (közepesnél több)

Munka: ++++ (nagy mennyiség)

 

*Tapsi: No de ne szomorkodjunk, hiszen most azért vagyunk itt hogy jól érezzük magunkat!

FNM (és mi is): Surprise! You're dead! Guess what, it never ends.

az időt nem szabad siettetni

Most úgy tűnik, mintha sosem töltenék időt a gyerekeimmel, pedig igen, csak akkor nem blogolok (Varga Domokos után szabadon.) (Akinek meg nem hallották a szomszédai amikor türelmesen szépen beszélt a gyerekeivel.) (Bár az is igaz rám is.)

Ha már van egy kis időm, ráhangolódok a szigetre és megnézem a FNM lájví koncertet. Remekül néznek ki, Mike Patton maffiózónak öltözött, a dobos hátulról kőkemény rocker állatnak, szemből trikós bácsinak, a többiek biztosítási ügynöknek. Remélem holnap is lesz olyan szép függöny.

Az új mottóm:

If you dont make a friend, now
One might make you –
So learn
The gentle art of making enemies

Megint csak, nem azért mert illik rám vagy egyetértek vagy ilyesmi, csak simán tetszik.

ez nem jött össze

Nos, egyre inkább úgy tűnik, hogy idén is sikerülni fog kilátogatnom a Sziget fesztiválra. Rengeteg lelkes beszámolót olvastam róla az elmúlt napokban, mondhatnám hogy kedvcsináló volt, ha magam is amolyan berúgva csápolós típus lennék. A hozzáállásom leginkább talán Isoldééhoz hasonlít: nem szeretem a port, a tömeget, a zajt és a cigifüstöt (ja, sárban dagonyázós típus se vagyok, surprise!surprise!), általában nem látom a színpadot. Nem szoktam annyira belefeledkezni az élménybe, jobban leköt hogy éppen fázom/melegem van, ráléptek a lábamra,  lökdösnek, megfájdult a nyakam stb.

Ráadásul elfelejtem hogy milyen koncerteken voltam már, jó azért nem törlődik ki az összes 100%-osan, pl arra emlékszem hogy egy Faith No More-on amiatt puffogtam, hogy mért pont a "Ricochet"-val kellett kezdeniük, melynek refrénje "It's always funny until someone gets hurt, and then it's just hilarious", miközben a tömeg engedelmesen elkezdett összenyomódni (én meg hátrálni). 

Kár belém. Azért nagy buli lesz. De írni nem fogok róla, így próbálok kilógni a sorból. Ja most írtam.

kényszerpihenőre vágyva

Időről időre azon kapom magam, hogy a lábtörés, tüdőgyulladás és ptx (légmell, de nem az a mell, vagyis nem a szilikon-implantátum helyett kifejlesztett új plasztikai beavatkozás) előnyeit és hátrányait mérlegelve válogatok, hogy melyiket szeretném jobban. A nyaralás letelt, és még sok időre lenne szükségem a folyamatban levő projektjeim kivitelezéséhez, úgyismint alvás (ez folyamatos, élethosszig tartó projekt), fényképalbum (a digitális fényképezőgép és a gyermek egyszerre érkezett, óriási lemaradáshoz vezetve, de én nem hagyom magam, már 2005 elején tartok), hímzés (a katicás szett, ugye, felkészül a pipacsos párna, utána egy éjszakai városkép), olvasás (ami éppen adódik, de kezdek félni hogy a Rejtett hálózatokon csak egy kényszerpihenő segítségével tudnám átverekedni magam), meg még ami.

Gondolom az a baj hogy sosincs bajom, ezért nem tudom átérezni hogy milyen rossz is az.

Idén se sikerült kiirtani a parlagfüvet. Ma hallottam először parlagfűellenes reklámot a televízióban, de a szemem viszketéséra alapozva azt gondolom már késő.

Dörzsöl-dörzsöl.

fejlesztés életre-halálra

Tegnap voltunk a Nagyobbikkal új tornát tanulni, ez a TSMT nevű otthon végzendő feladatsor (időnként változik, most kezdtük a másodikat). Arra jó, hogy javítja a nagymozgásokat, meg az egyensúlyérzéket, ritmusérzéket, koordinációt, vagyis az agyát, ezáltal reményünk szerint a finommozgást is. És szuper, tényleg, akkor is, ha havonta minimum egyszer munkaidőben kell menni kontrollra/betanításra, egyébként meg hetente ötször elvégezni a minimum fél órás tornasort, aminek személyi feltétele a gyermek mellett kettő darab, jó fizikumú, lehetőleg pihent és türelmes szülő, és még egy a jogosan irigykedő kisebbik lekötésére (ezt mi úgy oldjuk meg, hogy egyikünk egyszerre két helyen van). És tényleg csak egy-két apró segédeszközt kell hozzá beszerezni, melyek amúgy is minden háztartásban megtalálhatóak, úgymint óriáslabda, gördeszka, billegős deszka, kb 1 méter hosszú bot, jól pattogó gumilabdák, 2x 4-5 méter hosszú madzag, forgószék. (Meg ami tényleg van: takaró, színesceruza, papír, plüssállatok, kugli.) Valójában arra próbálok utalni egész finoman, hogy milyen jófej szülők is vagyunk mi, de mivel féltem hogy nem jön át, inkább kiírtam direktbe.

következetlenségek

Az hogy lehet, hogy WALL-E egy régi hűtőszekrényben találja meg a Növényt? És Éva is mindenféle zárt helyeken keresgél. 2700-ra a növények kifejlesztenek valami más táplálkozási módot? De akkor mért zöld?

Az persze nem zavar, hogy hogy fejlesztett ki két robot is érzelmeket, és hogyan tud ellátni egy űrhajó végtelen ideig egy csomó embert kajával meg levegővel meg a sok komputerüket elektromossággal. Meg ha annyira elhíztak hogy nem tudnak járni akkor mért nem híznak el annyira hogy elzsírosodjon a szívük és meghaljanak mind infarktusban. Meg hogy ha a csökkentett gravitációban nem tudnak járni, akkor hogy tudnak a földön amint megérkeznek. Meg hogy a csecsemőket hogy veszik rá hogy ne mozogjanak (=mitől dagik rögtön). Vagy ha központilag adagolják a kaját akkor mért nincs beállítva a kalória hogy ne hízzanak el.

De ez mind nem zavar, hiszen mese. Csak a növény.

neked van ilyen?

Ma kaptam egy zsebkönyvet ami felsorolja a gyakori betegségek BNO kódjait, és kiszúrtam párat ami szerintem azért mégsem olyan gyakori, legalábbis nehezen tudom elképzelni hogy valaki kapott, esetleg adott már életében ilyen diagnózist: ráncos nyelv, vámpírkéz, kék színű érhártya, kúszóhártya, szilvakék has szindróma, golyó alakú szemlencse.*

Valamint van még néhány gyakoribb eltérés, de valahogy ezekkel sem zárójelentéseken szoktunk találkozni: kattanó csípőízület, karfiolfül, kóros bélhangok, haj színének eltérései, hanyag tartás. Pl. ebből az ötből tuti mindenkinek van legalább egy.

 

*Ezúton kérek elnézést mindenkitől, aki ezek egyikében szenved.

– Szerinted csinosabban öltözködöm mostanában?

– Régen is csinos voltál.

– De most nőiesebben öltözöm, nem?

– Úgy érted, hogy kivágottabb felsőket hordasz?

– Aha, például ez a felsőm évek óta megvan, de eddig nem hordtam.

– Igen.

A postás rugalmas munkaidőben dolgozik

Mi a durvább? Hogy 23.34-kor a lépcsőházba belépve automatikusan kinyitom a postaládát, vagy hogy van benne levél?

Egyébként köszönöm az aggódást, minden rendben van, a cafrang eltűnt (nem akarom tudni hova) (de sajnos sejtem), éppencsak piros maradt oldalt a nyelvem, és tényleg, már alig fáj, és az állam és az állkapcsom is rengeteget javult. Ja az egyik fogamból letört egy kis darab, de nem látszik csak fura érzés.

zavarbaejtő

Hogy a csudába adhatta ki bármilyen keresőprogram az én blogomat arra a keresőkérdésre, hogy "aki ki nem állhatja a tesóját" ??? Esetleg "aki őszintén tiszteli és laza fickónak tartja a tesóját, bár kétségkívül lehetne mélyebb és szorosabb a kapcsolatuk", maximum. 

Persze az is felmerül, hogy mért keresi valaki azt hogy "meleg van"? Magától nem tudja? De azzal legalább tényleg rám lehet találni, van is egy ilyen kategóriám, bár nem hiszem hogy sokszor fogom még használni, mert elvből elutasítom az időjárást mint bejegyzés-témát. Tudom néha kicsit öncélúan használom a kategóriákat, de akkor tényleg nagyon meleg volt.

Kivétel erősíti a szabályt

Az eddig egyetlen kivétel az előbb megfogalmazott szabály alól, mely szerint az igaz történeten alapuló filmek jók, a Lándzsa hegye. Ez amerikai misszionáriusokról szól, akik egy nagyon erőszakos benszülött törzshöz mennek evangélizálni, előtte küldenek nekik ajándékokat, de nyelvüket valamilyen érthetetlen okból nem tanulják meg, így az első találkozás során egy félreértés miatt mindet le is lemészárolják a benszülöttek.

Hihetővé teszi a történetet, hogy amerikaiakról szól, nameg hogy az egyik misszionárius özvegye utána beköltözött közéjük és csakazértis jól megtérítette őket, és írt erről egy csomó könyvet. De engem az ilyen logikai bukfencek akkoris nagyon tudnak idegesíteni. Meg az utolsó jelenet amikor az egyiket magukkal viszik Amerikába, és úgy forog körbe ámuldozva a reptéren mintha legalábbis a menyországba került volna, de inkább valami még jobb helyre.

Zodiac unmasked

Végre megnéztük a Zodiákust, kétszeri próbálkozásra, így voltak részek amiket háromszor láttam, de kellett mert harmadikra már oda is figyeltem és úgy végre vettem is hogy miről van szó.

Valójában azért kellett még egy bejegyzés a filmmel kapcsolatban, mert az elsőből kifelejtettem a doki-nyomozókról való élcelődést, avagy: Chicago és Seattle összefog.

Szerintem jó kis film, egyrészt mert igaz történeten alapul (általában ezek a legjobb filmek, az élet a legjobb forgatókönyv-író, meg az is vicces hogy rá lehet keresni a szereplőkre a wikipedián), másrészt mert utólag sem nyálasították-hatásvadászosították el. A vége is, olyan elegáns.

Mindenki nézze meg.

MagyaRost

Szóval van ez az újság, amiben kortárs magyar novellákat rejtettek el a "3000 – képernyőre optimalizálva" felirat mögé, de én szemfüles módon megtaláltam, olvasgattam, és tetszett. Nem tagadhatom, személyes szempontok is vezérelnek, hiszen kedves bloggertársaink is szerepet vállaltak. Meg az is tetszik, hogy az irodalmat mint értéket mutatja be, méghozzá korunk rohanó világához illően, online, röviden.

Már ez is a – rohamosan hízó – readerben figyel.

Mire nem jó egy keresztény hét, az ember olyan programokon is részt vehet, amin magától sose jutna eszébe. Semmi bajom a fogyatékkal élőkkel, sokkal inkább azzal hogy néhány társamtól övezve kiálljak eléjük egy színpadra és bugyuta, általam többnyire ismeretlen keresztény gyerekdalocskákat énekeljek. Azt a részét utáltam is, amennyire csak lehetett.

Utána viszont körbementünk a szobákba, és azoknak is énekeltünk, akik annyira betegek hogy ki sem tudtak jönni. Megrázó volt felnőtteket-gyerekeket látni, akik a világnak csak egy szeletét fogják fel, emellett sokan testi fogyatékosok is, vannak vakok, mozgássérültek, meg olyanok akik csak feküdni tudnak. Ennek ellenére a legtöbben kifejezték valamilyen módon,  hogy örülnek nekünk, és a zenének (melynek pedig professzionális jellege ugye hagyott némi kivetnivalót maga után.) Nem tudom eldönteni, hogy a születésétől fogva vak, a tolószékben testét himbáló kisfiú látványa volt a megrendítőbb, vagy a 17 éves srácé, aki 2 éve vigil kómában fekszik egy motorbaleset után. Nem mondom hogy nem nyeldestem a könnyeimet időnként.

titanic

Szerdán meg arra érkeztem haza délelőtt, hogy a két drága sarj a titanicot nézi éppen a hálószobánkban. Általam ismeretlen okokból állítólag kedden már véletlenül látták azt a részt amikor a hajó elsüllyed és mindenki megfagy. A férjem rögtön el is ment otthonról mikor megjöttem, így az én felelősségemmé vált hogy hagyom-e nekik tovább. Szívem szerint nem hagytam volna, viszont nem akartam én lenni a zord szülő aki megfosztja őket attól amit a lágyszívű szülő az előbb már megengedett. Ezért inkább ingáztam a pakolás és a hálószoba előtt, amit lehetett megbeszéltem velük, és sokszor biztosítottam őket hogy ha túl félelmetes nem kell nézniük. Derekasan végigülték (jobbanmondva végigugrabugrálták), a nagyobbikat nagyon érdekelte, a kisebbik szerintem csak azért nézte mert mindig muszáj utánoznia a bátyját, a nagyobbik szerint nem is volt félelmetes, a kisebbik szerint sem de szerintem csak azért mert mindig muszáj utánoznia a bátyját.

Szóval a nagyobbikat baromira érdekelte hogy hogy süllyed a hajó, hogy potyognak be az emberek a vízbe, hányan fognak meghalni és megmenekülni (szerinte mindkettőre "néhányan" a válasz, néhány eredménytelen próbálkozás után ráhagytam), hogy miket mond egymásnak Jack és Rose, hogy Rose olyan öreg nénivé fog változni a végén, hogy mért hegedülnek a bácsik, és hogy jé a bácsi az előbb a fejéhez tette a pisztolyt és úgy lőtt hogy nem figyelt oda, aztán beleesett a vízbe. Iszonyú lelkesedéssel nézte, alig várva hogy megfagyjanak. Próbáltam neki mondani hogy azért ez szomorú dolog ám.

Kicsit aggódom hogy hogyan fog ez most hatni a lelki fejlődésükre, a férjem lazább, szerinte sehogy. Ha majd anyu kérdezi hogy szerintem mért mesélik reggelente hogy azt álmodtak hogy megfagytak a vízben, nos, fogom tudni a választ, csak azt kell kitalálni hogy neki mit mondok. Hopp, lehet hogy nem is én ellenzem hogy megnézték, hanem az zavar hogy ő ellenezné, ha tudná.

Na meg biztos az is idegesített, hogy milyen szörnyen didaktikus és hatásvadász módon szeretnek egymásba a fiatalok és süllyed el az a nyomorult hajó. És hogy mennyire elsablonosítottak egy potenciálisan jó sztorit. Jó, persze, elérték amit akartak, ha a bugyuta szobrocska volt a legfőbb cél, csak szegény főszereplők ásták el magukat egy időre. Szerencsére azóta már kimásztak ügyesen a skatulyából, hiszen ők klasszisokkal jobbak annál ami ott sikerült.

mozi után

The Bucket List című film került levetítésre valamint megtekintésre az imént. Jó kis film volt, élvezhető, jó színészekkel, magával ragadó történet, nem túl felszínes témaválasztás, jellemfejlődés, meg ami kell.

Nem tudom biztosan eldönteni, hogy csak én vagyok-e aki a kákán is csomót keres, vagy valóban túl didaktikus, tipikus amerikai, csöpögős, néhány nagy névre alapozó alapvetően felületes film volt ez is. A valódi személyiségüket nem ismerem, de Jack Nicholson és Morgan Freeman pontosan olyan karaktereket formáltak meg, ami kábé az átlaga azoknak a karaktereknek amiket általában játszanak, utalnék a Lesz ez még így se-re és a

akkor most üres vagy teli?

Több éves töprenkedés és önelemzés után ma rájöttem, hogy valóban néhány árnyalattal sötétebben látom a dolgokat magam körül mint amilyenek valójában. Sokan utaltak már erre, különböző formában, pl hogy cinikus, szkeptikus, túl kritikus, vagy éppen bunkó lennék, de mindig csak legyintettem, ugyanis biztos voltam benne hogy az én ítéletem jó és reális (és tényleg minden szar, beleértve saját magamat is).

Úgy tűnik, tévedtem.  Azt nem tudom hogy mostakkor ez fog-e változni, vagy továbbra is együtt kell élnem vele, végülis bizonyos gyakorlatra már szert tettem.

A kisebbik (felfele mutat): Ott is van egy ember! És ha gyerekek ugrálnak akkor mondják nekik hogy ne mer hangos és az alattuk lakó embert zavarja. És azok mi vagyunk.

És ezt mind a négy évének tapasztalatából kombinálta össze.