két jó tavalyi döntés

Mindig újra örülök neki hogy otthagytam a kórházat, amikor
– a vidám lány meséli az újabb kavarásokat,
– megtudom hogy egyedül engem felejtettek el meghívni az egyik volt kollégám bulijára (az összes személy közül, akik az elmúlt öt évben legalább pár hónapig ott dolgoztak) (egyet kivéve, akiről nem feledkeznek meg, csak a házigazda nem hívja meg soha mert nem kedveli) (nem tudom melyik a rosszabb)
– már órák óta itthon vagyok, mikor a nyolc hónapos terhes, ma utolsó munkanapját ledolgozó volt kolléganőm* 3/4 5-kor még bentről hív hogy a magánrendelésembe ajánlja egy betegét.

 

*aki minden egybeesés ellenére nem isolde

Nézzen Ön is Gumballt.

A gyerekeknek annyira megtetszett egy rész a Gumballból, hogy felvették és tegnap háromszor, ma pedig négyszer nézték meg. Arról szól, hogy Darwin eddig nem merte kifejezni az érzéseit, még akkor sem szól ha valami nagyon idegesíti, de Gumball felszabadítja, így viszont bunkó lesz és mindenkit megbánt. Gumball gyorsan kreál egy videójátékot, amiben verekedés helyett szavakkal sebzik egymást, hogy megmutassa hogy szavakkal is lehet bántani. Persze nekik nem ezért tetszik, hanem a videójáték miatt (ugyanolyanok benne a szereplők csak pixelesek).

És:
Nudli: holnap jönnek hozzánk az ovisok [nyílt napra].
Berci: nálunk ma voltak. Hajtogattunk, énekeltünk és furulyáztunk is.
Nudli: és, megszégyenültél a furulya közben?
Berci: nem, mert beolvadtam. Még én sem hallottam hogy mit játszom.

kommentár nélkül

s: Jó napot, füldugójuk van?
gyógyszertáros nő (unottan): Van.
s: Egyet kérnék.
gyógyszertáros nő: (unottan kicsapja a pultra).
s: És mennyibe kerül?
gyógyszertáros nő (unottan): Száz forint.
s (megnézi): Hú, ez elég nagy, kisebb nincs?
gyógyszertáros nő (unottan): Van szilikonos és viaszos.
s: Megnézhetném?
gyógyszertáros nő: (azokat is kicsapja a pultra).
s: Jé, ezek meg golyók. Fogalmam sincs melyik a jó.
gy: …
s: Kérem mindhármat.
gyógyszertáros nő (unottan): Kétezerkétszáz forint lesz.
s: (fizet).
gyógyszertáros nő (felélénkül): Szerintem ez a legjobb (a szilikonosra mutat). A kézben meg kell melegíteni kicsit, utána formálható, és felveszi a fül alakját. A viaszos is úgy működik, de a szilikonost mosni is lehet, ha szükségesnek tartja.

és el is köszöntünk, de azt már lusta vagyok kiírni.

Ahol vannak eladók, elengedhetetlen lenne érdekeltté tenni őket, például úgy hogy a fizetésük egy részét a forgalom függvényében kapják meg, ahogy egy ismerősöm szerint egy bizonyos kocsmában van például. Vagy lehet hogy nem tettem elég egyértelművé hogy szeretnék felvilágosítást. Nem kérdeztem rá hogy melyiket ajánlja, mert azt hittem fogalma sincs melyik milyen. Én azt gondolnám ha van róla véleménye és ismerete, azt elmondaná anélkül hogy külön rá kell kérdezni.

Igen, tudom, van kommentár.

Gé és Berci kártyáztak, mi meg elővettük Nudlival az öcsémtől örökölt szerepjátékos kockákat. Nudli követelte hogy játszuk “azt” a játékot (“tudooood, amikor mennek és meg kell küzdeni a szörnyekkel és dobni kell hogy sikerült-e”, lassan kibogoztam hogy a Parkműsorban látott ilyet, Dargon birodalma a neve). Ő lett a mesélő, én a hős aki megmenekült a láva elől, átküzdötte magát lovagokon, a kővarázslón, szörnyeken, egy-, három-, nyolc-, tizennégyfejű sárkányon (az utóbbinak 16 keze volt, mindegyikben kard), meg volt egy krokodilfejű és -hátú ember is, és megszereztem a kincset, megmentettem a hercegnőt, és épségben haza is értem. Mindig mondta hogy mennyit kell dobnom, én meg kiválasztottam a legoptimálisabb kockát hozzá. Szerencsére voltak checkpontok is, különben még mindig játszanánk.

Most hogy kezdem megutálni a munkám, rájöttem mit szerettem benne eddig: hogy egyszerre csak egy dologra kellett figyelni, és nem (olyan gyakran) szólt a telefon és jöttek be az asszisztensnők és kolléganők és termékképviselők (vagy mi a szép nevük) mindenféle kérdésekkel és mesélnivalókkal. És nem is volt annyi minden a betegek ellátásán kívül.

A gyerekeim már az a generáció, akik ha egyszer megnézik a Pocahontast, méltatlankodni fognak hogy mekkora Avatar koppintás.

Valamint:

Berci: a szóbuborékok fehér kakik.

Nudli: kérek almát, a fogamra fájódik a savanyúság.

A my fitness pallel meg az van, hogy megszabta nekem hogy 1240 kalóriát ehetek naponta hogy lefogyjak, és mindig lelkesen beírom amit ettem, olyan mint egy tamagocsi. Először olyan voltam hogy á, simán be lehet tartani, meg persze ehetek csokit meg kenyeret is, csak aznap mindenből kevesebbet kell. Most meg olyan hogy állandóan túlmegyek a határon. És persze eszem pilóta kekszet, csak elborzadok hogy 99 kalória EGY darab, a meki, fornetti, princess és társaik pedig esküdt ellenséggé vált, vagyis most számszerűsítve van az “üres kalória” kifejezés. (De attól még eszem). Amióta tornázom is, a súlyom sem csökken tovább, nyilván a sok izom miatt ami már mind kinőtt.

 

Ha már úgysem csak telefonálásra használom a telefonom, olyat szeretnék ami le is méri a kajámat és egy szondával mintát vesz belőle ami alapján megállapítja az energiatartalmát.

Meg elkezdtem félni attól, hogy mikor jelennek meg a csalók akik forgalmas helyeken nekidörgölik a táskáknak és kabátzsebeknek a kártyaleolvasójukat, és néhány ezer forintokat leemelnek a paypassos kártyákról. Lehet hogy el kéne kezdenem leárnyékolós tokot forgalmazni.

Odakattintottam a spoiler blogra hogy tényleg a filmek vége van-e benne, és jött az arcomba a Django vége. A Django-t még a Hobbitnál is jobban meg akarom nézni (ami érzékeltetni hogy mennyit ér ha meg akarok nézni egy filmet) (vsz mire eljutok tényleg moziba, elfelejtem a végét) (nem). Amióta ezt írtam, van a Gengszterosztag és a Dredd is, viszont tényleg elfelejtettem a végét.

Befejeztem a Sose engedj el-t, szomorú volt, meg biztosan ütött volna ha nem emlékszem ködösen a filmre amit régen egy barátnőm elmesélt, nagyon különleges hangulata volt és tényleg szörnyű ami történik szegényekkel. Kicsit úgy vagyok vele mint az AI-val, nehéz átéreztni az androidok és a klónok szomorú sorsát, mivel nem léteznek.

Utána elolvastam a Stardustot, és sokkal jobban tetszett mint a film (pedig az is tetszett), nehéz megfogalmazni de valahogy nemesebb és finomabb, a film kicsit ilyen ripacskodónak tűnik hozzá képest. Ha képek lennének, akkor a film csillámos zseléfilccel és zsírkrétával készült volna, a könyv meg vízfestékkel. El is döntöttem hogy most egy kicsit nem olvasok mély és súlyos mondanivalójú könyveket, amikről miközben olvasom tudom hogy jó könyv és sok gondolatot mozgat meg, csak közben borzasztóan érzem magam, hanem Neil Gaimant. Aztán elolvastam az M for Magicet, amiről közben derült ki hogy novellagyűjtemény, és a végén hogy gyerekek számára készült (az e-olvasó varázsa), aztán később brainoiz elmondta hogy korábban megjelent novelláiból válogatta össze gyerekek számára. Ez azért volt fura, mert az összes halálról és/vagy élőhalottakról szólt.

Most pedig a Neverwhere-t, és mindent nyújt amit vártam. És vicces is, például ezek a jellemzések:

Mr. Croup began to laugh. It sounded like a piece of blackboard being dragged over the nails of a wall of severed fingers.

His mouth tasted like several small animals had been using it as a rest room.

lusta vagyok kikeresni a magyar verziót, ezért aki esetleg igényli annak be kell érnie az én fordításommal:

Mr. Croup felnevetett. Úgy hangzott, mintha valaki tábladarabot húzna végig egy levágott ujjakból álló fal körmein.

Olyan íze volt a szájának, mintha korábban sok kis állat használta volna wc-nek.

És ugyanezt az egészségüggyel, hiszen a szemét orvosok úgyis bunkók és félrekezelnek mindenkit és még a markukat is tartják. És nem kéne őket drágán kitanítani hogy aztán jól kimenjenek külföldre, meg ugye már úgyse lenne orvosi egyetem.