Imádtam, nagyon jó a téma (ember a Marson!), a szereplőknek van mélysége, több kedvenc szereplőm is volt. Nagyon sok információt megtudunk, főleg a Marsról, és hogy milyen lehetőségeink lehetnek ott berendezkedni. Látszik hogy hatalmas háttérmunkát végzett hozzá Robinson. A történet izgalmas, fordulatos, de nincs feleslegesen sok fordulattal teletömve, csak pont amennyi kell, jól és logikusan van felépítve, így abszolút magával ragadó (ebből fakad, hogy magamhoz képest elég gyorsan haladtam vele, főleg az alvás rovására, bár az is igaz hogy jóval rövidebb mint a Jövőminisztérium). Egy-egy hosszabb fejezetet mindig másik főszereplő szemszögéből látunk, ezáltal a belső életükről is árnyalt képet ad. Nagyon különböző személyiségek, érdekes hogy hogyan látják magukat és egymást, illetve a történéseket mennyire másképp látják.
Nyilván most is fennakadtam egy csomó mindenen, de én már csak ilyen vagyok ¯\_(ツ)_/¯. Pl. hogy kicsit túl optimista szerintem az író a tudomány-technológia fejlődésével kapcsolatban, a következő pár évtizedben nagyon megukrik sok területen. Bár lehet hogy emögött van egy elmélete, hogy a marson csökkennének a hátráltató tényezők amik itt visszafogják az embereket? Azzal a kérdéssel hol foglalkozik, hol nem, hogy honnan van éppen ennivalójuk, vizük, oxigénjük a szereplőknek. Az oxigénről lehet hogy volt szó csak nem figyeltem vagy elfeledkeztem róla (vizet hasítanak talán??). Azt se értettem hogy a sugárzás az elején nagy gondot jelent, ami miatt mélyen a föld alatt alakítanak ki lakásokat, aztán hirtelen üvegfalú üregekben kezdenek lakni, aztán meg átlátszó sátrakban. Persze lehet hogy közben a légkör sűrűsödött annyit hogy már jobban véd, vagy ezekbe sikerült valami extra menő sugárzásvédő réteget berakni. Nekem az is para hogy hatalmas, több kilométeres átlátszó vékony anyagból készülő sátrakba simán beköltöznek ezrek (úgy hogy ezeken kívül ugye mérgező a levegő és olyan hideg van hogy védőruha nélkül azonnal megfagynak), azért ez nem tűnik túl biztonságosnak. És bár scifi meg minden*, de nekem elég elképzelhetetlen hogy pár év alatt már olyan sokan lesznek fent, úgy hogy nem is önellátóak.
Ebből a könyvből is látszik hogy a pszichológusokat és a pszichoterápiát nem tartja sokra Robinson, és nem is nagyon nézett utána, csak esetleg egy-két részletnek, talán az analízis és a személyisgétípusok területén. Az az érzésem hogy mivel nem hisz benne, nem is érdekli a téma, a saját személyes tapasztalatai meg nem lehettek túl jók (lehet hogy az ő terapeutája tényleg a bevásárlólistát állította össze fejben miközben ő beszélt, vagy ilyesmi), és ezért nem is tud róla hogy egyébként milyen jó lehet.
Mivel itt van következő rész, ezt most nem olvasom azonnal újra, már tovább is mentem vele.
Innentől halványan spoileres a beszámoló, aki szeretné elolvasni a könyvet úgy hogy semmit sem tud róla, itt álljon meg.
Azért igyekszem csak homályosan utalgatni, de pár dolog kiderül a folytatásban.
A személyiségbeli / érzelmi kérdések néha kicsit zavarosak nekem, pl az egyik szereplőről a könyv során kiderül hogy nagyon bizalmatlan, negatív személyiség, nehezen hiszi el hogy őt kedvelheti valaki, ő sem tud kötődni, meg úgy általában örülni, elégedettnek lenni, viszont folyton mérges, de azért pszichopatának nem mondanám, ugyanakkor van egy cselekedete ami nagyon kiugrik ebből a képből, kifejezetten gonosz emberre vall. Igazából nem is lesz megmagyarázva hogy mi vitte rá.
Egy másik karakternél meg aki váratlanul elveszíti a társát, teljesen kimarad a gyász általam ismeretlen okból, oké hogy akkor pont nem az ő szemével látjuk a történteket, de egyrészt az se látszik hogy meg lenne törve amikor megtörténik, inkább mást vigasztal, és később sincs róla említés hogy bármilyen módon gyászolná, visszautalás sincs amikor megint az ő szempontja jön.
Van egy szerelmi háromszöges szál, ami nekem inkább wishful thinkingnek tűnik mint reálisnak, legalábbis az én fejemben valahogy az a kép él hogy ilyenkor a háromszög csúcsának az egész helyzet a vonzó úgy egyben, abból nem tud kiszabadulni hogy egyszerre ketten versengenek a kegyeiért, egyik opciót sem képes/ akar teljesen lezárni. De ha valamilyen okból megszűnik a háromszög, csak külön az egyik udvarló már nem tudná tartósan érdekelni/ kielégíteni. De lehet hogy ezt én látom rosszul, sosem voltam ilyen helyzetben, szerintem személyesen nem is láttam, inkább csak az olvasmányaim alapján gondolom.
*ez biztos nehéz döntés hogy mennyire rugaszkodjon el a valóságtól, és hol ragaszkodjon mégis valamennyi realitáshoz az író.
nightswimming 