oké felemelő volt ötkor kelni, lefényképezni a napfelkeltét (és a darut) (és a chemtrailt), kivinni a gyermeket a sportpályára ahonnan viszik őket busszal a világ végére versenyre, megnézni milyen a város szombat reggel hatkor, de valahogy nem úgy képzeltem hogy utána visszabújok az ágyba pár percet szundikálni és egy órát forgolódni, aztán feladom és felkelek. most egy baromi hosszú nap lett így előttem* és csak nemszeretem dolgok jutnak eszembe amivel kitölthetném, amiket persze jó lenne letudni, csak most nem érzem magam végtelenül energikusnak hozzá.

lenne egy csomó dolog amit le akartam írni, ezekből egyre vagyok nagyon motivált, hogy sikerült úgy összeszednem egy parkolási büntetést hogy még közben a parkolásra kifizettem 1330 forintot. nem tudom melyik a jellemzőbb rám, hogy ez megtörtént velem, vagy hogy muszáj megírnom.

na jó akkor már ezt is, mert fontos, múlt szombaton (április 21) kitűztem célnak havi 2 kiló fogyást, amiért ha sikerül majd jár valami jutalom (ha nem jut eszembe valami olcsóbb, befizetem magam szélcsatornára), az első héten egyelőre megőriztem a kiindulási súlyt, szóval még nem lehetetlen. azért írtam ki hátha tudom vele motiválni magam. és elkezdtem egy mini edzést is “jobb mint a semmi” felkiáltással.

*Nudli előtt is, de ő megszokta hogy korán kel hétvégén is

Advertisements

az is fontos hogy ilyenkor ne rögtön az összes hátralevő teendő jusson eszembe

nincs időm mindenre csak gyorsan egy kicsit megünneplem van energiám elvégezni dolgokat és aztán örülök nekik és büszke vagyok, sokkal jobb mint utálni magam amiatt hogy minden apróságot folyton csak halogatok.

mindjárt leviszem a szelektívet és elugrom a postára is.

igen hát gyász van és kilátástalanság, Berci egyetemre már külföldre szeretne venni, nem tartom vissza csak reménykedem hogy akkor még lehet.

emellett az élet megy tovább, kezdünk beleszokni a váltakozó hetekbe, az én szemszögemből az egyik jó mert itt vannak a gyerekek, cukik, beszélgetünk*, közben meg stresszes, korán kell kelni, délután rohanni, ide-oda cikázni velük kocsival a városban**, boltba rohangálni, otthon sertepertélni stb. aztán ott a másik hét, amikor próbálom kipihenni is magam, plusz bepótolni a társas izéket, a pihenést, elmaradt feladatokat, közben persze dolgozom, és néha ehhez bejön hogy szarul alszom csak hogy bosszantson, meg az expanse, de nem amiatt nincs időm semmire :). szóval az otthon magányosan szomorkodás továbbra is várat magára.

mostanában nagyon elkezdett hiányozni az az időszak amikor minden nap mikor leültem a géphez blogokat olvastam, és mindig volt egy csomó új poszt, rendszeresen írt lucia, isolde, vid, tapsi, anngel, nimandi, alie, lam, agnus, galád, brainoiz, maminti***. az eszemmel emlékszem hogy akkor sem voltam kirobbanóan boldog de most kicsit jó megszépíteni a múltat, éreztem hogy része vagyok valaminek, beszélgettünk. valahogy ezt se a tumblr se a fb nem nyújtja.

és ha már itt vagyok a szokásos inkoherens módon: ha lassan is de Nudli is nő, most új cipő és nadrág kellett neki pont, Berci kicsit lelassult, már nem nő úgy mintha húznák, el is kezdett izgulni hogy nehogy már le is álljon, egy 10 centit nőhetne még tényleg.

Pratchett továbbra is jó fej, a Witches abroad (tündérmesékről szól főleg, meg ilyen európai dolgokról, franciaországot és spanyolországot kergetik pl őrületbe a kis boszorkányok), nekem nem volt annyira kiemelkedő, de ebben benne lehet hogy véletlenül pont az előző boszorkányos után olvastam, ha a hivatalos sorrendnél maradok lenne köztük jó pár könyv. A Small gods a vallásról és filozófusokról szól, megint ismételni fogom magam, ez is jó.

És átültettem a növényeket mindenféle extra talajokba, az aloe verákat kaktuszföldbe, a zamiát (ami elvileg extrém kis igényű, bárhol jól érzi magát, kivéve nálam) agyaggranulátumba, mert úgy emlékeztem eredetileg is abban volt, de aztán elbizonytalanodtam, és most aggódva figyelem őket hogy legalább ne most pusztuljanak ki végleg.

És megkaptam életem első harapásemelőjét, most gyakorlok éjszakára, nagyon fura de imádom, és remélem meg fogja oldani a fogfájásomat, amivel elkerülhetném a döntést, hogy megpróbálom hosszú távon elviselni, hátha egyszer csak elmúlik ahogy jött, vagy újrakezdeni a hercehurcát, röntgen, másik fogorvos, újabb gyökérkezelés, és hátha attól megszűnne.

 

*tegnap pl megkérdeztek hogy szerintem én melyik szülőmre hasonlítok jobban, és megegyeztünk hogy anyura, olyasmi vagyok de nem annyira, aztán hamar eldöntöttük hogy Nudli inkább Gére (a statisztikák, listák szeretete pl abszolút közös bennük), Berci inkább rám hasonlít (pl flegmák vagyunk).

**most csodálkozom rá ilyenekre hogy mért lesz bűntudatom amikor kirakom a kocsiból de nem követem a szememmel a suli bejáratáig, meg hogy mért nem hiszem el hogy képes vagyok eljutni kocsival a-ból b-be karambolozás nélkül

***oké ők egy időszakban talán nem írtak mind, vagy legalábbis nem mindenkit egyszerre olvastam, de most nosztalgiázom

Túléltük ezt a telet is

és egy hétig rend lesz a lakásban, nem teremnek percenként piszkos edények számos ponton, és minden ott marad ahova tettem. Hosszú órák fognak úgy eltelni a napjaimból hogy azt csinálok amit akarok (pl olvasok vagy sorozatot nézek félbeszakítás nélkül). Persze amint ennek örülni kezdtem jött a bűntudat hogy egy csomó ismerősömnek ez nincs meg, de sikerült feloldozni magam hogy az elmúlt 14 évben nekem se volt. A legutóbbi három hét se volt az a kifejezett sétagalopp. Ja és úgy alakult ez a húsvét hogy nincs csoki a lakásban, ami újdonság de nem biztos hogy rossz.