Eléggé bedarált a koronavírus pánik, a kezdetektől minden cikket elolvasok ami szembejön, naponta ellenőrzöm az oldalt ami mutatja hogy áll, pár napig reménykedtem hogy megmarad távol tőlünk (ami miatt kicsit bűntudatom van, hiszen az is szörnyű ami Kínában történik, de azért mégiscsak még szörnyűbb ha velünk). A múlt heti idilli hétvége után (Gellért hegy! forralt bor! mindenféle színű crocusok! hóvirág! falmászás!) elég nagy gyomros volt visszatérni a világba és szembesülni vele hogy az olaszok voltak a gyenge láncszem.

Nem segítenek az olyan jellegű cikkek sem hogy “nem szabad megijedni, de azért ha kimész otthonról ne érj semmihez, ne beszélj senkivel és állj a hátuk mögé, ha hazaérsz minden ruhát vegyél le és moss ki, zuhanyozz le és csak utána öltözz otthoni ruhába, fertőtlenítsd le a lakást, tárazz be otthonra de óvatosan, részletekben, hogy ne kelts pánikot”.

Szóval most főleg amiatt aggódom hogy vesztegzár lesz Budapesten, leáll az élet és éhen halunk. És egyébként is olyan vagyok hogy szeretek minden eshetőségre felkészülni, amúgy is szeretem ha mindenből van itthon egy pót, ezzel szemben szörnyen szétszórt vagyok és egyesével veszem észre hogy mi kell, ezért a gyerekes hét máskor is úgy telik hogy napi 1-3x ugrom el a boltba csak még valamiért, amit kiegészítek még 7 dologgal, na ez most viszonylag sokat romlott.

Tegnap például a zabpelyhet felejtettem el, emiatt ma is kellett vennem több tonna ételt és háztartási szert (az interspar esett útba, nem tehetek róla) (én mindent megtettem, bementem a cba-ba zabpehelyért de ott nem volt, ezért két cukormentes citromos jeges teával, egy zacskó gerslivel és egy téliszalámival jöttem ki)*. Igyekszem ésszerűen csinálni, hogy csak annyit vegyek amit a lejárati időn belül el is tudunk fogyasztani, illetve tekintetbe kell venni a lakás mélyhűtő igen limitált méretét.

Szóval ezzel az a gond hogy igazából akkor lennék nyugodt ha lenne itthon néhány hétre való kenyér és péksüti is lefagyasztva pl, meg tej, mert a tartósat nem szeretik (bár a sima is egész sokáig eláll, viszont annyira nem fogy gyorsan, ezért mindig csak apránként lehet venni), úristen nehogy a végén vegyek még egy mélyhűtőt 😦 Vagy mégis veszek pár tartós tejet, mert ha úgy adódna és tényleg nincs más, biztos meginnák, ha nem úgy adódik legfeljebb megiszom én.

*pont egyidőben az inzulinrezisztenciás táplálkozás mánia is fellángolt, de erről majd írok külön.

Hú, hát nagyon szaladnak most a napok, még panaszkodni se ugrottam ide fel a hónapban. Olyan hosszú lett hogy részletekben. (nem panaszkodás, sima beszámoló)

– Még decemberben kaptam névnapomra egy lakásban tartható komposztálót, lassan össze tudom foglalni a tapasztalatokat. Végtelenül praktikus, kis helyen elfér, nem büdös egyáltalán, egy apró probléma hogy amit a folyamat végén eltávolít belőle az ember az távolról sem komposzt, igazából ugyanúgy néz ki mint amit addig belerakosgatott, és még van vele egy kis teendő hogy komposzttá váljon, méghozzá bele kell tenni egy komposztládába. Vagyis igazából egy doboz, amiben gyűjteni lehet az ételmaradékot. Szóval a komposztáló egyetlen hátránya hogy nem komposztál.

– Több mint fél év kézzel mosogatás után megjavult a mosogatógép (utálok szerelőt felkutatni és kihívni), még csak nem is volt drága, rengeteget ugrott felfele az életszínvonalam. T. olyan szerelőt talált, aki percre (!!?!) pontosan akkor érkezett amikor ígérte, kedves volt, elmagyarázta és megmutatta a hibát, megígérte hogy hív amikor megérkezik a tönkrement alkatrész, de megmutatta hogy addig is milyen trükkel lehet használni a gépet, tényleg hívott, és megint a megbeszélt időpontban érkezett.

– Az autót még mindig imádom.

– Most meg a redőny szakadt le ezredszer (komolyan van egy félelmem, hogy nem érdemes semmit megcsináltatni, mert 2-3 másik dolog romlik el helyette, a fogas is leesett de azt fogtam és visszaraktam, mert igazából már nem is oda szeretném és nem olyat, de ahhoz is mindenféle teendő lenne.), redőnyöst tudok hívni mert már korábban is hívtam és túléltem. Az új note to self hogy lehetőleg mindig fel legyen húzva teljesen, mert úgy a legkevésbé valószínű hogy leszakad, csak akkor minek van.

Nudli (odakapcsol az Alvin és a mókusok 3-ra): valaki szerint ez nem jó film. pedig!
Nudli (2 perc múlva felpillant a tévére): mi ez a szar?

Nudli: azon gondolkodtam, hogy a bordó úgy van írva hogy Bordeaux. De akkor mért nem következetesek és Beauxrdeaux?

Közben a csipet csapat is megérkezett a sítáborból, hoztak maguknak pár tonna csokit és nekem is egy glutén-és laktózmentest, mert cukormentes nem volt 🙂 (cukik). Nudli nagyon lelkes, sokat mesél, élvezte, megmutatja a fekete pályát amin utolsó nap lementek. Rákérdeztem hogy örül-e végül hogy elment és igen, de amikor megpróbálunk érvelni hogy esetleg a következő hasonló utazás előtt ne mondogassa hetekig hogy kár hogy mennie kell és semmi kedve mert szar lesz, de nem hallgat ránk. Berci szokás szerint hallgat, rákérdezésre elmondja hogy a délutáni szabad sízést élvezte, meg annyiból jó volt hogy kipróbálta milyen, de jövőre ha lesz lehetőség inkább nem menne, mert túl sokat kivesz belőle.

Na és hát voltunk Szicíliában, az úgy kezdődött hogy még ősszel megbeszéltük hogy januárban már biztosan elegünk lesz a télből és valami naposabb helyre fogunk vágyni, és lucia kiválasztotta Európa legdélebbi pontját, valamint keresett repülőt és szállást, amikről elméletben tudom hogy nem emberfeletti tett de én mégse szoktam, szóval most is nagyon hálás voltam neki. Elég jó időpontot választott mert az indulás előtti napon volt a Blue Monday, ami elvileg az év legrosszabb napja, de nekünk nem az volt mert az indulásra vártunk. (meg T. is nálam volt, de ez egy másik történet, amiről nem fogok írni)

Aztán aznap amikor indultunk, okok miatt úgy alakult hogy lucia feljött hozzám egy kicsit, szóval tartott amíg pakoltam, segített áttelepíteni a feedjeimet a Feedlyre mert nyafogtam hogy telefonra nincs Theoldreader app és figyelmeztetett hogy pizsamát is vigyek.

Az első estéről Cataniában már írtam, a második nap kiderült hogy nem annyira cuki mint a megszokott olasz városkák, szerintem lehet hogy azért mert szívesen építkeznek sötét színű vulkáni eredetű kövekből, és a sötét háttérrel nem olyan romantikusan hat a szokásos elhanyagoltság, piszok és szemét, hanem hát elhanyagoltan, piszkosan és szemetesen. Megnéztünk ilyen fő dolgokat mint a tenger (nincs a városban tengerpart, csak kikötő, ezzel sem simogatta agyon a lelkünket), katedrális, halpiac, központi pályaudvar környéke, hogy honnan indul másnap az Etnához a busz és hol kell jegyet venni (egy kávézóban).

Harmadnap elbuszoztunk az Etnához (az indulás kicsit stresszes volt, a híres délolasz laza hozzáállásnak köszönhetően, aztán az odaút is, mert mindig vártuk hogy mikor romlik el a busz), felvonóztunk még egy darabon, aztán pár száz méter szintemelkedésen feltúráztunk a legmagasabb füstölgő kráter melletti kisebb kráterhez, ahol sokat fotóztunk és fogdostuk a talajt hogy ott is meleg, ezért nincs rajta hó. Érdekes volt a 15 fokból a mínuszokba megérkezni, viszont szépen sütött a nap, mivel minden felhő alattunk volt. Utána lesétáltunk és jó turistákhoz méltóan a felvonó felső állomásán az ajándékboltban megvettünk mindent és ebédeltünk arancinit, ami egy tradicionális szicíliai étel: belül ragu, középen rizs, kívül zsemlemorzsa, az egész olajban kisütve. Hazafelé tényleg elromlott a busz és volt egy kis bizonytalanság mikor a sofőr leszállított minket és elhajtott, hogy vajon jön-e értünk másik, de jött és rendben hazaértünk.

Negyedik nap a vonatot is kipróbáltuk és elmentünk Siracusába, az tényleg olyan cuki délolasz kisváros volt amit vártam, Ortigia a központja rengeteg keskeny utcácskával (az ablakokból kilógatott szárítón száradó ruhákkal, ahogy kell), fényesre koptatott kövekkel, régi romokkal, szökőkutakkal, virágok most nem annyira voltak de zöld növények, narancsfák és csomó kaktusz igen (januárban érik a kaktuszgyümölcs és a citrusok, ez eléggé megdöbbentett), macskákkal és tengerparttal, végre be tudtuk mártani a lábunkat és felvenni videóra egy kis tengercsobogást meg hullámverést.

Ötödik nap csak este indult a repülő, ezért maradt még idő városnézésre, a híres olasz könnyedségnek köszönhetően a nap felében csomagokkal együtt, újra megnéztük a katedrálist és a halpiacot így hogy emberek is voltak rajta (mert hétvége volt), valamint a várat, és a katedrális mellett levő zárda kupolájából felülről is a várost.

Miután megállapítottam hogy ahogy idősödöm egyre előítéletesebb leszek, még azt is leírom hogy a szicíliaiak valóban olyan eszetlenül közlekednek amit gondolunk róluk, folyamatos halálfélelmem volt mert ha csak álldogálunk a zebra szélén sosem jutunk át, hanem határozottan le kell lépni az útra és öles léptekkel elindulni, és akkor az utolsó pillanatban röviden lefékeznek hogy pont átcsússzunk (persze a mögötte levő azonnal dudál), valamint az autók is mind így mennek minden irányba, mindenki megy a lehetőség szerint a leggyorsabban és aki legelöl van azt engedik el a többiek. Köztük szlalomoznak a vespások, de nemcsak forrófejű ifjak, egyszer egy meglett, háta mögött középkorú hölgyet szállító úriember gázolt el minket majdnem a zebrán, ahova szemfülesen bekanyarodott amikor az autók megálltak hogy átengedjenek, de végül kikerült minket. De azért nekem gyanús volt hogy nagyon sokat hallom a mentőt, és lucia sem tudott lebeszélni róla hogy nem egy újabb balesethez sietnek mindig.

na hát ezt se gondoltam volna hogy taekwondo edzésre megyek az én koromban (kedveském), és még ahhoz képest tartom is a lépést, hogy soha semmilyen harcművészeti órán nem voltam eddig. most nem tudom eldönteni hogy ez badass vagy hatalmas felelőtlenség, és a biztos romlásba döntöm vele a testem (mert valamim tönkre fog menni, mert rossz a technikám és nem fognak időben szólni)

A Monstrous Regiment után úgy érzem Pratchett ahogy öregszik egyre szenvedélyesebb, különösen az igazság és az igazságosság iránt, ezzel együtt egyre feministább is, miközben azzal is tisztában vagyok hogy ez így kicsit pátoszosan hangzik. Van sok új szereplő, mindegyik végtelenül szerethető (főleg Polly és Jackrum, de a többiek is), és néhány régi is felbukkan (főleg Vimes). A sztori tetszett, volt benne fordulat, a végét nem értettem.