Espanse 2. könyv: már több szereplő van mint az első könyvben, és érthetőbbek a történések mint a sorozatban (pl hogy a Navoo-t mért nem rögtön hozzák vissza, meg reflektálnak arra hogy most máshogy viselkedik a protomolekula, van rá egy feltételezés hogy be lett korlátozva a működése), Holden itt sem a mindentudó szuperhős, hanem egy túl fiatal, tapasztalatlan, csetlő-botló karakter csak most a korábbi idealizmusa helyett gyilkológéppé vált, Naomi személyisége sokkal érettebb, stabilabb. Itt is folyton veszekszenek de nem olyan random hogy felváltva az egyik csinál valamit ami a másiknak nem tetszik, hanem inkább Naomi próbálja Holdent irányítani, aki általában túl forrófejű. Amos továbbra is sokkal viccesebb, könnyedebb mint a sorozatban, de itt is előjön a múltja, ami miatt nagyon komolyan kiáll Prax mellett. Alexről továbbra se tudni semmit 🙂 Avasarala szimpibb, nem egy kiöregedett pornósztár, hanem egy törékeny pici ősz hajú néni extrém kemény személyiséggel, a fejemben persze a szereplő hangján beszél (és ugyanannyit káromkodik). Bobby nem husika, hanem egy két méteres csupa izom gyilkológép, mivel belelátunk a fejébe az elején kevesebb körítés kell, a könyvben is nagyon jópofák Avasaralával.

tetszik amúgy

Cukik ezek a sensate-ek, csak azt nem értem hogy mért nem akad fel senki rajta hogy a faj elvileg azt jelenti hogy a tagjai csak egymással tudnak nemzőképes utódot létrehozni, és így az sem lehetséges hogy az ikerpárnak csak az egyik tagja tartozzon egy másik fajhoz. Nem is magyarázkodnak, plusz még valami epigenetikai faktorokat is behoznak, vajon hogy gondolhatták ezt a Wachowskik, az amerikaiak úgyis hülyék a bioszhoz vagy mi?

Néha történnek olyan dolgok amikből úgy tűnik az Univerzum kicsit azért kedvel, vagy próbál kedvezni néha. Pl. tegnap fél 12-kor sikerült elindulnunk biciklizni, hazafelé mégsem sültünk meg mert beborult és szemerkélt is pár csepp eső, nagyon jól esett.

Addig-addig halogattam a névnaposoknak az ajándékvadászatot, amíg tegnap anyu szólt hogy még egy névnapos van, úgyhogy nem kellett kétszer mennem. Mindenkinek találtam dolgokat, amik nekem tetszenek, már csak az kell hogy nekik is. Természetesen a legtöbb dolgot magamnak találtam, bár nem mindent vettem meg, még így is lett nadrág alatt nem átlátszó bugyim, telefontöltő-védő lajhárom, tapadós kesztyűm tornához (utálom amikor megizzad a kezem és csúszkál), és átlátszó telefontokom, amiben hordhatom a bérletem és nem kell félnem hogy itthon marad (vagy csak akkor ha a telefon is) (nálam semmi sem kizárt).

Ja meg műanyag fülpiszkálót is vettem, mert a mentesre berágtam amikor utolsó munkanap nyaralás előtt még gyorsan elloholtam az átvevőhelyre ahol egy kézzel írt cetli várt hogy ma zárva vannak. De rájöttem hogy az amúgy sem az én stílusom.

amikor épp nem itt vagyok mindig nagyon meg akarom írni hogy engedélyeztem magamnak hogy kipróbáljam a cicanadrág+hosszú póló kombót mint öltözet és nagyon kényelmes, és a munkatársaim egybehangzóan állították hogy ez valid összeállítás munkába, csak épp nincs zsebem, úgyhogy most olyan rövid ruhát/hosszú pólót keresek aminek van zsebe, mert szükségem van arra a biztonságérzetre hogy mindig van nálam zsepi.

valamint hogy a lords and ladies után kis szünetre vágytam és találtam még egy Richard Dawkinst az olvasómon (korábban már olvastam a God Delusiont és a Selfish Gene-t is és tetszettek), ez a Greatest Show on Earth, amiről a bevezetőben kiderült hogy az evolúciót fogja bebizonyítani, amivel nálam ugyan nyitott kapukat dönget, viszont van egy csomó érdekesség benne.

az írót eddig beképzeltnek és lekezelőnek tartottam, egyrészt mert látszik rajta hogy mennyire imád vitatkozni, de arról most inkább az az érzésem hogy nem igazán fogja hogy másoknál az érzelmek is belejátszanak a meggyőződésekbe, és ezért ha egyre meggyőzőbb érveket mond, azzal csak egyre jobban mérgesíti az embereket, szerintem ő őszintén hisz benne hogy ha minden érvet megtud a másik akkor meg fogja változtatni a véleményét.

a másik hogy nagyon bonyolult szavakat használ a magyarázatai közben, amiről azt gondoltam hogy felvág vele hogy ezt is tudja és érzékeltetni akarja hogy ő több a kis egyszeri olvasóinál, de most inkább erről is azt érzem hogy nem tudja adaptálni a fogalmazását az olvasók szintjéhez (még ha elméletben tudatában is van hogy az átlagemberek nem ismerik mind azokat a szavakat mint aki nagyon tanult és olvasott és intellektuális). szóval miközben egyértelműen az lenne a célja hogy minél szélesebb néptömegekhez jussanak el az érvei, az első oldalon elriasztja szerintem az egyszerűbb (úgy értve kevésbé tanulatlan) emberek nagy részét. mondjuk eközben meg nagyon jól elmagyaráz bonyolult dolgokat, és nem is ott használja  a nehéz szavakat, hanem ilyen általános témáknál. és még a zajérzékenységére is utalt, meg ugye teljesen egyértelmű hogy az evolúció a speciális érdeklődése, szóval eddig tetszettek a könyvei, de most kicsit őt magát is megszerettem.

Nudli megkapta az előköszöntését mert hivatalosan is kamasz lett, az igazi majd ha hazaér Gé, Bercivel meg készülünk a ballagásra, fel kell próbálja az ünneplős cuccait hogy jók-e még (azért ne kinőttben ballagjon már), meg az apja szép cipőjét, mert most azért még ha lehet nem vennénk hogy legközelebb mikor szükség lenne rá megint újat vegyünk mert kinőtte. mindezekkel együtt továbbra is hevesen ellenkezem a “kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” mondással, ezerszer könnyebb most mint mikor kicsik voltak (értem, majd jön az a korszak amikor elkezdenek bulizni meg elmászkálni és aggódhatok hogy hol vannak, nem drogoznak-e, nincs-e bajuk, és tény hogy nekik a genetikájuk is jó ebből a szempontból, de ez azért lássuk be azon is múlik hogy eddig mit tanultak tőlünk).

viszont meg még az is jó hogy már nem fáj a csontom és tudok tornázni meg mászni meg minden.

fontos hírek (nem) (csak az utolsó)

Végül durva felhőszakadást jósoltak az osztálykirándulás idejére, úgyhogy utolsó előtti nap mégis elsiettem a decathlonba, ahol volt ezerféle esőkabát, fel is avatta mindkét gyerek. Nudli meg volt róla győződve hogy az övék (a kirándulás) szörnyű lesz de végül élvezte, csak aztán lett egy apró krízis amikor megérkeztek a Keletibe és szembesült vele hogy meg kell várni Bercit is aki fél óra múlva érkezik az ország másik sarkából, amit mondtam neki előre és nyugtázta is, de addigra mégse emlékezett, egy ideig ragaszkodott hozzá hogy hagyjuk ott, magára vessen, mért ért oda később, jöjjön haza egyedül, de végül ezt is megoldottuk. De még előtte rádöbbentem hogy bizony gyereknap, szerencsére még elég új a flying tiger hogy láttam több nélkülözhetetlennek tűnő felesleges kacatot amiket megvehettem nekik. Aztán mondjuk magán a napon nem voltam túl jó fej, mert odaadtam és mondtam hogy most játsszanak szépen kettesben a léghokival mert én tornázni fogok és hajat mosni, de persze az lett mint a pingpongozáskor hogy Nudli menőzik és oltogatja Bercit, aki ezen fél perc alatt kiakad és onnantól veszekszenek. Aztán kiderült hogy nekünk is van gyereknap és anyutól kaptunk lengetős hurkát*, szaladgáltunk is vele az udvaron, kicsit nehezebben telik meg mint vártam. Később még próbáltam minőségi időt tölteni velük és beszélgetni, de valamiért az álomnyaralás téma hamar átváltott a “hogy a legjobb meghalni” majd a “hogy a legrosszabb meghalni” témákra.

Valamint szomorkodom azon hogy a következő három hónapban ha nagy szerencsénk van lesz néhány nap amikor az éjfél és reggel hét közötti időszakon kívül is elviselhető az idő, viszont örülök mert mindjárt megyek fél szabadságra (az egyik munkahelyemről), és döbbenten figyelem magam ahogy a konyhaablakot méregetem hogy talán már megérett egy ablakmosásra (ki ez a nő?).

Jaj és van új nesztelencsiga és zorcsi is.

 

*felére csökkentve a fogyós motivációs ötleteimet**

**egyelőre úgyse aktuális a juti

Oké hogy a ruhavásárlás nem szerez örömet, viszont ma találtam indokot hogy mászkálhassak újra a flying tigerben, és sikerült itthonra is beszerezni egy retró, asztali olvasólámpa alakú könyvre csiptethető lámpát, amit szinte utánam dobtak (úgy tűnt kicsit lejjebb vitték az árakat). És utána még a dm-ben is hosszan bóklásztam, és bár több árut visszatessékeltem a kosaramból, egy szárazsampon mégis benne maradt. 20 éves koromban próbáltam utoljára, de az hintőpor volt, szóval csak arra volt jó hogy eldöntsem hogy semmiképp sem odázható tovább a hajmosás. Most is kicsit félve próbáltam ki, de ma már úgyse megyek sehova, holnap meg majd megmosom, de ez működik, egész elképedtem. És még ezek mellé Berci egy sima fehér bögrére ráírta hogy INSERT MUG PUN, de csak alkoholos filccel ami máris elmosódott, úgyhogy holnap mehetek kreatív boltba* is kerámiafilcért.

*ami a mennyország

Aztán az lett a szandállal, hogy nézegettem mindenfelé, meg a neten is egyes cipőboltok kínálatát, úgyhogy egy idő után már szinte csak ilyen túraszandált (is) áruló webshopok jöttek reklámnak, egyre nagyobb leárazásokkal, úgyhogy végül a netről rendeltem. Bevált, a posta sem emésztette el (ezek szerint a postásoknak 36-nál nagyobb a lábuk), és könnyű is, kényelmes is. Eddig sosem volt műanyag talpú szandim, merthogy abba majd beleizzad a lábam, de igazából mindenbe és ezt legalább könnyebb tisztán tartani. Azóta kb minden nap ezt hordom és oké eddig pont nem volt az a trópusi klíma de teljesen kellemes volt.

A munkahelyemen megvolt az évnyitó értekezlet (mert itt részben a suliévhez igazodunk), hát nem volt nagyon jó érzés hallani hogy akkor most indul az új év. Pedig örülhetnék hogy a szabim hosszabb volt mint az egyetem óta valaha, de végig úgy éltem meg hogy pihegek, semmi energiám, fáj a fejem és várom a hűvöset (ami ha néha nagy nehezen megjön, másnap durva melegfront és 36 fok). De októberre is írtak ki 7 napos siklóernyő tanfolyamot, lehet hogy arra elmegyek hogy ellensúlyozzam a nyarat egy kis aktív pihenéssel.

Christopher Moore eddig általam olvasott műveiben pedig az összekötő szál* hogy szerepet játszik valamilyen állat szárított heréje. A Fool is nagyon tetszik, legtöbbször sikerül humorral és kedvességgel ellensúlyozni az eredeti történet komorságát.

 

*a fucksocks/stockings-t és a hienous fuckery-t nem tudom hogy mindben szerepel-e, mert a Biffet magyarul olvastam

Post office. Ez nem annyira tetszik, vannak benne sztorik amiket a south of no northban novellaként már olvastam, csak ott feszesebben, csattanósabban vannak megírva. Ez nyugisabb mint az eddigiek, de azért nem rossz. Most már a Pulpot is elolvasom. Meg gondolkozom hogy megnézem a filmet amiről a Hollywood szól (Tales of ordinary madness), meg ami róla készült, csak félek hogy rosszak.

A Demon-haunted world összességében tetszett, örülök hogy elolvastam, szélesítette a látókörömet, egyben segített hogy este korán el tudjak aludni. (A kritikám az lenne hogy nem mindig volt világos hogy hova akar kilyukadni, valószínűleg voltak nagyobb összefüggések amiket nem vettem észre, aminek köze lehet az előző mondathoz (= általában 5 perc után belealudtam)). Éles váltással a Sphere-el folytattam (Michael Crichton), el is csúszott az alvásritmusom jó néhány órával a tavaszi szünetben, és még nem is állt vissza.

Valamint: itt a tavasz! Már fogalmazgattam a posztot a fejemben arról hogy oké hogy a U2 szánalmas meg Bono pózőr meg minden, de azért a ragyogó napsütésben tavaszillatban a Beautiful day elég jó élményt nyújt, de utána a Far Country jött (Mike Oldfield), és rögtön a könnyeimmel kezdtem küszködni, aztán teli torokból hamisan zengtem az autó hangszórójával együtt, és igyekeztem nem arra gondolni hogy a csendes kis utcában sétálóknak ez milyen élményt nyújt. (Ez még mindig a tavalyi szülinapi bulinkra készített playlist, szeretem.)

Valamint: épp fogalmazgattam a bejegyzést arról hogy mostanában furcsa paranormális jelenségek történnek a lakásban, a lábtartó frissen kimosott huzatán sötétrózsaszínű pattogós gyurma terül szét és eszi bele magát a szálak közé, a mosdókagyló ismeretlen eredetű kék festékkel van körbefröcskölve és senki nem tud semmit ezek eredetéről, de a másodikra meglett a magyarázat, amikor a fogkeféinket mosogattam ki (na, ezekre is jól ráloccsant felkiáltással), amikor megjelent Nudli, közölte hogy április bolondja, és mutatta a kezét is bizonyítékként, ami szintén csupa kék volt. Úgy tervezte hogy 6-kor felkel és kék ételfestékkel bekeni a fogkeféinket, de csak 6.23-kor sikerült, ezért kicsit sietett és mellément.

Érdekes hogy a fordítások mindig kettesével jönnek. Egyrészt jó, másrészt kicsit elkenődtem hogy rögtön az első hétvége nem a pihenésről (hímzésről, zombie tsunamiról) fog szólni, hogy heverem így ki a munkakezdés okozta sokkot. Aztán péntek délután olyan hatékonyan pihentem, hogy utána leültem és az első fordítást le is tudtam estig. Egy ideig családi körben, közben Nudlival a legmagasabb ember araszméretéről és hasonlókról is beszélgettünk, addig bírtam amíg Gé bekapcsolta a focit és Berci hozzám simult (szegény beteg, épp kezdett fázni) (nagyon édi volt, hősiesen viseltem egy darabig, de aztán klausztrofóbiám lett a kanapé csücskébe beszorítva), illetve a verstanulásba is belefogtak (egy hete van a János vitéz első fejezetére, Gével minden nap 2 versszakot tanulnak meg), szóval akkor átvonultam a hálóba a laptoppal.

Direkt lefeküdtem 11-kor hogy most ne délig aludjak, hogy a gyerekeknek ne kelljen annyit egyedül lenni reggel (Nudlinak aláírjuk hogy családi ok miatt nem megy, ezt már hétfő este megígértük nekik amikor Berci kiborult hogy túl nehéz, ráadásul 6 nep lesz rögtön az első hét), így már 3/4 11-kor fel is keltem. Gével a mekiben találkoztunk, odafelé beszélgettünk arról hogy milyen meleg lett hirtelen, meg nagyon sokat különböző horrorjátékokról (elhűlök amikor ilyeneket mondanak hogy a slender’s eight pages (vagy mi) nem is olyan ilyesztő, és különben is béna a sztorija) (a beszélgetés tartalmi részét ilyenkor nem én szolgáltatom), aztán erővel félbeszakítottam Nudlit hogy megmutassam hogy milyen alacsonyan van a nap pedig délután 2 óra, majd összevesztünk kicsit Nudlival, akinek a tanítónénije azt mondta hogy az ádventi hónap a legsötétebb és nehezen nem fogadta el hogy a karácsony utáni hónap pont ugyanolyan sötét, miközben Berci többször felszólított minket hogy ne veszekedjünk.

Szenvedek hogy meleg van és mindenki szabin van de én csak 3 hét múlva megyek és addig dolgoznom kell, és csomó beteg jön azzal hogy utálja a munkahelyét, dolgoznia kell, nagyon fáradt és kimerült (és a háziorvosok valamiért azt gondolják hogy nekünk erre van valami megoldásunk és odaküldik).

Viszont Berci az utolsó nap jött haza a táborból a többiekkel együtt, lebarnulva és megnyúlva, a csuklóján egy karkötővel amit ő fűzött fából készült gyöngyökből. Úgy nézett ki mint egy szörfös amíg le nem vette a pólóját és nem látszott hogy a felkarja közepéig fehér. Egész lelkesen mesélt, és másnap meg már ugyanúgy gyilkolták egymást Nudlival mint régen.

És a házassági évfordulón végre megnéztük a Grand Budapest Hotelt, nagyon tetszett.

És tegnap összefutottunk mamintivel kicsit beszélgetni, kitaláltuk hogy keresünk valakit aki szervez szociális készségfejlesztő tanfolyamot felnőtt autistáknak, ami utána kötetlenebb klubbá alakul át, mert mi nem vagyunk szervező személyiségek.* Meg mindenféle másról is, meg azt is megbeszéltük hogy majd szervezek dixit partit.** Később ránk sötétedett.***

 

*igazából még azt se döntöttük el hogy keresünk valakit. Csak álmodoztunk róla hogy milyen jó lenne egy ilyen csoport.

**erre hajszálnyival több az esély hogy tényleg megvalósul.

***a gödörnél olyan sok ember gyűlik össze péntek este hogy az óriáskerékről egész biztos feketének látszik a medence környéke.

még mindig zajlik az élet

Nagyon izgalmas dolgok vannak, befejeztem a gépnarancsot és árnyalódott a kép (mégsem liberális utópia), de aztán addig-addig árnyalódott hogy végül nem értem. Az meg egyszerűen szerintem nem igaz hogy egyes fiatalok pszichopata szadista állatok, aztán ez 18 éves korban elmúlik, mármint az eleje igaz de a második rész szerintem nem. Úgyhogy nem tudom mit akart ezzel mondani Burgess. Ja és persze a végén volt szótár- az e-book egyik hátránya hogy nem lapozgat hátra az ember.

Berci második nap közölte a telefonban hogy vigyük haza mert nem érzi jól magát – az volt a baja hogy nem vagyunk ott, minden más, sokat hangoskodnak az osztálytársai, folyton esik az eső és minden tervezett programot keresztülhúz. Szombaton lementünk hogy megnyugtassuk, nem volt könnyű, nem is sikerült teljesen. Abban maradtunk hogy még két napig marad, ha még mindig nem bírja, hazavisszük. Végül végig ott maradt a táborban, bár ez nem kevés energiánkba került, főleg Gének. Minden nap megbeszélték hogy még a következő napot kibírja, szerencsére az első pár nap után már szép idő volt, és mindig beharangozták a jó programokat előre. Úgy tűnik élvezte is, reméljük ha holnap hazajön nem hányja a szemünkre hogy végig nagyon szenvedett.

Nudlival meg voltunk a természettudományi múzeumban dinócsontokat nézni, meg ha már ott voltunk belógtunk a füvészkertbe mert még egyikünk sem volt soha, ma meg újra a bazilikában, meg óriáskerekezni a sziget eye-al (menő és drága).

Tovább zajlik a villamos- és nemtudommi-felújítás az ablakunk alatt, csodálkozunk hogy az úton van még aszfalt miután hónapok óta minden hajnalban szorgalmasan bontják légkalapáccsal, tegnap éjfélkor egy daru villanyoszlopokat állított be a helyükre, kicsit aggódtunk hogy a sofőr elveszíti uralmát a jármű fölött és a darukar beveri a gyerekszoba oldalát.

Majdnem egy hónap van még a szabiig, és folyamatosan zabkását túrok, valamint néha edzek is (mintha valamennyivel jobban bírnám), és hízom.

nyári kalandok

A héten már teljesen kitört a nyáriszünet, úgy tűnik Nudli a nyarat még megússza szemüveg nélkül mert szeptemberre, illetve októberre ajánlottak időpontot a két helyen amit eddig megkérdezett Gé. Szegény (Nudli, nem Gé) nagyon el van keseredve hogy szemüveges lesz, mindig elsírja magát ha szóba kerül. Én meg oké ennyire nem vagyok elkeseredve, de egy kicsit igen, hogy kiszorultam a laptop elől, mert Gé kikötötte hogy egyszerre ötnél több youtube-os tab nem lehet nyitva az asztali gépen, ezért ha egyiket sem akarják becsukni de valami mást akarnak nézni, átülnek, én meg úgyse vagyok otthon. Most épp What does the fox say a menő, Berci nagyon jól táncol úgy bírom.

A pride-on nem táncoltak, de az is szép volt hogy végigjöttek, már az elején unták amikor majdnem egy órát várakoztunk a gyülekezési helyen (pedig direkt nem mentünk korán), utána meg tömegben csoszogtunk, ahol ők főleg lábakat és hátakat láttak, és hangos zene szólt, amitől egymást is alig hallottuk, szóval ehhez képest nagyon jól bírták, és csak a legvégén kezdtek nagyon nyafogni. Én nagyon élveztem, jó érzés részese lenni valaminek. Ha lehetne az utca szélén állva nézni már biztos rég kimentem volna, de lehet hogy sose vettem volna rá magam hogy én is vonuljak, pedig így egész más élmény. A vége meg kalandos volt, álldogáltunk egy ideig a Vajdahunyad vár felőli kordonnál, néztük ahogy jönnek-mennek az ellentüntetők, magyaráztuk a gyerekeknek hogy mit kiabálnak és miért, aztán visszavonultunk a másik végéhez mikor mondták hogy itt biztos nem fognak kiengedni. Végül a kordonok és rohamrendőrök között mentünk vissza a Bajza utcáig azon az úton ahol jöttünk, nekünk szerencsére még nem kellett nagyon sokat sorbaállni a földalattinál. Csak Gé idegeskedett, és nézegette az óráját hogy már mióta megy a meccs.

Esténként meg már a Harry Pottert olvassuk, tegnap annyira izgatta őket hogy mi lesz hogy Berci még olvasott hangosan Nudlinak egy csomót belőle miután én befejeztem.

egy anyuka megpróbáltatásai 831. rész

Jó volt megúszni az évnyitót sírás nélkül, örülök hogy nem lesz több ilyen. Legalábbis gondolom a gimis évnyitón már nem fogja szorongatni a torkomat hogy “el se hiszem milyen nagy már” stb stb.

Ide csak ezt az egyet, arról hogy hogy szeretnék kinézni ötvensok évesen:

Ă©vnyitĂł 028

Update: közben Gét is szórakoztattam végtelen precizitással részletezett beszámolóval a délelőtti eseményekről, és egyéb érdekes információkkal, pl. hogy megoldódott a gyógyszeres fióban talált üres fenistiles doboz rejtélye, a fenistilt pár hete raktuk be a hűtőbe, hogy nehogy felforrjon a mi “szoba” hőmérsékletünkön.

Alapvetően punnyadáshegyek vannak, az energiáim nagyobb részét a létezés köti le, és iszonyú sokat alszom. Persze még mindig nem hívtam végig minden lehetséges intézményt ahol esetleg lehet hely. Meg a korábbi fordítós helyeken sem jeleztem hogy hahó itt vagyok, névjegykártyát sem csináltattam. Azért egy-két helyre írtam, valahonnan már hívtak is. És továbbjutottam a régi zumában a 12. pályáról (elkezdtem elölről és begyűjtöttem 15 életet), természetesen kiderült hogy tovább is van, most az űr következik (stílusos, hehe). És készítettem listát a teendőimről, és bejelentkeztem fodrászhoz.

Szombaton meg voltunk moziban, vasárnap meg strandolni barátokkal. Sulemia okos tanácsai 115. rész: szénsavas vizet ne fagyassz le, mert amikor olvadni kezd, felrobban, ha hozzám hasonlóan peches vagy, az arcodba.

Tegnap meg voltam bent papírokat aláírni, és persze benéztem a kedves kollégákhoz is. Bemenni jó volt, most még olyan mintha haza mennék, minden ismerős, köszönnek a beteghordók, mindenki örül hogy lát és szívesen mesél. Eljönni szar volt, most már ők egy csapat én meg csak egy kívülálló vagyok.

Meg elméletben már az is foglalkoztat, hogy majd én is elkezdek főzőcskézni, ha tényleg úgy alakul hogy több időm lesz mint eddig, meg ugye többek szerint pénzkímélő is. Csak kéne egy nekem való főzős oldal, mondjuk “gyors receptek hülyéknek” vagy ilyesmi, mert azért úgy nem tudom elképzelni magam amint friss medvehagymát szedek az erdőben, meg a culinarisba járok állandóan, meg órákig állok a konyhában és marinálok meg ilyesmi.

A parázásnak meg elmúlt az étvágyra és így a testsúlyomra kifejtett jótékony hatása.

paraaaa

Furcsa hogy amennyire sosem gondoltam volna hogy én valaha ilyen helyzetbe kerülök, hogy nem pontosan tudom hogy akkor most miből is fogunk élni, mert annál sokkal betojibbnak felelősségteljesebbnek tartom magam, vagy ha gondoltam is rá, megállapítottam hogy a félelemtől úgyis rögtön szörnyet halnék, ahhoz képest egész jól tűröm. Nem azt mondom hogy sosem parázok, meg összefügghet a helyzettel hogy tőlem teljesen idegen módon nincs nagy étvágyam. A munkakeresés nem egy nagy öröm, kb. az első félórában nyilvánvalóvá vált hogy nem az van hogy mindenhol csak arra vártak hogy mikor kérdezem már meg hogy van-e állás. Egyrészt elég bénának érzem hogy ismeretlenként odaesz a fene helyekre azzal hogy nincs-e véletlenül állás, jó de azért hagyok egy önéletrajzot ha esetleg később lenne. Ezek a dolgok alapvetően ismeretségen keresztül történnek. De azt meg olyan kevésnek érzem hogy szóltam pár embernek hogy tartsák nyitva a szemüket és várok. Ja meg az interneten is keresgéltem. Meg még arra is gondoltam hogy a fordításra ráfekszem jobban, most hogy lett rá számolatlan mennyiségű időm. De az elmúlt napokban inkább csak arra koncentráltam hogy lélegezzek és ne forralódjon fel az agyam.

Meg az volt hogy a telken csak úgy van net hogy apu beállítja a saját laptopján, aztán egész nap tőzsdét néz rajta, de amúgy se írnék blogot az ő laptopján. Szóval wordben nyilvánultam meg:

07.01. vasárnap

Mostanában minden reggel fejfájásra ébredek, de most a fejfájás mellett még az is volt hogy egy népdal ment a fejemben: kis kece lányom fehérbe vagyon, fehér a kolbász kezébe vagyon.

Reggelinél:

Tartom a poharam hogy anyu töltsön forró vizet a teához.

anyu: Így nem lesz jó, ja de, jó lesz.

apu: Mindjárt ledobja mert túl forró lesz a bögre.

én: „Olvastam valahol az allergiáról, és azt írták hogy sokat kell inni, például zöld teát, és ne rakjunk bele cukrot, hanem 100%-os ananászlével ízesítsük.”

anyu: A zöld teát a fogyókúránál írják, nem az allergiánál.

apu: Ananászlével, mintha abban nem lenne cukor.

Itt megszakad a kézirat, pedig még az is volt hogy sokat ökörködtünk ii@_-ékkel, például arról hogy Gének el kéne menni az én is lehetek szép vagy milyen műsorba, és amikor Lakatos Márk ölelgetné a tükör előtt, akkor elhüppögné hogy még sosem látta a hasizmait, és elmennének egy boltba ahol Márk speciális fehérneműket mutatna neki kis szilikonos párnákkal hastájon, és a végén mindenki sírna. (Ha valaki megcsinálja vicces videóban, szóljon). Meg áztattuk magunkat a pisiben kellemes hőfokúra melegedett vízben, paráztam a munka hiánya miatt és bosszankodtam még sokat, és rájöttem hogy tényleg én is túl kritikus vagyok.

Mostanában a szomorú-megható blogon kívül olyanokon érzékenyülök el, mint a dohányzásellenes kampány, meg a faith in humanity restored-os képsorozaton amikor ki van írva a tisztítóban hogy ha munkanélküli vagy és állásinterjúra mész ingyen kitisztítják a ruhád, hogy egy óvónő nyárra kért makk marcis mintát a keresztszemes magazintól, hogy kihímezhesse a jövőre ballagó csoportja tarisznyáit. Már persze azon kívül amikor szétbőgöm magam az utolsó napon a munkahelyemen.

Szombaton úgy döntöttünk, hogy a szórakozás prosztó fajtáját választjuk, na jó, nem sima plázázás, csak bútorbolt formában. Nudli úgy megörült neki hogy mindent ki lehet próbálni, hogy minden kanapéra és fotelbe leült és minden ágyra ráfeküdt (és mindig megkérdezte előtte hogy lehet-e) (nagy örömünkre). Utána meg mindenhez odament és érzelmes hangon mondta hogy ilyen kéne a mi lakásunkba is. Evés után sorba álltunk a gyerekjátszóhoz. A nő próbált elijeszteni azzal hogy legalább fél óra a várakozás, de a gyerekek nem tágítottak, aztán kiderült hogy épp ellenkezőleg, mire Gé kitöltötte a cetliket már mehettek is. Vettünk tükröt a beépített szekrényre, meglestük a gyerekeket, feltúrtuk a piacteret szilikonos edényfogó után, vettünk szilikonos edényfogót. (Elvileg soha többet nem égetem meg a kezem és az alkarom sem, mert könyékig érőt is vettünk.) Mire a gyerekeket kiszedtük a játszóból, már eléggé elfáradtunk, mármint csak mi a felnőttek, Nudli még pörgött és kikönyörögte hogy menjünk ki a bolt elé az ugrálóvárhoz. Azt hiszem a szentivánéj miatt volt, ez nem derült ki. Egy kedves srác kedvesen beinvitált minket a viking hajóba, amibe beülve rönkökön görgettek minket előre kb. 3 métert, aztán vissza, a kedves srác meg fényképezett, mesés volt. Utána a gyerekek ugráltak és rohangáltak az ugrálóvárban. Már tényleg nagyon indulni akartunk, de Nudli nem tágított és még a gyorséttermi sorba is be kellett állni egy tölcsérért, hogy berakhassuk a fagyigépbe és adjon neki fagyit. Ezt nem teljesen értem, hogy ha a 300 forintos gyümölcslé automata lehet pénzbedobós, akkor a 100 forintos fagyiautomata miért nem. Aztán hazajöttünk.

kis hazánk hírei

Avagy: Magyarország, én így szeretlek!

Az önkormányzat bezárta a strandot, és már 40 fokban sem tudnak kinyitni

Embernyi magasra nő a parlagfű a Budapest környéki erdőkben

Gólyatáborosok részegen randalíroztak egy városban

30 km-es autós üldözés: a sofőr nem állt meg a rutin igazoltatásnál mert részeg volt és a hátsó ülésen 6 gyereket vitt gyerekülés nélkül

Fekália folyik a csapból, többen megbetegedtek, az önkormányzat szerint nem fertőzött a víz

Kilakoltattak egy 7 gyerekes családot a lakhatatlan házból, a helyette felajnálott 2 másik lakást nem fogadták el. Megtekinthetjük a dózerolást megelőző kis helyi cirkuszt.

Perli a kórházat a feleség mert nem vették észre a férje szívinfarktusát, hazaküldték és otthon később meghalt

Egy gyerekotthonban dühöngőbe zárják a rosszalkodó gyerekeket

Többen szénmonoxidmérgezést kaptak egy házban

Nem készült el határidőre a metróvégállomás

szerencsére pozitív hír is van:

Kezdődik a Savaria történelmi fesztivál

Találtak egy feketególya fiókát és megmentették. Megtekinthetjük ahogy 7 egeret fal fel 5 mp alatt

 

Biztos ez is a meleg miatt van mind.

Nudli: tudom hogy milyen a mennyország, ilyen felhők vannak, és rózsaszín. És mindenhol kapuk vannak meg angyalok.

Berci: senki se tudja hogy milyen a mennyország, csak akik már halottak.

…ragyogása

Végig is néztem, utána nagyon érdekelni kezdett az eleje is, mert úgy emlékeztem hogy arról elsőre is lemaradtam. Kerestem is itthon, de nem találtam, megnéztem a filmezz.eu-n szaggatva, aztán lefeküdtem, aztán rájöttem hogy még utána is volt egy rész amit nem láttam, mert úgy gondoltam hogy munka mellé aláfestésnek jobban megteszi a tenisz. De akkor már nem keltem fel. Másnap kiderült hogy mégis megvan nekünk, csak angolul, ezért “Eternal sunshine of the spotless mind” címmel kellett volna keresnem, az oscar díjas mappában.

Tegnap meg a gyerekek megtanultak biciklizni, megkaptuk és fejben elköltöttük a hozamot* (pont annyi volt amennyit áprilisban megírtak), és becsíptem 2 citromos gössertől.

 

*Hogyan szerezzünk örömet párunknak:
– már fejben el is költöttem.
– és szerepel a listán lapos tévé?
– igen.
(itt hallatszik a telefonban ahogy csendben örül.)

És régen sokat panaszkodtam amiatt hogy a gyerekek nem hallgatnak ránk és sokáig kell nekik könyörögni hogy a napi rutinhoz szükséges alapvető lépéseket megtegyék, a történelmi hűség kedvéért mindenképpen meg kell jegyeznem hogy ez már nincs így.

érzelmes

Gyilkos hőség: ma meghalt az összes 70 évnél idősebb betegem.

(hatásszünet)

A néni hajnalban halt meg, már vártam, hetek óta készülődött, már előtte sem lelte örömét az életben elég régóta. Nekem kellett megmondani a fiának, sírt. Az elkeseredésének valódi indoka kétséges, miután pár napja még minden követ megmozgatott, hogy megspórolhasson 3000 forintot az anyukáján. Alternatív indokként (az anya elvesztésével szemben) a kórházban tárolt anya nyugdíjának elvesztése jön szóba, de lehet hogy ebben is csak paranoiás vagyok.

A bácsi hirtelen halt meg délután, minden előjel nélkül, délelőtt még ugyanúgy panaszkodott hogy rosszul érzi magát mert kótyagos a feje és gyenge, ahogy minden átlagos napon. Illetve hirtelen lett rosszul, és aztán az intenzívesek minden erőfeszítése ellenére könyörtelenül egyre rosszabbul lett és végül be is fejezte amit elkezdett. Nekem kellett megmondanom az unokájának, aki látogatni jött és pont a csúnya jelenet közepébe csökkent. Vigasztalhatatlanul zokogott. Közben a többiek még kicsit csevegtek a menő pumpás szívóról (de jópofa ez a kézi szívó, ilyet még nem is láttam, hol szereztétek?), meg arról hogy most olyan vizesek mintha lezuhanyoztak volna.

Már napközben is elérzékenyültem kicsit, amikor egy beteg elmesélte az unokája szavait a nagyapja halálával kapcsolatban, hogy ő most már addig nem lesz boldog amíg vissza nem jön a papa. Úgyhogy munka utáni levezetésként sírdogáltam kicsit a szobámban. Nem mindig szoktam ha valaki meghal, úgy tűnik most kicsit sok volt ez a nap/hónap/félév (már jó rég sírtam utoljára).

Később az erkélyen magyaráztam a gyerekeknek hogy mért örülök annyira az esőnek. Még később bepróbálkoztam a csizmás kandúros nézéssel* Gének hogy mégse menjen el, de elment, előtte azzal próbált felvidítani hogy hiszen már teljesen önjáróak. Az lehet, de a “nem mozdulok a kanapéról” projektet akkor sem lehet mellettük megvalósítani, meg kell tekinteni a hálóban az egykezes-egylábas bukfencet, meg a hátra-ugrós-bukfencet (és megígértetni Bercivel hogy nem próbálja újra), és nyolcszázhatvanszor szólni hogy menjenek végre fürödni, és előkészíteni a pizsamát meg a kakaót, és megmosni őket ott ahol mégsem mosakodtak meg, és kivonszolni Nudlit úgy hogy Berci kapaszkodik belé (ez egy verseny a gyerekek és a felnőttek között, az ő céljuk hogy együtt maradjanak, a mienk hogy ne, de mi nem nyerhetünk, még akkor se ha igen), és mesét olvasni, és fogkrémet nyomni a fogkefére, és megsikálni Nudli fogait mert ő “nem tudja”, és leereszteni a redőnyt és bedugni a szúnyogriasztót, és keresgélni a cumit és odaadni helyette a pótot.

*shrek2

merhogy a hőség már nem különleges

Mitől volt különleges a mai nap?
Mert hirtelen felindulásból vettem egy szandált amire már évek óta vágytam? És át mertem cserélni a bevásárlóközpont közepén? (és mindenki leszarta) Mert az égnek pont a fák között kikandikáló szeletében volt a göncölszekér? Mert olyanok voltunk mint egy önsegítő csoport? Az egy nap alatt 3x való zuhanyozás már nem jön össze, de a 24 órába még belefér.

amiben fontos alapműveltségről teszek tanúbizonyságot

A marmaduke a kutyakomédiáról még az jutott eszembe, konkrétabban arról a jelenetről amikor a szennyvízcsatornában úszkálnak, hogy emlékeim szerint a Jackassben is volt egy olyan rész hogy a fickó a szennyvízcsatorna partján biciklizett, majd beleesett, de akkor nem volt hegyipatak-tisztaságú a víz mint a filmben, olyannyira, hogy a srác a kimászás után a hotelszobáig folyamatosan rókázott gyaloglás közben. Valószínűleg a zuhany alatt is, csak azt már nem mutatták. De valójában ez szóra sem érdemes, csepp a tengerben, vagy hol.

tervezgetünk

g: De akkor egy hónapon belül ki is kéne költöznünk.
s: Hát akkor beköltöznénk anyuékhoz, az albérlet túl drága. Vagy a mamáék költözzenek le a telekre és mi hozzájuk. Vagy szétválnánk, te az egyik gyerekkel itt, én a másikkal ott. Vagy megvan, mi a mamáéknál, a gyerekek anyuéknál.
Berci (aki látszólag minden figyelmét a számítógépre összpontosítja): Az nem lenne jó!