amelyikben minden “érdekes”, talán a butulás teszi

Próbáltam vigasztalni magam, hogy milyen penge vagyok, úgy is elvégeztem az egyetemet hogy csak tizenkétszeri ismétlésre tudok megjegyezni egy idegen szót, de aztán a gonoszabbik énem kijózanított, miszerint az már 11 éve volt, tehát nyilvánvalóan butulok.

A hely tetszett, kóstolgattuk egymás kajáját, az asztalra csorgattuk (de csak mert csorba volt a kiöntő) és vedeltük a jázminteát, beszélgettünk a kaják* mellett zenetudásról, volt és tervezett nyaralásokról, kütyükről**, megterveztük a tea-és koktélivós, bangezős bulit, és egyszer sem kellett figyelmeztetni magunkat hogy kerüljük a benti témákat. Érdekes még nálam is halkabb emberrel barátkozni, főleg így hárman egymás mellett érdekesek vagyunk.

Veletek is mindig az van, hogy ha utólag már nem találtok meg vicces izéket amiket valaki más osztott meg korábban? Mint például az a filmrészlet amiben egy fekete kisfiú tök ügyesen zongorázik? (Igen, reménykedem hogy valaki belinkeli.) Mert akkor ez is egy firstworldproblem.

 

 

* “de hiszen ez leves!”, “ez a gőzgombóc leginkább… gőzgombócra emlékeztet”, valamint “a licsi úgy néz ki mint formalinba áztatott ökörhere”

** érdekes olyan társaságban lenni, ahol meglepetést okozok azzal hogy hallottam már könyvolvasóról

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s