Na amúgy meg egész rendszeresen járunk Bercivel tollasozni, többször is felkeltem magamtól 8 körül szóval az álomkór azt hiszem elmúlt, a lakásban majdnem kész a pakolás, és itt is már szinte mindent elraktam valahova amit meg akarok tartani (bár még valószínű nem a végleges helye), T talált takarítónőt, Berci többet mesél, a Celeste játékkal játszott sokat, most visszatért a TFT-hez és egész ügyes benne, és abban is hogy ne játsszon túl sokat és így ne bosszantsa fel nagyon. Megnéztük az új Predatort, ezelőtt egyet se láttam, ez különösebben nem nyűgözött le.

Nézzük a Sandmant is, Neil Gaiman regényeit nagyon szeretem, a képregénynek többször nekiduráltam magam de nem bírtam elolvasni, nekem valahogy túl szaggatott és nehezen követhető, és borzasztó sok a szereplő akikről sosem tudom hogy kik. A sori jobban elmagyarázza. Talán nem pont ilyennek képzelném el Dreamet de összességében nagyon tetszik a sorozat, megvan ugyanaz a varázslatos mese hangulata, bár sokszor elég sötét.

Próbálunk keveset költeni hogy ne miattunk nőjön tovább az infláció, de az univerzum nem így gondolja, állandóan bejönnek kisebb-nagyobb, nem halasztható költségek, utoljára épp a mosógép romlott el, 80 ezer lenne minimum a javítás meg régi is. De legalább nyaralni nem voltunk a családi nyaraláson kívül, nem vettünk új kanapét, mert végül is még bírja a régi, egyelőre nem vettük meg a Mars- Árész expedíciót (ami elvileg olyan hangulatú mint a Mars Terraformálása csak 3 óra helyett 1 óra végigjátszani), és a Robbanó cicákhoz a Berobbanó cicák kiegészítőt (pedig nagyon jó, nekünk most angolul van meg, de az alapjáték magyarul, és más a hátlapja), és az ágdarálót is halogatom, pedig most hogy többet tudok a komposztálásról, anélkül nem lehet komposztálni, úgyhogy lehetne még rosszabb is.

Véget ért a szabadság, most természetesen aggódom hogy hogy lesz innentől, fogom-e bírni a gyűrődést, de reménykedem.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s