Két nap egymás után sikerült 9-kor felkelnem, de milyen áron tegnap valami durva napkitörés lehetett vagy nem tudom, én is egész nap rosszkedvűen és fáradtan lézengtem itthon, dőltem jobbra-balra, semmire sem tudtam rávenni magam (bár ebben benne lehet hogy már látni a végét a pakolásnak, még egyszer kell átmenni és tényleg üres lesz a lakás, úgyhogy már nem hajt az a rettegés hogy eltelik a szabi és nem haladok semmit, és sose lesz kész) (most a föld és az ország helyzetét ide nem sorolom fel, mert ezek az utóbbi időben folyamatosan borzasztóak, csak vannak napok amikor kicsit kevesebb, máskor több kétségbeejtő és/vagy felháborító dolog derül ki). Bercinél meg újabb összeomlás jött, amikor délután indultunk a társas készségfejlesztő csoportra szólt hogy utána mégse akar hétvégére átmenni Géhez mert az úgy túl sok lenne neki hogy utána jön a Lapi nyaralás is, túlságosan elfárasztaná. Nyilván nem fogadtam végtelenül kedvesen és türelmesen, mert vártam ezt a hétvégét, így ez a harmadik hétvége lett egymás után hogy nem ment át (előtte Gé házasodott, aztán meg nyaralni voltak), félek hogy már ez is el fog maradni mert egyre szörnyűbbnek és fárasztóbbnak fogja érezni. Azért elindultunk a csoportra és vettünk még egy kekszet ahelyett amit a hűtőben felejtettem, na ekkor jött ki belőle hogy ő most érzelmileg nincs elég jól hogy részt vegyen a csoporton. Ez meg azért volt kétségbeejtő, mert ez volt az utolsó, talán adhatott volna értelmet annak hogy tessék-lássék szenvedve néhány alkalmon részt vett, talán nem totál hiábavalóságnak és kudarcnak élte volna meg ha ott kicsit megdicsérgetik, kiemelik valami erősségét, kap egy oklevelet hogy részt vett. Bár neki a pozitív visszajelzés olyan mint egy csepp víz a sivatagban, szóval lehet hogy ez már mindegy is volt. Mindenesetre hazajöttünk és én T-nek borultam ki, zokogtam és panaszkodtam órákig, ő meg nagyon édesen ölelgetett és vigasztalgatott. (időnként eljutok ebbe az állapotba, hogy évek óta erőmön felül próbálom segíteni és támogatni Bercit, teljesen hiábavalóan, nemhogy nem javul a helyzet hanem egyre kevesebbet bír) (mára látom azt az oldalát hogy a fő célkitűzést eddig elértem, még életben van és testileg sértetlen, még van remény hogy javuljon). Majd lehet hogy megírom részletesebben hogy miért nehéz egy aspergeres fiatal felnőtt enyhén neurodiverz szülőjének lenni.

One thought on “

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s