Kis pótlás a kimaradt időszakból: Nudli nagyon örült hogy visszamehetett a suliba az utolsó két hétre, látszott hogy jót tett neki. De azért szünetet is élvezi. Mindketten kaptak oltást (Nudlinak még egy hátravan).

T.-nél végre elkészültek a tervek a felújításhoz, elvileg augusztusban kezdődik is.

Végre szabin vagyok

Közben elolvastam a Snuffot (fajgyűlölet, vidék) és a Raising Steamet (vonatok), aranyosak voltak, bár nem mondanám hogy ezek tetszettek a legjobban Pratchettől. Most a Shepherd’s Crown van soron, ez az utolsó korongvilág regény. Utána Ursula Le Guint tervezek olvasni, csak előtte még a Ready Player Two-t (fanyalogva).

Közben megnéztünk pár sorozatot (Lovecraft Country, Mare of Easttown, Katla, Crashing, Behind her eyes, This much i know is true) Most a Bob’s Burgert és a Pushing Daisiest tervezem majd nézni. Közösen a Másvilágot olvassuk, a 2. könyvnél járunk.

A lockdown alatt hétvégénként főleg kirándulni jártunk, azóta meg mászni. És luciával is újra járunk mászni ha nincs túl meleg és egyikünk se nyaral épp, nagy örömömre nyitott a közelemben is mászóterem, azt próbáltuk ki párszor. Ezen kívül voltam a munkatársakkal kerti partiban és alie-vel összefutottunk amikor Bercivel mentünk oltásra (ő meg a lányokkal), kb ennyiben ki is merült a társasági életem. Most viszont szerveződik néhány találkozó, jó lesz újra élőben beszélgetni emberekkel (akik nem család vagy munkatársak vagy munkaügyben beszélünk), nem mondhatom hogy már azt is elfelejtettem hogy kell barátokkal csevegni, mert régen se voltam túl jó benne.

Szedtem vasat, ez meggyógyított a halálos fáradtságból (akkor kezdtem amikor egyszer 14 órát aludtam egyben), viszont azóta megint rosszabbul aludtam, bár a nyaralás óta megint jobb. Gondolkozom hogy fizessek-e a meditáció appon.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s