fflamingjune közkívánatára ezeket kifejtem:

We need to talk about Kevin: borzasztó, biztosan nem akarom elolvasni a könyvet 🙂 Iszonyú volt a hangulata, napokig benne maradtam és tovább rágódtam rajta hogy hogy lehetett ilyen elb@szott a család, hogy mért tűnik úgy mintha vákuumban élnének, mintha az anya körül nem lenne senki de senki, csak a pszichopata fia és az agyhalott férje aki nem fog semmit. Hogy senki ne vegyen észre semmit. Szóval az is zavart hogy az egész nagyon életidegen, születésétől fogva nem szabályozhatja egy gyerek magát olyan tűpontossággal hogy minden bántást az anya kapjon és senki ne vegyen észre semmit. Brr, most is kiráz a hideg.

És ide nekem nagyon illik a The Theory of Everything, mert ugyanakkor láttam és pont az ellenkező érzésem volt: az előző egy elvileg átlagos kisvárosi történet, aminek minden mozzanatától borzongok (rossz értelemben), ebben meg (a Steven Hawking film) csomó szomorú, kétségbeejtő és borzasztó esemény éri a szereplőket, mégis az volt az érzésem mintha tündérmesét néznék, minden szereplő olyan… bocsánat a kifejezésért de tiszta és jó lelkű benne. Oké gondolom kicsit kozmetikázták a történetet de akkor is. Na az ő életére viszont kíváncsi lennék, csak aztán elsodortak az események mielőtt utánakerestem volna.

Love death and robots: szerintem rohadt jó, oké nekem is a 3 robot és a Sonny’s edge tetszett a legjobban, de a többi is eléggé és összességében is (kivéve a Helping hands, az intenzív happy tree friends érzést váltott ki) (de a többi jó volt).

Advertisements

3 thoughts on “

  1. Köszi 🙂
    Huuu, pedig a Kevin könyvben még sokkal-sokkal olyanabb. Úgy értem,a film kis langyoskának tünt a könyv után, ami viszont tényleg olyan érzést váltott ki, mintha élve ledaráltak volna. Iszony volt, de “tetszett”. Én azt nem birtam elhinni, hogy az apa ennyire vak, aki egy fedél alatt él velük.

    Na, akkor még kapnak egy esélyt a robotok. 🙂
    Szerintem is tündérmesés volt a Theory of Everything, azaz teljesen értem, mire gondolsz.

  2. A Kevinhez: nekem csak a könyv volt meg, ott hitelesebbé teszi a dolgokat, hogy maga az anya meséli el, és így nyilván torzít, azt meséli, amit ő lát, érez, tart fontosnak, pl. kevésbé tűnt elszigeteltnek, míg ez filmen, gondolom, durván látszik. Érdekes, miközben elhittem a sztorit, azért rákerestem Lionel Shriverre a neten, valamiért fontos volt a szerző személye, élete, arca, az első meglepetés az volt, hogy nő, második, hogy nem derült ki, van-e gyereke, de úgy tűnt, hogy nincs.

  3. A könyvvel kapcsolatban nekem az maradt meg nagyon, hogy mivel az egész a férjéhez írott levelekből áll, ezért én nagyon sokáig azt hittem, hogy él, csak elváltak. Jaj, nagyon nyomasztó volt.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s