Na hogy jóról is legyen szó, Nudli addig-addig gyakorolt amíg most már elképesztő ügyesen gitározik, és csomó jó számot tud. (sok metallica, guns, red hot chili, nirvana pl). Én kedvenceim közül is párat pl wish you were here, don’t cry, could have lied. Amikor a foodora-s srác hozta az ebédünket alig tudtam megállni hogy ne mondjam neki hogy a fiam gyakorol a háttérben 😀
Megnéztük a Priscilla filmet, elég nyomasztó volt. El tudom képzelni hogy tényleg csak pontosan ennyi történt amennyi a filmben van, néhány incidens. Ez pont elég volt egy nőnek, aki gyerekként odáig volt Elvisért, és 14 éves korától traumakötésben volt tartva, hogy éveken keresztül a legeslegutolsó részletig pontosan úgy éljen ahogy a párja elvárta. Ilyeneken gondolkozom hogy a környezetében volt-e bárki aki megmondta neki hogy ez nem oké, csak azokkal megszakította a kapcsolatot, vagy akkor még ez ennyire elfogadott volt mindenki által? És az se háborított fel senkit a közvéleményből hogy Elvis nyíltan csajozik miközben a felesége otthon ül 8 hónapos terhesen? Hogy lehetett ezek ellenére ennyire pozitív a megítélése? Vagy minden rossz elfelejtődött amikor meghalt?
Viszont ilyen szempontból a Poor Things (Szegény párák) nagyon tetszett. Leegyszerűsítve nekem arról szólt, hogy mi történik, ha a 19. században egyszercsak születik egy nő, aki nem tudja, hogy ő alacsonyabbrendű a férfiakhoz képest (ami akkor köztudott volt).
Láttuk még a Dűnét, kicsit régebben a Wonkát, (szerintem az a szerep jobban illett a kisfiúhoz), a Téli szünet című filmet (aranyos), voltunk a Trash Art Múzeumban és a biodómban a fényes kiállításon, csak hogy meglegyen ha esetleg később sem írok róluk részletesebben, ahogy eddig.
Mennyire vicces lenne ha pont én szereztem be a long covidot, aki annyira rettegtem tőle hogy még idén is maszkban jártam a tömegközlekedésen és a boltokban, kivártam amíg behozták a friss oltást a legújabb variánssal, és azt adattam be! Haha! Ha!
A fejfájás doktornő ma felhívott negyed órával az időpont előtt, és sikerült is gyorsan tisztázni hogy elnéztem az időpontot, egy órával későbbre készültem. Felajánlotta hogy ma telefonon beszéljük meg, így a több órás program 20 perc lett. Végighallgatta az összetett és fordulatos történetemet az elmúlt 2 hónapomról, mondott ötleteket hogy melyik tünetemet mi okozhatja és mit tehetek a jobbulásért (így is hogy nem mind neurológia), felírt gyógyszert. Mindezt kedvesen, nyugodtan, türelmesen. Ő az az extrém ritka kivétel aki ezt tb alapon tudja nyújtani ráadásul – ez csak annyiban érződött ma hogy épp nem működik az időpont foglaló rendszer, úgyhogy újat nem tudott most adni, de úgyis meg kell várni hogy jobban legyek mielőtt továbblépünk.
Kezdek arra jutni hogy kifejezetten női orvosokat keressek a jövőben, ha bármi bajom van. Tudom hogy nem mind ilyen, de nagyobb az esély.
A vállammal az van (hogy valamiről írjak), hogy 2 injekció és kb 20 nap COX2 gátló szedés után tényleg javult! És elkezdhettem a gyógytornát, ugyanoda mentem a jó helyre, Revita rendelő, a gyógytornász is profi volt és aranyos*. Szóval most van egy csomó torna amit csináljak naponta, meg még legalább 4x kell menni, de meg fog gyógyulni a vállam!
*nagyon úgy tűnik hogy ez egy ilyen hely mert az én reumatológusom alapította, akinek épphogy aranyba nem foglalnám a nevét szívem szerint, magánban is ritkaság hogy ilyen odafigyeléssel és szakértelemmel látnak el.
vagy valami január eleje óta elhúzódó rejtélyes izét szereztem ami majd hamarosan elmúlik, vagy a szervezetem végképp bemondta az unalmast, miután több mint 20 éve könyörgött hogy törődjek vele többet, és minél tovább erőltetem annál rosszabb lesz.
Értem kedves (drága és mélyen tisztelt) Univerzum, hogy ha mindig minden jó lenne akkor nem tudnám annyira értékelni, de szinte biztos hogy egy újabb betegség nélkül is nagyon örültem volna hogy ezer év után végre eljutottam síelni a szerelmemmel, élveztem és értékeltem volna a siklást és a napsütést. Vagy elég lett volna néhány kisebb rossz dolog is, mint hogy nem mehettem gyorsan mert semmiképp sem eshettem el a vállam miatt, vagy hogy megváltozott az inno reuma krém illata, de azért így is élveztem (még abban a napban is voltak jó momentumok amikor nem voltam elég jól hogy kimenjünk a pályára).
Nézzük a jó oldalát: kiderült hogy miért voltam már megint rosszul tegnap. Ugyanakkor lassan jöhetne idén akár több egybefüggő nap bármiféle vírusos nyavalya nélkül, jó lenne a korábbi állóképességem legalább töredékét visszanyerni, jó lett volna a “síelés”* előtti éjszakát nem agonizálással tölteni.
De lesznek hegyek, tiszta levegő és természet!
*inkább csak valami kis enyhe csúszkálás, mivel semmiképpen nem eshetek el, az erőnlétem pedig nulla lesz akkor is ha majd tudok már enni.
a vállammal az van (ami ugye valamikor nyár végén elkezdett fájni, aztán egyre jobban fájt és egyre kevésbé mozgott), hogy valaki azt mondta hogy biztos befagyott váll, és amennyire felszínesen utánanéztem illettek is a tünetek, a masszőröm akinek volt már egy vendégének befagyott válla is azt mondta hogy szerinte is az, aztán az ellenszenves ortopéd orvos azt mondta hogy lecsúszott a nyáktömlő a vállamban, nyomkorászta- rángatta és felírt Feldene-t hogy szedjem 5 napig és jó lesz, de nem lett, aztán az uh-os bácsi azt írta le hogy impingement szindróma, és szóban azt mondta hogy a bicepsz ina szorult be, aztán a gyógytornász-manuálterapeuta azt mondta hogy befagyott váll, és mindenképp kell injekció is bele a torna mellé, és elküldött egy aranyos nénihez, tegnap az aranyos reumatológus néni normálisan megvizsgált (finoman), azt mondta hogy a supraspinatus izom ina gyulladt be (nem tudni mitől, lehet egy rossz mozdulat amire nem emlékszem, vagy porckopás), aztán a gyulladás továbbterjedt, az izmok meg egyre jobban befeszültek, és ez még nem teljes befagyott váll de közelíti. de injekcióval és tornával meg fog gyógyulni, és rögtön adott is egy injekciót, és 10 napig szedni kell valami olyan nemszteroidot ami csak gyulladást csökkent és nem bántja a gyomor nyálkahártyát, és tényleg jobb a vállam. és nem engedte kifizetni a vizsgálatot csak az injekciót.
utána meg megnéztük T-vel a Priscillát, szép volt de elég megrázó.
lassan lehet hogy ideje lenne leszedni a karácsonyfát.
Ja és azt kifelejtettem a pár nappal ezelőtti óvatosan örülős posztból hogy voltam a fejfájás doktornőnél is, egyrészt jó ott lenni mert bár államiban van és teljes őrület van az egész házban, az ő rendelője ilyen béke szigete, rád szánja az időt, figyel, nyugodt, kedves. A múltkor megállapítottuk hogy hat a gyógyszer amit a fejfájásra adott, pár hónapig még szedem, aztán abbahagyom. A december kicsit rosszabb volt de azt gondoltam azt fogja mondani hogy hagyjam abba, aztán majd jöjjek vissza ha megint rosszabb. De ő hümmögött a fejfájás naplóm fölött hogy ez a helyzet nem kielégítő, és inkább megpróbálna egy másik gyógyszert. Ez meglepett (nem ezt szoktam meg az egészségügyi szolgáltatóktól, még így, orvosként sem), de nagyon jól esett, nyilván én is szívesen kipróbálnék egy másik gyógyszert, hátha a havi 7-10 fejfájós napról lehet még lejjebb faragni (nekem hatnak a nemszteroid fájdalomcsillapítók, úgyhogy nem szoktam borzalmasan rosszul lenni, de akkor is, és a sok ibuprofen se tesz azért jót). Jövő héten kezdem majd, mert a mostanit még ki kell futtatni, várom már.
Megint válaszolt az e.on, és bár nem rágta a számba az ügyfélszolgálatos hogy azért nem sikerült regisztrálni mert rossz appot töltöttem le, sikerült most úgy hangsúlyozni a tájékoztatóban (ami egyébként csatolmányként jön, az email egy oldal hosszan arról szól hogy hogyan tudod megnyitni, a csatolmányt és mit csinálj ha nem sikerül, de egy kattintásra megnyílik), hogy az e.on hálózati appot kell letölteni, és nekem tényleg nem az volt, hanem az e.on ügyfélszolgálati app. Itt működtek a megadott számsorok, sikerült regisztrálni. Kaptam is rögtön egy negyedik számot is (mindnek kb ugyanaz a neve, ilyen-olyan azonosító), gondolom az kéne az ügyfélszolgálathoz de egyelőre azt megpróbálom nélkülözni.
Azt is elmagyarázták, hogy miért nem elég az mvm-nek küldözgetnem a mérőóra leolvasást: mert az mvm a szolgáltató, az e.on pedig az elosztó. Aztán miután regisztráltam és beléptem az új appba, maga a felület a mérőóra leolvasáshoz egy az egyben ugyanaz volt mint az mvm, úgyhogy még mindig nem értem hogy miért nem az mvm-től kérik le az adatokat.
De csak hogy nehogy megnyugodhassunk, hogy végre happy end, nem fogadta el a számot amit leolvastam, mert “alacsonyabb a számlázási rendszerünkben más szereplő vállalat által leolvasott óraállásnál”, úgyhogy megint a pukkasztott egyesnél tartunk. Nem baj, én ellevelezgetek velük, csak telefonálni ne kelljen.
mintha kezdenének a puha színek visszaköltözni az életembe, ez a hét biztató volt. apu mondta hogy majd vesz megint éves autópályamatricát, ami azt jelenti hogy tervezi még lejárni a telekre, aminek örültem amikor mondta, aztán el is sírtam magam amikor T-nek meséltem. az ortopéd orvost még csak jövő héten tudom hívni időpontért mert szabin van, de közben kiderült hogy a masszőröm is már hallott a befagyott vállról és megmasszírozta a vállam és karom is, közben mesélt hogy ő hogy küzd a különböző mozgásszervi bajai ellen, és kiderült hogy a közelben (mármint gyalog 5 perc közelben) lehet járni jógára és gyógytornászhoz pilatesre is. másnapra volt még hely stresszoldó jógára és rá is értem úgyhogy gyorsan be is jelentkeztem, el is mentem és nagyon jó volt, jól is esett és másnap (ma) a vállam is jobban mozog és kevésbé fáj. és közben az új sapkámat is átvehettem amit manchagurumi kötött, már eleve nagyon gondosan és kedvességgel volt becsomagolva is*, és volt hozzá kézzel írt levélke, és pont olyan szép mint a képen és tényleg puha.
*pont az az érzés mint ez a kép
Az év első hete vegyesen telik (3,6)
megkérdeztem a gyerekeket hogy vannak-e újévi fogadalmaik,
Nudli: megtanulni a Tornado Souls (Megadeth) gitárszólóját
Berci: túlélni. ha valamit meg akarsz tenni, nem kell rá várnod újévig, hanem megteheted bármikor.
idén nagyon keveset írtam ide és egyáltalán nem arról ami történt. személyiségi jogok miatt is és mert hirtelen túl intenzíven ömlött ki belőlem, aztán maradt draftban, és fogyasztható formában meg se íródott.
2022 végére eléggé padlón voltam de az idei évnek sikerült nem kicsit felülmúlni, életem legrosszabb éve volt (remélem még nagyon sokáig az marad). furcsa hogy korábban sokat gondolkodtam hogy mitől vagyok olyan nyomi (pl. rossz önbecsülés, sok szorongás, fáradékonyság stb) amikor sose történt velem semmi nagy sokkot okozó esemény vagy ilyesmi. Persze most már tudom hogy anélkül is lehet sérülni hogy nagy feltűnő tragédiák történnének. na ez az év nem ilyen volt, nem is tudtam kezelni.
– T: úgy kezdődött az év hogy nála laktunk Bercivel és nagyon ki voltam merülve. Idén a kapcsolatunkban is nagyobb hullámvölgyek jöttek mint korábban valaha, többször jutottunk választási ponthoz. Egyelőre reménykedem hogy összességében érettebbek lettünk, a kapcsolat pedig szorosabb, gazdagabb és terhelhetőbb, de azért még mindkettőnkben van félelem. Részben ezzel összefüggésben kétszer költöztünk is idén Bercivel, örülök hogy össze tudtam hozzá szedni az erőt, jobb lett így. De nem volt egyszerű (tényleg, nem kell valakinek doboz? vagy fali polc?).
– Berci: nála szerintem a kreatív csoport jelentette a fordulópontot, ahova év elején kezdett el járni, nyitottabbá, vidámabbá vált. Az is jót tett neki hogy visszaköltöztünk a megszokott környékre, később a saját lakásunkba. Tavasszal elkezdett járni röplabdázni is. Szeptemberben elkezdett esti iskolába járni. Nagyon izgult, nem lett a kedvence, de többé-kevésbé bejár, szerzett jegyeket, van remény hogy meglesz ez az év. Decemberben a pszichológusa tanácsára lerakott egy angol nyelvvizsgát, meglett a c1 szint, ennek nagyon örültünk. Nagyon hálás vagyok miatta, jövőre remélem az utazásban is önállóbbá válik.
– Nudli: nem unatkozik, az iskolában elkezdődtek a fakultációk, edz továbbra is, tanul gitározni és vezetni, időnként jár dolgozni. Nyáron vagy 8x volt balcsin (költői túlzás, de nem nagy). A bulizásból ősszel visszavett, mert ő is belátta hogy minden nem fér bele, és mivel legtöbbször az alvás maradt ki, folyton beteg volt. Orvul felnőtt korú lett ő is. Miatta is hálás vagyok, drukkolok hogy bírja még a maradék másfél évet a gimiben.
– család: két közeli szerettem életéért, testi épségéért is nagyon sokat aggódtam, alakulhatott volna a sorsuk rosszabbul, de sokkal jobban is. Nyilván nekik a legnehezebb ez, de ez az én évértékelőm és rengeteget stresszeltem és sírtam miattuk. Úgy éreztem hogy próbáltam is megtenni ami tőlem telt, erőmön felül, mégis nagyon sokak küzdöttem bűntudattal, hogy még többet kellett volna segítenem, a környezet felől is éreztem elvárást (főleg anyu felől).
– munka: még tavaly év végén megnőtt a munka mennyisége, aztán úgy maradt. Ez semmilyen szinten nem volt elismerve vagy kompenzálva a vezetőség felől. Augusztus végére esett le hogy itt nem az lesz a megoldás hogy egyre jobban hajszolom magam hogy még többet tudjak teljesíteni. Nem tehettem meg hogy a munkában kipurcanok és otthon csak fekszem. Volt egy hosszabb krízishelyzet az egyik klienssel aminek a terhe szintén rajtam volt. Azt éreztem hogy ezt nem bírom már vinni, végül meg is mondtam hogy le kell őt adjam, de rengeteget gyötrődtem rajta a döntés előtt és után is. Azóta próbálok a munkában odafigyelni magamra, reálisabb elvárásokat tűzni ki, de nehéz így hogy a környezetből jön a nyomás.
– mindezeknek volt egy olyan hatása, plusz hogy elolvastam Devon Price-tól az Unmasking Autism-t, hogy tovább tudtam lépni abban hogy ne akarjak mindig mindenkinek megfelelni. Mostanra (a korom miatt és talán a covid is belejátszik) fizikailag nem vagyok rá képes. Kicsit azt is el merem már hinni hogy nem fog összedőlni a világ ha nemet mondok néha. Nem fog mindenki megutálni, elfordulni tőlem és önzőnek és lustának tartani. Talán most vagyok életemben a legeltökéltebb abban hogy nekem is jogom van úgy élni az életemet ahogy nekem jó, vagy legalábbis jobb mint eddig. Még mindig nem tudom hogy valósíthatnám meg, de az eltökéltség már megvan és ez is valami.
– sportolás nem volt idén. Heti egyszer, miközben Berci terápián volt, sétáltam a környéken. Igyekeztem többet menni gyalog meg tömegközlekedéssel boltba és dolgozni, ennyi volt a mozgás. A derekam eddig is fájt néha (hol kicsit hol jobban, idén az is rosszabb lett). Egyre gyakoribbak lettek az olyan hónapok amikor majdnem minden nap fájt a fejem, ezért elkezdtem járni fejfájás ambulanciára, kaptam rá gyógyszert, emiatt el kellett hagyni az addig szedett hangulatjavítómat. A gyógyszernek kb minden mellékhatása kijött, folyamatosan hízok amióta szedem, az IR újra elharapódzott, de tényleg valamivel kevesebbet fáj a fejem. Nagyon jól altat, viszont majdnem kezelhetetlen szintre emelkedett az alvásigényem. Nyáron elkezdett kicsit fájni a jobb karom ok nélkül, aztán nem hagyta abba, aztán egyre jobban fájt, mostanra eljutott arra a szintre hogy most már ezzel is kell valamit kezdeni.
– elkezdtünk rendszeresen beszélgetni a Csendes Lánnyal (online, mert ő külföldön van), próbáljuk kölcsönösen támogatni egymást, nagyon sokat jelent nekem a barátsága.
– próbálok nem bevonódni az ország- és világszintű problémákba de nem tudom teljesen kívül se hagyni.
A tanulság: mindig kell írni lucia évvégi kívános posztjába kommentet hogy valahogy kiengeszteljem az Univerzumot, mert még egy ilyen évet … jójó persze kibírnék de nagyon rossz lenne, legyen jobb év a következő.
Fogadalmak:
Voltam részleges osztálytalálkozón, a volt osztályunkból csak 8an voltunk de sok csatolt rész is (párok, gyerekek) – akik pár éve még az ágyon ugráltak meg a kertben szaladgáltak hasonló összejöveteleken, mind nagy lovak (amire számítottam, hiszen az enyémek is, de mégis érdekes volt látni). Összességében sikeres volt, pár dolgot meg is tudtam hogy kivel mi van, és szereztem ortopédus ajánlást aki szintén drága (mint mindenki más), de eddig sokan nagyon elégedettek voltak vele, és hátha az én bajomhoz is fog érteni.
Ez egy könyvesboltnak berendezett book nook lesz (az olyan dísz, aminek pont olyan a formája és mérete mint egy könyvespolcon egy kisebb rés két könyv között, egyrészt milyen jól néz már ki, másrészt teljesen érthető a leírása ezért egyáltalán nem idegeskedem miközben csinálom (tényleg), és nagyon örülök hogy van időm is rá és az idegrendszerem is megfelelő állapotban van hogy élvezzem a barkácsolást. Közben meg is állapítottam ismét hogy könyvesboltban szeretnék dolgozni, leginkább egy ilyenben, és leginkább Jürmalában.
írtam egy évértékelőt, egyelőre azt hiszem túl szókimondó több témában is, még finomítgatni kell.
elkezdtem újraolvasni a tavalyi évet, rögtön ki is derült hogy tavaly nem írtam kommentet lucia újévi kívánós posztjába, úgyhogy ezentúl biztos hogy minden évben megrögzötten fogok írni amíg csak lesz, nem merek többet ujjat húzni az Univerzummal.
meglepődtem hogy milyen rég nem írtam ide. nem nagyon kényeztetett el az év második fele sem, nem pont úgy volt nehéz mint az eleje, de kb minden volt benne ami rossz magánélet, család, munka területén is. viszont visszaköltöztünk a saját lakásunkba csak most más elrendezést próbálunk ki, egyelőre jó.
a karácsony előtti hetet már ügyesen kivettem szabinak, rám fért. a hét eleje még mindenféle rohangálással és egy kis munkával telt, aztán átmentem T-hez és tényleg alig csináltunk valamit. az eleje kifejezetten nehéz volt hogy akkor ezt most nekem így lehet? hogy nem csinálok semmit? de biztos van valami nagyon fontos és sürgős amit csinálnom kéne? (aztán pénteken még egy kicsit tettünk-vettünk nálam mindegy)
23-án sütöttünk sütit és játszottunk egy mars terraformálást, 24-én filmet néztünk, ajándékoztunk, és játszottunk egy everdellt a fagybérc kiegészítővel amit most kaptam (meg egy diy book nookot is kaptam, a képeken elképesztő jól néz ki, kíváncsi leszek hogy milyen lesz ha kész lesz. van egy érzésem hogy T szeretné összerakni, taktikusan el is hagyta a ragasztót amit vett hozzá, úgyhogy ma nem tudtam hozzákezdeni de időm se nagyon lett volna mert jöttek a gyerekek és készülődni kellett)
nightswimming 